Népszabadság, 1999. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-16 / 138. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1999. JÚNIUS 16., SZERDA 9 ________Szerda________ Szerencséjének pogácsa A szürke hétköznapok dögunalmas par­lamenti hírei közé, amelyek jobbára ar­ról szóltak, hogy ki mikor vonul ki és mi­ért, véletlenül se tartózkodjék egyazon ülésteremben kormánypárt és ellenzék (kétkamara! - ugye, megmondta Maczó Ági!), vagy arról, hogy akkor háromhe­tente legyen plenáris, vagy kéthavonta, vagy esetleg az is elég, ha másfél évente benéz a takarítónő, hogy le van-e oltva a villany rendesen, illetve nem-e törtek-e be, esetleg, vagy még arról is, hogy ak­kor teljesen fegyvertelen katonákat küldjünk-e békefenntartani vagy adjunk nekik egy-egy Rotring-ceruzát köpőcsö­­vezni, vagy legyen-e titkosítva minden, amihez Kosztolányi Dénes valaha hozzá­ért, és folyt még a „Ki tud többet a Posta­bankról?” címet viselő ködösítőbajnok­sággal egybekötött tréfás vetélkedő, szó­val ezek közé robbant be Tímár György kisgazda képviselő történelmi jelentősé­gű pogácsajavaslata, amely alaposan za­varba hozta a politikai közvéleményt. (A politikai közvélemény enyhén elpirul, légzése gyorsul, szeme sarka picit remeg, mozdulatai idegessé válnak.) Az első pillantásra szimpla hülyeség­nek vagy hülyéskedésnek tűnő javaslat mögött nyilvánvalóan bonyolult és fontos politikai játszma lapul, mint Tímár képvi­selő uszkárja a padsorok között. Könnyen lehet, hogy a Tímár-féle Lex Pogácsa a koalíciós szakítópróba lesz. (Naná, minden kérdés az, még az is, hogy merre van a budi.) Fölvetődik: volt-e itt egyeztetve Torgyán József pártelnökkel? Aligha. És ha nem volt egyeztetve, akkor nem-e áll fönn a függelemsértés tényálla­­déka, amely rendkívül súlyos pártfegyel­mi eljárást vonhatik maga után, akár ki­zárást is, ez esetben viszont párt- vagy frakciószakadás is előállhat (pogácsapár­tiak kontra pogácsaellenesek, vagy teper­tős csoport kontra sajtos csoport, és a va­jasokról még szó sem esett akkor), amely a koalíció végét jelentheti. (Vicsorgó po­litológusok gyűlnek a vérszagra.) A minden hájjal megkent politikai elemző persze még ennél is mélyebbre akarna ásni. Vajon (vagy inkább tepertőn) mi állhat a javaslat hátterében? 1. Tímár képviselő pogácsafüggővé vált. 2. Tímár képviselő fegyelmezett koalí­ciós katonaként magára vállalta az ellen­zék pofájának pogácsával való betömé­sét. (De ez a kétélű fegyver elsülhet visz­­szafelé is, ugye, a koalíció elnémul, mert magyar ember evés közben nem beszél, míg a kozmopoliták morzsákat köpköd­ve, teli szájjal interpellálnak és napiren­­d előttiznek majd.) 3. Újabb korrupciós ügy bontakozik ki, Tímár képviselő a pogácsalobby uszályába került. Alighanem valami posztkommunista érdekkijáró hálózat, esetleg Postabank vagy Simicska Ibra­him és a Kaya Mahir Cityposter vagy Schmuck Andor és népi zenekara, de az is megeshet, hogy egy régi pogácsaké­szítő dinasztiával van dolguk, amelynek műhelyében már megkelt a tészta, ki is van szaggatva... A javaslatszövegben ol­vasható „szükség szerinti mennyiségben való biztosítás” — a képviselői étvágy megfelelő alakulása esetén — lehetővé tenné, hogy a parlament akár az ország teljes pogácsakészletét fölvásárolja saját költségvetéséből. 4. Tímár György nem akar futball­­klubelnök lenni, nem akar vezérigazgató lenni, nem akar vízidisznó lenni, nem akar semmilyen közjogi méltóság lenni, nem akar nyolcvan éve elszakított or­szágrészeket visszavenni, nem akar sem­mit sem, csak pogácsát. Kvázi a maga szerencséjének a pogácsa akarna lenni. (Hogy egy klasszikus - Dolák-Saly Ró­bert - is legyen idézve.) De azt sem lehet kizárni, hogy Tímár képviselő viccelt, csak nem értjük a tré­fát. Uj Péter Menekülés a gyülekezetből Leleplezések Magyarország negyedik legnagyobb egyházáról Ellenségeinknél csak a hajdani barátok veszélyesebbek. Ismerik bűneinket és leg­féltettebb titkainkat, többet