Népszabadság, 2001. május (59. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-31 / 126. szám

A Nap Témái Halálos dohányzás Bizonyított tény, hogy a tüdőrák 92-93 százalékának kialakulásáért a dohány­zás a felelős. A statisztikák szerint a ci­­garettázóknak tizenháromszor nagyobb az esélyük, hogy megbetegszenek, mint a nem dohányzóknak. A kór jellemző tü­netei általában 50-60 éves korban jelent­keznek. 5. oldal Medián: széttartó párhuzamosok Az Orbán-kormány teljesítményét egy évvel a 2002-es választások előtt a pol­gárok 36 százaléka ítéli jónak és két százaléka nagyon jónak, ami lényege­sen jobb bizonyítvány, mint amit elődei kaptak a közvéleménytől az előző cik­lusok azonos időpontjában. Hasonló tendencia rajzolódik ki a miniszterelnö­kök népszerűségét vizsgálva is. 8. oldal Operaházi kérdőjelek Öt éve is ezt mondtam, most sem mond­hatok mást: az Operaház egy nagy hajó. Ha rángatják jobbra vagy balra, akkor in­gadozik, nekünk pedig egyre gyakrabban kell hánynunk - sóhajtotta a mikrofonba Szinetár Miklós, az Operaház most lekö­szönt főigazgatója az évadzáró társulati ülésen. Megbízatása május 31-én járt le, nem is állt szándékában maradni. 9. oldal Megszűnik a szőlőpincekönyv? Jó esély van arra, hogy a szőlőtermelők adminisztrációs terhei augusztustól eny­hüljenek: ekkortól megszűnhet a szőlő­pincekönyv. Az ágazat szakmai szerve­zete szerint ugyanakkor szigorítani kel­lene a vendéglátóhelyek szeszesital­készletének nyilvántartását. 13. oldal Nem a bíróság, hanem a kamera elé áll a vádlott? Több nyugat-európai országhoz ha­sonlóan januártól Magyarországon is lehetőség nyílik arra, hogy a bíróság úgynevezett „távtárgyaláson” ítélkez­zék egyes többvádlottal súlyos bűn­ügyekben - értesült a Népszabadság. Az új rendszerben videotelefon-össze­köttetést teremtenének a különböző fegyintézetekben lévő vádlottak és a bírósági tárgyalóterem között. MUNKATÁRSUNKTÓL Ha a kormány elfogadja az Igazságügyi Minisztériumban (IM) közelmúltban el­készült jogszabály tervezetét, és a parla­ment megszavazza az új bírósági eljárás alkalmazásához szükséges törvénymódo­sításokat, 2002. januártól nem kell a rendőrségnek és a büntetés-végrehajtás­nak évente százmilliókat költenie az elő­zetes letartóztatásban lévő vádlottak bíró­ságra szállítására és őrzésére. A távtár­gyalásra alkalmazható technikának egyik lehetséges fajtáját értesüléseink szerint a június 11-én kezdődő Kriminálexpón mutatják be, ahol neves bírók, ügyészek és ügyvédek közreműködésével megren­dezik az első (igaz, vádlott nélküli) több helyszínes, kamerák előtt zajló pert. Még nem dőlt el, hogy Magyarország a német vagy az olasz megoldást választ­ja-e, így még azt sem lehet tudni, mennyi pénzt kell költeni a távtárgyaláshoz szük­séges technikai háttér kiépítésére. Tárgyalás... folytatás a 4. oldalon 9 770237 377046 01126 ' /\n // {$ * • ^.'L/ / / | o 4 c / www.nepszabadsag.hu ^^'-7_____^^__________ JVtfl* IttllOfl_______^ y______________ 28 oldal, 76 forint 2001. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK , ORSZÁGOS NAPILAP________________________________LIX., 126. SZÁM, ELSŐ KIADÁS EU-NATO: elnapolt döntések Az Egyesült Államok Budapesten nem tudta elfogadtatni rakétavédelmi programját Felettébb szerény eredménnyel zárult a NATO-külügyminiszterek budapesti találkozója. Az európai szövetségesek nem voltak vevők az amerikai rakétater­vekre, a törökök továbbra sem adják fel az eurohaderő létrehozásának megvé­­tózását, Macedóniában pedig minden közvetítési kísérlet ellenére folytatódik az erőszak. Most először az EU-minisztereket is bevonták a tanácskozásba. Budapesten a nagyhatalmak is konzultáltak egymással: Powell amerikai és Ivanov orosz külügyminiszter külön találkozott, hogy előkészítse a június 16-i Bush-Putyin csúcsot. Ivanov lapunknak adott exkluzív nyilatkozatában üdvö­zölte az orosz-NATO kapcsolatokban bekövetkezett olvadást. MUNKATÁRSUNKTÓL