Népszabadság, 2002. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-31 / 203. szám
24 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2002. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT New York nem felejt A Ground Zero körül magasra csapnak az érzelmek és az árak Horváth Gábor Maradj közel Jézushoz! - tanácsolja a magas, szikár hittérítő, de egyelőre azzal is beérném, ha a gyerekeimhez tudnék közel maradni. A Világkereskedelmi Központ (WTC) helyén tátongó lyuk körül akkora a tumultus, hogy könnyen elsodorhatják az embert. A Mária-képet még a kezembe tudja nyomni, de egy pillanat múlva már szem elől téveszt. A képek darabját két centért lehet megrendelni Kentuckyból (plusz postaköltség). Sok fogyhat belőlük, mert itt rengetegen vannak. Kattognak a fényképezőgépek, az emberek kerekre tágult szemmel szorongatják a dróthálóból készült kerítést. Nem egészen egy évvel a szeptember 11-i terrortámadások után a WTC helyén lévő Ground Zero New York legnagyobb látványossága. Maga a gödör legalább ötvenszer akkora, mint az Erzsébet téri volt. Most már szép, szabályos építési terület, de a látszat csal: ez másfél ezer azonosítatlan áldozat sírja. A közeli Staten Islanden felállított ideiglenes tisztiorvosi állomáson csaknem 19 ezer emberi maradványt őriznek. Van, akiből csak kis darabka maradt. A rokonoktól kapott DNS-mintákkal való egybevetés négy hétig is eltart - ez jelenleg a világ legnagyobb hasonló adatbázisa. A családoktól fogkefét, fésűt kértek, amelyet az áldozat használt, esetleg emlékbe ejtett hajtincset. A rendkívül aprólékos munka ellenére legkevesebb nyolcszáz embert aligha fognak tudni azonosítani, a tűzvészben nyom nélkül vesztek oda. Ilyen értelemben a gödör most már örök időkre temető marad. Az áldozatok legfrissebb listáján 2819 név áll. Az utolsó négy ezekben a napokban került le róla: egy nőt leánykori nevén is nyilvántartottak, három emberről pedig már azt sem tudni, ki jelentette be az eltűnésüket, egyetlen hozzátartozójukat sem sikerült megtalálni, és senki sem érdeklődött utánuk. Nem túl régen két, eltűntként nyilvántartott férfiről derült ki, hogy él: mindketten elmeorvosi kezelés alatt állnak, de ennek nincs köze a terrorcselekményekhez. Az első napokban még hatezres lista fokozatosan szűkült, mostanság pedig minden eddiginél szigorúbban nézik át: szeptember 11-én a város mostani és korábbi polgármestere fogja felolvasni az áldozatok nevét, a megemlékezés szervezői nem szeretnék blamálni a politikusokat. Pedig egyáltalán nem kizárt, hogy a jegyzékben még mindig akad néhány szélhámos. Anyagi haszon reményében legkevesebb hatvan ember jelentette be eltűntként saját magát vagy rokonát. A valóban elhunytak családtagjai - a legújabb döntés értelmében a meleg és leszbikus kapcsolatban élők élettársai is - jelentős, akár több millió dolláros kártérítést is kaphatnak. Eddig mindössze néhány tucat család jutott pénzhez. Mintegy hatszáz család, illetve a mentésben, romeltakarításban részt vevő rendőr és tűzoltó viszont több mint 1100 milliárd dolláros kártérítésre perelt be hét, arab tulajdonban lévő nemzetközi bankot, nyolc mohamedán egyházi segélyszervezetet, három szaúdi herceget, a Bin Ladenek családi vállalkozásait és a szudáni kormányt. A nemzetközi joggyakorlatban példa nélkülinek számító lépés fő oka nem az, hogy a hozzátartozók pénzhez jussanak, hanem az, hogy anyagilag tönkretegyék mindazokat, akiknek közük lehetett a terroristák finanszírozásához. A szaúdiak kikérik maguknak a gyanúsítást, és biztosak benne, hogy a bíróság nem ítélhet ellenük. Mellesleg a washingtoni nagykövetük is egy herceg. Sok hozzátartozó azt szeretné, ha a két toronyház