Népszabadság, 2000. július (58. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-20 / 168. szám

18 NÉPSZABADSÁG MOZAIK 2000. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK Halott madarak, fekete víz Veszélyben az Iguacu zuhatag A nap 24 órájában küzd mintegy 400 ember az Iguacu vízesést ért olaj­szennyeződés következményeinek elhá­rításáért. Feltehető, hogy a Petrobras olajfinomító egy 23 éves vezetéke tört el. Hasonló környezeti katasztrófa utol­jára negyedszázada sújtotta Brazíliát. MTI-JELENTÉS Vasárnap éjszaka a Petrobras állami olaj­cég finomítójából több mint 4 millió liter nyersolaj ömlött Curitiba város közelé­ben a Barigue folyóba. A Petrobras em­berei és helyi környezetvédők nyomban hozzáláttak a teljesen feketévé színező­­dött folyó megtisztításához.­­ A helyzet drámai, már igen sok el­pusztult madár és hal tetemét találtuk meg a folyó mentén — jelentette ki Tereza Urban, a Rede Verde környezetvédelmi szervezet szóvivője. Rámutatott, hogy Parana állam déli részének egész flórája és faunája, valamint a folyó mentén szű­kös körülmények között élő tízezrek víz­ellátása és egészsége került veszélybe a környezetszennyezés következtében. Már több folyóparti településről jelentet­tek megbetegedéseket. Az illetékes brazil szervek hanyagság­gal vádolták az olajcéget. José Sarney Filho környezetvédelmi miniszter szerint a Petrobras „visszaeső bűnös”­­ legutóbb januárban ömlött 1,3 millió liter fűtőolaj Rio de Janeiróban a Guanabara-öböl vi­zébe, ugyancsak a cég hibájából. A mi­niszter egyben bejelentette, hogy bizott­ságot hoznak létre az újabb környezeti katasztrófa okainak kivizsgálásra. A világhírű Iguacu vízesés közvetlenül a brazil-argentin határon van. A víz mintegy négy kilométer szélességben, félkör alakban 60-82 méter magasból zu­han a mélybe. Összehasonlításul: a Nia­gara vízesés magassága 50 méter. A gi­gantikus vízesés a legnagyobb turisztikai látványosságok közé tartozik Parana bra­zil szövetségi államban. A vízesés ösz­­szességének 7,5 százaléka a szomszédos Argentína területén fekszik. Olajjal szennyezett madár a Barigue folyóból FOTÓ: REUTERS - EDSON SILVA Hétköznapi menekülttörténet BÉCSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Elcsigázott gyalogosok kis csoportjára lettek figyelmesek tegnap hajnalban az A4-es autópályán közlekedő autósok: a rendőrség a leállósávban és egy közeli parkolóban összesen 42 afgán és iraki ille­gális határátlépőt vett őrizetbe. A mene­külőket, köztük nőket, gyerekeket, sőt egy terhes asszonyt a traiskircheni menekült­­táborban részesítették orvosi ellátásban. A nyelvi akadályok miatt nehézkes kihallgatások alapján egyelőre csak any­­nyit lehet sejteni, hogy az embercsempé­szek osztrák területre érve kitették az út­ra megbízóikat. Közülük többen hóna­pok óta úton vannak, és vagy 100 ezer schillinget fizettek az embercsempész­nek, akinek kiléte ismeretlen. Az sem tudott, vajon Magyarország felől érkez­tek-e a menekülők. Szászi Júlia PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a tulajdonát képező Székesfehérvár, Honvéd u. 8. alatti Junior Éttermet pályázat útján kívánja értékesíteni. A részletes pályázati kiírás 2000 Ft + áfa áron beszerezhető a Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási irodáján (Székesfehérvár, Városház tér 1. II. emelet 62. szoba). A pályázat benyújtásának ideje: 2000. augusztus 11. (péntek), 12.00 óra Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Pályázati felhívás A Magyar Nemzeti Bank (Budapest V., Szabadság tér 8-9.) pályázati felhívást tesz közzé Budapest V., Hold u. 4. alatti un.