Népszabadság, 2002. március (60. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-01 / 51. szám

A Nap Témái Füstölgő nagy-, kiskereskedők A Magyarországon gyártott cigaretta­­márkák mindegyikét sem lehet minden boltban kapni, mert ellátási nehézsége­ket okoz a hazai nagykereskedelmi háló­zatok tavaly szeptemberben indult át­szervezése. A hoppon maradt nagyke­reskedők és az áruhoz nehezen jutó kis­kereskedők közül sokan tönkreme­hetnek. 13. oldal Osztrák vasútbaleset: ki a felelős? Három bécsi kórházban küzdenek az or­vosok a keddi alsó-ausztriai vonatbaleset négy súlyos magyar sérültjének életéért, közülük hárman kómában vannak, a ne­gyediket a Lorenz Böhler baleseti klini­kán tegnap ismét megoperálták. Közben vita alakult ki az osztrák vasutak és a GYSEV között arról, ki a felelős a bal­esetet okozó fékhibáért? 24. oldal Hétfőtől olcsóbb lesz a hitel Hétfőtől az OTP, a K & H, a CIB és az ÁÉB is csökkenti lakossági hiteleinek kamatát. Az infláció mérséklődését kö­vetve az államilag támogatott kölcsönök mellett a piaci alapon folyósított hitele­ket is esetenként két-három százalékkal kisebb kamattal kínálják majd a hitelin­tézetek. 14. oldal A Vatikán moszkvai nyája A közelmúltban kitört a hidegháború Kelet és Nyugat között. Szerencsére ez­úttal nem a Kreml és a Fehér Ház, ha­nem „csak” a Vatikán és az orosz Szent Szinódus került szembe egymással. A Szentszék és Moszkva között egy, az el­ső pillantásra nem túl jelentős szervezeti döntés nyomán mérgesedett el a vi­szony. 7. oldal Sikerdíj: tájékozódik a gazdasági tárca A Gazdasági Minisztérium tájékozó­dik arról, miként fordulhatott elő, hogy egy magáncég az állam által nonprofit alapon fenntartott Magyar Kereskedelemfejlesztési és Beruházá­si Kht. (ITDH) kapcsolatait felhasz­nálva sikerdíjat szedjen az önkor­mányzatoktól. A tárca ennek eredmé­nyét mérlegelve dönt arról, terheli-e valamilyen felelősség a történtekért az ITDH-t - közölte lapunkkal Pongorné dr. Csákvári Marianna, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. TUDÓSÍTÓNKTÓL Miként arról már beszámoltunk, egy ma­gáncég, az EN-COOP Kht. az ITDH által szerzett befektetőket próbálta kiközvetí­teni az önkormányzatoknak­­ tetemes si­kerdíjért. Az EN-COOP üzletvezetője, Dávid Béla felügyelőbizottsági tagja a Miniszterelnöki Hivatallal közhasznú szerződésben álló Millenáris Program­­iroda Kulturális Közhasznú Társaságnak. Az ITDH sajtóközleményben határolta el magát a történtektől. Ebben, mint is­meretes, leszögezte: a befektetők kiköz­vetítői tevékenységét sosem bízta alvál­lalkozókra. Az EN-COOP csak külsős partnere volt a beruházásokat ingyen szervező társaságnak, az ITDH az ipari parkok adatbázisának összeállításával bízta meg a magáncéget. Skultéti Vilmos, az ITDH vezérigaz­gatója lapunkkal azt közölte: nem volt tudomása arról, hogy Dávid Béla cége sikerdíjat szed az önkormányzatoktól. Sikerdíj... folytatás a 6. oldalon Zeman éles kirohanása Orbán ellen A magyar és a cseh külügyminiszter Brüsszelben egyetértett abban, hogy folytatni kell a visegrádi együttműkö­dést, amelynek keretében hamarosan miniszteri szinten is találkozókat le­het tartani. Egyidejűleg Zeman cseh kormányfő azzal vádolta Orbán Vik­tort, hogy beavatkozott a cseh és a szlovák belügyekbe, s „a múlt szelle­mének felidézésével politikai impo­tenciáról” adott bizonyságot. MUNKATÁRSAINKTÓL Az Európai Konvent ünnepélyes brüsz­­szeli megnyitójának egyik szünetében Martonyi János magyar külügyminisz­ter tegnap rövid megbeszélést folytatott Jan Kavan cseh külügyminiszterrel. Horváth Gábor külügyi szóvivő a Nép­­szabadság brüsszeli tudósítójának el­mondta: Martonyi biztosította Kavant, hogy Magyarország, miként eddig sem tette, a jövőben sem akarja kétoldalú ügyként felvetni a Benes-dekrétumok kérdését. Martonyi egyetértett Kavan­­nal, hogy a terveknek megfelelően foly­tatódjon a visegrádi együttműködés, amely eddig is komoly eredményeket hozott. Megállapodtak, hogy bár az ed­dig lemondott találkozók most már el­maradnak, a többi tervezett miniszteri tanácskozást megtartják, miként a csúcsértekezletet is, bár időpont még nincs. Ugyancsak sor