Népszabadság, 2002. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-12 / 85. szám

14 NÉPSZABADSÁG PIAC­GAZDASÁG 2002. ÁPRILIS 12., PÉNTEK Új garanciákat tervez az MSZP MTI-JELENTÉS Az MSZP kormányra kerülése esetén már ősztől új garanciarendszert vezetne be a mezőgazdaságban a gabonafélékre vonatkozóan — mondta Németh Imre, a szocialista párt agrárminiszter-jelöltje a Budapesti Árutőzsdén tartott sajtótájé­koztatón. A miniszterjelölt közölte: a termelés többéves tervezhetőségét segí­tő rendszert alakítanak ki. Ennek alapja az Európai Unióban is alkalmazott inter­venciós ár lesz, amelynek alsó értékét a kukoricánál tonnánként 21 ezer forint­ban, az étkezési búzánál pedig 23 ezer forintban határoznák meg. Németh Imre szerint ez a piacszabá­lyozási eszköz a piaci áraktól függetle­nül mindenképpen jövedelmet jelentene a termelők számára, nem úgy, mint a je­lenleg alkalmazott garantált áras rend­szer.­­ A garantált ár csupán az önköltség 70 százalékát fedezi, értéke jelenleg a gabonaféléknél tonnánként 15 ezer fo­rint - tette hozzá a szocialista politikus. Kovács Attila, a Tőzsdetanács elnöke, Németh Imre és Török Sándor, az áru­tőzsde felügyelőbizottsági elnöke a Budapesti Árutőzsdén fotó: sopronyi gyula Kivonul a BC-ből a Szibur? A nyereség jelentős növelését várja a vegyipari cég A Szibur kivonulóban van a Bor­­sodChemből (BC), de a Gazprom benne marad. Erre lehet következtet­ni a cég tegnapi közgyűlése alapján. Az ÁÉB két tagot delegált a BC veze­tő testületeibe. Ugyanakkor lemon­dott a Panrusgaznál betöltött elnöki posztjáról Megdet Rahimkulov, az ÁÉB elnök-vezérigazgatója, aki rövi­desen csak az elnöki posztot tölti be a Gazpromhoz tartozó bank élén. A BorsodChem tegnapi közgyűlésén a korábbi héttagú igazgatóságból az orosz Szibur két képviselőjét, Szergej Zenkint és Mihail Szoboljevet visszahív­ták. A felügyelőbizottságból is vissza­vonták a Szibur megbízottját, Szergej Koseljevet. Az igazgatóságba egy tagot és a felügyelőbizottságba is egy tagot vi­szont az Általános Értékforgalmi Bank vezetőiből jelöltek, és meg is választot­ták őket. Az új tagokat a testületekbe a BC fő tulajdonosa, az osztrák CE Oil & Gas javasolta. Az igazgatóságban egy magyar tagot is cseréltek, Bordás Zol­tánt Varga Béla váltotta fel. Korábban sok vihar volt a BC tulaj­donlása körül, és nagy nyugtalanságot keltett, amikor olyan kevéssé ismert cé­gek vásároltak részvényeket, amelyeket az orosz Gazprommal hoztak kapcsolat­ba, majd a Szibur megjelenésével két­ségtelenné vált: a Gazprom érdekeltsé­gébe került a BC. A Sziburnak ugyanis a Gazprom a tulajdonosa. Jelenleg - már tavaly ősz óta - a BC- ben 59 százalékos tulajdonnal rendelke­zik az osztrák CE Oil & Gas (amely többször cáfolta, hogy köze lenne a Gazpromhoz), 24,8 százalékkal pedig a Sibur International Ltd. részesedik. A szintén tulajdonos Vienna Capital