Népszabadság, 2002. március (60. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-20 / 66. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 2002. MÁRCIUS 20., SZERDA 3 Meciar ötlete a státustörvény? Horn Gyula hallani sem akart a lakosságcsere gondolatáról MUNKATÁRSAINKTÓL Én javasoltam még 1997-ben, győri tár­gyalásaink során Horn Gyulának, hogy a Szlovákiában akkor már hatályos jogsza­bályhoz hasonlóan Budapest is fogadjon el hasonló törvényt a külhoni magyarok támogatásáról — nyilatkozta Vladimír Meciar az Új Szó hét végi magazinjának, a Vasárnapnak adott interjújában. A volt szlovák kormányfő így folytatta: - Horn keményen ellenezte ezt a javaslatomat és nyilvánosan megvádolt, hogy Szlovákia magyar nemzetiségű polgárait akarom át­költöztetni, holott csupán arról volt szó, hogy más országokhoz hasonlóan mi is jogszabályt alkot­tunk honfitársaink támo­gatására, és úgy gondol­tam, hogy Magyarország is követhetné ezt a példát. Az általam javasolt tör­vényt most Orbán Viktor valósította meg - véleke­dett a szlovák exminisz­­terelnök. Kifejtette, hogy a magyar kedvezménytör­vény akkor lenne jó, ha nem avatkozna be a szlo­vákiai jogrendbe, és nem teremtene egyenlőtlenséget aszerint, hogy a szülők milyen tannyelvű iskolába íratják be a gyermekeiket. - Szó sem volt ilyesmiről - nyilatkoz­ta lapunknak Horn Gyula. A Meciar ép­pen az önkéntes lakosságcsere lehetősé­gét vetette fel, amit én felháborodva és a leghatározottabban utasítottam vissza. Azt mondtam neki, hogy ezt még meg­hallgatni sem vagyok hajlandó, nem­hogy tárgyalni róla. Érzékelnie kellett határozott álláspontunkat, mert később aztán már soha nem hozta elő ezt a témát - mondta a volt magyar miniszterelnök. Meciar ötlete 1997-ben csak hetekkel a győri találkozó után kapott nyilvánossá­got. Augusztus végén az akkori szlovák miniszterelnök egy szokásos heti rádióin­terjújában tett róla említést, ami azonban érdekes módon még visszhangtalan ma­radt. Egy héttel később azonban egy po­zsonyi nagygyűlésen ismét beszélt róla, s a rendezvényről hangképekben számolt be a Rádió Twist. Meciar óriási ováció közepette arról beszélt, hogy felajánlotta Hornnak: Magyarország fogadja be azo­kat a szlovák állampolgárságú magyaro­kat, akik nem kívánnak Szlovákiában él­ni. Ugyancsak elmondta, hogy Horn a ja­vaslatba „belesápadt”, s elutasította az ajánlatot. Horn Gyula akkor, reagálva Meciar kiszivárogtatására többek között azt nyilatkozta lapunknak: - Nyomatéko­san hívtam fel a szlovák kormányfő fi­gyelmét, hogy jobb lenne erről minden­korra elfeledkeznie, mert nagyon sötét történelmi emlékeket ébreszt ez az elfo­gadhatatlan koncepció. Egyébként akkori információk szerint az az egyezség szüle­tett a két kormányfő között, hogy Meciar felvetését jegyzőkönyvben rögzítik, de miután a magyar fél a leghatározottabban elutasította az ajánlatot, a kérdést nem hozzák szóba a győri tárgyalásokat köve­tő közös sajtóértekezleten. Meciar 1997. szeptember közepén a portorozsi CEFTA-csúcson nyilatkozott kiküldött tudósítónknak. Az interjúban ismertette azt a három pontot, amelyet ő javasolt Hornnak Győrben, s ezek között nem szerepelt semmi olyan, amely a stá­tusztörvényre emlékeztetett volna. Ezek: 1. „a polgárok szabad mozgási jo­gának kérdése, beleértve az állampol­gárság megváltoztatását”, 2. Budapest határolódjon el a magyar-magyar csú­cson kiadott nyilatkozattól, és 