Népszabadság, 2000. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-03 / 1. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2000. JANUÁR 3., HÉTFŐ 3 Stabilitás, összefogás, egység Európai állam- és kormányfők évbúcsúztató nyilatkozatai Gazdasági előrelépést ígértek, valamint európai és nemzeti összefogást sürgettek újévi beszédeikben a földrész állam- és kormányfői. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Ausztriában Viktor Klima kancellár és Thomas Klestil köztársasági elnök fordult újévi rádió-, illetve televíziós beszéddel a lakossághoz, s mindkét politikus elsősorban a belpolitika legégetőbb kérdésével, a nehezen haladó kormányalakítással foglalkozott. Klima sürgette a kormány mielőbbi megalakítását, s úgy vélte, hogy a tárgyalások során elért eredmények alapján nincs akadálya az „új reformpartnerség” létrejöttének az eddigi koalíciós partnerek, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) között. Klestil elnök úgy vélekedett újévi beszédében, hogy csak a gyors kormányalakítás adhatja vissza a lakosságnak a politikába vetett bizalmát. „Véglegesen véget ért az a rettenetes félelem, amely egy ezredéven át őrölt bennünket, hogy elveszíthetjük függetlenségünket, nemzeti egységünket, hitünket, kulturális önazonosságunkat - hangsúlyozta újévi üzenetében Emil Constantinescu. A román államfő rámutatott, hogy Románia különösen nehéz évet és vajúdó évtizedet zárt. Az óesztendőre visszatekintve Constantinescu értékelése szerint Románia „negatív és pozitív eseményekben” gazdag évet zárt. — A harmadik évezred már nem talál bennünket a kontinens és a világ nagy tendenciáitól elszigetelve. Az EU-hoz való csatlakozási tárgyalások és a NATO-partnerség révén úton vagyunk afelé, hogy tényleges részeseivé legyünk olyan szuverén és virágzó államok uniójának, amelyek biztonságát senki és semmi sem kérdőjelezi meg — mondta Constantinescu. Európa egységéért, az integrációs folyamat megszilárdításáért, az „ésszerű” gazdasági globalizációért szállt síkra az új esztendőt köszöntő televíziós beszédében Carlo Azeglio Ciampi. Az olasz köztársasági elnök népéhez szólva emlékeztetett arra: Itália sokat tett azért, hogy a világ hét legnagyobb ipari hatalmának a csoportjába kerüljön. Lengyelország szempontjából az elmúlt esztendő legfontosabb eseménye az volt, hogy az országot felvették a NATO- ba - mondta újévi köszöntőjében Aleksander Kwasniewski lengyel államfő. Lengyelország közelebb került másik nagy nemzeti céljának, az európai uniós tagságnak eléréséhez is — folytatta a lengyel elnök. Az államfő szólt az ország legégetőbb gondjairól, a közbiztonság helyzetéről, a bűnözésről, a szegénységről, a munkanélküliségről, és nagyobb társadalmi szolidaritást sürgetett. A májusban megválasztott szlovák államfő első újévi beszédében azt indítványozta, hogy „a nemzeti megbékélés” szándékát mindenki politikai, nemzetiségi és vallási hovatartozásától függetlenül tegye magáévá. Schuster megköszönte, hogy „az emberek annak ellenére is számos áldozatot voltak hajlandók felvállalni, hogy az 1999-es esztendő még nem kínálta a kedvező fordulat lehetőségét”. Váljék a béke világnyelvvé - mondta II. János Pál pápa az új esztendőt köszöntve Ha az elmúló évszázad a szembenállás és a szüntelen háborús konfliktusok időszaka volt, akkor a most beköszöntő új században legyen a béke a népek mindennapos használatú világnyelvévé - mondta a pápa január 1-jén, a béke világnapján. A katolikus egyházfő üdvözölte az új év első napján rendezett római maratoni futóverseny résztvevőit, vasárnap pedig jelen volt a Szent Péter téren rendezett gyermekek jubileumán. RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az óév utolsó napján és az évnyitó hétvégén öt különböző eseményen vett részt II. János Pál, rácáfolva a betegségéről és fáradtságáról szóló hírekre. Szilveszter napján a szokásoknak megfelelően a katolikus egyházfő celebrálta a tedeumot, az óévbúcsúztató hálaadó misét a Szent Péter-bazilikában, meglepetést