Népszabadság, 2001. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-22 / 272. szám

NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2001. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK 15 A brit művészet méltó otthona Siker az átalakított Taté Britain 2000 májusában vált ketté a londoni Millbanken száznégy éve berendezke­dett Taté Galéria és alakult meg a Tem­­ze déli partján, egy kiszuperált erőmű­ben a XX-XXI. század nemzetközi anyagának helyet adó Taté Modern, és keresztelték át Taté Britainné a hátraha­gyott, immár a hazai képzőművészetre koncentráló monumentális neoklasszi­kus épületet. Míg a zseniálisan kialakí­tott, izgalmas Taté Modern a várako­zásnál nagyobb sikernek bizonyult, és másfél év alatt jóval több mint kétmil­­lióan keresték fel, az elárvult Taté Britain nem találta a helyét, túlparti testvérével szemben alulmaradt. A napokban befejezett úgynevezett Centenáriumi Átalakítás gyökeresen megváltoztatta a Taté Britain jellegét. A 32 millió fontos - mondani sem kell talán, hogy jórészt lottópénzből finan­szírozott­­ fejlesztés végre a brit művé­szet méltó otthonává avatta a múzeu­mot. Nagy elismerést kapott John Mil­ler építész kifinomult, visszafogott stí­lusa, melynek révén a Sir Henry Tate cukormágnás gyűjteményére épülő múzeum kiállítási felülete 35 százalék­kal gyarapodott, és Hogarthtól Hock­­neyig, Blake-től Baconig valóban tel­jes képet ad a brit képzőművészet leg­kiemelkedőbb alakjainak munkásságá­ról. A rendeltetésének most átadott szárnyban a korábbról megmaradt, frissen renovált öt termet négy vado­natúj föld alatti galéria egészíti ki. A múzeum új bejárata a hétmillió fontot felajánló magángyűjtő és mecénás, Sir Edwin Manton nevét viseli, és teher­mentesíti a korábban gyakran zsúfolt Temze-parti főkaput. Az új és felújított termek eleganciá­jánál sokkal fontosabb, hogy átmeneti kisiklásnak bizonyult a festmények la­za, közös témára felfűzött összevissza elrendezése. Az új „akasztási rend” nagyjából, de nem mereven követi a kronológiát 1500-tól napjainkig. Külön termet szentelnek a XVIII. századi itá­liai és brit festészetnek vagy az első vi­lágháborúnak, de a William Blake munkásságát felölelő galériában Blake által ihletett művészek, például Paul Nash és Graham Sutherland is helyet kapnak. A kiállított anyag nem végle­ges, mindig újabb és újabb „slágerek” kerülnek elő a Tate pincéjéből, és külö­nösen a modern és kortárs kollekció fog cserélődni. A felújítás egy másik vívmánya, hogy a Taté Britain a korábbinál na­gyobb szabású kölcsönzési politikát ve­zetett be. A vezetés valószínűleg szem­benézett a tagadhatatlan ténnyel, hogy a történelmi gyűjtemény kiegyensúlyo­zatlan. Az eredeti Taté Galéria érezhe­tően elfogult volt a modern művészet iránt, így a Taté Britainben nagyon erős például a XIX. század közepén létrejött úgynevezett Prerafaelita Csoport (Dan­te Gabriel Rossetti és társai) műveiben, de alulreprezentáltak a Nagy-Britanniá­­ban élt ünnepelt portréfestők, Holbein és Van Dyck. Most majdnem minden teremben felfedezhetők kölcsönkért művek, többnyire nem is olyan messzi­ről, a Trafalgar téri Nemzeti Galériából, mint például Holbein Hölgy mókussal című festménye a Tudor-korabeli port­rék „szövegösszefüggésében”, és II. Erzsébet Királyi Kollekciója is segít­ségre sietett. A