Népszabadság, 2001. december (59. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-27 / 300. szám

P­ÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM KERES­Ő lakáskoncepciójának megvalósításában hosszú távú együttműködés keretében történő közreműködésre -DOLGOZÓI ÖNERŐS LAKÁSHOZ JUTTATÁSÁNAK CÉLJÁBÓL NAGY LAKÓHÁZ-ÉPÍTÉSI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOT. Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik alkal­masak és vállalják, hogy­ az ország területén bárhol - akár egyidejűleg több helyen is - a Belügyminisz­térium által kijelölt és a pályázók által a pályázat cél­jára,alkalmasnak tartott telekingatlanokat megvásá­rolják, azokon saját finanszírozásban lakóépületeket kulcsrakészen megépítenek, és a minisztérium által kijelölt belügyi dolgozók részére társasházi ingatlan­ként értékesítenek. A pályázóknak vállalniuk kell továbbá a Magyar Ál­lam tulajdonában és a minisztérium vagyonkezelésé­ben lévő, a pályázók által a pályázat céljának megva­lósítására alkalmasnak tartott telekingatlanokon sa­ját finanszírozásában kulcsrakész lakóépületek megépítését és értékesítését a minisztérium által ki­jelölt belügyi dolgozók részére, valamint vállalják a vevők hitelfelvételének és egyéb lakáscélú állami támogatáshoz való hozzájutásának lebonyolítását és megszervezését. - nyilatkozat arról, hogy a pályázó nem áll végelszá­molás alatt és ellene csőd-, illetve felszámolási el­járás sincs folyamatban. Műszaki alkalmasság igazolása: - 2001. évet megelőző két évben megvalósított (elkezdett és befejezett) lakóház- és egyéb építési, átalakítási munkáinak ismertetésével (legalább az ellenszolgáltatás összege, a kezdési és befejezési határidők feltüntetésével), - azon szakemberek, szervezeti egységek, illetve vezetők megnevezésével, képzettségük ismerteté­sével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különö­sen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőr­zésért és műszaki vezetésért felelősek,­­ országos hálózat meglétének igazolásával, - EN ISO 9000 szabványsorozat minőségügyi rend­szer bevezetéséről szóló tanúsítvánnyal. A pályázók alkalmasságának elbírálási szempontjai: - pénzügyi, gazdasági, műszaki alkalmasság, - referenciák, 2001. évet megelőző két év lakóház- és egyéb építési, átalakítási munkák száma, volu­mene, - a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek alkal­massága (szakmai képzettség, kivitelezésben szerzett gyakorlat, jogosultság), - országos hálózat megléte. A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására: - a számlavezető pénzintézettől származó, a benyúj­tást megelőző 30 napnál nem régebbi nyilatkozat az ajánlattevő fizetőképességéről, amely nyilatko­zat tartalmazza, hogy a pénzintézet mióta vezeti a részvételre jelentkező számláját, a számlán az utóbbi egy évben sorban állás volt-e,­­ 2001. évet megelőző két év könyvvizsgáló által hi­telesített mérlege (egyszerűsített mérlegének, be­számolójának vagy konszolidált mérlegének) be­nyújtásával,­­ 2001. évet megelőző két év lakóház- és egyéb épí­tési tevékenységének teljes forgalmáról szóló nyi­latkozattal,­­ hatósági igazolások csatolásával, amelyekkel bi­zonyítja, hogy egy évnél régebben lejárt vám-, tár­sadalombiztosításijárulék- vagy a központi adóha­tóság által nyilvántartott adófizetési kötelezettsé­gének, továbbá elkülönített állami pénzalappal szemben fennálló fizetési kötelezettségének ele­get tett, vagy amennyiben nem tett eleget, a hitele­ző az adósság későbbi időpontban történő megfi­zetéséhez írásban hozzájárult. A pályázók alkalmatlanná minősítésének