Népszabadság, 1999. szeptember (57. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-01 / 203. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 1999. SZEPTEMBER 1., SZERDA „Pacolli zseniális koponya” A vállalkozó magyar üzlettársa orosz belpolitikai harcról beszél Korrekt üzletember és zseniális kopo­nya - így emlékezik Bahgjet Racollira magyarországi üzlettársa, Gy. Anita és a korrupciógyanúba keveredett svájci üzletember magyarországi közös vál­lalkozása, a Mabetex Kft. jelenleg fel­számolás alatt áll. Az asszony emlékei szerint Pacolli annak idején az orosz nagykövetség közvetítésével és ajánlá­sával kezdett üzletelni hazánkban. Gy. Anita fiatal üzletasszony. Nem látszik ijedtnek az elmúlt napok híreit hallva, de természetesen odafigyel arra, hogy egykori üzlettársa nevét nemzetkö­zi korrupciós botránnyal hozzák össze­függésbe. Lapunk is többször írt arról: Bahgjet Pacollit, a svájci Mabetex nevű építőipa­ri vállalkozás tulajdonosát az olasz Cor­­rize della Sera napilap azzal gyanúsítja: közreműködött Jelcin orosz elnök és kör­nyezete vesztegetési ügyeiben. A Nép­­szabadság tegnap arról tudósított: Pacol­­linak hazánkban is működött vállalkozá­sa, szintén Mabetex néven. A Mabetex mozaikszó, Pacolli ötlete. „Ma”: a vállalkozó egyik üzlettársa nevé­nek kezdete, „be”. Pacolli keresztnevé­ből, a Bahgjetből ered, a „tex” a tevé­kenységre, az exportra, importra utal. Anita, a jelenleg felszámolás alatt álló kft. egykori társtulajdonosa ebben semmi különöset nem lát. Mint mondja, a férfi­nek a világ számos táján, Moszkvától Floridáig vannak érdekeltségei, forgal­muk dollármilliókra tehető. Az olasz cikksorozat mögött, meggyőződése, orosz belpolitikai hatalmi harc állhat. Az asszony a kilencvenes évek elején ismerte meg a vállalkozót. Anita akkor egy külkereskedelmi cégnél dolgozott, s mivel jól beszéli a nyelvet, hozzá is elju­tott a budapesti orosz nagykövetség aján­lata: a svájci üzletember gabonát szállíta­na Magyarországról Oroszországba. A magyar Mabetex ebből a célból ala­kult. Maga Pacolli egyébként alig párszor járt hazánkban. Az üzleteket a bécsi Mabetex Wien nevében, bizományosként kötötték. A magyar cég egyetlen fellelhe­tő mérlege - 1993-ból - 0 forint árbevé­telről tanúskodik. Anita szerint 1992-ben voltak igazán eredményesek, ebben az évben több százezer tonna gabonát adtak el. A valódi működést igazoló dokumen­tumokat azonban át kellett adniuk a fel­számolónak. A felszámolási eljárást a Mabetex fize­tésképtelensége előzte meg. Anita ma­gyarázata: „kifújt az orosz piac”, a ma­gyar gabonaexport már nem akkora üzlet, mint a ’90-es évek elején volt. Pacolli ki­szállt, ő pedig nem kívánta egyedül to­vább működtetni a céget - állítja. A. R. A Kreml korrupciós ügyében fősze­replő a Jelcinhez közel álló Borisz Berezovszkij. Az orosz mágnás 1995-ben vetett szemet az Aeroflot légitársaságra, amelynek igazgatója Jelcin veje Valerij Okulov lett. Rö­videsen körlevelet kaptak a légitár­saság külföldi képviseletei: bevé­teleik meghatározott százalékát Berezovszkij kezében lévő Andava cég svájci bankszámlájára utalják - jelentette moszkvai tudósítónk. Borogyin pénze legálisan érkezett Budapestre Értesüléseink szerint megfelel a valóságnak az, a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent információ, miszerint Pavel Borogyin, a Kreml kincstárnoka pénzének egy részét 1995 végén Budapestre, a