Ha két éve valaki azt mondja, hogy itt állok a NATO-főtitkár és az EU soros el­nöke társaságában, nem hiszem el - kö­zölte Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai felelőse, aki korábban az at­lanti szövetséget vezette. A NATO- és EU-külügyminiszterek közös találkozó­ja után Anna Lindh, az unió soros elnök­ségét betöltő Svédország minisztere ki­jelentette: a két szervezet a gyakorlatban már kiválóan együttműködik például Macedóniában, ahol mindketten az egy­ségkormányt támogatják. Lindh ugyan­akkor beismerte, hogy a gyakorlat min­dig könnyebb az elméletnél. Ami az elméletet illeti, az EU-NATO kooperációt és az európai védelmi erő kialakítását megnehezíti Törökország zsarolási kísérlete. A korábbi remé­nyekkel ellentétben a budapesti tanács­kozáson sem sikerült a törököket végleg lebeszélni arról, hogy megvétózzák a NATO-eszközök kölcsönadását az eurohaderőnek. Ankara nagyobb bele­szólást akar abba, hol vetik majd be az európai gyors reagálású erőt (a törökö­ket főként Ciprus és az Égei-tenger ér­dekli). George Robertson NATO-főtit­kár az ülés után csupán „kedvező jelek­ről” beszélt, és Martonyi János magyar külügyminiszter is úgy fogalmazott: senki sem ígéri, hogy a június 13-i brüsszeli NATO-csúcsig megoldás szü­letik. A Szkopje és Budapest közt ingázó Solana - aki folyamatosan tájékoztatta a NATO- és EU-vezetőket macedóniai tárgyalásairól - legfeljebb arról tudott beszámolni, hogy „javult a helyzet”. A legfontosabb célnak azt nevezte, hogy fennmaradjon a nemzeti egységkor­mány Macedóniában. A svéd Lindh kü­lön találkozott a macedón külügymi­niszterrel, akit arra figyelmeztetett: júni­us közepéig-végéig jelentést szeretne kapni a szkopjei kormánytól arról, mi­ként halad a reformok végrehajtása. Rövidre fogta budapesti látogatását Goran Szvilanovics jugoszláv külügy­miniszter, aki éppen azért sietett vissza Belgrádba, hogy a parlamentben részt vegyen egy olyan indítvány vitáján, amely törvényes kereteket biztosítana az együttműködéshez a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. A NATO-békepartne­­rekkel közösen tartott találkozón Szvi­lanovics bejelentette, hogy Jugoszlávia is békepartner kíván lenni. Egy szövet­ségi szóvivő cáfolta, hogy ehhez Milose­­vics kiadását szabták volna feltételként, ami már csak azért sem történhetett meg, mert egyelőre nincs NATO-állás­­pont a jugoszláv békepartneri kérelem­ről - ismerte el. NATO-EU... folytatás és az orosz külügyminiszter nyilatkozata a 3. oldalon Ivanov és Powell kézfogása fotó: gárdi balázs Több élelmiszer, több eladott autó Az első negyedévben hét százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Az első negyedévben megugrott a kis­kereskedelmi forgalom, az üzletek el­adásai hét százalékkal bővültek az elő­ző év azonos időszakához képest. Élelmiszerből nyolc százalékkal fo­gyott több. Az első négy hónapban nyolc százalékkal több új autót adtak el, mint tavaly ilyenkor. MUNKATÁRSUNKTÓL Az előzetes adatok szerint az év első há­rom hónapjában a kiskereskedelmi forga­lom nagysága hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi és hat százalék­kal a februári szintet - olvasható a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsje­lentésében. A negyedéves 1,04 milliárd forintos bevétel folyó áron, tehát a min­denkori vásárlás értékén 15, változatlan áron számolva pedig hét százalékkal jobb az előző év azonos időszakának mutatói­nál. Az elmúlt évek stagnálása és vissza­esése után az első három hónapban meg­lepően magas, nyolcszázalékos, március­ban pedig kilencszázalékos növekedést mutatott az élelmiszer-ipari termékek forgalma. Ezek értékesítéséből a kereske­dők 362,6 milliárd forint bevételre tettek szert. Vámos György, az Országos Keres­kedelmi Szövetség főtitkára szerint a ja­vulás alapvető oka a korábbinál maga­sabb jövedelemkiáramlás, a minimálbér emelése, valamint az előző évi alacsony bázis. A minimálbér növekedése