Népszabadság, 2001. május (59. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-02 / 101. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2001. MÁJUS 2., SZERDA 3 Globalizációellenes május 1. Összecsapások Berlinben és Londonban Berlinben szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, London­ban legalább 29 személyt tartóztattak le május elsején. Moszkvában a szak­­szervezetek azt követelték, hogy min­den dolgozónak emeljék a fizetését. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Németországban félmillióan vettek részt a szakszervezetek által szervezett május elsejei megmozdulásokon. Berlinben és Hamburgban több tucat rendőr megsebe­sült, amikor szélsőbalos tüntetők autókat, épületeket gyújtottak fel és összecsaptak a kivezényelt biztonsági erőkkel - jelen­tette berlini tudósítónk. Dieter Schulte, a Német Szakszerveze­tek Szövetsége elnöke elmarasztalta Gerhard Schröder kancellárt, amiért kilá­tásba helyezte: csökkentik a kedvezmé­nyeit azoknak a munkanélkülieknek, akik nem hajlandók dolgozni, a felkínált mun­kahelyeket elfogadni. Schröder szerint Németországban ma elfogadhatatlan a jó­léti társadalom korábbi vívmánya, a „jog a lustaságra”. Berlinben a városi vezetők által engedélyezett szélsőjobboldali meg­mozduláson a neonáci NPD hétszáz tagja vett részt. A fővárosban az erőszakosság veszélye miatt betiltották a szélsőbal ugyancsak május elsejére tervezett, ál­lamrend- és tőkeellenes demonstrációját. Ennek ellenére a szélsőbalos autonómok már április harmincadikán éjjel össze­csaptak a rendőrökkel, gépkocsikat gyúj­tottak fel, úttorlaszokat állítottak. London központjában pattanásig fe­szült helyzet uralkodott kedd este - írta az MTI. Az antikapitalista, globalizációel­lenes tüntetők ötezer fős csoportja több órán át farkasszemet nézett a kivezényelt rendőrökkel. A május elseje alkalmából különféle csoportok által szervezett, többtucatnyi felvonulás rendezői dél­utánra London bevásárlónegyedébe hir­dettek tömegtüntetést. A város különbö­ző részeiből az Oxford Streethez induló csoportokat a rendőrök feltartóztatták. A több ezer rendőr órákon át szembeszállt a tömeg nyomásával, és nem engedte, hogy a tüntetők együttesen vonuljanak fel. Ko­ra estig 29 személyt tartóztattak le a köz­rend megsértése miatt. Franciaországban a munkavállalók képviselői komoly követeléseket fogal­maztak meg a május elsejei felvonuláso­kon. Elsősorban azoknak követeltek biz­tonságot, akik több nagy cég, köztük a Danone-csoport és a brit Marks and Spencer szerkezetátalakítási programja miatt kerültek az utcára — jelenti az AP. Lionel Jospin miniszterelnök szocialisták által vezetett koalíciós kormányára erős nyomás nehezedik a szakszervezetek ré­széről, hogy akadályozza meg a cégek munkaerő-elbocsátását. Moszkvában harmincezer ember vo­nult ki az utcákra. Moszkvai tudósítónk jelentése szerint a legnagyobb megmoz­dulás a szakszervezetek által szervezett tiltakozó akció volt, amelynek célja, hogy „minden dolgozónak emeljék a fi­zetését”. Az orosz kommunisták - a ha­gyományoknak megfelelően - idén is a Kreml előtti Manyezs téren tartották meg május elsejei megemlékezésüket. Rendőrök vonszolnak egy berlini tüntetőt fotó: reuters - Alexandra winkler Orbán-vizit a Fehér Házban Folytatás az 1. oldalról , Orbán szerint a látogatás megerősítet­te a magyar-amerikai szövetségesi vi­szonyt. Itt - mondta - 1956 emléke élő, és nagy a magyar kultúra presztízse is. A miniszterelnök utalt arra, hogy vannak a két ország között vitás kérdések is. Ezzel kapcsolatban Martonyi János külügymi­niszter elmondta, hogy délelőtti találko­zóján kollégájával, Colin Powellel felve­tette a magyar utazók amerikai vízum­hoz való jutásának nehézségeit. Most - közölte - biztató