Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-20 / 43. szám

14 NÉPSZABADSÁG PIAC­GAZDASÁG 2002. FEBRUÁR 20., SZERDA Az ÁÉB a Gazprombanké Szétválasztják a pénzintézetben az elnöki és a vezérigazgatói funkciót Moszkvai források megerősítették la­punknak: az oroszországi Gazprom átstrukturálásának folyamatába il­leszkedik az érdekeltségek szervezeti rendjének átvizsgálása, és ettől nem függetlenek az Általános Értékfor­galmi Banknál (ÁÉB) várható szemé­lyi változások. A Gazprom meghatá­rozó szerepe a jövőben az ÁÉB igazgatótanácsában is jobban kifeje­zésre jut. Megdet Rahimkulov, az ÁÉB elnök­vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak kedden adott interjúban azt mondotta: a Gazprombanknak csak 25 százaléknál valamivel nagyobb tulajdonrésze van ugyan a bankban, „ám leányvállalataival együtt már többséggel rendelkezik”. En­nek a többségnek megfelelően, a kilenc­tagú igazgatótanácsban háromról ötre növelik a Gazprom-képviselők számát, maga Rahimkulov elnök lesz, a vezér­­igazgatói posztot várhatóan Andrej Kovaljov eddigi vezérigazgató-helyettes tölti be. Rahimkulov végül azt is el­mondta, hogy a változásokat ő maga kezdeményezte és egyeztette Alekszej Millerrel, a Gazprom első emberével. Miller Putyin elnök régi munkatársa, és a múlt nyáron foglalta el a világ leg­nagyobb gázipari cégének elnöki székét. A Gazprom 51 százaléka orosz tulajdon, és a legnagyobb tulajdonos maga az orosz állam. Miller egyik fő feladata az, hogy me­gállítsa a pénzek „elszivárgá­sát”, ami elődje, Rém Vjahirev alatt gya­korlattá vált. A laptársunknak adott interjúban Rahimkulov nem részletezte a jelenlegi Gazprom-többség alkotóelemeit. A ren­delkezésre álló adatok szerint részben külföldi, részben magyar bejegyzésű cé­gekről van szó. 1997 márciusában két szingapúri cég, az Acma-csoporthoz tar­tozó Acma Investments PTE Ltd. és a Citycom Floldings PTE Ltd., valamint három magyar társaság, az Interenergo Kft., az Intergazprom Invest Holding Energetikai Tervező Fejlesztő Beruházó és Vagyonkezelő Rt. (IGPI) Holding és a DKG-East Rt. vásárolta meg az akkor AZ AÉB TULAJDONOSI SZERKEZETE újonnan kibocsátott ÁÉB-részvényeket. Közülük a DKG-East 7,56 százalékos tu­lajdonos, a többi említett cég, valamint az utóbb ugyancsak részesedést szerzett IGM Kereskedelmi Kft. tulajdoni ará­nya a bankban egyenként 9,98 százalék. Rahimkulov egy tavaly nyári HVG-in­­terjúban arra a kérdésre, hogyan kerültek kapcsolatba a szóban forgó cégekkel, azt felelte: „Az Acma a Gazprom régi part­nere, híradástechnikai termékeket szállít neki. Hogy a Gazprom kereste-e meg az Acmát és kérte fel a tőkeemelésre, vagy fordítva, erre már nem emlékszem, de az utcáról nem veszünk be cégeket a csapat­ba. A magyar részvényesek sem voltak idegenek a Gazprom számára, külkeres­kedőkként a