kerül körülbelül egy hét múlva az uniós integrációs ál­lamtitkárok római egyeztető találkozó­jára is. Március közepén meglesz a V4- ek környezetvédelmi minisztereinek ta­lálkozója is. Zeman... folytatás a 3. oldalon / 4­0 / www.nepszabadsag.hu ^ Ma: Ingatlanpiac / Magazin \1 26 oldal, 107 forint NEPSZABADSÁG 2002. MÁRCIUS 1., PÉNTEK ORSZÁGOS NAPILAP LX., 51. SZÁM, ELSŐ KI­ADÁS ­ Giscard: Éljen Európa! Brüsszelben összeült az unió reformját kidolgozó konvent Az Európai Parlament (EP) brüsszeli pa­lotájának nagy tanácstermében ünnepé­lyesen összeült a hivatalosan Európai Konventnek nevezett testület. Az EU ta­valy decemberi csúcstalálkozója hívta életre a konventet, hogy az unió jogi és intézményes reformjaira - esetleg több eltérő változatban - javaslatokat dolgoz­zon ki. A mintegy másfél évig működő „európai alkotmányozó nemzetgyűlés” elnöke a volt francia államfő, Valéry Giscard d’Estaing. Tagjai között vannak a tizenöt uniós tagállam és a tizenhárom tagjelölt ország képviselői, valamint az Európai Parlament, a nemzeti törvény­­hozások és az unió „kormányának”, a bizottságnak a megbízottjai. Megfigye­lői státust kapott néhány szakszervezeti, civil és társadalmi érdekképviselet. Ma­gyarországot Martonyi János külügymi­niszter, Vastagh Pál (MSZP) és Szájer József (Fidesz) képviseli. A konventet az Európai Unió soros elnöke, José Maria Aznar spanyol kor­mányfő nyitotta meg, s célként Európa újraegyesítését jelölte meg. Romano Prodi, a bizottság elnöke és Pat Cox, az EP elnöke az európai álmok megvaló­sulását ecsetelte költői színekkel. Gis­card d’Estaing három nyelven elmon­dott beszédét Éljen Európa! - felkiál­tással fejezte be. Részletek a 2. oldalon Giuliano Amato, Giscard d’Estaing és Jean-Luc Dehaene a konvent megnyitóülésén fotó: reuters thierry roge Katolikus választási körlevélBerlusconi-kampányvizit Budapesten Itália csak partnereivel együtt hajlandó áldozatokra az EU-bővítés érdekében Furcsa lenne, ha egy ilyen sikeres poli­tikát folytató államférfinak, mint ami­lyen Orbán Viktor, meg kellene szakí­tania kormányzását - mondta csütör­tökön a magyar miniszterelnök mel­lett kampányolt­ Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfő egynapos látogatásra érkezett Budapestre, s csütörtök kora este a Millenáris Parkban a Fidesz kampánynagygyűlésén vett részt. MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap Budapestre érkezett Silvio Berlusconi olasz kormányfő, aki négy­­szemközti megbeszélést folytatott Or­bán Viktorral. A magyar kormányfő di­­csérőleg szólt Berlusconiról, aki amióta a közügyek területére lépett, mindig tá­mogatta Magyarország európai integrá­cióját. Kifejtette, hogy a történelmi kap­csolatok mellett meglepő hasonlóság fe­dezhető fel az olasz és a magyar gazda­ságpolitika között, remélhetőleg a siker is hasonló lesz. Silvio Berlusconi a Népszabadság kérdésére, hogy maga is igazságtalan­nak érzi-e a formálódó európai támoga­tási rendszert, s hogy Itália hajlandó len­ne-e lemondani elmaradott térségeinek EU-támogatásáról, így válaszolt: termé­szetesen minden politikusnak saját nem­zeti érdekeit kell képviselnie, de azért lehet kompromisszumot találni. El­mondta, hogy Itália - éppen az új belé­pések következményeként - számít rá, hogy egyes régiói 2006 után már nem részesülnek az európai támogatásból. Olaszország egyéb áldozatokra is haj­landó az EU-bővítés érdekében, persze csak akkor, ha erre partnerei is készek. A Magyar Polgári Egyesület aktivistái előtt választási nagygyűlésen is részt vett az olasz miniszterelnök. Orbán Viktor itt régi barátként és nagy harcosként kö­szöntötte Silvio Berlusconit, utalva arra, hogy a Forza Italia vezérét egy évvel ez­előtt példátlan hevességgel támadták. - Azért az ezüst is szépen csillog - tette hozzá Orbán, a pártját és személyét ért in­zultusokra célozva. Köszönetet mondott Olaszországnak, amiért 1956-ban több tízezer magyar menekültet befogadott. Berlusconi... folytatás a 3. oldalon Egyelőre nem nyilvános a katolikus egy­ház választási körlevele, amelyet a­­ szo­kásosnál korábban tartott - tavaszi ülésén fogadott el a püspöki kar. A lapunk