Népszabadság, 2000. augusztus (58. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-09 / 185. szám

Nurmi, a király A világ első sportoperája Helsinkiben A sydneyi olimpiai játékok előtt egy hó­nappal a finn főváros, Helsinki is olim­piára készül. Egy soha meg nem rende­zett olimpia soha le nem futott maratoni versenyére, s egy soha meg nem való­sult álom valóra váltására. Paavo Nurmi tizedik olimpiai győzelmére. A helyszín maga valóságos: a város­nak az 1940-re tervezett - ám a háború miatt végül elmaradt — olimpiára épített stadionja. Minden más azonban képze­let és művészet, irodalom és zene. A finnek által máig nemzeti hősként tisz­telt Nurmi alakját és történelmi háttér­ként a negyvenes évek Finnországát ugyanis a világ első sportoperája — cí­me: A nagy Paavo. A nagy futás. A nagy álom — eleveníti fel. A hármas cí­mű és hármas osztású darab librettójá­nak írója Paavo Haavikko akadémikus, rendezője a hazánkban is ismert Kalle Holmberg, zeneszerzője pedig egy fia­tal, elsőoperás komponista, Tuomas Kantelinen. Hármójuk művészi gondol­kodása eleve feltételezi, hogy a sportté­májú műben a nagy futó alakja, maga a futás és a verseny is eszköz csupán a finn identitás kereséséhez.­­ Ez a mű többről szól, mint a sport, mert benne van az az esztétika, amit a zene adhat, s ami a mai profizmusból már teljességgel hiányzik — mondja Kalle Holmberg rendező. — Ám ez az opera több mint művészet, hiszen hoz­záadódik mindaz, amit a sport jelentett valamikor. A Nurmi-opera arról szól, ami a kettő között van: az életről. A Nurmi-operával megszületett a finn István, a király - vélekedik Tuija Lindqvist, a Kansas Uutiset hazánkat jól ismerő újságírója. Ám, hogy mi szü­letik valójában augusztus 11-én és 12- én a helsinki olimpiai stadionban, azt senki sem tudja. A Népszabadság tudó­sítójának kérdésére Kalle Holmberg rendező elmondta: bár művészileg és technikailag felkészültek - az operán nem kevesebb mint két esztendőt dol­goztak - a kétestés bemutató olyan egy­szeri és megismételhetetlen esemény, amelynek kimenetele nem egyszerűen az alkotóktól függ. Hiszen maga a hely­szín is kivételes: a stadion egésze - be­leértve még a nézőket is - szolgál dísz­letül. A mai, modern stadionba kellett Kati Lukka díszlettervezőnek beleál­modnia a negyvenes évek Finnországá­nak, csatamezőinek, rozsföldjeinek, at­létikai pályáinak hangulatát úgy, hogy például a reklámtáblákat nem lehetett elmozdítani a helyükről. Kivételesek a technikai eszközök is: automobilok, tankok, helikopterek emlékeztetnek a háborús évek Finnországára. A szabadtéri előadás ki van téve az idén kivált szeszélyes és esős finn nyár­nak. Egyedül a fedett lelátó nézőit és a 66 tagú jyväskylai zenekart védi tető, utóbbiak akkor is játszanak, ha jégeső esik. Az énekesek — a Nurmit alakító bariton, Gabriel Suovanen, a feleség szerepét éneklő szoprán, Johanna Rusa­nen, s az Urho Kekkonent játszó tenor, Seppo Ruohonen­­, a kórus és a majd ezer szereplő azonban az időjárás ke­zében van. S nagy kérdés, hogyan működik majd a létfontosságú technika. A színpadként használt stadion méretei és távolságai miatt ugyanis az énekesek és a zenekar fülhallgatón át hallják majd egymást, a rendezőt és a karmes­tert pedig saját televíziós csatorna köti össze. Az Európa kulturális fővárosa szere­pét - nyolc másik várossal együtt - be­töltő Helsinki számtalan ünnepi esemé­nye között tervezői és megvalósítói ki­emelkedő szerepet szántak a Nurmi­­operának. A két estére nem kevesebb mint 60 ezer nézőt várnak, s kasszasi­kert az előadás filmjétől, amit majd újabb tízezrek előtt