szempontjai: - 2001. évet megelőző két év bármelyikében gaz­dálkodása veszteséges volt, - a számlavezető pénzintézete szerinti nyilatkozat fi­zetésképtelenséget, sorban állást mutat. - 2001. évet megelőző kétéves időszakban a lakó­ház- és egyéb építési tevékenységéből származó évenkénti árbevétele nem érte el a nettó 4,4 Mrd Ft-ot, - nem állnak alkalmazásában a lakóház-építési mun­kák irányítását végző felsőfokú, szakirányú képesí­téssel, felelős műszaki vezetői jogosultsággal és legalább három év szakmai gyakorlattal rendel­kező szakemberek, - nem rendelkezik EN ISO 9000 szabványsorozat minőségügyi rendszer bevezetéséről szóló tanú­sítvánnyal, - országos hálózat meglétének hiánya. A pályázónak cégadatai igazolásához csatolnia kell egy-egy eredeti példányban a benyújtást megelőző 30 napnál nem régebbi cégkivonatot, a cégjegyzés­re jogosultak aláírási címpéldányait, valamint az esetlegesen folyamatban lévő változás bejegyzése iránti kérelmet. A pályázati ajánlatokat a Bp. V. ker., Zrínyi u. 4. épü­let 319. sz. helyiségében kell benyújtani 2 példány­ban, zárt, cégjelzéssel ellátott borítékban 2002. ja­nuár 15-én 8-14 óra között személyesen vagy meg­hatalmazott útján. A minisztérium fenntartja a jogát, hogy a pályázati felhívását eredménytelennek nyilvánítsa. A felhívással kapcsolatban további felvilágosítás Kontra Györgyné dr.-tól vagy Dócs Mihály úrtól kér­hető a 317-3716-os telefonszámon. NÉPSZABADSÁG MOZAIK 2001. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK 19 A BBC Magyar Adás honlapjának sajtószemléje a NÉPSZABADSÁG Online-on (www.nepszabadsag.hu)­ A BBC Magyar Adásának műsorai Műsorainkat számos helyi rádió is sugározza. 5.15- 5.25 színes­­magazin (csal a Calypso Rádióban­, hétköznap 6.15- 6.30 színes londoni magazinműsor (csak a Calypso Rádióban), vasárnap A BBC Magyar Adásának honlapja: 6.30- 6.45 vlághírmagazin, európai lapszemle, hétköznap 6,130 és 9,870 MHz www.bbc.co.uk/hungarian 7.30- 7.45 világhirmagazin, európai lapszemle, hétköznap 6,180 és 9,635 MHz Címünk: BBC Magyar Adás, 8.00- 8.10 nemzetközi hirműsor (csak az MR körzeti stúdióiban), hétköznap 1397 Bp. 62. Pf. 518 14.15-15.00 magazinműsor (a Szlovák Rádió magyar adásában is), vasárnap 9,635 és 11,895 MHz E-mail: hungarian@bbc.co.uk 19.00-19.30 világhirműsor hirháttérrel, elemzésekkel, mindennap 6,01 és 9,805 MHz Tel./fax: Budapest 350-8959 23.00-23.30 világhírműsor elemzésekkel (Kossuth URHíl is), mindennap 6,01 és 9,635 MHz London: 00 44 207 557 2212 Wilf Reader’s dSSWT 1 Digest A READER’S DIGEST KIADÓ 16. AJÁNDÉKSORSOLÁSÁNAK NYERTESEI A Reader’s Digest Kiadó 2001. december 20-án megtartotta 16. ajándéksorsolását. A Fődíj és a Fődíj extra nyertese 14 000 000 Ft készpénzt nyert. Takács Ágnes, Budapest A Gyorsasági különdíj nyertese 5 000 000 Ft értékű, Peugeot 406 típusú személyautót nyert: Balta Zoltánná Mátyási Nóra, Sóskút Az 1. díj nyertese 1 500 000 Ft készpénzt nyert: Gábor Imre, Budapest A 11. díj nyertese 1 000 000 Ft készpénzt nyert: Várkonyi Sándorné, Tarnaméra A 111 díj nyertese 500 000 Ft készpénzt nyert: Németh Istvánné, Dunaújváros GRATULÁLUNK! Álló vonatba rohant a gyors Súlyos vasúti baleset Indonéziában PEKINGI TUDÓSÍTÓNKTÓL Legalább félszázan életüket veszítették az indonéziai Jáva szigetének Ketang­­gungan vasútállomásán kedd hajnal­ban, amikor egy álló vonatszerelvénybe belerohant a Jakartából érkező gyors. Az első jelentések 42 halottról, a ké­sőbbi becslések már 55 áldozatról tet­tek említést. A jakartai vonat vezetője - aki a tra­gikus balesetben meghalt - a feltétele­zések szerint