birto­kába került szövegtervezet szerint a kör­levél arra szólít fel, hogy „ne veszteges­sük el szavazatunkat esélytelen jelöltek­re”. „Próbáljuk megtalálni azt az egyéni képviselőt, akit leginkább alkalmasnak tartunk, és akinek van esélye a bejutásra.” E szempontnak kell érvényesülnie a pár­tok esetében is, különben „esetleg olyan pártot juttatunk előnyhöz, amely akara­tunkkal ellenkező nézeteket képvisel”. A püspöki kar tagjai a kampány el­durvult hangneme miatt a választásokig sem egyénileg, sem testületileg nem kí­vánnak tárgyalásokat folytatni a politi­kai pártok vezetőivel. Részletek a 4. oldalon Privatizáció után lebegő viszonyok Az elmúlt hónapokban privatizált álla­mi agrártársaságokkal kapcsolatban a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezér­igazgatója lapunknak kijelentette: do­kumentumokkal tudja igazolni, hogy egyetlen magánszemély birtokában sincs hat-hét százaléknál nagyobb tu­lajdonrészesedés. Úgy tudjuk, ez a helyzet a magánítási szerződések meg­kötése után megváltozhat, mivel a bel­ső koncentrációt nem tiltja szabály. MUNKATÁRSUNKTÓL Dokumentumokkal tudom igazolni, hogy a tavaly privatizált tizenkét állami gazda­ság között a szerződések aláírásakor egy sem volt olyan, amelyben egy magánsze­mélynek hat-hét százaléknál nagyobb ré­szesedése lett volna - mondta munkatár­sunknak Baranyay László, az MFB el­nök-vezérigazgatója. A bank első embere ezzel azokra a vádakra válaszolt, ame­lyek szerint több cég esetében egy-két magánszemély többségi tulajdonába ke­rültek kedvezményes feltételekkel át­adott, összesen 12,69 milliárd forint saját tőkével rendelkező agrárvállatok. A kormány tavaly úgy döntött, hogy A PRIVATIZÁLT AGRÁRCÉGEK DOLGOZÓINAK TULAJDONOSI ARÁNYA (százalék) privatizálni azt a társaságot lehet, amelynél a dolgozók legalább 70 száza­léka részt vesz az üzletben. Arról vi­szont nem született szabály, hogy az egyes alkalmazottak milyen értékben vásárolhatnak részvényeket a cégeket kivásárló befektetői társaságokban. Privatizáció... folytatás a 13. oldalon - nincs a mai Forrás: Magyar Fejlesztési Bank NÉPSZABADSÁG-grafika Csontritkulást gyógyító infúzió Magyarországon is tesztelik az új készítményt A közeli hónapokban várhatóan Ma­gyarország is bekapcsolódik annak a csontritkulás elleni készítménynek a kipróbálásába, amelytől - egy nemzet­közi vizsgálatsorozat eredményei alap­ján - a korábbiaknál hatékonyabb, ke­vesebb mellékhatással járó gyógyítást remélnek. A kutatók hangsúlyozzák: ha a hatóanyag beválik, akkor is a megfelelő táplálkozás és életmód ma­rad a leghatékonyabb ellenszer. MUNKATÁRSUNKTÓL Új távlatokat nyithat a csontritkulás ke­zelésében egy eredetileg a rákkutatás so­rán kifejlesztett, intravénásan adagolan­dó hatóanyag - derül ki a New England Journal of Medicine című szakfolyóirat csütörtöki számának írásából. A gyógy­szer, amelyet a daganatos betegeknél kalciumpótlásra kívántak használni, a csontritkulás kezelésében is igen haté­konynak bizonyult, s az eddigi kísérle­tek alapján a ritkább adagolás ellenére is eredményesebb lehet, mint a szájon át szedett készítmények. A szert - a csontritkulással kapcsola­tos gondok enyhítésére - elsősorban a menopauzán már túljutott nőknek ajánl­ják. A klinikai kipróbálás során tíz or­szág klinikáin 351 nő bevonásával érté­kelték a hatóanyagot. A páciensek há­romhavonta öt-öt perces intravénás in­fúziót kaptak a Novartis gyógyszer­­gyárban kifejlesztett készítményből, amelyet átlagosan minden hatodik be­tegnél placebo helyettesített. Az infúzi­ós kezelés minden esetben lassította a csonttömegvesztést, s ez a hatás a gyógyszert nem kapó kontrollcsoport esetében lényegesen kisebb volt. Dr. Ian R. Reid, az új-zélandi Aucklandi Egyetem munkatársa - aki a teszteket összefogta - kollégáival együtt ugyan­akkor azt is hangsúlyozta: eddig csupán egyévi klinikai tapasztalat igazolja a szer hatékonyságát, s az csak legalább ötévi megfigyelés után dönthető el, hogy az elért javulás időtálló-e. Megfe­lelő életmód kialakítása nélkül semmi­lyen hatóanyag nem éri el a kívánt ha­tást - szögezték le a kutatók. Csontritkulás... folytatás a 25. oldalon

Next