Népszabadság, 2000. december (58. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-21 / 298. szám

www.nepszabadsag.hu Itthofl 26 oldal, 68 forint 2000. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK ORSZÁGOS NAPILAP A Nap Témái Egy évet késik a garéi program A garéi veszélyeshulladék-lerakót leg­korábban a jövő év végéig tudják meg­tisztítani. A környezetvédelmi tárca megbízása szerint december végéig be kellett volna fejezni a munkát. A GP- konzorcium mostanáig csak a hulladék felét hordta el. 4. oldal Tanszabadság a Jurtában A negyvenéves Gyöngy Oszkár és fele­sége nomád körülmények között él a nyugati határszélen. A magyarföldi jur­tában két gyereket nevelnek, tanítanak, és nem hajlandók őket iskolába járatni. Ezért a földművelésben és rideg állattar­tásban kedvét és hasznát lelő családfő most a vádlottak padjára került. 8. oldal Jövedelmező utóellenőrzések Legalább százötvenmilliárd forinttal na­gyobb összeget fizet be az idén a költ­ségvetésbe a VPOP. Arnold Mihály sze­rint ez a javuló gazdasági eredmények­nek és az utóellenőrzések hatékonyságá­nak köszönhető. 7. oldal A kisebbség dönt a földeladásról Bábolna az ÁPV Rt.-nek adná el a birto­kában lévő csaknem 23 ezer hektár föl­det. A törvény szerint a közgyűlésen a 97 százalékot tulajdonló privatizációs szervezet vevőként nem szavazhat, a há­romszázalékos kisebbség határoz a cég sorsát eldöntő kérdésről. 13. oldal Fertőző kórok - eltűnő fajok A környezetszennyezést szokás okolni egyes állatfajok kihalásáért. Újabb vizs­gálatok szerint azonban az is lehetséges, hogy az ember által ide-oda hurcolt kór­okozók a felelősek. Azazhogy mi ma­gunk­­ mindannyian. 14. oldal Bányászhiány Márkushegyen VESZPRÉMI TUDÓSÍTÓNKTÓL Négyszáz szakképzett bányászt keres évek óta hiába a Vértesi Erőmű Rt. a márkushegyi bányájába. A részvénytár­saság rendszeresen beadja igényét a munkaügyi központokhoz, de miután magyar jelentkezők nincsenek, külföldi bányászokat alkalmaznak. Havelda Tamás, a Vértesi Erőmű bá­nyászati igazgatója tudósítónknak el­mondta: már korábban is foglalkoztat­tak lengyel és ukrán szakembereket. A legutóbbi munkaerőigényük 330 vájár, 40 lakatos, 20 villanyszerelő, 10 ak­násztechnikus volt, s mindannyiukat föld alatti munkára szerződtették volna - csakhogy senki nem jelentkezett ná­luk. Az igazgató hozzátette: a márkus­hegyi bányától mindössze harminchat kilométerre lévő Dudaron tavaly szűnt meg a szénkitermelés, ekkor mintegy kétszáz bányász veszítette el munka­helyét. Közülük 76-an jelezték, hogy Márkushegyre szerződnének - ám ma csak három volt dudari bányász dolgo­zik náluk. Simon Mihály, a Veszprém megyei Dudar polgármestere érdeklődésünkre azt válaszolta: értesülései szerint a tér­ségben munkanélkülivé vált bányászok nagyrészt korengedménnyel nyugdíjba mentek, leszázalékolták őket, vagy nem feleltek meg a márkushegyi bánya szi­gorú egészségügyi vizsgálatain. Mivel idehaza nem sikerült munka­erőt szerződtetnünk, háromszáz erdélyi magyar bányászt alkalmazunk a Zsil völgyéből - mondta Havelda Tamás. AB-kontroll előtt az üzletrésztörvény Az egyik szövetkezeti érdekképviselet, a MOSZ szerdán levélben fordult a köztársasági elnökhöz, hogy a külső szövetkezeti üzletrészekről kedden elfogadott törvény alkotmánybírósági normakontrollját kérje. MUNKATÁRSUNKTÓL A csekély­­ két százaléknál is kisebb - többséggel elfogadott törvény a külső szövetkezeti üzletrészek kifizetéséről el­vileg hatályba lép január elsején. Egy friss felmérés szerint azonban a szövet­kezetek kétharmada nemhogy saját erő­ből, de a legkedvezményesebb hitelből sem képes teljesíteni az összességében húszmilliárd forintosra becsült kifizetési kötelezettséget. A teljesítés meghitele­zésére kijelölt ÁPV Rt.