Part­nere képviseletében Heinrich Pecina la­punknak tegnap úgy nyilatkozott, hogy a BC mindenképpen részt akar venni a vegyipar kelet-európai konszolidációjá­ban, amihez, a versenytársakkal össze­hasonlítva eléggé erős és versenyképes. Pecina elégedett a cég teljesítményével, vezetésével, és hosszú távú befektetés­nek tekinti jelenlétüket. A Sziburról azonban nem kívánt nyilatkozni. A közgyűlésen elhangzott, hogy a BC 116,3 milliárd forintos árbevételt ért el, 26,9 milliárd forintot fordított beruházá­sokra, nettó nyeresége pedig 7,9 milliárd forint volt. Az idén jobb évre számítanak, a nyereség 20-30 százalékkal is nőhet. A cég vezérigazgatója, Kovács F. László lapunknak elmondta, hogy ko­moly nehézségeket okoznak a magas energiaárak. A közgyűlésen egyébként bejelentették, hogy a második negyed­évben egy rendkívüli közgyűlést is ösz­­szehívnak, főleg azért, hogy a részvé­nyek elektronikus nyilvántartását és ér­tékesítését megkönnyítő döntést hozza­nak. Miközben a BC-ben az Általános Ér­tékforgalmi Bank két vezetője kapott szerepet, a bank közzétette, hogy elnök­vezérigazgatója, Megdet Rahimkulov le­mond a Panrusgazban betöltött elnöki tisztéről. A Panrusgaz a Mal és a Gazprom 50-50 százalékos közös válla­lata az oroszországi gázimport lebonyo­lítására. A cég ma tartja közgyűlését, en­nek előzménye Rahimkulov elnök le­mondása. Lapunk úgy értesült, hogy a Gazprom új vezérkara teljes cserét kíván lebonyolítani a Panrusgazba delegált ta­gok körében. Négy tagot felmentenek, az ötödik, Rahimkulov, maga mondott le posztjáról, bár tegnapi közleménye szerint a Gazprom ezt nem kérte. Április 19-én, az ÁÉB közgyűlésén kettéválasztják az elnöki és a vezérigaz­gatói posztot. Elnök marad Rahimkulov, a vezérigazgató pedig előreláthatólag Andrej Kovaslov, a jelenlegi vezérigaz­gató-helyettes lesz. Peredi Ágnes Lecserélték a Magyarországra földgázt szállító cég vezetőségét Mint moszkvai tudósítónk jelentette, a hét elején jelentős személyi változások történtek a Szibur menedzsmentjében, amelynek következtében gyakorlatilag teljesen lecserélődött az orosz vállalat vezérkara. Jevgenyij Kosic, a cég decem­berben letartóztatott első elnökhelyettese helyére Armen Astunit nevezték ki. Andrej Kurbatov személyében új pénz­ügyi elnökhelyettese is van a cégnek. Kurbatov eddig egy orosz befektetési banknál dolgozott. Artyemi Oszipjan lett a nemzetközi együttműködésért felelős elnökhelyettes. Vla­gyimir Razumov a petrolkémiai termékekért, Andrej Koroljov a termékértékesítésért, A­lekszander Matvejev pedig a régiókkal fenntartott kapcsolatokért felel, szintén elnökhe­lyettesként. Mint ismeretes, a Szibur elleni csődeljárást tárgyaló illeté­kes szibériai cégbíróság március közepén Mihail Fomenkov moszkvai ügyvéd személyében egy külső menedzsert nevezett ki a legnagyobb orosz petrolkémiai holding ügyeinek irányítá­sára. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy Putyin orosz elnök még novemberben felszólította a Gazprom új vezetőségét a ko­rábbi vagyonkezelés felülvizsgálatára, vagyis a volt főnök, Rém Vjahirev tevékenységének áttekintésére. Mint korábban már beszámoltunk róla, a moszkvai Horhat cég Interprocom nevű leányvállalata révén is ellenőrzik az orosz földgáz magyaror­szági importját, vagyis a Panrusgazt. A Horhatban viszont még a régi Gazprom-vezetőség alatt került be Vjahirev leánya és Csernomirgyin volt kormányfő fia, valamint Rahimkulov fia is. A Frankfurter Rundschau moszkvai források alapján még ta­valy azt írta, hogy a Gazprombank által még 1996 megvásárolt és nyereséges ÁÉB tulajdonosi struktúrája folyamatosan válto­zik, minél jobban megy a cég, annál több részvényt adnak el is­meretlen holdingoknak és Rahimkulovnak. HIRDETMÉNY MAGYAR POSTA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1540 Budapest, Krisztina krt. 6-8., Cg. 01-10-042463) A Magyar Posta Rt. a tőkepiacról szóló 2001. CXX. törvény 67. § (6) bekezdésében meghatározott kötelezettség alapján az alábbi tájékoztatást teszi közzé: A Postabank és Takarékpénztár Rt. állami tulajdonban lévő részvényeinek a Magyar Posta Rt. általi megszerzéséről szóló 2187/2001. (VII. 20.) Korm. határozat végrehajtásaként, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1­600/2002. számú engedélyező határozata alapján, a közlekedési és vízügyi mi­niszter nem pénzbeli hozzájárulásként a Magyar Posta Rt. rendelkezésére bocsátotta a Postabank és Takarékpénztár Rt. (1132 Budapest, Váci út 48., Cg. 01-10-041107) részvényeinek 63,69382%-át (1 275 218 darab 10 000 Ft névértékű és 1 db 5 Ft névértékű törzsrészvény). A Magyar Posta Rt. zártkörű alaptőke-emelését a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cg. 01-10-042463/131. számú végzésével, 2002. április 2-i hatállyal jóváhagyta. A Magyar Posta Rt. zártkörű alaptőke-emelésének cégbírósági bejegyzése folytán a Magyar Posta Rt. befolyásának mértéke a Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben: 96,75843%. Magyar Posta Rt. PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC 2002. ÁPRILIS 11. Forrás: www.fornax-monitor.hu NÉPSZABADSÁG-graffka BUDAPESTI RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK Forgalom Nyitó Záró Min. Max. Átlag­ Változás értéke darab ára ára ára ára ára pontban %-ban Agrimpex Antenna Hungária Rt. 48 332 345 18 0892 620 2 655 2 615 2 700 2 6725 0,19 Arago 185 283 329 563 567 563 567 563 -3 -0.53 BIFRt Borsodchem Rt. 9 946200 2 416 4145 4 110 4 080 4 200 4117 -40 -0,96 Brau Union Rt. 68 800 16 4 300 4 300 4 300 4 300 4 300 15 0,35 Danubius Rt. 15 986 165 4 027 3900 3950 3900 4 000 3 970 10 0,25 Domus Rt. Dédász Rt. 53 9109 5990 5 990 5 990 5 990 5 990 185 3.19 Démász Rt. 80 502 105 7 664 10 310 10 500 10 215 10 600 10 504 200 1.94 ECONET 6 653 