varázslatos Holbeinek­­től nyílegyenesen vezet át az ajánlott útvonal a következő századokon, amíg az épület másik végén, és egy fél évez­reddel később meg nem érkezünk a je­lenbe, a Brit Art névvel fémjelzett kor­társ irányzathoz, Damien Hirst, Sam Taylor-Wood, a Wilson-ikerpár, Jane és Louise, Gilbert & George alkotásaihoz, és a Turner-díjra esélyes művészek tár­latához. Amilyen meglepően pozitívan fo­gadta a brit sajtó a Tate Britain felújítá­sát, olyan egyhangúan bírálja a Viktó­­ria-korabeli nudista festészetnek szen­telt nyitó időszakos kiállítást a külön­ben ragyogó új Linbury-galériában. A közönségcsalogatónak szánt show úgy állítja be a viktoriánus festészetet (Leighton, Alma-Tadema, Etty, Gwen John, Lewis Carroll, Millais stb.) mint­ha azt aberrált, pedofil személyiségek alkották volna, holott a cél valószínű­leg annak a tévhitnek az eloszlatása volt, hogy kollektíve prűdek lettek vol­na. A legvakmerőbb festmények kü­lönben valóban a cenzúra áldozataivá váltak. A Fred Walker Fürdőzők című képének középpontjában látható mez­telen fiú láttán például William Gra­ham, a nagyvonalú mecénás úgy meg­döbbent, hogy követelte a festőtől, fed­je el törülközővel a modell nemi szer­vét. A kiállításon ugyan feltűnnek részletek Turner erotikus vázlatfüzeté­ből, de többségüket híresen megsem­misítette a kor ízlését meghatározó be­folyásos művész és kritikus, John Ruskin. A Tate Britain évi 1,3 millió látogató­ban reménykedik, ami különös módon nem sokkal több, mint a 2000-ben itt járt 1,2 millió. Annak érdekében, hogy a múzeum felülmúlja ezt az óvatos becslést, jövő tavasztól hajóingajárat indul a Temze két partja, a régi-új és a vadonatúj Tate galériák között. London, 2001. november R. Hahn Veronika Dante Gábriel Rossetti: Boldog Beatrix Britannia és Olaszország a XVIII. században ________Gyermekkönyv________ Vadrózsából tündérsíp Nem könnyű gyerekverset írni abban a hazában, amely arról híres, hogy itt az óvodások is egy filozófus-költő szürrea­lista képekkel és szexuális szimbólumok­kal átitatott költeményeit szeretik a leg­jobban. Generációk nőttek föl ezeken a messze földön híres verseken, amelyek­ről Weöres Sándor, a versek írója azt állí­totta, hogy nem is gyere­keknek szánta. A nyoma­ték kedvéért azt is hozzá­tette, hogy ő nem is szere­ti a gyerekeket. Még szerencse, hogy a jó versek megszületésé­hez elsősorban nem gye­rekekre, hanem ritmusra, dallamra és - mindenek­előtt - játékos kedvre van szükség. Weöres Sándor sem tett mást, mint neki­állt játszani a szavakkal, a hangokkal és a képekkel, megmutatva, hogyan is kell „vadrózsából tündér­sípot csinálni”. Azt tartot­ta, hogy az igazi gyerek­vers nem más, mint elsőd­leges rácsodálkozás vala­milyen látványra, élményre, hangra, méghozzá nemcsak tartalmilag, zeneileg vagy képileg, hanem „ösztönileg” is. Számára ez azt jelentette, hogy a verse­ken keresztül kapcsolatot teremteni a lé­lek ősrétegeivel. Nem véletlen, hogy Petőcz András új verseskötetében is lépten-nyomon Weöres Sándorra bukkanunk. Már a kötet címe is őt idézi: Bojtorján. Ha egy társa­ságban kimondjuk ezt a szót, tízből hét felnőtt (és tízből tíz gyerek) rögtön rávág­ja a rímpárt: „Bojtorján”, és megnevezi a Csiribiri című verset, amely a legvarázs­latosabb Weöres-versek egyike. Petőcz azonban úgy tiszteleg