Közép-európai Nemzetközi Bankba (CIB Bank) utalták. A pénzintézetben az előírásoknak megfelelően nyitott számlát a Trinfo Investment Holding Limited, amelyre jelentős összeget utalt át a svájci, luganói székhelyű Gotthard Bank. Úgy értesültünk: mivel egy gyanún felül álló svájci bankról volt szó, a CIB-nek nem volt oka arra, hogy a számlanyitást jelezze a BRFK gazdaságvédelmi osztályának. Hiszen a pénzmosást - ha egyáltalán erről volt szó és nem „hálapénz” kifizetéséről -, már elvégezték a svájci bankban. A Trin­fo Investment számláját egyébként 1998 elején szüntették meg. E. P. P. Del Ponte nem felel a vádakra Carla Del Ponte svájci főállamügyész semmilyen formában nem kívánja kom­mentálni azokat az állításokat, amelye­ket Bahgjet Pacolli üzletember a Ma­gyar Hírlap tegnapi számában megfo­galmazott - közölte a Népszabadsággal Dominique Reymond, a főállamügyész asszony berni irodájának szóvivője. A koszovói albán származású svájci üzletember a lapban koholmánynak ne­vezi a Jelcin orosz elnökkel és környe­zetével kapcsolatban kirobbant korrup­ciós botrányt. Egyben azt állítja: Carla Del Ponte - aki e hónap közepén a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze lesz - arra próbálta őt rávenni, hogy tá­massza alá a milánói Corriere della Serában megjelent (s a Kremlt kompro­mittáló) állításokat. Ennek fejében azt ígérte: visszakapja moszkvai kinnlévő­­ségeit. Az alpesi ország főügyészségének szóvivője kérdésünkre elmondta: Nyiko­­laj Volkov orosz főügyész és Carla Del Ponte többnapos berni tárgyalásainak célja, hogy a moszkvai illetékesek tisz­tázzák a Kremlt ért, de svájci érdekeltsé­geket is érintő korrupciós vádakat. Sz. L. L. Del Ponte elhárítja az újságírókat Volkov orosz főügyésszel folytatott tárgyalá­sai előtt REUTERS-FOTÓ A banktitok a nagy akadály Nemzetközi akciócsoport a mosott pénz nyomában Folytatás az 1. oldalról A bankoknak, így a Bank of New Yorknak is megvannak a saját eszközei a betett pénz eredetének megállapításához. Ebbe az FATF nem szólhat bele. Elkép­zelhető, hogy „kihagyott” a New Yorki­ak ébersége, de a tízmilliárdos összeg ak­kor is túl magas egy ilyen megbízható pénzintézet szigorú - anonim számlákat tiltó - szabályait ismerve - fejtette ki a tisztviselő. Ez persze kapcsolatban állhat azzal is, hogy a pénzmosó manőverekben már nélkülözhetetlenek a beépített emberek. Banktisztviselők, ügyvédek vagy bárki, aki egyszerűen csak a nevét adja egy-egy tranzakcióhoz, eltüntetvén ezzel a pénz eredetének nyomait. Maga a pénzmosás folyamata is elég bonyolult, nagy szakér­telmet kíván. Az első lépés a különféle kétes üzel­­mekből - fegyverkereskedelem, kábító­szer, prostitúció - származó készpénz­­­­helyezése egy bankszámlán. Azaz a bankjegyek kivonása a forgalomból, hogy ne ismétlődjön meg az az eset, ami­kor egy orosz üzletember csupa ötszázas­sal egyenlít ki egy százezer frankos számlát a Cote d’Azurön. A második lépés a türelmes várakozás. Az adott számlára betett pénz halmozó­dik, a számlatulajdonosként bejelentett ügyvédi iroda pedig még az utolsó nyo­mait is eltünteti a pénz eredetének. Bizonyos idő elteltével aztán, az ösz­­szeg nagyságától függően sor kerülhet a számlákon felhalmozott pénzek vissza­­csorgatására a gazdaságba. Patrick Moulette úgy véli, hogy erre lehetőség van abban az országban ahol a számla ta­lálható, csakúgy, mint egy másik állam­ban. A pénz egyik