Népszabadság, 1999. december (57. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 1999. DECEMBER 1., SZERDA 3 Elszámolatlan pénzek Erdélyben? Az Illyés Alapítvány 1992-ben 2,5 milliót adott egyetemalapításra A jövő évi költségvetésben elkülönített 2 milliárd forinttal a magyar adófizető nem első alkalommal támogatna erdélyi magyar egyetem létrehozására irányuló tervet. Már 1992-ben az Illyés Alapítvány útján 2,5 millió forintot utaltak ki erre a célra egy „alapító bizottság” számára, amely hírek szerint azóta sem számolt el az összeggel. Az alapítóbizottság egyik tagja, Szőcs Géza viszont hangoztatja, hogy a pénzt rendeltetésszerűen felhasználták. MUNKATÁRSAINKTÓL A terv szerint a létrehozandó intézmény neve Universitas Oecumenica Transilvaniensis lett volna. A pályázók a tervezett egyetem „bizottságának” tagjai voltak: Szőcs Géza, Tőkés László, Patrubány Miklós, Borbély Imre, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és mások. Említettek az alapítványtól azt kérték, hogy „kedvező elbírálás esetén az összeget kérjük Tőkés Józsefnek kiutalni (Magyarok Világszövetsége)”. A pályázók 1992-es írásos ígérete szerint „a bizottság a közeljövőben alapítvánnyá fog átalakulni”. Az Illyés Alapítvány az összeget Tőkés Józsefnek, Tőkés püspök fivérének kifizette, a bizottság viszont sosem alakult át, az egyetem nem jött létre, az összeget pedig senki sem számolta el. 1992. január 17-én az egyetemalapítás ügyéhez külön nyilatkozatban „csatlakozott” és annak „támogatását” ígérte Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Tőkés püspök nyilatkozatában leszögezte: „Egyházunk ezt az egyetemet az állami egyetemként létrejövő magyar nyelvű Bolyai egyetem előkészítésének tekinti, és létrehozásakor a gyulafehérvári és a kolozsvári egyházi főiskolák mellett felajánlja a nagyváradi Sulyok István Főiskola csatlakozását is”. A püspök azt is hozzátette, hogy „támogatjuk egy, az egyetem létrehozásának célját szolgáló alapítvány létrehozását”. A birtokunkba jutott dokumentumok szerint az egyetem létrehozásához történő hozzájárulását - megfelelő állami támogatás esetén - báró Thyssen-Bornemisza is kilátásba helyezte. Az Illyés Alapítvány kuratóriumának akkori titkára, dr. Entz Géza több alkalommal is felszólította a kedvezményezetteket, hogy a kapott összeg felhasználásáról az alapítványnak számoljanak be. Próbálkozása sikertelen volt. Hatalomra kerülését követően a Horn-kormány megpróbálta áttekinteni az alapítvány függőben maradt ügyeit. 1994 végén annyit sikerült rögzítenie a tisztázatlan tartozások hosszú lajstromát tartalmazó „feljegyzésben”, hogy „az erdélyi ökumenikus egyetem céljaira 1992. február 26-án megítélt 2,5 millió forintot Szőcs úr fizesse vissza az Illyés Alapítvány számlájára”. Információink szerint ez mind a mai napig nem történt meg. A „feljegyző” bizonyára tudta, hogy az öszszeget miért Szőcs Gézától, s miért nem az azt felvételező Tőkés Józseftől, vagy az egészet erkölcsileg teljes súlyával támogató Tőkés Lászlótól követelte vissza. Tőkés József, az MVSZ régió titkára érdeklődésünkre azt válaszolta, nem emlékszik, hogy ilyen nevű egyetemet akartak alapítani. - Szükség esetén annyit megtettem, hogy a postás szerepét vállalva, eljuttattam küldeményeket az RMDSZ-hez. Lehet, hogy a szóban forgó összeget is én továbbítottam, de erre nem emlékszem. Amit kértek, mindig célba juttattam. Az egyetemalapításhoz soha nem volt közöm - hangoztatta. Szőcs Géza lapunknak elmondta: az összeget nagyon sokan és nagyon sokszor ellenőrizték. A pénz nem tűnt el: az Illyés Alapítvány vezetőivel folytatott konzultációk után ingatlant vásárolt az egyetem szükségleteire. Mint mondta, az ügyet már akkor sikerült tisztázni. Szőcs szerint a vele kapcsolatos problémák