tudnak ró­lunk, mint a saját lelkiismeretünk. Bartus László, aki a Hit Gyülekezete elkötelezett tagja és Németh Sándor vezető lelkész kö­zeli munkatársa volt, leszámolt múltjával. Leleplező könyvet írt arról az egyházról, amelyet sok éven át fanatikus rajongással szeretett. „Amikor kijött értem a mentő, eszmé­letlen állapotban voltam. Ömlött rólam a víz, dobáltam magam, és azt kiabáltam: Vegyétek le rólam a vizes zsákot! Az or­vost nem ismertem fel. Az első vizsgála­tok nem tudták megállapítani, mi bajom. Szúrt az oldalam, és görcseim voltak” - emlékezik Bartus László. Ez a végső stádium. Hónapokig tartó kórházi és szanatóriumi kezelés követke­zik, majd még egyszer, utoljára kísérletet tesz, hogy visszatérjen a gyülekezetbe. De már nincs maradása. Levelet ír a ve­zető lelkésznek: „a mai naptól nem tekin­tem magam a Hit Gyülekezete tagjának. Az alá-fölérendeltségi viszonyok rám többé nem érvényesek. A Magyar Köz­társaság egyenjogú állampolgáraként ál­lok veled szemben. E minőségemben el­­dönthetem, kívánok-e találkozni veled vagy nem. Nem kívánok.” Közveszélyesek? Bartus László eredeti vallását tekintve katolikus, foglalkozása alapján újságíró. Pályafutása során neves lapok szerkesz­tőségében dolgozott, most egy ismert gazdasági lap munkatársa. Nyolc éven keresztül volt tagja a Hit Gyülekezeté­nek, olyan bizalmas kapcsolatba került Németh Sándorral, ami csak keveseknek adatik meg. Könyvét figyelmeztetésnek szánja. Mint mondja, törvényi tiltások helyett a nyilvánosság fegyverével kell fellépni a vallási túlkapások ellen. Elhatárolódik azoktól a­­szélsőjobboldali törekvések­től, amelyek a valóban káros - amúgy szinte valamennyi egyházban tetten érhe­tő - jelenségekre hivatkozva a vallássza­badságot akarják korlátozni. Azt állítja, hogy a könyv megjelenésével olyan te­kintélyes liberális politikusok is egyetér­tenek, akik megelégelték az SZDSZ és a Hit Gyülekezete tisztázatlan viszonyát, el­fogadhatatlannak tartják Németh Sándor módszereit. A szerző szerint rendezetlen pénzügyek, egyszemélyi és diktatórikus vezetés, teológiai szempontból tarthatat­lan tanítások, politikai és gazdasági ambí­ciók jellemzik Magyarország egyik leg­nagyobb vallási közösségét. Bartus Lász­ló egyszerűen és kegyetlenül fogalmaz: a Hit Gyülekezete közveszélyes. Más kér­dés, hogy amiről most mélyen elítélő vé­leményt alkot, annak éveken át tevékeny részese, alakítója és kiszolgálója volt. Szakadás A Hit Gyülekezete Magyarországon jött létre a hetvenes évek végén, az alapí­tók között találjuk Németh Sándor egy­kori katolikus teológiai hallgatót is. A ka­rizmatikus keresztény közösség napja­inkban becsülhetően 30-40 ezer tagot számlál, az egyszázalékos adóátutalások alapján a negyedik legnépesebb egyház az országban. A rendszerváltozás idején a gyülekezet döntő szerepet vállalt a Szabad Demokra­ták Szövetségének megalakításában, ké­sőbb két „hites” jelölt, Hack Péter és Mé­száros István az SZDSZ parlamenti frak­ciójába is bekerült. Bartus elbeszélése szerint kezdetben a közös elvek, az em­beri jogok és a vallásszabadság tisztelete kötötte össze a gyülekezeti tagokat a sza­baddemokratákkal. Ám Bartus úgy látja, hogy az SZDSZ szép lassan saját szövet­ségesének áldozatává vált: „a gyülekezet piócaként tapadt a pártra”. A Hit Gyülekezete tavaly eddigi legna­gyobb válságát élte át. Bartus Lászlón kí­vül az egyház meghatározó személyisége­inek nagy része is szakított az egyházzal, sokuk részt vett egy új közösség, az auto­nóm gyülekezet létrehozásában. Hack Pé­ter, Mészáros István és a hívek túlnyomó többsége Németh Sándor mellett maradt, de így is százak követték a távozókat. Bartus leszámolt múltjával. Istenben nem csalódott, de a gyülekezetben igen. Bocsánatot kér azoktól, akiknek akarva vagy akaratlanul ártott. Elbeszélése alapján Németh Sándor hatalma megfélemlítésre, pszichikai el­nyomásra, manipulációra és hazugságra épül, a gyülekezet vezető lelkésze