Népszabadság, 1999. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-01 / 151. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 1999. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK 2002: az elképzelhető dátum Az E­U-főtárgyaló szerint tagállamok akarata dönt KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSAINKTÓL Elvileg elképzelhető, hogy Magyaror­szág 2002. január elsejére az Európai Unió tagjává válhat. Csatlakozási dátu­mot azonban addig nem adhat Brüsszel, amíg az összes kényes kérdés napirend­re nem került - mondta tegnap a belga fővárosban Giorgio Bonacci főtárgyaló. Az Európai Bizottság Magyarország­gal tárgyaló delegációjának vezetője magyar újságírók előtt kifejtette: a csat­lakozási folyamat a német EU-elnökség alatt is a tervezett ütemben haladt és csü­törtökön újabb három fejezetről - adó­zás, szolgáltatások szabad áramlása és a közlekedés - kapja meg Brüsszel a hiva­talos magyar álláspontot. Az év végéig minden témakörről, köztük a legkénye­sebbnek számító környezetvédelemről és a mezőgazdaságról is megkezdődnek az érdemi tárgyalások. A magyar kormány által kitűzött 2002- es csatlakozási dátumról Bonacci el­mondta: a jogharmonizáció, ha az eddigi ütemben halad tovább, megvalósítható, de kérdés, hogy az EU joganyagot képes lesz-e Magyarország a valóságban is al­kalmazni. A 2002-es taggá váláshoz emellett arra is szükség van, hogy az EU 15 tagállama között meglegyen a politi­kai akarat a gyors bővítésre. Bonacci nem zárta ki, hogy a magyar átmeneti könnyí­tések mellett az EU is kér majd úgyneve­zett derogációkat, ilyen terület lehet a gyógyszeripar, de politikai alkuk tárgyát képezheti a szabad munkaerő-áramlás is. L E.-Sz. L. L. Franciaországban jól ismerik Magyarország politikai és gazdasági problémáit - hangsúlyozta Csapody Miklós, MDF-es képviselő annak a hivatalos látoga­tásnak a végeztével, amelyet a magyar parlament külügyi és honvédelmi bi­zottsági tagjaiból álló delegáció Párizsban tett. A francia külügyminisztérium­ban, a képviselőházban, a szenátusban, a védelmi minisztériumban folytatott megbeszélések a kétoldalú kapcsolattal függtek össze, de sok szó esett Ma­gyarország NATO-tevékenységéről, a magyar demokrácia egy évtizedes telje­sítményéről, valamint a koszovói rendezéssel kapcsolatban a Vajdaság problé­májáról is. Mint Csapody elmondta, a küldöttség mindenütt érdeklődött a ma­gyar EU-csatlakozással kapcsolatos francia álláspontról. Tárgyalópartnereik szerint egyelőre a dátumot nem lehet pontosan megállapítani. Ugyanakkor is­merve a magyar csatlakozási tárgyalások előrehaladását, Párizsban reálisnak tartják a 2002-es időpontot, amennyiben a megbeszélések hasonló ütemben fognak folytatódni, mint eddig - írta párizsi tudósítónk. Európai Integrációs Tanács alakult Az Európai Integrációs Tanács szerdai megalakulásával voltaképp a társadalmi párbeszéd egy fontos fóruma jött létre - hangsúlyozta tegnap sajtótájékoztatóján Martonyi János. A külügyminiszter ki­emelte: a hazai egyeztetési folyamat, a különböző minisztériumok, munkaadói és munkavállaló szervezetek együttmű­ködése és rendszeres, legalább negyed­­évenkénti tanácskozása annál inkább szükséges, mivel az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások a kö­zeljövőben döntő szakaszukba jutnak. A kormány vállalja, hogy a brüsszeli felvételi megbeszéléseken megpróbálja érvényesíteni azokat a szempontokat, amelyekről a szociális partnerekkel meg­egyezik - mondta az alakuló ülésen mon­dott beszédében Orbán