Népszabadság, 2001. szeptember (59. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-01 / 204. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA -ÁLLÁSPONT 2001. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT 3 Szkopje: indul az alkotmány vita Macedón tüntetők akadályozták a képviselők bejutását a parlamentbe Macedón tüntetők tiltakozása miatt későbbre kellett halasztani tegnap a szkopjei parlament ülését. A tüntetés ellenére a testület - a macedón-albán békeegyezménnyel összhangban - megkezdte a vitát az alkotmány módo­sításáról. A macedón alaptörvény meg­változtatásának célja a helybéli albán kisebbség jogainak kiszélesítése. hírösszefoglalónk A macedón parlament tegnap kénytelen volt délutánra halasztani a macedón-al­bán béketerv által előírt reformok vitáját. Az ülés azért késett, mert több száz tünte­tő (főként menekült, akiket albán lázadók űztek el otthonukból) elállta a törvényho­zás épületének bejáratait, és a képviselők nem tudtak bejutni az eredetileg délelőtt­re tervezett ülésre. A tüntetés még csütör­tök este kezdődött a parlament előtt, amelynek környékét rohamrendőrök szállták meg. A tüntetők a Reuters szerint az ameri­kai és a NATO-erők távozását, valamint a kormány lemondását követelték. A macedóniai polgárháborús válság rendezését célzó, nyugati közvetítéssel született augusztus 13-i békemegál­lapodás értelmében — az albán lázadók fegyvereinek beszolgáltatásával párhuza­mosan - a macedón parlamentnek alkot­mányos reformokat kellene megszavaz­nia. Az alkotmánymódosítás célja a ma­cedóniai albán kisebbség jogainak kiszé­lesítése. A tervek szerint az országnak azokban a térségeiben, ahol az albánok aránya eléri a húsz százalékot, a macedón mellett az albán nyelv is hivatalos lesz. A parlamentben az albán képviselők ugyan­csak anyanyelvüket használhatják. Az al­bán többségű észak- és északnyugat-ma­cedóniai térségben a rendőrségen megnö­velnék az albán nemzetiségűek arányát. A macedón és az albán fél közötti béke­egyezség előirányozza továbbá a helyi önkormányzati jogkörök kiszélesítését az albán többségű térségekben. A törvényi változtatásokhoz szükséges alkotmánymódosítás vitája hetekig elhú­zódhat, és a 120 képviselő kétharmados többségének elfogadásához van kötve. A vitát szeptember 27-jéig azonban be kell fejezni. A szkopjei parlament tegnap az albánok jogainak kibővítését célzó alkot­mány módosításáról első olvasatban ta­nácskozott -jelentette az MTI. Rohamrendőrök és tüntetők a parlament főbejáratánál fotó: mti - gero breler Monacóból sugároz mától a Vatikáni Rádió Megkezdte munkáját lapunk új római tudó­sítója. Az alábbiakban közöljük első írását. Mától új hullámhosszon, a középhul­lám 1467 kilohertzes frekvenciáján jelentkezik a Vatikáni Rádió magyar adása, mert a Szentszék műsorainak nagy részét ezentúl nem Rómából, hanem Monacóból sugározzák. A változás az Olaszország és a Vatikán közötti „antennaháborút” lezáró kompromisszum eredménye. „A változás egyfelől technikai kelle­metlenségeket okoz, mert hallgatóink­nak át kell állniuk az ismert és jól be­vált 1530 kilohertzes hullámsávról. Másfelől viszont az 1000 kilowattos monte-carlói adó az eddig használtnál sokkal erősebb, ezért sokat javul a hangminőség” — mondta