Népszabadság, 2002. március (60. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-20 / 66. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 2002. MÁRCIUS 20., SZERDA 3 Meciar ötlete a státustörvény? Horn Gyula hallani sem akart a lakosságcsere gondolatáról MUNKATÁRSAINKTÓL Én javasoltam még 1997-ben, győri tárgyalásaink során Horn Gyulának, hogy a Szlovákiában akkor már hatályos jogszabályhoz hasonlóan Budapest is fogadjon el hasonló törvényt a külhoni magyarok támogatásáról — nyilatkozta Vladimír Meciar az Új Szó hét végi magazinjának, a Vasárnapnak adott interjújában. A volt szlovák kormányfő így folytatta: - Horn keményen ellenezte ezt a javaslatomat és nyilvánosan megvádolt, hogy Szlovákia magyar nemzetiségű polgárait akarom átköltöztetni, holott csupán arról volt szó, hogy más országokhoz hasonlóan mi is jogszabályt alkottunk honfitársaink támogatására, és úgy gondoltam, hogy Magyarország is követhetné ezt a példát. Az általam javasolt törvényt most Orbán Viktor valósította meg - vélekedett a szlovák exminiszterelnök. Kifejtette, hogy a magyar kedvezménytörvény akkor lenne jó, ha nem avatkozna be a szlovákiai jogrendbe, és nem teremtene egyenlőtlenséget aszerint, hogy a szülők milyen tannyelvű iskolába íratják be a gyermekeiket. - Szó sem volt ilyesmiről - nyilatkozta lapunknak Horn Gyula. A Meciar éppen az önkéntes lakosságcsere lehetőségét vetette fel, amit én felháborodva és a leghatározottabban utasítottam vissza. Azt mondtam neki, hogy ezt még meghallgatni sem vagyok hajlandó, nemhogy tárgyalni róla. Érzékelnie kellett határozott álláspontunkat, mert később aztán már soha nem hozta elő ezt a témát - mondta a volt magyar miniszterelnök. Meciar ötlete 1997-ben csak hetekkel a győri találkozó után kapott nyilvánosságot. Augusztus végén az akkori szlovák miniszterelnök egy szokásos heti rádióinterjújában tett róla említést, ami azonban érdekes módon még visszhangtalan maradt. Egy héttel később azonban egy pozsonyi nagygyűlésen ismét beszélt róla, s a rendezvényről hangképekben számolt be a Rádió Twist. Meciar óriási ováció közepette arról beszélt, hogy felajánlotta Hornnak: Magyarország fogadja be azokat a szlovák állampolgárságú magyarokat, akik nem kívánnak Szlovákiában élni. Ugyancsak elmondta, hogy Horn a javaslatba „belesápadt”, s elutasította az ajánlatot. Horn Gyula akkor, reagálva Meciar kiszivárogtatására többek között azt nyilatkozta lapunknak: - Nyomatékosan hívtam fel a szlovák kormányfő figyelmét, hogy jobb lenne erről mindenkorra elfeledkeznie, mert nagyon sötét történelmi emlékeket ébreszt ez az elfogadhatatlan koncepció. Egyébként akkori információk szerint az az egyezség született a két kormányfő között, hogy Meciar felvetését jegyzőkönyvben rögzítik, de miután a magyar fél a leghatározottabban elutasította az ajánlatot, a kérdést nem hozzák szóba a győri tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten. Meciar 1997. szeptember közepén a portorozsi CEFTA-csúcson nyilatkozott kiküldött tudósítónknak. Az interjúban ismertette azt a három pontot, amelyet ő javasolt Hornnak Győrben, s ezek között nem szerepelt semmi olyan, amely a státusztörvényre emlékeztetett volna. Ezek: 1. „a polgárok szabad mozgási jogának kérdése, beleértve az állampolgárság megváltoztatását”, 2. Budapest határolódjon el a magyar-magyar csúcson kiadott nyilatkozattól, és 