­ B épület III. emelet építészeti, elektromos, gépészeti, valamint híradástechnikai átalakítási munkálatainak elvégzésére a meg­rendelő által szolgáltatott kivitelezési tervdokumentáció és a szerződés teljesítése során adott megrendelői utasítások szerinti kivitelezésre. A pályázat benyújtásának feltétele a dokumentáció vállalkozó aláírásával és bélyegző­­­­jével igazolt átvétele. A dokumentációs csomag ára 40 000 + 10 000 (áfa 25%)+50 000 Ft, melyet a meg­­­­rendelő részéről biztosított készpénz-átutalási megbízás felhasználásával, postai úton kell megfizetni. A befizetésről szóló igazolás (feladóvevény) bemutatása ellenében vehető át a doku­mentáció munkanapokon 8-16 óráig, 2000. július 20. napjától. Felvilágosítás Karsai Istvántól kérhető a 06 (30) 230-1130-as telefonszámon. 2000. július 25. napján a megrendelő, a tervező közreműködésével bemutatja a munkaterületet, melynek során választ ad a munkavégzéssel kapcsolatosan feltett kérdésekre. Találkozás: MNB Műszaki-ellátási főosztály, Budapesti­., Vadász u. 16. IV. em. 412-es helyiségében 10.00 órakor. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. augusztus 10. Nógrádi rendőri védelmet kérhet Veszélyben az olajügyek parlamenti tanúja A rendőrség, kérésére bármikor in­tézkedik Nógrádi Zsolt védelméről, akinek az életét - hozzáértők szerint - veszély fenyegetheti azáltal, hogy az olajbizottság zárt ülésén elmondott nyilatkozata nyilvánosságra került - közölte Garamvölgyi László rendőr­ségi szóvivő. Nógrádi Zsolt élete veszélybe került azáltal, hogy az olajügyeket vizsgáló par­lamenti bizottság nyilvánosságra hozta az egykori olajbróker zárt ülésen tett vallo­mását - állítják az olajügyek hátterét is­merő, névtelenséget kérő rendőrségi for­rások. Aggodalmukat alátámasztani lát­szik, hogy a legfőbb ügyész keddi sajtó­­tájékoztatóján úgy nyilatkozott: a parla­menti bizottság zárt üléséről készült jegy­zőkönyvének nyilvánosságra hozatala új helyzetet teremtett az olajügyekben folyó ügyészségi nyomozások szempontjából, és ismét felveti a kérdést, vajon szüksé­ges-e személyes védelmet biztosítani az olajbizottság tanújának. Garamvölgyi László rendőrségi szóvi­vő lapunknak elmondta: Nógrádi meg­hallgatását követően Pallag László (FKGP), az olajbizottság elnöke levélben kérte Orbán Péter országos rendőrfőka­pitánytól Nógrádi Zsolt rendőri védelem alá helyezését. A főkapitány a kérésnek eleget tett, ám egy nappal később Nógrá­di indoklás nélkül írásban lemondott a védelemről. Levele a készenléti rendőr­ségnél megtalálható. A szóvivő elismer­te, hogy a zárt ülésen elhangzottakról ké­szült jegyzőkönyv tartalmának nyilvá­nosságra hozatala veszélybe sodorhatja Nógrádit. A rendőrség, ha az érintett kéri - mint állampolgári kérésre más esetek­ben is - megvizsgálja a védelem szüksé­gességét, és ha a veszélyeztetettség valós, elrendeli a védelmet. Hivatalból nem ren­delhetik el a védelmet, mivel Nógrádi je­lenleg nem részese büntetőeljárásnak. A védelem módjáról és formájáról a terüle­tileg illetékes rendőrkapitányság dönt. Nógrádi a parlamenti bizottság előtt azt állította, hogy édesapja eltűnését követő­en a rendőrségi kihallgatásán részletesen beszámolt az olajügyekről is, ám a tőle ez ügyben kapott adatokat nem jegyzőköny­vezték. Garamvölgyi ezzel kapcsolatban elmondta: másfél éve, amikor Nógrádi Zsolt - mint mondta, annak érdekében, hogy komolyan foglalkozzanak az üggyel­­ több rendőri szervnél, többek között az ORFK szervezett bűnözés elleni igazga­tóságán is