keltett viszont lakosztályának ablakából elmondott újévi köszöntőjével. Elődei körében ez nem volt szokás, sőt a katolikus tradíciók között sem szerepel az évváltásról való megemlékezés. A pragmatizmusáról ismert pápa még két - a szokásoktól eltérő - feladatot is magára vállalt az új év első napján. Január 1- jén megnyitotta a Santa Maria Maggiore-bazilika Szent Kapuját — korábban a pápák csak a Szent Péter-bazilika kapuját nyitották meg, a többit a püspökökre bízták, ezt követően misét celebrált, majd lakosztályának ablakából köszöntötte a római maratoni futóverseny résztvevőit, rövid beszédet rögtönözve előttük. Vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren a világ számos országából mintegy 50 ezer fiatal gyűlt össze a gyermekek jubileuma alkalmából. II. János Pál ezen az eseményen mondta el szokásos vasárnapi Angelusát az új év első, számára meglehetősen hosszú hétvégéjének záróakkordjaként. Magyarország lett a KEK soros elnöke HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Magyarország a határokon átnyúló gazdasági zónák kialakítását, valamint a tagállamok közötti intenzív informatikai, környezetvédelmi és ifjúsági együttműködést szorgalmazza a Közép-európai Kezdeményezésben (KEK) - erősítették meg külügyi források az MTI információját. A 16 országot tömörítő szervezet soros elnöki tisztét 2000-ben Magyarország tölti be. Várható, hogy a magyar elnökség a jugoszláviai demokratizálási folyamat, a szerbiai demokratikus ellenzék erősítése érdekében is fellép majd. A tagországok a legutóbbi csúcstalálkozón leszögezték: készek részt venni Koszovó újjáépítésében. A Közép-európai Kezdeményezés tagországainak miniszterelnökei 1999 novemberében két évre szóló akcióprogramot fogadtak el, amelyben a kisebbségi jogok védelmének fontosságát is hangsúlyozták. Eddig 11 tagállam írta alá a KEK kisebbségvédelmi megállapodását. A KEK elődjének tekinthető Alpok— Duna Unió 1989 novemberében Budapesten tartotta első ülését, amelyen Ausztria, Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország képviselői vettek részt. Az együttműködési forma 1990-ben — Csehszlovákia csatlakozásával - a Pentagonale nevet vette fel, egy évvel később, Lengyelország belépésével pedig Hexagonalévá változott. A regionális tömörülést 1992 óta hívják Közép-európai Kezdeményezésnek. A szervezet tagországai több területet érintő közös projektekben vesznek részt, s ezt a tevékenységet 12 munkacsoport fogja össze. A 16 KEK-állam többek között a környezetvédelem, a kis- és középvállalkozások támogatása, a tudomány és kutatás, a telekommunikáció, az oktatás, a kultúra, a statisztika és a turizmus terén működtet közös projekteket, amelyeket jórészt a tagországok büdzséjéből, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), illetve a Világbank közreműködésével finanszíroznak. A Közép-európai Kezdeményezés 2000. évi csúcstalálkozóját november 24—25-én tartják Budapesten, ezzel párhuzamosan gazdasági fórumot is rendeznek a magyar fővárosban az eurórégiók gazdasági aspektusairól. A tagállamok külügyminiszterei június 23-24-én Szegeden üléseznek majd. Horvátország választ ZÁGRÁBI TUDÓSÍTÓNKTÓL A rendszerváltás után Horvátország 3,8 millió választópolgára ma harmadszor járul az urnák elé, hogy megválassza a parlament, a sabor képviselőit. A kampány alig két hétig tartott. Az összes közvélemény-kutatás egybehangzóan az ellenzéki pártok győzelmét és a majd tíz éve uralmon levő Tudjman-féle kormánypárt (HDZ) súlyos vereségét jósolja. A nemzetközi közösség nyomására az állami televízió egyenlő propagandalehetőséget nyújtott minden pártnak, beleértve az eddigi választásokon erősen favorizált HDZ-t is. Már tegnap megkezdődött a külföldön élő kettős állampolgárok szavazása. Számukat 350 ezerre becsülik, legnagyobbrészt Bosznia-Hercegovinában élnek. Az eddigi választások tapasztalatai alapján jelentősen megerősítették a szavazás ellenőrzését. A nemzetközi szervezetek körülbelül 1000 megfigyelőt delegáltak, míg