Népszabadság, 2000. június (58. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-01 / 127. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2000. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK 3 Orbán Viktor Észtországban MTI-JELENTÉS Észtországba érkezett tegnap kétnapos hivatalos látogatásra a magyar kormányfő. Orbán Viktort a tartui repülőtéren vendéglátója, Mart Laar észt miniszterelnök fogadta. Magyar kormányfő még nem járt a balti országban. Orbán az észt szellemi és tudományos élet központjának számító Tartui Egyetemen Magyarország: biztonság és növekedés címmel angol nyelvű előadást tartott, amelyben kijelentette: Magyarország támogatja a NATO további északi irányú bővítését is, s nem tartja lehetetlennek Észtország tagságát az észak-atlanti szövetségben, csak az egy kissé bonyolultabb feladat, mint Budapest NATO-felvétele volt. Találkozott a nagy hagyományú felsőoktatási intézmény vezetőivel, és meglátogatta a híres finnugor tanszéket is. A magyar kormányfő három területen ítélte különösen fontosnak a magyar-észt kapcsolatok fejlesztését. Az EU-tagságra való közös törekvés szükségessé teszi a gazdaság és a beruházások szálainak szorosabbra fűzését, ezért érthetetlen, hogy elenyésző a magyar-észt árucsere értéke. A meglévő szabadkereskedelmi megállapodás ellenére a gazdasági együttműködés messze elmarad a kulturális kapcsolatok szintjétől és gazdagságától. Orbán Viktor ezt követően felkereste a balti védelmi főiskolát, ahol a NATO- szabványoknak megfelelő képzés folyik, s amelynek magyar hallgatója is van. A magyar kormányfő még tegnap továbbrepült Tallinnba, ahol katonai tiszteletadással fogadták. Az észt kormányfő és felesége vacsorán látta vendégül Orbán Viktort és feleségét, Lévai Anikót. Orbán Viktor kormányfő a Magyar Rádiónak tegnapi interjújában a határokon túli magyarok kettős állampolgárságának kérdéséről szólva leszögezte: a szomszéd országok kormányai - akiktől elsősorban függ ennek a jognak a megadása - nem lelkesek ettől a gondolattól, ezért a magyar kormány a határokon túli magyarság jogait biztosító úgynevezett státustörvényben gondolkodik. A miniszterelnök értelmezése szerint ez a megoldás a külföldi státus és a kettős állampolgárság között határozná meg a határokon túliak jogi helyzetét, és Magyarország más államokkal való egyeztetés nélkül, saját elhatározásából is megadhatja ezeket a kedvezményeket. Az észt és a magyar kormányfő a tartui egyetemen FOTÓ: MTI - BRUZÁK NOÉMI Duray Tőkés elhatárolódását sürgeti Az MKP ügyvezető alelnöke nyilatkozata lapunknak Élesen bírálta a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) új vezetését, és új küldöttgyűlés összehívását sürgette lapunknak adott nyilatkozatában Duray Miklós. A szlovák kormánykoalícióban részt vevő Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke elutasítja az MKP-nek a pozsonyi kabinetből való kilépését. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Duray Miklós tud Patrubány Miklós legújabb leveléről, amelyben közli a tevékenységüket felfüggesztő MVSZ-elnökségi tagokkal: ha június 7-ig nem jelzik részvételi szándékukat a szövetség munkájában, akkor kénytelen lesz megállapítani az alapszabály megszegését. Az MKP ügyvezető alelnöke a Népszabadságnak nyilatkozva kifejtette, hogy az újdonsült elnök nem mozdíthatja el őket a helyükről, mert nem mondtak le, tehát a helyük nem üresedett meg. Póttagokat sem jelölhet, hiszen a botrányos zárónapon ezekről a személyekről sem tudtak dönteni. Már Patrubány kampánya is politikai szempontokkal volt átitatva, a választások végeredménye révén pedig az RMDSZ-ben uralkodó konfliktusoknak a jelentős részét áthelyezték Budapestre, hiszen az MVSZ erdélyi tanácsa gyakorlatilag azonos a romániai magyar politikai tömörülés reformplatformjával — mondta. Szerinte az MVSZ morális csődbe jutott, mert Patrubány folyamatosan és bizonyíthatóan hazudozik. Legutóbb a közszolgálati tévé Aktuális című vitaműsorában is tételesen cáfolható állításokkal rukkolt elő. Kányádi Sándor például azonnal tiltakozott. Az sem igaz, hogy amikor az ominózus trianoni határozatot elfogadták, akkor Patrubány saját elmondása szerint állítólag az utcán sétált letörve. Ugyanis éppen egy sörözőben ült, s híveivel azt vitatta meg, mi legyen székfoglaló beszédének a tartalma. Duray értesülései szerint az elnök dolgozószobáját nem Csoóri Sándor szimpatizánsai törték fel. Anyagi összeomlás is fenyegeti a szövetséget, amelynek nincs jóváhagyott költségvetése. Emiatt a szlovákiai magyar politikus kizártnak tartja, hogy folyósítsák a működéshez nélkülözhetetlen költségvetési támogatást. Patrubány egészen sajátos balkáni észjárását Duray szerint az a vélekedése jellemzi: majdnem elfogadták a költségvetést. Ez teljes képtelenség, hiszen ha csak egyetlen szavazat hiányzik, a dokumentum nem érvényes. Duray sürgette a védnöki testület, köztük Tőkés Lászlónak az egyértelmű elhatárolódását Patrubányéktól. Az MVSZ tiszteletbeli elnökének már régen fel kellett volna emelnie a szavát azok ellen, akik az elmúlt években szekértáborokat hoztak létre még az egyes régiókon belül is, miközben minden testületben önpusztító ellentéteket szítottak. Arra a kérdésre, hogy miként lehet megoldani a jelenlegi súlyos konfliktust, Duray kifejtette: új küldöttgyűlést kell összehívni, amelyet esetenként küldöttválasztásnak kellene megelőznie, mert tudomása szerint Patrubányék megakadályozták, hogy a szövetség székelyföldi képviselői bekerüljenek a romániai küldöttek közé. Fontos lenne belátható időn belül törvényt alkotni a világszövetségről, ugyanis így új alapszabályt alkothatnának, és tisztújításra is sor kerülhetne. Az MKP ügyvezető alelnöke a szlovákiai belpolitikai gondok kapcsán elutasította azt az erősödő véleményt, miszerint a pártnak mérlegelnie kellene a kilépését a kormánykoalícióból, ha a szeptemberre tervezett alkotmánymódosításkor elvetik a szlovákiai alaptörvény bevezető részének a kihagyására, valamint a nevesítetlen földek önkormányzati kezelésére tett magyar indítványokat. Semmiképpen sem vállalhatjuk magunkra a kormányválság kirobbantásának a felelősségét. Azért sem, mert a Dzurinda-kabinet után minden valószínűség szerint olyan politikai erők kerülnének hatalomra, amelyek a felvidéki magyarság számára eleve elfogadhatatlanok. Ezért folytatni kell a párbeszédet, hogy különösen a belső vitái miatt ingatag kormánykoalíció teljesíthesse a közösen jóváhagyott programot, beleértve a dokumentum részét képező nevesítetlen földek ügyét - hangsúlyozta az MKP ügyvezető alelnöke. Megérti a szlovákságnak azt a törekvését, hogy az alkotmányban továbbra is deklarálják a szlovák állam létrejöttének számukra történelmi jelentőségét. Ám ez a rész sem lehet diszkriminatív jellegű a más ajkú polgárokkal