beszámolt édesapja eltűnésé­nek a körülményeivel, valóban beszélt az olajügyekről. Akkor azonban ezt a kér­dést csak abból a szempontból érintették, hogy az édesapja is részt vett illegális olajügyletekben. A közelmúltban, már Nógrádi parlamenti bizottság előtt tett vallomása után, az olajbróker újra vallo­mást tett apja eltűnési ügyében is, ekkor azonban a bizottság, majd az ügyészségi nyomozóhivatal előtt tett nyilatkozatához képest új, nyomozati szempontból rele­váns információkat nem mondott. Hivatalos rendőrségi források szerint a rendőrségen Nógrádi meggyőződését fe­jezte ki, hogy édesapja bűncselekmény áldozata lett, meggyilkolták. Megnevezte állítólag azt a személyt is, aki meggyil­koltatta. Az illető neve - más összefüg­gésben ugyan - de szerepel a bizottsági jegyzőkönyvben is. Fekete Gy. Attila Forgalmi káosz Londonban LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL A múlt század utolsó évtizedeiből túlsá­gosan is ismerős érzés tért vissza szerda reggel, amikor sorozatos bombariadók megbénították a brit főváros életét. Az el­ső kódolt, figyelmeztető telefonhívást a reggeli csúcsforgalmat megelőzően kapta a Scotland Yard. Hiába tartalmazott rész­letes instrukciókat az üzenet, csak reggel 8 órakor találták meg az Ealing Broad­way állomáshoz közeli vasúti sínek köze­lében, szemét alá rejtve a robbanószerke­zetet, melyet később tűzszerészek bevo­násával hatástalanítottak. A bombariadó miatt lezárták a sokat szenvedett Paddington pályaudvart, és gyakorlatilag megszűnt a nyugati országrész és London közötti vasúti összeköttetés. Nem járt a Heathrow expressz sem. A biztonsági intézkedések szükséges­sé tették a legforgalmasabb metróvona­lak közül a District, Piccadilly és a Cen­tral egyes szakaszainak lezárását. A vas­úti és földalatti­ közlekedés összeomlása elviselhetetlen terhet rótt az autóbuszok­ra, így az érintett 150 ezer utazó közül sokan a forgalmi dugót választva ara­szoltak előre személygépkocsijaikkal, mások sarkon fordultak, és szabadnapot vettek ki. Még mielőtt helyreállt volna a rend, egy újabb bombariadó a Victoria vasút- és metróállomást, továbbá a Westminster metrómegállót és újabb földalatti szaka­szokat is lezárt, fokozva a súlyos zűrza­vart. Ez utóbbi riadalom nagy valószínű­séggel az anyakirályné szerda délutáni nagyszabású századik születésnapi pará­déját akarta tönkretenni, melyre a legfa­natikusabb rajongók már kedd reggel óta gyülekeztek. R. Hahn Veronika MTI-JELENTÉS A fiú és a lány közel egy esztendeje egy bahreini bevásárlóközpontban pillantotta meg először egymást. Aztán újra talál­koztak, és szerelembe estek. A férfi, Jason Johnson egyszerű káplár volt az amerikai haditengerészet kötelékében, a lány, Meriam al-Kalifa pedig nem sokat árult el saját családjáról. Pedig - mint a mesében - a lány hercegnő volt, egy sejk lánya, és apja egyenesen a bahreini ural­kodó, Hamad bin Isza al-Kalifa unoka­­testvére. Az akkor 25 éves Jason és a 18 éves Meriam elhatározták, hogy az Egyesült Államokba szöknek. Johnson káplár a haditengerészet uniformisába bújtatta szíve hölgyét, hamis katonai papírokkal látta el, és a lány hosszú haját a New York Yankees baseballklub sapkájába rejtette. A romantikus szökés sikerült, két héttel azután, hogy Amerika földjére léptek, Las Vegasban összeházasodtak. A szerelmesek helyzetét nehezíti, hogy Meriam illegálisan lépett az Egyesült Ál­lamok területére, álnevet mondott be a bevándorlási hatóságoknak. A hercegnőt hétfőn a kaliforniai San Diegóban meg­hallgatta az amerikai bevándorlási ható­ság. Addig