Népszabadság, 2000. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-14 / 37. szám

24 NÉPSZABADSÁG MOZAIK 2000. FEBRUÁR 14., HÉTFŐ Háromdimenziós képek az űrbőlSnoopy elbúcsúzott, a rajzoló meghalt WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Vasárnap elbúcsúzott az olvasóktól Snoopy kutya, a Peanuts-sorozat köz­ponti alakja, és ugyanaznap kaliforniai otthonában meghalt kitalálója, rajzolója, Charles M. Schultz is. Ötven évig jelent meg mindennap a gyerekekről szóló felnőttsorozat a la­pokban. Schultz életműve az amerikai populáris kultúra része lett, és ismertté vált a világban is. A rajzokból film, sőt zenés komédia is készült, rengeteg játék, emléktárgy került forgalomba. Snoopy pedig valóságos kultuszfigurává vált. A rajzoló tavaly ősszel tudta meg, hogy rákbeteg. Schultz több kisebb szélütést is kapott egy novemberi, sürgősséggel végrehajtott hasi műtét során. Egyes be­számolók szerint nehezére esett a be­széd és a dolgok felismerése, ezért már nem tudta elképzelni, hogy valaha újra rajzoljon. Ekkor úgy határozott, abba­hagyja a (Peanuts) Apróságok-sorozat rajzolását. Most már csak a családomra akarok figyelni - mondta. A napilapok­ban január 3-án búcsúzott el, a hét végi kiadásokban pedig tegnap. Schultz egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy az Apróságok szereplőit barátairól mintázta, Charlie Brown pe­dig ő maga volt. M. G. Charles M. Schultz és egyik teremtménye, Snoopy MTI - KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Szombaton kezdett működni az a külön­leges antennaárboc, amelynek segítségé­vel az Endeavour tizenegy nap alatt fel­térképezi a Föld kétharmadát. A 600 mil­lió dollárba kerülő munkát nagyrészt a védelmi minisztérium számára végzik el. Hattagú nemzetközi legénység (egy japán, egy német és négy amerikai aszt­ronauta) dolgozik két váltásban szaka­datlanul az Endeavouron. Az űrsiklót pénteken helyi idő szerint kora délután bocsátották fel Floridában, a Kennedy űrbázisról. Az akciót, amely a NASA és az USA védelmi térképészeti szervezeté­nek közös vállalkozása, eredetileg öt hó­nappal korábbra tervezték. Műszaki gon­dok, vezetékhibák miatt halasztották el a felbocsátást. A toronyszerű antennát 232 kilométer magasságban emelték ki az űr­komp rakteréből. Tizenhét percig tartott a hatvanméteres szerkezet kinyitása - ez a leghosszabb merev építmény, amelyet valaha is az űrbe vittek. Az egyik radar­antenna az árboc végén van, a másikat az Endeavour rakteréhez erősítették. Ezek segítségével háromdimenziós felvétele­ket készítenek majd bolygónk felületé­ről. Arra számítanak, hogy így minden korábbinál részletesebb és pontosabb űr­felvételekhez jutnak majd. Miklós Gábor Pénzpiramisból a börtönbe Pincékben tartották a bankjegyeket Több mint egy évig tartó bírósá­gi tárgyalás után Volgográdban pont került a legnagyobb orosz­­országi pénzügyi piramis ügyé­nek végére. A Russzkij dom sze­­lenga elnevezésű cég alapítóit és tulajdonosait, Szergej Gruzint és Alekszandr Szalomagyint tíz év munkatáborban letöltendő el­zárásra ítélték. MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Ez a maximálisan kiszabható bün­tetés. Az általuk okozott kár 2,8 billió (ezermilliárd!) régi rubel (ami a begyűjtéskor még jóval többet ért, mint a mai nominális megfelelője, a 2 milliárd 800 millió rubel). A pénzt a „házra” bízók túl­nyomó többségükben meg vol­tak győződve róla, hogy az a Szelenga folyóról kapta a nevét. A későbbi magyarázatok, mi­szerint ez a „szeleng” a mások vagyona (az ő értelmezésükben pénze) bérbevételének neve, aligha érdekelték őket. Akkor már a pénzükért aggódtak. A szerződések értelmében határ­időre történő visszafizetési kö­telezettség és „bérleti díj” ter­helte a vállalkozást. A kilencve­nes évtized elején éveken át még a csapból is a Szelenga folyt, amely az egyik legtöbbet reklámozott vállalkozás volt. Az újságok egy idő után fi­gyelmeztettek, hogy a begyűjtött készpénzt sehova sem fektetik be, később már nem is fizettek a piramis csúcsán lévőknek sem, a pénz a szó szoros értelmében pincék mélyén rohadt. A piramis 1994-ben omlott végleg össze. Ekkor néhány repülőgépet lefog­laltak. Ezek szállították az or­szág különböző részeiben be­gyűjtött készpénzt a volgográdi központba. (A „ház” 73 irodájá­ban országszerte 2,5 millió szer­ződést kötöttek, amelyek alapján a lakosság pénzét begyűjtötték. Átlagárfolyamot számítva akár 1,4 milliárd dollárt is érhetett a felhalmozott vagyon.) A két tulajdonost csak 1996- ban tartóztatták le. A nyomozás Átlagárfolyamot számítva akár 1,4 milliárd dollárt is érhetett a felhalmozott vagyon, további három évig tartott. Az eredmény 413 kötet, amelyek vé­­gigolvasásáról a vádlottak le­mondtak. Bűnüket nem ismerték be, a törvények hiányos és pon­tatlan voltára hivatkoztak, és állí­tották: az akkori időkben normá­lisnak számító üzletet folytattak. Eredetileg a volgográdi térség ipari üzemeit akarták tőkéhez juttatni így, de a helyi vezetők­nek nem tetszett az általuk java­solt rendszer. M. Lengyel László Moszkvai előírás a házak színére MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az idei moszkvai sortatarozási program keretében 608 önkor­mányzati vagy magántulajdon­ban levő lakóház homlokzatát újítják fel. A városvezetés által véglegesített lista szerint a köz­ponti városirányítási körzet terü­letén 125, az északkeletién 108, a nyugatién 87 házat érint az akció. A felújított házak „színigazol­ványt” kapnak, amely tartalmaz­za a moszkvai városi építészeti bizottság által számukra megha­tározott homlokzatszín pontos paramétereit és mintáját is. Az önkormányzati tulajdonú házak felújítását teljes mértékben a vá­ros finanszírozza, a magánépüle­tek esetében a tulajdonos lakók bizonyos hányadban hozzájárul­nak a költségekhez. M. L. L. Bálint-napi teniszgála MUNKATÁRSUNKTÓL Akár még hagyományossá is vál­hat, mindenesetre az idén már másodszor rendezték meg a Va­­lentin-napi páros teniszversenyt a Hungexpo pályáin. Akárcsak ta­valy, ezúttal is négy válogatott - a politikusoké, a sztármenedzse­reké, a színészeké-sportolóké és az újságíróké - vetélkedett. Csu­pán néhány név a mezőnyből: Peter Tufo (budapesti amerikai nagykövet), Stumpf István (kan­celláriaminiszter), Berkes István (sportkórház-igazgató), Szabó Bence (olimpiai bajnok), Aczél Endre (újságíró), Berényi János (GYSEV-vezérigazgató, tenisz­szövetségi elnök), Nyilasi Tibor (egykori válogatott labdarúgó). A tornát a tavalyi második újságíró­válogatott nyerte a színész-spor­toló vegyes csapat előtt. Az egész napos eseményt a Gellért Szálló­beli teniszbál zárta.

Next