mai napig különböző beren­dezéseket adnak el a Gazpromnak.” A tulajdonosi struktúrához tartozik 2000 óta - amikor a Gazprombank első ízben adott el saját részvényeiből - két magánbefektető is, 8,5-8,5 százalékos részesedéssel. Egyikük maga Rahim­kulov, a másikuk Petre Gábor, a már említett IGPI Holding vezérigazgatója. Mindkettőjük részvényeinek névértéke egy-egy milliárd forint. Részvényvásár­lásukat lapunk értesülése szerint annak idején a Gazprom akkori vezetése a leg­magasabb szinten hagyta jóvá. Az ÁÉB jelenleg a tíz legnagyobb ha­zai bank közé tartozik, tavaly adózás előtti eredménye csaknem 16 milliárd forint volt. Interenergo 9,98 Citycom Holdings 9,98 IGPI Holding 9,98 NÉPSZABADSÁG-grafika V. P. Fogy a bányavagyon A kilencvenes évek elején hirdette meg az akkori kormányzat a hazai szénbányák szerkezetátalakítási programját, amely lényegében a szénbányászat felszámolá­sával járt. Azóta több tízezer munkahely megszűnt, s csak néhány bánya folytatja utóvédharcait a megmaradásért. A felha­gyott bányák vagyonából tavaly 817 mil­lió forint bevétel származott, s a bezárási költségekre 3,1 milliárdot fordítottak. A megszüntetés feladatainak végrehaj­tására hozták létre a Szénbányászati Szer­kezetátalakítási Központot (Szészek). Ez a szervezet a korábbi nyolc szénbánya­vállalat ügyeit viszi tovább, három va­gyonhasznosító részvénytársaság közre­működésével. A Mecseki, az Észak-du­nántúli és a Borsodi Bányahasznosító Rt. hatáskörébe 2000 végén 2,83 milliárd fo­rint értékű vagyon tartozott, amelyből ta­valy 817 millió forint bevételre tettek szert. A Szészek a legjelentősebb lépés­nek a szuhakállói bánya környékén ter­vezett borsodi hulladékhasznosító köz­pont számára elnyert nemzetközi támo­gatást tartja. Várpalotán, a 8-as főközle­kedési út mellett 230 millió forintos költséggel új ipari parkot hoztak létre. Királdon - részben állami támogatással - kerékpárgyár kezdheti meg működé­sét. Komlón idősek otthonává alakítot­ták az egykori munkásszállót. Tavaly a költségvetésből 3,1 milliárd forintot fordítottak a bányabezárásokkal kapcsolatos kiadásokra. Az idén 2,9 mil­liárd forint lesz ez a költség, és mintegy 800 millió forint bevételre számítanak. P. Á. G. BÁNYAVAGYON-ÉRTÉKESÍTÉS (millió forint) Mecseki Észak-dunántúli Borsodi BVH Rt. BVH Rt. BVH Rt. Forrás: Szészek NÉPSZABADSÁG-grafika. Privatizáció a francia választások előtt Elektronikai és autópálya-tulajdonrészt értékesítenek A közelgő francia elnök- és törvény­hozási választásoktól függetlenül is folytatja privatizációs politikáját a baloldali párizsi kormánykoalíció. A szocialista Lionel Jospin vezette ka­binet előbb az elektronikai terméke­ket gyártó Thomson Multimédiában, majd pedig a dél-franciaországi au­tópálya-társaságban (ASF) meglévő tulajdonhányadának egy részét kí­nálja