lapunknak Vértesaljai László jezsuita szerzetes, a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásá­nak főszerkesztője. Az eredetileg 600 kilowattos teljesít­ménnyel sugárzó Vatikáni Rádiót az át­játszók környékén élők azzal vádolták meg, hogy hatalmas antennáinak elekt­romágneses sugárzása súlyosan káro­sítja egészségüket. A leukémiás meg­betegedések és az „elektromos szmog” közötti esetleges összefüggés azóta is vita tárgya a szakemberek között. Az ügy súrlódást okozott a Vatikán és az olasz állam között. Az előző, balközép kormány környezetvédelmi minisztere egy ultimátumban még azt is kilátásba helyezte, hogy kikapcsoltatja az adó áramellátását. Az enyhülés érdekében Giulio Amato akkori kormányfő felülbírálta a fenyegetést, a Vatikán pedig csökken­tette rádiójának sugárzási idejét. Végül egy kétoldalú bizottság megállapította: a sugárzás mértéke valóban meghaladja az Olaszországban megengedett — a nemzetközi normatíváknál sokkal szi­gorúbb­­ határértéket. A Szentszék ez­után döntött úgy, hogy Monte-Carlóból sugározza adásait. „Egy esetleges perből biztosan győz­tesen kerültünk volna ki, ám az etikai szempontok a meghátrálás mellett szól­tak” - mondta Vértesaljai László szer­zetes. A Vatikáni Rádió tehát - hasonlóan az 1998-as szigorú kormányrendelet­nek megfelelni ugyancsak nem tudó olasz állami rádióhoz, a RAI-hoz - má­tól elsősorban a monacói nagyherceg­ség területéről sugároz középhullámon. (Itt eddig a sokkal erősebb adókapaci­tások ellenére sem fordult elő lakossági tiltakozás.) Az egyházi állam emellett Róma melletti átjátszóbázisának telje­sítményét február elejétől 300, mától pedig 100-150 kilowattra csökkentette. A rövidhullámú adások változatlanok maradnak. A húszperces magyar adást továbbra is 19 óra 10 perckor sugározzák, és haj­nali 5 óra 40 perckor ismétlik meg, de ezúttal már az 1467 kilohertzen. Pogár Demeter Dér Standard: bosszús szomszédok MTI-JELENTÉS A Dér Standard című liberális bécsi lap „Orbán játéka a revizionizmussal” cím­mel, „Romániát és Szlovákiát bosz­­szantja a magyar nagyképűség” alcím­mel közölte pénteken tudósítója, Gregor Mayer cikkét. A lap felidézi, hogy a legutóbbi vá­lasztások előtt a Fidesz „beszippantotta az első szabad választás utáni legerő­sebb pártot, az MDF-et, amely ma a Fi­desz csatlósaként tengeti életét, utána pedig Torgyán József politikai bohóc agrár­populista kisgazdapártját, amely saját alkalmatlansága és korrupt pénz­­sóvársága miatt elbukott. Mára már csupán egy jobboldali párt tart ki maka­csul és függetlenül, amelyre a Fidesz nem tudja rátenni a kezét: a Csur­ka Ist­ván vezette szélsőjobboldali és nyíltan antiszemita MIÉP”. A cikk szól arról, hogy a MIÉP képviselői eddig a köz­­szolgálati médiában kapott tisztsége­kért cserébe többnyire a kormánnyal szavaztak. A Der Standard emlékeztet arra, hogy Magyarországon meghozták a státustör­vényt. „A szabályozások tartalmát ugyan az Európai Unióval összeegyez­­tethetőnek tekintik, de Orbán a törvényt a szomszédos országokkal folytatott elő­zetes konzultációk nélkül vitte keresz­tül, majd »nemzeti diadalként« ünne­pelte. A nagyképűség és pökhendiség bosszúságot idézett elő főleg Romániá­ban és Szlovákiában” - állapította meg az osztrák lap. A