Népszabadság, 1999. december (57. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-13 / 290. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 1999. DECEMBER 13., HÉTFŐ Orbán elégedett Helsinkivel A kormányfő szerint 2003. január 1-jén Magyarország EU-tag lehet Az EU-tagállamok politikai akaratá­ban bízik, és továbbra is a 2003. janu­ár 1-jei csatlakozásban reménykedik Orbán Viktor - bár a hét végi helsinki csúcstalálkozón nem erre utaltak a je­lek. A magyar kormányfőt főként az teszi optimistává, amit az unió vezetői a zárónyilatkozatba nem írtak bele. KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNKTÓL Új fejezet kezdődik Európa történelmé­ben - mondta lelkesen a bővítési csúcs­nak elkeresztelt tanácskozás után Romano Prodi, az Európai Bizottság el­nöke. A tizenötök szombaton együtt ebédeltek a társult országok kormányfő­ivel és külügyminisztereivel, és ezután hasonlóan derűlátó hangnemben nyilat­kozott Orbán Viktor. Az elégedettség fő oka a helsinki zárónyilatkozat egyik mondata, amely szerint az EU 2002 vé­gétől kész „üdvözölni” új tagokat. A dokumentum rendkívül ügyesen megfogalmazott mondatát azonban min­denki a saját ízlése szerint értelmezheti. A magyar miniszterelnök szerint az unió végre tisztázott néhány, eddig bizonyta­lan részletet: kimondta például, hogy az EU-intézmények reformját - beleértve az új EU-szerződés ratifikálását - 2002 vé­géig be kell fejezni. Ezután azokat a je­lentkezőket lehet befogadni, amelyek al­kalmasak a tagságra, és a csatlakozási tár­gyalásokat már lezárták. Orbán mindezt „sajátos magyar nyelvre áttéve” úgy ér­telmezte, hogy Magyarország 2003. ja­nuár 1-jétől az unió teljes jogú tagja lehet. Az EU ennél persze jóval óvatosabb. A csúcstalálkozón Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja egyértelművé tette, hogy az új tagok csat­lakozási szerződését csak azután lehet ra­tifikálni, hogy az intézményi reformokat már valamennyi tagállam jóváhagyta. Ha a két ratifikációs folyamat nem történhet párhuzamosan, a bővítés első köre máris kitolódik 2004-re - amennyiben semmi más nem jön közbe. Bár erről a kérdésről végül nem a bizottság, hanem a tagál­lamok döntenek majd, a finn soros elnök­ség illetékesei is hangsúlyozták: egyelőre a tagországok többsége sem támogatja a párhuzamos ratifikációt. Magyarország most nem kíván e tech­nikai vitába belefolyni, a lényeg a záró­nyilatkozatban lévő politikai üzenet — közölte Martonyi János külügyminisz­ter. Szerinte az, hogy az EU 2002 végé­től kész befogadni az új tagokat, teljesen világos megfogalmazás. Ennek ellent­mondanak azok az EU-diplomaták, akik arra hívták fel a figyelmet: jogi szem­pontból az „üdvözölni” („welcome”) szó nem egyértelmű, egyaránt jelentheti a csatlakozási szerződés aláírását vagy a felvételt. Ám, ha az unió később úgy ha­tároz, hogy csupán a szerződés aláírásá­ra gondolt, utána még egy-másfél éves ratifikáció következik a belépésig. Minden azon múlik tehát, mennyire gyors bővítést akarnak az EU-tagál­­lamok. A bizonytalanságot növeli, hogy a tagfelvétel előfeltételének tekintett belső reformok heves és hosszadalmas viták­hoz vezetnek majd. Erre utal az is, hogy a zárónyilatkozatban végül tovább finomí­tották az eredeti tervezet szövegét: beleír­ták, hogy az unió „mindent elkövet” azért, hogy 2000 decemberéig lezárja a reformokról tárgyaló kormányközi kon­ferenciát. 