maradhat csak az országban, amíg ügyében nem születik meg a ható­sági döntés. — Úgy gondolom, megölnék, ha valaha is hazatérne. Kényes helyzetbe sodorta az uralkodó családját, és hogy tekintélyüket megőrizzék, bosszút kell állniuk — fejtet­te ki a férj. Bahreini tisztségviselők ugyanakkor cáfolják, hogy a fiatal nőnek bármitől is tartania kellene. A házaspár jelenleg Camp Pendleton­­ban, egy Los Angelestől 80 kilométerre délre lévő amerikai haditengerészeti tá­maszponton él. Jason Johnson káplár máris kemény árat fizetett a hercegnő szerelméért: egyszerű közlegénnyé fo­kozták le. A káplár és a sejk lánya Jason és Meriam meghallgatásra érkezik a San Diegó-i honosítási hivatalhoz FOTÓ: MTI/AP- DENIS POROY Befejeződik a nyomozás a KFOR-katonák ügyében Hétfőn iratismertetéssel lezárul a Papp Gyula alezredes, a KFOR-alakulat egy­kori parancsnoka és negyven társa ellen indult nyomozás - tudtuk meg dr. Zeke Lászlótól, Papp védőjétől. Arról is tájé­koztatott, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon szeptember 25-én kezdődik az a per, amelyben Papp Gyula annak a határozatnak a hatályon kívül helyezését kéri, amellyel visszahívták pristinai pa­rancsnoki posztjáról. Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar KFOR-kontingens volt parancs­noka ellen idén márciusban indult ügyészségi vizsgálat. Az eljárás során többek között azzal gyanúsították az al­ezredest, hogy szemet hunyt a kontin­gens tagjainak hanyagsága felett, hamis okmányokat állított ki az egyes eszközök meghibásodásáról, s ezen túlmenően a gyanú szerint visszaélések merültek fel a tábor építésével összefüggésben. A tábor építését végző civil vállalkozás nem megfelelő ütemben végezte a munkát, ezért a magyar kontingens parancsnoka arra utasította beosztottait, hogy szabad idejükben dolgozzanak az építkezésen. Az a gyanú is felmerült, hogy a katonák a magyar tábor építéséhez az albánok szomszédos telken lévő építőanyagait is felhasználták. Az ügyben nyomozó Bu­dapesti Katonai Ügyészség emiatt Papp Gyulát háborús fosztogatással gyanúsí­totta. Papp és védője panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen, aminek a Katonai Fő­ügyészség részben helyt adott. Eszerint az alezredest már nem háborús fosztoga­tással, hanem lopással gyanúsítják. Az ügyvéd arról is tájékoztatott, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság szeptem­ber 25-re tűzte ki az első tárgyalási na­pot abban a perben, amit Papp a pristinai parancsnoki posztjáról történt visszahí­vása miatt indított. (Ismeretes, a Magyar Honvédség parancsnoka március 15-i hatállyal korábbi szolgálati helyére, Debrecenbe vezényelte Papp Gyulát, a Pristinában szolgálatot teljesítő magyar KFOR-kontingens parancsnokát.) T. B. Szenzációs lelet Békésben TUDÓSÍTÓNKTÓL Tudományos szempontból szenzációs le­letek kerültek elő a napokban Észak-Bé­késben, a Vésztő mellett végzett régésze­ti kutatómunka során. Az egyik ház ma­radványai között csont nyílhegyek darab­jaira bukkantak. Ez azért számít rendkí­vülinek, mert az eddigi feltárások során sem a késő neolitikum korszakából, sem a kora rézkorból nem került elő nyílhegy vagy annak darabja. A tudomány eddig úgy vélekedett: nyilat eleink csak sokkal később, a rézkorszak második felében ké­szítettek, akkor sem csontból, hanem kő­ből pattintva Gyucha Attila, a Békés Megyei Múze­um munkatársa és William A. Parkinson, a Cincinnati Egyetem tanára közösen végzi az ásatásokat. Mint megtudtuk, a helyszínen tartózkodik Richard Yerkes, az egyik legismertebb amerikai régész.

Next