3. Magyarország kötelezze magát a felmerülő problémák kétoldalú megvitatására, mielőtt nemzetközi síkra terelné azokat. A Meciar-interjúval kapcsolatban lapunk pozsonyi tudósítója megkereste a szlovák külügyminisztérium egyik szakértőjét, aki tagja volt a pozsonyi tárgyalóküldöttségnek. A magát megnevezni nem kívánó diplomata szerint Meciar ezúttal is csúsztatott, mert Győrött nem a státustörvény elfogadását, hanem - úgymond - a szigorú önkéntességen alapuló lakosságcserét javasolta magyar partnerének, amit Horn Gyula felháborodottan utasított vissza. Vladimír Meciar Horn Gyula Dzurinda: Régen kialudt lángok BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Nem kell se visszavonni, se eltörölni, mert régen érvényüket vesztették - jelentette ki tegnap a benesi dekrétumokról az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ülésén Mikulás Dzurinda. A szlovák kormányfő „régen kialudt lángokhoz” hasonlította a dekrétumokat, s mivel érvénytelenek, szerinte megvizsgálni se kell őket. Ha azonban az EP ragaszkodik ehhez, akkor Pozsony kész segíteni, bár - ahogy mondta - „nem érdemes visszamenni a múltba”. Az eurohonatyák legtöbb kérdése a szlovák-magyar viszonyt firtatta. Dzurinda megismételte, hogy kormánya a jó szomszédi viszony érdekében viszszafogja a magyar státustörvény bírálatát - de kifogásolja, hogy a jogszabályok némelyike területen kívüli hatályú, és etnikai alapon megkülönböztető. Ezek ellentétesek a nemzetközi joggal és a velencei bizottság ajánlásaival is - vélekedett. Például ilyen a szlovákiai magyar gyerekek anyanyelvi iskoláztatásához nyújtott segély, vagy az, hogy ma Szlovákiában tizenegy intézmény működik közre a státusigazolványok kiállításában. Mint mondta, a vegyes házasságokban is zavarokat okoz a törvény. Hozzátette, hogy a jogszabály miatt romlott a szlovák-magyar viszony, de „Pozsony mindent megtesz a megoldásért”. - Minden gond elkerülhető lett volna, ha a törvény elfogadása előtt érdemi konzultációk folynak — összegezte. Dzurinda megerősítette: május közepén Pozsonyban megtartják a visegrádi négyek és a három Benelux állam következő csúcstalálkozóját. Meglepetésre elsőként Milos Zeman cseh kormányfő jelezte részvételét. Biztos résztvevő a luxemburgi és a lengyel kormányfő is. Dzurinda érzékeltette, hogy a budapesti csúcstalálkozó lemondása utáni problémákat a maga részéről lezártnak tekinti. Füzes Oszkár Mádl az angol királynőnél __________LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL__________ Kedd délután hazautazott Budapestre Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki a brit kormány meghívásának eleget téve töltött három napot a szigetországban. A látogatás záróakkordja a II. Erzsébet és Fülöp edinburghi herceg társaságában elköltött díszebéd volt a Buckinghampalotában, melyet ünnepélyes őrségváltás és katonai tiszteletadás előzött meg. Erzsébet a Szt. Mihály és Szt. György Rend Nagy Lovagkeresztjével tisztelte meg vendégét, aki azt a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje a Lánccal elismeréssel viszonozta. Korábban a köztársasági elnök Pro Cultura Hungarica díjat nyújtott át Lady Valerie Soltinak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fejlesztéséhez nyújtott támogatásáért, valamint Zollman Péter műfordítónak. R. H. V. Népszámlálás kezdődött Romániában Népszámlálás kezdődött Romániában, amelynek