Népszabadság, 1999. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-16 / 164. szám

NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 1999. JÚLIUS 16., PÉNTEK 9 Mától újra megtelik a Völgy Tíz évvel ezelőtt rendezték meg először a ma már Művészeti Völgyként ismert kulturális fesztivált Kapolcson. Az el­múlt években jó néhány szomszédos fa­lu is csatlakozott a rendezvényhez, idén — július 16. és 25. között — Talián­­dörögd, Monostorapáti és Vigántpe­­tend. A szervező Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet körülbelül kétezer-ötszáz fellépőre és megközelí­tőleg ötvenezer látogatóra számít. Színház, pódium, kiállítások, film, klasszikus, régi és népzene, jazz, blues, rock, világzene, táncház - ezekkel a műfajokkal várják a Művészetek Völ­gyébe (röviden: a Völgybe), a Balaton­­felvidékre zarándoklókat. Idén jóval több színházi előadást terveznek a szer­vezők - élükön Márta Istvánnal. Az Új Színház Csehov Jubileumával, illetve Goldoni Chioggiai csetepatéjával sze­repel, a Krétakör Színház turnéjának is állomása lesz a Völgy. Lőrinczy Attila Szerelem, vagy amit akartok című elő­adásával lépnek fel Kapolcson és Taliándörögdön. Guareschi komédiáját, a Don Camillót Lengyel Ferenc rendez­te, az Európai Reneszánsz Tisztelői ad­ják elő. A budapesti Merlin Színházból Hamvai Kornél Márton partjelző fázik című darabja, illetve Platón műve, a Szókratész védőbeszéde vándorol a Völgybe. Látható lesz még - többek között - Csákányi Eszter Brecht-Weil­­előadása, Hobo Viszockij- és József Attila-estje. Színpadra lép a Sitkei Színkör, a tapolcai Batsányi János Gimnázium, a Pesti Kör Színház és a kapolcsi-taliándörögdi általános iskola. Délelőtt és délután játszóházakba, vá­sári játékokra, meseelőadásokra szá­míthatnak a gyerekek. Szombaton és vasárnap rendezik meg a kapolcsi ma­lomszigeten, a Szaller-malomban és fa­zekasműhelyben az I. országos kapol­csi fazekas- és keramikustalálkozót - szakmai előadásokkal, felnőtt- és gyer­mekfoglalkozásokkal, termékbemuta­tással. A zenei programok közül néhány: fellép a Brass in the Five, Vukán György, a Szakcsi-Kőszegi-Egri Trió, a Babos-projekt, a László Attila Band, a Dresch Quartett, Dunai Tamás és a Budapest Dixieland Band. Zenél a Zsa­rátnok, lesz világzenekoncert, muzsikál a Capella dell’academia kamarazene­­kar, Vigh Andrea és Horgas Eszter, éne­kel Kincses Veronika is. A rockműfajt pedig a régi Bikini, az Irigy Hónalj­mi­rigy és az Animal Cannibals képviseli. A Rézkapo(l)cs táborba idén is tizen­három-tizenhét év közötti zeneművé­szeti szakközépiskolába járó vagy ké­szülő fiatalokat vettek fel, akiket zene­­akadémiai tanárok tanítanak majd. A tanulás mellett a gyerekek koncertez­nek, és részt vehetnek a Völgy bárme­lyik programján. A tábor egyik érde­kessége Sáry László nyitott zenei kur­zusa, ahova laikusokat is elvárnak. A szervezők ígérnek még filmbemutató­kat, és júliusban megtekinthető több mint harminc kiállítás a bélyegektől az üvegszobrokig. Szemere Katalin Múltunk Politikatörténeti folyóirat Ízelítő az új számból Jordán Gyula: A kínai „kulturális forradalom” (1966-1976) - Tischler János: Az MSZMP a lengyelországi helyzetről (1980-1981) - Tamási Mihály: Bibó István az 1945 utáni magyar társadalomfejlődésről - Ságvári Ágnes: Holocaust Kárpátalján 1941-ben - Balázs Eszter: A nemzetközi brigádok önkéntesei a francia internálótá­­borokban - G. P. Murasko: Néhány ecsetvonás Rákosi Mátyás politikai