mutatnak be Syd­neyben az olimpia idején. Egyelőre azonban a 11-i bemutatóra csupán 15 ezer jegy kelt el. Ám a szervezők - első­sorban maga Helsinki városa és a Váro­si Színház vezetése­­ biztos abban, hogy végül is telt ház előtt lobbanhat fel az 1940-es olimpia lángja, s hangozhat föl az ária: miért kínzód magad, miért futsz, Paavo Nurmi? Helsinki, 2000. augusztus Major Árvácska Seppo Ruohonen Johanna Rusanen Gabriel Suovanen POKORNY SZILÁRD The End Vicces, szürke képsorok: Az alma mater összedől Éhhalál, madártorok Dugás a pusztulás előtt Az égszínkékbe só vegyül A föld színzöldbe rozsda, sár A pusztulás előrepül ínség, torokmadár Jó accakát, tévémacim­­ Mondod, azzal szétszakadsz Kinn tűz esik és kén esik S szivárványszínű holt a nap ----------------- ---------------­Pokorny Szilárd (1975), kötete még nincs. NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2000. AUGUSZTUS 9., SZERDA 9 Lerobbant kollégiumok Augusztus közepéig döntenek a kollégi­umi önkormányzatok arról, kik nyerhet­nek a jelentkezők közül kollégiumi elhe­lyezést. A felvételről szóló értesítéssel együtt kapják meg a leendő hallgatók a kollégiumi elhelyezéshez szükséges adatlapot. Elsősorban a szociális helyzet és a felvételi pontszám alapján döntenek augusztus közepéig az elhelyezésről a diákokból­ álló kollégiumi önkormány­zatok - mondta Szentpéteri Szilárd, a Kollégiumok Országos Szövetségének elnöke. A bejutásért nagy a harc, hiszen a kollégiumi térítési díj havi 3500 forintnál sehol nem lehet több, a kimaradók vi­szont egy albérletért 15—25 ezer forintot fizetnek. Igaz, ők - h­a a bevallások alap­ján rászorulnak - kaphatnak az évenként 33 ezer forintos kollégiumi normatíva összegével azonos mértékű lakhatási tá­mogatásból általában havi hat-tízezer fo­rintot. Aki nem jut be, várólistára kerül. Sokan közülük már szeptember elején kapnak helyet, mivel nagy számban köl­töznek ki elsősök a kollégiumokból. Az évtizedes elhanyagoltság miatt ugyanis az összesen 46 500 hellyel rendelkező 150 kollégium többsége lepusztult, siral­mas állapotban van. Tavasszal egyébként egy ombudsmani vizsgálat is rámutatott erre. Kevés a bútor, Szentpéteri szerint három tanulóra jut egy asztal. Ennek ellenére még legalább 20-25 ezer helyre volna szükség, amit igazol az is, hogy a kollégiumok többsége a jogo­sultak 30-40 százalékát tudja csak befo­gadni. Két éven belül 2300 új férőhely lesz - jelentette ki Béres István, az Okta­tási Minisztérium kormánybiztosa. Sop­ronban és Mosonmagyaróváron épülete­ket vásároltak, ezek átalakításával hoz­nak létre egy 200, illetve 70 fős kollégiu­mot. Kecskeméten 236 tanulót befogadó épület készül el, mindhárom beruházás (összes értékük 380 millió forint) még az idén befejeződik. Szintén Sopronban 400 millió forintért további 300 férőhelyet alakítanak ki. Az ELTE a fővárosban 400-500 tanuló elhelyezésére alkalmas épületet tervez, vállalkozói tőke bevoná­sával. Ezenkívül világbanki kölcsönszer­ződés keretében négy városban összesen ezer férőhely létesül. A meglévő épületek felújítására, karbantartására pedig a tárca az idén 300 millió forintot tud fordítani. Rudas Péter Hungárián blues Magyar szerző tollából blueskönyv - iga­zi fehér hollónak számít. Az elmúlt har­minc évben eddig erre mindössze kétszer volt példa, mindkettőt íróként és/vagy szerkesztőként Fekete Kálmán jegyzi, hogy milyen színvonalon, arról majd ké­sőbb. A napokban - kisebbfajta csoda­ként­­ viszont két újabb magyar nyelvű blueskiadvány is napvilágot látott, és ez még akkor is örvendetes tény, ha Nemes Nagy Péter műve pontosan 17 évig várt a