Népszabadság, 2000. szeptember (58. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

12 NÉPSZABADSÁG PIAC­GAZDASÁG 2000. SZEPTEMBER 23., SZOMBAT A Gazprom nem fenyeget Rahimkulov helytelenítené a gázüzletág eladását A Gazprom sem a múltban, sem most nem vásárolt Mol-részvényt — jelentette ki Mi­hail Rahimkulov, a Gazprom magyaror­szági érdekeltségeinek első embere la­punknak adott interjújában, s személyes véleményként hozzátette: nagy hiba len­ne, ha a Molról leválasztanák a gázüzlet­ágat, és azt bárkinek is eladnák, mert an­nak a lakosság látná kárát. A napokban zajló Mol-BorsodChem-TVK részvény­­vásárlási ügylet miatt pert kívánnak indí­tani, mert szerinte a megállapodás kárt okoz a TVK-nak, és ezzel a BorsodChem részvényeseinek is.­ ­ A napokban megnyilatkozásaiban nagyon elítélően szólt arról az ügyletről, amelyben - az előzetes értesülések sze­rint - a Mol megvásárolja a Borsod­­Chemtől a TVK-részvényeket, s ezzel megerősíti pozícióit a hazai vegyipar­ban. Még bizonyos fenyegetéseket is ki lehetett érezni a nyilatkozatokból. Válto­zott valamennyire a helyzet azóta, hogy a csütörtök esti tévéinterjú elhangzott? - Éjszaka nem történt semmi, de a hozzám eljutott információk szerint a Mal aláírta a szerződést a Bor­­sodChemmel a TVK-részvények vásárlá­sára. Ez egy nyolcszázalékos részvény­­csomagra vonatkozik, és egy hosszú távú szerződésre, amely szerint a TVK etilént szállít a BorsodChemnek. Ez azonban a TVK-nak károkat okoz, mert azt az alap­anyagot adja át a BorsodChemnek, ame­lyet maga dolgozott volna fel. Ez jelentős gazdasági hátrány, amely sérti a BorsodChem részvényeseinek érdekeit is, és ezért megtettük a jogi előkészülete­ket a vétkes személyek felelősségre vo­nása érdekében. Ugyanakkor pozitívum­nak tartjuk, hogy bizonyos kompromisz­­szum született, mert a BorsodChem nem adta el a birtokában lévő teljes részvény­­csomagot, csak 16 százaléknyit. Ebből nyolcat vett meg a Mol, a másik nyolcat pedig két magyar bank. Kérdés, miért vá­sárolták meg kétszeres áron, ha a tőzsdén feleennyiért is megkaphatták volna a részvényeket. Nem válik dicsőségükre, hogy zárt körben bonyolították le ezt az üzletet.­­ Ön, aki az Állami Értékforgalmi Bank első embere, és a Panrusgáz elnöke is - amely ugyancsak Gazprom-érdekelt­­ség — ebben az ügyben a Milford Hol­dings képviselőjeként nyilatkozik. Valójá­ban kik állnak a Milford Holdings mö­gött, és kik a tulajdonosai?­­ Elogy kik állnak mögötte, az az ed­digiekből nyilvánvaló. A tulajdonosait pedig meg lehet keresni az ír cégbírósá­gi bejegyzések alapján. Az Európai Uni­óban nincsenek titkok, nemzetközileg auditáltak a mérlegek, nyilvánosak az adatok. A Milford Holdings tavaly 280­­ millió dolláros forgalmat bonyolított le, s 44,9 millió dollár volt a nyeresége. Az­­ idei első féléves forgalom 300 millió dollár volt 23 millió dollár nyereséggel. S ez mind magyarországi üzlet volt. Én­­ a Milford képviselője vagyok, de a tulaj-­ donosokról nem adhatok felvilágosítást.