Népszabadság, 1999. október (57. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-20 / 245. szám

NÉPSZABADSÁG VILAGTUKOR 1999. OKTÓBER 20., SZERDA Az EU-tagság nemzeti ügy - mondja Kovács László, az MSZP elnöke. A kormány és az ellenzék egyaránt üdvözli, hogy az EU Bizottsága Magyarországról készített ország­jelentésében alapvetően kedvező képet festett hazánk felkészült­ségéről. Az MSZP elnöke azonban aggályosnak tartja, hogy a kabinet elbagatellizálja a Brüsszel által megfogalmazott bírálatokat. A többi között erről nyilatkozott la­punknak Kovács László.­ ­A parlament hétfői ülésén szó volt az EU Bizottsága által a múlt héten kiadott országjelentésről, s­­ leszámítva Csurka István nem a témához illő eszmefuttatásait - úgy tűnt: általános az elégedett­ség a Brüsszeltől kapott magyar bizonyítvánnyal kapcsolatban. Mintha ez ügyben nagykoalíció jött volna létre. Valóban ilyen ró­zsás a helyzet? - Abban van széles körű egyet­értés, hogy Magyarország érdeke a mielőbbi és minél harmoniku­sabb csatlakozás az Európai Uni­óhoz. Örülök annak, hogy a jelen­leg kormányzó pártok félretették korábbi fenntartásaikat, amelye­ket még ellenzékben fogalmaztak meg például a gyors csatlakozás­sal kapcsolatban. Akkor még töb­ben, a mai miniszterelnök is úgy fogalmazott: talán egy későbbi időpontban kedvezőbb feltételek­kel csatlakozhatnánk. Ezzel mi akkor sem értettünk egyet. Az országjelentés értékelésében azonban nem esnek ennyire egybe álláspontjaink. Új problémák - Miben értenek egyet és miben nem a kormányzó pártokkal? - Egyetértünk abban, hogy az országjelentés objektív és kedve­ző képet ad Magyarországról. El­ismeri a felkészülési folyamat előrehaladását. Abban is egyetér­tünk, hogy jogosan szerepelnek a jelentésben olyan visszatérő prob­lémák, mint a romakérdés megol­datlansága, vagy a korrupció elle­ni harc nem kielégítő hatékonysá­ga. Abban is egyetértünk a kor­mánnyal, hogy ezek a problémák nem oldhatók meg hetek vagy hó­napok alatt. Különbség abban van közöttünk, hogy a kormány látha­tóan igyekszik elbagatellizálni azokat a kritikai észrevételeket, amelyek most először szerepelnek az országjelentésben, s amelyek az egy évvel ezelőtt kiadott ha­sonló dokumentumban még nem tűntek fel, mert akkor még ezek a problémák nem is léteztek. A kormány úgy érvel, hogy mindössze arról van szó: Brüsz­­szel most már alaposabban vizs­gál... - Nem erről van szó, hanem ar­ról, hogy a jelentés a mi olvasa­tunkban arra figyelmeztet: a ma­gyarországi fejlődés bizonyos te­kintetben kedvezőtlen, az EU-tól távolodó útra lépett. Például miben ? - A fizetési mérleg növekvő hi­ánya, amit mi is rendszeresen szó­vá teszünk, s amit a kormány rend­szerint optimista, kicsit csodaváró módon válaszol meg. Szerintünk nem jó az, hogy a fizetési mérleg hiánya az előrejelzések szerint mintegy háromszorosa lesz annak, amivel a Horn-kormány annak idején az utolsó teljes évet zárta. Az országjelentés megállapítja, hogy ha ezt nem sikerül megfé­kezni, akkor ez veszélybe sodor­hatja az utóbbi években - az előző kormány idején - elért makrogaz­dasági stabilizációt. A másik kriti­kus megjegyzés a reformokra vo­natkozik. A jelentés hangsúlyoz­za, hogy elsőbbséget kell adni az egészségügyi reformnak. Nem mondja, de ténykérdés - a kor­mány sem tagadja —, hogy ez a re­form meg sem kezdődött. Még kritikusabban szemlélik a nyugdíj­­reformot, elismerve a korábbi lé­péseket. Ám figyelmeztetnek, hogy a kormány legutóbbi dönté­sei megkérdőjelezik