Népszabadság, 2000. december (58. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

Piac - Gazdaság_______ NÉPSZABADSÁG 2000. DECEMBER 2., SZOMBAT Lassult a gazdasági növekedésRöviden Járai Zsigmond szerint nem kell változtatni a korábbi prognózisokon A vártnál lassabban bővült a gazda­ság a harmadik negyedévben: a brut­tó hazai termék éves növekedési üte­me a második negyedévi 5,8 százalék­ról 4,6 százalékra esett vissza. A szak­értők szerint ugyanakkor a lassulás ténye kevésbé aggasztó, mint Matol­­csy György csütörtökön tett kijelenté­se, miszerint a kormányzati progra­mok révén jövőre ismét hat százalék feletti lesz a növekedés. Az idén, a harmadik negyedévben 4,6 százalékkal nőtt a GDP az előző év azo­nos időszakához képest. A növekedési ütem jelentősen lassult az első negyed­évi 6,6, illetve a második negyedévben számított 5,8 százalék után. Az első há­romnegyed évben a bruttó hazai termék - a KSH előzetes adatai szerint - ösz­­szességében 5,7 százalékkal gyarapo­dott. Az első fél év átlagában a GDP még 6,2 százalékkal múlta felül 1999 el­ső fél évének teljesítményét. A visszaesés nagyobb volt annál, mint amire az elemzők korábban számítottak. Nemrég még 5,5 százalék körüli GDP- bővülést prognosztizált a piac a harma­dik negyedévre, az előrejelzéseket azon­ban lefelé módosították a szakemberek, miután megjelent a beruházások harma­dik negyedéves növekedéséről szóló - rendkívül rossz - adat. A most közölt gazdasági növekedés azonban még a megváltoztatott prognózisoknál is gyen­gébb: a Napi Gazdaság egy hete készült összesítése még ötszázalékos bővülést valószínűsített. A lassulás azért nem volt meglepő, mert tavaly a gazdaság negyedévről ne­gyedévre élénkült fel. 1999 első fél évé­ben még jócskán négy százalék alatt ma­radt a növekedési ütem, a harmadik ne­gyedévben viszont már elérte a 4,5 szá­zalékot. Járai Zsigmond pénzügyminiszter - a Jövőnk pillérei - Költségvetés 2001-2002 című konferencián - a Nép­­szabadságnak azt mondta: nem kell mó­dosítani a pénzügyi tárca ez évre szóló 5,4 százalékos előrejelzését, miután már korábban jelezték: valószínű, hogy az év második felében lassul a bővülés üteme. Járai elismerte, hogy a 4,6 százalékos harmadik negyedévi GDP-adat kisebb a Pénzügyminisztérium várakozásainál is. A tárca azonban számított arra, hogy a növekedés 5 százalék alatt marad. A pénzügyminiszter közölte: a részletes adatok ismerete nélkül nem lehet indo­kolni a gazdaság vártnál erőteljesebb lassulását, ám elképzelhetőnek tartotta, hogy ebben szerepet játszott a beruházá­si dinamika visszaesése. A KSH tájékoztatójából kiderül, hogy a bruttó hozzáadott érték az iparban to­vábbra is az átlagot meghaladó mérték­ben emelkedett, de a növekedés üteme csökkent. A mezőgazdasági hozzáadott érték viszont a harmadik negyedévben visszaesett. A szolgáltató ágazatok több­ségének a teljesítménye pedig ugyan­olyan mértékben nőtt, mint az első fél évben. A GKI Gazdaságkutató Rt. is számí­tott arra, hogy lassul a növekedés. Bár - mint Karsai Gábor, az intézet munkatár­sa elmondta - kisebb visszaesést prog­nosztizáltak. Eddig a GKI azt várta, hogy a GDP bővülése idén eléri az 5,5 százalékot, ez azonban már nem valószí­nű. Karsai szerint inkább 5 és 5,5 száza­lék között lesz a növekedés, ami még mindig dinamikus gazdasági fejlődést mutat. Matolcsy György gazdasági miniszter egy nappal az adat megjelenése előtt már jelezte: a GDP növekedése elmarad az elemzői várakozásoktól. A