­­ -Az tehát nyilvánvaló, hogy a Milford mögött a Gazprom áll. Mi a céljuk a ma­gyar vegyipari cégekkel? - A Gazprom, amely 51 százalékos tu­lajdonosa a Szibur petrolkémiai vállalat­nak, nagyszabású elképzelésekkel foglal­kozik. Amellett, hogy el tudná látni a BorsodChemet és a TVK-t is a szükséges alapanyagokkal, hosszabb távra is gon­dol. Elemzések készültek például egy Európa több országához és petrolkémiai üzeméhez kapcsolódó etilénvezeték megépítésére. Az év végéig ismertetni kí­vánjuk az elképzeléseinket. - Ön nyilvánosan elmondta, hogy ma­gyarországi gáztranzitvezeték építését tervezik. Hol és mikor? - Ez régóta napirenden lévő terv. Isme­retes, hogy a Gazpromnak hosszú távú szerződése van a Mollal, 2015-ig föld­gázszállításra. Ez összességében mintegy 220-230 milliárd köbméter földgázt je­lent, amely a mai gázárak mellett mint­egy 30 milliárd dolláros értéket képvisel. De jövő évtől valószínűleg csökkenni fognak a gázárak. Ezt is figyelembe véve, mondjuk a szerződött érték mintegy 20 milliárd dollár. Az idén Magyarországra 8,5 milliárd köbméter gázt szállít a Gazprom, amely mintegy 900 millió dol­lárt tesz ki. A Panrusgáz - amely a Mal és a Gazprom közös vállalata - stratégiai célnak tekinti, hogy bővítse a földgáz-ke­reskedelmet Magyarországgal és a kör­nyező országokkal is. Ezért további veze­tékekre van szükség. Magyarországot egy vezetékgyűrű vehetné körül, amely MIHAIL RAHIMKULOV 1945-ben született Moszkvában. 1969 óta a gáziparban dolgozik. 1989-1997: az Interprocom orosz-ma­gyar gázipari vállalat vezérigazgatója. 1994-től a Panrusgáz Magyar-Orosz Gázipari Rt. vezetője. 1996-tól az Általános Értékforgalmi Bank Rt. elnöke, majd elnök-vezérigaz­gatója­ révén nemcsak a Mal ellátása javulna, hanem a szomszédos országokkal való kereskedelem is bővülhetne. Intenzív tár­gyalásokat folytatunk egy vezeték építé­séről, amely lehetővé tenné, hogy Hor­vátországba közvetlenül szállítsunk föld­gázt, a helyett a mostani rendszer helyett, amely Szlovákián, Ausztrián és Szlovéni­án keresztül halad. Ez lehetővé tenné, hogy Magyarországon át 1,4 milliárd köbméter földgázt szállítsunk Horvátor­szágnak. Foglalkozunk egy Fehérorosz­országon, Lengyelországon és Szlováki­án átvezető hálózat építésével is. Ezenkí­vül vizsgáljuk egy harmadik hálózat ter­vét is, amelynek révén a Magyarországra irányuló földgázszállítást ötmilliárd köb­méterrel növelhetnénk évente, ha erre igény van. Ez elvezethetne egészen Olaszországig. A megvalósítási tanulmá­nyok már elkészültek. Mert mi megértjük azt a politikai célt, hogy Magyarország nem kívánta egy országtól vásárolni a földgázt, és ezért megépítette a Győr- Baumgarten vezetéket is, ahonnan a Ruhrgastól vett földgázt hozzák. De azt tudni kell, hogy az is orosz gáz, eredetileg a Gazpromtól, és nem érthető, miért vásá­rolnak onnan drágábban.­­Ezeknek a vezetékeknek és beruházá­soknak a létrehozásában szerepe van az IGPI (Intergazprom-Invest Holding) Energetikai Rt.