Népszabadság, 1999. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-05 / 129. szám

8 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1999. JÚNIUS 5., SZOMBAT Szektavita az őrület határán Botrányba fulladt a Szent László Akadémia budapesti rendezvénye A keresztényi szeretet másfelé járt azon az estén. A Magyarok Házában tartott vitafórumot hisztéria és lincshangulat jellemezte, meg antiszemita gyűlölkö­dés. A néhány év szünet után újjáélesz­tett szektaellenes kampány célpontja ez­úttal a Hit Gyülekezete volt. „Szektaveszély Magyarországon, avagy százezer szülő az őrület határán.” A Szent László Akadémia ezzel a sokat sejtető, bár kissé elfogult címmel szer­vezett vitaestet a Magyarok Házában. A fővárosi fórumot Franka Tibor újságíró vezette, aki pár nappal korábban a köz­­szolgálati rádió egyik reggeli műsorá­ban, a kétes hírű Vasárnapi Újságban ha­rangozta be a rendezvényt. A műsornak köszönhetően a Hit Gyülekezete is te­kintélyes létszámban képviseltette ma­gát a zsúfolásig telt teremben. Gyorsan világossá vált, hogy a fóru­mon kevés babér terem a szakértőknek. Kamarás Istvánt például több alkalom­mal fújolás szakította félbe, pedig a val­lásszociológus csak arra próbálta felhív­ni a figyelmet, hogy nem árt kicsit tájé­kozódni, mielőtt valaki szidalmazni kezd egy vallási közösséget. Tiltakozást váltott ki az a megállapítása is, hogy sok szülő hálát ad Istennek, amiért gyerme­ke belépett egy „szektába”. Hiszen szá­zával akadnak fiatalok, akik megtérésük után szabadultak meg a kábítószertől. Kamarás kutatási eredményekre hivat­kozva igyekezett eloszlatni a tévhiteket. Elmondta, hogy az újabb keletű vallási közösségek túlnyomó része kifejezetten egészséges életmódot vár el híveitől, tiltja a dohányzást, a drog- és alkoholfo­gyasztást. Az sem felel meg a valóság­nak - jegyezte meg a vallásszociológus -, hogy a szektákban agymosás folyik. Veér András pszcihiáter csak addig volt népszerű, amíg arról beszélt, hogy némelyik szekta veszélyes lehet az ál­lamra, mert tagjai beférkőznek a gazda­sági és kormányzati körökbe. Azt a véle­ményét, hogy az újabb keletű vallási mozgalmak térhódítása a történelmi egyházak bírálataként is felfogható, már jóval kisebb lelkesedés fogadta. Lugosi Győző, a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat vezetője sem aratott különösebb tetszést azzal a kijelentésével, hogy a valóban káros szekták mellett olyan cso­portok is gyökeret vertek Magyarorszá­gon, amelyek hasznosak a társadalom számára. A katolikus egyházat Lipp László, a László atyaként közismert pap képvisel­te. A legnagyobb csalódást talán ő okoz­ta a hallgatóságnak. A szekták gyalázása helyett arra kérte a jelenlévőket, hogy alázattal, szeretettel és a másik ember iránti tisztelettel vegyenek részt a vitá­ban. Sőt. Később még azt is elárulta, hogy mindennap imádkozik Német Sán­dorért, a Hit Gyülekezete vezető lelké­széért. Lipp László akkor lett végképp kegyvesztett, amikor kifejtette: a csalá­dokban nem csupán a szekták okoznak vallási feszültségeket, a szülők jelentős része attól is „hülyét kap”, ha a gyerek katolikus pap vagy szerzetes akar lenni. Franka Tibor a fórum során több íz­ben utalt rá, hogy mentes a részrehajlás­tól, számára a vélemények objektív üt­köztetése, az igazság feltárása a fontos. Annyiszor elmondta, hogy kénytelenek vagyunk azt hinni, így is gondolta. Ez esetben nehéz megmagyarázni, miért csak olyan szülőket hívott meg, akiknek gyermekét a Hit Gyülekezete „elszakí­totta” a családtól. És ha azt vesszük, hogy a hiteseket gyakran a Szabad De­mokraták Szövetségével hozzák kapcso­latba, akkor az embernek könnyen tá­madhat az a furcsa érzése, hogy a Ma­gyarok Házában tartott rendezvény egy vallási-politikai rágalomhadjárat céljait szolgálta. A meghívott szülők igazán kitettek magukért. Az Ágnes asszonyként bemu­tatott hölgy kezdte, utána még két édes­anya