elkötelezett­ségét a nyugdíjreform ügye mel­lett. Ez nagyon kemény ítélet, de mi egyetértünk vele. Összességé­ben kedvező képet ad a jelentés a jogharmonizációs folyamatról, de megállapítja, hogy a környezetvé­delem területén érzékelhetően le­lassult a folyamat, és semmilyen előrelépés nincs a vámszabályok harmonizációjában. Komoly kriti­kai észrevételt tartalmaz végül a jelentés a kormány médiapolitiká­járól is. Kifogásolja, hogy a kabi­net lapvásárlásokkal próbált beavatkozni a sajtóba. Azt is a sze­mükre vetik, hogy a közszolgálati televízió kuratóriumának elnöksé­gében csak kormánypárti képvise­lők vannak. Ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy ez ellentétes a magyar médiatörvény előírásai­val. Egyszóval pontosan arról be­szélnek, amiről mi is rendre szót ejtünk valamennyi fórumon.­­ Immár teljesen egyértelmű­nek látszik, hogy a 2002-es csatla­kozási időpont illúzióvá vált. Mi­ért nem ismeri ezt be a kormány, és miért siklik át fölötte az ellen­zék?­­ Én is úgy látom, hogy nem drámai a helyzet. A Horn-kor­­mány idején mi is a 2002-es csat­lakozási dátum mellett érveltünk, amit a jelenlegi koalíció átvett. Az EU csak odáig ment, hogy ez a dátum ambiciózus, de nem irre­ális cél. Ám soha nem igazolták vissza, sőt egyáltalán nem beszél­tek időpontról. Előrelépésnek tar­tom, hogy most legalább megje­lölték, mikor kell dönteni. • 2003. január 2002-ben, ami azt jelenti, hogy abban az évben már bizto­san nem leszünk tagok. - Igen, de Brüsszel szerint 2003. január elsejétől már lehetsé­gessé válhat a tagság. Ha ennél nem nagyobb a késés, én meg le­szek elégedve.­­ Az említett napon azonban legfeljebb egy aláírási aktus ejt­hető meg, ami után még egy hosszú ratifikációs folyamat kö­vetkezik.­­ Ez nem biztos, mert egyelőre nem tudni, hogy Brüsszel, amikor 2002-ről beszél, kormányzati döntést ért-e, vagy már a parla­menti ratifikációt is feltételezi. Szerintem Prodi elnöknek az a megfogalmazása, amely szerint 2003. január elsején már elképzel­hető a bővítés, már a ratifikációs folyamatot is magában foglalja. Vagyis azon a napon felhúzhatják a magyar zászlót a brüsszeli EU- székház előtt.­­ Michael Lake, az EU buda­pesti képviselője a Népszabad­ságnak adott interjúban diplo­matikusan értésre adta, hogy Brüsszel igen kemény érdekérvé­nyesítést folytat a csatlakozási tárgyalásokon. Ezzel kapcsolat­ban arra lennék kíváncsi, hogy az ellenzék milyen mélységben tudja követni az ország jövőjét generációkra meghatározó alku­­folyamatot, s van-e módja az el­lenőrzésre? - Jelenleg csak tájékoztatást kapunk - azt is utólag - arról, hogy mi történt az egyes tárgya­lási fordulókon. Én ezt nem tar­tom kielégítőnek. Ezért is java­soltam, hogy hozzunk létre egy integrációs tanácsot, amelyben helyet kapnának a parlamenti pártok, a parlament integrációs bizottságának és az egyes bizott­ságok integrációs albizottságai­nak vezetői is. Valóban, a csatla­kozási tárgyalások hosszú távon meghatározzák az ország sorsát. Ez pedig nem a hivatalban lévő kormány ügye, hanem nemzeti ügy. Mi azon leszünk, hogy ja­vaslatunk megvalósuljon, noha a kormány eddigi hozzáállása alapján nem látok rá garanciát. Megéri a befektetést­ ­ A magyar lakosságnak az el­múlt tíz évben nagy áldozatokat kellett hozni az ország úgyneve­zett EU-konformitásának megva­lósulása érdekében - legalábbis a politika szinte mindig erre hivat­kozva nyeleti le a keserű pirulá­kat. Ha önt egy átlagos magyar választópolgár arról kérdezné, meddig és milyen áldozatokat kell még hoznia, mikor és miben látja majd a kézzelfogható eredménye­ket, mit válaszolna neki? - Azt mondanám, hogy az ál­dozatokat nem az uniós csatlako­zásért vagy az EU-konformitásért kellett hozni, hanem azért, hogy Magyarország stabil gazdasággal rendelkező és mielőbb virágzó or­szággá váljon. Ezt kellett megala­pozni. 