-nek is, amelyről a cégbí­rósági bejegyzésekből lehet tudni? - Ez a cég korábban valóban a Milford tulajdona volt, de már eladta, egyébként hitelezési tevékenységet folytat és beren­dezéseket vásárol. - Amikor egy tévéinterjúban a TVK- részvényekkel kapcsolatos ügylet miatti rosszallásának adott hangot, elég fenye­getően hangzott, hogy felül akarják vizs­gálni a magyar élelmiszer- és gyógyszer­­vásárlásokat. Mekkora üzletről van szó? - Természetesen nem akartam fenye­getni, csak figyelmeztetni, s ez nem ugyanazt jelenti. Mi csak egyenlő feltéte­leket szeretnénk. Azért részesítettük előnyben Magyarországot az élelmiszer- és gyógyszervásárlásoknál, mert jók a ter­mékeik és megbízhatóan szállítanak. A Mollal való hosszú távú megállapodásunk kapcsán létrejött egy olyan szerződés is, hogy az éves földgázszállítási kvóta 85 százaléka feletti mennyiség ellenértékéért magyar árut vásárolunk. Nem mondom, hogy a jövőben ezt nem tesszük, de meg­gondoljuk, hogy mit, honnan szerzünk be.­­ Megerősíti-e, hogy a Gazprom nem vásárolt, és nem is szándékozik Mol­­részvényeket vásárolni? És ez azt is jelen­ti-e, hogyha a Mol gázüzletágának vala­mely részét el akarnák adni, akkor a Gazprom ezt sem akarná megvenni? - A Gazprom legfelsőbb vezetésének felhatalmazásával jelenthetem ki, sem a múltban, sem most nem vásárolt a Gazprom Mol-részvényeket, és az érde­keltségei nem vesznek részt felvásárlás­ban. A gázüzletágról nem tudok hivatalo­san nyilatkozni. De a személyes vélemé­nyem az, hogy nagy hiba lenne, ha levá­lasztanák a Mólról, és eladnák bárkinek is. Egységes olaj- és gázipari cégként kel­lene a Mólnak tovább működnie - ezt úgy mondom, mint aki már hosszú éveket töltött a gáziparban. Ha eladnák a gázüz­letágat, bárki is lesz az új tulajdonos, a la­kosság látná kárát a döntésnek. Ezért nem tartom helyesnek azt a kormányzati állás­pontot, amely a gázüzlet leválasztásához és esetleges eladásához vezethet. Azzal viszont nagyon is egyetértek, hogy a mai magas gázárakat nem szabad a lakosság­ra rászabadítani. Peredi Ágnes-Farkas József György A vegyipari cégek között folyó tárgyalás üzleti ügy, nem szerencsés, hogy en­nek kapcsán Mihail (Megdet) Rahimkulov a Gazprom magyarországi import­jának esetleges felfüggesztéséről beszélt - jelentette ki a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Balás Péter tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: reméli, hogy ez nem végső vélemény és szándék a Gazprom részéről. Emlé­keztetett arra, hogy Magyarországra irányuló gázszállításainak egy bizonyos szintje felett a Gazprom magyar cikkeket, főként élelmisz­er-ipari termékeket szerez be. Az elmúlt másfél évben a megállapodás értelmében 25 millió dollár értékben exportáltak Oroszországba. Lapunk értesülése szerint az idén való­színűleg nem is képződik forrás az élelmiszer-szállítások számára, mert a Mal nem használja ki teljes gázimport-lehetőségét a Gazpromnál. PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC 2000. SZEPTEMBER 22. Forrás: mm.fornax-monitor.hu NÉPSZABADSÁG-grafika BUDAPESTI RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK Forgalom Nyitó Záró Min. Max. Átlag­ Változás értéke darab ára ára ára ára ára pontban %-ban Agrimpex Antenna Hungária Rt. 46236630 7 850 6010 5 800 5 720 6010 5890 -300 -4,92 Arago 563 555 860 674 650 643 700 6550 0,00 Aranypók Rt. 179995 218 500 10 4958 450 10 4958 571 -5 -0,05 BIF Rt. 3 402 007 1654 21002 100 2 0512 100 2 057 -110 -4,98 BorsodChem Rt. Brau Union Rt . 