Viktor. A kor­mányfő figyelmeztetett: aligha lehet majd valamennyi, Brüsszeltől kért átme­neti könnyítést érvényre juttatni, s számí­tani kell arra is, hogy az unió részéről szintén felmerülnek derogációs igények. Konkrét példaként a munkaerő szabad áramlását említette, amelynek érvénybe lépését Brüsszel nyilván igyekszik minél későbbre tolni. Ez olyan téma lehet, ame­lyért Magyarország számos ellentétele­zést kérhet - tette hozzá a miniszterelnök. A csatlakozás várható időpontjával kapcsolatban sem Orbán, sem Martonyi nem tért el a budapesti menetrendekben hivatalosan szereplő 2002-es dátumtól. Mint a kormányfő mondta, ez az egyet­len fix pont az állandóan változó szám­háborúban. Sz. G. Az eddigi tapasztalatok alapján eluta­sító döntésre számíthat az a több mint négyszáz szlovákiai roma, aki az utób­bi napokban ment Finnországba - mondta lapunknak Matti Saarilainen, a finn menekültügyi igazgatóság illeté­kese. Pozsonyi hivatalos vélemények szerint a romák finnországi kiáramlá­sa a szervezettség jeleit mutatja. MUNKATÁRSAINKTÓL immár 400 körül jár az elmúlt néhány nap során Finnországba érkezett szlová­kiai romák száma. A menedékjogot ké­rők általában Prágán vagy Budapesten keresztül, illetve Németországból induló hajókkal futnak be a finn fővárosba. A ro­mák menekült státusra vonatkozó kérel­mét a hatóságok egyenként fogják kivizs­gálni és elbírálni, és ha ügyükben elutasí­tó válasz születik, visszatoloncolják őket — mondta a Népszabadság érdeklődésére Matti Saarilainen, a finn menekültügyi igazgatóság illetékese. A rendőrség már megkezdte az ország különböző pontjain elszállásolt romák kihallgatását. Az elmúlt hónapokban 624 szlovákiai roma kért a finn határokon menedékjo­got, az érintettek tíz százaléka Budapes­ten keresztül jutott el Helsinkibe. Saari­lainen elképzelhetőnek tartotta akár a ví­zumkényszer bevezetését is a szlovák ál­lampolgárokkal szemben. A finn hatósá­gok egyelőre semmilyen különleges in­tézkedést sem foganatosítottak. Nem hangzott el semmilyen hivatalos reakció vagy neheztelés Budapesttel szemben sem - válaszolta tegnap lapunk kérdésére a magyar külügyi szóvivő. Ez nem is lenne indokolt, hiszen a helsinki Malév-járatokkal utazók nyilván rendel­keztek a szükséges úti okmányokkal. Horváth Gábor hozzátette: még az sem érinti az ügybe csupán tranzitországként belekerült Magyarországot, ha Helsinki a kiutasítás mellett dönt, hiszen az érintet­teknek saját hazájukba kell visszatérni. Közismert egyébként, hogy Finnor­szág előtt már több hasonló, tömeges me­nedékjog-kérelmező „rohamra” került sor. Korábban cseh (és kisebb számban magyar) romák is próbálkoztak Nagy- Britanniában és Kanadában, meglehető­sen vegyes eredménnyel. Az észak-ame­rikai állam befogadott ugyan néhány száz, rasszista diszkriminációra hivatko­zó romát, de csak olyanokat, akik be tud­ták bizonyítani konkrét üldözöttségüket. A további próbálkozásokat megelőzen­dő, Ottawa és London is visszaállította a vízumkényszert a cseh, illetve a szlovák állampolgárokkal szemben. A pozsonyi kormány kisebbségi kérdé­seket felügyelő alelnöke, Csáky Pál iro­dája szerint a szlovákiai romák mostani kiáramlása ismét a szervezettség jeleit mutatja. Az illetékesek ezért figyelmezte­tik az érintetteket, ne hagyják magukat megtéveszteni ügyeskedők által, akik az úgynevezett roma „etnoturizmusban” üz­leti lehetőségeket látnak. Román szenátusi igen az oktatási törvényre KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL A román szenátus 99 