-nél egyelőre nincs kidolgozott rendszer arra, hogy a nem felügyelete alá tartozó külső cégek­nek - vagyis a kifizetésre kötelezett szö­vetkezeteknek­­ milyen feltételekkel ad­hat kölcsönt. A legnagyobb szövetkezeti érdekkép­viselet, a MOSZ a köztársasági elnöktől azt kéri, hogy az aláírás előtt norma­kontrollt kérjen az Alkotmánybíróság­tól. (Várhatóan hasonlóan jár el két el­lenzéki párt, az MSZP és az SZDSZ is.) Az erre vonatkozó dokumentumot teg­nap el is küldte a szervezet Mádl Fe­rencnek - tudtuk meg Nagy Tamástól, a szövetség elnökétől. Elmondta: ha kéré­süket elutasítják, akkor a szervezet na­pokon belül saját alkotmánybírósági be­adványt is készít az ügyben, mert a szö­vetkezeti szakértők szerint a megszüle­tett jogszabály több ponton is sérti az alapszabályt. AB-kontroll... folytatás a 13. oldalon V­V­ A17 milliárdos drogstratégia A szigorításnak sincs visszatartó ereje A következő három évben 17 milliárd fo­rint áll rendelkezésre a nemzeti drogelle­nes stratégia végrehajtására, ezen belül a kábítószerügyi egyeztető fórumok létre­hozására -jelentette be szerdai tájékozta­tóján Deutsch Tamás ifjúsági és sportmi­niszter. Az önkormányzatok az idén ala­kult regionális ifjúsági szolgáltató irodá­kon keresztül pályázhatnak majd támo­gatásért - településenként maximum másfél millió forintért - saját drogellenes programjaik megvalósítására. Deutsch kijelentette: a támogatást nem újabb bü­rokratikus intézmények létrehozására, hanem a drogfogyasztás megelőzésében és a felvilágosító munkában közreműkö­dő szervezetek tevékenységének össze­hangolására lehet kérni. Évente átlagosan 350 áldozatot köve­tel Magyarországon a kábítószer-fo­gyasztás. A legtöbbet a különböző kábí­tószerpótló anyagok és gyógyszerek. Eb­be nem számolják bele azoknak a közle­kedési baleseteknek az áldozatait, akik úgynevezett diszkóbalesetekben vesztet­ték életüket. A kábítószer hatása alatt au­tót vezető fiatalok kiszűrésére januártól országos közlekedésbiztonsági akciót rendel el az ORFK. Hatala József dan­dártábornok, közbiztonsági főigazgató szerdán újságírók előtt elmondta: a rend­őrjárőröknél rendszeresítik azokat a gyorsteszteket, amelyekkel a vizeletből vagy a vérből nagy biztonsággal kimutat­ható a Magyarországon leginkább elter­jedt drogok bármelyike. A tavaly március óta hatályos módosí­tott Btk. a korábbiaknál lényegesen szi­gorúbban bünteti a kábítószerekkel kap­csolatos bűncselekményeket. A Népsza­badságnak az ország legkülönbözőbb vá­rosaiból nyilatkozó rendőrök, orvosok és jogászok lényegében egybehangzó véle­ménye szerint az új törvény hatására nem csökkent a drogfogyasztás. A törvény „nem befolyásolta a valóságot”. További információk az 5. oldalon A TILTOTT SZEREK ELFOGADOTTSÁGA A 16 ÉVES KÖZÉPISKOLÁSOK KÖRÉBEN (Budapesten, százalékban) 1992 1995 1999 Forrás: CPNI NÉPSZABADSÁG-grafika Karitatív karácsony Többtucatnyi szervezet gyűjt és oszt szét adományokat az ünnepre A magyar társadalom harmada a létminimum alatt vagy annak közelében él, a szegények közül sokan csak adományokból jut­nak karácsonyi ajándékhoz. Az ilyenkor megnövekvő adakozá­si hajlandóságot