Népszabadság, 1999. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-05 / 129. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1999. JÚNIUS 5., S­Z­O­MBAT 9 Kudarc és pofon Nem veszi át kitüntetését ma dr. Kalas György, a győri Reflex Környezetvédő Egyesület jogsegélyszolgálatának a veze­tője. A zöldmozgalmak egyik legszíne­sebb egyéniségének tartott jogász udva­rias levélben utasította vissza Pepó Pál környezetvédelmi miniszter elismerését, mert szerinte nincs ok az ünnepelésre ak­kor, amikor a környezetvédő civil szerve­zetek a túlélésükért küzdenek. A szakminiszter a környezetvédelmi világnapon ad át okleveleket, díjakat, pla­ketteket. A kitüntetését visszautasító Kalas György eddig 26 ismeretterjesztő kiadványt írt, számtalan tanulmányt pub­likált, és félezernél több iskolai előadást tartott. A magát mozgalmárnak nevező Kalas „kukaszínházat” is alapított iskolás gyerekek számára, hogy a báb- és színpa­di dramaturgia segítségével megszeret­tesse velük a természetet, megtanítsa őket a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. Győrött a kisiskolások „kukás bácsiként” emlegetik a jogászt, aki nagy visszhangot kiváltó pereket is kezdeményezett. Több multinacionális céget azért citált a bíró­ság elé, mert szerinte áruvédjegyként, megtévesztő módon használták a bio­előtagot és a környezetbarát jelzőt. Ezek­nek az eljárásoknak is volt szerepük ab­ban a törekvésben, hogy a jogalkotók és a versenyhivatal szakszerűen definiálja e fogalmak tartalmát. Kalas Györgyöt a közvélemény ismer­heti onnan is, hogy országos méretű ak­ciót indított az úgynevezett nem ionizáló sugárzás káros hatásainak mérésére, és kísérletet tett a magyar szabványok szi­gorítására. Külföldi szaktekintélyeket nyert meg a magyarországi sugárállapo­tok vizsgálatának. Éppen a napokban ér­tékelik­­ Németországban - a Győr Ró­zsadombjának nevezett városrész lakói­nak kérésére elvégzett mérések adatait. A vizsgálat az ott lévő adótorony hatását elemezte - a Reflex jogsegélyszolgálatá­nak vezetője képviseli azoknak az állam­polgároknak az ügyét, akiknek a telke kö­zelében nagy teljesítményű antennákat, adótornyokat létesítettek, illetve nagyfe­szültségű áramvezeték húzódik. Legutóbb áprilisban, a föld napján a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) al­­elnökeként szervezője volt annak a de­monstrációnak, amelynek keretében kö­zépkori kőhajító gépekre emlékeztető szerkezetekkel egyszer használatos cso­magolóanyagokat, környezetkárosító do­bozokat dobáltak a minisztérium épületé­re. Ezt az egyébként engedélyezett akciót követően Pepó Pál miniszter is fogadta őt és társait. A győri jogász szerint azonban nem találtak közös nyelvet a tárca irányí­tójával. - A miniszter azt hitte ugyanis, hogy a környezetvédők a vele ellentétes politikai erők szolgálatában állnak - nyi­latkozta akkor a Reflex jogásza. - Ez per­sze tévedés, a környezetvédelem nem po­litikai, hanem szakmai kérdés. A kitüntetést visszautasító levelében Kalas György úgy érvelt: a tárca - ahon­nan szerinte értékes szakembereket küld­tek el - nem hajlandó együtt dolgozni a zöldmozgalmakkal, a környezetvédő szervezeteket kirekesztik a jogalkotás fo­lyamatából, javaslataikat nem veszik fi­gyelembe. A támogatási rendszer átalakí­tásával e mozgalmak léte komoly ve­szélybe került. - A minisztérium mintha megkérdője­lezné a környezetvédő mozgalmak szük­ségességét - mondta a jogász, aki szerint itthon