Népszabadság, 2002. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-18 / 15. szám

10 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. JANUÁR 18., PÉNTEK _______T­ELEVÍZIÓ________ Túlvilág-politika Aki kedd este, a miniszterelnöki interjú után rögtön a kereskedelmi adókra kapcsolt, na­gyot veszített. Aki viszont hű maradt az ő M 1-eséhez, olyat láthatott, mint még soha. Panorámát, amilyen még nem volt. E sorok írója azóta is úgy emlékszik rá, mint valami te­levíziós jelenésre, amolyan műsordélibábra, amely egy ismert sorozat címét viselte, de ta­lán őt tévesztette meg valami, nem ott volt, nem az volt, jött-ment, szerkesztői sem emlé­keznek rá. Amúgy nagyon is meg volt szer­kesztve. Kapunk mondjuk egy évszámot, köz­ben régi felvételeket látunk, a narrátor drámai hangon említi Milosevics pályájának egy-egy állomását. Vágás: látnok tolmácsolja a Szűz­anya szavait, a medjugorei Jelenés óv a Sátán­tól, figyelmeztet a Sátán növekvő hatalmára. Hosszú perceken keresztül megy ez így, precí­zen, ritmusosan: egy Sátán, egy Milosevits. Ez a mi Panorámánk, úgy is, mint a magyar­­országi média legrégebbi külpolitikai maga­zinja, volt már igen sokféle. Elfogultságai közt adódnak tartósak és változók. Ha stábja a Közel-Keleten jár, ottani krónikái - a műsor legrégebbi hagyományaihoz igazodva a pa­lesztinbarát tudósítások, ha csak a Balkánra kirándul, ottani híradásai tíz esztendeje rendít­hetetlenül szerbellenesek. Ez utóbbi viszonyt csak némileg zavarta meg a NATO-bombázás, melynek apropóján nehéz volt egyszerre köz­vetíteni a nemzetállam-ideát általában fenye­gető globális katonai tömb iránti utálatot, és egy magyarokkal szemben ellenséges másik nacionalizmus iránti ellenszenvet, ha az előző éppen az utóbbit bünteti. Ezekből az ellentmondásokból, úgy látszik, friss kiút a misztika. De legalábbis izgalmas kísérlet. Kezdődik a műsor egy szeptember 11-i képpel: a tornyok agóniájának utolsó pil­lanatai. Igen, a füst, ha akarom, hosszúkás fej­formájú. Megtudjuk: az ott a Sátán. Merthogy kirajzolódott, mielőtt a tornyok összedőltek. A kommentár nem távolságtartó és nem ironi­kus. Innentől kezdve próféciákat idéz és betel­jesülésük mindenféle bizonyítékait. Nem vált át tudós stílusra vagy az utca emberének derűs kétkedésére, de még csak egy bölcs egyházi férfiú óvatos hangjára sem. Egészen mást mond. Sugallja, hogy volt sok-sok figyelmeztetés. Ezek közül csak egy, amit Medjugoréból, a látnok gyerekek közve­títésével címeztek az emberiségnek. Sugallja, hogy a figyelmeztetéseket két helyen és két módon nem fogadták meg: a globalizmus vi­lágközpontjában, Manhattan csücskében, és Belgrádban, a Panorámának leginkább nem kedves rivális nacionalizmus fészkében. Tes­sék, meglakoltak mindketten. Hiszen a Sátán büntet itt is, ott is. Sem a globális karvalytőke urai, sem a szerb kardcsörtetők nem tudták, hogy felsőbb iránymutatásért csak le kellett volna fordítani, majd megfelelő sorrendben mondatta összeolvasni Gavrilo Princip veze­ték- és keresztnevét Karadzsics és Milosevics neveivel. A Panorámából most megtudhatták a megfejtést, de már késő. A bűnös népek és a még bűnösebb nemzetköziek ezen kívül még figyelmen kívül hagytak több baljós dátum­egybeesést, valamint a születési helyek üzene­tét. Hogy tudniillik Princip és Milosevics Montenegróban, a „Kígyók földjén” (?) szü­lettek. Továbbá nem figyeltek eléggé a fény­képeken is látható Madonna alakú felhőre, ahogy a zarándokhely fölött kirajzolódik. Most aztán megkapták helyette a vigyorgó Sá­tán alakú felhőt a Tornyok felett. Ezt a műsor még egyszer