Népszabadság, 1999. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-03 / 101. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 1999. MÁJUS 3., HÉTFŐ 3 A Vajdaság nem Koszovó Martonyi János rádiós nyilatkozata a jugoszláv háborúról Nem volna szerencsés, ha a határmó­dosítást éppen mi hoznánk szóba, hi­szen ezzel olyan folyamatot indíta­nánk el, ami beláthatatlan - mondta Martonyi János külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK _______ A külügyminiszter felhívta a figyelmet arra: a washingtoni csúcsértekezleten el­fogadott, Koszovóval foglalkozó nyilat­kozat is egyértelműen utal arra, hogy a határok megváltoztatása nem jön szóba. - Úgy érzem, hogy ez nagyon veszélyes felvetés, semmiféle nemzetközi támoga­tásra nem számíthat, ugyanakkor súlyos veszélybe hozhatja vajdasági testvérein­ket - közölte Martonyi János. Magyarországnak a jugoszláviai hábo­rúban való részvételével kapcsolatban a magyar diplomácia vezetője leszögezte: nem tartja időszerűnek a jelenlegi parla­menti határozatok módosítását. Újra megerősítette, hogy a kormány nem kí­vánja átlépni az érvényben lévő határoza­tok kereteit, amelyek értelmében Ma­gyarország a NATO rendelkezésére bo­csátja légterét, valamint repülőtereit.­­ Ami igazán lényeges, az az, hogy Magyarország nem kíván semmiféle szá­razföldi műveletben részt venni. Nem tesszük egyrészt lehetővé, hogy a terüle­tünket ebből a célból igénybe vegyék, másrészt pedig magyar harcoló egysé­gek, magyar katonák ilyen műveletekben nem vesznek részt, és nem fognak részt venni - mondta. Leszögezte: a magyar támogatás egyik legfontosabb morális és elvi alapja az, hogy mi nem tudjuk elfogadni az emberi és kisebbségi jogok súlyos és tömeges megsértését. A Vajdaságban magunk is kisebbség vagyunk. " Ha ezek a feltételek megvalósulnak, akkor talán egy másfajta jugoszláv rend­szer jön létre, és ez új helyzetet teremt majd a Vajdaság számára is - mondta Martonyi János. Hozzátette ugyanakkor: az autonómia nemcsak a vajdasági ma­gyarság döntésétől függ. Martonyi János felhívta a figyelmet annak a veszélyeire, ha Magyarország most, a koszovói háború idején a vajda­sági autonómia kérdését helyezi előtér­be. - Attól azonban óva intenék, hogy most Koszovóval hozzuk párhuzamba a Vajdaságot - fogalmazott a külügymi­niszter. A szocialisták felülvizsgálják az álláspontjukat? MUNKATÁRSAINKTÓL Suchman Tamás szocialista képviselő már pénteken jelezte, hogy Tabajdi Csa­ba képviselőtársával kezdeményezik: ke­rüljön ki a „korlátlan” szó a magyar lég­tér és a repülőterek átengedéséről szóló országgyűlési határozati javaslatból. Ko­vács Lászlót, az MSZP elnökét arról kér­deztük, hogyan alakul pártja felfogása a NATO-csapásokban való magyar szerep­­vállalás ügyében. A pártelnök azt vála­szolta: - Egyrészt az első pillanattól kezdve hangsúlyoztuk, hogy támogatjuk a válság politikai rendezését. Másrészt azt az álláspontot is képviseltük, hogy a NATO-akcióban való magyar részvétel kockázata a lehető legkisebb legyen. Ha a kormány e tekintetben elbizonytalanodik, akkor az ellenzéknek kell kezdeményező szerepet betöltenie. Kovács szerint az utóbbi napokban az a benyomás alakult ki, hogy „a kormány egyre kevésbé ura a helyzetnek”. A párt­elnök szerint erre utal a parlamenti bizott­ságokba beterjesztett, majd visszavont A NATO-bombázások nem a szerb nép ellen irányulnak, hanem az utolsó európai „bolsevik skanzent” kívánják lerombolni. Ez olvasható a Deport ’56 közleményében. A­­szervezet szerint álságos az utód­pártok és holdudvarukba tartozó