mindig akkor merülnek fel, amikor egyéb gond van az RMDSZ-ben. A romániai magyarok érdekvédelmi szervezetének most az a gondja - tette hozzá -, hogy a magyar kormány nem nekik, hanem egy vallási jellegű magánegyetem alapítására adta a kétmilliárd forintot. Az RMDSZ háromévi kormányzás alatt képtelen volt arra, hogy megteremtse a romániai magyar állami egyetem működési feltételeit. Az érdekérvényesítésre alkalmatlan RMDSZ most azért melegítette fel a sokéves ügyet, mert a pénzt mások kapják. Azt próbálják bebizonyítani, hogy ha nem az ő közreműködésükkel alakul meg az egyetem, akkor eltűnnek a pénzek — véli Szőcs. Tufo Debrecenben MUNKATÁRSUNKTÓL A kelet-magyarországi regionális irodáink tevékenységét csak a jövő év elején fogjuk értékelni, de a jelek arra mutatnak, hogy megnőtt a külföldi vállalatok érdeklődése a térség iránt - mondta lapunknak Peter Tufo. Az amerikai nagykövet kétnapos kelet-magyarországi útján tegnap Debrecenben felkereste a Koszovóba készülő magyar KFOR-katonákat, és ma tárgyal a nyíregyházi rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának vezetőivel is. Tufo felkeresi a helyi roma központot is, amely a McDonald’s támogatásával szervez kísérleti programot cigány gyerekeknek. Az út fő célja azonban az amerikai befektetések ösztönzése a régióban. Tufo találkozott a Skóciából nemrég Nyíregyházára települt Butler cég vezetőivel. A regionális irodák eredményei közé sorolta, hogy a térségben várhatóan tovább terjeszkedik a General Electric is. Tufo megelégedéssel szólt a helyi önkormányzatok aktivitásáról, és reméli, hogy jövőre ugyanez a Gazdasági Minisztériumról is elmondható lesz. Nincs magyar válaszlépés Budapest tiltakozik Dezső János kiutasítása miatt Tegnap Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára hivatalába kérette Balsa Spadijer jugoszláv nagykövetet, s ismertette vele a magyar tiltakozást Dezső János, a Magyar Rádió belgrádi tudósítója múlt heti kiutasításával kapcsolatban. A magyar álláspont azt is tartalmazza: Budapest elvárja, hogy a belgrádi hatóságok mihamarabb biztosítsák a tudósító visszatérésének és munkavégzésének feltételeit. Magyarország tiszteletben tartja a sajtószabadságot, és nem tervezi a jugoszláv eljáráshoz hasonló válaszlépés megtételét - hangoztatta az államtitkár, hozzáfűzve: hazánk nem kíván visszaélni azzal, hogy gazdasági és infrastrukturális kapcsot jelent déli szomszédjának. Utalt arra: a Tanjug jugoszláv hírügynökség is az MTI-n keresztül kapcsolódik a nemzetközi hírközpontokhoz. Németh Zsolt úgy vélte: a jelek szerint a Milosevics-rendszer nem elégszik meg a vajdasági magyarság elleni megfélemlítésekkel, támadását immár a magyar állampolgárokra is kiterjeszti. A barátságtalan belgrádi lépéseket illetően emlékeztetett a magyar kormányfő elleni durva sajtótámadásokra, a Duna kérdésében összehívott nemzetközi egyeztetések egyoldalú lemondására, a jugoszláviai magyar nagykövetség épületén dolgozó munkások bejelentkezésének akadályozására és a magyar tudósítók tíznaponként esedékes idegenrendészeti ellenőrzésére. Mint ismeretes, a magyar-jugoszláv kettős állampolgárságú Dezső János múlt szerdán lejáró tartózkodási engedélyét a belgrádi magyar nagykövetség közbenjárása ellenére sem hosszabbították meg. A tudósító tegnap elmondta: névlegesen tizenkét, gyakorlatilag azonban két órát adtak neki, hogy családjával elhagyja az országot. Másik lehetőségként azt ajánlották: maradhat Belgrádban, de ez esetben jugoszláv állampolgárként kell számolnia a törvényi következményekkel. Sz. L. L. Teleki László Intézet: kettőből egy lett interjúnk Granasztói Györggyel, az új főigazgatóval December elsejétől határozatlan időre Granasztói Györgyöt nevezték ki a Külügyi és Közép-Európa Intézetből létrejött