megmutatja végső tanulságként, és hogy meglegyen a keretes szerkezet. „Soha többé nem élhetünk úgy, mint eddig” - idézi a Panoráma Bush elnököt, aki utólag okos, bez­zeg a próféciákból, szent könyvekből ezt már régen tudhattuk volna, ha figyelünk. Nincs kétség: tényleg nem élhetünk ugyan­úgy. Többé a külpolitikai műsor sem az, ami. Nem egyszerűen jobbra húz, hanem kifelé, legalább három dimenzióval kijjebb, a Transz­cendencia kellős közepébe. A műsorvezető pedig nem nevezi el magát az utolsó pillanat­ban sem, vegyük hát komolyan. Mostantól fi­gyeljünk a politikusok születésnapjára, nevé­nek jelentésére és kezdőbetűire és persze fel­hőalakzatokra. Jön majd figyelmeztetés Medjugoréból, de visszaüzen a Sátán is. Nem baj, ha nem értjük rögtön. A Panoráma közvetít: Hirsch Tibor Segítség a közönségnek Tízéves a kisebbségkutatás A tízéves Kisebbségkutatás című negyedéves folyóirat szerkesztő­je, Cholnoky Győző fogyatékos­nak nevezi a kisebbségekről való ismereteinket. De, mint mondja, nem is nagyon lehetnek mások, hiszen minden, ami ide tartozik, évtizedeken át tabunak számított. Kutatni is alig lehetett, nemhogy tanítani vagy beszélni róla. A ki­sebbségkutatással segítséget akart adni előbb a lehetséges kö­zönségnek a tájékozódáshoz, de aztán az immár intenzív kutató­munkának is, hogy nyilvánosság­hoz jusson. -Mi a dolga a folyóiratnak? - Kezdetektől az, hogy szá­monként 35-40, zömmel külföldi tudományos forrás feldolgozásá­val áttekintést adjon a kisebbség­­kutatás szakirodalmáról. Meg­jegyzem, hogy erre a világon se­hol senki sem vállalkozott még, tehát egyedülálló folyóiratról be­szélünk. - Ezt mások is méltányolják? Hány példányban jelenik meg a kisebbségkutatás ? - 1000 körüliben. - Ahhoz képest, amilyen súly­­lyal, hangerővel van jelen a poli­tikában a kérdés, mintha kevesen érdeklődnének igazán iránta. - A tényleges használatot azért nem pontosan fedi a példány­szám, mert - szerencsére - az előfizetők csaknem fele könyv­tár, s ott az olvasottság többszö­röződik. Ez a szám azonban leg­inkább csak a szakmabelieket, szakma környékieket jelenti, meg persze a főiskolai, illetve az egyetemi hallgatókat, itthon és a Kárpát-medencében. - Kap a folyóirat támogatást? - Igen, legfontosabb patrónu­­sunk a Nemzeti Kulturális Alap meg az Illyés Alapítvány. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy a fo­lyóirat példányainak 30-35 szá­zaléka eljusson a határon túli magyar közösségekhez. Monda­nom se kell, ezek a közösségek összehasonlíthatatlanul heveseb­ben érdeklődnek a kisebbségku­tatás iránt, mint a hazai művelt közönség. Nyilván az érintettség különbözése és a művelődési szokások miatt. A kisebbségi magyarság többet olvas, mint a hazai. - Mit szűr le az eseményekből, milyen folyamatok zajlanak a ki­sebbségi népcsoportokban és kö­rülöttük? - Ez az időszak a jelek és a szakirodalom szerint két sza­kaszra tagolható. Az elsőben a kisebbségek megkísérelték köze­líteni a jogaikat az állammal ren­delkezők jogaihoz. A folyamat természetesen máig tart, de a ki­lencvenes évek derekán átszíne­ződött. Akkor kezdtek hatni a globalizációval összefüggő fejle­mények. Az előző törekvés a nemzetállamot alulról, az utóbbi felülről kezdte ki. - Gondolom, ez hangsúlyelto­lódást jelent a kisebbségi problé­mák megoldási kísérleteiben. - Azt bizony. Mert a jogköze­lítési küzdelmek kemény konf­liktusokkal, igen gyakran erő­szakkal, sőt vérontással járnak, s ez nem szokott használni a kompromisszumkészségnek. A globalizáció ebben az összefüg­gésben is békés folyamat: az álla­mok önként, legtöbbször