eredményei sok erdélyi településen a kisebbségi jogok gyakorlása szempontjából meghatározóak lesznek. A legutóbbi, 1992-es népszámlálás adatai szerint Romániában 1,625 millió magyar élt. KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL 120 ezer kérdezőbiztos járja március 18. és 27. között Romániát, hogy a lakosság számát, nemzetiségi, anyanyelvi, vallási és gazdasági-társadalmi megoszlását, s az ország lakásállományát felmérje. A hatóságok tavaly szerették volna a népszámlálást elvégezni, de a felkészületlenség miatt a halasztás mellett döntöttek. A romániai sajtó több ízben is szóvá tette a hiányosságokat. Az RMDSZ és a magyar egyházak viszont kiterjedt kampányt folytattak annak érdekében, hogy a kérdőívek buktatóira felhívják a figyelmet. A püspökök körlevélben emlékeztettek, hogy „vallási és nemzeti hovatartozásuk vállalása hitbeli és erkölcsi kötelesség”, hiszen a népszámlálás eredménye „a következő tíz esztendőben nemzetközi téren is fontos hivatkozási alap” lesz, s ezért a magyarság számarányának pontos rögzítése „életbevágóan fontos”. Román hagyomány szerint a listán „székely nemzetiség” és „székely nyelv” is szerepel, amelyeknek arányait a statisztikai hivatal külön is tudni szeretné, bár végösszegét — az ígéretek szerint - majd a magyarok számához adják hozzá. Szintén szerepel a nemzetiségi listán a „csángó” kategória, nekik a román és a magyar anyanyelv között kell választaniuk. Romániában legutóbb 1992-ben rendeztek népszámlálást. Akkor az országban 22,81 millió személy élt, a magyar nemzetiségűek száma 1 millió 625 ezer volt, az összlakosság 7,1 százaléka. Közülük 1 millió 599 ezren az erdélyi megyékben éltek, ahol arányuk 20,7 százalék volt. Azelőtt 1977-ben volt népszámlálás, amikor is az ország 21 millió 560 ezer lakosából 1 millió 714 ezer fő, azaz 7,9 százalék vallotta magát magyarnak. Tibori Szabó Zoltán MAGYAROK AZ ERDÉLYI MEGYÉKBEN 1992-BEN (ezer fő) Arad = 60,9 Hargita = 294,3 Maros = 251,0 Temes = 63,4 Beszterce-Naszód - 21,2 Hunyad = 33,7 Máramaros = 54,8 Erdély összesen = 1599,1 Bihar = 180,7 Kolozs-145,4 Szatmári 140,1 Bukarest + Románia többi része = 20,9 Brassó = 63,3 Kovászna = 175,0 Szeben = 19,2 Románia = 1620,0 Fehér * 24,8 Krassó-Szörény = 8,1 Szilágy = 63,2 Forrás: Népszámlálás, 1992 NÉPSZABADSÁG-grafika Egy este a lecsúszókkal Lehetne egy este a kampányban strigáktól és honpecérektől mentes, államférfiasan emelkedett, amely egy darab vidéki Magyarország, a Dél- Alföld életéről szól. Orbán Viktor miniszterelnök ma este tartja hivatalos kampánynyitóját a Szegedi Nemzeti Színházban. Ide már valószínűleg a „kampányautóval” érkezik. Nyilván a píárosok kedvéért kellett most venni a Mercedes, a kisbusz, a terepjáró mellé egy Volkswagen Passatot is, amelyik nem olyan puccos, mint német testvére, de azért páncélozott. (A késő esti magyarázat szerint a kisbusz lesz a választási kellék, a Passatot csak kipróbálásra kapták.) A kormányfő a pódiumon ígérni is fog bizonyosan, s hogy legyen az ígéreteit mihez viszonyítani, vegyük előtte számba: ment-e a régió a Fidesz-kormányzás által elébb. Az egy főre jutó GDP-t tekintve a megyék rangsorában Csongrád még a hetedik, de már látható, hogy hamarosan tovább csúszik lefelé. Bács- Kiskun a tizenhatodik, Békés megye a tizenhetedik a sorban. Helyzetük folyamatosan romlik, az országos átlagtól való elmaradásuk