nemcsak az ünnep közeledte, hanem a szoron­gás is motiválja: sok ember attól tart, ő is válhat rászorulttá. A megajándékozottak érzései vegyesek: szégyellik helyzetüket, és visszatetszést kelt bennük, ha csupán évi egyszeri törődésről van szó. Nem tudjuk, hány karitatív szervezet gyűjt és oszt szét karácsonykor ajándék-, élelmiszer- és ruhacsomagokat, mint ahogy arról sincs visszajelzés, hogy a legrászorultabbakhoz jut­­­ el az adomány. Egy biztos: ez tízezrek karácsonyi története. Részletek a 19. oldalon Tizenötezer alapítványi csomag talált gazdára szerdán a budapesti Felvonulási téren fotó: Kovács bence Csonka lesz a vagyonvizsgáló bizottság Az MSZP, az SZDSZ és az MDF jogi és politikai aggályait hangoztatva nem delegál tagot a képviselők vagyongya­rapodását vizsgáló bizottságba. A Fi­desz szerint a testület januárban még­is megkezdheti működését. A szocia­listák az Alkotmánybírósághoz for­dulnak a bizottság létrehozása miatt. MUNKATÁRSAINKTÓL Az Országgyűlés kedden döntött a Tor­­gyán József által kezdeményezett, a kép­viselők 1990-2000 közötti vagyongya­rapodását vizsgáló bizottság létrehozá­sáról. A testület felállítását a Fidesz és az FKGP a MIÉP támogatásával fogadta el, mert az ellenzéki MSZP és SZDSZ, valamint a kormánypárti MDF többsége a javaslat ellen szavazott. (A Fideszből egyedül Tölgyessy Péter szavazott nem­mel.) A szocialistákhoz és a szabad de­mokratákhoz hasonlóan a fórum képvi­selői is azt hangoztatják, hogy Torgyán­­nak nem lett volna erkölcsi alapja e vizs­gálóbizottság felállítását kezdeményez­ni mindaddig, amíg nem számol el az­zal, miből építi villáját. Emiatt az MSZP, az SZDSZ és az MDF nem is delegál ta­gokat a bizottságba. Répássy Róbert, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke szerint a három párt tá­volmaradása ellenére a testület már janu­árban megkezdheti működését. Az ere­detileg 12 fősre tervezett testület 7 tagját - a Fidesz, az FKGP, a MIÉP és a függet­lenek delegáltját - ugyanis megválasz­totta a parlament. A parlamenti határozat szerint a bizottság azzal kezdi meg mű­ködését, hogy felhívással fordul a képvi­selőkhöz: bocsássák a testület rendelke­zésére az 1990 óta tett vagyonnyilatko­zataik másolatát, és tegyenek nyilatkoza­tot a mostani vagyoni helyzetükről is, hi­szen csak így vethető össze az 1990-2000 közötti vagyongyarapodás. Az MSZP nem ismeri el törvényesnek a vizsgálóbizottságot, ezért semmilyen felszólításának nem tesz eleget - nyilat­kozta lapunknak Tóth András, az ügy­rendi bizottság szocialista alelnöke. Tóth közölte: a vizsgálóbizottságot nem lehe­tett volna megalakítani a képviselők jog­állásáról szóló törvény módosítása nél­kül. A törvény ugyanis a képviselőknek két vagyonnyilatkozat-tételi kötelezett­séget ír elő: egyiket a ciklus elején, a másikat pedig a ciklus végén.­­ Ha to­vábbi nyilatkozatokat kell tenniük a honatyáknak, akkor ez csak a jogállásról szóló törvény módosítása után képzel­hető el - mondta a szocialista képviselő. Csonka... folytatás a 4. oldalon Az új évezred fényei Budaváron Szerda este óta új díszfényben látható a budai Vár nyugati oldala, a Hunyadi udvar. Harminc év elteltével kicserélte a kulturális tárca a történelmi épület­­együttes egy részének kivilágító rendszerét. Az új évezred első percétől a Duna felőli oldalon is kigyúlnak a korszerű lámpák: a tűzijáték után a Világöröksé­get új fényben láthatjuk majd. fotó: gárdi balázs

Next