Népszabadság, 1999. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-10 / 159. szám

30 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 1999. JÚLIUS 10., SZOMBAT Több mint Tinédzserparti Cseke László és Komjáthy György a „régi szép időkről” Mielőtt elindultam a két „old star” rádiós dj-vel elkészíteni az interjút, előzetesen közvélemény-kutatást végeztem a szer­kesztőség fiatalabb, harmincon inneni tagjai között: kinek mit mond, egyáltalán mond-e valamit az a név, hogy Cseke László, alias Ekecs Géza és Komjáthy György. A leggyakoribb válasz egy kérdés volt: Ki az a Cseke, és ki az a Komjáthy? Tényleg, kik ők? Valamikor két különböző oldalon álltak, pontosabban „csak” egy vasfüggöny választotta el őket egy­mástól. Cseke (72 éves) negyven évvel ezelőtt az agyonzavart­­Szabad Európa hullámhosszain indította útjára a Teenager Partyt, hazai megfelelőjét pedig Komjáthy (66 éves) 1965-ben kezdte el a Csak fiataloknak! című könnyűzenei műsorával. A Sláger Rádióban most közösen vezetnek egy zenei adást. Pogonyi Lajos — Sokáig csak az éterben találkoztak egymással. Ma pedig együtt vezetnek mű­sort a Sláger Rádióban, amely az egykori tinédzserek, ma már nagymamák és nagy­papák kedvenc könnyűzenei adója. A Teenager Party annak idején részben a „papa rádiója” ellenében jött létre. Mi, akkori tizenévesek Ákos Stefin, Hollós Ilo­nán, Mikes Éván, Sárosi Katalinon, Né­meth Lehelen és Majláth Jenőn nőttünk fel. Cseke László pedig Brenda Lee-t és a Beatlest meg a Rolling Stonest kínálta. A Teenager Party egy elérhetetlen, leg­alábbis tőlünk elzárt világot közvetített a maga Coca-Cola-mámorával, ahogyan azt Gothár Péter is ábrázolja a Megáll az idő című filmjében. Ne feledjük, amikor útjára indul Cseke László Teenager Party­­ja, három évvel vagyunk a forradalom le­verése, egy évvel Nagy Imre kivégzése és két évvel a KISZ „zászlóbontása” után. Több osztálytársunk „ disszidált ” a szülei­vel, és Mécs Imre elbeszélése nyomán tu­dom, hogy a börtönben a foglyok A pan­csoló kislányt hallhatták naphosszat a néprádióban. Cseke László: - Amit mond, teljesen megfelel a kor hangulatának. De mielőtt elkezdenénk a beszélgetést, hadd említ­sem meg, hogy jó húsz évvel ezelőtt a cannes-i filmfesztiválon találkoztam elő­ször Rényi Péterrel, a Népszabadság ak­kori főszerkesztő-helyettesével, aki meg­kérdezte tőlem: „Mondja, kérem, Cseke úr, mikor fog megszűnni a Szabad Európa Rádió?” Én azt válaszoltam neki: „Rényi úr, kérem, akkor, ha a Népszabadság hir­detésekből fog megélni.” Furcsa, macs­ka-egér vagy inkább kutya-macska vi­szonyban voltunk egymással. Rényi tudta, hogy amit privátim mond nekem, az soha­sem kerül adásba a Teenager Partyban. Ha a cannes-i Croisetten egy presszóban húsz évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy az 1949 óta tartó emigrációmból ha­zamehetek Magyarországra, és mint ame­rikai állampolgár 1999 júliusában az As­toriában Komjáthy Györggyel együtt nyi­latkozom a többségi német tulajdonban lévő Népszabadságnak, akkor azonnal or­vost hivatok. Felejtsük el, hogy mit írt ró­lam annak idején Szabó László és Pintér István. Komjáthy György: - Nekem elsősor­ban a műfajjal kellett megküzdenem. Tíz­éves koromtól Chopin, Csajkovszkij és Bach volt a zenei világom. Előbb zongo­ra, majd orgona tanszakra jártam a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába Gerely Jenő tanítványaként, később pedig a főis­kolára. Előbb orgonista voltam az Ulász­­ló-kápolnában a Krúdy Gyula