portréjához - A Belügyminisztérium SZER-képe 1955-ben (Közli: Révész Béla) - A XX. szá­zad az 1945 utáni történetírásban. ______T­ELEVÍZIÓ________ Amikor királyok voltunk A végéhez közelgő XX. század is — mint nyilván mindegyik — megterem­tette a maga sokáig emlékezni való óri­ásait. Úgy gondolom, nehéz lesz be­szélni erről az évszázadról Muhammad Ali nélkül. Aki számtalanszor elmond­ta magáról, hogy ő a legnagyobb. Az is volt. És nemcsak azért, mert a legna­gyobb profi nehézsúlyú bokszoló volt az évszázadban, hanem mert még egyéb is volt amellett. Jól emlékszem, s nyilván mások is, hogy milyen kelletlenül írták le mi­felénk sport- és nem sportújságírók hosszú ideig azt a nevet: Muhammad Ali, makacsul korábbi nevén emleget­ték, Cassius Claynek. Ez nem volt véletlen. Nem hittek neki. Nem hitték el, hogy nem csupán a pénzért és sze­mélyes hírnévért verekszik, hanem: „azért harcolok, hogy felemeljem a testvéreimet”. Pedig igazat mondott. És csakugyan elvből nem ment el verekedni Vietnam­ba, s vonult inkább három és fél évre börtönbe, vállalva, hogy megfosztják világbajnoki címétől is. A cím visszahódítása, az embertele­nül erős George Foreman kiütése Kins­­hasában, 1974. október 30-án, melles­leg az évszázad legnagyobb dramaturg­jai közé emelte Alit. Az a meccs mint szellemi teljesítmény is a legjelentő­sebb pódiumlátványosságok egyike volt a XX. században. A Spektrum TV kétrészes filmmel, Leon Gast rendezésével (Amikor kirá­lyok voltunk), s egyebek közt Norman Mailer kommentárjával emlékeztet bennünket a napokban arra az amerikai feketére, aki Martin Luther King és Malcolm X. mellett a legnagyobb hatá­sú tanítója lett népének. Nem véletlen, hogy oly sokan csakis tőle fogadták el az egyszerű alapigazságot: „Ha egye­dül vagy, hamar feleslegessé válsz.” Mindegy, hogy beteg lett, kiöregedvén a bokszból. Nem beteg emberként él, szimbólumként. A „semmik vagyunk, minden le­szünk” sajátságos amerikai jelképe­ként. Cs. K. _________Színház__________ Repülés a manézs fölött Philippe Découflé előadása az Erkel Színházban Vajon mi vonzza a nagyérdeműt? Legszívesebben röpke közvéle­mény-kutatást végeztem volna a hét végén, az Erkel Színházban, ahol táblás ház előtt vendégsze­repelt a Compagnie DCA, jólle­het egyik közkézen forgó műsor­füzetünk sem hirdette az elő­adást. Ennyire tájékozott lenne a közönség? Százával tudják, hogy a kortárs táncművészet egyik je­lességének számít Philippe Découflé, a társulat koreográfusa és rendezője? Vagy a három esz­tendővel ezelőtti vendégelőadás, a Decodex nézői jelentek meg mind egy szálig, ismét kivételes élményt remélve? Akármi is vezette a publiku­mot, nem csalódott. A Triton nemcsak azokat nyerhette meg, akik a táncművészet bennfente­sei. Vérbeli színház volt ez az előadás, amely talányos címe el­lenére a cirkuszi miliőt idézte fel. Azt a világot, amely tarkaságával nagyon is alkalmas színpadi megjelenítésre. Bűbájosan lele­ményes kosztümben egy lányka és egy fiatalember cukorkákat osztott a gyülekező nézőknek. S amikor elkezdődött a produkció, afféle kikiáltó is kereste a ked­vünket azzal, hogy nemcsak franciául, hanem magyarul is bekonferálta a mutatványokat. Az igazi „mutatvány” az volt, hogy a kilenc táncos korántsem másolta a cirkuszi számokat. Nem mímelték azokat, hanem új­rateremtették a maguk eszközei­vel, a klasszikus balettől elru­gaszkodó, modern táncformák­kal. Elbűvöltek a világhírességek - Régine Chopinot, Karaie