folyamatosan csökken a környe­zetvédelem társadalmi ereje és súlya. - Ilyen körülmények között nem tu­dom elfogadni a kitüntetést - mondta tu­dósítónknak Kalas György. - Egy moz­­galmár nem ünnepeltetheti magát akkor, amikor a zöldmozgalmakat lehetetlen helyzetbe hozzák. Kérdésünkre hozzátette: döntése meg­hozatalára nem kérte egyetlen környezet­védő szervezet sem, ő pedig nem is tájé­koztatta őket elhatározásáról. Nem tudja, akad-e követője, arról sincsenek informá­ciói, hogy rajta kívül szerepel-e más zöld­aktivista a kitüntetettek között. - A kudarc és a pofon szinte együtt jár a környezetvédelemmel - fogalmazott Kalas György. - így hát még jól is eshet­ne az elismerés. De a jelenlegi helyzet­ben, amikor a zöldmozgalmak a túlélésért küzdenek, azt hiszem, legalábbis furcsa volna elfogadni. Valószínűnek tartom, hogy a mostani kitüntetés visszautasítá­sával végérvényesen le kell mondanom a hasonló, hivatalos elismerésekről. De van vigaszom. Az elmúlt tizenkét évben, ami­óta mozgalmárként tevékenykedem, a legbecsesebb kitüntetéseket megkaptam: olvasóim, ügyfeleim tiszteletét és a gye­rekek szeretetét. H.F. ­ FIZETETT KÖZLEMÉNY | NYÍLT LEVÉL DR. TORGYÁN JÓZSEF ÚR földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter részére TISZTELT MINISZTER ÚR! A vágósertés-termelők és a -feldolgozó üzemek képviseletében fordulunk Önhöz, kormányzati megoldást kérve a teljes összeomlás szélére került sertéstartók és­­húsfeldolgozók megmentése érdekében. A nemzetközivé vált sertéshús-túlter­melési válság egy évvel ezelőtt kezdődött. Az 1998. évi szabályozás szerint a nemzetközi és belföldi árcsökkenést támogatásokkal ellensúlyozta a kormány. A támogatások ez év januárjától folyamatosan csökkentek. Nemcsak a termelői tá­mogatások minimalizálódtak, hanem a feldolgozók részére juttatott exporttámo­gatások is látványosan mérséklődtek. Mindez úgy következett be, hogy a magyar sertéshústermelés 35%-át külpiacon értékesítjük. A szabályozásra vonatkozó rendeletek hatálya május 31-én lejárt. Olyan helyzet következett be, amikor az egyetlen hatályban lévő, a 39/1999. (IV. 21.) FVM ren­delet, amely a termékpálya egyetlen elemét kiragadva, csak a legrosszabb minő­ség 193 Ft/kg-os hatósági árát határozza meg, a minőségtől független beavatko­zás, egyaránt ellehetetleníti a termelőket és a feldolgozókat. A sertéshús fogyasz­tói ára egy év alatt a felére csökkent, ennek ellenére nem növekedett számottevően a lakossági fogyasztás. Ma már sem a termelők, sem a feldolgozók nem képesek elviselni a veszteséget. A sertéstartók magukra maradtak, a feldolgozók képtelenek elismertetni költségeiket a hazai piacon, a külpiacon pedig nem a termékek, hanem az állami támogatások versenye folyik. A 193 Ft/kg legalacsonyabb ár meghirdetése önmagában elégtelen a helyzet meg­oldására. Ez csak piacvesztést eredményezhet úgy belföldön, mint külföldön, s nemhogy segítene a sertéstartókon és -feldolgozókon, hanem megsokszorozza gondjaikat. Megoldásként csak az ágazat egységes egészére vonatkozó, összefüg­gő szabályozás és támogatási rendszer meghirdetése kínálkozik. Ma Magyarországon közel másfél millió ember megélhetése függ részben vagy egészben a sertéstartás és -feldolgozás eredményességétől. A kialakult helyzet gyors és eredményes megoldása érdekében felszólítjuk mi­niszter urat, hogy a vágósertés hatósági árát a minőséggel összhangban, a meg­emelt árhoz igazodó bel- és külpiaci értékesítés