legbiztonságosabb út­ja az ingatlanvásárlás. Elég megnézni hány orosz villa van a Cote d’Azuron mondjuk Cannes és Nice környékén. Az FATF a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a bankok nem vizsgálják meg elég körültekintően a pénzek szár­mazását, hisz az anonim számlák tilalma mellett még számos kiskapu létezik. Ver­seny van az ügyfelekért, s a francia Le Monde napilap adatai szerint például 1997-ben 14 ezer gyanús tranzakcióra ér­kező bejelentés közül a banktitokra hivat­kozva a pénzintézetek mindössze 236 esetben engedélyezték a kivizsgálást. A párizsi székhelyű Pénzmosás Elleni Akciócsoportnak ezután már csak a poli­tikai nyomásgyakorlás eszköze marad. Az a tény, hogy az akciócsoportot a világ gazdaságilag legjelentősebb államai kü­lön erre a célra hozták létre, nagyobb po­litikai súlyt ad az irodának, mint egy egy­szerű nyomozószervnek. Aggodalomra ad okot, hogy miközben még az anonim számlákról megy a vita, a világon egyre több üzletet kötnek az interneten, s az elektronikus úton lebo­nyolított tranzakcióknak semmiféle nyo­ma nem marad, ami azt a kevés gyanút is felkelthetné. A pénzmosásban „utazók” pedig egyre gyakrabban veszik igénybe tranzakcióikhoz a kevésbé felügyelt pénzváltókat, vagy legújabban a kis biz­tosítótársaságokat. Máté József Mogiljevics magyar érdekeltségei MUNKATÁRSUNKTÓL Szemjon Mogiljevics, az amerikaiak által pénzmosással vádolt, kettős állam­polgárságú mágnás több magyarországi vállalkozásban is alapítóként érdekelt. Közéjük tartozik a Schwinn-Csepel ke­rékpárgyár, az ipari mágneseket gyártó Crumax Magnetics Vállalkozói Rt. (me­lyet korábban Magnex Rt. néven jegyez­tek) és az YBM Magnex International is. A Mogiljevics-birodalomhoz tartozott korábban a Diósgyőri Gépgyár is, emel­lett „Szeva bácsi” más hadiipari vállal­kozásokban is érdekeltséget szerzett, de ezeket utóbb eladta. Mogiljevics a Village Voice című amerikai lap korábbi értesülése szerint az Oroszországból kivándorló zsidók ja­vainak felvásárlásával szerzett vagyont; a befolyó pénzből az USA-ba és Izraelbe nem jutott. Az amerikaiak most azért kavartak botrányt, mert Jelcin elnök minapi, biskeki beszéde az USA-hoz fűződő orosz kapcsolatok feszültebbé válá­sát jelezte. Emiatt gazdasági és poli­tikai ellennyomást akarnak gyako­rolni a tengerentúlról - véli Szemjon Mogiljevics a Moszkovszkij Kom­­szomolecnek adott interjújában. „Szeva bácsi” saját elmondása sze­rint kilenc éven át békében élhetett Magyarországon, így aligha lehet bűnös a most ellene felhozott vá­dakban - írta moszkvai tudósítónk. Augusztus, augusztus A kormányszóvivő szerint a pénzügyminiszter nagyon sajnálja, hogy Simicska Lajos megvált APEH-elnöki posztjától. Járai Zsigmond való­színűleg igen magányosan bolyong ettől az érzéstől gyötörve. Simicska minden bizonnyal élete legnagyobb szívességét tette Orbán Viktornak, a Fidesznek és az egész kormánynak azzal, hogy távozott. A kormány­zó előre törvényszerűen repülő mérgezett nyilak kilencven százalékát viszi most el széles házában a kissé öntörvényű régi barát. S pusztán ha­talmi szempontból majdnem mindegy, hogy miért. Mindegy, hogy a drasztikus, már-már a bomlottság jeleit mutató nyilatkozatért, a szom­széd felindultságban felhasogatott kerítéséért, Kaya Ibrahimért vagy idősebb Orbán Győzőért. Elment, s mától félreesőbb helyeken küzdhet a maga igazságaiért, kevesebb fény esik majd sebeire, a