Teleki László Intézet főigazgatójává. Granasztói szerint az Orbán-kormány elődeinél jobban kíván támaszkodni az intézet szellemi műhelyére. A Tseleki László Alapítványhoz tartozó Külügyi és Közép-Európa Intézet összevonásáról nyáron határozott a kormány. A két intézet decembertől Tseleki László Intézet néven, de továbbra is két külpolitikai és közép-európai tanulmányok - központtal működik tovább. Az alapítvány kuratóriuma - amelyet a kormányváltás után teljesen lecseréltek - múlt csütörtökön felmentette Balogh Andrást, a Külügyi Intézet igazgatóját, és a Teleki László Intézet főigazgatójává Granasztói Györgyöt, a korábbi Közép-Európa Intézet vezetőjét nevezte ki. Granasztói lapunknak adott interjújában cáfolta, hogy a korábbi szakértői, többpárti kuratórium helyett a jelenlegi testület kizárólag kormányhoz közeli tagokból állna. - Nincs politikai egyoldalúság - mondta -, de új vonás, hogy a kuratóriumban helyet kaptak kormányzati tisztviselők is: a Külügyminisztérium, a HTMH vagy a Miniszterelnöki Hivatal munkatársai. Az alapítvány kuratóriuma valójában már 1997 márciusától nem működött. Ekkor járt le Kosáry Domokos elnök megbízatása, amit a Horn-kormány 1998 nyaráig már nem is újított meg. Granasztói úgy véli: a változás pozitív fordulatot jelent, mert azt mutatja, hogy a kormány és a külügy fontosnak tartja az intézet tevékenységét, míg a korábbi politikai vezetés talán kevésbé számított erre a szellemi műhelyre. Ez azonban nem befolyásolhatja az intézet szakmai függetlenségét — állítja Granasztói. Lapunk más forrásokból úgy értesült, hogy a külügy elsősorban az intézet kisebbségi kutatásaira számít, de az igazgató hangsúlyozta: ragaszkodik hozzá, hogy megmaradjon a kutatások sokszínűsége. - Mindkét intézet komoly érték, hiszen egyrészt az országban csak itt folynak komoly külpolitikai kutatások, másrészt az egész térségben nincs más közép-európai kutatóközpont - állítja Granasztói, aki három feltétellel vállalta az intézet vezetését. Egyrészt ragaszkodik az alapkutatásokhoz, másrészt garanciákat kért a szakmai függetlenségre is. Harmadsorban kérte az anyagi feltételek megteremtését: az alapítvány költségvetési támogatása ugyanis a néhány évvel ezelőtti 105 millió forinttal szemben idén csupán 62 millió. Igaz, az alapítványnak komoly ingatlanjai vannak (két másik épületét külföldi cégek bérlik), de ebből nem folyik be akkora összeg, amekkora az állami támogatásokból kiesett - hangsúlyozza. Megfigyelők szerint a függetlenségre némi árnyékot vethet, hogy az alapítói jogok (amelyeket az előző kormány alatt Tabajdi Csaba, a kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnökségi államtitkár gyakorolt) most közvetlenül a Külügyminisztériumba, Németh Zsolt politikai államtitkárhoz kerültek. Tény azonban, hogy míg Balogh Andrást még a külügyminiszter javaslatára nevezték ki 1994-ben, addig Granasztóit már saját hatáskörben választotta meg az új kuratórium. I. E. GRANASZTÓI GYÖRGY 1938-ban született. 1962-ben végzett az ELTE BTK-n, történész. Az MTA történettudományi intézetének főmunkatársa, vendégprofesszor Lyonban, Leuvenben és Párizsban. 1990-1994 brüsszeli és luxemburgi nagykövet (1992- től egyben az Európai Unió bizottsága melletti magyar képviselet vezetője). 1994- ben az MDF országgyűlésiképviselő-jelöltje. 1995- 1999 a Közép-Európa Intézet igazgatója. 1996- tól az MDNP tagja. 