180 70 706 89 96 87 98 948 9.09 ÉDÁSZ Rt. 104 970 10 10 305 10 305 10 305 10 650 10 497 35 0.34 Egis Rt. 150 349 185 9 976 15 100 15 100 14 950 15 200 15 071 50 0.33 EHEP Elmű Rt. 11000 1 11000 11000 11000 11000 110000 0.00 Emász Rt. 541630 101 5 365 5130 5130 5365 5 363 10 0,20 Eravis elsőbbségi Eravis törzs Fotex Rt. 49 738 192 267 309 182 191 182 195 186 11 6,11 Gardénia Rt. 13 200 120 110 110 110 110 110 -10 -8,33 Garex Rt. Glóbus Rt. 1 879 150 550 3 410 3 435 3 405 3 435 3 417 -60 -1.72 GraohisoftNLG 27 859 410 24 124 1128 1 1401 128 1 169 1 155 15 1.33 HB Westminster Milton Hűmet Rt. 71 231104 1 085 787 61 64 61 68 662 3,23 Hungagent IbuszRt. Inter-Európa 83 217 245 62 352 1305 1345 1305 1350 1335 64 5,00 Kartonpack Konzum Rt. Mal Rt.6 494 592 125 1 183 599 5 430 5 600 5 355 5 635 5 487 200 3,70 Matáv Rt. 4 130 354 586 3 958 250 1018 1045 1018 1055 1043 25 2,45 Mezőgép 4 346936 3 284 1299 1350 1299 1379 1324 110 8,87 Második Dev. Factory NABI 35 339 6008 098 4 295 4 350 4 295 4 485 4 364 65 1,52 Novotrade Rt. OTP elsőbbségi OTP törzs 2 790955 304 1 163 995 2 331 2 440 2 321 2 443 2 398 90 3,83 Pannon Váltó Rt. 42 750 90 475 475 475 475 4750 0,00 Pannonflax Rt. 712 389 1000 715 710 710 715 712 -24­­3,27 Pannonplast Rt. 238 116 950 96 273 2 300 2 550 2 300 2 550 2 473 260 11,35 Phylaxia Pharma Rt. 4 176 767 42 690 98 99 96 99 982 2,06 Pick Rt. 517 275 121 4 275 4 275 4 275 4 275 4 2755 0,12 Primagáz Rt. 13 319 746 9 290 1385 1450 1385 1460 1434 64 4,62 Quaestor 784 800 4 360 180 180 180 180 1800 0,00 Richter 921 620 510 48387 19 195 18990 18 915 19 200 19 047­­5­­0,03 Rizikó Faktory 12 0008 1500 1500 1500 1500 15000 0,00 Rába 120 609 595 74 045 1600 1620 1600 1655 1629 25 1,57 Skoglund Holding Rt. Skála-Coop Rt. T Styl Rt. Synergon 31948 771 39367 813 817 806 817 8129 1,11 Sz.-fehérvéri Hűtőipari Rt. Sz.-fehérvári Hűtőipari Rt. Kem. ihász Rt. 14 0002 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 170 2,49 TVK8 4112252 811 2 950 2 990 2 950 3 000 2 992­­5­­0,17 Zalakerámia Rt. 35333 190 23 154 1500 1510 1495 1575 1526 10 0,67 Zwack Unicum Rt. 21370 750 3 3606 400 6350 6350 6450 63600 0,00 Kárpótlási jegy (A­B) 5887 120 8989 631 660 631 670 655 25 3,94 Alap neve Dátum Nettó eszközérték Jegyenként Aegon Belföldi Kötvény 04/10 5 420 765 859 1,7249 Aegon Belföldi Részvény 04/10 178 481 815 1,2238 Aegon Nemzetközi Kötvény 04/10 956 444 683 1,0398 Aegon Nemzetközi Részvény 04/10 2 081 352 188 1,0180 Alpok Nemzetközi Részvény 04/11 103 378 296 0,8799 Alpok Nyílt végű Részvény Alap 04/11 440 578 472 1,2950 Alpok Nyílt végű Állampapír Alap 04/11­2 654 408 097 1,4497 Alpok Pénzpiaci Alap 04/12 1 624 114 623 1,0966 Alpok Tradíció Nyílt­végű Bef. Alap 04/12 1 616 204 875 1,9742 Aranyhal Befektetési Alap 04/12 440 446 882 2,5150 BONUS II. Nyíltvégű Bef. Alap 04/12 1 131 671 854 1,0208 Bonus Részvény