2002 végére az EU nem „ké­szen lesz”, hanem „készen kellene len­nie” arra, hogy az új tagokat befogadja. A további menetrendről egyelőre csak annyit tudni, hogy a Helsinkibe meghí­vott hat újabb tagjelölttel (Szlovákia, Románia, Bulgária, Lettország, Litvá­nia, Málta) februárban startolnak a csat­lakozási tárgyalások, és a tervek szerint ugyanebben a hónapban kezdődik a kor­mányközi konferencia is. Orbán Viktor úgy vélte: az, hogy immár 12 társult ál­lammal folynak majd a tárgyalások, nem lassítja hazánk felvételét, hiszen „Ma­gyarország olyan lendületben van, hogy azt nehéz lefékezni”. Pécs Balázs - A reformokról tárgyaló kormányközi konferencia jövő év februárjában kezdődik.­­ A konferenciának lehetőleg 2000 végéig, az új EU-szerződés ratifikációjának pedig 2002 végéig kell lezárulnia.­­ 2003-ra az EU-nak képesnek kell lennie 50-60 ezer fős erő telepítésére, hatvan napon belül, legalább egy évre.­­ Az unión belül politikai, illetve katonai bizottságot hoznak létre a válságkezelő akciók irányítására.­­ Valódi gazdasági szankciókról nem tudtak egyezségre jutni, ehelyett az EU és Oroszország közötti együttműködés­ben vezettek be néhány megszorítást A HELSINKI EU-CSÚCS DÖNTÉSEI Bővítés: az Európai Unió a hét végén Helsinkiben hat társult országgal bővítette azon államok körét, amelyekkel hivatalos tárgyalásokat kezd a tagfelvételről. Ezek: Lettország, Litvánia, Szlovákia, Románia, Bulgária, Málta, Törökország is tagjelölt lett, de vele - a kurdkérdés megoldatlansága és gyenge emberjogi teljesítménye okán - egyelőre nem tárgyalnak. Az EU 2002 végétől készen áll az új tagok fogadására. AZ EU TAGJAI ÉS TAGSÁGRA VÁRÓK Az EU-intézmények reformjai: Európai védelem: Csecsenföld: NÉPSZAB­ADSÁG-grafika Kétséges a magyar-román csúcs MTI-JELENTÉS A temesvári Magyar Ház kérdéséről és a csanád-kiszombori határátkelő megnyi­tásának lehetőségéről tárgyalt Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter Viorel Coifan Temes megyei tanácsel­nökkel. A miniszter asszony Tőkés Lász­ló református püspök meghívására vett részt a romániai fordulatot kiváltó temes­vári forradalom 10. évfordulójára emlé­kező rendezvénysorozat szombati prog­ramján. Dávid Ibolya a megyei tanácsel­nök segítségét kérte, hogy a temesvári magyar közösség pénzéből épült ház visszakerülhessen e közösség tulajdoná­ba. Egyúttal megígérte, hogy minden tő­le telhetőt megtesz a temesváriak által igényelt határátkelő megnyitásáért. A magyar miniszter nem kívánt talál­gatásokba bocsátkozni arról, hogy a te­­mesvári megemlékezések során lesz-e Orbán-Vasile találkozó. Mint mondta: tudomása szerint a találkozó megvalósu­lását kizárólag a két miniszterelnök rendkívül zsúfolt munkaprogramja ne­hezíti. Az Új Ezredév nevű épülő reformá­tus központ munkaterületén tartottak ün­nepi istentiszteletet. Tőkés István nyu­galmazott teológiatanár és Tőkés László református püspök hirdetett igét. A globalizáció megállíthatatlan Interjú Haynal kanadai miniszterhelyettessel Jók az esélyek arra, hogy a világkeres­kedelem két pillére, a bővítés előtt álló Európai Unió és Amerika között harmo­nikus kapcsolatok alakuljanak ki. Nem tartok a kereskedelmi tömbök közti há­borúskodástól — mondta lapunknak George Haynal, Kanada kül- és nemzet­közi kereskedelmi miniszterhelyettese. A magyar származású politikus a regio­nális integrációkról tájékozódott Ma­gyarországon. — Európai körutam során Magyaror­szágon elsősorban az EU keleti bővítésé­ről kértem információkat. Meggyőződé­sem ugyanis, hogy a megfelelő együtt­működés kialakításához arra van szük­ség, hogy megismerjük egymást - mond­ta George Haynal. Nem tart attól, hogy a két kereskedelmi tömb között nagyobb háborúskodás alakulna ki a jövőben. Bár elismerte, hogy a seattle-i WTO-tanács­­kozás