1994 után egy súlyos vál­ságban lévő országot kellett egyensúlyi állapotba hozni, s ezért kellett áldozatokat hozni. És ha ezeket nem hozta volna meg a lakosság, akkor ott tartanánk, ahol néhány, az összeomlás szélén álló délkelet-európai ország áll. Nem tekinthető áldozatnak az sem, ha a magyar jogrend megfelel majd az EU nálunk jóval fejlettebb orszá­gai előírásainak. Miért lenne baj az, ha például a környezetvéde­lem terén olyan szigorú normák érvényesülnének, mint az EU or­szágaiban? Mindez a felkészülési folyamatban olyan befektetést je­lent, mint amilyet a gyerekek az iskolában a tudás megszerzéséért tesznek. Ha Magyarország az EU tagja lesz, akkor a magyar gazda­ság olyan pótlólagos forrásokhoz jut, amelyekhez egyébként nem férne hozzá. Ezek nagyságrendje meghaladja majd a napi egymilli­­árd forintot. Tagként Magyaror­szág világgazdasági érdekérvé­nyesítő lehetőségei is nagyobbak lesznek, mint jelenleg. Nem passzív elszenvedője, hanem te­vékeny alakítója lesz a rá is ható közösségi döntéseknek. Az EU- ban megnyílik számunkra a lehe­tőség, hogy bekapcsolódjunk a különböző uniós fejlesztési prog­ramokba. Végül minden magyar állampolgár európai állampolgár­rá válik, minden tagállamban kor­látozás nélkül és az ott élő állam­polgárokkal azonos jogokat él­vezve tanulhat, dolgozhat, vállal­kozhat, s akár le is telepedhet. Ezek olyan előnyök, amelyek bő­ven megérik a befektetést. Léderer Pál­ ­-­ Kovács László Ü­ltünk a Várban, a Halászbástya egyik félreeső szögletében, az eu­rópai hírű, hatvanéves professzor asszony, az NDK két legjobb szívspecialistájának egyike, meg én, a fiatal keletnémet orvos. Szo­morú szívvel néztük, ahogy az emberek mennek a közeli étte­rembe, mi meg eszegettük a pa­pírzacskóból a vacsoránkat, a konzervkolbászt, kenyeret - me­séli berlini ismerősöm, ma jól me­nő orvos. Magyarország nekünk akkoriban a fényes Nyugatot je­lentette, emlékezik vissza. Melyik középkorú magyar állampolgár, a létezett szocializmus kortársa ne ismerné ezt a megalázó érzést, az odaát megvetett kelet-európai csóróét, aki a gazdag Nyugaton csatangolva nem engedheti meg magának, hogy egy tisztességes vendéglőbe beüljön? A volt NDK-hoz való viszony egy évtized múltán is kedélyeket borzol. - Jogunk van-e a múltunk­hoz, amelybe egyéni öröm, a fia­talság is beletartozik? — kérdezte egy elkeseredett osszi, aki úgy ér­zi, totális rendszer ide, Honecker oda, voltak szép percei a keletné­met diktatúrában is, és ezek miatt nem fogja el a ma mintha kötele­zőnek számító szégyenérzet. A minap mutatták be Berlinben a Sonnenallee (Napsugárút) című, az egykori NDK-ban élt fiatalok­ról szóló, a rendező szerint tragi­komikus filmet. - Tetszik, nem tetszik, az első csókot a gyűlölt N­DK-ban kaptam, igaz, az első szerelmes levelem - lévén, hogy a berlini faltól nem messze laktam - kiesett az ablakból, és a halálzó­nába sodorta a szél - emlékezik vissza az egyik szereplő. - És na­gyon nem esett jól, amikor a fal túloldalán felállított emelvényről a nyugatnémet turisták belebá­multak a képünkbe, mintha vala­mi különleges állatkertben lenné­nek: te anyjuk, nézd mán, ott egy igazi Zoni, vagyis egy