Népszabadság, 2002. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-05 / 79. szám

8 NÉPSZABADSÁG VILÁGTÜKÖR2002. ÁPRILIS 5., PÉNTEK NATO-bizonyítvány: többet és gyorsabban Tisztában voltunk vele, hogy nem ászo­kat húzunk - emlékszik vissza Magyar­­ország, Csehország és Lengyelország NATO-felvételére az atlanti szövetség egyik vezetője. Hozzáteszi: az elváráso­kat nyilván hozzá kellett igazítani a reali­tásokhoz, és „a realitások olyanok, hogy még sokáig tart a türelem”. Pontosabban az az időszak, amíg az újoncoknak el kell érniük a politikai és katonai „hadrafog­hatóság” atlanti szintjét. Hazánk eseté­ben az „alkalmas” minősítést Brüsszel szerint 2007 körül, magyar illetékesek szerint 2005-ben érjük el. Addigra lesz képes a Magyar Honvédség (az ország lehetőségeivel és nemzeti érdekeivel ará­nyosan) érdemi részt vállalni az atlanti teendőkből. Igaz, megjósolhatatlan, hogy ezek pontosan milyen teendők lesznek, és valójában milyen NATO-ban kell majd végrehajtani őket - arról nem is beszélve, hogy milyen jövőbeli világ­­helyzetben. Addig tehát tart az 1998-ban kezdő­dött beilleszkedési folyamat, és Brüsz­­szelben úgy látják, hogy igen jó ered­ménynek számít hét-tíz esztendő alatt „átállítani” a Varsói Szerződésből örö­költ, ráadásul a rendszerváltozásban ku­szált haderőt a korszerű atlanti seregbe. Hazánkat ilyenformán nem éri szemre­hányás (már csak azért sem, mert ilyesmi nem szokás a szövetségben). Azt várják el, hogy önkéntes vállalásainkat teljesít­sük a haderő képességeinek fejlesztése terén. Nem teljesítettük - mondaná ki a ne­gyedik éves bizonyítvány, de a NATO nem oszt intőt, és attól is ódzkodik, hogy egy-egy tagállam teljesítményét akár szóban értékelje. Ha mégis, akkor elis­merik, hogy több korábbi, sőt alapító tagállam is adós maradt vállalásainak teljesítésével (miként egész Nyugat-Eu­­rópa komoly katonai lemaradásban van). Ilyenformán a magyar hadifejlesz­tések késése, következetlensége, elma­radása sem okoz „botrányt”, Brüsszel­ben legfeljebb óvatos emlékeztetéseket hallani. Az atlanti szövetség hazánktól elsősorban a délkeleti irányú felderítő­elemző munkában, a szomszédok és a NATO kapcsolatainak javításában, vala­mint saját távközlési, irányítási, csapat­mozgatási és légtérvédelmi fejlesztésé­ben várt viszonylag sokat. Illetve: vár. Többet vár. A koszovói háború idején a felderítés jól szerepelt - mondják de utána és más területeken a magyar for­rásból érkezett stratégiai elemzéseknek „csak eseti” haszna volt. Egy atlanti ille­tékes úgy fogalmazott, hogy „meglepő­en kevés a magyar szakmai-tudományos kapacitás a Balkán, Ukrajna és Oroszor­szág vonatkozásában”. Pedig hazánk a NATO déli szárnyán van. Nagy elisme­rés övezte viszont a boszniai, majd a ko­szovói magyar békefenntartó alakulato­kat (az utóbbi dicsőséget kis híján sike­rült tönkretenni a pristinai magyar kon­tingens nemzetközileg elismert parancs­noka ellen indított hazai koncepciós per­rel, amely megdöbbenést keltett a szö­vetségben). Magyarország szomszédkapcsolatait NATO-szempontból hullámzónak ítélik meg. Noha politikai szinten Budapest a további bővítés híve, és időnként tesz is valamit ennek elősegítésére, a konkrét katonai együttműködések akadoznak. (Nemcsak a magyarok hibájából - teszik hozzá.) Van olyan atlanti vélemény, amely szerint a magyarok lehettek volna aktívabbak Szlovákia és Románia NA­­TO-felkészülésének segítésében, és ez „talán még annál is több hasznot