szemben, akik nemcsak polgárai, hanem ugyancsak államalkotói Szlovákiának - tette hozzá. Szilvássy József Duray Miklós Pénzek az erdélyi magyar oktatásra Két Csíkszeredai, egy székelyudvarhelyi és egy marosvásárhelyi pályázat finanszírozása mellett döntött az erdélyi magyar egyetemre elkülönített kétmilliárd forintos magyar költségvetési támogatás szétosztását végző Sapientia Alapítvány kuratóriuma. KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL A Sapientia kuratóriuma három kategóriában hirdetett pályázatot: már az idén ősztől beindítható szakokra, távlatilag kiépíthető tanszékekre, illetve a magyar egyetemi oktatást segítő háttérintézmények kiépítésére. A kuratórium keddi ülésén csupán az első csoportba sorolható pályázatokról született döntés - jelentette ki Tónk Sándor elnök. Négy pályázatot ítéltek támogatásra méltónak: a Csíkszeredai Pro Agricultura Hargitán Alapítvány élelmiszer-ipari, közgazdasági és környezetgazdálkodási, a marosvásárhelyi Pro Vitae Christiana Alapítvány pedig szociálpedagógiai szak beindítását tervezi. E két pályázónak esélye van arra, hogy az ideiglenes működési engedélyt a tervezett intézményekre már az idén megkapják. A harmadik támogatott pályázat a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalé, amely gazdaságtudományi kart kíván létrehozni, míg a negyedik nyertes pályamunka a Csíkszeredai Regionális Képzési Központtól érkezett, amely agrártudományi és környezetvédelmi szakok kiépítését célozta meg. A Sapientia ugyanakkor infrastrukturális fejlesztésre vonatkozó pályázatra is rábólintott. Ez utóbbi a nagyváradi Partium Keresztény Egyetemtől érkezett. A támogatott pályázatok olyan városokból érkeztek, amelyek már évek óta saját felsőoktatási intézmények kiépítésén-fejlesztésén fáradoznak, s ahol a tervezett intézmények csírái már működnek. Annak magyarázatát, hogy Kolozsvárról az első kategóriában nem érkezett pályázat, Tónk abban látja: a városban a legtöbb szakon folyik magyar nyelvű egyetemi oktatás a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Az is közrejátszhatott, hogy az utóbbi időszakban ismét felerősödtek a Babes-Bolyai magyar oktatási vonalának kiszélesítésére, az önálló magyar karok létrehozására tett kormányzati ígéretek. A kolozsvári egyetemi szakok a harmadik kategóriában pályáznak majd nagyobb számban, ám ennek a típusú pályázatnak a határideje még nem érkezett el - tette hozzá. Tibori Szabó Zoltán (Kis)polgári ethosz Orbán Viktor s. k. áll annak a levélnek az alján, amely a köztársaság elnökének és legfőbb tisztségviselőinek, valamint a kormány tagjainak ad iránymutatást a költségvetés kívánatos szempontjaira. Maga a miniszterelnök fogalmazza meg azt, hogy „a gyermeknevelési ellátások összege változatlan marad. Ugyanakkor olyan új konstrukciót kell kidolgozni, amely alapján az iskoláztatási támogatás 50 százaléka a gyermek iskolai étkeztetésére kerül felhasználásra.” A mondatok - nem Orbánra jellemző - stílusát nem, de Orbánra annál inkább jellemző - üzenetét érdemes elemezni. A javaslat pontosan beleillik azoknak az intézkedéseknek a sorába, amelyek az elmúlt években család- és szociálpolitika címén születtek. A Bokros-csomag arra hivatkozva szüntette meg az alanyi jogon járó családi pótlékot, hogy a csökkenő forrásokból legalább az igazán rászorulók kapjanak. Erre még a minimálbér környékén kereső szomszédasszony is azt