Armitage és nem utolsósorban Alwin Nicolais - mellett tanult Philippe Découflé egyéni stílusá­val, amely játékosan és szelleme­sen ötvözi a sátán szögletes és a hihetetlenül hajlékony, ritmusu­kat is élesen váltó mozdulatokat. Mintha báb lenne, úgy konyul­­nak ide-oda a balerina tagjai. Egyre több csészével egyensú­­lyozik egy hajlékony művésznő. Ikernővérek dalt is adnak elő. De attól fogva, amikor egy varázsló­nő intésére kialusznak a lámpák, mintha a produkciók már nem­csak a cirkuszról szólnának, ha­nem mindinkább az emberi vi­szonyokról. Ketten egy kötélen libikókáznak, egy férfi és egy nő hol egymás fölé kerekedik, hol együtt repül, a szó szoros és át­vitt értelmében. Egy másik pár szinte a zsigereivel érzi egymást, ezt sugallja különös „hastáncuk”. Árnyékok és emberek mozdulata felelget egymásnak. Ekkorra mindinkább fekete-fehér lesz a manézs, azaz a színpad világa. A harsányság mind gyakrabban át­adja a helyét a csöndnek. Hajszál választja el az előadást, hogy az epizodikus szerkezet drámává is váljék. Talán Philippe Découflé társulata legközelebb effélével is meglep. Most inkább tartalmas virtuozitásával ajándékozott meg. Ne legyünk telhetetlenek! Így nyáridon kevés a valamire­való színházi program. Talán ezért tódulnak a nézők, ha egy­­egy mégis akad. A Compagnie DCA magyarországi fellépése ilyen ritka esemény volt. Bogácsi Erzsébet Az ikernővérek jelenete a Titon előadásában Vetítővászon a Városházán Ünnepi hetek után operafilm-fesztivál Bécsben Huszonhét produkcióval, 127 előadás­sal az idén csúcsot javított a Bécsi Ün­nepi Hetek : a hat hét alatt csaknem 50 ezer jegy kelt el, s a 85 százalékos ki­használtság valamivel meghaladta a ta­valyit. A fesztivál bevétele az eladott jegyekből az idén 19,8 millió schilling volt - igaz, ezzel szemben 180 millió schillinges költség áll. Az összesen 153 ezer látogató közül csaknem 50 ezer színházi előadást keresett fel, ugyan­­ennyien zenei progra­mot, a többiek a képző­­művészeti eseményeket részesítették előnyben. A most zárult feszti­vál legnagyobb slágere kétségkívül Peter Zadek Hamlet-rendezése volt, amelynek különlegessé­ge, hogy a dán királyfit egy hölgy, Angela Winkler játszotta. De nemcsak a német szí­nésznő fantasztikus ala­kítása volt a siker titka: a konténervilágba helye­zett költészet s a hely­színhez alkalmazott föl­döntúli zene ritka dinamikát adott a konfliktusnak, s ezzel Zadek Shakes­peare minden rendező által keresett időszerűségét nyújtotta a nézőknek. Akik mellesleg sokkal többen is lettek volna, további előadások nézőterét tölt­­hették volna meg, ha jut nekik is belé­pőjegy. A sikerek között tartják számon a fesztivál zárómérlegének készítői egy másik nagy rendező munkáját: Luc Bondy Godot-ra várva előadásának to­vábbi erénye a kétnyelvűség volt, a francia előadást kivételesen élvezhető német feliratozás kísérte. Feltűnést kel­tett az ifjú német tehetség, Thomas Ostermeier, aki ősztől a berlini Schaubühne intendánsa lesz, s akinek mindhárom rendezése vitákat váltott ki újszerűségével, ám aki rátermettségét mégis bizonyította. Valósággal berob­bant az osztrák színházi életbe a Max Reinhardt főiskola két ifjú hallgatója, nekik rögtön szerződés is jutott - igaz, rendezőjük Luc Bondy volt. Pedig a bécsi közönséget a nagy ne­vek nem kábítják el: Botho Strauss új darabja nem töltötte meg a nézőteret. A legtöbb kritikát pedig két csúcspontnak szánt előadás váltotta ki: a kezdő Dene­vér