nő. Szeged, amellyel jelenlegi vezetői gazdasági, tudományos és kulturális régióközpontként szeretnek dicsekedni, a komplex fejlettségi mutatókat tekintve a 38—44. helyen áll az országban. A dinamikusan fejlődő ágazatok hiányoznak a térség iparából, a hagyományos iparvállalatok utolsó mohikánjait csak a közvélemény nyomása mentette meg eddig a bezárástól. Szegedre nem jön a külföldi tőke, az egy lakosra jutó beruházás az országos átlag 61 százaléka. Az új egyetemi könyvtár alapkövét ugyan letették már, de az önálló városi kongresszusi központra nem jutott elég pénz a sokat reklámozott Széchenyi-tervből sem. A foglalkoztatottak aránya hat százalékkal gyengébb az országos átlagnál, a bruttó átlagkereset 15 százalékkal kevesebb. Az egyetemi állásbörzén alig volt helyi cég, a városban tanuló ötezer bölcsészhallgatónak pedig végképp semmiféle állást nem kínáltak. Noha az önkormányzati ciklus első évében egymást érték az iskolabezárások, a város adósságállománya vagy négymilliárd forint. Ígértek harmadik Tisza-hidat - nem lett. Ígérték az M 5-ös autópálya továbbvitelét - nem jött létre egyezség. A határ menti együttműködés támogatása tíz százalék fejlődési többletet eredményezne - csakhogy ez errefelé nem megy a szerbek és a románok együttműködése nélkül. Ha fontosabb a határon átnyúló nemzetegyesítés, mint a nagyrégió gazdaságának etnikai megfontolásoktól és középhatalmi ábrándoktól független fejlesztése, ha fontosabb a szomszéd népek csuklóztatása, mint hogy a határ menti belső perifériák magyar lakossága emberi életet élhessen, akkor a térség sorsa a további leszakadás lesz. Sem Orbán Viktor, sem a Fidesz vezető politikusai nem adtak soha választ a térség valódi problémáira. Legfeljebb kongresszust vittek Szegedre meg néhány látványos diplomáciai rendezvényt. Koszorúkat hajigáltak a Tiszába, amikor a döglött halak úsztak a vízen, Orbán focizott, a szomszéd megyeszékhelyen kolbászt töltött, miközben a lecsúszás folytatódott. Hódmezővásárhelyen sem a helyi polgárok kapták a 47-es út bővítésére a pénzt — arra addig is szükség lett volna, míg nem került veszélybe néhai Rapcsák legyőzhetetlenségének mítosza. Cinikus játék az is, ahogy a miniszterelnök Bartha László fideszes szegedi polgármester képviselővé választásáért kampányol, miközben az egész város arról beszél: Barthát a sikertelensége és a népszerűtlensége miatt valószínűleg ejtik, polgármesterjelöltként már Póda Jenőt tervezik indítani. Ez a földhöz ragadt valóság, fényeihez képest kellene most újra nagyokat álmodni. Másodjára azonban már jóval nehezebb, hiszen úgy kezdődik itt a jövő, hogy már a múlt utolját, az elmúlt négy év történetét Orbánék írták. Tanács István Mi a különbség? Semmi sem garantálja, semmilyen rendszerben, hogy minden bűnöst elér a büntetés. A diktatúra jogszolgáltatása nem garantál semmit. A jogállamé legalább és valamelyest az ártatlanok büntetlenségét. Ahol az ártatlanok büntetlenek, ott azoknak a bűnösöknek is büntetlennek kell maradniuk, akiknek az ártatlanságát nem lehet megnyugtatóan cáfolni. Az ártatlanság vélelmének az az ára, hogy nincs az ártatlanságnak bizonyossága. Akit a bíróság felment, arról nem mondhatjuk, hogy bizonyosan ártatlan, csak azt: nem bizonyos, hogy bűnös. Vagy: nem bizonyos, hogy jogi értelemben (is) bűnös. Különösen így van ez a nehezen bizonyítható vagy a jogilag nehezen meghatározható