fel a befektetőknek. PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL A gazdasági sajtó szerint a francia ál­lam a 8,4 milliárd euró tőzsdei értékű Thomson Multimédiában meglévő je­lenlegi 38 százalékos tulajdonrészéből legalább tíz százalékot fog eladni. A befolyó összegből kívánják végleg „tisztába tenni” a még mindig 850 mil­lió euró adóssággal küszködő vállala­tot, amely a fogyasztói és a profesz­­szionális videó, televízió és digitális termékek világpiacán vezető helyet foglal el. A Thomson Multimédia megsegíté­sére az utóbbi években elköltött 1,7 milliárd euró eddig többszörösen meg­térült a Jospin-kormánynak, amelynek elődje, a konzervatív A­la­in Juppé által vezetett kabinet 1997 elején még jelké­pes egy frankért akarta átengedni a cég csődbe jutott elődjét a dél-koreai Dae­woonak. Az állami támogatással talpra segí­tett, jó egészségnek örvend, míg a gaz­dasági visszaesés az elektronikai ágazat több szereplőjének (Philips, Matsushi­­ta, NEC) súlyos veszteségeket okozott, a francia vállalatnak 2001-ben is sike­rült árbevétel-növelő expanziót folytat­nia. A jelenleg teljes egészében állami tu­lajdonú ASF-ből április elején 49 szá­zalékot dobnak piacra a tőzsdén. Ez lesz az első alkalom, hogy egy francia autópálya-társaság - méghozzá a két­ezer kilométeres úthálózatával a fran­ciaországi sztrádák harminc százalékát üzemeltető cég - jelenik meg a börzén. A tranzakcióból a kormány a szakértők szerint legalább 1,5 milliárd euró bevé­telt vár. A baloldali Jospin-kormány konzer­vatív elődeinél sokkal nagyobb mérté­kű privatizációt hajtott végre. Ami azért is érdekes, mert Jospin 1997-es törvényhozási választási győzelme előtt élesen ellenezte a France Telecom kiárusítását. A francia állam ugyanak­kor továbbra is őrzi meghatározó befo­lyását olyan stratégiai nagyvállalatok­ban, mint a France Telecom (55,5 %), az Air France (55,9 %), a Renault (44,2 %), a hadi elektronikai ágazatban érdekelt Thales (32,7 %) vagy az EADS aeronautikai óriás (16,7 %). Az egyre hevesebb választási kam­pányban a privatizáció ütemének jövő­je is téma lesz, különös tekintettel arra, hogy a konzervatív tábor szeretné mi­nél nagyobb mértékben magánosítani az EdF áramszolgáltatót. A baloldal erősen megosztott: míg a kommunisták és a szocialisták balszárnya hallani sem akar ilyesmiről, a liberális nézeteket valló Laurent Fabius gazdasági és pénzügyminiszter szerint a külföldön látványosan terjeszkedő EdF-nek fej­lődnie kell a korral, ha a jövőben is ver­senyben akar maradni.