499 430 332 4 690 4 685 4 500 4 690 4 516 -5-0,11 CEGF Csopak Rt. 369 325 395 935 935 935 935 9350 0,00 Danubius Rt. 19 669 225 3 981 5 075 4 880 4 860 5075 4 941 -220 -4,31 Domus Rt. Dédász Rt. 400 000 50 80008 0008 000 8000 8000 -50 -0,62 Démász Rt. 56 476 400 4 436 12 900 12 500 12 500 13 000 12 731 -450 -3,47 EHEP Egis Rt. 85 124 675 6316 13 600 13 600 13 200 13 800 13 478 -50 -0,37 Elmű Rt. 26 0002 13 000 13 000 13 000 13 000 13 000 -500 -3,70 Émász Rt. 5247 170 1042 5 045 5 250 5 000 5 250 5 036 185 3,65 Eravis elsőbbségi Eravis törzs Fotex Rt. 76 994 973 257820 298 304 293 304 2994 1,33 Fűzfői Papír Rt. Garagent Rt. 34 845 69 505 505 505 505 505 -95­­15,83 Gardénia Rt. 12 881 59 208 229 208 229 218 22 10,63 Globus Rt. 11510840 4 755 2 425 2 385 2 385 2 450 2 421 -65 -2,65 Graboplast Rt. 12 440 265 5133 2 470 2 420 2 400 2 470 2 424 -35 -1,43 Graphisoft NLG 32 341 365 7 995 4100 4 045 4 000 4150 4 045 -105 -2,53 HB Westminster Rt. Humet Rt.8 325 167 64 060 130 131 127 134 130 -5 -3,68 Humán Rt. 1 933 240 1057 1860 1820 1820 1860 1829 -30 -1,62 Hungagent Ibusz Rt. Inter-Európa 2 202 450 214 10 100 10 350 10 100 10350 10 292 200 1,97 Kartonpack Konzum Rt. Konzumbank Rt. Kékkúti Ásványvíz Mal Rt. Matáv Rt. 4 150 570 127 3 016 667 1380 1384 1350 1­395 1376 -52 -3,62 Mezőgép 17 227 030 10 306 1650 1640 1630 1 700 1672 -55 -3,24 Második Dev. Factory NABI 5 997 8351 111 5 400 5 370 5 355 5 440 5 399 -150 -2,72 Novotrade Rt. OTP elsőbbségi 19 053 070 2 414 7 710 7 950 7 710 7 950 7 893 100 1,27 OTP törzs 2 976 290 895 212 019 14 350 14 100 13 705 14 390 14 038 -595 -4,05 Pannon Költó Rt. 226 100 340 665 665 665 665 6650 0,00 Pannonflax Rt. 2 061855 2 410 865 870 840 870 856 10 1,16 Pannonplast Rt. 100 560035 23 763 4 280 4 220 4 200 4 285 4 232­­160­­3,65 Phylaxia Pharma Rt. 4 942 518 81 290 63 63 60 63 610 0,00 Pick Rt. 21 864 585 2 4898 5208 8458 5208 8458 784 15 0,17 Primagáz Rt. 1 132 005 725 1550 1600 1550 1600 15610 0,00 Quaestor Richter 1 558 897 265 112 649 13 945 14 100 13 650 14 145 13 839 -315 -2,19 Rizikó Faktory 4 8003 1600 1600 1600 1600 1600 -200-11,11 Rába 123 681 165 56309 2170 2195 21252 220 2196 -5 -0,23 Skála-Coop Rt. T 15 682 500 12 750 1230 1230 1230 1230 1230 -20 -1,60 Styl Rt. Synergon 92 554200 51 551 1805 1790 1765 1815 1795 -70 -3,76 Sz.-fehérvéri Hűtőipari Rt. Sz.