a horvát nem hivatalos szervezetek több mint 5500 önkéntes ellenőrt mozgósítottak. Az első hivatalos eredmények holnap éjfél utánra várhatók. Az öt külön kisebbségi lista egyikén a magyar választók szavaznak. Viszlát, Borisz! Az óév utolsó napján Borisz Nyikolajevics Jelcin politikai karrierjének legutolsó s talán legravaszabb manőverét hajtotta végre. Vagy inkább: feltette a koronát egy manőversorozatra, amely augusztus óta folyik Oroszországban. Úgy döntött, nem tölti ki elnöki megbízatásának teljes idejét, félreállt kijelölt utódának, Vlagyimir Putyin miniszterelnöknek az útjából. Cserébe az egyébként még csak megbízottként funkcionáló utód - ahogyan az elvárható volt tőle - érintetlenül hagyta a Jelcin-klán kiváltságait. Megerősítette hivatalában Volosint, az elnöki hivatal teljhatalmú vezetőjét, megerősítette a Jelcin által kinevezett minisztereket, államköltségen szavatolt luxuséletet az egész Jelcin családnak, és ami a legfontosabb, dekrétumban biztosított örök mentességet főnökének minden lehetséges bűnvádi eljárás alól. Persze amikor valakinek eleve megkegyelmeznek, az nem éppen arra vall, hogy az illető erős pozícióban van. Még csak arra sem, hogy szuverén módon hoz bölcs döntéseket. Pedig a távozó Jelcin éppen ezt a - nem létező - arcát próbálta mutatni Oroszország népének, mondván, nem vagyok én hatalommániás, de még csak beteg ember sem; önszántamból távozom, részben a közjó, részben az ajtómon kopogtató ifjabb politikusi nemzedék javára. Erről csak annyit, hogy a hatalom bensőséges szeretetének címkéjét nem mások akasztották Borisz Nyikolajevicsre, hanem ő maga. Az orosz nép emlékezetében még élénken él az a három év előtti pillanat, amikor az elnök - szívkoszorúér-operációjából magához térve - nem a szeretteit kereste, hanem az atomkódot, amely mindössze 17 órán át volt Csernomirgyin miniszterelnök kezében, de Jelcin ezt is sokallta. Arról aztán nem is beszélve, hogy az 1993-as „parlamenti puccs” leverése után olyan alkotmányt erőszakolt Oroszországra, amelyik a szó szoros értelmében bevehetetlen betonépítménnyé tette a Kremlt mint politikacsináló centrumot, egyszersmind „lenullázta” a parlamentet. Egyszóval Jelcin imádta a hatalmat. Csakhogy a helyzet 1999 őszére drámaian megváltozott. Az elnök, akinek a politikai ösztönei mindig is kiválóan működtek, megértette, hogy pályájának abban a záró futamában, amely 2000 júniusáig tartott volna), immár nem önnön hatalmáról, hanem sokkal inkább az általa kitenyésztett és fenntartott politikai-gazdasági oligarchia életben maradásáról, valamint — szégyen, nem szégyen - önnön büntetlenségéről kell gondoskodnia. (Tudniillik szótlanul eltűrte a saját adminisztrációjában eluralkodott példátlan korrupciót; meglehet, még támogatta is, közvetve egészen bizonyosan.) Kipróbált kormányfőként néhány embert, volt KGB-főnököket: az egyiket (Primakov) túl erősnek, ergo veszélyesnek, a másikat (Sztyepasin) túl gyöngének találta. De a harmadikban, Vlagyimir Putyinban rábukkant az „aranyemberre”. Kemény kéz és határtalan lojalitás - ezek a vonások tették Putyint az igazivá. Előbbiért az orosz nép, utóbbiért maga Jelcin szerette meg őt. Augusztustól minden úgy működött, mint egy svájci óraszerkezet. Putyin lecsapott a csecsen szeparatistákra előbb Dagesztánban, majd Csecsenföldön, és vele tapsolt 150 millió orosz, amikor azt mondta, hogy a banditáknak - akik közben példátlan lakóházrobbantásokkal békés polgárok százait küldték a halálba Moszkvában és Oroszország más pontjain is az írmagját is kiirtja. Aztán alakult egy álarcos Putyin-párt, amelyik a miniszterelnök népszerűségét meglovagolva másodiknak jött be a decemberi választásokon. Ahol egyébként elég jól szerepeltek a Jelcin által futtatott ifjabb „nyugatosok” is, no meg - az elnök legédesebb álma ez volt - visszaszorultak a kommunisták. És amikor Putyin népszerűségi mutatói elérték a 60-70 pontot, az egyébként valóban rozzant Borisz Nyikolajevics úgy gondolhatta, hogy az „alkotó” tényleg