értelmiségiek követelése, miszerint először a NATO-akciókat kellene leállítani. A bombázások beszünte­tésével ugyan a Deport ’56 is egyetért, de előfeltételnek tartja a népirtás felszámolását, előterjesztések tartalma és minősége. Egyidejűleg érezteti hatását az, hogy fo­kozódik a félelm attól, hogy Magyaror­szág belesodródhat a konfliktusba. Az MSZP ezt is érzékelte, amikor egy hete javasolta, hogy vizsgálják meg, milyen új kockázatokkal jár, ha Magyarországról felszálló NATO-gépek hajtanak végre légicsapásokat. A koalíció leszavazta ezt a kezdeményezést. Mindennek figyelem­­bevételével - mint Kovács mondotta - a frakció vezetése javasolni fogja, vizsgál­ják meg annak a döntésnek esetleges fe­lülvizsgálását, amely korlátlanul bocsá­totta a NATO rendelkezésére a magyar re­pülőtereket és légteret. A Fidesz-frakció reméli, hogy az MSZP nem akarja belpo­litikai céljaira felhasználni a jugoszláviai válság nyomán kialakult helyzetet - nyi­latkozta Simicskó István (Fidesz), a hon­védelmi bizottság alelnöke pénteken. Egy mozgalom születése Hogyan indul útjára egy mozgalom? Akik az elmúlt hét végén - pénteken - Budapesten az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem Szociológiai Intézetének nagytermében összegyűltek, választ kap­hattak rá. Ekkor tartotta ugyanis első ülé­sét a Balkán Békéjéért Előkészítő Bizott­ság, amely több mint háromórás tanács­kozás után már Balkán Békéjéért Moz­galom névvel adta ki első felhívását. Az ELTE Szociológiai Intézetében hetvenfőnyi - többnyire társadalomtu­dománnyal foglalkozó értelmiségiekből, újságírókból, politikusokból álló - hall­gatóság előtt Krausz Tamás történész ol­vasott fel egy felhívástervezetet. A felol­vasást heves vita követte, többen el­hagyták a termet. A tervezetet végül el­vetették a résztvevők, majd a moderátor szerepét betölteni igyekvő Krausz Ta­más azt a kérdést tette fel, hogy a jelen­lévők egyetértenek-e azzal: induljon ci­vil kezdeményezés a Balkán békéjéért, a háborús konfliktus kiterjedésének meg­akadályozásáért. Ebben teljes volt az egyetértés, követ­kezhetett az újabb szavazás arról, hogy mi legyen a Balkán békéjéért indított kezdeményezés neve. Több variáció kö­zül végül a Balkán Békéjéért Mozgalmat fogadták el. A demokrácia játékszabályait rigoró­zusan betartva a résztvevők felhatal­maztak egy szerkesztőbizottságot a fel­hívás szövegének megfogalmazására. Az így elkészült szöveget ismét szava­zásra bocsátották, melyet tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadtak el a résztvevők. Szigethy András Mandela Budapesten Göncz Árpád köztársasági elnök meg­hívására pénteken Budapestre érke­zett Nelson Mandela. A dél-afrikai ál­lamfő kétnapos magánprogram után ma kezdi meg hivatalos tárgyalásait. Mandela Moszkvából érkezett ha­zánkba, ahol a koszovói válság megol­dása érdekében egy orosz-amerikai csúcstalálkozó megrendezését java­solta, és elvetette, hogy az egyes álla­mok vagy országcsoportok az ENSZ megkérdezése nélkül, erőszakkal pró­bálják megoldani a nemzetközi prob­lémákat. SZZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE A BALKÁN BÉKÉJÉÉRT MOZGALOM FELHÍVÁSA 1. Felhívjuk az Egyesült Államok kormá­nyát, hogy tartsa be a nemzetközi jogot, a NATO-államok kormányait - köztük a magyar kormányt hogy azonnal kezdje meg a konfliktus tárgyalásos rendezését, az ENSZ és az EBESZ bevo­násával. 2. Azonnal függesszék fel a bombázásokat a tárgyalások mielőbbi megindulása ér­dekében. 