hozott volna Budapestnek, mint amennyit a NATO-nak”. De van olyan vélemény is, amely szerint Magyarország e szempont­ból tényleg sokat tett Macedónia, Hor­vátország, Bosznia és Szerbia irányában, tehát a két fent említett szomszédra „már nem maradt elég figyelme”. Ukrajna pe­dig egyszerűen túl nagy falat volna. A képességfejlesztés bizonyítványa (nem mondják ki, de) egyértelműen gyenge. A szükséges beszerzések túl so­káig elhúzódtak-elhúzódnak, csak az utóbbi hónapokban látnak valamelyes gyorsulást e téren. Brüsszelben nem szól(hat)nak bele, de a megkérdezettek többsége egyetértett a Gripenek válasz­tásával, még annak tudatában is, hogy Amerika nyilván rossz néven vette a döntést. Remélik azonban, hogy a 2005 körül hadrendbe álló tizennégy új va­dászgéphez még egyszer annyi kerül, és viszonylag gyorsan. Ugyancsak sürgős lenne a szárazföldi szállítóeszközök tel­jes korszerűsítése, valamint a kommuni­kációs-irányítási rendszer jelentős fej­lesztése. A magyar közléseket tudomásul veszik. Az atlanti szakértők zöme nem érti, mire várunk a sorkatonaság megszünte­tésével. Maga Lord Robertson főtitkár több beszédében pénzpazarlásnak, sőt az atlanti szellemiséggel ellentétesnek is minősítette a sorkötelezettségre alapuló haderőt. A magyar haderőreformot „irányában jónak, tempójában lassúnak” minősítik, elismerve, hogy maga a NATO is átala­kulóban van, tehát nem biztos, hogy érde­mes sietni. Hozzáteszik: az viszont nyil­vánvaló, hogy most már anyagi áldoza­tok és szociális, illetve politikai feszültsé­gek árán is gyorsítani kell a haderő átala­kítását. A seregen belül a szellemi fordu­lat megtörtént - ismerik el -, de a gyakor­lati változások késése miatt továbbra sem nő a katonák társadalmi presztízse, ami egyre komolyabb gond. Ugyanis a mo­dern hadfelszereléseket csak egyre job­ban, felsőfokon szakképzett és erősen motivált emberekkel lehet és érdemes működtetni. Ha nem sikerül a mindenko­ri fiatal nemzedék „krémjének” egy ré­szét mundérba bújtatni, akkor nem sike­rülhet a katonai modernizáció sem - fi­gyelmeztetnek, utalva arra, hogy több nyugat-európai ország így járt: nincs elég és megfelelő embere a drága pénzen vett szuperfegyverek működtetéséhez. Ha már a személyi állománynál tar­tunk, nagyon jó a különféle NATO-be­­osztásokban dolgozó magyar táborno­kok és tisztek megítélése. Ez várhatóan komoly haszonnal (újabb posztokkal) jár a közeljövőben, de a lehetőség kihaszná­lásához ismét csak sokkal jobban felké­szült hazai állományra volna szükség. Változatlanul nem kielégítő a magyar ka­tonák „átlagos” idegennyelv-tudása, ki­rívóan gyenge a sajtó- és társadalmi kap­csolatokat szolgáló kommunikációs ki­képzettségük, az erre szakosodott tisztek kivételével általában bizonytalanul mo­zognak a nemzetközi diplomácia és tájé­koztatás terepén. Márpedig a NATO ezt is kiemelt feladatnak tartja. E téren nem szerepelt jól Szabó János honvédelmi miniszter sem, akinek vélt vagy valós bumfordi kiszólásait olykor biztos hatá­sú hangulatjavító tényezőként idézik a NATO-székház kávézójában. Jól szerepel viszont a magyar politikai és katonai képviselet a NATO belgiumi központjaiban. Egy atlanti illetékes sze­rint „a magyarok tanulták meg a leggyor­sabban, miként kell barátságosan és ügyesen mozogni az atlanti labirintusban - sőt törtek is maguknak néhány új jára­tot”. Más kérdés - és ezt alighanem na­gyon komolyan kell venni -, hogy atlan­ti képviselőink személyi és politikai