­­ Ahhoz, hogy az EdF eleget tudjon tenni közszolgála­ti feladatának, az állami tulajdonrészt megfelelő, de nem feltétlenül ötven százalékos nagyságban kell meghatá­rozni - érvel az európai piaci körül­ményekhez igazodó privatizációt támo­gató Fabius. Dési András Rejtélyes svájci lapeladás BÉCSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Váratlan fordulat következett be a svájci sajtó piaci átrendeződésében: mégsem a Ringier Kiadó lett a korábban a Basler Mediengrppéhez tartozó Jean Frey-cso­­port új tulajdonosa. A zürichi lapcsopor­tot — amelynek legnevezetesebb tagja a Weltwoche című hetilap - meglepetésre egy zürichi magánbank, a Swissfirst vá­sárolta meg, azzal a szándékkal, hogy azt rövidesen továbbadja egy meg nem neve­zett befektetőcsoportnak. Azt gyanítják, hogy a titokzatos meg­bízó nem más, mint Christoph Blocher, a szélsőjobboldali politikus és milliomos gyáriparos. Bár Blocher cáfolja az ügyle­tet, a helyzetet jól ismerők elképzelhető­nek tartják a puccsot. A Ringier, amely­nek előszerződése volt a csoport, és ben­ne a Weltwoche című hetilap megvásárlá­sára, jogi lépéseket fontolgat - nyilatkoz­ta Michael Ringier saját lapjában, a Blick­­ben. A zürichi Weltwoche szerkesztőgár­dája most nyílt levélben fordult a titokza­tos új tulajdonoshoz. - Önök tartoznak az olvasóknak kilétük felfedésével. Az olva­sónak joga van tudni, ki áll az újság mö­gött - áll a lapban. A vételárról is csak becslések vannak: ezek szerint a lapcso­port megvásárlása 47 millió euróba ke­rülhetett. Bejelentették ugyanakkor, hogy az új ügyvezető a német nyelvű svájci te­levízió eddigi főszerkesztője. Az új - vagy leendő - tulajdonos tisz­tában van azzal, hogy a Weltwoche re­formra szorul. A 92 ezres példányszámú, eddigi becslések szerint 100 millió svájci frankot elnyerő hetilapot eredetileg janu­ár végéig akarták megújítva elindítani. A tervet a tulajdonoscsere miatt elhalasztot­ták, a Ringier pedig előzetesen ígéretet tett az átalakításra. A Basler Medien­­gruppe azt közölte ugyanakkor, hogy tar­talmi kérdésekben nem sikerült a Ringier-vel megállapodásra jutni, s ezért az előzetes keretszerződés ellenére meg­szakadtak a tárgyalások. Szászi Júlia PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC 2002. FEBRUÁR 19. Forrás: www.fornax-monitor.hu NÉPSZABADSÁG-grafika BUDAPESTI RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK Forgalom Nyitó Utolsó Min. Max. Átlag-Változás értéke darab ára ára ára ára ára pontban %-ban Agrimpex Antenna Hungária Rt. 37 903 135 17 278 2 250 2 200 2 160 2 250 2 194 -55 -2,44 Arago 332 200 680 490 480 480 490 489 -15 -3,03 BIF Rt. 330350 120 2 760 2 750 2 750 2 760 2 753 -250 -8,33 Borsodchem Rt. 7 725000 1701 4 550 4 585 4 500 4 585 4 541 35 0,77 Brau Union Rt 996375 249 4 000 4 000 4 000 4 005 4 0020 0,00 Danubius Rt. 1468510 445 3305 3300 3300 3305 33000 0,00 Domus Rt. 2158 220 3 658 590 590 590 590 590 90 18,00 Dédász Rt. 18 3003 6100 6100 6100 6100 6100 -20­­0,33 Démász Rt. 1 943 980 205 9 530 9 500 9 420 9 600 9 483 -25 -0,26 ECONET 457 286 2 551 180 195 179 195 179 15 8,33 EHEP Egis