elaludhatott, mert figyel­men kívül hagyta a piros jelzést. A gyorsvonat mozdonya összeroncsoló­­dott, több kocsi feldőlt, kettő közülük a sínek melletti rizsföldön landolt. A mentőalakulatok fémvágókkal próbál­ták meg kiszabadítani a vagonokban re­kedt utasokat. Mindkét vonaton, becslések szerint, több mint ezer utas tartózkodott. Az em­berek döntő többsége a muzulmán ramadán végén esedékes újabb ünnepre utazott, illetve a karácsonyi pihenőnapot használta ki szabadságra. Két vagon a rizsföldeken landolt FOTÓ: REUTERS Nincs jogszabály a szexuális zaklatásra Kínában A vádlott felmentésével végződött a kínai joggyakorlat történetében az első szexuá­lis zaklatási per egy zárt tárgyaláson Hsziánban, az agyagkatonáiról híres vá­rosban. Az ügy hetek óta foglalkoztatta a sajtót, éppen azért, mert Kínában, ahol a tradíciók erősek, eleddig még nem volt példa arra, hogy egy nő fellebbvalójával szemben ilyen jellegű kifogást tegyen nyilvánosan, ráadásul sérelmét megpró­bálja bírósági úton érvényesíteni. A vád szerint 1994, tehát immár évek óta jobb állást és magasabb fizetést ígért volna a vállalati vezető a hölgynek, amennyiben eleget tesz szexuális ajánla­tainak. Több ízben is szállodai étterembe és utána szobára invitálta, a munkahelyen pedig rendszeresen próbálta simogatni. Miután visszautasította főnökét, rendre elmaradt a fizetésemelése. Sőt a munka­helyén megfagyott körülötte a légkör, úgyhogy hosszabb betegszabadságra ment. Végül elhatározta, hogy bírósághoz fordul, és amikor visszament a munkahe­lyére, közölték vele, csak akkor veszik vissza, ha visszavonja a bírósági kerese­tét. A bírósági ítélet indoklása szerint nem állnak rendelkezésre bizonyítékok a vád alátámasztására. A bíróság ugyanakkor elismerte, hogy nehéz is konkrét bizonyí­tékokat produkálni. Ám Kínában egyéb­ként sincs jogi szabályozás a szexuális zaklatásra, úgyhogy a vád bizonyítottsága esetén sem tudnának ítéletet kiszabni. Ortutay L. Gy. Egy túlzsúfolt kisbuszt harmincki­lenc utasával a vasúti töltés mellet­ti, tizenöt méter mély árokba so­dort hétfőn a kirgiz határhoz köze­li Kasgar felé tartó gyorsvonat Kí­na északnyugati Hszincsiang tarto­mányában. Huszonnyolc személy meghalt, 11-en- köztük a balese­tért felelős buszvezető - pedig sé­rülésekkel kerültek kórházba. Kivételes eljárás Soproni Ágnes színésznő gyilkosa ügyében Rendhagyó módon öttagú tanács ítél­kezik majd Soproni Ágnes színésznő meggyilkolása ügyében. A Fővárosi Bíróságon februárban kezdődik a büntetőper, amelynek egyik vádlottja a színésznő fia. A kivételes eljárásra - amelyben két bíró és három ülnök bíráskodik - a törvény csak kivételes esetekben ad lehetőséget első fokon. Soproni Ágnes színésznő eltűnését tavaly március 13-án­ jelentette be fia, P. András a rendőrségen. Kezdetben ál­lamigazgatási eljárás keretében próbál­ták megkeresni a színésznőt, később azonban bűncselekményre utaló adatok­ra bukkant a rendőrség. Így lett gyanú­sított a színésznő fia és annak két isme­rőse. A András együtt élt elvált édesanyjá­val egy II. kerületi családi házban. Nem volt rendszeres jövedelme, így állandó anyagi gondokkal küszködött. A szí­nésznő minden pénzét a családi ház építésére fordította, s nem akarta fia üz­letelését támogatni. P. András ezért úgy érezte, hogy édesanyja akadályozza meg abban, hogy az általa elképzelt nagyvilági életet élhesse - rögzíti a vádirat, amely szerint­­ Andrásban ta­valy év elejére érlelődött meg a gondo­lat, hogy megszabadul édesanyjától, s megszerzi a családi házát. A vád szerint februárban többször javasolta egyik is­merősének, D. Beátának, hogy