3. A magyar kormány éljen NATO-tagság adta jogaival, a vétójoggal és a konstruk­tív tartózkodással. A kormány a deklará­ción kívül gyakoroljon nyomást szövetsé­geseire, hogy a háború ne terjedjen ki sem Magyarországra, sem a környező ál­lamokra. 4. Kifejezzük szolidaritásunkat a háború minden ártatlan áldozatával, a hazájuk­ból elüldözött koszovói albánsággal, a túszhelyzetbe került újvidéki magyar­sággal és a konfliktusba a hatalmi érde­kek által belesodort szerb néppel. 5. Elítéljük az etnikai tisztogatást, a rassziz­mus minden formáját. 6. Elvárjuk a NATO-tól, hogy a humanitá­rius védelem érdekében ne sértse meg mások emberi jogait, ne veszélyeztesse a térség ártatlan lakosságának élet- és va­gyonbiztonságát. A szegények fegyveréről A mozambiki Maputóban ma kezdő­dik az az ENSZ-konferencia, amelyen a gyalogsági aknák betiltásáról szóló ottawai konvencióban részes államok azt vizsgálják meg: milyen előrelépés történt az egyezmény aláírása óta. A tanácskozáson hazánk is képviselteti magát: a magyar delegációt dr. Joó Rudolf, a Külügyminisztérium helyet­tes államtitkára vezeti. Joó Rudolf lapunknak nyilatkozva ki­fejtette: a gyalogsági taposóakna vi­szonylag olcsón - 3-5 dollárért - előállít­ható és telepíthető fegyverfajta. Ezért a szegény államok fegyverrendszerének is nevezik, amely a klasszikus harcászatban a tömeges támadások megállítására szol­gál. A tapasztalatok azonban azt mutat­ják, hogy a gyalogsági akna áldozatai 85- 95 százalékban polgári személyek, és kö­zülük is kiemelkedően sok a gyermek és fiatalkorú. A megdöbbentő adat azzal magyaráz­ható, hogy a „legfertőzöttebb országok” éppen azok a közelmúltban polgárháború sújtotta államok (Afganisztán, Kambo­dzsa, Mozambik, Bosznia-Hercegovina, Eritrea), ahol a fegyveres harcok befeje­zése után nagyszámú taposóakna maradt a földben. A mentesítés azonban rendkí­vül költséges - terepviszonyoktól függő­en 300-1000 dollár darabonként. Mivel az akna legtöbb esetben nem megöli, ha­nem megcsonkítja a rálépő személyt, ezért külön problémát jelent az áldozatok rehabilitálása - közölte a helyettes állam­titkár. A gyalogsági aknák felhalmozását, al­kalmazását, gyártását és átadását tiltó, 1997 végén elfogadott ottawai megálla­podást eddig 133 állam - köztük Magyar­­ország - írta alá, és több mint 40 ország parlamentje már ratifikálta is az egyez­ményt. A konvenció így idén március el­sején életbe léphetett, az önként vállalt kötelezettségek betartását pedig az ENSZ ellenőrzi. Különböző gazdasági, politikai vagy katonai megfontolások alapján az egyezménynek ugyanakkor nem részese például Kína, Oroszország, az Egyesült Államok, Ukrajna, Jugoszlávia, Finnor­szág és Izrael sem. Hazánk egyébként „nonproliferációs nagyhatalomnak” számít - fogalmazott Joó Rudolf -, és a taposóaknákról szóló konvenciónak is egyik kezdeményezője volt. - Mivel kis ország vagyunk, a nem­zetközi porondon ilyen tárgykörben sok­kal inkább elfogadják a szavunkat, mint egy nagyhatalomét, hiszen Magyarország helyzetéből adódóan „kevésbé fenyege­tő”. Budapest már a kilencvenes évek kö­zepén kötelezettséget vállalt gyalogsági taposóakna készleteinek megsemmisíté­sére, amely vállalásnak idén eleget is tesz - mondta a helyettes államtitkár. Szalai Zoltán (A témához kapcsolódó írásunkat lásd a 7. oldalon) „Ezek” Ha eltekintünk a rejtő szavak szándékos többértelműségétől, Orbán Vik­tor tavaly augusztus 25-én a Fidesz országos választmánya előtt tett ki­jelentését a következőképp foglalhatjuk össze: az előző kormány a Fi­desz vezetőit és családtagjaikat titkosszolgálati eszközökkel figyeltette. Ezt kell