-fehérvári Hűtőipari Rt. Kem. I­iász Rt. 10 001235 1229 81208 0508 0158 200 8138 -100 -1,23 TVK Virginia Zalakerámia Rt. 161 903 170 608572 600 2 705 2 550 2 7052 6600 0,00 Zwack Unicum Rt. 656 445 101 64456 500 64456 5006 499 50 0,78 ÉDÁSZ Rt. 1068508 13350 13 400 13 350 13 400 13 3560 0,00 Kárpótlási jegy (AB) 1 083 445 1694 620 636 620 641 640 -7­­1,09 NYÍLT VÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAPOK KÜLFÖLDI TŐZSDÉK Alap neve Dátum Nettó eszközérték Jegyenként ABN AMRO Aranykosár Bef. A. 09/25 12 306 831 072 1,8880 ABN AMRO Cash Flow 09/25 435 046404 1,0821 ABN AMRO Navigátor Alap 09/25 1353 418907 1,1553 ABN AMRO UNIÓ Nemz. RV. Alap 09/25 3 979 807 499 1,2459 Adventum Arbitrázs 09/25 232 452926 1,2188 Alpok Nyíltvégű Részvény Alap 09/25 733 715 624 1,2856 Alpok Nyíltvégű Állampapír Alap 09/25 2 752 108 182 1,2634 Alpok Tradíció Nyíltvégű Bef. Alap 09/25 2 911 880 932 1,7403 Aranyhal Befektetési Alap 09/22 699 334 675 2,2960 Aranytallér Nyílt végű Bef. Alap 09/25 268 620 643 2,0640 BONUS II. Nyíltvégű Bef. Alap 09/25 1458 840 860 1,0131 Bonus Részvény Bef. Alap 09/25 515 390234­­­1,0201 Borostyán Nyíltvégű Bef. Alap 09/25 2 501 020 687 1 822,9700 Budapest Bonitas Bef. Alap 09/25 1357 130 950 1,0262 Budapesti. Bef. Alap A. 09/25 34 059917 967 29 975,0000 Budapesti. Bef. Alap AA 09/25 34 059917 967 44 552,0000 Budapest I. Bef. Alap C 09/25 34 059 917 967 2,9975 Budapest II. Befektetési Alap C 09/21 34 343 800822 2,5589 Budapest Nemzetközi Kötv. Alap 09/21 597 427 717 1,2309 Budapest Nemzetközi Részv. Alap 09/21 9 787 220 968 1,4926 Budapest Növekedési Alap 09/21 17 136 546 273 2,0393 Budapest Számlafedezeti B. A. 09/25 31380 980 178 1,0074 CA Devizakötvény Alap 09/21 972 145 442 1,6351 CA Devizarészvény Alap 09/21 2 307 170 560 1,4523 CA Kötvény Alap 09/21 11381 923 658 1,8222 CA Közép Európai Részvény Alap 09/21 1 769 519 849 3,7858 CA Pénzpiaci Alap 09/21 21 688 052 014 1,4784 CA Részvény Alap 09/21 2 574 995 112 1,4998 CA Selecta Európai Részvény Alap 09/21 5155 639 204 1,2497 CIB Nyílt végű Pénzpiaci Alap 09/22 1348 382 357 1,0358 CIB Nyíltvégű Részvény Alap 09/21 1382 671 656 1,1866 CIB-Kincsem Nyílt végű Bef. Alap 09/22 19 765 739 552 1,7021 CIB-Nemzetközi Értékpapír B. A. 09/21 376 433 958 1,0656 Cívis 95 Befektetési Alap 09/21­­ 499 486 881 0,9986 Concorde Fedezeti Alap 09/25 605 517 805 1,3901 Concorde Pénzpiaci Bef. Alap 09/25 818 332 279 1,1450 Duna Tőzsdei Bef. Alap 09/22 885 870 439 1,7365 Első Hazai Lakásalap Bef. Alap 09/21 473 404 816 10 171,0000 Hunnia Deviza Kötvény Bef. Alap 09/21 184 421 401 1,1290 Hunnia Deviza RV. A. (Hunnia IV) 09/21 886 299 545 1,7840 Hunnia Kamatvadász Bef. Alap 09/21 763 549 633 1,3230 Hunnia Kötvényindex Bef. Alap 09/21 259 887 994 1,2140 Hunnia Pénzpiaci Bef. Alap 09/22 5 343 842 305 1,3212 Hunnia Részvény Nyílt végű B. A. 09/21 608 403 050 1,1740 Hunnia Részvényindex Bef. Alap 09/21 128 334 224 1,1210 Hunnia Államkötvény A. (Hunnia III) 09/22 2 808 047 179 2,3710 ING Globális RV. Alap 09/21 1 247 491 854 1,1009 Imperial Befektetési Alap 09/25 414 494 315 1,7093 Imperial R Befektetési Alap 09/22­64 542 742 1,1606 K&H Kötvény Alap 09/25 1257 399 045 2,4323 K&H Pénzügyi Alap 09/25 