a mester előtt, hogy nem le­másolja, hanem tovább­gondolja a Weöres-etűdök rímképleteit. Verseiben olykor felismerni vélünk egy-egy régi, talán még óvodás korunkból ismert ritmust vagy hangzást, de mielőtt biztosak lehetnénk a felismerésben és a vers címében, Petőcz csavarint egyet a versen, és máris egy új versformában, új versben találjuk magunkat. Lehet, hogy csak egy szó­taggal került több a versbe, lehet, hogy fél sorral növe­kedett a vers hossza, de az is lehet, hogy valamelyik rím bicsaklott meg félúton. A lényeg a játék határtalan öröme, ami Petőcz verseit is életre hívta. És nemcsak a rímekkel és a ritmussal játszik, hanem a képekkel is: a kővirág és a műegér épp­úgy belefér a verseibe, mint egy eszp­resszó vagy az internet. Volt idő, amikor úgy tűnt, hogy a rím­telen, a gyerek gondolatait, érzéseit meg­szólaltató „svéd gyerekvers típus” nép­szerűbb lesz a gyerekek körében, mint a magyar gyereklírára oly jellemző játékos versek. A gyerekek azért kedvelik a be­szélgetős verseket, mert magukra ismer­nek azokban a szituációkban, amelyek széthulló családokról, titkos szerelmek­ről, megkopott vagy éppen vágyott barát­ságokról szólnak. Petőcz András előző kötetében is a „lelkizős” versek voltak túlsúlyban. Szerencsére az új kötet versei arról győzik meg az olvasót, hogy játékos kedvvel is lehet komoly dolgokról be­szélni. Sőt, a Micimackó-féle rövid ha­landzsaversekben legalább annyi mély értelmű utalás rejlik, mint a kamaszlélek rejtelmeit boncolgató hosszú költemé­nyekben. Petőcz ugyanis nagyon jól is­meri a logikát, ok-okozati összefüggése­ket nélkülözni látszó gyerekhalandzsa­­szövegeket, és verseiben fel is használja ezeket. A derűs pillanatokon túl érdemes utánagondolni annak, hogy a gyermeki halandzsázások mögött milyen fontos megfigyelések bújnak meg! Nagy bátorság a Móra Kiadótól, hogy évente legalább egy kortárs költő gyerek­verseit megjelenteti, méghozzá kortárs grafikus illusztrációival. Petőcz András kötetében Tóth István fekete-fehér rajzai a versek varázslásjellegét hangsúlyozzák. Ködös, csúnya, hideg téli napokon min­denkinek nagy segítség lehet a kötet ver­seit és rajzait behálózó napsütés. Boldizsár Ildikó Móra Kiadó, Budapest, 2001 64 oldal, 990 forint Egy igazi világpolgár Nemzetközi hírű román basszista a Zeneakadémián Különleges zenei eseményre kerül sor a Verdi-centenárium alkalmából november 22-én a Zeneakadémián: a zeneszerző második dalművét, A pünkösdi királyság című vígoperát hallgathatjuk meg a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Nemzeti Ének­kar közreműködésével, Pál Tamás ve­zényletével. Az opera basszus főszerepét Európa rangos operaházainak egyik ve­zető szólistája, Ionel Pantea alakítja. A Temesváron született művész igazi világ­polgár: Kolozsváron folytatott tanulmá­nyai után a Bécsi Zeneakadémián tökéle­tesítette tudását. Ezalatt a legrangosabb nemzetközi énekversenyeken (Schu­mann, F. Vinas, M. Canals, genfi, mün­cheni, bukaresti) nyert 1. helyezést, s így figyeltek fel tehetségére a zenei élet kivá­lóságai. Ausztria, Franciaország, Német­ország, Spanyolország és Svájc vezető dalszínházai ajánlották fel szerződésüket, és korának nagy karmester-egyéniségei­vel és énekművészeivel dolgozhatott. Pá­lyafutása kezdetén, még Kolozsváron Ferencsik Jánossal énekelt, a