Népszabadság, 1999. november (57. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-29 / 278. szám

20 NÉPSZABADSÁG PIAC­GAZDASÁG 1999. NOVEMBER 29., HÉTFŐ Befejeződött a BB átalakítása A BÉB Rt. beolvad az anyabankba A Budapest Bank (BB) Rt. idei éve a várakozásoknak megfelelően alakul, a banknak sikerül megdupláznia tavalyi 2,1 milliárdos nettó eredményét. Idén a pénzintézet immáron 12 százalékos piaci részesedést mondhat magáénak a fogyasztási hitelezés területén, a lízing­piacon a negyedik helyre tornázta fel magát, a bankkártyák területén is erő­sítette pozícióját, befektetési alapjai pedig az egyik legsikeresebb terméké­nek számítanak - hangsúlyozta Ri­­chard Pelly vezérigazgató lapunknak adott interjújában.­ ­ A Budapest Bank idei évéről valószí­nűsíthetően jobb véleménnyel lesznek majd a szakmai tulajdonosok, a GE Capi­tal (GEC) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), mint a tavalyi­ról, hiszen a bank ez évi eredményterve - a tavalyinak duplája - teljesülni látszik. A tavaly elkezdődött átalakulási folyamat lezárulóban van - mondta Richard Pelly -, ennek keretében a bank jelentős kon­centráción ment keresztül. A BB ugyanis nem kíván univerzális bankká válni, azokra a területekre kíván összpontosíta­ni, ahol a főtulajdonos GEC is erős, így a lízing-, a hitelezési és a bankkártya üzlet­ágra, a többit pedig igyekszik leépíteni. Nyugdíjpénztári és letétkezelési üzlet­ágától már megvált a BB, s nemrégiben értékesítette romániai leánybankját, a Páter Bankot. Termékskálájukat jelentő­sen egyszerűsítették, például a bankkár­tyák számát 14-ről 6-ra csökkentették, s jövőre - a most szétszórtan található köz­pont összevonása érdekében - új szék­házba is költöznek. A felszabaduló ingat­lanokat a pénzintézet­­ a tulajdonában szereplő 11 nagy értékű fővárosi és több vidéki ingatlannal együtt (ezeket a mér­legben 38 millió márkán, azaz mintegy 5,3 milliárd forinton tartják számon)­­ ér­tékesíti. Egy ingatlantól már sikerült megválniuk: eladták a Deák Ferenc utcai irodaházat, amely a Budapesti Értéktőzs­dének is helyet ad. A Budapest Értékpapír és Befektetési (BÉB) Rt.-t jövőre magába olvasztja az anyabank - tudtuk meg Richard Pellytől, az erről szóló javaslatot a decemberi igazgatósági ülésen tárgyalják meg. - Nincs értelme a brókercég üzemeltetésé­nek - indokolta a döntést a vezérigazgató -, a BÉB Rt. ugyanis csekély forgalmat 1955. július 4-én született. 1977-1981: Barclays Bank PLC, Lon­don, munkatárs. 1981- 1982: Barclays Bank S. A., Párizs, munkatárs, üzletfejlesztési menedzser. 1982- 1983: MBA-INSEAD, Fontaine­­bleau. 1983- 1985: Barclays Bank PLC, Lon­don, fiókvezető-helyettes. 1985-1987: Barclays Bank PLC, Lon­don, igazgatóhelyettes (tervezés és pénz­ügyek). 1988-1992: Barclays Bank PLC, Lon­don, vállalatfinanszírozási igazgató. 1993—1995: Barclays Bank PLC, Lon­don, igazgató (projekt- és strukturált fi­nanszírozás). 1995-1997: BZW (Barclays franciaor­szági befektetési banki üzletága), bank­üzemi működésért felelős vezető. 1997. szeptembertől a Budapest Bank Rt. vezérigazgatója, bonyolít le, a bizományosi ügyleteket a bankfiókokban is végre tudják hajtani, a bankfiókokban megvásárolható Buda­pest Alapkezelő alapjai pedig igen széles befektetési palettát kínálnak a magánsze­mélyek részére.