Népszabadság, 2002. december (60. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-21 / 297. szám
12 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. DECEMBER 21., SZOMBAT Tízéves a „nemzet képernyője” Pekár István elnök a Duna Televízióról Máig fennmaradt a Duna TV, és az idén adóssága sem lesz. A határon túl sok magyar vallja a magáénak, a határon innen pedig főként kulturális értékeiért becsülik. A szinte kezdettől jellemző finanszírozási problémák ellenére ezekért tekinti sikertörténetnek a műholdas csatorna első évtizedét Pekár István tévéelnök. Szerinte Kelet-Közép-Európának ezen a részén illúzió politikai függetlenségre gondolni. - Vajon milyen Duna TV-t képzelhettek el tíz éve az alapító atyák? Ilyet? - Szeretünk panaszkodni, hogy menynyi támadás, méltánytalanság ért bennünket, mennyivel jobb helyzetben lehetnénk. Azt gondolom, a mögöttünk levő tíz év mindezek ellenére sikertörténet. - Szép, hogy így látja, de szinte évről évre fölmerül, kell-e önálló Duna TV. - És tíz év alatt hány csatorna ment széjjel, szűnt meg, és hová jutott a Magyar Televízió? Mi viszont megvagyunk. Segítséget is kaptunk, és volt bennünk tettvágy. Nem hiszem, hogy az alapítók többre számíthattak. - Talán mégis fényesebb jövőre gondolhattak az antalli centrumhoz húzó értelmiségiek, akik a Duna TV születésénél bábáskodtak 1992-ben. Nem? - Az az esztendő volt a legnehezebb a rendszerváltó évek között. Minden szétmállott, az energiák ezernyi külső és belső érdekellentétben forgácsolódtak szét. Mégis megszületett a Duna TV. Az akkori kormány, noha más dolgokban nem volt túlzottan potens, néhány hét alatt meghozta erről a határozatot... - ...amelyet az akkori ellenzék hevesen kritizált a kormánytelevízió miatt. - A Duna Televízió nem lett az. Politikailag neutrális volt már akkor is. Jó ideig még a híradó is hiányzott. Karácsonykor kölcsönkért eszközökkel, tétován indult meg az adás, de hamar lábra állt. Főként azután, hogy - 1993 nyarán - Sára Sándor és munkatársai, Lugossy László, Hanák Gábor, Szekeres László vették át az irányítást. Ők aztán szellemi profilt adtak a programnak. - Nyilván a kulturális arculatra céloz, amivel ki lehetett fogni a szelet a politika vitorlájából. - Jóllehet ezzel sajátos közszolgálati televízióvá váltunk , így szerepel a tévé a médiatörvényben is. Például különleges filmkínálattal jelentkeztünk, amelyet sehol máshol nem lehetett látni, mert addigra már összeomlott a régi mozihálózat. - Volt és van különbség a fokozatosan kiépült tájékoztató műsorok és a kulturális adások között. Míg az utóbbiak értékközpontúsága vitathatatlan, az előbbieket inkább egyfajta konzervatív irányultság jellemzi. Nem hisszük például, hogy akár az 1994-es, akár a 2002-es kormányváltásra számíthattak azok a határon túli nézők, akik csak a Duna TV-ből ismerik Magyarország állapotait. A tárgyilagos, mértéktartó hírszolgáltatás az anyanyelv ápolása, az összmagyarság kultúrájának bemutatása, az együvé tartozás erősítése mellett alapvető kötelezettségünk. Én is azt mondom, amit Sára: maradjunk középen. Az ORTT vizsgálatai szerint általában nem borulnak fel adásainkban a politikai arányok. A választási kampány menedzselését minden irányból elismerés övezte, mi több, mások elé példaként állították tárgyilagosságunkat. A jobb- és a baloldal egyaránt elégedett volt, s ez utólag sem változott. Ugyanakkor elfogadom, hogy a határon túli néző mégsem kap teljesen valós képet a hazai helyzetről. Már csak azért sem, mert kevesebb hétköznapi információhoz jut egyéb forrásból. - Azt szokták mondani, van egyfajta túlzott óvatosság is, és emiatt kissé unalmasak a Duna TV hír- és háttérműsorai. - Talán pesti szemmel látva, de a szomszédos országokból vagy Nyugat- Európából nézve - a visszajelzések alapján - eléggé informatívak. És