pihenőre térhet, a mű kész. Oda lehetett állni az orosz nép elé azzal, hogy „Oroszországnak az új évezredbe új politikusokkal, új arcokkal, új, intelligens, erős és energikus emberekkel kell belépnie”. És hogy „nekünk, akik hosszú évekig voltunk hatalmon, távoznunk kell”. Ez történt szilveszter estéjén. Nyilván szem nem maradt szárazon addig a percig, amíg a derék Putyin nem ajándékozott örökös mentelmi jogot távozó elődjének. Akkor az oroszok elgondolkodtak kicsinyén azon, hogy ez a történet valójában miről is szól. De Jelcinék épp azon voltak, hogy ez a gondolkodási idő ne tarthasson túl sokáig. Körülbelül azt számították ki, hogy a március 26-án esedékes új elnökválasztásig Putyin népszerűsége megmarad a most tapasztalható szinten, más szóval se a kommunistáknak, se a Primakov-Kuzskov blokkban tömörülteknek nem lesz elég idejük ahhoz, hogy a lemaradást behozzák. Ez volt az igazi nagy húzás. A többszintű Jelcin-matijoska legalján megbúvó Putyin virtuális elnökjelöltből valóságossá lett, és ha a média úgy dolgozik mellette, mint eddig tette (értsd: kitartóan, Putyin úgy vagdossa oda dzsúdós ellenfeleit a tatamin, mint a répát), akkor a jóisten se akadályozhatja meg, hogy ő legyen Borisz Nyikolajevics utódja. Egyszersmind holtig pártfogolója. A történet erről szól. Aczél Endre Három férfi cukiban A békebeli cukrászdát Lukácsnak hívják, a három férfit Hornnak, Kovácsnak, Némethnek. A Lukács egy időben nagyon lepusztult volt, egy bank újíttatta fel, jól mutat bejáratával szemben az „édes élet”. A három férfi a rendes nyitvatartási időben futott itt össze, igaz, a különteremben, miközben az indiánerek, gesztenyepürék, mignonok, gőzölgő feketekávék között fotósok, újságírók várták őket, mintegy spontán. A három férfit a piárosok ültették egy asztalhoz, mert úgy gondolták, hogy jól mutatnának együtt. A piárosok ötletes emberek, gyakran használják azt a szót, hogy üzenet, most is valószínűleg erre hivatkoztak: jót tenne a pártnak, ha a három férfi év végén üzenne valamit. Hát meg is üzenték, hogy jó így együtt a cukiban. A Lukács patinás falai közt elegánsan öltözött, nyugodt, mosolygós férfiak találkoztak, akikről lerítt, hogy tudják, mit akarnak. De nem mondták ki. Persze, nem is azért találkoztak, hogy már most az orrunkra kössék, csak meg akarták magukat mutatni együtt, az üzenet ennyi - se több, se kevesebb. Erre vállalkoztak, erre hagyták rábeszélni magukat, hogy azt sugallják: valószínű, hogy a plakátokon nem lesz új arc, az ő portréikkal indul majd választási harcba az MSZP. Ez az összejövetel magáért a hírért szerveződött, ami egyáltalán nem baj. Jól fésült mondatokat mondtak, most már Németh sem igyekezett kilógni a sorból, nem hasonlította az MSZP-t a nyugat-európai szociáldemokratákhoz, miszerint még messze van tőlük, harcedzett, a problémákat jól kezelő párt, állította, majd hozzátette, hogy hisz a csapatmunkában. Horn sem cserélte össze a cukrászdát a lakossági fórummal, tartózkodott a mellbevágó kijelentésektől, igenis, ő örül, hogy hazatér az exkormányfő, s annyit még elárult, valamennyien megígérték, támogatják egymást. Kovács szintén rettentő boldog volt, és sokadszor fölhívta figyelmünket a botránypolitizálás hiábavalóságára. A többi néma csend. De kell-e több két és fél évvel a választások előtt? Ha piáros lennék, azt mondanám: nem, egyelőre ennyi elég. Ha sejteném, hogy hányféle erővonal fut e három férfi mögött, hány és hány múltbéli villanás, elfojtott indulat, fülbesúgás, karriervágy, a visszatérés, netalántán a visszacsapás vélt esélye toboroz mögéjük csoportokat, s e zavaros mezőben melyikük mennyire és hogyan lesz képes elválasztani az ocsút a búzától, fölülemelkedni saját ambícióján, elfogultságán - bizony, azt mondanám, komoly teljesítmény volt e cukrászdás randevú összehozása is. Repül az idő. A három férfi sejti, hogy más terep vár rájuk, mint a békés, patinás Lukács. De mint írtam, az arcukról lerí: tudják, mit akarnak. Csak azt nem, mit a másik. Tamás Ervin