­­ Az alapok a bankcso­port egyik legsikeresebb termékének szá­mítanak, ráadásul a befektetési alapok piacán az elért hozamok tekintetében is az élen vannak. Éppen ezért a jövőben is a BB egyik célterületének számítanak - tette hozzá. Egyes szakértők szerint a lakossági piacon pozíciójukat erősíteni kívánó kül­földi befektetők a költségeket illetően el­számították magukat, az OTP Bank piaci pozícióját még csak veszélyeztetni sem sikerült. Richard Pelly erre reagálva meg­jegyezte: tény, hogy a többi banknak igen nehéz versenyeznie az OTP-vel, főként, hogy domináns szerepét például az ala­csony jutalékok révén is érvényesíteni tudja. Igaz az is, hogy a tulajdonosok nem honorálják az alacsony megtérülést, s a lakossági piaci pozíció kiépítése, illet­ve erősítése valóban nem olcsó mulatság, főként, hogy a számítástechnikai rend­szer átalakítása is jelentős összegeket emészt fel. Amennyiben azonban erre összpontosít a pénzintézet, s szigorú költ­ségtakarékosságot vezet be, úgy jelentő­sen növelheti piaci pozícióit is - véleke­dett a vezérigazgató. A BB ez évi költségei egyébként meg­haladják a tervet, amit részben a 2000. évi dátumváltással kapcsolatos kiadások magyaráznak. Az alkalmazotti létszámot az idén 10 százalékkal csökkentették, ám úgy tűnik, a jelenlegi szinten stabilizáló­dik az állomány. - A pénzintézet a célterületeken jelen­tősen erősítette pozícióját - hangsúlyozta Richard Pelly. A fogyasztási hitelek terü­letén az év eleji 9 milliárdról az év végé­re előreláthatólag 21 milliárdra emelke­dik a finanszírozott állomány, ami mint­egy 12 százalékos piaci részesedést je­lent. A tervek szerint jövőre már bank­kártyával kapcsolnák össze a lakossági hitelezést. A BB egyébként több mint 210 ezer bankkártyájával a harmadik leg­nagyobb kártyatársaság a piacon. Az autóvásárlási hitelek esetében a ne­gyedik helyen állnak a márkafüggetlenek között, és az ötödik helyen abszolút ér­tékben számolva. A lízingelt állomány meghaladja a 10 milliárd forintot, ami mintegy 60 százalékos bővülést jelent az év eleje óta. Piaci részesedésük jelenleg 8 százalék. A BB lényeges területnek tartja a vál­lalati szektort, ezen belül a kis- és közép­­vállalatok finanszírozását is. A BB ter­mékcsomagokat állított össze a vállalko­zásoknak. A pénzintézet bevételeinek jelenleg még csak 30 százaléka származik a lakos­sági üzletágból, 70 a vállalatiból, ám kö­zéptávon ezt 50-50 százalékra szeretnék módosítani. Jövőre a BB elindítja inter­netes szolgáltatásait - az alapkezelő ese­tében ez már megtörtént -, s az első fél évben piacra lépnek a jelzáloghitelezés­sel is - mondta terveikről Richard Pelly. Farkas Barbara RICHARD F. PELLY A részvénytársasági formában működő hitelintézetek összesített mér­legfőösszege nominálisan 3,6 százalékkal nőtt 1999 első hat hónapjában - de­rül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összegzéséből. A nominális, 3,6 száza­lékos emelkedéssel párhuzamosan ez reálértékben - azaz a fogyasztói árindex­szel korrigálva - 3,6 százalékos csökkentést jelent. A hazai bankrendszer jöve­delmezősége visszaesett az első fél évben. A jegybank elemzése alapján a jö­vedelmezőség csökkenésének legfőbb okaként egyrészt a kamatrés csökkené­se jelölhető meg, másrészt a céltartalékképzés és a működési költségek inflá­ciót meghaladó mértékű növekedése. (MTI) A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR HIRDETMÉNYE A Magyar Államkincstár értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy központi és hálózati egységei 1999. december 18-án pénteki munkarend szerinti nyitvatartással működnek, 1999. december 24-én zárva lesznek, 1999. december 30-án, 31-én és 2000. január 3-án könyvelési és pénztári szünnapot tartanak. 