elég sok igen éles stúdióvitára emlékszem a közelmúltból. Többször előfordul az is, hogy egyes műsorokon változtatni próbálunk, aztán kiderül, hogy több nézőt taszítunk el így, mint amennyit nyerünk. — Mintha versenyfutás indult volna az MTV második csatornája és a Duna TV között a határon túli nézőiéért. Tart még? Úgy látom, a közszolgálati műsorok az M 2-re összpontosulnak, és egyre kevesebb idő marad arra, hogy a határon túli nézőknek szóló célzott adásokkal „versenyezzenek” velünk. Az MTV csatorna az országnak szól, a mi műsorunk pedig a nemzetnek. Az M 2 továbbra is keresi, mert mindmáig nem találta meg a helyét. — Önök többször panaszolták, hogy feszült a viszony, nem használhatják a „nagy testvér” archívumát. Rendeződött? — A viszony azután romlott meg igazán, amikor Szabó László Zsolt, a Duna TV volt alelnöke a közszolgálati televízióhoz távozott , bár bizonyos gyanakvás és lenézés osztályrészünk volt. Ragáts Imrével viszont sokkal kellemesebb párbeszédet tudunk folytatni, mint a korábbi vezetőkkel. A tévéarchívum használata most az Amerikába és Ausztráliába szánt adások miatt fontos, hiszen magyar filmekre, tévéjátékokra, sorozatokra van szükségünk. — Hányan nézik a csatorna adását a határon túl? — Megítélésem szerint azokon a területeken - például a Székelyföldön vagy a Bánátban -, ahol a Duna Televízió volt az első magyarul beszélő csatorna, ma is nagyobb nézettségi arányt érünk el, mint itthon. A román nézettségmérő cég szerint a legnépszerűbb nem román tévé a Duna, amelyet a „mi televíziónk”-ként emlegetnek az erdélyi magyarok. Náluk piacvezetők vagyunk. A magyarországi nézettségi adatok szerint azonban nem sikerült előrelépni. A hírműsoroknál jelentősen nőtt a nézettség. A Duna TV teljes adásának heti súlyozott nézettsége körülbelül 35 ezer fő. Az M 2 közönsége hasonló, néha több, különösen, ha sportműsort adnak, máskor kevesebb. Az MTV csatornánál ez a mutató 180-220 ezer. A műsorkínálatunkhoz képest nem olyan tragikusan rosszak ezek a számok. Kétségtelen, hogy főműsoridőben jobb az MTV, és a híradójukat is többen nézik. De a határon túl élőkkel együtt ez a különbség meggyőződésem szerint kiegyenlítődik. — Visszatérve a politikához, nemcsak az indulásnál, hanem később, így az Orbán-kormány alatt is erős politikai nyomást gyakoroltak a Duna TV-re. Csak két név: Bayer Zsolt és Csontos János. Utóbbi nagyon harcos, elkötelezett publicistája a Magyar Nemzetnek, míg Bayer idekerülése és eltávolítása egyaránt erőteljes politikai behatások eredménye. Csontos úgy került ide, hogy páros lábbal rúgták ki a Magyar Nemzettől. Semmiféle külső nyomás nem volt a háttérben. Bayer Zsoltról pedig előbb azt híresztelték, hogy ő vezeti majd a tévét, én csak stróman leszek. Ő azonban itt nem alelnök volt, nem is igazgató, csak helyettes, az ifjúsági és szórakoztató műsorok tartoztak hozzá. Semmilyen hatása nem volt a Duna Televízió szellemiségére, nem is akarta politikailag befolyásolni a tévét. Neki köszönhetjük a Waczak Szállót, a Csengetett, mylord?-ot és a Halló, hallót, a Kolibri Színpaddal kötött szerződést. Mint pici gyermekek atyja, ezeket a dolgokat forszírozta. Kétségtelen, hogy volt nyomás azért, hogy idekerüljön, és ennél nagyobb, hogy elkerüljön innen. Bayer nem is a Duna TV-ben, hanem egyéb helyeken exponálta magát. - Ezt roppant nehezen tudtam kezelni, mert más közmédiumok munkatársai is szerepeltek máshol. - De Bayer szereplése a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatba ütközött, amely tiltja a politizálást. El kellett volna küldeni, ahelyett, hogy közös megegyezéssel távozzon. A Duna TV tízmilliójába került a végkielégítése. - Éppen azért távozott, mert ez már nem volt tovább tartható. Egyfajta kiforratlanság az oka annak a bizonytalanságnak, amellyel ezt a