jeleket kapott erről. Martonyi előzőleg ezt a kérdést megem­lítette a kongresszusban is. Orbán szerint ellentmondásos a helyzet, megalázó pro­cedúrákon kell keresztülmenniük azok­nak a magyar állampolgároknak, akik az Egyesült Államokba kívánnak utazni. A magyar miniszterelnök beszédet mondott az American Enterprise Institut­­ban, ahol átvette az Új Atlanti Kezdemé­nyezés Szabadság-díját is. Ezt a díjat első ízben Orbán Viktornak adták át. A miniszterelnök a Folger könyvtár­ban elmondott beszédében arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy sikerült meg­újítani az ezeréves Magyarországot. En­nek bizonyítéka - hangoztatta­­ a magyar kormányfő fiatalsága. Az ország sikerei­nek okát a nemzetet idegenek között megtartó ezeréves álomban jelölte meg. A New York Times hétfőn Orbán-port­­rét és interjút közölt. A lap azt emelte ki, hogy Orbán aggódik az ukrajnai esemé­nyek miatt és az orosz befolyás kiter­jesztésétől tart. A miniszterelnök azt su­gallta, hogy az ukrán függetlenség meg­őrzése lesz washingtoni tárgyalásainak egyik fő témája is. Kifejtette azt a néze­tét, hogy az orosz befolyás országunk­ban, a tulajdonszerzés a vegyipari és energetikai szektorban nem fegyverek­kel, hanem tőkével, mosott pénzekkel valósul meg. Orbán megerősítette: nem lesznek idő előtti választások. Kormánya csupán a magyar vállalkozókat kívánja támogatni az állami megrendelések elnyerésében. Az ellenzék korrupciós vádjaira azt vála­szolta: „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű”. A tudósító azt írja, hogy „Or­bán politikai környezete megígérte: nem lépnek koalícióra az antiszemita MIÉP párttal, amely hatékonyan támogatja a kormányt”. Martonyi János külügyminiszter hét­főn félórás tárgyalást folytatott a Fehér Házban Condoleezza Rice nemzetbizton­sági tanácsadóval, találkozott Henry Hyde-dal, a képviselőház külügyi bizott­sága elnökével és Robert Zoellick külke­reskedelmi képviselővel. Miklós Gábor „Álmunk, hogy a hazánkban otthon legyünk” Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük Orbán Viktor beszédét a Folger Sha­kespeare Könyvtár magyar estjén. Amikor a szüleink generációja meg akarta fogalmazni az életérzését, az út mellett csúszó két csiga történetével példálózott. Az egyik csiga azt mondja: át kellene kel­nünk az úton. Mire a másik így felel, az lehetetlen. Oda születni kell. Mi annak örü­lünk, hogy nem kell többet csiga módjára gondolkodnunk. Amikor tizenöt évvel ezelőtt a mi generációnk akart hangot adni életérzésének, egy másik viccet mondtunk el, ami így szólt: mi az, kicsi, sötét és az ajtón kopog? A jövő, szólt a helyes válasz. De azt hiszem, ennyi elég is lesz a múltunkról. Van, amikor hagyni kell, hogy a dol­gok menjenek a maguk útján, és van, amikor az irányítást a saját kezünkbe kell ven­nünk. Tíz évvel ezelőtt felismertük, hogy cselekednünk kell. Ma, az ezeréves Magyar­­ország ismét fiatal. Fiatal demokrácia, fiatal emberek kezében. Egy negyvenévesnél fiatalabb miniszterelnök áll önök előtt, és sok kulcspozíciót szintén fiatalok foglalnak el. Egy új generációt találunk ma az üzleti, a tudományos életben és számtalan más te­rületen. (...) De nemcsak Magyarországot építjük. Szomszédainkkal együtt számos más vállalkozásba is belefogtunk. Magyarországot és Szlovákiát összekötő új Duna-hidat fogunk átadni. Nemrég fejeztünk be egy új szlovén-magyar vasútvonalat (képzeljék csak el, 1942 óta nem épült új vasút Magyarországon), Horvátországgal közösen épí­tünk autópályát, egy másikat tervezünk Romániával, és most, a Milosevics-rendszer bukásával, Jugoszláviával együttműködve megkezdtük a Duna megtisztítását, hajóz­hatóvá tételét. Azt hiszem, minden alapunk megvan arra, hogy kijelentsük: ma Kö­­zép-Európa a világ legizgalmasabb térsége. Annyira drámaiak ezek a változások, amelyek velünk az elmúlt évtizedben történ­tek, hogy megkockáztatom: talán még egy Shakespeare-t is megihletnének. Úgy gondolom, most bizonyára motoszkál az önök fejében a kérdés: honnét vesz egy 15 milliós nemzet ennyi életerőt? (...) A világon mindenki hallott az amerikai álomról. Ám senki sem ismeri a magya­rok álmát. Pedig nekünk is van egy álmunk: a mi álmunk, hogy a hazánkban otthon le­gyünk. Nyelvünket nem érti más, eredetünk rejtélyes, minden rokonunkat magunk mögött hagytuk valahol Ázsiában. Németek és szlovákok vesznek minket körül, mindegyikük származása, kultúrája és nyelve idegen számunkra. Egy haza, a mi ha­zánk, a mi otthonunk. k-* Magyar kapcsolat a Berlusconi-ügyben Több tekintélyes nyugati lap fogalma­zott meg súlyos kritikákat Silvio Berlusconival szemben. Az olasz saj­tómágnás, a jobboldali Szabadság Háza pártkoalíció vezére győzelmi esélyekkel indul a küszöbönálló vá­lasztásokon. A lapok azt sugallják, hogy gyanús körülmények között ju­tott vagyonához. A madridi El Mundo két magyar céget is említ, amelynek köze lehetett a Fininvest spanyolor­szági sikkasztásához. RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL A londoni The Economist múlt heti lelep­,­lező írása lavinát indított el. Immár tucat­nyi lap foglalkozik a Berlusconi család médiabirodalmát összefogó holding, a Médiasét korrupciógyanús ügyeivel. A párizsi Le Monde Berlusconi diszkvalifi­kálva című írásában kifejti: egyetért a The Economist megállapításával, misze­rint a jobboldali olasz politikus alkalmat­lan a leendő olasz kormány vezetésére. Valamennyi újság közül a madridi El Mundo támadása látszik a legmegalapo­zottabbnak. A mérsékelt hangvételű, Aznar kormányfőhöz közel állónak is­mert jobbközép irányultságú lap birtoká­ba jutott a Baltazar Garzon spanyol bíró által éveken át folytatott, a Fininvest spa­nyolországi tevékenységét érintő vizsgá­lat dokumentumainak, és közzétette azo­kat. Ebből kiderül, hogy Berlusconi a ki­lencvenes évek elején az akkor még több­ségi részvénytulajdonát képező, spanyol TeleS tévécsatornától jelentős mennyisé­gű pénzösszegeket utaltatott külföldi off­­shore cégeinek számlájára. A címzettek — köztük két magyar, az Arner Kft., illetve a Magyar Szellemi Tulajdont Kezelő Kft. — sportközvetítési és filmforgalmazási jo­gokat „vásárolva” a Tele5-től harmadik cégnek próbálták magukat feltüntetni. Az Árner Kft. ma Warner néven talál­ható az Igazságügyi Minisztérium cég­nyilvántartásában. A céget önállóan jegy­zi ügyvezetője, Paolo Del Bue. A másik cég sem található már eredeti nevén és cí­mén, s ügyvezetője is megváltozott. El­nevezése ma Fintage Magyar Szórakoz­tatóipari Kft. A kettős könyveléssel az adófizetési kötelezettség alól akartak kibújni, s mint­egy 120 millió dollárt vontak ki - az El Mundo szerint „sikkasztottak el” - a Tele5-től. Ez később a tévécsatorna ösz­­szeomlásához vezetett. Berlusconi a spa­nyol bíró kérdéseire évek óta következe­tesen ismételgeti, hogy a szóban forgó holland és magyar cégek nem tartoznak médiabirodalmához. Az El Mundo vi­szont most leközölte négy Budapestről keltezett egykori faxüzenet kópiáját, és a levelek fejlécén mindenütt szerepelt a Fininvest megjelölés. Seres Attila Egy másik megfigyelési ügy Szerencse, hogy most jó ideig nem lesz népszámlálás. Addigra talán fele­désbe merül a mostani botrány, s esetleg sikerül kitalálni majd valamilyen új módszert a népesség korrekt összeírására. Mert a mostani formát aligha­nem utoljára alkalmazták Magyarországon. Azzal ugyanis, hogy csaknem másfél tucat körzetben civil ruhás rendőrtisztek jártak az ívekkel házról házra, olyan szépen sikerült lejáratni a népszámlálás intézményét nálunk, hogy