3. Ma­gyarország kötelezze magát a felmerülő problémák kétoldalú megvitatására, mi­előtt nemzetközi síkra terelné azokat. A Meciar-interjúval kapcsolatban la­punk pozsonyi tudósítója megkereste a szlovák külügyminisztérium egyik szak­értőjét, aki tagja volt a pozsonyi tárgya­lóküldöttségnek. A magát megnevezni nem kívánó diplomata szerint Meciar ezúttal is csúsztatott, mert Győrött nem a státustörvény elfogadását, hanem - úgymond - a szigorú önkéntességen ala­puló lakosságcserét javasolta magyar partnerének, amit Horn Gyula felhábo­rodottan utasított vissza. Vladimír Meciar Horn Gyula Dzurinda: Régen kialudt lángok BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Nem kell se visszavonni, se eltörölni, mert régen érvényüket vesztették - je­lentette ki tegnap a benesi dekrétumok­ról az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ülésén Mikulás Dzurinda. A szlovák kormányfő „régen kialudt lángokhoz” hasonlította a dekrétumokat, s mivel érvénytelenek, szerinte meg­vizsgálni se kell őket. Ha azonban az EP ragaszkodik ehhez, akkor Pozsony kész segíteni, bár - ahogy mondta - „nem ér­demes visszamenni a múltba”. Az eurohonatyák legtöbb kérdése a szlovák-magyar viszonyt firtatta. Dzurinda megismételte, hogy kormánya a jó szomszédi viszony érdekében visz­­szafogja a magyar státustörvény bírála­tát - de kifogásolja, hogy a jogszabályok némelyike területen kívüli hatályú, és et­nikai alapon megkülönböztető. Ezek el­lentétesek a nemzetközi joggal és a ve­lencei bizottság ajánlásaival is - véleke­dett. Például ilyen a szlovákiai magyar gyerekek anyanyelvi iskoláztatásához nyújtott segély, vagy az, hogy ma Szlo­vákiában tizenegy intézmény működik közre a státusigazolványok kiállításá­ban. Mint mondta, a vegyes házasságok­ban is zavarokat okoz a törvény. Hozzá­tette, hogy a jogszabály miatt romlott a szlovák-magyar viszony, de „Pozsony mindent megtesz a megoldásért”. - Min­den gond elkerülhető lett volna, ha a tör­vény elfogadása előtt érdemi konzultá­ciók folynak — összegezte. Dzurinda megerősítette: május köze­pén Pozsonyban megtartják a visegrádi négyek és a három Benelux állam követ­kező csúcstalálkozóját. Meglepetésre el­sőként Milos Zeman cseh kormányfő je­lezte részvételét. Biztos résztvevő a lu­xemburgi és a lengyel kormányfő is. Dzurinda érzékeltette, hogy a budapesti csúcstalálkozó lemondása utáni problé­mákat a maga részéről lezártnak tekinti. Füzes Oszkár Mádl az angol királynőnél __________LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL__________ Kedd délután hazautazott Budapestre Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki a brit kormány meghívásának eleget téve töltött három napot a szigetországban. A látogatás záróakkordja a II. Erzsébet és Fü­löp edinburghi herceg társaságában elköltött díszebéd volt a Buckingham­­palotában, melyet ünnepélyes őrségvál­tás és katonai tiszteletadás előzött meg. Erzsébet a Szt. Mihály és Szt. György Rend Nagy Lovagkeresztjével tisztelte meg vendégét, aki azt a Magyar Köztár­sasági Érdemrend Nagykeresztje a Lánc­cal elismeréssel viszonozta. Korábban a köztársasági elnök Pro Cultura Hungari­­ca díjat nyújtott át Lady Valerie Soltinak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fejlesztéséhez nyújtott támogatásáért, valamint Zollman Péter műfordítónak. R. H. V. Népszámlálás kezdődött Romániában Népszámlálás kezdődött Romániá­ban, amelynek