élménybeszámolója következett. Aztán meg a spontán hozzászólások jöt­tek, egyszerű honpolgárok keresetlen szavai. Volt ott minden. Kiderült, hogy a Hit Gyülekezete kártékony, destruktív szekta, amely testileg, lelkileg és anya­gilag romba dönti a fiatalokat, ráadásul még zsidó is. Elszabadultak az indula­tok. Az addig csendes megjegyzések formáját öltő zsidózás a felszínre tört, vértolulásos arcok és fenyegető öklök adtak nyomatékot a szitkoknak. Néme­lyik magából kivetkőzött szülőt látva egész könnyű volt elképzelni, hogy gyermeke miért választotta inkább a Hit Gyülekezetét. Drámai történettel rukkolt elő egy kö­zelebbről meg nem nevezett iskola igaz­gatónője. Elmesélte, hogy két pedagógus kirándulni vitt egy osztályt, ám termé­szetjárás helyett rémisztő szertartást ren­deztek az erdőben, a tanárok transzba es­tek és habzott a szájuk, a gyerekeket megfenyegették, hogy a pokol feneket­len mélyére jutnak, ha nem lépnek be a Hit Gyülekezetébe. Kérdésünkre, hogy tett-e feljelentést, az igazgatónő nemle­ges választ adott. További részletekkel sem szolgált, amit azzal indokolt, hogy mindez az iskola belügye, amúgy nyolc év telt el azóta, minek bolygatni a múltat. Egyéb meglepő információkkal is gaz­dagodhatott az érdeklődő. Megtudhatta például, hogy a kereszténységet kétezer éve folyton-folyvást üldözik, a spanyol polgárháború pedig a zsidók bosszúja volt. Az már csak természetes, hogy a szekták mögött a szabadkőművesek áll­nak, míg a Hit Gyülekezete tagjai Sátán gyermekei. A gyülekezetet hol azért ká­romolták, mert nemzetrontó eszméket terjeszt, hol azért, mert a fiatalok túlságo­san sokat imádkoznak. Azokat a szülő­ket, akik bizonygatni próbálták, hogy gyermekeikkel együtt jól érzik magukat a gyülekezetben, kitapsolták vagy kifütyül­ték. Az egyik anyuka ragaszkodott ah­hoz, hogy befejezze mondandóját. Gör­csösen markolta a mikrofont, amelyet többen módszeres erőszakkal igyekeztek kitépni a kezéből. A jelenetből egyesek azt a következtetést szűrték le, hogy „no lám, milyen erőszakosak ezek a hitesek”. Ami azt illeti, időnként a Hit Gyüle­kezete képviselői sem takarékoskodtak a hangerővel. Néhányan elveszítették hi­degvérüket, felháborodottan utasították vissza a vádakat. Ezzel csak olajat öntöt­tek a tűzre. A szektaellenes tábor egyik hölgytagja felpattant a helyéről, és imi­gyen szólt egyik felebarátjához: „leve­rem az utcán a fejedet, te barom”. Félő volt, hogy bármelyik pillanatban tömeg­­verekedés törhet ki. A pankrációra végül nem kellett ki­hívni a mentőket. A közel három órán keresztül tartó rendezvénynek aligha­nem ez az egyetlen eredménye. Czene Gábor Vihar előtti csend, feszült várakozás teknős miklós felvétele Egy bukott­?) politikus naplója Maczó Ágnes: Isten, haza, Torgyán család Kételkedj, olvasó! Az ember legyen mindig óva­tos a memoárokkal. Főként oly esetekben, amikor a memoáríró csakhogy nem napjaink történetét rögzíti, épphogy megélt napokra emlékeztet. Leginkább pedig azokban az esetekben érdemes kételkedni, amikor bukott politi­kusok sírják tele a papírlapokat­­ saját bukásuk történetéről. Ezért is fogtam előítéletek nél­kül ugyan, de némi fenntartással G. Nagyné Maczó Ágnes Isten háza Torgyán család (a borítón így, vesszők nélkül) című köteté­nek olvasásához. Mert egy hata­lomból kiszorult, kiszorított poli­tikus hajlamos lehet arra, hogy érzelmekkel, indulatokkal he­lyettesítse a tényeket, jelzői túl­zottak, elfogultak lehetnek. Az il­lőnél jobban előtérbe helyezheti saját személyiségét, tetteit, fel- és túlértékelve önmaga szerepét, nem csupán a mindennapi párt­harcokban, hanem az ország tör­ténelmét illetően is. Ami ez utóbbiakat illeti, Maczó Ágnes írása mindezt iga­zolja. Ha a felületet nézzük, nem ismerünk meg e kötetből mást, mint egy sértett, meg nem értett, Kossuth óta az egyetlen érvényes alkotmányt kidolgozó, a nép ér­dekében mindent félretevő