kiáltotta: gyerek és gyerek között nem szabad különbséget tenni. Azóta ez a különbségtétel megszűnt. Most már „csak” a családok közt van különbség, de még milyen. Mert az minden gyermekre egyformán érvényes, hogy jövőre már mintegy harmadával ér kevesebbet a családi pótlék, mint a kormányváltozás idején. Ha viszont minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, lesznek családok, amelyek gyermekeik révén 40-50 ezer forint adókedvezményhez jutnak havonta. Ám ez nem különbségtétel, nem a gyereknek adják, csak otthagyják annál a családnál, amely képes megkeresni ekkora kedvezményre jogosító összeget. Nagyléptékű változtatások ezen kívül is történtek az el- és lemaradók — no, nem felzárkóztatására , „észre térítésére”. Az elmúlt évek szociálpolitikája - a családi pótlék befagyasztása és a rászorultsági alapon járó egyéb gyereknevelési támogatások éppen inflációkövető emelése mellett - abból állt, hogy csökkentették a munkanélküli-járadék időtartamát, eltörölték a jövedelempótló támogatást, nagyjából az önkormányzatok szabad döntésére - értsd: lehetőségeire, szubjektivizmusára - hagyták, hogy ki kaphat segélyt. De ebbe a kijózanítási stratégiába illik bele, hogy a tervek szerint egyszerűsítik a kilakoltatást, és vagyonvizsgálathoz kötik a gyerekvédelmi támogatást. És ebbe a sorba illeszkedett az iskoláztatási támogatás bevezetése, ami a putriban vagy nyomortanyán élők felzárkózási esélyeit nem növelte ugyan, de a megbélyegzésre és a folyamatos fenyegetettség fenntartására kiválóan alkalmas. A morzsolódó értékű családi pótlék természetbeni juttatásokra váltása pedig egyértelműen azt mondja, hogy azok a családok, amelyek költségvetésében súlya van ennek a támogatásnak, felelőtlenül herdálják azt a pénzt, amelyet gyermekeikre szán a nagylelkű kormányzat. A szakirodalom szerint igaz ugyan, de úgy látszik, mellékes, hogy a természetbeni segélyezés jóval drágább, mint a pénzbeli, és általában nem is éri el a kívánt hatást. Mármint akkor, ha a kívánt hatás az, hogy a rossz helyzetben lévő családokban élő gyerekek életkörülményeit javítsák. E cél esetében azonban „az elmúlt évek eredményei, a kormány által felvállalt gazdaságpolitikai pálya” nemcsak azt tennék lehetővé, hogy „az éves költségvetési gyakorlat továbbfejlesztésre kerüljön” (idézetek a levélből), hanem azt is, hogy az elmúlt években igen jelentős méretűvé nőtt társadalmi szakadék feltöltése megkezdődjék. A polgári kormány szociálpolitikája viszont nem szolidaritásról, nem is az esélyek kiegyenlítéséről, hanem a pénz hatalmáról szól. Arról, hogy pénzért minden megvehető, a „normálisnak” minősített családban a több gyerek az adókedvezmény és gyed révén, a szociális támogatások folyamatos erodálása révén csökkenthető a gyerekek száma azokban a családokban, amelyek nem a polgári értékrendnek megfelelően élnek. A tévedés csak annyi, hogy ez nem polgári értékrend, de még csak nem is keresztényi. Ez tipikusan a kispolgári ethosz, amely retteg a szokatlantól, a saját értékrendszerétől eltérőt képtelen elfogadni, a deviancia kezelésének egyetlen módját ismeri: az erőszakos elhatárolást, a rendszerből való kiiktatást. Hámor Szilvia A „Németh-mítosz” Ha ő maga történetesen nem akarja, nem szeretné, Németh Miklósból akkor is ügy van. Illetve lesz. Ahogy tudom, a hetekkel ezelőtt visszatért volt miniszterelnök az egyetlen olyan ellenzéki