elsősor­ban azokat érintette, akiknek amúgy is nagyon kevés volt a jövedelmük, és en­nek jelentős részét élelmiszerre költötték. E réteg eddig sem fordított sokat tartós fogyasztási cikkekre, és valószínűleg a jövőben sem fog, így a magasabb kereset lehetőséget teremt arra, hogy inkább több élelmiszert vásároljon. Vámos Györgyöt nem lepték meg a KSH kiemelkedően jó számai, szerinte várható volt, hogy a lakossági fogyasz­tással együtt az élelmiszerek forgalma is emelkedik. Mindenesetre a tavalyihoz képest minden bizonnyal jobb évet zár majd a kiskereskedelmi szektor az idén - mondta Vámos György. Több... folytatás a 13. oldalon KISKERESKEDELMI FORGALOM TEVÉKENYSÉGCSOPORTONKÉNT (volumenindex, előző év azonos időszaka - 100,0) Forrás: KSH/MTI Rt. Sajtóadatbank NÉPSZABADSÁG-grafika ­­V Civil terepre terveztek hadgyakorlatot Bizonytalanná vált két Magyarországra tervezett amerikai hadgyakorlat végrehajtása. A honvédelmi tárca hónapok­kal a tervezés megkezdése után értesítette az amerikaiakat, hogy a kiszemelt gyakorlótereket már az ÁPV Rt. felügyeli, így azokon fegyveres tevékenységet nem lehet folytatni. A tengerentúliak ragaszkodnak az eredeti bázisokhoz. MUNKATÁRSUNKTÓL Presztízsveszteséget okoz és forrásoktól is elesik a magyar hadsereg, ha az amerikaiak lemondják az ez évre, Kunmada­rasra, Kiskunlacházára és Mezőkövesdre tervezett két had­gyakorlatot. Az amerikai erők európai főparancsnoksága a Honvédelmi Minisztériummal (HM) közösen háromnegyed éve készít elő egy katasztrófaelhárítási képességeket felmérő, illetve egy antiterrorista gyakorlatot. A tervezésnél azonban nem vették figyelembe, hogy a helyszínként kiszemelt volt szovjet bázisok már nem a HM, hanem az ÁPV Rt. kezelésé­ben vannak. Az Országgyűlés határozata értelmében katonai jellegű tevékenységet nem lehet folytatni civil használatban lévő bázisokon. A három érintett területet érvényes polgári jo­gi szerződés alapján magáncégek kereskedelmi, sport- és tu­risztikai célokra használják. A védelmi minisztérium a múlt hónapban értesítette az amerikai felet a kijelölt helyszínek körüli problémákról, jelez­ve azt is, hogy egy lőtér újbóli kialakítása hosszadalmas jogi procedúrával járna. Hadgyakorlat... folytatás a 4. oldalon ­ Menesztették a Gazprom vezérét Az ügy hazánkat is érinti MUNKATÁRSAINKTÓL A Gazprom igazgatótanácsa tegnap egy­hangúlag úgy döntött: nem hosszabbítja meg eddigi első emberének, Rém Vjahirjevnek a szerződését — jelentette moszkvai tudósítónk. A mamutcég új el­nökévé Alekszej Miller energiaügyi mi­niszterhelyettest, Putyin elnök régi bi­zalmasát választották. Miller 1996-ig Putyin irányítása alatt a szentpétervári főpolgármesteri hivatalban dolgozott. Tavaly nyáron a pénzügyminiszter ja­vaslatára lett energiaügyi miniszterhe­lyettes. Egyébként egy tegnapi bírósági döntés Vjahirjevet és öt hozzá hű sze­mélyt kizárt a jelöltek köréből. A PRIME-TASZSZ azonban úgy értesült, hogy a volt Gazprom-elnöknek mégis­csak felajánlják az igazgatótanács elnö­ki posztját. A változás hírét rendkívül pozitívan fogadta az orosz tőzsde. Szergej Ivanyenko, a Jabloko frakcióve­zető-helyettese kevésbé optimista: sze­rinte a váltással nem az átláthatóság, csak a Kreml befolyása erősödik. A Gazprom ügyei hazai súlyánál fog­va Magyarországot is érintik. A közel­múltban az orosz óriáscég a vele együtt­működő vállalatok révén megszerezte a BorsodChem ellenőrzését, s ezzel kap­csolatban a kormány is aggodalmának adott hangot. Egy német lapjelentés szerint dokumentumok bizonyítják: Vjahirev és pártfogoltjai részben ellen­őrzik az orosz földgáz magyarországi importját bonyolító Panrusgaz céget. Ugyanezen forrás szerint a Gazprom bankja a többségi tulajdonában lévő Ál­talános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) részvényeinek egy részét off-shore cé­geknek és Rahimkulovnak, az ÁÉB el­nök-vezérigazgatójának adta el. Háttér a 6. oldalon

Next