hite­le, és általában hazánk NATO-beli ér­dekérvényesítési képessége végső soron a hazai változások és fejlesztések függ­vénye. A mostani, gyakorlatilag gyenge­közepes „bizonyítvány” nemcsak önma­gában véve, hanem e szempontból - a jö­vőre nézve - is nyomatékos figyelmezte­tés: a Magyar Honvédségtől többet vár­nak, és gyorsabban. Ász persze nem kell, de legalább a tök felső. Brüsszel, 2002. április Füzes Oszkár A NATO pénzpazarlásnak tartja a sorkötelezettséget fotó: teknős miklós Euro és Forint Személyi Kölcsön Ingatlanfedezetű Személyi Hitel fedezet nélkül igényelhető , akár jövedelemigazolás nélkül is 200 ezer ~ 3 millió forint közötti igényelhető összegben , 500 ezer - 20 millió forint közötti , terjedő­ futamidőre hitelösszegben . E célra felhasználható ® 1/2-5 évig terjedő futamidőre nap alatt hozzáférhető * bármilyen célra felhasználható Lan, S/f­ wHyi Kón­vm tHM 17,09- 30,57% (2002. február 2-án érvényes euró eladási )AyW'' tVmb, vételi árfolyam 741,51 Ft/eu­ró)­­ Forint Személyi Kölcsön ihm 1­ ,40 - 38,58% - hmSanfetvetű Személyi Hitel THM 19,56 - 34,20% Ez a hirdetés nem minősül álamatteltímik. A kölcsön folyósításáról, annak összegéről és feltételeiről lírfi.. . és Hitelbank il. minde­n­ esetben önállóan, kizárólag a saját réltételei szerint dönt A kondiciók módosításának jogát a,bank fenntartja, ^ _ _ entennyiben a köiksönösszeg eléri vagy meghaladja a 1 millió forintnak megfelelő fiSSSN­ prof n/ entre­ alacsonyabb kölcsönösszegek esetében az éves hitelkamat 17%. * A válasz GONDTALAN TEKINTET ELÉGEDETT MOSOLY SZEMÉLYI HITELEK VÉRNYOMÁS 120/80 Harcos Fehérek a Rézbőrűek ellen Amerikában nemcsak annak érdemes kivárnia a késő esti talk-show-kat, aki nevetni akar. Annak sem árt belehall­gatni a műsorokba, aki csak arra kíván­csi, mit tartanak fontosnak, érdekesnek, miről beszélnek szerte az országban. Ha az NBC Ma éjjel című műsorának - er­ről mintázták a Fábry-show-t - legendás sztárja, Jay Leno valamiből tréfát űz, az rendszerint már vagy eleve a figyelem középpontjában van, vagy hamarosan odakerül. A Harcos Fehérek pólóiról például csupán egyetlen viccet mondott, másnap máris ugrásszerűen megnőtt a kereslet. A Harcos Fehérek nem bánták, hogy híresek lettek, ezerszámra kapták az e-maileket, az újságírók egymásnak ad­ták a kilincset, és a tévéstábok kedvéért külön edzéseket kellett beiktatniuk. Ép­pen ezt akarták. A Greeley városában lé­vő Észak-coloradói Egyetem házi baj­nokságában szereplő kosárlabdacsapat azért vette föl ezt a nevet, hogy ráirá­nyítsa a figyelmet az indiánokat - ahogy itt mondják, a bennszülött amerikaiakat - sértő csapatnevekre, kabalafigurákra. Az együttesben három indián, két latin­amerikai és öt fehér játékos szerepel. A lakota törzshöz tartozó Charlie Cuny így magyarázza motívumaikat: - Ülök szombat délután a tévé előtt, várom a meccset. Erre hangulatcsináló beveze­tésként előlovagol egy szeminola indi­ánnak öltözött, kék szemű pasas, talpig tolldíszben. Végigvágtat a pályán, és a földbe szúrja a lándzsáját. Én meg arra gondolok, hogy az indiánoknál a lándzsa szent fegyver. Rossz érzés látni, hogy ennyire nem tartják tiszteletben a hagyo­mányainkat, a kultúránkat. Az indiánok a baseballcsapatok közül sérelmezik a Clevelend Indians nevét és az Atlanta Braves tomahawkot ábrázoló logóját. Az amerikaifutballban nagy ha­gyományokkal bíró Washington Redskinst (Washingtoni Rézbőrűek) is szívesen átkeresztelnék. A csatabárdot azonban