politi­kust, akit mindenféle gaz erők - főként pedig önmagukat túlélő kommunista erők - fondorlatos módon kihasználtak saját céljaik­nak, majd félredobtak. A kötet nem is ezért érdemel érdeklődést, hiszen aki figyelem­mel kísérte az utóbbi tíz év politi­kai küzdelmeit, pontosan tudja, hogy a szerző nem tartozik azok közé, akik higgadtságukról, ér­zelmi kiegyensúlyozottságukról híresültek el. Egy időben ez az érzelmektől túlfűtött politizálás még tömegbázisra is lelt, ennek veszélye pedig még korántsem múlt el. Maczó Ágnes időrendben tárja elénk politikusi pályáját 1990-től, amikor is MDF-támogatás­­sal, de pártonkívüliként bekerült a parlamentbe. És az ő politikusi bajai alighanem azzal a nappal kezdődtek. Mert azt el kell is­merni a szerzőről, hogy szuverén alkat, képtelen pártelőírásokhoz alkalmazkodni. Bármennyire is próbálja igazolni széles „tűrés­határait”, alighanem alkalmaz­kodóképessége a leggyengébb tulajdonsága. Ha hatalomról van szó, Maczó sorra veszi mindazokat a viharokat, amelyek politikusi létét kísérték - nem volt kevés, az ukrán alapszerződéstől az 1997 őszi Metész-tüntetésig, amely miatt végül is mennie kel­lett a kisgazdapárt és a parlament alelnöki székéből. És e viharok - szerzőnk szerint - másról sem szólnak, csak az ő tisztességének meghurcolásáról, igazságainak semmibevételéről. Itt aztán ol­vashatunk mindenféle dehonesz­­táló intimitást az FKGP és egyéb pártok vezetőiről, főként pedig az ősellenséggé lett Torgyán Jó­zsefről. Ám ez még mindig csak a fe­csegő felszín. A mélyben azonban érdekes folyamatnak lehetünk szemta­núi. Annak a harcnak, amelyet Maczó Ágnes vívott, mindeddig hiába, a hatalomért. Ő - mint ír­ja is - tudatosan kötött ki ugyan­is a kisgazdák mellett. Itt látta meg azt a lehetőséget, hogy va­lóban erős karizmájával előbb­­utóbb ledöntse a diktatórikus módszerekkel kormányzó Tor­­gyánt a kisgazda trónról, és ki­használva az elégedetlen mame­­lukok hőbörgését, trónra segítse önmagát, majd összefogva a ke­reszténydemokratákkal és a MIÉP-pel, végre eljöjjön álmai­nak megvalósulása: „a tisztessé­ges, becsületes, istenes hata­lom”. Aminek élén­­ kimondva­­kimondatlanul - persze ő lenne legalábbis az egyik első számú vezető. A kötet címe nyugodtan lehe­tett volna a Harcom a kisgazda­­pártért, lehet, hogy ez is lett vol­na, ha Torgyán dr. nem rava­szabb. De Torgyán dr. ravaszabb volt, és valószínűleg még elszán­­tabban akarta a hatalmat, és ami­kor látta, hogy alelnöke túlzottan népszerű lesz az ő kontójára, ak­kor bizony kíméletlenül kitaszí­totta a pártból, és a hazai politikai paletta szélére száműzte. Maczó könyve ezért tanulsá­gos. Bepillantást enged azokba a belső villongásokba, amelyek sejtése alapján fordul el a válasz­tópolgár a politikától, tekinti úri­­ huncutságnak, kacag rajta vagy sír, ahogy anyagi körülményei megengedik. És ez az, amit nagyon komo­lyan illene venni. Mert a honi úri huncutságot ismerve koránt­sem biztos, hogy Maczó Ágnes végleg bukott politikus ebben a hazában. Mint ahogy - legutóbb éppen a kisgazdapárt környékén - feltűnt egy újabb fiók-Maczó - bár emiatt főjön a pártelnök feje. Végül: Maczó Ágnes könyve sem kerülte el, amit csaknem minden könyvről elmondhatunk manapság. A kiadók spórolva kézirat-előkészítőn, korrektoron, szerkesztőn, hihetetlen slendrián­­sággal adják ki kezükből a köny­veket. Ez elmondható az Isten, haza, Torgyán család című mun­káról is. Bár ismerve a szerző ak­kurátus ragaszkodását saját mon­dataihoz, a dolog érthetetlen. Az egyébként lendületesen megírt szöveg hemzseg a helyesírási hi­báktól, ami azt jelzi: a szerző aligha olvasta a nyomdai levona­­tot. Vagy aki olvasta, arra nézve szégyen. Olyan stiláris aprósá­gokra gondolok, mint: „csak két párt marad, akik...”. Ha valakinek, hát Maczó Ág­nesnek illene figyelnie, még a nagy háborúk közepette is­­ a stí­lusra. (Inter Leones Kiadó) Friss Róbert

Next