eredményei sok erdé­lyi településen a kisebbségi jogok gya­korlása szempontjából meghatározó­ak lesznek. A legutóbbi, 1992-es nép­­számlálás adatai szerint Romániában 1,625 millió magyar élt. KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL 120 ezer kérdezőbiztos járja március 18. és 27. között Romániát, hogy a lakosság számát, nemzetiségi, anyanyelvi, vallási és gazdasági-társadalmi megoszlását, s az ország lakásállományát felmérje. A hatóságok tavaly szerették volna a nép­­számlálást elvégezni, de a felkészületlen­ség miatt a halasztás mellett döntöttek. A romániai sajtó több ízben is szóvá tette a hiányosságokat. Az RMDSZ és a magyar egyházak viszont kiterjedt kampányt folytattak annak érdekében, hogy a kér­dőívek buktatóira felhívják a figyelmet. A püspökök körlevélben emlékeztettek, hogy „vallási és nemzeti hovatartozásuk vállalása hitbeli és erkölcsi kötelesség”, hiszen a népszámlálás eredménye „a kö­vetkező tíz esztendőben nemzetközi téren is fontos hivatkozási alap” lesz, s ezért a magyarság számarányának pontos rögzí­tése „életbevágóan fontos”. Román hagyomány szerint a listán „székely nemzetiség” és „székely nyelv” is szerepel, amelyeknek arányait a sta­tisztikai hivatal külön is tudni szeretné, bár végösszegét — az ígéretek szerint - majd a magyarok számához adják hozzá. Szintén szerepel a nemzetiségi listán a „csángó” kategória, nekik a román és a magyar anyanyelv között kell választani­uk. Romániában legutóbb 1992-ben ren­deztek népszámlálást. Akkor az ország­ban 22,81 millió személy élt, a magyar nemzetiségűek száma 1 millió 625 ezer volt, az összlakosság 7,1 százaléka. Kö­zülük 1 millió 599 ezren az erdélyi me­gyékben éltek, ahol arányuk 20,7 száza­lék volt. Azelőtt 1977-ben volt népszám­lálás, amikor is az ország 21 millió 560 ezer lakosából 1 millió 714 ezer fő, azaz 7,9 százalék vallotta magát magyarnak. Tibori Szabó Zoltán MAGYAROK AZ ERDÉLYI MEGYÉKBEN 1992-BEN (ezer fő) Arad = 60,9 Hargita = 294,3 Maros = 251,0 Temes = 63,4 Beszterce-Naszód - 21,2 Hunyad = 33,7 Máramaros = 54,8 Erdély összesen = 1599,1 Bihar = 180,7 Kolozs-145,4 Szatmári 140,1 Bukarest + Románia többi része = 20,9 Brassó = 63,3 Kovászna = 175,0 Szeben = 19,2 Románia = 1620,0 Fehér * 24,8 Krassó-Szörény = 8,1 Szilágy = 63,2 Forrás: Népszámlálás, 1992 NÉPSZABADSÁG-grafika Egy este a lecsúszókkal Lehetne egy este a kampányban strigáktól és honpecérektől mentes, ál­­lamférfiasan emelkedett, amely egy darab vidéki Magyarország, a Dél- Alföld életéről szól. Orbán Viktor miniszterelnök ma este tartja hivatalos kampánynyitóját a Szegedi Nemzeti Színházban. Ide már valószínűleg a „kampányautóval” érkezik. Nyilván a píárosok kedvéért kellett most venni a Mercedes, a kisbusz, a terepjáró mellé egy Volkswagen Passatot is, amelyik nem olyan puccos, mint német testvére, de azért páncélozott. (A késő esti magyarázat szerint a kisbusz lesz a választási kellék, a Passatot csak kipróbálásra kapták.) A kormányfő a pódiumon ígérni is fog bizonyosan, s hogy legyen az ígéreteit mihez viszonyítani, vegyük előtte számba: ment-e a régió a Fidesz-kormányzás által elébb. Az egy főre jutó GDP-t tekintve a megyék rangsorában Csongrád még a hetedik, de már látható, hogy hamarosan tovább csúszik lefelé. Bács- Kiskun a tizenhatodik, Békés megye a tizenhetedik a sorban. Helyzetük folyamatosan romlik, az országos átlagtól való elmaradásuk