nyolc­millió forintért ölesse meg Soproni Ág­nest. A lány nem talált vállalkozót a „feladatra”. Utóbb P. András barátja, L. Zsolt vállalkozott a „munkára”. A gyil­kosságot végül tavaly március 9-én kö­vették el a színésznő családi házában. L. Zsolt a vád szerint az alvó Sopro­ni Ágnest egy kábeldarabbal fejbe ver­te, majd megfojtotta. P. András ez idő alatt az emeleten zenét hallgatott. Más­nap a holttestet betették a fürdőkádba, ahol L. Zsolt feldarabolta. Soproni Ág­nes fia ezután a Balatonra utazott,­ s anyja mobiljáról SMS-üzeneteket kül­dözgetett, mintha a színésznő élne. Március 11-én a feldarabolt holttestet elásták a Solymár környéki erdőben. P. András két nappal később pedig beje­lentette a rendőrségen, hogy eltűnt az édesanyja - állapítja meg a vádirat. Az ügyészség L. Zsoltot előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett ember­öléssel vádolja. R András ellen ugyan­ezen cselekmény felbujtójaként emel­tek vádat. D. Beátát folytatólagosan el­követett emberölés előkészületével vá­dolják. A Fővárosi Bíróság február 20-ra tűzte ki a büntetőpert, amelyet kivéte­les eljárás keretében tárgyalnak. Rend­hagyó módon ugyanis két bíró és há­rom ülnök ítélkezik majd. A törvény ezt csak kivételes és indokolt esetekben teszi lehetővé az elsőfokú eljárásban, többek között akkor, ha a bizonyítás nehézségekbe ütközik. T. B. A VIDÉKI SZÍNHÁZAK MŰSORA December 2746. január 2-ig (Hó hétfő, K:kedd, Sze­szerda, Cs.csütörtök, P:péntek, Szobszombat, V-vasárnap. Az előadá­sok - amennyiben külön nem jelöljük - 7 órakor kezdődnek.) Debreceni Csokonai Színház: Cs: Cigányszere­lem (Németh-bérlet), P: Játék a kastélyban (Mensáros-bérlet), Szó: Játék a kastélyban (Latinovits-bérlet), V: Játék a kastélyban (Nyugdíjas-bérlet), Szó: Cigányszerelem (He­vesi-bérlet) (6). Stúdiószínház: Cs: A Géza gyerek. Egri Gárdonyi Géza Színház: Cs: Diótörő (4), P: Dió­törő, Szó: Az ördög (Hevesi-bérlet). Győri Nemzeti Színház: Cs: Otelló (Déryné-bérlet), P: A nyomorultak, Szó: A nyomorultak, V: A nyo­morultak (5). Kisfaludy Teremben: Cs: Szerelem (Simon-bérlet). Kecskeméti Katona József Színház: P: Carmina Burana (Bessenyei-bérlet), Szó: Carmina Burana (Arany-bérlet), V: Mágnás Miska, K: Újévi koncert, Szó: Carmina Burana (Latabár-bérlet), Mirandolina (Kamaraszh.). Miskolci Nemzeti Színház: Cs: Jézus Krisztus Szu­persztár, P: Jézus Krisztus Szupersztár, Sze: Feke­te Péter, V: Fekete Péter, H: Fekete Péter (3). Pécsi Nemzeti Színház: Cs: Víg özvegy (Szendrő-bér­­let), P: Danton halála (Uray-bérlet), Szó: Danton halála (Latinovits-bérlet), V: Pillantás a hídról, H: Víg özvegy, Szó: Danton halála (Szabó Samu-bér­­let). Szobaszínház: Cs: Ványa bácsi (7.30). Bóbita Bábszínház: Szó: Mosó Masa mosodája (de. 10 és 4), V: Mosa Masa mosodája (de. 10), Diótörő (3). Soproni Petőfi Színház: Cs: Vegyes páros, P: Vegyes páros, Szó: Apácák, V: Apácák. Szegedi Nemzeti Színház: P: Szentivénéji álom (Páger-bérlet), Szó: Szentivánéji álom (Mecé­­nás-ea.), V: Dixie-gála. Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Cs: Mágnás Miska, P: Aranytű (5), Szó: Aranytó (Csortos-bér­­let), H: Te rongyos élet (5). Szolnoki Szigligeti Színház: Cs: A meggyeskert (Szobaszh.) (7.30), P: Tisztújítás, Szó: Ezeregyév meséi, V: Tisztújítás. Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház, Szó: Egy szerelem három éjszakája. Veszprémi Petőfi Színház: V: Vak Ond álma (Várpa­lota), H: Vak Ond álma (5.30). Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház: P: Agyő, kedve­sem! (Forgács-bérlet). Szó: Agyő, kedvesem! (51.)

Next