kudarca után új korszak következ­het a világkereskedelemben, úgy véli, hogy jó esély van arra, hogy a jövőben a két regionális integráció egymást fogja támogatni. - A konfliktusok kockázata természetesen fennáll, de a kereskedelmi háborúkat nem tartom valószínűnek - mondta. Szerinte a kanadai befektetők máris nagy reményekkel tekintenek Ma­gyarország EU-csatlakozása elé, hiszen ezzel saját piaci esélyeik is javulnak. Ami a globalizációt illeti, Haynal sze­­ rint a folyamat a seattle-i WTO-kudarc után sem lassul le. - A globalizáció ma már egész életünkre hatással van, olyan tőke-, technológia- és munkaerő-áramlá­sok indultak meg, amelyeket nem lehet feltartóztatni. Ezeket a folyamatokat oly­kor még a kormányok sem tudják szabá­lyozni. A kérdés Seattle után inkább az, hogy ezek a folyamatok miként illeszthe­tők bele a kormányok politikájába, és va­jon maguk a globalizációs folyamatok hogyan alkalmazkodhatnak a társadalmi igényekhez. A világ egyelőre a globa­lizáció korai szakaszában van, de jelen­tősége az ipari forradaloméhoz hasonlít­ható. Az országok és a kormányok előtti legnagyobb kihívás, hogy hogyan vál­toztathatják a globalizációt olyan ener­giaforrássá, amely az embereket szolgál­ja ahelyett, hogy veszélyeztetné őket. L­­. 4 Göncz Árpád Telamone-békedíjas RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL A népek közötti együttműködés elő­mozdítása, a különböző nemzetek kul­túrájának közelítése felismeréseképpen vasárnap a szicíliai Agrigento város ál­tal alapított Telamone-békedíjat ado­mányozták Göncz Árpádnak. A négy­napos szicíliai magánlátogatáson tar­tózkodó magyar köztársasági elnök Agrigento történelmi nevezetességei­nek színhelyén, a 2500 éves Templo­mok Völgyében meggyújtotta a Barát­ság Fáklyáját. Az agrigentói városháza dísztermé­ben Angelo Capodicasa, a szicíliai tar­tomány elnöke adta át a Telamone­­békedíjat Göncz Árpádnak államférfiúi és irodalmi munkásságának elisme­réséül. A 23 évvel ezelőtt alapított díjat ed­dig olyan személyiségek vehették át, mint Anvar Szadat egykori egyiptomi, Mauio Koivisto finn és Sandro Pertini olasz államfő. A díj névadója, Telamone szimbolikus figura, az antik görög palo­ták tetőszerkezetét a váltóval tartó, gi­gászi szoboralakok, amelyek szimboli­kus értelemben az emberiség alkotását hordozták a vállukon. A magyar köztár­sasági elnök szerényen elhárította a pár­huzamot az antik gigászok és a mai po­litikusok között, utóbbiakat egyszerű halandóknak, egy ügy szolgálóinak ne­vezve. A péntek óta Szicíliában tartózkodó magyar államfő szombaton meglátogat­ta a híres drámaíró, Luigi Pirandello szülőházát, majd egy másik jelentős szi­cíliai író, Leonardo Sciascia szülőváro­sába, Racalmutóba látogatott, ahol Göncz Árpádot a város díszpolgárává választották. A magyar köztársasági elnök a mai napot Szicília egyik legdélibb váro­sában, Vittoriában tölti, ahol megkoszo­rúzza az itt lévő első világháborús ma­gyar hadifoglyok síremlékét. Seres Attila Dekrológ Államot alapított a Balkánon­­ balkánias államot. Horvátország ma füg­getlen és területileg teljes állam - e történelmi ténynek kétségkívül Franjo Tudjman az atyja, így a ma őt temető horvát nemzetnek is. Temet­ni jön Tudjmant e nemzet ma, nem dicsérni. Noha a „fiú” nagyon hason­lít az „apára”. A mai Horvátország ma még Tudjmané, sőt tudjmani. De-ország. Ahogy Tudjman nekrológjához, elnökségének politikai örökségéhez, úgy országa állapotához is minden jelző és megállapítás mögé odakívánkozik egy de. Horvátország független, de egyelőre nem integrációképes, sőt egy kivétellel