2000-ben az első ügyfélfogadási nap január 4-e. Minden kedves Ügyfelünknek boldog karácsonyt és eredményekben gazdag új évet kívánunk. M­agyar Államkincstár CENTRUM A pécsi Centrum Áruház (Pécs, Bajcsy-Zs. u. 4.) eladóterében, értékesítési tevékenységre 450 m2 bérbe adó Rampa, korszerű raktárháttér, teherlift biztosítva van. A helyszínen az áruház igazgatója informálja az érdeklődőket naponta 10-17 óráig (tel.: 06-72/232-939). Az írásos ajánlatokat a Centrum Áruházak Rt. Ingatlanhasznosítási Igazgatóság, Budapest IX., Kinizsi u. 30-36. címre kérjük küldeni. *.............................................................................................................................................................. A DRV Rt. (Siófok, Tanácsház u. 7.) szállítási osztálya NYILVÁNOS GÉPJÁRMŰÁRVERÉST TART. Kínálatunkban az alábbi típusok szerepelnek: IZS, UAZ, IKARUS 211 busz, IFA, ZUK, NYSA, Tátra daru, ROBUR, zárt, ROBUR busz. Az árverés helye: a DRV Rt. szállítási osztályának balatonszéplak-alsói telephelye. Az árverés ideje: 1999. december 7., 10 óra. Érdeklődni lehet Nagy Istvánnál és Kárpáti Istvánnál telefonon: (84) 350-122/116 .................. i­ M .......................................... .. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése ■9 pályázatot hirdet a veszprémi TOURINFORM IRODAVEZETŐI munkakörének betöltésére. pH A megbízás határozott, a jelenlegi irodavezet A pályázat tartalmazza: A pályázat beérkezési határideje: -üli­tő távollétének idejére szól. • a pályázó szakmai önéletrajzát, pontos ér- a közzétételtől számított 30 napon belül. Pé tesítési címet, telefonszámot • A munkakör 2000. február 1-jén tölthető be. . a Jourinform Iroda vezetésére vonatkozó A pályázatot Veszprém Megyei Jogú Város elképzeléseit jegyzőjének címezve kell benyújtani Pályázati feltételek: • rendeletben, valamint a pályázati felhívás­ (8200 Veszprém, Óváros tér 9.). P • magyar állampolgárság­ban előírt iskolai végzettséget, illetve az M • büntetlen előélet egyéb képesítést igazoló közokirat hiteles A pályázat elbírálásának határideje: P • szakirányú felsőfokú iskolai végzettség másolatát. Veszprém Megyei Jogú Város || • szakirányú képesítés Bérezés: a közalkalmazottak jogállásáról szó­ Önkormányzatának ékt • legalább 5 év gyakorlati idő. Jó 1992. évi XXXIII. tv. szerint. 2000. januári közgyűlése. További információ Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal kulturális irodájától kérhető : (8200 Veszprém, Óváros tér 9.). __________Műtárgypiac___________ Végeladás, nincs maradás Kezdődik a „végeladás” időszaka: mától december 16-ig csak egyetlen olyan nap lesz, amelyen nem tartanak árverést, de több olyan is lesz (például a mai), ame­lyen két aukció is lesz. Az év vége és a karácsony közeledtével minden műkeres­kedő a lehető legjobb áron igyekszik megválni a legjobb minőségű árujától. Ezen a héten négy cég rendez árverést. Ma délután 3-tól a Press & Fox a Vígszín­házban ékszereket, órákat és ezüst dísz­tárgyakat visz kalapács alá. Két órával később a Blitz Galéria kezdi festményár­verését a Kempinski szálloda báltermé­ben, mindössze 58 tétellel, de csupa mi­nőségi darabbal. Köztük egy nonfiguratív Kassák-kompozíció (kikiáltási ára 12 millió), egy Czóbel-akt és egy­­enteriőr (5 és 3,5 millió), egy Vaszary festette Ta­bán, meg egy Vaszary-csendélet (6 és 5 millió), egy Brodszky- (3 millió) és egy Markó-tájkép (3,5 millió), végül egy Munkácsy-erdőbelső (8 millió) és egy Rippl-Rónai (Zorka, 3,6 millió). Kedd, szerda és csütörtök a Nagyházi Galéria jegyében telik majd el. Az első két napon 530 festmény, grafika és szo­bor várja a vevőket. A kedd a XIX. száza­di és annál korábbi műveké. Itt is lesz egy Munkácsy, Madonnája 6 millióról indul. Meglehetősen sok az olyan, 200-300 éves kép, amelynek nem ismerjük a fes­tőjét, de kvalitása annyira meggyőző, hogy