feltételeinek meghatározásával együtt, a tervezhetőség érdekében a tárgyév végéig rendszerbe foglalva haladék­talanul hirdesse meg. Budapest, 1999. június 1. Horváth Gábor főtitkár Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége Remény Ervin titkár HÚSCÉH Deák Ferenc főtitkár Magyar Parasztszövetség Menczel Lászlóné titkár Magyar Húsiparosok Szövetsége Olvasnak, de nem nyaralnak a pedagógusok A pedagógusok alacsony bérért dolgoz­nak, amelyikük csak teheti, túlórát és kü­lönmunkát vállal. A tanároknak mind­össze öt százaléka tartja fenn magát ki­zárólag a béréből. A pedagógusokat ke­vésbé vigasztalja, hogy vannak náluk rosszabb helyzetben lévők is. Az oktatási átlagkereset a nemzetgaz­dasági átlagnak 88 százalékát teszi ki, ez azonban nem mindig volt így — mondja Árok Antal, a Pedagógusok Szakszerve­zetének titkára. 1990-ben a nemzetgaz­dasági átlag 20 100, a pedagógusok át­lagkeresete pedig 21 250 forintra rúgott. Az egy-kétezer forintnyi többletet csak 1995-ig sikerült megőrizni: akkor a nem­zetgazdaság átlaga 38 900, a nevelők fi­zetésének átlaga pedig 38 115 forint volt. A pedagógusokat nem vigasztalja, hogy vannak náluk rosszabb helyzetben lévők is: a mezőgazdaságban, építő­iparban, illetve az egészségügyben, a szociális ellátásban dolgozók. Egy gaz­dasági vezető keresete csaknem ötszörö­se, egy jogászé háromszorosa, egy állat­orvosé pedig kétszerese az általános is­kolai tanítóénak, tanárénak. A pedagógusok azonban nem élhetet­lenek: intézményen belül vagy azon kí­vül pluszmunkát vállal­nak. Nagy Mária kutató adatai szerint mindössze 5,5 százalékuk él kizáró­lag a béréből. Közel 85 százalékuknak túlórából, minden harmadik tanár­nak különféle pótlékok­ból, minden negyediknek iskolán kívüli munkából származik a mellékjöve­delme. A szakszervezet tapasztalatai azt mutatják, hogy a magántanítványok fogadása és az ügynökös­­ködés a legnépszerűbb pénzkereseti forma. A le­hetőségek tárháza persze széles: lehet vállalni takarítást, gyermekfelügyeletet vagy éppen felszolgálást is. Az is érdekes, hogy a tanárok több mint egytizede vállalkozóvá avanzsált. Alig egyharmaduk folytat valamilyen ok­tatási tevékenységet, 15 százalékuk pedig egyéb szellemi munkát. Nagyobb részük a termelési, a kereskedelmi vagy a szol­gáltató szférában próbál boldogulni. A vagyoni helyzetre vonatkozó adatok - a béradatokkal szemben - derűsebb ké­pet festenek. Persze nem szabad figyel­men kívül hagyni azt, hogy a pedagógu­sok saját keresetükkel miként járulnak hozzá a család jövedelméhez. A gyer­mektelen nevelők a család jövedelmének 60, a kettő-négy gyermeket vállalók vi­szont már csak 50 százalékát keresik meg. A nőknél mindenütt rosszabb az arány, négy gyermeknél például már csak 43 százalékos. A pedagógusok csaknem fele családi házban, egyötöde társasházban, egyne­gyede lakótelepi lakásban, öt százaléka pedagógusszállón lakik. Csaknem háromnegyedük saját lakással rendelkezik, a többiek a tulajdonos csa­ládtagjai, albérlők, illetve szolgálati lakás, szállás­hely bérlői. A lakások an­nál nagyobbak, minél ki­sebb településen lakik egy nevelő. Budapesten 72, ezzel szemben a falvak­ban 90 négyzetméter az átlag. Gépkocsija a fővá­rosban élő pedagógusok 61, a falvakban lakók 72 százalékának van, a taná­rok 28 százaléka pedig otthoni számítógéppel is rendelkezik. A nyaralási szokások egyértelműen mutatják az anyagi szűkösséget. Lannert Judit kutató adatai szerint a budapesti ta­nároknak 39, a vidékieknek pedig 55 százaléka egyáltalán nem volt nyaralni a vizsgálat évében. 