mindegyik szomszédjával van valami baja. A kivétel szerencsére éppen Magyarország, amelynek 900 éven át társállama volt, mígnem Szerbia társa lett. Ám Horvátország egyelőre sokkal jobban hasonlít Szerbiára, mint Magyarországra. Ahogy Tudjman sokkal jobban hasonlított Milosevicsre, mint bárki másra. Sokat is kö­szönhet neki. Bármit tett vagy mondott Tudjman, mindig hozzá lehetett tenni, hogy „de nem olyan rossz, mint Milosevics”. A nagyszerb nacio­nalizmus indokolta Horvátország függetlenedését, a nagyszerb agresszió tette menthetővé Tudjman nyílt szerb- és bosnyákellenességét. Milosevics véres egyszemélyi-családi nacionalista diktatúrájához képest látszott viszonylag ártatlannak a zágrábi vezér középkorias horvát­­kodása. Pedig ez is egyszemélyes-családi nacionalista demokratára, ki­csit véres is, és ezen a szomorú tényen nem változtat az államalapító ha­lálakor érzett kegyelet sem. Tudjman, bár hirdette, de nem tudta modernizálni Horvátországot. Függetlenné tette, de nem szabaddá. Győzött a háborúban, de nem nyer­te meg a békét. Megszüntette az egypártrendszert, de helyébe tette a sa­ját pártjának rendszerét. Megalapozta a horvát gazdaság önálló életké­pességét, de elzárta előle az euroatlanti fejlődési pályát. Helyreállította az ország területi épségét, de nem a nemzet demokratikus egységét. Éle­te minden nagy csatáját megnyerte, de minden győzelem teherré vált a kezében. E terheket most országa cipeli, a gyász pillanatában is azt fon­tolgatva, miként lépjen túl rajta. Tudjman akkor lesz történelmi államfér­fi, ha a tudjmanizmus már csak történelem lesz Horvátországban. Talán nem kegyeletsértő ezt kimondani, mindenesetre az országon kí­vül és belül ezt mondják ma a legtöbben. Kíméletlenül remélve, hogy Hidjman halála nyithatja meg az utat Horvátország demokratikus, európai fejlődéséhez, ahhoz, hogy de­ országból normális országgá váljék. Ha igaz persze, amit az ellenzék vezetője is mond, hogy eléggé szilárdak a több­párti demokrácia alapjai. Ivica Racan szociál-liberális koalíciója először nyerhet választást , de ha marad is hatalmon az eddig uralkodó Horvát Demokratikus Unió (HDZ), akkor is változnia kell a horvát belpolitiká­nak. Hogy mikor és mennyit változik, az egész egyszerűen attól függ, hogy meddig és mennyi marad meg vezére nélkül a Tudjman-klán (az el­nök személyi hatalmához kötődő hivatalnokok, katonák, üzletemberek) hatalmából. A klánéból, amelynek jelentős része a külföldön élő, enyhén szólva jobboldali és nacionalista horvát emigrációból került haza. Sokat jelezhet a HDZ elnökjelölt-választása: ha a mérsékeltebb Mate Granic nyer, akkor egy parlamentárisabb demokrácia következhet. Ha Vladimir Seks győz, akkor lassúbb lesz a „detudjmanizálás”. Akkor még több évig tarthat a kisebbségi és más demokratikus jogok tényleges érvé­nyesülése, a sajtószabadság és a kisember számára is kedvezően érzékel­hető piacgazdaság megszilárdulása. Logikusnak látszik, hogy a tudjman­­talanításra nagyobb esély nyílna, ha Horvátország nem a HDZ belharcá­­nak kimenetelétől tenné függővé közeljövőjét, hanem az eddigi ellenzék­re bízná. Az ország valószínűleg könnyebben hátrálna ki abból a különútból, amelybe Tudjman vezette, és amely saját út volt ugyan, de nem vezetett az európai fejlődés fő áramához. Szövetségesek nélkül le­het független egy ország - de magára marad. Tudjman politikai örökségének van egy általános, elvi súlyú tapaszta­lata is: még a győztes nacionalizmus is zsákutcába vezet. Füzes Oszkár A fallá lett küszöb alatt Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot, a