keletnémet. A berlini Tagesspiegelben hete­ken át keletnémetek (osszik) meg nyugatnémetek (vesszik) öntötték ki a szívüket, mit jelentett nekik a megosztottság. A nyugatiak jelen­tős része mindent lesajnál, ami az NDK-ban volt. De hát azok a hon­fitársaik tehettek róla, akik kele­ten rekedtek? Tény viszont, hogy a keletnémet állam, a párt, a rend­szer teljes kudarcot vallott. - Honecker, te gazember, adj banánt a gyerekeinknek! - ilyen feliratú táblát lengetett egy elke­seredett tüntető ’89 őszén Lipcsé­ben. - Gorbi, segíts rajtunk! - ki­áltozták a kétségbeesett emberek 1989 októberében, amikor az NDK vezetése már Moszkvában sem bízott, és a „létező szocializ­mus” két bajnoka, Honecker és Ceausescu egymással szövetkez­ve akarta megmenteni az „ügyet”. Honecker lőszert osztatott. Egy nyugat-berlini kolléga a minap mutatta Potsdam mellett a barak­kok maradványait, ahol az NDK- vezetés a sebtében felállított kon­centrációs táborokba akarta csuk­ni a „megbízhatatlanokat”, mint­egy százezer embert.­­ Oda került volna az akkori kelet-berlini Nép­szabadság-tudósító is, külföldi új­ságírótársaival együtt. A rezsim, az NDK, amely így akart úrrá lenni a válságon, a na­pokban lett volna ötvenéves. Van­nak, akik visszasírják, a többség már nem. Az első német mun­kás-paraszt állam még a legszebb férfikort sem érte meg, évtizedünk elején kimúlt. Béke poraira, meg­nyugvást egykori polgárainak. Berlin, 1999. októberDunai Péter Napsugárút, konzervkolbász­ olfgang Thierse, a Bundestag elnöke, a legmagasabb közjogi méltóságban lévő egykori NDK-s, bölcs, kiegyensúlyozott cikké­ben úja:„A keletnémet öntudat érzékeny, labilis. Erősen él a vágy, hogy elismerjék egyéni életteljesítményét. Ellentmondásokkal teli, de nem igaz az, amit egy nyugatnémet publicista ír, hogy alkalmat­lan a demokráciára. A keletnémet azt akarja, hogy az NDK-t a né­met történelem részeként ismerjék el, és a valamennyi német által alakított jövő formálásában egyenrangúként vehessen részt.” 7 Már éjjel-nappal hívható ít még nagyobb kényelembe! /­­ Privát kölcsönt a Budapest Bank közel nyolcvan fiókjában és telefo­non is igényelheti, kezes és fedezet nélkül. Hívja a Budapest Bank Hitel­vonalát a nap 24 órájában! Igényét akár két napon belül, ingyenesen elbí­ráljuk, és az igényelt összeg néhány napon belül a rendelkezésére áll. A Privát Kölcsön igénylésének költségét a következők: kamat (31%) és egyszeri kezelési költség (a fel 3, 4 vagy 5%-a, a futamidőtől és a törlesztés módjától függően). További költségként felmerülhetnek előtörlesztési díj (10 000 Ft, amennyiben az igénylő a lejárat előtt törleszti a husit! és késedelmi^ámat (+ ért, amennyiben a hitel törlesztésére késedelemmel kerül sor), ez a hirdetés nevv minősít É^a­dattételnek. A hiteligénylés részletes feltételeiről és a teljes hiteldíj-mutatóról, köttük érhütőcd­jon fiókjainkban, vagy hívja a Budapest Bank Hitelvonalát. (06-1) 455-55­ 55. $www.budapestbank.hu Privát Kölcsön Tovább ér a takaró. BUDAPEST BANK Néhány példa-örlesztőrészletekre: Hitelösszeg Futamidő (hónap) (forint) 6 12 24 36 48 60 100 000 18 246 9 832 5 674 300 000 54 737 29 497 17 023 12 994 11 072 9 989 500 000 91 228 49 161 28 372 21 657 18 454 16 649 700 000 127 720 68 826 39 721 30 320 25 836 23 308 1 000 000 182 457 98 323 56 744 43 314 36 908 33 298 1 500 000 273685 147484 85 116 64 971 55 632 49 947 2 000 000 364914 196645 113489 86 627 73816 66 596 3 000 000 547 371 294 968 170 233 129 941 110 725 99 894 n­an­

Next