gazdasági tárca vezetője ugyanakkor arra is fel­hívta a figyelmet: nincs miért aggódni, miután jövőre ismét hat százalék fölötti növekedésre lehet számítani a kormány gazdaságélénkítő programjainak hatá­sára. A kétéves költségvetésről szóló kon­ferencián hasonlóan bizakodóan nyilat­koztak a megjelent politikusok. Járai Zsigmond előadásában azt hangsúlyoz­ta, hogy szerinte mód van az életszínvo­nal növelése mellett fenntartani a gyors növekedést, és megőrizni a gazdaság egyensúlyát. A pénzügyminiszter hang­súlyozta: önmagában 1,5-2 százalékkal gyorsítja a gazdasági növekedést Ma­gyarország - 2003-ra várható - EU-csat­­lakozása. A Fidesz elnöke, Kövér László beszé­dében azt emelte ki, hogy 2001 a Széche­­nyi-tervvel, a benne lévő részprogramok elindításával együtt az áttörés éve lesz. Az autópálya-fejlesztés, a lakásépítés tá­mogatása, a folyók védőgátjainak újjá­építése, a turisztikai beruházási progra­mok támogatása, valamint a regionális fejlesztések önmagukban is erőteljesen hatnak a gazdaság fejlődésére — mondta. A független kutatók szerint nem meg­nyugtató, hogy a kormány - Matolcsy nyilatkozataiból kiindulva - hat száza­lékra kívánja emelni a növekedést. Nem hisznek abban, hogy a bővülési ütem el­érheti a hat százalékot, éppen a fő piac, az unió gazdasági növekedésének lassu­lása miatt. Komoly gondot is jelentene - mondják -, ha a költségvetési politika eredményezne ekkora növekedést. Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő vezető elemzője szerint ezzel a fizetési mérleg hiánya a vártnál is jóval nagyobb lenne jövőre, tehát borulhatna az egyen­súly. Várhegyi Éva, a Pénzügykutató fő­munkatársa ehhez hasonlóan úgy véli: ha a növekedés alapja a kormányzati költekezés és nem a magánszféra lesz, ez mind az inflációra, mint a gazdaság egyensúlyára csapást jelenthet. Római Róbert-Várkonyi Iván Járai a jövőről FOTÓ: SOPRONYI GYULA A GDP ALAKULÁSA 1989-HEZ KÉPEST A GDP NÖVEKEDÉSE (növekedés az előző év azonos negyedévéhez képest, százalékban) Forrás: KSH NÉPSZABADSÁG-grafika Január elsejétől a nyugdíjasok, vagyis a nagyszülők is elmehetnek gyesre, il­letve gyedre - jelentette be Járai Zsigmond pénzügyminiszter a Jövőnk pil­lérei - Költségvetés 2001—2002 című konferencián, amelyet a Budapest Bu­siness Klub szervezett. Járai közölte: a kormány várhatóan kedden fogadja el a kétéves büdzséhez benyújtott változtatási javaslatot, amely ezt a rendelke­zést is tartalmazza. Hangsúlyozta: ez azokon segít, akik a nagyszülőkre tud­ják bízni gyermeküket, ha dolgoznak. Az intézkedés - szavai szerint néhány tízmilliós - fedezetét már megteremtették, és az elfogadásáról már a kor­mánykabinet - a kormány szűk körű politikai döntéshozó testületének - teg­napi ülésén határoztak is. (V. I.) Elperlik az Origó nevét A Fővárosi Bíróság a Matávnetet az Origó név használatának ideiglenes fel­függesztésére kötelezte — nyilatkozta Simó György, a Matávnet vezérigazgató­helyettese a Népszabadságnak. A Ma­gyarországon leglátogatottabb internetes portálnak azért kellett megválnia nevétől, mert az azonos néven ingatlan-adatbázist működtető Dunaholding Informatikai Stúdió Kft. védjegyoltalma alatt áll az­ „Origó” megjelölés. A www.origo.hu interneteim alatt már péntek déltől nem található meg a szokott tartalom. Az Origó portált kiadó Matávnetet a szintén Origó névre keresztelt internetes ingatlan-adatbázist működtető Duna­holding Informatikai Stúdió perelte be. A Dunaholding