Rt. 199 945 785 15 441 13 000 12 850 12 800 13 000 12 949 -200 -1,53 Elmű Rt. Émász Rt. 1 930 585 373 5190 5025 5025 5195 5176 -35­­0,69 Eravis elsőbbségi Eravis törzs Fotex Rt. 5154 946 29 256 180 177 172 180 176 -3 -1,67 Gardénia Rt. 1­77 976 693 112 130 112 130 1139 7,44 Garex Rt. Globus Rt. 10 469 760 2 996 3 500 3 500 3 300 3 500 3 495 95 2,79 Graphisoft NLG 38 087 958 34 575 1 110 1091 1091 1 110 1102 -58 -5,05 HB Westminster Milton Humet Rt. 20 297 072 267 095 79 76 75 79 76 -3 -3,80 Hungagent Ibusz Rt. 16 128 28 576 576 576 576 576 1 0,17 Inter-Európa 816 705 860 951 950 945 951 9505 0,53 Kartonpack Konzum Rt. Mal Rt. 966 220 260 179 018 5 400 5 365 5 355 5 450 5397 -50 -0,92 Matáv Rt. 1 300 676 892 1355 428 960 955 945 965 960 -15 -1,55 Mezőgép 2 560 000 1850 1350 1400 1350 1400 1384 50 3,70 Második Dev. Factory NABI 23 439 395 6 073 3 860 3 850 3 805 3 865 3860 -20 -0,52 Novotrade Rt. OTP elsőbbségi OTP törzs 1 928 607 830 97 445 19 805 19 950 19 560 19 990 19 792 50 0,25 Pannon Váltó Rt. 292 500 500 585 585 585 585 585 85 17,00 Pannonflax Rt. 395 600 564 700 702 700 702 701 -18­­2,50 Pannonplast Rt. 23 850 995 10 437 2 330 2 270 2 210 2 330 2 285­­70­­2,99 Phylaxia Pharma Rt. 8 129 965 82 671 98 100 95 101 982 2,04 Pick Rt. 9 562 915 2 337 4 000 4 100 4 000 4 100 4 092 95 2,37 Prímagáz Rt. 310 558 232 1397 1379 1325 1397 13390 0,00 Quaestor Richter 671898 525 39473 17 055 17 000 16 800 17 205 17022­­105­­0,61 Rizikó Faktory 18060 12 1505 1505 1505 1505 1505 30 2,03 Rába 21368810 13 300 1605 1620 1600 1620 1607 15 0,93 Skoglund Holding Rt Skála-Coop Rt. T Styl Rt. Synergon 119 602 280 147 065 835 810 801 835 813 -20 -2,41 Sz.-fehérvéri Hűtőipari Rt. Sz.-fehérvéri Hűtőipari Rt. bem. TITÁSZ Rt. 360 000 48­7 500 7 500 7 500 7 500 7 5000 0,00 TVK 1207 255 401 3 005 3010 3 005 3­015 3 0110 0,00 Zalakerámia Rt. 8 147 650 5042 1630 1635 1610 1635 1616 -25 -1,51 Zwack Unicum Rt. 1 401 600 219 6400 6400 6 400 6 400 64000 0,00 ÉDÁSZ Rt. Kárpótlási jegy (AB) 4 253 162 7 173 593 580 580 602 593 -27 -4,45 NYÍLT VÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAPOK I KÜLFÖLDI TŐZSDÉK Alap neve Dátum Nettó eszközérték Jegyenként Aegon Belföldi Kötény 02/18 3 945 574 735 1,7137 Aegon Belföldi Részvény 02/18 158 335 634 1,1648 Aegon Nemzetközi Kötvény 02/18 989 898 071 1,0796 Aegon Nemzetközi Részvény 02/18 2 036 132 678 0,9951 Alpok Nemzetközi Részvény 02/19 89 814 363 0,8628 Alpok Nyílt végű Részvény Alap 02/20 439 582 881 1,2458 Alpok Nyílt végű Állampapír Alap 02/20 2 370 233 863 1,4424 Alpok Pénzpiaci Alap 02/20 1 482 723 780 1,0875 Alpok Tradíció Nyíltvégű Bef. Alap 02/20 1 679 428 554 1,9423 Aranyhal Befektetési Alap 02/20 463 032 547 2,4960 BONUS II. Nyílt végű Bef. Alap 02/20 1 110 717 177 1,0181 Bonus Részvény Bef. Alap 02/20 