utcában. Egész életem a klasszikus zenéé volt. Amikor technikai rendezőként a rádióba kerültem, külföldi felvételeket játszottam át. Abszolút otthonülő típus vagyok. Nem ismertem idegen nyelveket, ez viszont hátrányt okozott, ami megkeserítette az életemet. [Bródy János: — Cseke László műsorá­ban hallottam először Beatles- és Rolling Stones-nótákat. Amikor később személye­sen is megismerkedtem vele, láttam, ta­pasztaltam, mennyire szerény és mosoly­gós ember. Sosem felejtem el, amikor be­konferálta: „Most az Illés zenekar betil­tott lemeze forog a korongon!”, és fel­hangzott az én dalom: Ha én rózsa vol­nék.... Vasárnap Reggel, 1999. május 30.] - Cseke Lászlónak sok gondot okozott, hogy kényszerű távollétében nemigen is­merte a hazai belpolitikai helyzetet? Cs. L.: — Nagyon sok gondom szárma­zott ebből. De szerencsém is volt, mert a SZER-nél olyan műsorokat vezethettem, amelyek nem igényeltek efféle tudást. Ilyen volt a Délutáni randevú vagy a Filmkrónika és a Forgószínpad. Meg­mondom őszintén, hogy a fontosabb ese­ményeken kívül nem is nagyon érdekelt a magyar belpolitika. Van egy mondás: az ember messziről erdőt vagy fákat lát. Nos, én erdőt láttam. De hiszen én 1949-ben huszonkét éves voltam, amikor eljöttem Magyarországról, és először Párizsban te­lepedtem le, majd 1952 elején jöttem át Münchenbe. Negyven éven át voltam a SZER belső munkatársa. 1992 márciusá­ban mentem nyugdíjba, majd megszűnt a SZER magyar osztálya. K. Gy.: - Nekem nem kellett megküz­denem a műsoraimért. A Magyar Rádió vezetőitől nemegyszer hallottam, hogy „tanuljunk meg szórakoztatni, hallgassuk egy kicsit a külföldi rádiókat!” Hallgat­tam a bécsi rádiót, az olasz rádiót és a Rádió Monte-Carlót, a Rádió Luxembur­got. Megmondom őszintén, hogy időn­ként belehallgattam a SZER-be is, de nem túl gyakran. Kíváncsi voltam Cseke Laci műsorainak zenei matériájára, mert később ezeket a számokat kérték tőlem a hallgatók a hozzám írt levelekben. Laci a „feltörekvő zene” igényes részét is sugá­rozta. Ezzel szemben az én műsoraim in­kább a könnyedebb, dallamos, show-jel­­legű zenét adták. Amíg Laci inkább adott, mondjuk Who együttest, ami ke­mény zene, oda kell rá figyelni, addig én inkább a lágyabb Herman’s Hermitset su­gároztam, amit mosogatás közben is le­hetet hallgatni. Nos, nekünk meg kellett tanulnunk szórakoztatni. Nekünk első­sorban nem konkurenciát kellett teremte­nünk, hanem valami mást kellett nyújta­nunk. Fiatal titánok annak idején még azt is a fejemhez vágták, hogy nem tudom jól kiejteni a külföldi együttesek nevét. Azt mondták, hogy nem helyesen ejtem az Animals együttes nevét. Három évig éjt nappallá téve a külföldi slágerzenét hall­gattam. Hiszen nekem - mint mondtam - komolyzenei előképzettségem volt. Ami­kor bekerültem, semmilyen használható külföldi könnyűzenei anyag nem volt. Meg kellett először tudnom, hogy miket, milyen slágereket kell beszerezni. Em­lékszem, hogy ebben sokat segített akko­riban Sugár András, a londoni tudósító. Tízesével küldte becsomagolva a bill­­board, azaz listalemezeket. Ha azt tartot­tam volna szem előtt, hogy nekem kon­kurálnom kell Cseke Lászlóval, akkor nem is csináltam volna. Igen nyugodt hu­szonöt évem volt a rádióban. Nem kíván­tak tőlem olyan dolgot, amit nem szíve­sen vállaltam. [Zalatnay Sarolta: - Taknyos kölyök­­korunkat jelenti Cseke László és a hazai nagygenerációs rock elindulását. Rend­szeresen hallgattam, pedig anyámék ria­­doztak, hogy tiltólistán van, bajunk