indoka az volt: évek óta be­jegyzett védjegye a vitatott név. A Matávnet viszont azzal érvel: hasonlóan a felpereshez, 1998 második felében je­gyezték be az Origót, ám a Szabadalmi Hivatalhoz beadott igénylés más tevé­kenységi körre vonatkozott. A Fővárosi Bíróság ideiglenes végzés­sel november 30-án, csütörtökön a név­­használat felfüggesztésére kötelezte a Matávnetet. Az ideiglenes jelleg addig tart, míg az ügyben jogerős ítélet nem születik. Ez leghamarabb 2001 februárjá­ban történhet meg, a per következő tár­gyalását ugyanis ekkorra tűzték ki. - A Matávnet fellebbez a döntés ellen - mondta Simó György. Arról viszont nem árult el részleteket, cégének mekkora veszteséget jelent a már bevezetett márka­név használatának felfüggesztése. Kele­men Gábor, a Korridor portál igazgatója szerint ez több milliárd forintra tehető. A portál tartalmát a http://195.228.240.145 webhelyen érik el a felhasználók. G. M. Zöld jelzés az Econetnek A Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett Virginia Rt. tulajdonosai tegnapi köz­gyűlésükön zöldre állították a jelzést az Econet Rt. előtt, azaz jóváhagyták azo­kat a tranzakciókat, melyek eredménye­képpen az internetes alkalmazásokkal foglalkozó cég beolvadhat a Virginiába, s így az első magyar internetes tőzsdei céggé válhat. Mint arról korábban beszámoltunk, mindez egy folyamat része, melynek ke­retében két, részben azonos tulajdono­sok és menedzserek által irányított kár­­pótlásijegy-hasznosító társaság, a Virgi­nia és a Magyar Kárpótlási Jegy Hasz­nosító Rt. (MKJH) elcseréli, „megtisz­títja” befektetési portfolióját, s amely­nek végén a Virginia - Econet.hu Rt.-re változtatva a nevét - már csak az „inter­netes biznisszel”, az MKJH pedig - va­lószínűleg Skoglund Holding Rt.-ként - hazai és nemzetközi fuvarozással, szál­lítmányozással fog foglalkozni. Az ehhez szükséges döntések megho­zatala érdekében tegnap az MKJH is közgyűlést tartott, ezt a tanácskozást azonban - szabályozási előírások miatt - nem lehetett befejezni. Az MKJH köz­gyűlését ezért a részvényesek felfüg­gesztették, a munkát december 11-én folytatják. F. E. G. Jön is, megy is a tőke Az esztendő első kilenc hónapjában 1524 millió eurót fektettek be Magyaror­szágon, és a Gazdasági Minisztérium il­letékese bízik abban, hogy az ütem a ne­gyedik negyedévre sem mérséklődik, így 2000-re az összbefektetés elérheti a két­milliárd eurót. Pongorné Csákvári Mari­anna szűk körű sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a hazánkban működő külföldi érdekeltségek az idén eddig 762 millió euró profitot vittek ki az ország­ból. Ez jelentősen túllépi a tavalyi első kilenc hónap adatát (404 millió), ám a je­lenség mögött a gazdasági kormányzat nem a befektetők mohóságát véli felfe­dezni, hanem azt, hogy a korábbi évek beruházásai mostanra „fordultak termő­re” tömegestül. Pongorné hozzátette, hogy szakvélemény szerint 20 milliárd dolláros összbefektetés esetében egymil­liárdnyi profit kivitele teljesen reálisnak fogadható el (Magyarországon az eddig befektetett működőtőke mintegy 21 mil­liárd USD), új beruházásokat pedig csak ott lehet várni, ahol a korábbiak tisztes­séges hasznot hoznak. A helyettes államtitkár a továbbiakban elmondta, hogy a tárca a gazdaságfej­lesztési pályázati rendszert átalakította, a korábbi kamatmentes hitelek helyébe vissza nem térítendő támogatás lépett, ami a várakozásokat is meghaladó érdek­lődést keltett. Hozzátette, hogy ezzel az EU-ban