kapottakra is, az adottakra is. S ami a legfontosabb, ügyei innentől nem lesznek a kor­mány ügyei. A köz szempontjából viszont sokkal ellentmondásosabb véget ért az elnöki karrier. Simicska Lajos elmúlt tízévi pályafutásából meg lehetne rajzolni a mostani politikai-gazdasági elit természetrajzát. S ha író, filmrendező egyelőre nem is akadt a feladatra, egyéb hivatásos termé­szetrajzolók, rendőrök, ügyészek az eddiginél nagyobb buzgalommal is hódolhattak volna szakmájuknak. Most majd lehet, hogy bátrabban megteszik ezt is, legfeljebb az olvasók és nézők piaca lesz szűkösebb. A mély morális válságból nem is olyan nagyon lábadozó társadalom azonban ez esetben ismételten nem kapta meg azt a gyógyszert, amit csak professzionális és makulátlan igazságszolgáltatás írhat fel neki. A távozásnak viszont megvan az a kétségtelen előnye, hogy az ál­lamélet megszabadult egy súlyos ballasztjától. Sanda állítás lenne, hogy ez csak a kormánynak jó. Lehet, hogy önáltatás, de hónapok óta áltat­hatja magát bárki azzal, hogy a fő kormányzó erő úgy érzi: a regnálása első fél évében önmagáról kialakított kiéhezett, akcionista, verekedős képet a népek nem találták túlságosan vonzónak. A hívek ugyan rendre transzba estek, de ők mindenképpen transzba estek volna. Politikai si­kerről ellenben csak akkor beszélhetünk, ha olyanok közül tudnak szimpatizánsokat szerezni, akik eredendően nem páváskodnak a fideszes vaskalapban. S mintha néhányan kezdenék kapiskálni a kor­mányzat csúcsain, hogy lehetnek vevői a bársonyosabb uralkodásnak, a vértől és a sebektől lehetőség szerint tartózkodó irányításnak is. S ha ez az egész esetleg nem önáltatás, akkor ebbe a folyamatba elegánsan il­leszkedik Simicska átköltözése a polgári életbe. Mielőtt persze kipréselnénk az első könnyeket, érdemes leszögezni, hogy az adóhivatal új elnöke ugyanúgy a Mahir fedőnéven futó szabad­­csapatból érkezett, mint elődje, legfeljebb nem mondhatja el magáról, hogy egykor a miniszterelnök szobatársa volt, s nem forgatta nevét köz­vetlenül azokban a kétséges ügyekben, melyekkel Simicska megterhel­te kormányzó barátait. (Farkas és farkaskutya között persze óriási a kü­lönbség, hiszen az utóbbival általában legalább a gazdája tud bánni.) Itt marad továbbá Simicska Lajos egy igen fontos hagyatéka, az úgyneve­zett megfigyelési botrány, amelynek színe ugyan sokat változott, de mégiscsak a távozó által szőtt üzleti háló takargatása érdekében szüle­tett. A tavalyi augusztus lázában fellobbantott lidérclángok közül az ideiben tehát csak egyet sikerült kioltani. De legalább megtudtuk, hogy van vödör. Krajczár Gyula Igaz­án Benjámin, a tizenhat éves német középiskolás azért fordult a berlini bí­rósághoz, mert nem akar kémiát tanulni. Már egy éve, hogy nem jár be a kémiaórákra, s úgy tervezi, ez már mindörökre így is marad. Kerese­tében azt állítja: a kémiát utálja, nincsen rá semmi szüksége, és ez a méltatlan helyzet - mármint az iskolának az a makacs elszánása, hogy őt kémiastúdiumokra kényszerítse - fölösleges szorongást kelt benne. Az eset azon a természetes reakción túl, hogy ugyan hová lenne a vi­lág, ha minden iskolás maga dönthetné el, mit tanul és hogyan, némi ta­nulsággal is szolgál. Mert egy ilyen demonstráció, lássuk be, tökéletesen idegen a konzervatív hazai iskolaügytől. Az oktatás talán az egyetlen te­rülete a magyar közéletnek, amely valóban szerves és