Dzurinda-konvoj balesete A szlovák kormányfő nem sérült meg, és ma Békéscsabára utazik Súlyos közúti balesetet szenvedett tegnap Belgrád közelében Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő autókonvoja. Ketten - a pozsonyi gazdasági minisztérium fő­osztályvezetője és egy jugoszláv gépko­csivezető - a helyszínen azonnal meghal­tak. Tizennégy személyt súlyos sérülé­sekkel szállítottak kórházba. A szlovák miniszterelnök csütörtökön érkezett kormányküldöttség élén Jugo­szláviába. Tegnap Újvidékre indult, ahol találkozott volna a vajdasági parlament és az ottani szlovák kisebbség vezetői­vel. Néhány kilométer után azonban a küldöttséget szállító menetoszlop előtt, a szemben haladó kamionok mögül hir­telen előzésbe kezdett egy szerb rend­számú Mercedes, amelynek vezetője nagy sebességgel nekicsapódott a gép­kocsisor elejének. A szlovák kormányfő és a kíséretében levő gazdasági és közle­kedési miniszter sértetlenül úszta meg a tragikus balesetet. Dzurinda a karambol után azonnal visszatért a szerb főváros­ba, ahol felkereste a kórházi ápolásra szorult munkatársait, majd hazautazott. Lapunk érdeklődésére a kormányfő szóvivője közölte, hogy Dzurinda a tör­téntek ellenére ma elutazik Békéscsabá­ra, ahol egy évvel a kassai magyar fő­konzulátus megnyitása után hasonló szlovák külképviselet nyílik. Az ünnep­ség után magyar partnerével, Orbán Vik­torral áttekintik a kétoldalú kapcsolato­kat, amelyek az utóbbi időben - elsősor­ban a magyarországi státustörvényt ért pozsonyi fenntartások és a szlovák köz­­igazgatási törvénnyel kapcsolatos buda­pesti bírálatok miatt - kissé elhidegültek. Szilvássy József Rendőr irányítja az autómentőket FOTÓ: MTI - SRDJAN STEVANOVIC 438 ember A lámpa óriási áruszállító hajó. Tele konténerrel. Embereket szolgáló te­re kevés van, csak a maroknyi legénységre méretezték. Nekik viszont ép­pen elegendő. Vakarhatták a fejüket a norvég tengerészek, amikor az ausztrál parti hatóságoktól befutott a kérés, hogy vegyék fel egy süllyedő­ben lévő indonéz komp utasait. 438 ember került a hajóra, oda, ahol nor­mális körülmények között egynek sincs hely. Főképp afgánok, néhány pakisztáni, Srí Lanka-i. Legyengültek, betegek, terhesek, gyerekek. Me­nekültek. A norvég tengerészek helyismeretük ellenére is kisebbségbe szorultak, s a túlerő hatására a hajó elindult a Karácsony-sziget felé, Ausztrál felségterületre. Igaz, a törvény értelmében is oda kellett volna tartaniuk, hiszen a hajótörötteket a legközelebbi kikötőbe kell juttatni. Ausztrália azonban már közölte: a menekültek nem léphetnek partra az ő földjén. Indonézia szintén, S Norvégia, bár messze van, szintén. Az elmúlt egy év során 800 ezer afgán menekült el a tálibok uralma és gazdasága elől. Afganisztán sosem volt Eldorádó, a mostani exodushoz azonban mindenképpen kellett az iszlám fundamentalista hatalom. Ami­kor annak idején az oroszok értelmetlenül és ostobán belekeveredtek az af­gán belharcokba, a Nyugat az emberi jogok harcosaiként ünnepelte ellen­feleiket. Mind a háborút, mind a fegyverszállításokat a szabadság ösvénye­ként mutatta be, minden nemzetközi tanácskozáson forró tapsviharok kö­zepette tűntek fel a jellegzetes hegyi öltözékbe bújt afgán hősök. Később az oroszok lógó