22 százalékuk keve­sebb mint egy hetet volt távol otthonától, hosszabb pihenést a fővárosiaknak 40, a vidékieknek 23 százaléka engedhetett meg magának. A tanárok életszínvonalá­nak romlását jelzi, hogy 1970-ben a bu­dapesti pedagógusoknak mindössze 15, a vidékieknek pedig 27 százaléka nem nyaralt az utolsó két évben. Sokat elárul a pedagógusokról az is, hogy mivel töltik a szabadidejüket. A nevelők kedvenc elfoglaltsága az olva­sás. A kirándulás a második, a barátok­kal való találkozás a harmadik leggyak­rabban említett szabadidős tevékenység. Ezt követi a mozi, a múzeum, a barká­csolás és kézimunkázás, a hangverseny. A drága, de legalábbis befektetést igény­lő sportok kerültek a sor végére: a hor­gászat, a teniszezés, a lovaglás, a vadá­szat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pedagógusok nem sportolnak, mindösz­­sze 15 százalékuk nem mozog és sétál rendszeresen. A szakmai továbblépést, fejlődést is fontosnak tartja a nevelők többsége. Erre utal, hogy az általános iskolákban 70, a középiskolákban pedig 57 százalékuk vett részt az elmúlt öt évben valamilyen továbbképzésen. Felsőfokú tanulmá­nyokra azonban már kevesebben vállal­koznak: az általános iskolában tanítók­nak kilenc, a középiskolában dolgozók­nak 13 százaléka. Ebben szerepet játsz-­ hat az, hogy egyetemre, főiskolára járni költségesebb, és tovább tart, mint tanfo­lyamon, továbbképzésen részt venni. Évek óta visszatérő kérdés: vajon mennyire ismeri el a társadalom a peda­gógusokat? A Marketing Centrum fel­mérése szerint a felnőttek körében az ér­telmiségi foglalkozások közül az orvos, a jogász és a közgazdász a legmegbe­csültebb. A gyógyszerész és a gépész­mérnök után következik a középiskolai, majd az általános iskolai tanár. A lelké­­szi és az újságíró foglalkozás viszont megelőzi az óvodapedagógusit. Az óvó­nőket nem értékelik túl a felmérés részt­vevői, mert csupán a könyvtárosi szakma kullog utánuk. Udvardi Judit Felsőfokú tanulmányokra kevesebben vállalkoznak: az általános iskolában tanítók 9, a középiskolai tanárok 13 százaléka. A PEDAGÓGUSKERESETEK ÉS A NEMZETGAZDASÁGI KERESETEK ALAKULÁSA 1991 ÉS 1999 KÖZÖTT (átlagkereset fori­nt/hó) ­ Néhány titkos telefonomat szeretném a nyilvánosság elé tárni, lesz, ami lesz. Hétfő este Juszt hív: - A druszád vasárnap három hosszal győzött kétezren. - Te még szabadlábon vagy? - Hát persze. -A káprázatos tehetség sem szólt még a Kriminális miatt? - Nem. - A cikkből sem lesz baja K.-nak? - Nem tudom, kitől kaptuk. Belekiabálok a telefonba: - Hallod, Kövér Laci? Nem tudják, kitől kapták! Pár óra múlva vígan házkutatnak nála, nem jó ómen velem beszélgetni. Néhány éve Fábry Sanyihoz törtek be, elvitték annyira szeretett és oly sokat emlegetett apja féltett zsebóráját, minden pénzt megadott volna érte, életében először és utoljára kért tőlem személyes dolgot, hívjam már fel Pintért. Én is csak foga­dásokról ismertem, de az esti időpont el­lenére hamar kapcsolták, a főkapitány elmondta, mindent megtesz, aztán még vagy tíz percet csevegtünk erről-arról, jókedvű volt. Már ahhoz képest, hogy pár órára rá Kuncze leváltotta. Nem tudom, miért, de a visszajövete­­le óta valami azt súgta nekem, hogy lesznek ők még egymás kuncsaftjai. Először Juszt hívta meg a Kriminálisba egy kis csevegésre Clodónéról, úgy il­lett, hogy Pintér is visszahívja az