lesz belőle. Ettől még izgalmasabb lett. A Cseke-műsor nyomán énekeltem Brenda Lee számát: I’m sorry...] — Kevesen mondhatják el magukról Magyarországon, hogy műsoraikkal em­­beröltőnyi kort íveltek át, és az akkori ti­nédzserhallgatók mára nagymamák, nagypapák lettek. Mit tapasztaltak, ho­gyan változott az idők folyamán a Teena­ger Party és a Csak fiataloknak közönsé­ge? Mit mutattak a levelek? Cs. L.: — A hatvanas-hetvenes években, amikor még volt félelem a szívekben, fő­leg a kamaszok és a fruskák írtak az akkor még a harmincas éveiben járó „Laci bá­csinak”, azaz nekem. Ösztönösen tudták, hogy nem szabad családi névvel aláírniuk a levelüket. Mindig jeligét használtak. Két jelige vitte el nálam a pálmát. Az egyik a „Farmotoros giliszta” volt, a má­sik pedig az, hogy „Szegény atomtudós nehézvízzel főz”. Voltak persze más jel­­igék is: „Az ellenség keze betette a lábát”, „Gyalogló mellszobor”, „Honfütyi”. Ezek az akkori tizenévesek jeligéi voltak. K. Gy.: — Volt olyan jelige is, hogy „Hülye gyerek nem ette meg a mákos ka­lácsot”. Cs. L.:­­ Akadtak persze kicsit kese­rűbb jeligék is, amelyek az akkori fiatalok nehéz helyzetét mutatták. Az egyik: „Mindig irigyeltem a felnőtteket, mert őszintén tudnak hazudni”. Ez a hatvanas­hetvenes évek egyik jellemző tinédzser­mondata. A gyerekek egy része ugyanis már észrevette a fennen hirdetett jelsza­vak és a valóság közötti feszültséget. De nem politizálok többé. Egyébként nem­csak a Kossuth rádiónál mondták azt a Komjáthy Gyurinak, hogy szórakoztatni kell. Emlékszem, hogy 1956. november 4- ig a SZER szignálja egy régi magyar nép­dal, a Szól a kakas már... volt. De, mint tudjuk, akkor november 4-én elvágták a kakas nyakát, és a Dunán innen, Tiszán túl lett a szignál... Akkor a vezető ameri­kai és magyar kollégák úgy döntöttek, hogy „a megváltozott politikai helyzetben szórakoztatnunk” kell. Nem szabad elfe­lejteni, hogy akkor már volt rock’n roll Amerikában, és nagy sztár volt Elvis Presley. Jött az angol beat, amely az egész nyugati társadalmat alapjaiban változtatta meg. Mindez hatással volt az úgynevezett kelet-közép-európai társadalmakra is. A rádió nem ismerte a vasfüggönyt. [Koncz Zsuzsa: — Olyan időket éltünk, amikor csak tőle és Luxemburgból kap­tunk hozzánk közel álló zenét. Egyfajta misszió volt, amit Cseke László csinált. Szerencse, hogy ez a kor már elmúlt!...] —Hazai szemmel nézve, hogyan változ­tak a magyar tinédzserek? K. Gy.: — A műsor indulásakor, 1965- ben még igen kiegyensúlyozott, közép­hangú leveleket kaptam. A hetvenes években, amikor már jött az AC/DC, s hozzánk is elérkezett a rockkorszak, ak­kor ez olyan világnézeti változásokkal is járt, ami már bizony megmutatkozott a le­velekben. Én azonban ezekkel a változá­sokkal nemigen foglalkoztam, mert tény­leg komolyan vettem, hogy nekem szóra­koztatnom kell. Én maradtam a könnye­debb zenénél, és nagyon kevés rockzenét adtam. De hát a folyamat elindult. — Lehet, hogy e levelek valóságos kin­csesbánya volnának egy szociológusnak. K. Gy.: - Mindenképpen. Cs. É.: - Én idézek is ezekből a leve­lekből a könyvemben, amely ezzel a kor­szakkal foglalkozik. Valóban érdemes lenne egyszer ezeket a leveleket teljes ter­jedelmükben kiadni. A Sláger Rádió előtt már dolgoztam a Danubiusnál, és már ott éreztem, hogy egy teljesen új generáció jelentkezik. Az egyik levél nagyjából így szól: „Kedves Laci bácsi! Annak idején nagymama szólt, hogy hallgassam a Tea­­nager Partyt, ő már sajnos meghalt. Majd az anyukám szólt, hogy hallgassam Csekét a Danubiusban.” Akárhogy is szá­molom, ez három generációt jelent. Gyuri és én is érzem, hogy ennek a fajta műsor­nak van egy másik vonzata is, nevezete­sen, hogy felelősséggel jár. Mindig örül­tem, amikor belehallgattam Gyuri Csak fiataloknak!