nő. Szeged, amellyel jelenlegi vezetői gazdasági, tudományos és kulturális régióköz­pontként szeretnek dicsekedni, a komplex fejlettségi mutatókat tekintve a 38—44. helyen áll az országban. A dinamikusan fejlődő ágazatok hiá­nyoznak a térség iparából, a hagyományos iparvállalatok utolsó mohi­kánjait csak a közvélemény nyomása mentette meg eddig a bezárástól. Szegedre nem jön a külföldi tőke, az egy lakosra jutó beruházás az orszá­gos átlag 61 százaléka. Az új egyetemi könyvtár alapkövét ugyan letették már, de az önálló városi kongresszusi központra nem jutott elég pénz a sokat reklámozott Széchenyi-tervből sem. A foglalkoztatottak aránya hat százalékkal gyengébb az országos átlagnál, a bruttó átlagkereset 15 szá­zalékkal kevesebb. Az egyetemi állásbörzén alig volt helyi cég, a város­ban tanuló ötezer bölcsészhallgatónak pedig végképp semmiféle állást nem kínáltak. Noha az önkormányzati ciklus első évében egymást érték az iskolabezárások, a város adósságállománya vagy négymilliárd forint. Ígértek harmadik Tisza-hidat - nem lett. Ígérték az M 5-ös autópálya továbbvitelét - nem jött létre egyezség. A határ menti együttműködés tá­mogatása tíz százalék fejlődési többletet eredményezne - csakhogy ez errefelé nem megy a szerbek és a románok együttműködése nélkül. Ha fontosabb a határon átnyúló nemzetegyesítés, mint a nagyrégió gazdasá­gának etnikai megfontolásoktól és középhatalmi ábrándoktól független fejlesztése, ha fontosabb a szomszéd népek csuklóztatása, mint hogy a határ menti belső perifériák magyar lakossága emberi életet élhessen, ak­kor a térség sorsa a további leszakadás lesz. Sem Orbán Viktor, sem a Fidesz vezető politikusai nem adtak soha vá­laszt a térség valódi problémáira. Legfeljebb kongresszust vittek Szeged­re meg néhány látványos diplomáciai rendezvényt. Koszorúkat hajigál­­tak a Tiszába, amikor a döglött halak úsztak a vízen, Orbán focizott, a szomszéd megyeszékhelyen kolbászt töltött, miközben a lecsúszás foly­tatódott. Hódmezővásárhelyen sem a helyi polgárok kapták a 47-es út bővítésére a pénzt — arra addig is szükség lett volna, míg nem került ve­szélybe néhai Rapcsák legyőzhetetlenségének mítosza. Cinikus játék az is, ahogy a miniszterelnök Bartha László fideszes szegedi polgármester képviselővé választásáért kampányol, miközben az egész város arról be­szél: Barthát a sikertelensége és a népszerűtlensége miatt valószínűleg ejtik, polgármesterjelöltként már Póda Jenőt tervezik indítani. Ez a földhöz ragadt valóság, fényeihez képest kellene most újra na­gyokat álmodni. Másodjára azonban már jóval nehezebb, hiszen úgy kezdődik itt a jövő, hogy már a múlt utolját, az elmúlt négy év történetét Orbánék írták. Tanács István Mi a különbség? Semmi sem garantálja, semmilyen rendszerben, hogy minden bűnöst el­ér a büntetés. A diktatúra jogszolgáltatása nem garantál semmit. A jogál­lamé legalább és valamelyest az ártatlanok büntetlenségét. Ahol az ártat­lanok büntetlenek, ott azoknak a bűnösöknek is büntetlennek kell marad­niuk, akiknek az ártatlanságát nem lehet megnyugtatóan cáfolni. Az ár­tatlanság vélelmének az az ára, hogy nincs az ártatlanságnak bizonyossá­ga. Akit a bíróság felment, arról nem mondhatjuk, hogy bizonyosan ártat­lan, csak azt: nem bizonyos, hogy bűnös. Vagy: nem bizonyos, hogy jogi értelemben (is) bűnös. Különösen így van ez a nehezen bizonyítható vagy a jogilag nehezen meghatározható