töretlen fejlődést mutatott ebben az évszázadban. így volt ez annak ellenére, hogy - mind­nyájan emlékszünk - az iskolapadban töltött tíz-húsz évünk egymásba érő reformokkal telt. Még végig sem tanultuk, de már érvényét vesztette a tankönyv, még közelébe se jutottunk a matúrának, de már változtak az érettségi szabályai, olvasástanítási módszerek, matematikareformok kö­vették egymást, az erre illetékesek folyvást bűvészkedtek az óraszámok­kal, hogy aztán az általuk kőbe vésett preferenciákat gyorsan képlékeny­­nyé tegyék a választható tagozatok és fakultációk révén. És mégis: ha valami, hát az iskola öntörvényű, saját hagyományai szerint működő rendszer, nehezebb megváltoztatni, mint bármi mást a világon. Egy magyar gimnáziumban, még a legközépszerűbben is - tán ez a sokat emlegetett genius loci - ma is benne rejlik a nosztalgiával emlegetett, szigorú és magas követelményeket támasztó háború előtti középiskola. A tantárgyak rendszere nem sokat változott — legfeljebb a latint és az ógörögöt váltotta fel a számítástechnika -, s a tanulási-taní­tási módszer is jobban hasonlít a fél évszázaddal ezelőttire, mint bármi más ebben az országban. A hagyományőrzés eme unikális példájának köszönhető hát, hogy évtizedek óta elégedetten könyvelhetjük el: az idehaza mégoly közepesen tanuló magyar gyerek is brillíroz a nyugati, pláne amerikai iskolákban, majd hazakerülve pedálozhat, míg újra megközelíti az itteni követelményeket. A baj csak az, hogy a magyar oktatás egy másik szempontból is ha­gyományőrzőnek bizonyult: a diákok széles rétegei évtizedekig egysze­rűen nem voltak szem előtt, százezerszám lappangtak a gyökértelen, egy új társadalmi rendszer sajátos igényeinek kielégítésére kitalált isko­latípusokban. Amíg a munkaerőpiac zokszó nélkül felvette a szakmun­kásképzőből tömegével kikerülő fiatalokat, nem is volt gond. Különö­sebben senkit sem érdekelt, hogy tudják-e, ki volt Petőfi — mondjuk azon túl, hogy fél szemére megvakult a napfogyatkozáskor. A foglal­koztatási körülmények változásával azonban radikálisan más lett a helyzet. Előtérbe került az általános képzés, az iskolákban - a kor köve­telményeinek megfelelően - a szakma elsajátíttatása előtt nagyobb súlyt helyeztek a közismereti tárgyakra, s egy pillanat alatt kiderült, hogy a dicső magyar közoktatás ezer sebből vérzik. A jövendő szak­munkások sorra buktak meg ugyanis az új követelmények között, jó ré­szük soha nem jutott túl az első, alapozó éven. A most kezdődő tanév, akárcsak az utána következő néhány, vízvá­lasztó lehet. Most dől el, alapjaiban rendítette-e meg a szerkezetátalakí­tás körüli hercehurca a hagyományőrző, saját törvényei szerint fejlődő oktatási rendszert, vagy csak olyan, hamar elcsituló hullámokat vert, mint megannyi reformelődje. Most derül ki az is, van-e akarat és tehet­ség az iskolarendszeren belül elveszni látszók felzárkóztatására, vagy a gyerekeknek a közoktatás ösvényeire való terelgetése kimerül a családi pótlék új rendszerű odaítélésében. Marx György fizikus nemrégiben valahogy úgy fogalmazott: a ma­gyar diákok azért állják olyan jól a sarat a külföldi iskolákban, mert a sajátos hazai történelem, a közvalóság folyamatos változása megtaní­totta őket arra, hogy mindig más az igaz, így aztán mindenhez könnyen alkalmazkodnak. Most majd meglátjuk, így van-e ez azok esetében is, akik itthon próbálnak érvényesülni. N. Kósa Judit 3

Next