megjelenésre, Martsa Balázs kötete pedig legalább másfél éve nyomdakész. Hungárián blues - ez a két évtizeddel ezelőtti Bródy-dal jut eszembe a magyar blueséletre gondolva. Kis ország, kis piac, ráadásul rétegzene, s bár néhány megszállott zenésznek, szervezőnek, ke­reskedőnek köszönhetően a műfaj sze­rencsére elérhető, élőben és konzervben egyaránt, sok más zenei irányzattal együtt a lemezkereskedelem, a koncert­élet és a média igazi mostohagyereke. Az ember persze mindig jobbra szá­mít, azt várná, hogy az amúgy is kisszámú erő egy-egy fontosabb cél ér­dekében egyesül. Hogy le­gyen végre ennek a réteg­érdekeltségű műfajnak sa­ját szervezete, saját boltja, saját rádióműsora, és nem utolsósorban saját kézi­könyve. Ehelyett egyéni próbálkozások, magamu­togatások, szakmai félté­kenységek sora jellemzi az eltelt éveket, évtizedeket. Hamisítatlan Hungárián blu­es. Két új könyv megjelenését emleget­tem, maradjunk hát ezen a területen, a könyvkiadás, ahogy mondani szokás, le­képezi a hazai blueséletet. Az első fecske Fekete Kálmán Első magyar blueskönyv című műve, a pécsi bluesmuzsikus öt év­vel ezelőtt tisztességgel összegründolta a pénzt erre a kiadványra: illusztris kötet, több mint ötszáz oldal, tiszteletre méltó kísérlet a műfaj hazai történetének, elő­adóinak áttekintésére. De. „Kezdem azzal, hogy e könyvet talán nem nekem kellett volna megírnom. Hogy mégis én tettem, annak rém egy­szerű oka van, 1995 őszén hirtelen na­gyon ráértem. Továbbá egy ilyen könyv­höz nem szükségeltetik szépirodalmi kvalitás, elég mindössze elbeszélgetni az érintett előadókkal.” - írja Fekete az elő­szóban, és ebben a három mondatban minden benne van, amit tudni kell e könyv színvonaláról. Szakmailag egyenetlen, stilárisan ré­misztő, a vég nélküli és gyakorta felszí­nes locsogásokból nehezen bogarászha­tók ki a fontosabb információk. Annak idején is inkább nagyokat hallgattam ró­la, bántani nem akartam, hisz mégiscsak az első magyar blueskönyv, hátha jobbak követik majd. Tavaly jött is a folytatás, is­mét csak Fekete tollából (Blues 2). Újabb illusztris kötet, újra ötszáz oldal, újabb aggályok, újabb mély hallgatás. Aztán, ahogy híre ment, Fekete Kál­mán idén nyáron Amerikába tart, hogy a blues szülőhazájában a gyökerekig ásson, ijedtükben többen is léptek. Nemes Nagy Péter tizenhét éve kéziratban porosodó művét a Rotoprint 2000 Kft. azonnal megszponzorálta, az igényes és jelentős részben blueslemezeket kínáló lemez­bolt, a Stereo Shop vezetője, Böszörmé­nyi Gergely pedig elérkezettnek látta az időt, hogy Martsa Balázs szintén régóta nyomdakész művét piacra dobja. Nemes Nagy Péterről, azt hiszem, nyu­godtan kijelenthetjük, nála jobban talán senki sem ismeri Magyarországon ezt a műfajt. Túl az ötvenen, kellő tapasztalattal és rálá­tással bír, amolyan két lá­bon járó lexikon. Az 1992 óta létező Magyar Blues­­társaság alapítója, a kezde­tek óta elnöke. A nyolcva­nas években a Magyar Rá­dió egyetlen bluesműsorá­­nak mentora és szerkesztő­je, jelenleg a Fix Rádió munkatársa, és a Rock­­inform című rockmagazinban évek óta ál­landó bluesrovata van. Szinte nincs olyan magyar blueszenész, aki ne került volna vele kapcsolatba, ne kérte volna ki a véle­ményét. Nincs hazai blueskoncert vagy -fesztivál, ahol ott ne lenne, ne jegyzetel­je, ne fényképezne. Emellett az ország egyik legátfogóbb blueslemez­­gyűjteményének tulajdonosa. És ha hoz­záteszem, hogy közben évtizedek óta egyszerű hivatalnokként keresi meg a ke­nyérre valót, abszolút le a kalappal előtte. Mindössze két hiányossága van: időnként elvéti önmaga szerepét, tollforgatóként pedig... hát nem egy tigris. 