alkalmazott direkt támogatási rendszerhez közelítettek, ami pozitívan hatott a külföldi tőke érdeklődésére is. Csákvári Marianna méltatta az ITDH szerepét a befektetések ösztönzésében, aminek eredményeképpen az idén 11 500 új munkahely létesült Magyarországon. F.J. Gy. Dollarizáció Latin-Amerikában Harmadik latin-amerikai államként Sal­vador szintén úgy döntött, hogy a dollárt is bevezeti hivatalos valutaként. Január 1-jétől az amerikai dollárral tetszés sze­rint lehet fizetni belföldön a nemzeti va­luta, a colón mellett. Az állampolgárok dollárban is elhelyezhetik megtakarítá­saikat a bankban, és akár dollárban, akár colónban vehetik ki a pénzüket. A dön­téstől azt remélik, hogy segíti a külföldi tőke beáramlását és a gazdaság élénkíté­sét. Ecuador és Panama már korábban a dollárt tette meg hivatalos valutájává. (MTI) Népszámlálási nyomtatványok Közel 13 millió személyi és 7 millió la­káskérdőív december 8-ig történő szállí­tására kötött szerződést a Központi Sta­tisztikai Hivatal az Állami Nyomda Rt. és a Szikra Lapnyomda Rt. konzorciumá­val. A közbeszerzési eljárás nyomán lét­rejött megállapodás aláírását követő órákban megkezdték a jövő évi népszám­lálás adatfelvételéhez szükséges nyom­tatványok gyártását. (Munkatársunktól) AH-jegyzésadatok csak vasárnap Vasárnapra várható, hogy az ÁPV Rt. közzéteszi az Antenna Hungária (AH) részvényjegyzésének eredményét. Az árazásra Londonban kerül sor, de annak részleteit sem kívánják nyilvánosságra hozni vasárnap előtt. Ismeretes, hogy no­vember 27. és 30. között zajlott a részvé­nyek nyilvános forgalomba hozatala, s az előzetes értesülések szerint meglehe­tősen szerény volt az érdeklődés, mert a befektetők sokallták a 6200 forintos ma­ximális jegyzésárat. (P. A. G.) Korlátlan ingyeninternet a Kiwwitől Korlátlan, 24 órás, ingyenes lakossági internet-hozzáférési szolgáltatást indít Magyarországon elsőként a Kiwwi nem­zetközi távközlési cég. A felhasználóknak csupán a helyi hívás költségét kell állni­uk. A szolgáltatást elsősorban a Kiwwi világhálós portáljának reklámbevételei­ből kívánják finanszírozni. A „kiwwi Netet” hivatalosan december 8-tól veze­tik be fokozatosan a nagyvárosokban, el­sőként Budapesten és Székesfehérvárott. Más szolgáltatóknál a korlátlan hozzáfé­rés díja jelenleg havi 2500-tól tízezer fo­rintig terjed. Végvári Orsolya, a bécsi központú cég magyarországi ügyvezetője szerint hazánkban is eljött az ideje annak, hogy ingyenessé váljon az internet-hoz­záférés. Piackutatások szerint leginkább a tizen- és huszonévesek érdeklődnek majd a kiwwi Net iránt. (Munkatársunktól) Ön bizonyára jól ismeri a megbízható svájci órák pontosságát. Ismerje meg most a világ vezető helyén álló svájci bank elsőrangú szolgáltatásait is! A svájci UBS bank a világ egyik legjelentősebb pénzintézete a befektetési tanácsadás és vagyonkezelés területén. Természetesen nem véletlenül. Szakembereink világszerte tanulmányozzák a különböző országok gazdasági mutatóit, a pénzpiacokat, a kamatokat és árfolyamokat, és figyelemmel kísérik a vállalatok adatait is. Ezen ismeretek és az egész világot átfogó információk elemző értékelése a mi sikeres együttműködésünk biztosítéka. Győződjön meg erről Ön is egy személyes beszélgetés során! Címünk: Ausztriában: UBS AG A-101 OWien Naglergasse 25 Tel.: 0043 1 535 12 01 Svájcban: UBS AG CH-8098 Zürich Paradeplatz 6 Tel.: 0041 1 237 32 81 www.ubs.com Valamennyi szolgáltatásunkat Svájcban végezzük. #UBS

Next