1999. december 1-jétől a Teleki László Intézet főigazgatója. Diadaltánc Talán az okozza a félreértést, hogy az Erzsébeteket összekeverik. Azt gondolhatják, hogy Rudolf és Stefánia lányáról nevezték el a teret. Pedig nem a vörös nagyhercegnő a gödör névadója, hanem Sisi, a magyarok kedvence. Persze ahhoz képest, hogy pár évszázaddal ezelőtt még nádas és mocsár állt ott, ahol a kormány tegnapi döntése szerint még egy darabig nem történhet semmi, a mai romok ipari remeknek számítanak. Az emberi romok minősítése nehezebb. Nem tudni, miként teszik túl magukat a tegnap történteken a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetői. Hogyan néz a kormány ügydöntnöke Hámori József miniszter szemébe, aki kinevezése után széles gesztussal nyugtatta meg a nyilvánosságot, mondván, hogy személye a garancia arra, hogy az Erzsébet téren épül fel a Nemzeti Színház. Mit mondanak Várhegyi Attila politikai államtitkárnak, aki néhány hete Demszky Gábor neve mellé írta a magáét egy megállapodás alá, mely szerint az állam helyreállítja a teret, sőt a legendás mélygarázs fölé üzleteket, intézményeket telepítenek. A minisztérium már elküldte a meghívókat az ünnepélyes aláírásra, amikor hirtelen „formai okokra” hivatkozva le kellett mondaniuk a ceremóniát, majd viharos sebességgel átíratták, visszalőcsölték a telket a főváros tulajdonába. Tegnap óta tudni, hogy a formai ok abban áll: a kormány nem hajlandó semmit sem építeni. Legfeljebb visszaparkosít. Az erős harci kedv maga alá temeti a nemzeti színházi tervek, a beépített munka, anyag, művészi méltóság után a saját kormányzati emberek becsületét is. Honnan és mivégre a határtalan indulat, amely azt a képtelenséget is megengedi magának, hogy a kétmilliós Budapest közepén a millenniumi ünnepségek „előestéjén” hetykén - és persze a takarékosságra hivatkozva - bereflektorozzon egy ragyát, ahelyett, hogy elrejtené? A hetykeség és a fényár más összefüggésben is megjelent tegnap. Vancsik Zoltán szocialista képviselő, miután rögzítette azt a tényt, hogy a parlamenti megfigyelési bizottság a tényekkel ellentétes következtetésekre jutott, nehezményezte, hogy a kormányfő hetyke nyilatkozattal atomlángtengerré változtatta szép hazánkat. Ez a mondat önmagában is bajos, de még nagyobb vétke, hogy elszabadította a poklot. Képet alkothattunk arról, miként keletkezhetnek a megfigyelési típusú ügyek. Ama kínos miniszterelnöki baki romjain, mondhatni gödrében egy komplett kormánypárti csapat harcolt majd másfél évig a becsület mentéséért, és azt hihetnénk, örülnek, hogy túl vannak rajta. Ám ahogy az Erzsébet teret nem igyekeznek feledtetni, úgy ezt az ügyet sem. Demeter Ervin, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára mintha csak a hajdani kormányfői bejelentés dallamvonalát idézte volna fel magában: bejelentette, hogy tavaly ősszel, az MSZP tisztújító kongresszusa előtt egy szocialista politikus a titkosszolgálatoktól kompromittáló iratokat kért, hogy kijátszásukkal megakadályozza társa megválasztását egy párttisztségre. E bejelentés lehetséges igazságtartalmától eltekinthetünk. Ha feltételezi, hogy van ilyen politikus, feltételezze, tőlünk lehet, nekünk már minden hihető. Nem a tartalom van a gödör mélyén, hanem a forma. Az, hogy ez az állítás elvileg bizonyíthatatlan. (Ha nem, annál rosszabb.) Csak a kontrolálatlan indulat sodorhat ki politikusból ilyen kezelhetetlen, folytathatatlan vádat. Ugyanaz a szenvedély, amely ahelyett, hogy legalább a maga érdekében ott fényképeztetné magát, ahol épül valami, minduntalan romokon járna diadaltáncot. Nagy N. Péter Könyörtelenül „A polgárok okkal félnek kimenni az utcára (...) A velünk élő félelem olyan métely, amely képes belülről felemészteni a társadalom életerejét, a közösségek és az emberek közötti bizalmat (...) Ilyen körülmények között lehetetlen polgárhoz méltó módon élni.” Igaz, hogy ezt az apokaliptikus képet megelőzte Horn Gyula „ami itt van, az nem közbiztonság” kezdetű kijelentése, de a hivatalba lépő új koalíció az ígérettel sem volt adós: „A kormány célja a mindennapok biztonságának megteremtése és szavatolása, a közbizalom