való­sággal kizsákmányolja az istenfélő híve­ket, akik utolsó filléreiket is az egyház­nak adományozzák. A könyv a Hit Gyülekezete „másik ar­cát” mutatja be. Csak keveset olvasha­tunk a gyülekezet vonzerejéről, arról, mi­ként és minek köszönhetően vált egy kis létszámú budaörsi imaközösség szinte egyik évről a másikra Magyarország be­folyásos egyházává. Igaz, Bartus állítja, hogy a gyülekezeti tagok többségének fo­galma sincs, mi történik a kulisszák mö­gött. Amit pedig hallanak, nem hiszik el. A különféle híreszteléseket az ördög mesterkedésének tartják. Az elmúlt évben - Bartus így tudja - nem javult a helyzet a Hit Gyülekezeté­ben. Ellenkezőleg. Bizonyságul Németh Sándor egyik nemrégiben közzétett taní­tásából idéz: „Ha Jézust csak megváltó­ként tiszteled, elszemtelenedsz, és önköz­pontúvá válsz. A király jó hadvezér, út­mutató, vezető, követőinek pedig néppé kell válnia. A mi életünkben is parancs­nok Jézus, neki parancsadási joga van. Mai kifejezéssel élve Ő a vezérkari fő­nök. Jézus visszajövetelekor úgy fog fel­lépni a világ ellen, mint egy zsarnok.” Perek sorozata? Németh Sándor és a Hit Gyülekezete eddig méltatlannak ítélte, hogy a nyilvá­nosság előtt érdemben foglalkozzék a ki­lépett vezetők vádjaival. Egyelőre - tud­tuk meg - Bartus László könyvéről sincs hivatalos gyülekezeti álláspont. A szerző azonban felkészült a válaszlépésekre: „Ezt a könyvet remélhetőleg perek sora követi majd, így mindazok a történetek, amelyek nem férnek ebbe a kötetbe, nem vesznek el. A bírósági jegyzőkönyvekhez csatolt tanúvallomások ezrei mindenki számára elérhetőek lesznek, és megma­radnak örökkön-örökké.” Ravasz húzás. Ha a Hit Gyülekezete pereket indít, akkor azt teszi, amire a szerző számít. Ha viszont hallgat, akkor olyan látszat keletkezhet, hogy a könyv állításai megfelelnek a valóságnak. Czene Gábor Rosszul járnak az idős művészek? Egy kormány-előterjesztés sze­rint módosítani fogják a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány alapító okiratát, mivel a kormány a közalapítvány kuratóriumának és felügyelőbizottságának cseré­jét tervezi. Egy másik kormány­­előterjesztésben az szerepel, hogy a közalapítvány eddigi fel­adatai közül kiemelik a Magyar Alkotóművészek Országos Egye­sületének 4000 tagját érintő nyugdíjak megállapítását és fo­lyósítását, ezt a tevékenységet a társadalombiztosítás venné át. A MÁK és a MAOE 1992-ben a Művészeti Alap jogutódjaként jött létre. A Művészeti Alap 1954 és 1984 között társadalmi szerve­zetként működött. Feladatai közé tartozott - többek között -, hogy a tagjainak segélyeket nyújtson, nyugdíjat folyósítson. Ezek fede­zetét más források mellett az alaphoz tartozó művészek terem­tették elő, mégpedig az alkotóte­vékenységükből származó jöve­delem után fizetett járulékokkal. A jól működő Művészeti Ala­pot 1984-ben „államosították”, költségvetési szervvé alakították. 1989-től már költségvetési támo­gatásra szorult. A művészek kérésére és a fi­nanszírozási problémák megol­dása érdekében az Antall-kor­­mány úgy döntött, hogy meg­szünteti a Művészeti Alapot: va­gyonát egy alapítványra bízta, a tagság pedig egyesületbe tömö­rült. Az 1992-ben létrehozott Magyar Alkotóművészeti Köz­­alapítvány céljai és feladatai kö­zött szerepelt - a Művészeti Alap korábbi feladatainak ellátása mellett - a tagok szerzett jogai­nak fenntartása, így például a nyugdíjak megállapítása és fo­lyósítása. Az egykori alaptagokat a Magyar Alkotóművészek Or­szágos Egyesülete fogta össze, amelybe 1992-ben 5500-an lép­tek be, jelenleg 6300 tag szerepel a nyilvántartásban. Közülük csaknem négyezren szereztek jo­gosultságot nyugdíjellátásra. Az új konstrukció megalkotá­sakor a kormány vállalta, hogy 2002-ig a költségvetés finanszí­rozza az 1992 előtt megállapított nyugdíjakat - ez nagyjából 1600 művészt érint­­, viszont az 1992 után nyugdíjba vonuló, és koráb­ban jogosultságot szerző MAOE-tagoknak a közalapít­vány vagyonának