korábbi helyén nem épülne semmi. Azt kérik, hogy az új létesítmények hagyják szabadon a kérdéses területet, itt legfeljebb emlékpark legyen. A hat és fél hektáros terület hasznosítására kiírt első pályázatot a kedvezőtlen lakossági visszhang miatt érvénytelenítették, a következő határideje 2003 szeptembere. A környező toronyházakra már felszereltek néhány különleges kamerát, amely a következő években automatikusan rögzíteni fogja az itt bekövetkező változásokat, egyelőre azonban még azt sem tudni, mi kerül a WTC helyére. Az előző javaslatok gazdasági értelemben racionálisak, építészetileg viszont sivárak voltak, márpedig a New York-iak valami grandiózusat, a környékbeliek valami kellemesen használhatót, a családtagok pedig valami fenségeset szeretnének. Csakhogy a telek a kikötői hatóságé, amelyik évi 120 millió dollárt zsebelt be a bérleti díjból. A hasznosítás joga egy magáncégé, amelyik nem jótékonykodásból, hanem irodák bérbeadásából él, így a hozzátartozók hiába akarnak emlékművet, a környékbeli lakók kulturális intézményeket, a város pedig turistalátványosságot - a mostani konstrukcióban csak irodaházakat lehet építeni. Manhattan déli csücskén egyaránt magasra csap az üzleti szellem és az érzelem. Itt, a tőzsde és a Szabadság-szobor tőszomszédságában ez talán nem számít újdonságnak, ám a látogatót valósággal sokkolja, mennyi árus húz hasznot a tragédiából. A Tragedy című fényképalbumot nyolc dollárért kínálja a kínai árus. A rendőrség, illetve a tűzoltóság emblémájával ellátott trikókat, baseballsapkákat kínálóktól alig lehet megközelíteni a Szentháromság-templom kicsiny temetőjének kerítését. A rögtönzött emlékkiállítássá alakított kovácsoltvas rácson fényképek, zászlók, az áldozatokra, az emberéletek mentése közepette odaveszett rendőrökre, tűzoltókra emlékező levelek, üzenetek, aláírások, fényképek. Egész iskolai osztályok küldtek fotókat, gyerekek kedvenc plüssállataikat tűzték ki, csak hogy kifejezzék valahogy: ők is osztoznak a fájdalomban. A rendőröket hagyományosan New York legjobbjainak, a tűzoltókat pedig a legbátrabbaknak nevezik. A legjobbak és legbátrabbak közötti tradicionális amerikaifutball-meccs minden évben nagy, a régi SZÚR-okhoz hasonló ünnep, ám az idén szomorúan zajlott. A végén még a szokásos pezsgős örömünnep is elmaradt: a tűzoltók egykori állandó irányítójátékosának özvegye azt mondta, minden labdánál ösztönösen a férjét kereste. Pedig őt maga alá temette a WTC. Az amerikai sajtóban az évforduló közeledtével naponta több blokkban emlékeznek a tavalyi eseményekre. Ezek a műsorok általában nem az okokat keresik, hanem az áldozatok életét, családját, munkáját mutatják be. Nagy vita folyik arról, hogy a tévétársaságok mutathatják-e, és ha igen, hányszor ismételhetik a pillanatot, amikor a gépek a felhőkarcolókba csapódnak. A média azonban minden moralizálgatás mellett sem tudja kivonni magát a piaci viszonyok alól: a CNN-től jó pénzért bárki megrendelheti a kérdéses felvételeket videokazettán vagy DVD-n, aztán annyiszor pörgetheti magának oda-vissza, ahányszor csak akarja. A közeli Greenwich Street elegáns vendéglőiből tavaly szeptemberben ingyen hordták az ételt a mentésben résztvevőknek. Robert De Niro Tribeca Grillje a város egyik leghíresebb helye, állítólag isteni a konyha, és az ember gyakran öszszefuthat a társtulajdonosok közül Barisnyikoval vagy Sean Penn-nel, de a felső középosztály alattiaknak semmiképpen sem ajánlható: átszámítva egyetlen fogás 7-10 ezer forintba kerül. Nincs telt ház, de hát itt aligha a vasárnapi családi ebédből származik a fő jövedelem. New York legjobbjai és legbátrabbjai pedig már megint nem ide járnak, ha