személyiség), akit a kancellária (vagy maga Orbán?) abban a kitüntetésben részesített, hogy csakis az ő testére szabott „kezelési stratégiát” rendelt meg saját elemzőitől. Mellesleg szólva közpénzen, ami: Watergate. De hagyjuk az ilyen kicsiségeket. Hagyjuk azt, hogy Németh Miklós magyar állampolgár, továbbá feltételezett politikai ellenfél kezelésére közpénzekből illetlenség (na nem az: inkább törvénytelenség) akár egy fillért is költeni, mivelhogy a szóban forgó úrnak a Magyar Köztársaság kormányához való viszonya az ilyesmit nem indokolja. Németh Miklósnak még az MSZP-hez való viszonya sem „tiszta” a kormánnyal pedig momentán semmi dolga. Ami engem ebben az egészben megfog, a kormányzati stratégák által alkotott (1) Németh-mítosz, illetve (2) Németh-legendák kifejezés, elismerése annak, hogy Németh nevét idehaza mítoszok és legendák övezik. Szerintem ebben a stratégák nem tévednek. Különösen akkor nem, ha azt írják le, hogy a legendák Németh tízéves távolléte alatt keletkeztek. Még akkor sem, ha ez mellébeszélő megfogalmazása annak az egyszerű összefüggésnek, amit a népnyelv „megszépítő távolságnak” nevez. Itt nincs másról szó: a magyar népnek az új és a jobb élet iránti - 1988/89- ben már agresszíven erős - vágya Németh Miklós kormányában testesült meg. Új élet aztán lett, jobb azonban a többség számára még sokáig nem, amit azonban az emlékezet egyszerűen nem tud Németh számlájára írni. Ó, elmenekülvén a hazából, nagyon sok ember szemében ikon lett. És ezért irigyelni a legkevésbé lehet őt, az immár visszatért embert, még kevésbé besározni. Nem tehet róla. Az irigységet azért nem ajánlanám, mert az a bizonyos jobb élet iránti vágy nem halt ki a magyar népből, és Némethnek ma és holnap még csak verbálisan meg kell felelnie ennek a kihívásnak. El kell mondania, hogy neki volt és van receptje. (Mindenki számára, ideértve immár az időközben jelentékennyé duzzadt vállalkozói réteget is.) Másodsorban azért nem ajánlanám az irigységet, mert Némethnek „vissza kell tagozódnia” elhagyott pártjába, és szembe kell néznie mindazzal az idegenkedéssel, ami az „amíg te ott, mi itt...” fedőfogalommal foglalható össze. (Ilyen típusú ellenérzésről az MSZP baloldaláról éppúgy hallani, mint a liberálisaitól.) A harmadik ok, amiért óvnék bárkit az irigységtől, az a tanulás kényszere. Németh ma nagyon sokat tud a világról, kivált Európáról, és - vélem - elég keveset Magyarországról. A kettő sajnos nem egyensúlyozza ki egymást. Ám a volt miniszterelnök, okos ember lévén, hátrányait behozhatja. Föltéve, hogy ebben az MSZP segíti őt. És ugyancsak föltéve, hogy illő szerénységgel keresi és találja meg a maga helyét az MSZP „hierarchiájában”. A kettő csak együtt megy, egymás nélkül nem. Tekintsük, mondjuk, munkahipotézisnek és nem kenetes szólásnak azt, hogy az MSZP-nek szüksége van Némethre, amannak pedig a pártra. Azt pedig, hogy az országnak szüksége van-e erre a (közhely, de igaz) még mindig népszerű emberre, nyomban ki fog derülni, mihelyt az emberek előveszik a szavazócéduláikat, és a szemük előtt megjelenik a... na mi? A csapatjátékos? Ez rettentően jól hangzik. És jól is fog hangzani, feltéve, hogy az MSZP két meghatározó embere, először is Kovács László, azután pedig (szemöldökök fel!) Horn Gyula is azt bizonyítja magáról: ők is csapatjátékosok. A magyar dolgozó nép jócskán elszokott már a csoportképektől. Aczél Endre