igen szavazattal, 12 ellenében, két módosítással elfogadta az oktatási törvénynek a parlament egyezte­tő bizottsága által javasolt változatát. Az 1997 nyarán sürgősségi kormány­­rendelettel életbe léptetett törvényt a kép­viselőház és a szenátus eredetileg egy­mástól eltérő változatban fogadta el. Amint az ilyen esetekben szokásos, a vál­tozatok egységesítése végett a két ház az idén egyeztetőbizottságot hozott létre. A bizottsági változat értelmében a ki­sebbségeknek valamennyi szinten és ok­tatási formában joguk van anyanyel­vükön tanulni, a szakoktatást beleértve, az ún. multikulturális felsőfokú oktatási intézményekben pedig önálló csoporto­kat, tagozatokat, kollégiumokat és karo­kat szervezhetnek. Igény esetén, külön törvény alapján ún. multikulturális in­tézmények létrehozására nyílik lehető­ség, amelyek tannyelvéről az illető jog­szabálynak kell majd döntenie. A szavazás előtt az ellenzék beleegye­zett abba, hogy a nemzeti kisebbségek­nek valamennyi szinten joguk legyen az anyanyelvi oktatáshoz, beleértve az önál­ló egyetemi karokat is. Cserében a koalí­ciós pártok elfogadták azt az ellenzéki követelést, hogy a jogszabályból hagyják ki azt a cikkelyt, amelynek értelmében a multikulturális egyetemeken a rektorhe­lyettesek által irányított egyes tannyelvű struktúrák adminisztratív szempontból is önállósággal rendelkeznének. Tibori Szabó Zoltán A szlovák parlament tegnap meg­kezdte annak a kisebbségi nyelvtör­vénytervezetnek a vitáját, amelyet a kormánykoalíció három szlovák pártja a negyedik kormányzati part­ner, a Magyar Koalíció Pártjának sú­lyos ellenvetései ellenére terjesztett a parlament elé. Az MKP saját tör­vénytervezetet terjesztett elő, mert szerinte a szlovák elképzelés nem megfelelően szabályozza a kisebb­ségek nyelvhasználatát, és nem el­lensúlyozza a szlovák államnyelv védelméről szóló törvény korlátozó rendelkezéseit — írja az MTI. Elutasításra számíthatnak a romák Finnországban több mint hatszáz szlovákiai cigány vár menekült státusra a brit hatóságoknál. KELET-EURÓPAI ROMA EXODUS NYUGATRA 1999. Június 24-től több mint 400 szlovákiai roma kért menekült státust Finnországban. A romák a CSA Prága-Helsinki, illetve a Malév és a Finnair Németországból induló járataival utaznak a finn fővárosba. Mások Németországból iduló hajókkal érkeznek Finnországba. A finn hatóságok eddig egyetlen menekültkérelmet sem bíráltak el. 1997 augusztusában több ezer csehországi roma kért áttelepülési engedélyt Kanada prágai és bécsi nagykövetségénél. Az elmúlt egy-két évben Magyarországról is közel ezer roma próbált menedékjogot kapni Kanadában, de csak 153 fő kapott pozitív elbírálást. 1997 októberében csehországi és szlovákiai romák, összesen mintegy háromezer fő érkezett a nagy-britanniai Dover kikötővárosba, ahol menekült státusért folyamodtak A kuna és a paraszt Mindig meghökkentem, amikor a szomszédos Horvátország jövedelmi viszonyairól olvastam számokat (német márkában), mert sehogyan sem fért a fejembe, hogy egy, a mienkénél köztudottan kevésbé nyitott és ke­vésbé jövedelemtermelő gazdaságból miként „bír” ennyi kijönni? Azaz, miért keres a horvát átlagpolgár DEM-ben úgy harminc százalékkal töb­bet, mint a magyar? Az egész addig tartott, amíg Zágrábban nem ettem egy adag fagylaltot, és nem fizettem ki érte, pestiesen szólva, a gatyámat. Még szerencse, hogy kísérőm illő - bár némiképp metaforikus­­ felvilágosítással szol­gált: jobb, mondta, ha megszokom, hogy errefelé a magyarhoz képest duplák a fizetések - viszont háromszorosak az árak. Ezért vannak Horvátországban úttorlaszok. Ettől szenved a horvát me­zőgazdaság. Egy mesterséges valutarezsimtől, amelyik képtelenül magas szinten tartja a nemzeti valuta árfolyamát - ami által a honi árakat is -, egyúttal gyilkos módon bátorítja az importot (megéri oda szállítani) és „hazavágja” az ország exportját (az ottani árakon a kutya sem vásárol). Azazhogy. Export, az kétféle van. Létezik ugyebár a drágábbik neme, hogy valamit kiviszünk az országból és ott eladjuk a külföldinek. (Ez az, amivel a horvátok kevésbé tudnak kísérletezni.) Létezik aztán az olcsóbb, amelyik arról szól, hogy idehaza adjuk el az összes árut és szolgáltatást a külföldinek. Aki méregdrágán vásárolt kunát. Ez utóbbit hívják idegen­­forgalomnak. Tudni kell, hogy az idegenforgalom a baráti Horvátország egyetlen biz­tos jövedelmi forrása. És ha tudjuk, a célnál is vagyunk. A horvát nemze­ti valutát pontosan azért tartják tudatosan és mesterségesen felülértékelt állapotban, mert a lehető legintenzívebben bele akarnak nyúlni az Adriá­ra látogató idegen zsebébe. (Nálam már sikerült nekik.) És közben nem gondolnak arra, hogy ezzel mit ártanak a cseperedőben levő horvát (pia­ci) gazdaság egyéb szegmenseinek. Például a parasztnak, aki csak termel, termel és nem németeket szobáztat. Persze, hogy drága a horvát paraszt lisztje, disznaja, zöldsége. Persze, hogy az átlaghorvát átmegy Szlovéniá­ba meg Magyarországra élelmiszert venni, és vásárlás közben kimegy be­lőle minden hazafiság. Persze, hogy a cinikus horvát állam látja a bajt, és eddig biztosnak tekintett paraszti szavazóbázisa megtartása végett felvá­sárlási kalandokba bocsátkozik. Csakhogy nem képes lépést tartani a ma­ga által kreált helyzettel. Magyarul: nem képes annyit fölvásárolni, amennyivel kimenthetné a parasztot, mert nincsen rá pénze. Nincs az a költségvetés, amelyik ilyen terhet elbírhatna. Marad tehát megoldásnak az importkorlátozás, illetve -tilalom (amit a paraszt követel), de ha ezt megteszi, a horvát állam még messzebb tolja ki az EU-hoz való csatlako­zás amúgy is távoli perspektíváját. Menekvés csak egy van. Tiszta piaci viszonyokat kell teremteni, ide­értve a kuna árfolyamát is. Ez történetesen bátorítás volna a külföldi be­ruházóknak, akik, hogy finoman fejezzem ki magam, nem nagyon tüle­kednek a horvátok kegyeiért. (Naná, hogy nem. Olyan drágán termelni, mint Horvátországban, kevés helyen lehet...) A-ról B-re lehetne lépni. Lehetne. A feltételes mód annak szól, hogy ismerjük a környékünkön te­nyésző autokratikus vagy félig autokratikus rendszerek valutapolitikáját. Láttunk már ilyet, mondjuk, a szlovákoknál is, a Meciar közel hétforintos koronáját. Ritkán tudok hízelegni a Fidesz píármenedzsereinek, most megteszem: egy „több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszervál­tás” Horvátországnak valóban nem ártana. Aczél Endre Iskolafogyatkozás Most, hogy az iskolai táblák cirkalmas felirata élére fölkerült a nyári szü­net kezdetét jelző V betű, a diákok megkapták a bizonyítványt, a tanárok pedig az ilyenkor esedékes virágcsokrot, a tanév kétségtelenül véget ért. Egy dolgot azonban továbbra sem lehet biztosan tudni, hány iskolában szólítja majd két hónap múlva a tantermekbe a gyerekeket az év kezde­tét jelző csengő. A tanítás befejeződött ugyan, de az iskolafenntartó önkormányzatok nem tartanak hosszú vakációt. Várható tehát, hogy immár csöndben, kü­lönösebb hajcihő nélkül kerül pont a még függőben lévő iskolabezárási ügyek