orral távoztak, a szabadságharcosok pedig egymásnak es­tek. Az emberi jogok hadurai egymás embereit mészárolták, akasztottak nappal, akasztottak éjjel, mígnem a tálibok elszánt és jól szervezett csapa­tai ki nem söprűzték őket a hágókból és a völgyekből. A legsötétebb idők jöttek el mind a szabadságra, mind az emberi jogokra. Amikor megtelepe­dett az országban Oszama Bin Laden, a nemzetközi terrorizmus legsátá­nibb figurája, az Egyesült Államokban is elgondolkodtak, hogy mintha az elmúlt időszak taktikája nem éppen édes gyümölcsöket hozott volna. 438 ember hányódik a tengeren. 438 ember, kiknek kálváriájához hoz­zájárultak afgán törzsi vezetők és kommunisták, tálibok és hegyi martaló­­cok, oroszok és amerikaiak, pakisztániak és teherániak. 438 ember, akiket nem érdekel a geopolitika, nem érdekelnek a fegyverek. 438 ember, akik csak élni szeretnének, enni, inni, meggyógyulni, szilárd talajon járni és fe­dél alatt aludni. 438 ember, akik már bárhová elmennének, csak Afga­nisztánról ne halljanak többet. 438 ember, akikkel most szeretne példát statuálni a világ, Ausztrália, Indonézia és mindenki, aki szóba jöhet. Most jött el a történelmi pillanat. 438 menekült ül egy hajón, s az egész világ nézi. Fia most nem engedik be őket az ausztrálok (és mindenki más), annak messze hangzó üzenete lesz: barátaim, ne gyertek, nem léphettek be a mi földjeinkre, megteltünk, nem kelletek. Nem eshet meg rajtatok a szí­vünk, nem sajnálhatjuk, hogy koszban, betegségben fetrengtek a tűző na­pon, hogy gyerekeitek vannak ott, hogy négy asszonyotoknak is szülnie kel­lene. Nem fogadhatunk be benneteket, mert akkor idejön az egész hozzátok hasonló bagázs a világ minden kétes pontjáról, s akkor bizony nekünk rosz­­szabb lesz. Nem tehetünk értetek mást, mint hogy odaküldjük kommandós egységünket a hajótokra. Ők majd megrendszabályoznak benneteket, hogy eszetekbe ne jusson többet a Karácsony-szigetre gondolni. Az ember új szégyennel gazdagítja ezen a téren amúgy sem szegényes történelmét. A modern diplomácia teljes eszköztárát bevetve mondjuk ki egy embercsoportról, hogy egyáltalán nem érdekel bennünket, nem érde­kel, mi a sorsuk, élnek-e, halnak-e. S ezen már nem változtat az sem, ha végül valahogy mégis sikerülne révbe juttatni ezt a 438 embert. Az ítélet kimondatott: ti, afgánok, ti, szegények, nem kelletek nekünk. Krajczár Gyula Nézzünk vissza! A munkahelyek és az iskolák bekamerázásának szabályait határozná meg egy készülő jogszabály. Az így körvonalazódó megfigyelési lehetőség ön­magában még nem feltétlenül idézi a Nagy Testvér tolakodó érdeklődését. Az előterjesztő minisztérium illetékese szerint különben sem lesz kötelező a vállalatoknál és az iskolákban kamerákat felszerelni. És csak munkavédel­mi, vagyonbiztonsági okból vehetik szalagra az embereket. A gondviselő jóakaratot is felfedezhetnénk tehát a nyilvánosság e sajátos tágításában. Ha nem itt lennénk és most, így az aránytalanság tűnik szembe. Mert miközben a felülről való leske­­lődés több helyen és nem utolsósorban éppen állami intézményekben már használt lehetősége intézményesülhet - a nemrég búcsúzó adatvédelmi biz­tos szavaival élve -, az állami szervek közérdekű adatok tömegét titkolják el. Nehéz az emberekre nyitott