így is védetten kerül kalapács alá, és szinte mind a több millió forintos kategó­riában. Németalföldi, francia, flamand, német, osztrák és olasz festők művei ezek, amelyek bármely nyugat-európai árverésen is megállnák a helyüket. A leg­korábbi gyöngyszem egy késő gótikus, XV. század végi oltárkép-maradvány (Tó­biás az angyallal), amely védetten 1,3 millión kezd. Szerdán, a XX. századi anyagban Kádár Béla (3 millió), Perlrott Csaba Vilmos (3,8 millió), Mednyánszky és Iványi Grünwald (1,3 millió) képei a vezető festmények. A csütörtöki, 306 té­teles műtárgykollekciót egy 1641-es augsburgi állóóra vezeti (4,4 millió) egy holland állóóra előtt (2,6 millió), majd egy 1800 körüli emeletes írószekrény kö­vetkezik (1,8 millió), és egy délnémet vi­dékről származó, XVII. századi szek­rény (1,6 millió). Közel 80 ikon található a kínálatban, a kerámiák közt pedig hét védett bokáig. Pénteken a Mű-Terem Galéria 154 téte­les árverésének a napja lesz: id. Markó Károly (15 millió), Aba Novák és Ligeti Antal (6-6 millió), Ferenczy Károly (4,2 millió), Szőnyi István (2,8 millió), Rippl- Rónai (2,4 millió) képei tartoznak a csúcsminőség előőrse közé. Szombat délután 5-kor kezdődik Deb­recenben a 7. karácsonyi aukció, több mint 400 tétellel, amelynek zöme fest­mény, de szép a műtárgyanyag is. Végül vasárnap lesz a BÁV jubileumi, ötvenedik ékszeraukciója: nagyszámú és szép anyag várja a vevőket, köztük a ké­pünkön látható arany melltű, melybe 58 briliáns, 6 gyémánt és egy óriási, 14,5 ka­rát súlyú kék zafírt foglaltak, kikiáltási ára 400 000 forint. Kenessei András Ecostat: 8200-as BUX áprilisra Jövő év április végén 8200 pont körül lesz a Budapesti Értéktőzsde részvény­­indexe, a BUX - áll az Ecostat Gazda­ságelemző és Informatikai Intézet prognózisában. MTI-JELENTÉS Az intézet előrejelzése szerint rövid tá­von csekély emelkedésre, míg hosszú tá­von - a térségbeli országok közül kiemel­kedő magyar makrogazdasági mutatók miatt - növekvő külföldi befektetésre le­het számítani. Az Ecostat szerint a külföldi részvény­­piacok kissé túlértékeltek lettek, így to­vábbi emelkedés ott nem valószínűsíthe­tő. A Budapesti Értéktőzsde részvényin­dexe, a BUX október 15. és november 12. között 800 pontot, azaz 12,7 százalé­kot emelkedett. Ugyanezen időszakban a világ vezető tőzsdeindexei szintén 10 százalék körüli értékben emelkedtek. A BUX grafikonja nagyrészt követte a londoni tőzsde részvényindexét. A növe­kedést a külföldi vásárlók is segítették, és nem csökkent a tőzsdei spekulációs tevé­kenység sem. Az elemzői előrejelzések­kel általában megegyező háromnnegyed éves vállalati jelentések nem hatottak a november elejétől stagnáló BUX indexre. A vezető részvények közül október 15. és november 12. között a Matáv árfolya­ma 1278 forintról 1481 forintra emelke­dett. A Mol értéke 4625 forintról 4870 fo­rintra, az OTP-é 9740 forintról 11 450 fo­rintra növekedett. A TVK áremelkedése 125 forint volt, így az említett időszak vé­gén 4000 forintos volt az ára ennek a pa­pírnak. A Richter részvényei 9950 forint­ról 11 775 forintra emelkedtek. Kamat és kezelési költség nélkül! (THM: 0%) Szálljon be most! Lepje meg magát egy csodálatos Astra Classic 5 ajtós, Sedan vagy Caravan változatával! Törlesszen 36 hónapig kamatmentesen akár csak havi 17 900 Ft-ot!::' Astra Classic 1.6 (75 lóerős) a készlet erejéig az 1.4-es motorral szerelt árában kapható. ____________ *10% kezdő befizetés esetén, az Astra Classic 5 ajtós változatára érvényes OPEL-C- Maxabo 1037 Budapest, Bécsi út 254. Tel.: 250-7373, Fax: 367-3590 • 1026 Budapest, Hűvösvölgyi út 32. Tel.: 200-7200, Fax: 200-6820

Next