végére. Alighanem az oroszlányi népszavazás volt az utolsó látvá­nyos akció, amelynek ebben a tüntetésekkel, vitákkal és tiltakozásokkal teli tanévben tanúi lehettünk. Nyáron az iskola összetartó ereje semmivé lesz, nincs az a gyerek, aki a strandot, játszóteret odahagyva transzpa­renst ragadna, hogy alma matere érdekében demonstráljon. Lehet hát végre dönteni, háborítatlanul. Ami azt illeti, eddig sem ténykedtek túl hatékonyan az iskolabezárá­sok, összevonások ellen tiltakozó tanárok, szülők és diákok. A játszmák országszerte egységes koreográfia, pontosan meghatározott szereposztás szerint zajlottak. Ha az iskolafenntartó egyszer már elszánta magát az ügyben érintettek érdekeivel ellentétes megoldásra, az esetek túlnyomó többségében kitartóan ragaszkodott is hozzá. Hajthatatlannak bizonyult, fonjanak bár élő láncot az elemisták a szeretett iskola köré, vagy indítsa­nak népszavazási kezdeményezést a kétségbeesett szülők. Az ilyen iskolabezárási ügyek különlegessége, hogy ha minden részt­vevőt meghallgatunk, minden szempontot megvizsgálunk, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy mindenkinek igaza van. Mert valóban, tudjuk mindnyájan, hogy kevesebb a gyerek, mint tíz-húsz éve, s tudjuk azt is, hogy a nagyvárosi lakótelepek paneliskoláit egy demográfiai hul­lámhegy kiszolgálására méretezték. Tisztában vagyunk azzal is, hogy szép volna kihasználni a hirtelen lehetőséget, és tizenöt-húsz fős osztá­lyokat indítani, megadva minden gyereknek azt az odafigyelést, amelyet a zsúfolt tantermekben üldögélő elődei nélkülözni kényszerültek, de hát az önkormányzatok ma még nem engedhetik meg maguknak ezt a lu­xust. Gazdaságosságra törekszenek, és ehhez a spórolás útja vezet. A másik oldalnak is vannak azonban meggyőző érvei. Egy városrész vagy kerület esetében az iskola nem utolsósorban közösségszervező erő: szülők és gyerekek kötődnek hozzá, a fenntartó pedig olykor egész csa­ládok gyökereit vágja el, amikor látszólag mindössze arról dönt, hogy a nebuló mostantól buszozik egy kicsit, amikor reggel iskolába indul. Ma, a viszonylagos tanszabadság korában ráadásul nem mindegy, hogy a megkezdett tanterv szerint tanulhat-e végig a gyerek, vagy úgy lép fel­sőbb osztályba, hogy ott hónapokig csak kapkodja a fejét, hiszen június­ban még más volt az anyag. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy tiltakozó akciók csak az iskola­­fenntartó valóban vitatható döntését követték: így történt például Szege­den, Pécsett és Oroszlányban. Pedig akadtak városok és kerületek bőven, ahol kompromisszumra jutott a takarékoskodni akaró önkormányzat és a minőségi oktatást óhajtó lakosság, így a gondok csendben oldódtak meg. Az oroszlányi esetet viszont tanítani is lehetne valamely kríziselemző kurzuson. Meglepő-e, ha a polgár nem veszi jó néven, hogy választott vezetői éppen a város legkorszerűbb, legegészségesebb iskoláját készül­nek bezárni? Kell-e csodálkoznunk azon, hogy tüntet és népszavazást kezdeményez, amikor azt hallja, hogy a gyerekének azért kell nyolc évet lehúznia egy félhomályos, zajos és messzi tanintézetben, mert a közeli és szép épületért több pénzt remél kapni az önkormányzat? Ez a történet viszont úgy ért véget, ahogy kezdődött. Azoknak az oroszlányiaknak, akik harcba szálltak a Gárdonyi iskoláért, sem felülről, sem kívülről nem segíthet senki. Láthattuk: ez az ügy, úgy látszik, még­sem volt elég fontos ahhoz, hogy egy egész város - vagy legalább a fele - elmenjen miatta szavazni. N. Kósa Judit 3

Next