helyzetet kezeltük. - Bayer távozása a kormányváltás után történt, amikor egy szocialista képviselő a parlament szakbizottságában nyíltan sürgette ezt. Utólag egyébként úgy tűnik, hogy Bayer befogadásával nem kötött túl jó politikai üzletet a Duna, teljesítette ezzel a Fidesz kérését, cserébe viszont a legnagyobb kormánypárt - hiába fordított nagy figyelmet a határon túli magyarokra - nem tett semmit a tévéért. Most viszont jön némi pénz... - Kelet-Közép-Európának ezen a részén egyelőre illúzió teljes politikai függetlenségre gondolni. Megválasztásom előtt a kurátorok kérésére vállaltam, hogy új menedzsmentet fogok kinevezni, noha tudom, hogy ennek a tévének a fundamentumát Sára és munkatársai jól tették le. Ahhoz nem is nyúltam. De hogy miért lettem kegyvesztett a Fidesznél? - nem tudom. Talán mert ezek a döntések nem a Fidesz legfelső körében születtek, hanem a második, harmadik vonalban. A mostani kormányzati döntések is ilyen szinteken születnek, ahol lefékeződhetnek egyes szándékok, mások pedig a felső vezetés tudta nélkül fölerősödnek. Általában megakadnak a dolgok, mire alá kellene írni valamit, ami pénzről szól. Ezzel magyarázható, hogy hamvába holt a közmédiumokat integráló médiapark ötlete is? - Hát igen, nincs rá ötvenmilliárd. Azt hiszem, a médiarendszer egyébként is megreformálhatatlan. Kevés az elnökök kezében levő hatáskör a változtatáshoz. Ehhez — képletesen szólva — egy Farkas Mihály kellene a Rákosi által rá ruházott hatalommal. Áldemokratikus eszközökkel semmire sem lehet jutni. Ebből a szempontból szerencsés vagyok: viszonylag stabil tévét örököltem Sárától, bár akkor már veszteségesek voltunk. Az idén már nem leszünk azok. -Milyen áron? - Mindegy, az épület nem düledezik, és nincs tartozásunk. Ez mégiscsak az alapja a tisztességes munkának. - De a Duna TV visszafogott, stagnáló csatorna képét mutatja, ahol kevés az attraktív, saját gyártású műsor. - Ellent kell mondanom: negyvenöt saját műsorunk van, sosem volt több. Jóllehet ezeken időnként érződik a szegényszag. A tavalyi Kamera Hungária fesztiválon mégis négy fődíjat nyertünk, tavalyelőtt ötöt. A filmszemléken is jól szerepelünk. Van hetente két esszéműsorunk, a Sziget és a Szellem órája, ezenkívül hetente jelentkezik a Tálentum és a Történelmi arcképcsarnok - minden héten készül négy olyan adásunk, amely akár öt év múlva is elővehető. Négy-öt éve még csak egy ilyen volt. És most indítanánk egy új kulturális folyóiratot is — tehát a pénztelenségben sem stagnálunk. Sajnos, az igaz, hogy új ifjúsági műsorokra, saját szórakoztató adásokra már nincs erőnk. Haszán Zoltán-Varsányi Gyula „Mi megvagyunk” fotó: gárdi balázs Segítség a Tudor Alapítványnak Nagy összegű felajánlás érkezett nemrég a Tudor Alapítványnak: egy budapesti feltaláló már átutalt húszezer dollárt az alapítvány számlájára, és bejelentette: január elsejétől megdupláz minden egyes az alapítványnak felajánlott forintot, egészen addig, ameddig az összeg el nem éri az ötvenezer dollárt. Az adományozó névtelen szeretne maradni, annyit azonban elárult, hogy úgy érzi, kevés szervezet foglalkozik a szegény, de tehetséges gyermekekkel, ezért fontosnak tartja az alapítvány támogatását. A Tudor Alapítvány két éve jött létre azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű (munka nélküli, deviáns, csonka, alacsony jövedelmű) családban élő, a tanulás iránt fogékony, tehetséges gyermekeket segítsen. Az első műhely egy éve kezdett működni Szombathelyen tíz harmadikos-negyedikes kisdiák részvételével. Számukra az alapítvány különórákat szervez az iskolai tantárgyak mellett például idegen nyelvből, számítástechnikából, valamint különböző szabadidős elfoglaltságokkal igyekszik segíteni őket a továbbtanulásban. A program kisebb részét alkotja az iskolai tárgyak oktatása, a „korrepetálás”, nagyobb részben testreszabott készségfejlesztő módszerekkel igyekeznek a gyermekeket kreatív, széles látókörű felnőttekké nevelni. Terveik között már régen szerepelt, hogy a szombathelyi műhely mellett Budapesten is indítanak egyet. A nagy összegű adományt erre fogják fordítani, már meg is kezdődtek az előkészületek. Egy budai kulturális intézmény jelezte: helyet biztosít a műhelynek. Az alapítvány munkatársai már elkezdték felkutatni az intézmény közelében élő, hátrányos helyzetű, de tanulni akaró gyermekeket. Iskolákat, gyermekjóléti szolgálatokat látogatnak végig, de természetesen az alapítványnál jelentkezőket is meghallgatják. S. M. Film Hétköznapi történet A német Sandra Nettelbeck nemzetközi sikert aratott. Hozzánk most elkerült filmjének főszereplői nem különleges emberek, akik káprázatos teljesítményekkel büszkélkedhetnének. Csöndesen morzsolják ha nem is egyhangú, de nem is sistergően mozgalmas napjaikat. Sorsuk úgy alakul, mint sokmillióké szerte a nagyvilágban. Kötelességszerűen végzik a munkájukat (fontos motívum: értenek hozzá, és élvezik, amit csinálnak), szomjasak az örömre, ám persze olykor bánat is éri őket, kapcsolataik gyakran gubancosak, néha nehezen igazodnak el az útvesztők között. Meglehet, talán csöppet régimódi a mentalitásuk, de a mű kínálta konklúziót egyáltalán nem tekinthetjük avíttasnak: a Bella Martha ugyanis arról szól, hogy mély emóciók nélkül nincs értelme a létezésnek. A mesében sok minden a gasztronómia művészete körül forog, mivel a címbeli hölgy szakácsnő, szakmájának igazi mestere. Minden fortélyt ismer, odaadással komponálja meg az étkeket, ezen a terrénumon valóságos királynőnek számít. Számos jelenet játszódik étteremben, konyhában, „az előkészítőben", óriási üstöket és csillogó lábosokat látunk, ínycsiklandozó fogások edényeibe kukkanthatunk, megismerkedhetünk egzotikus fűszerekkel, ínyencfalatok főzésének-sütésének titkaival. Nem mellékes körülmény: az evés-ivás nem attrakció, mutatvány, kaland, kapituláció, mint A nagy zabálásban, hanem az önmegvalósítás olyasféle terepe, amilyent a Babette lakomájában láthattunk. A filmnek azonban nem a kuktálkodás az igazi témája, hanem egy másik művészet: a kapcsolatteremtésé, méghozzá felnőtt és gyerek, felnőtt és felnőtt, kolléga és kolléga, férfi és nő vendéglős és vendég relációjában. A konfliktusok közül Martha és a nyolcéves Lina „regénye” a legtartalmasabb. A kissé szangvinikus nő, a csinos éttermi alkalmazott egy napon telefonüzenetet kap: nővére autóbalesetben meghalt, a hátramaradt árváról a magányos teremtésnek kell gondoskodnia. Szívesen vállalja az áldozatot, csakhogy ekkor minden megváltozik körülötte. A gyerek búskomoran viseli anyja elvesztését, kommunikációra alig hajlandó, a tapasztalatlan Martha sokáig szinte egyáltalán nem tud kulcsot találni hozzá. Aztán mégis fokozatosan közelednek egymáshoz. Érlelődő harmóniájukat megtöri a nehezen felkutatott olasz apa felbukkanása. A rokonszenves férfi Lénát magával viszi családjához külföldre. Közben Martha zűrjei munkahelyén is fölerősödnek. Vetélytársat lát a bohókás Mariában (míg ki nem derül, hogy a temperamentumos fickó nem hebehurgya szélhámos, hanem melegszívű farmőr és gyerekszerető tálján, ergo jár neki az ölelés), nem viseli el a vendégek kellemetlenkedését, amikor úgy adódik, csuklás nélkül rájuk borítja az asztalt. Mellékszál az elbeszélésben: Martha szingli szomszédja reménybeli partinak ígérkezik, de a dolgok másként alakulnak. Nem árulom el a végkifejletet (két kifutás is zárja a filmet, a második kicsit művi és túlpoentírozott), annyit azonban érdemes megjegyezni: a sztori kerek, a hangulati skála széles, nyoma sincs benne édesgésnek, talán csak néhány mozzanat kitartottsága zavaró. Karácsonyi atmoszféra lengi át a helyenként