katolikus klérus vezető méltó­ságát a magyar parlament egyik pártjának elnöke egy élő televíziós adás­ban a legdurvább váddal illette, ami csak szellemi embert érhet. Azt állí­totta róla, hogy gondolatait anyagi érdekei határozzák meg. Ezért lehet képes még arra is, hogy közös könyvet írjon Lengyel Lászlóval, akire a politikus házi bábszínházában a bemocskolt pénzvilág megtestesítőjének szerepét lőcsölte. Csurka nem tagadja, hogy nem olvasta az általa nyilvá­nosan becsmérelt könyvet. A rágalom megfogalmazásához elég volt az a tény, hogy a főpap közös munkát jegyez Lengyel Lászlóval. Innen az in­dulat, majd a liberálisnak, szabadságpárti embereknek Csurkától kijáró nyílt gyűlölet. Ennek alapján más oka nem lehet a közös alkotásnak, csak a pénz, a gazdagodás akarata. A bűn. A megbecstelenítés e technikája ál­landó. Immár a helyszíne is. Csurka esetében nyomtatásban az ismert pártlap, és a nézettségi adatokra erősen figyelő kereskedelmi tévé regge­li adása. Ott minden héten legalább egyszer lehetősége nyílik a rágalma­zásra. A pártelnökkel szemközt álló újságíróknak nincs eszközük a be­csület helyreállítására, mert a kormány második számú vezetője által egyenes emberként jellemzett Csurka soha nem akar bizonyítani. Derül, amikor erre kérik. A hamis tanúbizonyságról szóló parancs nem érinti. Más dimenziókban mozog. Teheti. Mentalitása nem fordul ki a közbeszéd rendszeréből. Vele talál­kozva nem sötétül el a képernyő magától, ORTT nélkül, mintegy immunreakció-képpen. És ha az ember elkapcsolt, a következő csatornán Torgyán Józseffel találta magát szembe, aki kijelentette, azért támadják, mert mérhetetlenül szerény. Be lehet-e még kapcsolódni e közbeszédbe hétköznapi, artikulált mondatokkal is? A közszolgálati rádió vasárnap reggeli műsora bemutat­ta a rágalmazó közbeszéd szervezetbe integrált változatát is. A harácso­­lók ellen küzdő egyesület vezetője számolt be arról, hogy ő és aktivistái felismerik, ki a harácsoló: az, aki jó autóval jár, testes, és öltönyt visel. Az ilyenről megtudják, honnan szerezte a pénzét, és ha kiderül, hogy a múlt rendszerből mentette vagy nemrég harácsolta, akkor addig mennek utána, amíg mindenki meg nem tudja. Az ötletet egy civilizált ország ál­lami (tehát a jogrendszer iránt legalább hivatalból elkötelezett) rádiójá­nak riportere és műsorvezetője az egykori kínai kulturális forradalmat idéző odaadással üdvözölte. Bárkiből lehet így harácsoló. Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy aki a közös kommunikációs térbe keveredik, az vagy eljátszik egy varie­tészerepet, ahol gyakran szót ejthet mérhetetlen szerénységről és meg­emlékezhet önmaga kivételesen dinamikus egyéniségéről, vagy ha való­di mondatokat szeretne mondani, számolnia kell vele, hogy olyan közeg­be kerül, ahol nincsenek erkölcsi szabályok. Ahol kit érdek- vagy csak ízléssérelem ér, szavakkal ölni indul. Várszegi Asztrik helyzete a legtöbbünknél előnyösebb. Ismeri a tere­pet. Elmélyülten tanulmányozhatta mind az üldözött hitvallók, mind az inkvizítorok gondolkodásmódját. Jó lenne osztozni hitében is, mely sze­rint „mindazokat az irracionális előítéleteket, amelyek elválasztanak, és gyanakvóvá teszik a keresztényeket, egy konszolidált, lelkileg megszi­lárdult társadalom a küszöb alá tudja nyomni”. A főapát sok hónappal ez­előtt, a keresztény-zsidó párbeszéd Pannonhalmán rendezett konferenci­ája után reménykedett ekként, de gondolhatott volna más elválasztottsá­gokra is. Lassan mindre. Erős hit kell hozzá, hogy a küszöböt ne lássuk fallá emelkedni. Nagy N. Péter 3

Next