nem ezért ás­ták ki, hanem mert a közeli agrárváros­ka, az alig 2500 lakosú Eaton középis­kolája nem volt hajlandó megvitatni ve­lük saját sportcsapatainak elnevezését és kabalafiguráját. Az eatoniak évtize­dek óta Harcos Vörösöknek (Fightin’ Reds) hívják a csapataikat, kabalájuk pedig egy karjait mellén keresztbe fonó, horgas orrú, sastollas indián harcos. A helybeliek esküsznek rá, hogy a „vörö­sök” szó voltaképpen a rőt hajú skandi­náv bevándorlókra utal, a kabalát pedig egy másik iskolával történt harminc év­vel ezelőtti összevonáskor örökölték, de az egyetemisták nem fogadják el az ér­velést. Pláne, hogy egyedül Coloradó­­ban még 26 másik iskola gyakorlatát is sérelmezik. Mivel az államban összesen nyolcvanezer indián él, azt kérik, ve­gyék tekintetbe érzékenységüket. Civil szervezetük neve: Coloradóiak az isko­lákban terjesztett etnikai sztereotípiák ellen. Vezetőjük, egy oneida törzsbeli kan­didátus, Dan Ninham először szépen kérte az eatoniak iskolatanácsát, változ­tassanak. Fagyos fogadtatásra talált. A helybeliek esküsznek rá, hogy se az el­nevezés, se a kabalafigura nem sértő. Amúgy, mondja ennek némileg ellent­mondva az iskolaigazgató helyettese, mindenre érzékeny valaki, ez még nem ok a változtatásra. Az igazgató össze­hívta a diákokat, és felkészítette őket a várható demonstrációkra. A 450 tanuló szerinte kitart az eddigi elnevezés és a kabalafigura mellett. Az egyetemisták válaszul új nevet és logót találtak eddig Bennszülött Büsz­keségnek (Native Pride) hívott csapa­tuknak. A kabala egy, az ötvenes évek grafikai stílusában megrajzolt, közép­korú fehér férfi lett. A tíz játékos előbb a Fightin' Whites elnevezésben állapo­dott meg, a trikókra azonban végül az egyszerűen fehéret jelentő „white” he­lyett a fehér embert gúnyoló „whitie” szót nyomtatták. A rasszizmus bármi­lyen formájára nagyon kényes amerika­iak erre azonnal fölkapták a fejüket. - Helyet cserélünk - mondja Charlie Cuny. A crow törzsbeli Solomon Little Owl (Kis Bagoly), az egyetem Benn­szülött Amerikai Diákszolgálatának igazgatója hozzáteszi: - Na, milyen ér­zés kinevetve lenni? Az eatoniak nem tartják viccesnek a dolgot. Az egész város sértve érzi ma­gát. Felháborítja őket, hogy valaki is azt gondolhatja róluk, bántani akarnák az indiánokat. John Nuspl iskolai főfel­ügyelő szerint ez az egész ostobaság. - Engem nem érdekel. Kit érdekel? Ez nem ügy. Azonban egy tanár, aki tizenhét évet húzott le Eatonban, most elmondja: sok kollégája nem ért egyet a Fightin’ Reds névvel és az indián kabalafigurával. Olyan is akad köztük, aki a hivatalos le­velezésen javítófestékkel eltünteti az is­kola neve alatt szereplő ábrát. A köz­hangulattal azonban félnek szembe­szállni. A Fightin’ Whities egyelőre két mécseset nyert és kettőt vesztett a baj­nokságban. Ez kevés a döntőbe jutás­hoz. A sajtóban azonban mindenképpen győzelemre állnak. Eaton előbb-utóbb kénytelen lesz beadni a derekát. Az első kísérlet egyelőre nem sike­rült. Egy denveri rádióadó új kabalafi­gurát ajánlott, és már trikókat is kiosz­tott a diákoknak. Az iskolában azonban nem hordhatják, mert az igazgatóhe­lyettes megtiltotta. A kóddal szemben az a kifogás, hogy a szimpatikus rágcsá­lót jelölő heaver szót az amerikai szlengben a női nemi szervre is használ­ják. Márpedig a szexuális jelentés sértő lehet a lánytanulókra nézve. Washington, 2002. április Horváth Gábor Indián fej a Washingtoni Rézbőrűek játékosának sisakján

Next