Bef. Alap 04/12 330 646 116 1,0480 Borostyán Nyíltvégű Bef. Alap 04/11 3 144 624 594 2 108,4100 Buda-Cash Növekedési Alap 04/10 71 613 028 1,0780 Budapest Vegyes Alap 04/10 625 762 268 1,0138 Budapest Bonitas Bef. Alap 04/12 1 204 571 178 1,1425 Budapesti. Bef. Alap A 04/12 49 812 394 573 34 321,0000 Budapesti. Bef. Alap AA 04/12 49 812 394 573 51 011,0000 Budapest I. Bef. Alap­ 04/12 49 812 394 573 3,4321 Budapest II. Kötvény 04/10 52 000 920 049 3,0175 Budapest Nemzetközi Kötv. Alap 04/10 791 243 611 1,2421 Budapest Nemzetközi Részv. Alap 04/10 4 347 418 600 1,0168 Budapest Növekedési Részvény Alap 04/10 10 180 781 239 1,9351 Budapest Pénzpiaci Alap 04/12 37 333 855 445 1,0015 CA Devizarészvény Alap 04/10­­ 144 657 463 0,9866 CA Kötvény Alap 04/10 18 053 997 469 2,1429 CA Közép Európai Részvény Alap 04/10 1007 226451 3,5855 CA Közép Európai Kötvény Alap 04/10 945 376304 1,8670 CA Pénzpiaci Alap 04/10 30 612 245 387 1,7217 CA Részvény Alap 04/10 1883 356 222 1,3906 CA Selecta Európai Részvény Alap 04/10 869 689 304 0,9389 CA TopPharma 04/10 3 252 239 265 1,0199 CA Vegyes Alap 04/10 226 046 302 1,1397 CIB Európai Részvény Alap 04/10 197 655 154 0,9243 CIB Nyílt végű Pénzpiaci Alap 04/11 11 066 303 370 1,1903 CIB Nyílt­végű Részvény Alap 04/10 790 928 145 1,0233 CIB-Kincsem Nyíltvégű Bef. Alap 04/11 14 966 163 304 1,9528 Concorde 2000 Befekt. Alap 04/10 897 778 289 1,9876 Concorde Fedezeti Alap 04/10 427 145 996 1,5980 Concorde Kötvény Befekt. Alap 04/10 912 312 729 1,1085 Concorde Pénzpiaci Bef. Alap 04/10 1 884 829 119 1,2995 Concorde Részvény Befekt. Alap 04/10­­ 442 634 644 1,2026 Credit Suisse Kötvény 04/11 975 815 331 1,1488 Duna Tőzsdei Bef. Alap 04/12 196 686 517 1,9303 Eastbrokers Pénzpiaci Bef. Alap 04/12 828 317 354 1,1504 Első Hazai Lakásalap Bef. Alap 04/10 368 560 673 9 995,0000 Első M. Takarékszövetkezeti 04/12 276 837 077 1,1465 Európa Ingatlan Alap 04/12 3 075 576 546 1,0630 Generáli Nyugdíjpénztár 04/11 1 593 503 852 1,0890 Hunnia Deviza Kötvény Bef. Alap 04/10­64 660 687 1,1524 Hunnia Deviza Részvény Alap (Hunnia IV) 04/10 459 493 276 1,2416 Hunnia Kamatvadász Bef. Alap 04/10 326 608 282 1,4796 Hunnia Kötvényindex Bef. Alap 04/10 137 833 177 1,4145 Hunnia Pénzpiaci Bef. Alap 04/11 10 939 952 846 1,5221 Hunnia Részvény Nyíltvégű B. A. 04/10 287 088 797 1,0172 Hunnia Részvényindex Bef. Alap 04/10 61 321 683 0,8673 Hunnia Államkötvény Alap (Hunnia III) 04/10­3 384 364 215 2,7838 ING Globális BV Alap 04/106 441 995 481 0,7349 Imperial Befektetési Alap 04/11 108 933 939 1,9279 Imperial R Befektetési Alap 04/11 39 310 684 0,9342 K&H Amerikai Nemzetközi Részvény 04/12 228 817 827 0,7828 K&H Aranykosár 04/12 15 649 114 438 2,1877 K&H Kötvény Alap 04/12 2 539 079 146 2,8314 K&H Navigátor 04/12 793 796 697 1,1036 K&H Pénzpiaci Alap 04/12 33 224 934 295 1,3093 K&H Részvény Alap 04/12 