Aradi utcába egy kis kihallgatásra a nyilvános­ságra hozott titkokról. Kíváncsian vá­rom az újabb fordulót. Tudom, a belügy­miniszternek semmi köze az ügyhöz, ahogy Szenes Andreának sem Torgyán­­hoz, Simicskának a Fideszhez. Csak káprázatos tehetségek, akikre felfigyel­tek. Szerda reggel óta különben is közis­mert, hogy minden magyar vállalkozás ________Hócipősarok_______ Titok kapcsolatban áll a kormánnyal, azaz egyenlők. Kuncze tehát maximum azt állítja, hogy a Mahir köztük a legegyen­lőbb. Mindenesetre érdekes három hét elébe nézünk, Orbán szerda reggelen­ként a rádióban előre válaszol majd arra, amivel szerda délelőttönként Kuncze ki­pakol. A harmadik bizalmas telefon. Termé­szetesen tavaly is hívtam Szárszóra a miniszterelnök urat, bár ’93 után nem jött, mióta néhány vendégem igen dur­ván bánt vele, amit máig szégyellek. Tudtam, hogy semmi esélye a meghívás elfogadásának, ezért előre írtam nyolc variációt a lemondására, hogy csak vá­lasztania kelljen a kormányalakítás ne­héz napjaiban. A kabinetfőnöke hívott, tetszett neki a levelem, gondolta, küld egy szintén ironikus választ, de aztán úgy döntött, a humorra most máshol lesz szükség. Azóta lesem, immáron majd egy éve, hol bukkan fel végre a beígért humor, remélem, nem a Simicska-, a Schwajda-, a Selmeczi-, a Deutsch-ügy kormányzati kezelését értette alatta. Nem beszélve Kosztolányi elnök úrral. Komolyra fordítanám, mert tényleg egy kicsit vidámabban szeretném hátra­lévő éveimet leélni, mint ahogy Antall és Horn alatt sikerült. A héten Pannon­halmán is járt, a valóban káprázatos te­hetségű Várszegi Asztriknál, békésen sé­tálgattak a kertben, majd a lapok szerint azt mondta a főapátnak, hogy néhány esztendő alatt eldől, megtartjuk-e ke­resztény polgári hagyományainkat, vagy elmerülünk a posztszocialista társada­lomban. A mondat sajnos kissé a keresz­tes háborúkra emlékeztet, csak a Szent­földet kell behelyettesíteni a sok Ibra­him tengerében. Ám ahogy a történetre emlékszem, a kései Brancaleone ármá­diáján kívül egy szikra humor nem volt az ügyben. Dereng, hogy a keresztes lo­vagok vezetésével e hadak végigrabol­ták Európát. Mindezzel semmi mást nem állítok, mint hogy nem kéne örökké ez a lobogó, nagy elhivatottság. A Sim­icska- meg a Máté-csapat nem a polgári vagy a baloldali értékek mentén dúl ugyanis, hanem csak úgy. Ahogy talán Szenes Andreában sem születése óta do­bogott láncra verve a kisgazda oroszlán­szív, ha ez nem tökéletes képzavar, mint maga az egész hölgy. Pitiáner alakok állnak be különféle zászlók alá, mamelukok százai próbál­ják iskolai hiányaikat hónapok alatt be­hozni, rablólovagok alapozzák meg csa­ládjuk vagyonát századokra, ugyan kit érdekel ma egy londoni fogadáson, hogy a vörös vagy a fehér rózsához tar­toztak? A hülyeség és a gazság abszolút rendszersemleges, egyetlen piszkos ügynek sincs köze a másikhoz, nem fut­ballmeccs ez, hogy mi csak egyenlítet­tünk. Bukarestben a kaput kell védenünk, nem a keresztény Európát, ha pedig vé­letlenül beleszaladunk egy nagy ruhába, ne az legyen majd a magyarázat, hogy Horn még többet kapott a j­ugóktól. Most hallom, az immáron Csermelyre készü­lődő MTV Híradóban, hogy Győri Ti­bor, a Mahir igazgatója feljelenti Kuncze Gábort üzleti titkok kiszivárog­tatásáért. Náluk már nem a frakcióveze­tő 800 milliós sajtótájékoztatója a hír, hanem ez. Mondtam én mindig, hogy vissza fogjuk még sírni a Duna TV ob­jektivitását. Uraim, mehetünk!

Next