érdeke­iket követve mondanak le szuve­renitásuk egy részéről. Ami azt is jelenti, hogy nagyot javul a regi­onális együttműködés lehetősége és vele a kisebbségek jogbizton­sága, jogérvényesítési esélye is. Különösen ott hat így a global­izáció, ahol az államhatárok nem évszázados, okszerűen indokol­ható képződmények, hanem mes­terségesen kialakított, mindig fe­szültségforrást rejtő kreációk, mint a Kárpát-medencében. - A kisebbségkutatás tanúsá­ga szerint kevés dologban érte­nek egyet a szakértők. Azzal igen, amit itt felvázolt? - Nagyjából, de az elmondot­takba a reményeimet is belefog­laltam. Egyébként pedig a prob­lémák sokasága, összetettsége, ellentmondásossága miatt való­ban sok a vita, szinte nem is tu­dok hamarjában olyan kérdést említeni, amiben közmegegyezés alakult k­i - Támpontok sincsenek? - Azt elismeri mindenki, hogy a sokszínűség létezik. Azt is, hogy nagyon keveset tett eddig a világ a kisebbségek, a sokszínű­ség értékeiért. És nincs különö­sebb vita a tekintetben sem, hogy előrelépni csak lassan, fokozato­san, jogi és politikai megoldá­sokkal lehetséges. Minden más közelítés csak ronthat a helyze­ten. — Milyenek a hazai közvéle­mény ismeretei a kisebbségekről és a kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekről? - Fogyatékosak. Nem is na­gyon lehetnek mások, hiszen minden, ami idetartozik, évtize­deken át tabunak számított. Ku­tatni is alig lehetett, nemhogy ta­nítani vagy beszélni róla. A ki­sebbségkutatással segítséget akartam adni előbb a lehetséges közönségnek a tájékozódáshoz, de aztán a tudománynak, az in­tenzívvé váló kutatómunkának is, hogy nyilvánossághoz jusson. Ne feledjük, közben megszerve­ződött a Teleki Alapítvány, az akadémiai kisebbségkutató inté­zet, de bekapcsolódtak a munká­ba különféle aspektusok vizsgá­latával az egyetemek is, hiszen van itt feltárni­ és értelmeznivaló a történeti, jogi, politikai, szo­ciológiai és egyéb, például iro­dalmi szempontból megközelít­hető területeken, csak győzzék elvégezni. — 1998-ban Lucidus névvel ki­adót alapított. — Igen, mert a folyóiratban ter­jedelmi okok miatt nem közölhető tanulmányoknak, monográfiák­nak is teret akartam nyitni. Olyan műveknek, mint egyebek közt az originális Trianon-forrásgyűjtő­ A határon túli magyar közösségek összehasonlíthatatlanul hevesebben érdeklődnek a kisebbségkutatás iránt, mint a hazai műveit közönség.­mény, amilyen hetven éve nem lá­tott napvilágot, aztán a Kárpát­medencei önismeret című tanul­mánykötet vagy az, amelyik Pető­fi fogadtatásáról ad számot szom­szédainknál és a rokon népeknél. Továbbá Niederhauser Emil könyve, a Nemzet és kisebbség, Pomogáts Béláé, a Változó Er­dély. De a kiadóra azért is szükség volt, hogy sort keríthessünk a ré­gi, értékálló s ma már hozzáférhe­tetlen, gyakran el is feledett mű­vekre. Részint hogy helyreállít­hassák a gondolkodás forrásait és folytonosságát, részint hogy jelen legyenek, és jótékonyan befolyá­solhassák a közvéleményt, s vé­gül, hogy kézközelben legyenek a felsőoktatásban. Olyanokra gon­dolok - csak ízelítőül -, mint Bul­la Béla-Mendöl Tibor A Kárpát­medence földrajza, Pukánszky Béla Német polgárság magyar földön, Szekfű Gyula Állam és nemzet című munkája, vagy az Asztalos Miklós-féle A történeti Erdély. Mindegyiket egy-egy mai, autentikus kutató kísérő ta­nulmányával jelentetjük meg. Könyveink így együtt, reménye­im szerint, egyfajta nemzetisme­reti stúdiumot is kínálhatnak. — Hányan vannak a folyóirat­nál és a kiadónál?­­ Ketten, rajtam kívül egy fél­állású szerkesztőségi titkár. FOTÓ: VELLEDITS ÉVA Cholnoky Győző

Next