1983-ban, amikor Nemes Nagy mosta­ni, mindössze 120 oldalas kötete fogant, még szó sem volt a John Lee Hooker Healer című lemezével beindult nemzet­közi bluesreneszánszról, a hazai blues­­boomról. Akkoriban úgy tűnt, ez a műfaj már minden lényegeset felmutatott. Kö­tetében a bluest körülvevő tévhiteket, helytelen nézeteket, előítéleteket igyeke­zett eloszlatni, a blues történelmi gyöke­reit és huszadik századi főbb történéseit megismertetni. Külön fejezetet szentel hat fekete (Willie Dixon, John Lee Hooker, Robert Johnson, B. B. King, Leadbelly, Bessie Smith) és három fehér muzsikusnak (Janis Joplin, Alexis Kor­­ner, John Mayall). Ami viszont kötete messze legértékesebb része, az a csak­nem két és fél száz blueszenészt vagy -együttest adatszerűen, néhány sorban bemutató Ki kicsoda, illetve a végén ta­lálható kislexikon és függelék. A könyv anyaga tizenhét éves, és az ember nem ér­ti, a szerző azóta miért csak a benne levők frissítésére szorítkozott. Miért nem lehe­tett növelni a horizontot, miért nem lehe­tett magyar anyaggal bővíteni, miért nem lehetett a műfaj újabb nemzetközi és ha­zai sztárjait is bemutatni? „Azt szerettem volna, ha ez a kézirat önállóan jelenik meg. Ha van rá igény, készséggel meg­írom a többit” - válaszolja minderre, és hozzá sokat sejtetve mosolyog. A másik kötet, Martsa Balázs műve ennél lényegesen egyszerűbb eset. Adva van egy harmincon túli győri fiatalember, akit a benne felgyülemlett rengeteg adat, információ közkinccsé tételének vágya inspirált. Összeírt egy több mint 500 ol­dalas könyvet, mint a címe (White Boy Blues) is mutatja, kizárólag e fekete mű­faj fehér előadóira koncentrálva. Marisa nem szakíró, nem zenész, egyszerű le­mezgyűjtő és zeneszerető, aki sokakkal együtt úgy tartja, a népszerűség szintje önmagában nem fokmérője semmilyen emberi teljesítménynek. Jó a felépítése, a tagolása, az íve kötetének. Rengeteg olyan adatot (lemezeket, illetve felvétele­ket) tartalmaz, amelyek még a műfajban benne élők számára is újszerűek és hasz­nosak lehetnek, és azt sem nehéz megjó­solni, hogy többek között ezek miatt a White Boy Blues a rajongók számára ha­marosan alapmű lehet. De. Akárcsak Nemes Nagy, Martsa sem tudja igazából eldönteni, hogy szűk kör­nek szánt kézikönyvet ír, vagy egy szá­mukra elementáris élményt szeretne át­adni az olvasónak. Mindketten alapvető­en száraz, lexikális adatokkal traktálják a nagyérdeműt, a sztorikat lineárisan fel­építve, a muzsikuspályákat lépésről lé­pésre követve. A kötetekben leírtak zö­me inkább a fanatikusok számára okoz­hat izgalmat, az itt összehordott adathal­maz a többség számára nem válik él­ménnyé, nem válik átélhetővé. Ha egy kevésbé beavatott véletlenül beléjük la­poz, és korábban a blues nemigen érin­tette meg, ezektől a könyvektől félő, nem is fogja. Még akkor sem, ha tudjuk, Ma­gyarországon mindkét kötet abszolút hi­ánypótló. Jávorszky Béla Szilárd Sok más zenei irányzattal együtt a lemezkereskedelem, a koncertélet és a média igazi­­ mostohagyereke. Eric Glapton és B. B. King ­­ EST Sl fSnSHSa " cümlb és­­IBnés-2 ar JtaiiJJ Chmlíö . Wr' J|§ llfcy] átíYáijíJJB ilúJlijj 2s)?tu) GYMWmmAK ALAPÍTVÁNY KIEMELKEDŐEN XO/.MASSSmS ’w**mm* Pim a tkxdf attu J»no» --ApÁítí* I *-------„ o""" £ i ,; ______ cmm db, K«rfJWw-Pa«Mwy­ 3i** ittt#*** -a' kik' A ,/ V f- Nrtw r, Tuto a* tUngokt tayMgt ktoftv* n*o**›tv«to Oi Sdumpttatvfe evuwttttMVniNitet' % H msms • - —18 *1/ l k -C ‡■ ■Jít’tC'-: / 4 Office Ari & Design &&>'• - - \ mwpnIowuhh. ... : 544 " * tfjEGON GE3 »t>SS£RVEtS« ---------------

Next