megéheznek. Igaz, szeptember 11. után sokat beszéltek róluk, nagy ünnepségeken dicsérték őket, és a politikusok imádtak velük fényképezkedni, de a fizetésüket nem emelték meg annyival, hogy törzsvendégek legyenek a nagy hírű, de alig néhány utcányi Tribecában. Sokkal nagyobb a zsúfoltság a kőhajításnyira lévő kínai negyed, a Chinatown utcáin. A Canal Streeten és környékén ezen a vasárnap délután gyakorlatilag lehetetlen volt leparkolni. Az árusok rengeteg mindent kínáltak a hamis Rolexektől, a kalóz CD-ken át a szintén nem teljesen eredeti autómagnókig. New York legjobbjai unottan cirkáltak, egy-egy járőrautó láttán legfeljebb a két legközelebbi boltos rántotta le a redőnyt, hogy húsz másodperc múlva újra „Grand openinget” ünnepelhessen. Nem kisebb a forgatag a szomszédos Little Italyban sem, ahol már régen nem az olasz a köznyelv. A két, alapvetően kereskedelemből élő negyedet alaposan megviselte a turizmus szeptember 11. utáni visszaesése. Annál nagyobb elánnal igyekeznek az itteniek bepótolni a kiesést most, hogy a látogatók száma ismét a régi. Ráadásul mindenki eljön megnézni a Ground Zerót, ahonnan visszafelé útba esik a Broadway és a Canal Street sarka: nincs olyan premierfilm, amit itt ne lehetne DVD-n megvenni. De a turistáknak sokat kell vásárolniuk, hogy a kereskedők behozzák a négy és fél milliárd dollárra becsült elmaradt forgalmat. A városban 75 Ground Zero a kilátóteraszról a szerző felvételei York tűzoltó képét özvegye, Joan és négy gyermeke tűzte ki Az optimizmus vége Miklós Gábor A világ nagyon gyorsan kiheverte szeptember 11-ét. Ma már csak enyhe nyomai vannak annak a napnak. Az első sokk gyorsan elmúlott. Pár hétig, hónapig érezte mindenki, hogy valami borzasztó, maradandó történt. Olyan változás, amely befolyásolja az egyszerű emberek életét. Először is az amerikaiakét, aztán a többiekét. Pár hétig volt ez a dátum az egyetlen, globális beszédtéma. Pár napig érezte úgy a világ gazdagabb fele, hogy valami borzasztó dolog történik vele. Egyszerre kizökkentünk a nyugodt gazdagság védett övezetéből. Az, hogy a világ legerősebb államára, vezető hatalmára egyszerre csak szinte megsemmisítő katonai és erkölcsi csapást lehet mérni, sokkoló volt. A fejlett világ sebezhetőnek, sőt védtelennek érezte magát. És nem annyira a kormányok, a világ hatalmasai, mint az úgynevezett egyszerű emberek kezdtek el félni. Addig ugyanis csak nagyon kevés helyen és nagyon kevesen érezhették magukat a potenciális célpont, az áldozat szerepében. Szeptember 11-e óta bárkivel, bárhol, bármi megtörténhet. A szimbolikus csapás szimbolikus célpontokat ért. A világkereskedelmi központ ikertornyait és a Pentagon ötszögletű épületét. De, ami megmaradt az a menekülők arca volt. Azóta bárki lehet bárhol egy hasonló támadás célpontja. Szeptember 11-vel tehát elveszett az egykori első és második világ éppen megszerzett biztonságérzete. Mert ne tagadjuk, a hidegháború vége, a szocialista világrendszer összeomlása kölcsönösen előnyös volt. Úgy tűnt ezentúl nem kell félni attól, hogy valamilyen konfliktus mindent elpusztító atomháborúvá válik. A biztonság évtizede véget ért ezzel. Valami más kezdődött. Igaz, addig is voltak, akik vitatták a kor sztárfilozófusának Francis Fukuyamának a optimista téziseit a történelem végéről. Arról, hogy Szovjetunió összeomlása a liberális demokrácia és a piaci kapitalizmus általános és békés uralmát hozza. Komoly elméletek fejtegették, hogy a világot vallási-civilizációs megosztottság fenyegeti, hogy ezek a civilizációk kibékíthetetlenek, hogy elkerülhetetlenül globális háború lesz ebből. Az elmélet apja, Samuel Huntington a jövő fő civilizációs konfliktusát éppen a Nyugat és