egy darabig az emberek valószínűleg még azt is kétszer meggon­dolják: beengedjék-e lakásukba a mosóporos reklámok hatását felmérő közvélemény-kutatókat. Egyelőre nincs érdemi hivatalos válasz arra a rop­pant egyszerű kérdésre: mi van az ügy mögött - meggondolatlanság, régi reflex, valamilyen tudatosság, a „védett személyek” túlbiztosítása, netán puszta hivatali-emberi butaság és arrogancia? S ez talán soha nem is derül ki, mint ahogy ilyen esetekben van már némi tapasztalatunk. Ahhoz képest, hogy több ezer ember szokatlan rendőrségi megfigyelé­séről van szó, elgondolkodtató az a könnyedség, ahogyan a jobboldali koalíció megpróbál most túllépni a botrányon. Ha másért nem, már csak azért is érthetetlen e lazaság, mert jól emlékezünk még, milyen vehemen­ciával látott egy másik „ügy” felgöngyölítéséhez Orbán Viktor akkor, amikor közvetlenül a választások után drámai bejelentést tett fideszes ve­zetők és családjaiig „törvénytelen eszközökkel való megfigyeléséről”. Ezt figyelembe véve legalábbis elvárható volna most némi kis érdeklődés Orbánék részéről, hiszen jelen esetben azért mégsem csupán blöff a dolog, és nem is csak „Deutsch Tamás anyukája” az érintett, hanem gya­nútlan állampolgárok ezrei. Akik azzal a helyzettel kényszerülnek szem­besülni, hogy nem Faragó Lajos magándetektív tanúsít irántuk érdeklő­dést, hanem D. I. rendőr alezredes kopogtat álruhás királyfiként ajtajukon, ki tudja, milyen „biztonsági” megfontolásokból? Önmagában már az is megbocsáthatatlan, hogy ilyen szituáció sorozatban megeshetett nálunk 2001-ben. Hiszen ezek után mondhatnak bármit a hatóságok , a titkos­rendőrök népszámlálási bevonásával újra belopózott a köztudatba a gya­nú: a hatalom kutakodik az állampolgárok magánéletében. Olyan szférá­ban, ahol demokratikus viszonyok között alapos indok nélkül semmi ke­resnivalója nincs. Ne szépítsük: a leírt jelenség rendőrállami szindróma. A magyarázat is a múltat idézi: „mindig így csináltuk ...” E benyomást egyáltalán nem lehet - és nem is szabad - kézlegyintés­sel, lesajnáló mosolyokkal elintézni. Főleg azért nem, mert a hatalom két­ségkívül és bizonyítottan konspirált ebben az ügyben. A botrány kipatta­násáig ugyanis a kormányzat gondosan eltitkolta, hogy a kormányőrség­nek is szerepet szán a népszámlálás lebonyolításában. Már az is a régmúl­tat idézi, hogy a „védett személyek” közelébe a mostani hatalmi logika szerint sem kerülhet földi halandó, csak a pr-fotókon - de előbb-utóbb ő is csak őrnagyi rendfokozatban. Azért is érthetetlen, miért volt szükség ehhez az akcióhoz ennyi rendőrtisztre, mivel 17 „védett személy” össze­írásához egyetlen kormányőr is bőven elegendő lett volna. S miért nem elégedtek meg ennyivel? S ha már az illetők „vállalták” a teljes adott kör­zetet, miért nem mutatkoztak be az érintett állampolgároknak úgy, ahogy ez ilyen esetben elvárható volna? Igaz, az sem valami nagy öröm, hogy X. Y. őrnagy akar minket megszámlálni, de azért mégis más a dolog akusz­tikája, ha tudjuk, kivel is állunk szemben a saját lakásunkban. És rendőrállamiakra emlékeztetnek a botrányt követő hatósági reagálá­sok is. Főként persze az, hogy Orbán nem hajlandó megszólalni az ügy­ben. Pedig elsősorban az ő dolga lenne rendet tartani a rendvédelem háza táján. Pintér Sándor tábornok-miniszter ezen felbátorodva aztán nyugod­tan emlegethet „fantazmagóriát, megalapozatlan vádaskodást” — miközben akár elnézést is kérhetne, legalább az emberei által megtévesz­tett állampolgároktól. Ennél is meglepőbb e botrányban egy olyan szak­szerűen száraz intézmény első emberének a viselkedése, mint amilyen a Központi Statisztikai Hivatal. E köztiszteletnek örvendő intézményt nyil­ván súlyos morális kár érte, hiszen a népszámlálás lebonyolításáért