helyreállítása.” Ennek érdekében megerősítik a rendvédelmi szerveket, végrehajtják az évek óta húzódó szervezet-korszerűsítést, megteremtik a közbiztonság javításához szükséges feltételeket. És visszaszorítják a szervezett bűnözést, a prostitúciót. Nem volt híján az önbizalomnak, aki mindezt papírra vetette. Igaz, nem ismerhette azokat az információkat sem, amelyek ma már a birtokunkban vannak. A programalkotó legfeljebb sejthette, mi viszont pontosan tudjuk, hogy a rendvédelemre ez a kabinet sem áldoz többet, a szervezeti intézkedések pedig még mindig váratnak magukra. Tény, hogy jellemzőbb az utcákon a rendőri jelenlét, de nincs őrsprogram, a gépjárműpark cseréje késik, a költségvetési támogatás olyan kevés, hogy csak szigorú takarékossági intézkedések mellett teszi lehetővé a rendvédelmi szervek működőképességének megőrzését. A program egyik pontja viszont kétségkívül teljesült: elrettentő erejű büntetéseket ígért, és ez maradéktalanul megvalósult. Ma már tényleg életfogytig tart az életfogytiglan — az állam elleni bűncselekmények vajon mit keresnek a sorban? -, s akinek ez sem elég: 2000-től már a többszörösen visszaeső tolvajt is 15 évre börtönbe csukhatják. Ha pedig valaki már odabent van, hát ott is marad. A polgári kormány nem könyörül: nincs kedvezmény, nincs eltávozás, nincsenek enyhébb végrehajtási szabályok. A szabálysértők is megemlegetik, hogy megszegték a törvényt. A tilosban parkolásnak egyhavi átlagfizetés az ára, a bolti szarka kétszer ennyit fizethet, akit pedig terménylopáson érnek, jövőre már háromhavi átlagbérrel lakói. Feltéve, hogy van munkája, és jövedelme megüti az átlagot. Ha nem tud fizetni, akkor hatvan napig terjedő elzárással bűnhődik. Egyébként becsuknák az önkényes lakásfoglalókat is, ami persze egy hajléktalannak maga a megváltás; télvíz idején koszt és kvártély. Az egész rendszer azonban hibádzik valahol: a kormányprogramban egyetlen szó sincs a kriminalitás társadalmi okairól. Legfeljebb annyi: a polgárok felelőssége is, hogy közreműködjenek a bűnözés visszaszorításában. Vagyis hozzanak létre polgári önszerveződéseket. A dokumentum körülbelül ennyit szentel a megelőzésnek, nem többet. Mintha lemondtak volna arról a hetven-nyolcvanezer polgártársunkról, aki köztörvényes bűncselekmények miatt egy-egy évben bíróság elé kerül. Pedig csupán töredékük követ el főbenjáró bűnt, kétharmaduk első alkalommal kerül öszszeütközésbe a törvénnyel. Mostanában erről sem beszél senki. Van viszont maffiacsomag, s készül az újabb. A Btk. éppen ötvenedik módosítása öröknek hitt büntetőjogi alapelv áttörésére készül. Vagyis az ártatlanság vélelme sem illetne meg mindenkit: aki a hatóság szerint a gyors meggazdagodásban „nagyon” gyanús, annak magának kellene bizonyítania, hogy nem követett el semmit. A jogállami elemekkel kétségkívül átszőtt, mégis egyértelműen a kemény kéz politikáját hirdető szabálysértési kódex pedig hatályba sem lépett, máris újabb szigorításokat helyeznek kilátásba. Eközben a társadalmi viszonyok változása mintha teljesen hidegen hagyná a kormányt. Igaz, most csak a polgárok számítanak, a lecsúszó rétegek, a nemzet felemelkedése szempontjából haszontalanok nem. Csakhogy akár tetszik, akár nem, együtt kell élni velük. A büntetőjogi normák pedig a társadalmi viszonyok befolyásolására a legkevésbé sem alkalmasak. Különösen akkor nem, ha egy-egy elszigetelt jelenségre azonnal újabb elrettentő jogszabály a válasz. A büntető igazságszolgáltatás ultima ratio, és nem több. Lehet vele fenyegetőzni - némelyeket a szigorúbb szankciók talán ideig-óráig vissza is tartanak a normák áthágásától, ám csupán erre az eszközre építve célt elérni: ábránd. Igaz, látszólag népszerű és olcsó megoldás. Kár, hogy hosszú távon hatástalan. Lencsés Károly