-jába, hogy Komjáthy mindig mértéktartó volt. Én is vigyáztam a fi­nomságokra, vigyáztam a szavakra. Azt hiszem, hogy tisztában voltam az elhang­zott mondatok súlyával. A kívánságmű­sorok száz százalékát élő, egyenes adás­ban készítettem. Annak idején még vélet­lenül sem olvastam olyan malacságokat a hozzám írt levelekben, mint amilyeneket most hallok, mondjuk a buszon vagy vil­lamoson. Nem kellett attól félnem, hogy ha a levelekből idézek, akkor az valakinek a szívét vagy lelkét bántja. A legsikamló­­sabb lemezkérő jelige az volt, hogy „Gye­re velem, Mari pitykézni!”. Más dolog, hogy a pitykézni szót nekem is az értel­mező szótárban kellett megkeresnem, így adásban már csak az maradt meg, hogy „Mari, gyere velem!”. Ami a politikát illő­ Három jelige a valamikori Tinédzserpartiból: „Farmotoros giliszta ”, „Szegény atomtudós nehézvízzel főz”, „Mindig irigyeltem a felnőtteket, mert őszintén tudnak hazudni”, ti, nagyon kevés direkt politikai jeligét kaptam. Az egyik így hangzott: „Szeret­nék Kádár János akasztófája alatt sámli lenni”. Maradt az, hogy „Sámli”. Utólag döbbentem csak rá, hogy Gyurival akar­­va-akaratlanul egy egész korosztály gon­dolkodásmódját befolyásoltuk. A zene óriási hatalom lett. Ezt nem mi teremtet­tük meg, mi csak a hullámhegyet lovagol­­­tuk meg, útravalót adtunk a fiataloknak.­­ -A stílus sokat változott. K. Gy.: - Nagyon tehetségesek a mai fiatal műsorvezetők, rajongók értük. He­­gyén-hátán rádióállomások. Jó hangú dj-k nőnek fel, munkabírók. Remekül fogal­maznak. Cs. L.: - Nem szeretem a nívótlan, kö­zönséges hangot. Ennek sohasem voltam a híve. A magyar nyelv elég nehéz. Ezt csak onnan gondolom, hogy a „ba” és a „bán” helyhatározó ragok nem mindig si­kerülnek. Korábban ezt magunkkal hoz­tuk. Nekem olyan kollégáim voltak a SZER-nél, mint Márai Sándor vagy Szabó Zoltán. Ők tényleg olyanok voltak, akikre fel lehetett nézni. — Most együtt dolgoznak a Sláger Rá­diónál. Mégis arra kérem önöket, hogy je­lentkezzenek be ezúttal mint egykori mű­sorvezetők a SZER-nél és a Magyar Rá­diónál. K. Gy.: - Amikor 1964. október 18-án az első Vasárnapi koktélt csináltam, Erdei Klári volt a bemondóm. Ő azt mondta: Vasárnapi koktél, Komjáthy György mű­sora. Ezt a szalagot cipeltem huszonöt évig magammal. Vagyis nekem nem vol­tak jellegzetes fordulataim. Cs. L: - Itt a Szabad Európa Rádió, a 19, 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullá­mon. A mikrofonnál és lemezjátszónál Cseke László, a Teenager Party műsorá­val. Jó vételt és jó szórakozást kívánok. Ma ez valahogy így szól. Itt Cseke László beszél a Sláger Rádió hullámhosszán. Mellettem kollégám, Komjáthy György. Mindkettőnket Budapest térségében, a 100,8 megahertzen lehet hallani. K. Gy.: - Ezt én már nem fogom meg­szokni. Egy egész korosztály gondolkodásmódját befolyásolták bánhalmi János felvétele Fiatal és szépülő fővárosunkban a közlekedés is lépést tart a fejlődéssel. A járművek számának örvende­tes gyarapodásával együtt nőttek a forgalom lebonyolításának gondjai. Forgalomirányító rendőr a Népköz­társaság útja és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél 1965. június MTI-FOTÓ: LAJOS GYÖRGY

Next