340 736 505 1,0288 Borostyán Nyíltvégű Bef. Alap 02/19 2 955 865 236 2 086,3200 Buda-Cash Növekedési Alap 02/19 64 874 267 1,0659 Budapest Vegyes Alap 02/18 682 084 840 0,9900 Budapest Bonitas Bef. Alap 02/20 1 185 261 527 1,1330 Budapest I. Bef. Alap A 02/20 45 873 928 154 34 100,0000 Budapest I. Bef. Alap AA 02/20 45873 928 154 50 683,0000 Budapest I. Bef. Alap C 02/20 45 873 928 154 3,4100 Budapest II. Kötvény 02/18 47 758 969 593 2,9894 Budapest Nemzetközi Kötv. Alap 02/18 457 527 167 1,2535 Budapest Nemzetközi Részv. Alap 02/18 4 277 261 365 1,0239 Budapest Növekedési Részvény Alap 02/18 10 304 185 384 1,8723 Budapest Pénzpiaci Alap 02/20 36 699 092 145 1,0031 CA Devizarészvény Alap 02/18 1203 871 391 1,0004 CA Kötvény Alap 02/18 20 134 572 572 2,1282 CA Közép Európai Részvény Alap 02/18 988 234 903 3,4174 CA Közép Európai Kötvény Alap 02/18 966 655 197 1,8472 CA Pénzpiaci Alap 02/18 25 488 343 520 1,7019 CA Részvény Alap 02/18 1 856 108 202 1,3376 CA Selecta Európai Részvény Alap 02/18 867 887 855 0,9267 CA TopPharma 02/18 3 317 697 129 1,0292 CA Vegyes Alap 02/18 221 045 550 1,1202 CIB Európai Részvény Alap­­ 02/18 192 667 360 0,9244 CIB Nyíltvégű Pénzpiaci Alap 02/19 10 027 565 027 1,1793 CIB Nyíltvégű Részvény Alap 02/18 817 420 206 0,9941 CIB-Kincsem Nyíltvégű Bef. Alap 02/19 15 418 611 816 1,9537 Concorde 2000 Befekt. Alap 02/18 840 217 984 1,9466 Coficorde Fedezeti Alap 02/18 430 077 098 1,5822 Concorde Kötvény Befekt. Alap 02/18 895 971 199 1,0995 Concorde Pénzpiaci Bef. Alap 02/18 1726273 202 1,2890 Concorde Részvény Befekt. Alap 02/18 1425 923 108 1,1650 02/19 815 075 613 1,1480 Duna Tőzsdei Bef. Alap 02/20 207 440 525 1,9160 Eastbrokers Pénzpiaci Bef. Alap 02/20 827 964 820 1,1367 Első Hazai Lakásalap Bef. Alap 02/18 319 034 575 8 650,0000 Első M. Takarékszövetkezeti 02/20 265 016 612 1,1347 Európa Ingatlan Alap 02/20 2 644 236 910 1,0696 Generáli Nyugdíjpénztár 02/19 1 584 716 465 1,0830 Hunnia Deviza Kötvény Bef. Alap 02/18 63 845 583 1,1545 Hunnia Deviza Részvény Alap (Hunnia IV) 02/18 472 056 293 1,2487 Hunnia Kamatvadász Bef. Alap 02/18 356 838 159 1,4735 Hunnia Kötvényindex Bef. Alap, 02/18 111 133 763 1,4093 Hunnia Pénzpiaci Bef. Alap 02/19 8 138 711 413 1,5076 Hunnia Részvény Nyíltvégű B. A. 02/18 286 623 811 0,9891 Hunnia Részvényindex Bef. Alap 02/18 65 175 239 0,8418 Hunnia Államkötvény Alap ( Hunnia III) 02/18 3 659 400 705 2,7735 ING Globális BV Alap 02/18 5 310 212 984 0,7209 Imperial Befektetési Alap 02/20 121 262 399 1,9101 Imperial R Befektetési Alap 02/20 37 754 162 0,8971 K&H Amerikai Nemzetközi Részvény 02/20 161 392 153 0,7842 K&H Aranykosár 02/20 11 703 901 997 2,1746 K&H Kötvény Alap 02/20 2 091 178 826 2,8196 K&H Navigátor 02/20 767 875 463 1,0564 K&H Pénzpiaci Alap 02/20 26 855 889 250 1,2965 