az iszlám világ összecsapásában látja. Szeptember 11-e óta sokan hinni kezdtek neki. Nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy a merényleteket honnan irányítják. Szinte pillanatok alatt kirajzolódott az új kor gonoszának, Oszama bin Ladennek az arcképe. Ideális ellenség. Dúsgazdag és jól képzett férfi, összeesküvő, a Nyugat ellensége. Középkorias üzeneteit a legkorszerűbb technikával küldi fanatizált embereinek. Hálózata is a premodern és posztmodern vegyüléke. Egyszerre alkalmazzák a legkorszerűbb pénzügyi technikákat és az őskori bankárkodás elemeit. Persze jó lenne tudni, mennyi a valóság és mennyi a mítosz ebben a férfiban és szervezetében? Valóban oly nagy hatalma lenne, valóban tömegpusztító fegyverei vannak? Valóban akkora a befolyása az arab és muzulmán világban? Akik trikókon viselik a képmását, akik videóüzeneteit nézik valóban készen állnak a Nyugat elleni dzsihádra? Bin Laden és hálózata mindenesetre immár egy éve dacol a világ első számú hatalmával. Amerikát bekényszeríttette, becsábította az afganisztáni háborúba. Nem lehet tudni, mikor és hogyan mászik ki ebből megoldhatatlannak látszó konfliktusból. Amerika immár egy éve bizonygatja, hogy nem a muzulmán világgal háborúzik. Egyáltalában nem biztos, hogy a muzulmán világ ezt elhiszi neki. Mert az afganisztáni háború könnyen Irakban folytatódhat. A Nyugat és az iszlám világ viszonya szeptember 11-e óta lett első számú aggodalom tárgya. Különösen, mert kiderült, hogy ez a Nyugat belső ügye lett. Sok millió muzulmán él a fejlett országokban, s naponta újabb ezrek próbálnak bejutni a jólét és biztonság erődjeibe. Ezt Magyarországon is érzékeljük, hiszen erre vezet az egyik ösvény. Menekülési vagy elözönlési útvonal? Mindenesetre a nyugat-európai országokban mind többen rettegnek ettől. Így lett a bevándorlók jelenlétének ügye az egyik legfontosabb belpolitikai kérdéssé több európai országban. A szeptember 11-e utáni választások jobboldali meglepetéseinek ez lehet a fő oka. Ha van a szeptemberi napnak hozadéka, az az, hogy a nyugati, a „keresztény” világ elkezdődött érdeklődni az iszlám iránt. Azóta próbálja megérteni a muzulmánok kultúráját, gondolkodását, reakcióit. Az amerikai tömeglapok nyíltan tették fel a kérdést: miért gyűlölnek minket? És a kérdés nem az őrjöngő Amerika-ellenes tüntetőkről szóló tévéfelvételek, vagy az arab országok gyűlöletbeszéddel mérgezett sajtója miatt volt jogos. Megdöbbentő volt az öngyilkos géprablók személye. Jó anyagi körülmények közül származó, képzett, nyugatias életmódot folytató fiatal férfiak voltak a végrehajtók. A vezéregyéniség Mohamed Atta volt. Egyiptomi középosztályi családból származó tehetséges építészmérnök volt, aki hosszú évekig tanult Németországban, hogy városrendező lehessen. Ehelyett a várospusztítást választotta. Az elmúlt egy év szembesített a tömegessé váló vallási fanatizmus és a vallási alapon szerveződő terror jelenségével. A modern világ képtelen kezelni ezt. Az iszlám világa nem hisz a Nyugatnak. És az USA és az EU is egyre kevésbé képes partnereket találni ebben a térségben. Kénytelenek ráébredni, hogy ebben a világban nincsenek demokratikusan megválasztott vezetők és kormányok, s hagyományos szövetségeseik nem is annyira titokban, a fő ellenséget finanszírozzák. És ott van mindehhez a véres konfliktus a Szentföldön. Szeptember 11-e óta még kisebb az esélye a békés megoldásnak. Talán azért is, mert sokan elhiszik, hogy a terror eredményes eszköz lehet. És egyre kisebb az értéke az emberi életnek! Szeptember 11-ének és következményeinek több értelmezése van. Az egyik az amerikai elnöké. Ő azt üzeni, hogy ez Gonosz erő valamilyen akciója volt.