viseli a fő felelősséget. Mellár Tamás elnök furcsa módon mégsem a kormány­őri csíny miatt sajnálkozik. Azért dohog, hogy a közvélemény most a bot­rányra figyel, ahelyett, hogy annak örülne: az általa vezényelt akció bebi­zonyította, tízmilliónál mégiscsak többen élünk e hazában. Kis Tibor Űrutazó Dennis Tito űrutazó lett. Nem a szabályos úton jutott el ugyan a kozmosz­ba. Hobbi-kozmonauta, más szóval űrutazó lett. Az egykori mérnök a hat­vanas években dolgozott a Sugárhajtású Laboratóriumnak nevezett űrha­józási-katonai intézménynél, Mars-műholdakat tervezett. Majd jobban fi­zető pályára lépett: pénzügyi tanácsadó céget alapított. Tízmilliárd dollár­nyi vagyont kezel, s ezermilliárdnyi befektetéshez ad tanácsot. Meggyőző eredmény, Tito azonban már tíz éve a csillagászati számok birodalmából a csillagok közé vágyott. A példát egy brit és egy japán amatőr szolgáltat­ta. Akijima Tohiro 1990-ban egy hetet töltött a Mir űrállomáson. Az új­ságíró költségeit, 28 millió dollárt cége, a TBS televízió állta. Helen Sher­­man egy év múlva követte. Őt tizenháromezer jelentkezőből választották ki, utazását nagyrészt egy brit konzorcium fizette. A fennmaradó összeget a szovjetek magukra vállalták. Tito az ő példájukat követte volna, annyi különbséggel, hogy ő saját zsebéből fizette be a busás utazási díjat. Ám a kiszemelt űrszálloda, a Mir időközben a Csendes-óceánba zuhant. A hatvanéves férfi számára így a nemzetközi űrállomáson kellett helyet biztosítani. A huzakodás ismeretes. A NASA nem akarta Titót beengedni az Alfára, az oroszok ragaszkodtak ahhoz, kit visznek fel a résztulajdonukban álló űrállomásra. Akkor is, ha az amatőr, akit ők képeztek ki. Mindezt „felülírja” az a húszmillió dollár, amellyel Tito megtámogatja a gyengélkedő orosz űrügynökséget. Így az­tán most ott van. Elvileg ugyan csak a Zvezda modulban tartózkodhat, s ha honfitársaival akar találkozni, orosz kísérővel mehet át az amerikai szakaszba. „Tito turista egyszerűen ül és figyel” - írta körül az amerikai űrbéli szerepét az orosz űrhatóság szóvivője. De Tito fizető turista boldog. Fényképezni fog és a maga tervezte prog­ramot hajtja végre. Ki tudja, hátha ezzel indul el a kozmosz kereskedelmi felhasználása. Emlékeztetnek: Barron Hilton, a nevét viselő szállodacég alapítója már 1967-ben előállt az űrszállodák alapításának eszméjével. Először Föld körüli pályán (Orbiter Hilton), majd a Holdon (Lunar Hil­ton) létesített volna szállodát, együttműködve az űrkutatásban jeleskedő - azóta a Boeingbe olvadt — McDonnell Douglas céggel. Ez utóbbi építette fel az amerikai Skylab űrállomást. Űrszálloda — a Hilton Space Station - eddig csak egy 1968-as sci-fi filmben, a 2001. Űrodisszeában szerepelt. Most a gazdag amerikai pénzember és a szorult helyzetben lévő orosz űrprogram nászával lett a tudományos-fantasztikus ötletből valóságos gazdasági vállalkozás. Kérdés: lesz és mikor valódi nagy üzlet belőle? Megindul-e a kozmosz katonai és tudományos feltárását követve a gazda­sági feltárás is? A Hold felparcellázása után nyílnak-e űrszállodák? És van-e erre pénz? Az amerikai-orosz kozmikus viszony a verseny, majd az akadozó kooperáció után átalakulhat-e vegyesvállalattá? Tito posztmodern vállalkozása megelőzte a kort. Ő ugyanis nem a gaz­dasági haszon, a valamikor alkalmazható kutatás, busás árért eladható új anyagok, eljárások érdekében ruházott be valóságos vagyont a vállalko­zásba. A gazdag, ám magányos ember önmegvalósításának szemtanúja most a világ. Húszmillióért, kerülő úton jutott fel az űrbe. Ha nem vitte fel a NASA, felvitette magát a megkeresett pénzével. Mint űrhajós. Ne adjuk fel tehát! Legszebb és legvadabb álmaink megvalósulhatnak. Akár az utolsó előtti pillanatban is. Miklós Gábor

Next