K&H Részvény Alap 02/20 207 874 496 0,7191 K&H Unió Nemzetközi Részvény 02/20 1 282 801 395 0,8770 MKB Európai Nyílt végű Részvény Bef. Alap 02/20 493 047 645 0,6635 MKB II. Részvény Alap 02/20 772 959 797 1,1814 MKB Nemzetközi Kötvény Alap 02/20 534 541 679 1,0818 MKB Állampapír Bef. Alap 02/20 4 436 554 743 2,9107 OTP Dollár Kötvény 02/20 3 068 353 0,0101 OTP Euró Kötvény 02/20 1 670 434 0,0100 OTP Maxima Befektetési Alap 02/19 5 197 342 831 1,1527 OTP Optima Befektetési Alap 02/20 389 414 791 652 2,4846 OTP Paletta Nyíltv. Bef. Alap 02/19 3 590 292 696 1,5233 OTP Platina Nemzetk. B. Alap 02/19 1 792 360 548 0,8299 OTP Quality Részv. Alap 02/19 2 003 970 922 1,0893 Partner Nyíltvégű Befekt. Alap 02/19 17 085 241 1,1376 Postabank Családfa 02/20 205 054 982 1,2239 Postabank Hozamgarancia Bef. A. 02/20 9 377 332 102 2,1645 Postabank Lokomotiv 02/20 146 530 873 1,1178 Postabank Millennium Nyílt K. B. A. 02/20 3 531 450 232 1,2716 Prémium Befektetési Alap 02/20 2 523 608 676 1,0047 Quaestor Aranytallér Bef. Alap 02/18 168 852 424 2,2367 Quaestor Tallér Alap 02/18 212 895 208 1,8051 Raiffeisen Kötvény Alap 02/19 2 995 345 133 1,7138 Raiffeisen Likviditás 02/19 296 011 650 1,0328 Raiffeisen Nemzetközi Kötvény Alap 02/19 397 497 606 2,2751 Raiffeisen Nemzetközi Részvény Alap 02/19­­ 351 615 887 2,4300 Raiffeisen Pénzpiaci Alap 02/19 11 136 572 380 1,5983 Raiffeisen Részvény Befektetési Alap 02/19 438 274 169 0,9275 Reálszisztéma Értékpapír Alap 02/20 257 071 618 1,0972 Reálszisztéma Ingatlan Alap 02/20 1 958 883 509 1,2010 Takarék Pénzpiaci Alap 02/20 1 499 308 674 1,3527 Takarék Részvény Alap 02/20 424 100 630 0,6425 Takarék Állampapír Bef. A 02/20 1 627 268 457 1,2308 Zürich Deviza Nyíltvégű Értékpapír Bef. Alap 02/18 137 953 007 0,9935 Index neve Értéke Változása New York DJIA 9 805,55 -97,49 SP-500 1089,41 -14,77 London FTSE 5 091,40 -62,90 Tokió NIKKEI 9 847,10 -201,00 Hongkong HANG-SENG 10840,50 -162,30 Párizs CAC-40 4 270,09 - 76,96 Frankfurt DAX 4 766,69 -105,07 Bécs n. a. Közép-európai index CESI 1095.52­­8,03 Praea n. a. Varsó n. a. AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI Devizanem Árfolyam RTS 17,61 AUD 144,12 BEF(100) 600,72 CAD 175,45 CHF 163,84 CZK 7,60 DEM­­ 123,90 DKK 32,62 ESP(100) 145,64 EUR 242,33 FIM 40,76 FRF 36,94 GBP 397,51 IEP 307,70 m. (topo) 125,15 JPY(ICO) 208,83 NLG 109,96 NDK 31,30 PSZ 67,35 PTE (100) 120,87 SEK 26,38 SEK 5,74 USD 279,31 ÁLLAMPAPÍR-PIACI REFERENCIAHOZAMOK Hozam Változás % %pont 3 hónap 8,36­­0,01 6 hónap 8,26 0,01 3 év 7,48 0,04 5 év 7,27 0,08 10 év 6,78 0,04 ÁLLAMKÖTVÉNYINDEX Értéke Változás( VIAXIndex 02/19­_____226,06­­0,06 VIAXCOMP 02/19) 220,49 -0,02 TMAX­­02/19) 212,41 0,06 Forrás: Fornax Rt., a BÉT és a BÁT hivatalos adatszolgáltatója. Az adatok tájékoztató jellegűek.

Next