892 912 493 1,1350 K&H Részvény Alap 09/25 274 614 115 0,8214 Kurázsi Értékpapír Bef. Alap 09/25 26413 121 84 930,0000 MKB Európai Nyíltv. RV. Bef. Alap 09/25 1 240 557 816 0,9572 MKB II. Részvény Alap 09/25 1 302 429 683 1,2904 MKB Nyíltvégű Nemz. Bef. Alap 09/25 524 701 942 1,0397 MKB Állampapír Bef. Alap 09/25 5 457 610 814 2,5262 Monéta Nemzetközi Kötv. B. A. 09/21 693 098 501 1,0571 Monéta Nemzetközi Részv. B. A. 09/21 2 822 013 376 1,4759 Monéta Részvény Nyíltv. ÉRt. B. A. 09/21 161 094 384 1,1801 Monéta Állampapír Nyíltv. ÉRt. B. A. 09/21 970 533 645 1,4327 Nívó Kötvény Befektetési Alap 09/25 671 209 054 1,3424 Német Pénzpiaci Alap 09/25 718 780 985 1,1100 Nívó Részvény Nyílt végű Bef. Alap 09/25 123 016 579 1,2302 OTP Optima Befektetési Alap 09/25 259 039 754 828 2,1668 OTP Paletta Nyíltv. Bef. Alap 09/226 155 562 231 1,5035 OTP Platina Nemzetk. RV. Alap 09/22­3 527 639 048 1,1308 OTP Quality Részv. Alap 09/22 3 039 430 231 1,2620 Partner Nyílt végű Befekt. Alap 09/22 100 358 600 1,1630 Postabank Családfa 09/25 750647 598 1,3142 Postabank Hozamgarancia Bef. A. 09/25 9 824 563 192 1,8927 Postabank Lokomotív 09/25 307 808 730 1,2986 Postabank Millennium Nyílt K. B. A. 09/25 1989 478 588 1,0800 Prémium Befektetési Alap 09/25 1 776 477 751 1,0128 Rabobank Állampapír Nyíltv. B. A. 09/258 869 052 1,2366 Reálszisztéma Befektetési Alap ___ Sydney 2000 Befektetési Alap 09/22 132 861 973 1,8001 Takarék Részvény Alap 09/25 586 899 869 0,9116 Takarék Állampapír Bef. A. 09/25­­ 105 862 235 1,0839 Tallér Nyílt végű Értékpapír B. A. 09/21 474 352 198 1,8169 UBA Jupiter Fedezeti Bef. jegy 09/22 27 274 407 1,3567 UBA Merkúr Pénzpiaci Bef. Alap 09/22 90 917 223 1,1558 UBA Szaturnusz Részvény B. A. 09/22 14 003 593 1,0801 UBA Uránusz Nö­. Nyíltv. B. A. 09/22 21 901 811 1,0464 UBA Vénusz Kötvény Bef. Alap 09/226 048 980 1,1506 Zürich Deviza Nyíltv. Értékp. B. A. 09/21 744 694 454 1,130 I­ndex neve Értéke Változása New York DJIA 10 683,50 -82,04 SP-500­­ 433,26 -15,79 London FTSEG 183,00 -16,20 Tokió NIKKEI 15 818,20 -492,80 Hongkong HANG-SENG 14 612,90 -551,57 Párizs CAC-406 231,74 -23,03 Frankfurt DAX6 688,82 5,90 Bécs ATX 1157,50 -8,76 Közép-európai index CESI 1170,04 -13,87 Prága PX 50 511,80 -11,80 Varsó WIG 1722,30 -72,10 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI Devizanem Árfolyam ATS 19,12 AUD 168,17 BEF (100) 652,03 CAD 204,94 CHF 173,23 CZK 7,40 DEM 134,49 DKK 35,25 ESP(100) 158,08 EUR 263,03 FIM 44,24 FRF 40,10 GBP 441,63 IEP 333,98 ITL (1000) 135,84 JPY(IOO) 284,26 NLG 119,36 N0K 32,77 PLZ 66,38 PTE(100) 131,20 SEK 31,26 SKK 6,04 USD 304,93 ÁLLAMPAPÍR-PIACI REFERENCIAHOZAMOK Hozam Változás % %pont 3 hónap 10,70 0,036 hónap 10,72 0,052 év 9,97 -0,04­3 év 918 0,00­5 év 8,98 -0,03 10 év 8,39­­ 0,04 ÁLLAMKÖTVÉNYINDEX MAXIndex (09/22) Értéke 191,15 Változása -0,49 MAXCOMP (09/22) 187,55 -0,29 AMAX (09/22) 183,18 0,03 Forrás: Fomax Rt., a BÉT és a BÁT hivatalos adatszolgáltatója. Az adatok tájékoztató jellegűek.

Next