bizonyítani. És ezt bizonyítani kell, mert ha így volt, az megbocsáthatatlan. A miniszterelnök nyolc hónapig várt a bizonyíté­kok előterjesztésével, míg a múlt pénteken a parlamenti vizsgálóbi­zottság elé állt. Orbán Viktor pártjának politikai becsülete augusztus óta erre a beje­lentésre épül. Akkor a hangsúlyok nem ott voltak, ahol ma. A sajtó, nem utolsósorban lapunk, ez idő tájt egy sor információt tett közzé az APEH akkor kijelölt elnökének szerintünk nem kellőképpen tisztázott gazdasá­gi ügyeiről. Az adóhivatal elnökéért a miniszterelnök kezeskedett. Az írások nyilvános céginformációkon alapultak. A miniszterelnök augusz­tusi bejelentésének legerősebb hangsúlya szerint viszont a sajtóban jól felépített rágalonphadjárat folyt, amely a Fidesz vezetői és családtagjaik ellen az előző kormány idején, közpénzekből, megrendelésre, titkos esz­közökkel és törvénytelenül folytatott megfigyelés adatait használta fel. A bejelentés - dramaturgiai szerepe szerint - az APEH-elnök elleni tá­madásokat volt hivatva elhárítani, és egyben ellenoffenzívát indított. Ettől függetlenül, ha igaz, amit Orbán Viktor az ország elé tárt, iga­zolhatja a Fidesz későbbi lépéseit. Ha megtörtént, amit a miniszterel­nök állított, akkor az ellenzéknek mérsékelt erkölcsi alapja van a mél­tányos parlamenti bánásmódra, s az eddigi két ciklus íratlan szabálya­inak betartására. Ha mégsem így történt, akkor a gondolatsor visszafe­lé olvasandó. Ez a bizonyítási eljárás tétje. A miniszterelnök nyilvánosan egyetlen ponton kapcsolódott eddig az augusztusi bejelentéshez: a bizottsági meghallgatás után kijelentet­te, hogy szerinte közpénzen történt, ami történt. Ha ez a „szerintem” augusztusban hangzik el, a Fidesznek jóval kevesebb erkölcsi alapja lett volna arra, hogy az érintkezési formák felszámolásával, a Göncz Árpádtól Solt Pálig terjedő körnek postázott ultimátumokkal szervez­ze a közéletet. Mindemellett érdemben nehéz véleményt alkotni a helyzetről, hiszen a bizonyíték, ha van, titkos. És más. Más, mint amire Deutsch Tamás hi­vatkozott tavaly a választmányi ülés utáni tévéműsorban. Azt nagy va­lószínűséggel azonosíthatta ugyanis a nyilvánosság, hiszen egy ismeret­lentől megkapták a szerkesztőségek is, és kiderült, hogy csakis nyilvá­nos céginformációs adatokat tartalmaz. Ennek megfelelően a miniszter­­elnök sem vitte el ezt az alapiratot a meghallgatásra. Az eredetileg fel­mutatott „megfigyelési lista” tehát nem is került a bizottság elé. A bizo­nyítás új kanyart vett. Most már titkosszolgálati fedővállalkozások nem kellően ellenőrzött megbízásairól esik szó. Ezen az úton nehéz lesz az alapállítást bizonyítani. Deutsch Tamás augusztusban, a miniszterelnöki bejelentés után, a té­vé nyilvánossága előtt jelentette ki: érti, mire gondolt a taxis, aki vitte, amikor azt mondta, ezektől minden kitelik. Ahogy telt az idő, ez az állí­tás új jelentést vett fel. A „minden kitelik”, ha így volt, ha úgy, valame­lyik félre igaz. Azt viszont végre meg kellene tudnunk, kit értsünk „ezek” alatt. Nagy N. Péter Hallgatni arany Lehet - bár én egyáltalán nem hiszem -, hogy a vajdasági magyarok egy „idegen nemzet túszai”, az azonban egészen biztos, hogy ezt az állapo­tukat nem ekképpen élik meg. Az analógia, amellyel élni fogok, ab­szurdnak tetszhet, de élő. Én tudniillik abban a hitben élek, hogy a pusz­tításhoz, amely körülötte folyik, a vajdasági magyarság körülbelül úgy viszonyul, mint a Híd a Kwai folyón című film felejthetetlen brit őrna­gya (Arec Guinness)­­ a hídhoz. Sokan emlékszünk rá, hogyan