és a záró Don Giovanni. A bécsi kri­tika mindkettőt zenei szempontból gyengének és lehangoló megjelenítésű előadásnak minősítette. A Don Giovannit - Roberto di Simone rendezé­­sében, Ricardo Muti vezényletével - in­kább muzeális értékűnek tartják, ének­­kel-zenével kísért divatbemutatónak: ez utóbbi címkére a méreg­drága kosztümök érdeme­sítették az előadást. A mindig szigorú kritika szerint a bemutató egyet­len erénye az volt, hogy egyáltalán létrejött, s ez­zel a Theater an der Wien - és koprodukciós partne­re, a bécsi Operaház - folytatja Mozart Da Ponte operáinak bemutatását, tehát a tavaly a Cosí fan tuttéval kezdődött sor nem szakadt meg. Az ünnepi hetek befe­jeztével Bécs nem sokáig maradt fesztivál nélkül: július 3-án immár kilencedszer kezdő­dött el a Városháza előtti téren az opera­film ünnepe. Az augusztus végéig tartó minden esti ingyenes előadások az évek alatt az osztrák főváros rangos nyári eseményévé váltak: a gyönyörű környe­zetben esténként mintegy négyezren ül­nek le a Városháza épületén elhelyezett vászon elé, miközben a szabadtéri mozi előterében felállított nemzetközi étte­remváros örömeit is élvezik. Az idei műsorban a Strauss-jubileum kínál a korábbihoz képest újdonságokat - pél­dául az Arabella és a Rózsalovag vetíté­sét. Az eredetileg Herbert von Karajan felvételeinek vetítésére hivatott feszti­vál most a nagy karmester halálának ti­zedik évfordulójára is emlékezik: új­donság lesz egy bécsi operaházbeli Tru­badúr-felvétele. Más meglepetést is tar­togatnak: modern operát, amennyiben a Nixon Kínában című daljáték is felbuk­kan az egyébként inkább klasszikus programban. Bécs, 1999. július Szászi Júlia Az idei műsorban a Strauss-jubileum kínál a korábbihoz képest újdonságokat - például az Arabella és a Rózsalovag vetítését. 1999. július 20.—augusztus 10. Horgas Eszter (fuvola), Vigh Andrea (hárfa), Gulyás Dénes (tenor), Amadinda Ütőegyüttes, Auer Quartet, Bartók Quartet, Mandel Quartet Balaton­földvár, Siófok, Balatonkenese, Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany, Révfülöp, Vigántpetend, Kapolcs (SB )Jákobi Koncert Kft. Hangversenyek július 20-tól július 27-ig 1999. július 20, 20 óra Balatonföldvár, katolikus templom (Horgas-Vigh) 1999. július 21., 17 óra Kapolcs, katolikus templom (Mandel Quartet) 1999. július 21., 20 óra Révfülöp, evangélikus templom (Mandel Quartet) 1999. július 22., 17 óra Vigántpetend, katolikus templom (Gulyás-Vigh) 1999. július 23., 19 óra Kapolcs, katolikus templom (Auer Quartet) 1999. július 24., 17 óra Vigántpetend, katolikus templom (Horgas-Vigh) 1999. július 24., 20 óra Révfülöp, evangélikus templom (Bartók Quartet) 1999. július 27., 20 óra Vörösberény (Balatonalmádi) katolikus templom (Gulyás-Vigh) A jegyek megvásárolhatók a hangversenyek helyszínén és a Tourinform-irodákban. Népszabadság-Forrás akció: Aki a Népszabadságban megjelenő Forrás Balaton Fesztivál bármely hirdetését bemutatja, 20%-os kedvezménnyel vásárolhatja meg hangversenyjegyét. Aki három különböző dátumú hirdetést összegyűjt, 50%-os kedvezménnyel vásárolhatja meg hangversenyjegyét, valamint Horgas Eszter és Gulyás Dénes Vigh Andreával készült CD-felvételét. A fesztivál további támogatói: Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., TIG­RES Vállalkozásfejlesztési Rt., Janus étterem (Siófok), Fogas étterem (Siófok), Sándor étterem (Siófok), Kolostor étterem (Balatonalmádi)­­& Magyar Villamos Művek Rt. .

Next