bűncselekmények, korrupció, zsaro­lás, befolyással való üzérkedés, fiktív adásvétel stb. esetében. A jóhiszeműség a bíróságra s nem az állampolgárra nézve kötelező. Az állampolgár nyugodtan lehet rosszhiszemű, ha nem kap, és nem tud tisztességes magyarázatot arra, hogy miért adnak el fiktív vevőknek tete­mes közterhekkel és adósságokkal elborított párt közeli cégeket, vagy ar­ra, hogy miért utalják át a közpénzekből fizetett sikerdíj egy részét úgy­szintén párt közeli cégeknek, amelyek ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem végeztek. A joggal rosszhiszemű állampolgár úgy vélheti, hogy ha nincs olyan politikai erő, amelynek a tisztességében megbízhat, akkor nem is érdemes neki választania. Ez a vélekedés azonban hiányos. Ha a nagyságrendekre nem tekintünk, akkor is van egy megbízható szempont, amelynek alapján különbséget lehet tenni: milyen visszatartó erők védik a különböző pártok erkölcseit rossz hajlamaik ellenében. A tisztességte­lenséggel szemben egyetlen pártnak sincs belső immunitása. Különösen itt és most, ahol az életidegen és álszent szabályozás miatt úgyszólván le­hetetlen a tisztesség korlátjain belül menedzselni egy pártot. Védettséget, nyilván sohasem teljeset, de kisebbet vagy nagyobbat a külső környezet ad. Az ellenőrző intézmények és a sajtó. A hozzájuk való viszonyban van igazán mély különbség az (egyelőre még) kormá­nyon lévő alpolgári pártok és az 1994—1998 között hatalmon volt (pilla­natnyilag ellenzéki) pártok között. Az MSZP—SZDSZ-kormány tisztelet­ben tartotta, a Fidesz—MDF-kisgazda-kormány pedig megbénította az őt ellenőrző intézményeket, mindenekelőtt az Országgyűlést és annak bi­zottságait. A sajtó pedig két részre szakadt. Az alpolgári kormánypártok és álellenzéki segédpártjuk mögött egy irányba tüzelő katonai sajtó áll, amely nem ellenőriz, csak harcol. Amelyben nincs helye a tábori szeny­­nyesben turkáló dezertőrnek, aki nem arra tüzel, amerre kell. Ez a sajtó az övéit semmilyen tisztességtelenségtől visszatartani nem fogja. Bármit tesznek, azt csak az a sajtó fogja szóvá tenni, amelyet eleve ellenséges­nek minősíthetnek. Ellenben a szabad és civil sajtó sokkal kevésbé kor­látozza magát a hozzá közelebb álló politikai erők ellenőrzésében, kriti­kájában és a számukra kínos tények feltárásában és minősítésében. S amennyivel kevésbé korlátozza magát, annyival inkább korlátozza eze­ket a hozzá közelebb állókat a hatalommal való visszaélésben. Talán nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is. A kicsinyesebb politikusok persze éppen azt utálták az önkorlátozásra kevésbé hajló sajtóban, éppen azt érezték árulásnak, hátba támadásnak, ami a pártjukat hosszabb távon hitelesebbé és erkölcsösebbé teszi. Láthatta a kedves olvasó lapunk tegnapi összeállításában, hogy a Tocsik-Szokai-ügy a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban már akkor is a magyar demokráciát „koptató”, „kellően undorító” „elvbaráti­ úri huncutság” volt, amikor kipattant, s amikor még semmilyen bíróság semmilyen ítéletet nem hozott. Bizony igaza van Dessewffy Tibornak: 1996-ban a Tocsik-Szokai-ügyet „hasonló terjedelemben és értékelésben tálalta a Magyar Nemzet és a Népszabadság”, ami ma már egy ronda kor­mányzati balhé esetében elképzelhetetlen lenne. Ha ezt a kedves olvasó jól megfontolja, könnyebben dönt majd, mi­ként válasszon pártot. És újságot. Révész Sándor

Next