próbálta megakadályozni ez az ember, hogy a keze munkájával épített hidat, amely végső soron fogva tartói, a japánok háborús erőfeszítéseit szol­gálta volna, honfitársai, a brit kommandósok­­ elpusztítsák. Mert ő hoz­ta létre. Mint ahogyan minden értéket, amelynek ma a Vajdaságban pusztulnia kell, az ottani magyarság is segített a világra hozni. Hogy ezt 15 vagy 25 vagy 35 százalékos kisebbségben tette, édes mindegy. Ma a szívében nagyobb a fájdalom amiatt, hogy elvágták az összeköttetést Belgráddal, mint az öröm, hogy Magyarország felé szabad az út. Most pedig illusztrálni fogom, miként nyújtunk mi innen Budapestről déli testvéreinknek enyhülést. A miniszterelnök úr például Washingtonban oda nyilatkozott, hogy a vajdasági magyarság ügye immár „nem magyar ügy, hanem NATO- ügy”. Ez megnyugtató. Tudniillik annál pregnánsabb „NATO-ügyet”, mint a koszovói albánoké (akikért a háború folyik), momentán nem tud­nék megnevezni, legfeljebb elmondanám az ügy végeredményét: 1 mil­lió menekült, ebből legalább 600-700 ezer Koszovó határain túl. Kérde­zem: ha az etnikai tisztogatás, amelytől a vajdasági magyarok félnek (és őket féltik) valóban csak pár „Sonderpolizei”-géppisztolyt meg egy pár Arkan-legényt, továbbá egy sor halálos fenyegetést igényel, akkor a NATO, ha eljő a pillanat, hogyan kívánná megvédeni a vajdasági ma­gyarokat? A levegőből? Úgy, ahogyan a koszovói albánokat? Ugyancsak a miniszterelnök úr volt szíves felhívni szövetségeseink figyelmét a vajdasági NATO-célpontok gondos megválasztására - mivelhogy ott lenn délen magyarok is élnek. Ha én a szerb tájékozta­tásügyi minisztériumban ülnék, akkor - megvallom, elég hazafiatla­­nul - felhívnám megbízóim figyelmét arra, hogy ez a figyelmeztetés szabad fordításban annyit jelent: kéretik kizárólag szerb célpontokat bombázni, és a magyarokat kímélni. Innen már mennének a dolgok a maguk rendes útján. Aki azért fohászkodik, mint a koszovói albánok tették, hogy bombázzák meg már egy kicsit a szerbeket, az megnéz­heti magát. A harmadik orvosság az autonómia kérdése. Noha a vajdasági ma­gyarok szerb (és más nemzetiségű) szomszédaikkal együtt gatyásodtak le, és pillanatnyilag azzal vannak elfoglalva, hogy hol víz nincs, hol áram, hol fulladozunk a lerombolt olajfinomító gőzétől, a postás meg nem hozza a nyugdíjat; nos, ezenközben Budapestről csöndben uszítgat­­ják őket egyesek, hogy itt a történelmi pillanat, most kell az autonómia ügyét elővenni... A Külügyminisztérium politikai államtitkára például „személyi és területi autonómiát” látott jónak sürgetni éppen most, és fő­nöke is csak a területi revízió, azaz a magyarlakta területek visszacsato­lásának igénye ellen emelt szót. Nagyon helyesen, bár ez nem érdem. Ér­dem legföljebb az, hogy Martonyi János volt szíves helyettesíteni saját főnökét, a miniszterelnököt, amikor emlékeztetett rá: a NATO-csúcs ál­lást foglalt a fennálló határok módosításával (más szóval minden csurk­­ista álommal) szemben. Apropó. Ha már valaki oly nagy bajnoka a kisebbségek önrendelke­zésének, akkor kérdezze már meg azt a Vajdaságban élő szerb menekül­tet, akit „ősei honából”, a Krajinából űztek el 1995-ben a horvátok, hogy vajon kínált-e neki valaha, valaki „területi és személyi autonómiát” Hor­vátországban? A válasszal nem akarok fárasztani senkit, viszont van egy negyedik javaslatom is a 85 százalékban nem magyarok lakta Vajdaság gondjainak honi enyhítésére. A hallgatás. Az uszító beszéd legjobb al­ternatívája. Ha már beszélni kell, beszéljen Kasza József. Aczél Endre

Next