IX. szimfó­­­­niában és az Évszakokban. Lamberto­­ Gardelli négy szerepre kérte fel: a Don­­ Carlos II. Fülöpjére, a Faust Mephis­­g­­ójára, a Don Giovanni Leporellójára és a­­ Titus Publiójára, Msztyiszlav Rosztropov­o­vics vezényletével pedig Prokofjev Há­­­­ború és békéjének párizsi előadását és le- 2­mezfelvételét énekelte. Galina Vis­­nyevszkaja, Nicolai Gedda és Miller La­jos társaságában. A Salzburgi Ünnepi Já­tékokon az Aida és a Tosca főszerepeit énekelte, ez utóbbit Sass Sylviával, aki­vel A kékszakállú herceg várát is több­ször előadta. Mozart Figaróját Kiri Te Kanawa oldalán alakította a Lyoni Ope­raházban. Nemrégiben Enescu Oidipusz című operájával mutatkozott be a berlini és a bécsi operaház koprodukciójában, Götz Friedrich rendezésében. Itt egyik legkedvesebb színpadi partnernőjével, Marjana Lipovsekkel énekelhetett. Az előadást idén szeptemberben hazájába, a bukaresti Enescu-fesztiválra is meghív­ták, ahol önálló szólóestet is adott. Az opera műfaja mellett a művész dal­énekesként is meghódította a közönséget, árnyalatgazdag, kiegyenlített hangjával és nagyfokú érzékenységről tanúskodó kultúrájával. Schubert, Schumann, Brahms, Wolff dalai mellett magyar ze­neszerzők, Bartók Béla és Ligeti György alkotásait is felvette repertoárjába. Schu­bert dalciklusait CD-felvételeken is rög­zítették tolmácsolásában. Ileana Cotrubas ösztönzésére pedig létrehozták Hamari Júliával és Peter Schreierrel az I Vocalisti kartettet, mellyel a világ minden táján nagy sikerű koncertsorozatokat adtak és lemezfelvételeket készítettek. A művész életében és pályafutásában fontos szerepet játszik hazánk kultúrája, magyar származású felesége révén is. Szülővárosában szerencsés módon meg­valósult a magyar, a román és a német kultúra együttélése, csak azt sajnálja, hogy mára a hagyományos zsidó kultúra szinte teljesen eltűnt. Az aktív éneklés mellett fontos szerepet játszik életében a rendezés is. Évekig volt a Kolozsvári Magyar Opera főrendezője és a Kolozs­vári Román Opera igazgatója. Számos ki­váló magyar vendégművész meghívása fűződik nevéhez, többek között Kincses Veronikáé és Gregor Józsefé. Sokoldalú művészi tevékenységében egyre fontosabb a tanítás, s világszerte el­ismert énekpedagógusként tisztelik. 1985 óta tanít Luxemburgban, ahol operatársu­latot is létrehozott ifjú művészekkel. Ta­nítványai között van Alexandru Agache és a fiatal magyar énekesgeneráció szá­mos kiválósága, Daróczy Tamás, Kiss B. Attila, Kálmándy Mihály és Molnár Zsolt. Szopránjaink közül González Mó­nika tehetségére figyelt fel, akit hasznos tanácsokkal segített szerepformálás és szerepértelmezés terén. Fia, Radu Pantea is a művészi hivatást választotta. Jelentős sikereket mondhat magáénak az I Vocal­isti kvartett zongorakísérőjeként és kar­mesterként is. Ionel Pantea számára külö­nösen fontos a fiatal generáció nevelése. Reméli, a közeljövőben újra tarthat ha­zánkban mesterkurzusokat. Péterfi Nagy László Marjana Lipovsek és Ionel Pantea iNfUCIÓ: A JEGYBANK QPTiHiSIA»TOZSKl SVORSJaf.NTf.SEK ■3 El RECESSZIÓ?­­ Optimista rplatkatatek. ■ EH! Wm | Ml htubavage intelkedesek N­­­O/Q | /O ■ Milyen időszakot zártak a tőzsdei társaságok? ■ Begyűrűzik-e hozzánk is a recesszió? ■ Tartós marad-e az árak csökkenése? ■ Hogyan szerezzünk szponzorpénzeket? w­ww.fn.hu

Next