hasznosításá­ból kell fedezni a nyugellátást. Mindez kezdetben nem tűnt irre­álisnak, hiszen a közalapítvány induló vagyonát 1,2 milliárd fo­rintra értékelték. Csakhogy a va­gyon nagyobb részét ingatlanok, alkotóházak jelentették, ame­lyeknek hasznosítása, mobilizá­lása nehézkesnek bizonyult. Igaz, gazdasági számítások nem készültek. A MÁK első két évének gaz­dálkodását a rendezetlenség és a pazarlás jellemezte - legalábbis ezt állította az Állami Számvevő­­szék 1996-os vizsgálata alapján készített jelentés. Az ÁSZ a köz­­alapítvány létrehozásának gazda­sági előkészítésében hiányossá­gokat észlelt, a vagyonkezelés­ben pedig rengeteg hibát tapasz­talt. A MÁK kuratóriumát és felügyelőbizottságát ezért lecse­rélték. A mérlegadatok tanúsága szerint az alapítvány anyagi helyzete az elmúlt négy évben stabilizálódott: a működési költ­ségeket az egyharmadára farag­ták le, és a vagyonelemek hasz­nosítása is megtörtént.­­ A MAOE-tagok nyugdíjá­nak folyósítása viszont állandó problémát jelentett az elmúlt években - állítja Marinov Gusz­táv, az egyesület ügyvezető alel­­nöke. Szerinte kiderült, hogy a közalapítvány képtelen a vagyon hasznosításából előteremteni a nyugdíjak folyósításához szük­séges forrásokat. Tavaly össze­sen 535 millió forintba kerültek a nyugdíjak, amelyből 490 mil­lió forintot a költségvetés, 45 milliót pedig az alapítvány fi­nanszírozott. Az idén 620 millió forintos költséget jelentenek a nyugdíjak, ezt az összeget a költ­ségvetés teljes egészében magá­ra vállalta. A MAOE 1996-ban kezdemé­nyezte, hogy a nyugdíjfolyósítást a kormány vegye vissza a közala­pítványtól, a kizárólagos költség­­vetési forrást biztonságosabbnak ítélték. A Horn-kormány hajlott is erre a megoldásra, ugyanakkor át akarta venni a nyugdíjjogo­sultság megállapításának jogát is. A változtatások mégis elma­radtak. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által most elkészített kormány-előter­jesztés szerint 2000 januárjától a MÁK helyett a társadalombizto­sítás folyósítaná az állami költ­ségvetésből finanszírozott mű­vésznyugdíjakat. - Az alkotóművészek aggód­nak - állítja Marinov Gusztáv. - Ha nem veszik figyelembe az egyesület véleményét, az újon­nan nyugdíjba vonulók egy része elveszítheti a jogosultságát. A tervezet szerint például a MAOE-tagságot a jövőben már nem lehetne beszámítani a nyug­díjjogosultság megállapításakor, kizárólag a Művészeti Alapnál eltöltött éveket. Hajósné dr. Vér­tes Antónia is úgy véli, hogy a MAOE nyugdíjasai sokkal rosz­­szabb helyzetbe kerülnének, mert a társadalombiztosítás sza­bályrendszere számos ponton el­térő és lényegesen szigorúbb fel­tételeket tartalmaz az általuk al­kalmazott előírásoknál. Ha a kormány elképzelései va­lóra válnak, módosítani kell a MÁK alapító okiratát. A jogsza­bályok szerint viszont egy köz­­alapítvány céljait és feladatait nem lehet szűkíteni: ilyen eset­ben az alapítónak a közalapít­vány törlését kell kérnie a bíró­ságtól. A kulturális tárca kész megszüntetni a MAK-ot, a kor­mányra visszaszálló vagyon mű­ködtetéséről azonban még kon­cepcionális döntés sem született. Az elképzelések között szerepel egy köztestület vagy egy köz­hasznú társaság alapítása, de az sem kizárt, hogy új célokkal és feladatkörrel egy újabb közala­pítványt hoznak létre. Cseri Péter Azon kedves olvasóink között, akik rendelkeznek érvényes, júliusi Népszabadság-előfizetéssel, és a mellékelt kupont kitöltve június 22-ig nyílt levelezőlapon visszaküldik részünkre (Népszabadság Rt., Marke­tingigazgatóság, 1960 Budapest) 60 VIP-jegyet sorsolunk ki. Természetesen ez azt jelenti, hogy húsz szerencsés nyertesünk kap 2- 2 darab jegyet a koncertre, melyeket postán küldünk el. A jegyek feljo­gosítanak arra, hogy dísztribünről nézzék végig a koncertet, illetve a koncert alatt a VIP-sátorban vendégül is látjuk Önöket. Ne hagyja ki a lehetőséget, legyen a Népszabadság meghívottja a Kapcsolat napi koncerten!

Next