újabb réseket jó szívvel fogadni, miközben a kormányülésekről (1848 óta először) nem készülnek jegyzőkönyvek, a váz­latos emlékeztetőket pedig fél évszázadra titkosítják. Amikor a rendőrség Telefontanú vonalára érkező első feljelentés az Országimázs Központ veze­tőjét illette, amiért eltitkolja a millenniumi ünnepségek fontos adatait. Ami­kor az adófizetők sok milliárd forintjuk felhasználásáról az MFB vagy a Postabank üzleti titkaira hivatkozva nem kapnak információt, és a legna­gyobb állami beruházás, az autópályaépítés legérzékenyebb részleteit sem lehet megismerni. De még a civil szervezeteket is ingatlanokhoz juttató par­lamenti bizottság vonatkozó jegyzőkönyveit is titkosították. Óvatosságra int az is, hogy nemrég semmisítette meg az Alkotmánybí­róság a mostani előterjesztő, az Igazságügyi Minisztérium jogszabály-kez­deményezését, amely a raboktól vonta volna meg a jogot, hogy legalább a nyilvánossághoz szabadon fordulhassanak. A kortendenciákat mintegy sűríti az a nemrégiben elfogadott törvénymó­dosítás, mely szerint bármi titokká minősíthető, ha azt az állami szervek za­vartalan működése indokolja. Bármi. Ez a helyzet tehát az egyik oldalon. A másikon pedig jöhetnek a kamerák? Meglehetősen egyoldalú így a dolgozók és a diákok „bekamerázását” lehetővé tevő elképzelés, a „vissza­­kamerázás” lehetősége nélkül. És nemcsak a hatalom mentalitásának tük­rében. A hétköznapi erőviszonyok is aránytalanok. Elfogadhatja az ember, hogy köz- és üzletbiztonsági okokból lényegé­ben egész nap kamerák előtt feszít, ha nincs otthon - és eddig - a munka­helyén. Térfigyelő rendszerek és biztonsági kamerák mindenütt. Egy irányba, csak felénk fordítva. A szép az lenne, ha nemcsak az üzlet figyel­ne engem, de én is látnám, mit rámol például hátul a hentes a darálóba, mi­lyen húst tolnak a felülre csomagolt alá, ha láthatnám, mi történik a ven­déglő konyhájában, a nővérszobában, ha hallanám, miről beszél az ügyin­téző, amikor a dolgommal bemegy a főnökhöz. Ha az iskolákban nemcsak a tanáriból lehetne figyelni a tantermet, hanem a diákok is láthatnák, mivel töltik a pedagógusok a nem rájuk szánt idejüket. Csakis a törvényesség nevében kaphat az egyik oldal lehetőséget arra, hogy kamerákkal, mikrofonokkal ellenőrizze a másikat. Kérdés, hogy a másik oldal, de legalább a képviselői - szakszervezetek, diáktanácsok - miért nem kaphatnak némi jogot a kamerakezelők figyelemmel kísérésére. Az emberek világszerte egyre kiszolgáltatottabbak mind erősebb munka­adóiknak. Igaz, sokat is kapnak, ezért belemennek a legnehezebb helyzetek­be is. Akár hazugságvizsgálóknak vagy éppen vadvízi túrák próbáinak is alávetik magukat, hogy főnökeik lássák, mit érnek. Nálunk, ha lehet, még kiszolgáltatottabbak. Szakszervezeti vezetők szerint a munkahelyek védel­mében az emberek lényegében bármit elfogadnak. Nyilván a kamerákat is, s ezzel azt, hogy úgy éljenek, mint akik szőröstül-bőröstül meg vannak vé­ve, mint akiknek percről percre szolgálniuk kell. Ráadásul majd a diákok is erre a szerepre készülhetnek. (Vagy a szőröstül-bőröstül vevőére.) Így amilyen természetes lenne, hogy az állam a gyengébb félnek kínáljon védelmet, annyira indokolhatatlan, ha az ellenkezője történik. Nagy N. Péter

Next