bűncselekmények, korrupció, zsarolás, befolyással való üzérkedés, fiktív adásvétel stb. esetében. A jóhiszeműség a bíróságra s nem az állampolgárra nézve kötelező. Az állampolgár nyugodtan lehet rosszhiszemű, ha nem kap, és nem tud tisztességes magyarázatot arra, hogy miért adnak el fiktív vevőknek tetemes közterhekkel és adósságokkal elborított párt közeli cégeket, vagy arra, hogy miért utalják át a közpénzekből fizetett sikerdíj egy részét úgyszintén párt közeli cégeknek, amelyek ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem végeztek. A joggal rosszhiszemű állampolgár úgy vélheti, hogy ha nincs olyan politikai erő, amelynek a tisztességében megbízhat, akkor nem is érdemes neki választania. Ez a vélekedés azonban hiányos. Ha a nagyságrendekre nem tekintünk, akkor is van egy megbízható szempont, amelynek alapján különbséget lehet tenni: milyen visszatartó erők védik a különböző pártok erkölcseit rossz hajlamaik ellenében. A tisztességtelenséggel szemben egyetlen pártnak sincs belső immunitása. Különösen itt és most, ahol az életidegen és álszent szabályozás miatt úgyszólván lehetetlen a tisztesség korlátjain belül menedzselni egy pártot. Védettséget, nyilván sohasem teljeset, de kisebbet vagy nagyobbat a külső környezet ad. Az ellenőrző intézmények és a sajtó. A hozzájuk való viszonyban van igazán mély különbség az (egyelőre még) kormányon lévő alpolgári pártok és az 1994—1998 között hatalmon volt (pillanatnyilag ellenzéki) pártok között. Az MSZP—SZDSZ-kormány tiszteletben tartotta, a Fidesz—MDF-kisgazda-kormány pedig megbénította az őt ellenőrző intézményeket, mindenekelőtt az Országgyűlést és annak bizottságait. A sajtó pedig két részre szakadt. Az alpolgári kormánypártok és álellenzéki segédpártjuk mögött egy irányba tüzelő katonai sajtó áll, amely nem ellenőriz, csak harcol. Amelyben nincs helye a tábori szenynyesben turkáló dezertőrnek, aki nem arra tüzel, amerre kell. Ez a sajtó az övéit semmilyen tisztességtelenségtől visszatartani nem fogja. Bármit tesznek, azt csak az a sajtó fogja szóvá tenni, amelyet eleve ellenségesnek minősíthetnek. Ellenben a szabad és civil sajtó sokkal kevésbé korlátozza magát a hozzá közelebb álló politikai erők ellenőrzésében, kritikájában és a számukra kínos tények feltárásában és minősítésében. S amennyivel kevésbé korlátozza magát, annyival inkább korlátozza ezeket a hozzá közelebb állókat a hatalommal való visszaélésben. Talán nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is. A kicsinyesebb politikusok persze éppen azt utálták az önkorlátozásra kevésbé hajló sajtóban, éppen azt érezték árulásnak, hátba támadásnak, ami a pártjukat hosszabb távon hitelesebbé és erkölcsösebbé teszi. Láthatta a kedves olvasó lapunk tegnapi összeállításában, hogy a Tocsik-Szokai-ügy a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban már akkor is a magyar demokráciát „koptató”, „kellően undorító” „elvbaráti úri huncutság” volt, amikor kipattant, s amikor még semmilyen bíróság semmilyen ítéletet nem hozott. Bizony igaza van Dessewffy Tibornak: 1996-ban a Tocsik-Szokai-ügyet „hasonló terjedelemben és értékelésben tálalta a Magyar Nemzet és a Népszabadság”, ami ma már egy ronda kormányzati balhé esetében elképzelhetetlen lenne. Ha ezt a kedves olvasó jól megfontolja, könnyebben dönt majd, miként válasszon pártot. És újságot. Révész Sándor