melodramatikus hangszerelésű darab epizódjait, variációk elevenednek meg önzetlen segítségre, könnyes megbocsátásra, forró áhítatra, érzéki egymásba kapaszkodásra. Az irónia visszafogott: Sandra Nettelbeck empátiával és megértéssel ábrázolta figuráit, főként a fejüket simogatja meg, a gúnyos interpretációtól tartózkodik. Néhány képsor túlexponált, a környezetrajz helyenként szokványos, nem valamennyi szürkeségárnyalathoz társul színes formanyelvi lelemény, egészében véve azonban szeretnivalóan, meleghangú, katartikus erejű a hétköznapok szépségei és megrendítő tragédiái előtti tisztelgés. A kifejező arcú és mély átéléssel játszó Martina Gedeck alakítása fontos komponense a filmnek. (Forgalmazó: Budapest Film Kft.) Veress József Ízpróbák (Martina Gedeck és Sergio Castellito) _________Zene_________ Hosszas magyarázkodás Attól félek, nehéz lesz. Gyanús, hogy Mandy Patinkin neve nem cseng ismerősen mindenkinek - pedig filmszínészként is híres, játszott a Ragtime-ban, a Dick Tracyben, a Lulu a hídon-ban, egyszer még Magyarországon is forgatott, ő volt a notre-dame-i toronyőr. Nálunk is ment a tévében a Chicago Hope című sorozat, abban ő volt az egyik főszereplő, Emmy-díjat is kapott érte. De Patinkin mégis musicalhős, ő volt Amerikában az első Che az Evitában (Tonydíjat hozott), ami már azért is érdekes, mert mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy hangfenomén lenne: éles, vékony, magas az orgánuma, sok fejhangot használ, néha kifejezetten nyivákol, viszont zseniális művész. Attól tartok, hogy Sondheim neve sem feltétlenül jelent sokat mindanynyiunknak, ami azért furcsa, mert nálunk állítólag szeretik és űzik a musical műfaját, és Stephen Sondheim az a magaslat, ahová az amerikai musical mint műfaj egyáltalán el tud jutni. Az abszolút csúcs, így a helyzet kissé az, mintha azt mondanánk, hogy szeretem a reneszánsz freskókat, de Michelangelo neve most nem dereng. Sondheim írta a West Side Story szövegkönyvét és egy sereg olyan musicalt, amivel nálunk többnyire csak megbukni lehet, mert túl jók, túl nehezek, túl igényesek: Orgyilkosok, Sweeney Todd, Egy kis éji zene. A két név együtt egy dupla lemez, egy februári philadelphiai koncert felvétele, ahol Patinkin olyat tesz, amit ma senki nem merne megkockáztatni: egyetlen zongoristával kimegy a színpadra, és másfél órán keresztül csak Sondheim dalaiból énekel. Show egy szemernyi sem, nincsenek vicces összekötő szövegek, nincs látvány, és nincs pihenés sem. Figyelni kell, tátott szájjal. Egy ötvenéves pasas kisétál az üres színpadra V- nyakú, meggypiros pulóverben, nadrágban, tornacipőben, és halkan, töprengve énekel. Harmincnégy dalt, csoportokra tagolva, tulajdonképpen egyvelegeket, de mégsem, mert nem a véletlen rakja egymás mellé a dalokat, hanem a gondolati azonosság. Egyhangú lenne, ha nem volna ilyen hihetetlen intenzív. Néha egy dal félbemarad, mert olyan szóra ér, amelyen egy másik kezdődik. Musicalrészletek, férfiszámok és női áriák, de most ugyanaz az ember énekel, így a dalok egymást erősítik, hatalmas, kilencvenperces ívet írva le. Á, aki nem hallja, úgysem hiszi, úgysem érti, mi ez. További magyarázási kísérlet helyett inkább elmondom, milyen a borító. Fehér papír, rajta egy szénrajz. Őszintén szólva, azt hittem, Georges Seurat rajza, egy vázlat híres képéhez, a Vasárnap délután a Grand Jatte-on-hoz. De csak a kép stimmel, a rajzoló nem. Mandy Patinkin műve a borító, mert amikor Sondheim egyik musicaljére készült,a mű bonyolult címe: Vasárnap a parkban Georgedzsal, és az első felvonás Seurat-ról, illetve a Grand Jatté keletkezéséről szól), beiratkozott egy rajziskolába, hogy a színpadon ne csak firkáljon, hanem valóban készüljenek vázlatok. Szóval ez egy ilyen színész. (Mandy Patinkin Sings Sondheim - Nonesuch, 2002) Fáy Miklós