202 631 755 0,7543 K&H Unió Nemzetközi Részvény 04/12 1 288 231 023 0,9009 MKB Európai Nyíltvégű Részvény Bef. Alap 04/12 497 735 228 0,6710 MKB II. Részvény Alap 04/12 765 654 055 1,2131 MKB Nemzetközi Kötvény Alap 04/12 525 537 280 1,0812 MKB Állampapír Bef. Alap 04/12 5 078 467 312 2,9152 OTP Dollár Kötvény 04/12 3 578 902 0,0101 OTP Euró Kötvény 04/12 2 477 535 0,0101 OTP Maxima Befektetési Alap 04/11 5 704 335 930 1,1574 OTP Optima Befektetési Alap 04/12 404 116 374 582 2,5090 OTP Paletta Nyíltv. Bef. Alap 04/11 3 522 841 131 1,5751 OTP Platina Nemzetk. B. Alap 04/11 9 213 978 942 0,8560 OTP Quality Részv. Alap 04/11 13 347 821 281 1,1442 Partner Nyíltvégű Befekt. Alap 04/10 15 916 897 1,1490 Postabank Családfa 04/12 194 829 876 1,2475 Postabank Hozamgarancia Bef. A. 04/12 9 428 309 667 2,1849 Postabank Lokomotív 04/12 149 995 716 1,1445 Postabank Millennium Nyílt K. B. A. 04/12 3 346 265 795 1,2744 Prémium Befektetési Alap 04/12 3 559 400 238 1,0167 Quaestor Aranytallér Bef. Alap 04/10 167 980 304 2,2600 Quaestor Tallér Alap 04/10 220 435 003 1,8963 Raiffeisen Kötvény Alap 04/11 2 749 769 219 1,7198 Raiffeisen Likviditás 04/11 347 682 180 1,0430 Raiffeisen Nemzetközi Kötvény Alap 04/11 740 860 702 2,2668 Raiffeisen Nemzetközi Részvény Alap 04/11­­ 488 455 158 2,4928 Raiffeisen Pénzpiaci Alap 04/11 13 137 601 169 1,6150 Raiffeisen Részvény Befektetési Alap 04/11 464 431 446 0,9562 Reálszisztéma Értékpapír Alap 04/12 260 895 986 1,1085 Reálszisztéma Ingatlan Alap 04/12 2 055 141 412 1,2118 Takarék Pénzpiaci Alap 04/12 1 270 991 730 1,3655 Takarék Részvény Alap 04/12 436 853 337 0,6565 Takarék Állampapír Bef. A. 04/12 1 626 601 927 1,2383 Zürich Deviza Nyíltvégű Értékpapír Bef. Alap 04/10 132 459 037 0,9933 KÜLFÖLDI TŐZSDÉK Index neve Értéke Változása New York DJIA 10 264,70 -117,01 SP-500 1 113,97 -16,50 London FTSE 5 153,60 -75,50 Tokió NIKKEI 11 147,20 32,80 Hongkong HANG-SENG 10 744,90 101,80 Párizs CAC-40 4 466,35 -55,48 Frankfurt DAX 5 189,89 -75,47 Bécs n. a. Közép-európai index CESI 1 176,35 2,90 Prága n. a. Varsó n.a. Devizanem Árfolyam AUD 147,09 CAD 172.85 CHF 164,74 CZK 8.03 DKK 32,55 EUR 242,08 GBP 394,74 JPY(100) 208,75 N0K 31,76 PLZ 67,26 SEK 26,67 SKK 5,83 USD 274,93 Pénznem Árfolyam AUD 1,651 CAD 1,4025 CHF 1,4664 DKK 7,4363 GBP 0,614 JPY 116,22 NDK 7,623 SEK 9,0854 USD 0,8834 Forrás: Reuters Hozam Változás % % pont 3 hónap 8,38-0,01 6 hónap 8,37 0,00 3 év 7,90 0,00 5 év 7,42 0,00 10 év 6,85-0,02 ÁLLAMKÖTVÉNYINDEX Értéke Változása MAX Index (04/10) 224,95-1,21 MAXCOMP (04/10) 220,37 -0,83 AMAX (04/10) 214,61 0,09 Forrás: Fomax Rt., a BÉT és a BÁT hivatalos adatszolgáltatója. Az adatok tájékoztató jellegűek. AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI EURÓÁRFOLYAMOK ÁLLAMPAPÍR-PIACI REFERENCIAHOZAMOK NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAPOK

Next