Népszabadság, 2002. december (60. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-07 / 285. szám

NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. DECEMBER 7., SZOMBAT 9 ______Televízió______ Mű sorelőzetes A dal sűrített információcsomag Az alábbiakban egy belső információt kívánok megosztani önökkel. Régi szö­vetségünkre való tekintettel, ráadásul nagy örömmel teszem közzé egy titkos gyanúmat. Három hét múlva csütörtök tájban, a karácsonyi ünnepek nagy mű­sorútvesztőjében ne nyugodjanak meg addig, amíg meg nem találják az RTL Klub műsorában a Kész átverés című műsort. Most gondolom, csodálkoznak. A Kész átverésről eddig azt tudtuk, hogy az egyik legigénytelenebb és leg­kellemetlenebb műsora a magyar tele­vízióknak, sok ízléstelen és ostoba har­madosztályú színésszel, illetve nagyra­vágyó, de sorozatosan megfeneklő mű­sorvezetővel. A Kész átverés egyszerű, de kártékony hülyeség volt, semmi más. Magukról megfeledkező, nyerítő felnőttek és kizsákmányolt gyerekek rendszeres megalázóshow-ja volt. A televíziós rohadás szomorú bizonyí­téka. . És most valami történt. Pontosabban, jó esély van arra, hogy valami történ­jen. Egy hete láttam az új Kész átverés felét, és mondhatom megdöbbentem. Ez a fél műsor olyan volt, mintha nem a szokásos, magyar televíziózásban szo­cializálódott megúszó-művészek és íz­lésterroristák készítették volna. És min­den bizonnyal nem is ők. Mintha egy új generáció jelent volna meg hirtelen. Egy a televíziózást komolyan vevő, dolgozni és a munkában boldogan fel­oldódni képes stáb készítette minden bizonnyal azt az adást. Őszintén remé­lem, hogy nem csal a szemem, és a sok minősíthetetlen műsor közepette nem látom jónak a kevésbé rosszat, és nem örülök hiába. Minden esetre amit lát­tam, az több volt mint reményt keltő. A Kész átverés úgy nézett ki, olyan sűrű és olyan sokrétű volt, mintha vala­hol Angliában készült volna. A műsort ismerjük: bornírt poénok, röhögőgép, hanyatteső emberek, tortacsata és rend­szerint egy vagy két elbutult műsorve­zető. Most Jáksó László ül egy autóban és tárgyszerűen, kicsit fáradtan, de na­gyon átszellemülten vezeti a műsort. Nem, nem hibáztam el a jelzőt. Jáksó valóban átszellemült. Úgy, mint amikor az ember elvégez egy nehéz feladatot, halálosan fáradt, de titokban érzi, hogy sikerült, amit akart. Ez a máskor olyan kiszámíthatatlanul ingadozó ember, a rossz poénok gyermeteg mestere most megváltozott, és remélhetőleg igazi ar­cát mutatja. A szórakoztatást komolyan vevő, igavonó show-man arcát láttam. Könnyed volt és természetes, mint aki pontosan tudja, hogy nem kell feltétle­nül megaláznia magát ahhoz, hogy szó­rakoztatni tudjon. Egyszerűen elegán­san vezette azt a bizonyos fél műsort. No, és a műsor? - kérdezhetik. Hogyan lehet az alapvetően kínos koncepcióból jót csinálni hirtelen? Tehetséggel, szól­na az egyszerű válaszom. Es rengeteg munkával, friss ötletekkel, jó ritmusér­zékkel, hazai ízekkel és mindenekelőtt ízléssel. Jáksóéknak úgy tűnik, sikerült átlényegíteniük a Kész átverést. Egy hónap múlva találkozunk újra, mondja Jáksó az adás végén elcsigázottan, és számomra először igazán rokonszenve­sen. Múlt csütörtökön volt az adás. Számoljanak - és reméljenek velem együtt. Krausz Barnabás Béke a Vidám Színpadon Folytatás az 1. oldalról A kétórás beszélgetés végére sikerült megállapodást kötni: mind a nyolc szí­nész megkapta elmaradt fizetését, to­vábbá megegyeztek, hogy az igazgató mindegyikükkel személyesen fog tár­gyalni a továbbiakról. A találkozó résztvevői megegyeztek, hogy a részletekről nem nyilatkoznak, de Anettka kérdésünkre megerősítette, hogy a nyolc színész közül négyen fel­mondták a vele kötött egyezséget. Azt nem árulta el, kik, de elmondta, hogy Csala Zsuzsával, Faragó Verával, Harsányi Gáborral és Sáfár Anikóval megtartják a december 24-re ígért nyi­tóelőadást, vagyis bemutatják a Család az interneten.hu című darabot. Az Iza­bella utcában már meg is nyílt a jegy­iroda. Anettka a Jókai utcai épületet máju­sig bérelte ki, ezért szeretné folytatni a munkát. Mindössze négy színésszel ez nem megy, így januárban fogja eldön­teni, hogyan tovább. Hozzátette: na­gyon örül annak, hogy akciójával sike­rült elérnie, megint emberi hangon be­széljenek a színészekkel, és megkapták a fizetésüket. Ugyanakkor nem érti, „miért kellett ekkora felhajtás” ahhoz, hogy eredményt lehessen elérni. S. M. Bródy János életműkoncertet ad ma este a kongresszusi központban Bródy János önálló előadói pályafutásának 25 évét foglalja össze ma este a Buda­pest Kongresszusi Központban. Miként ígéri, mindezt „fantasztikus fényhatások, zseniális koreográfia és szuperminőségű playbacktechnika erős mellőzésével” teszi, viszont kiváló zenészek társaságában. A koncerten fellép Koncz Zsuzsa, Halász Judit és némi meglepetésre Pitti Katalin, akiről eddig nem volt köztudott, hogy mennyire szereti Bródy dalait.- Első önálló előadóestjeit 1978-ban tartotta a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon. Bárhonnan nézem, ez csak huszonnégy év.- A jelesebb évfordulókról tudjuk, hogy sokszor utólag megállapított dátu­mok. Amikor nekem most lehetőségem nyílt a kongresszusi központban egy önálló koncertre, elkezdtem számolgat­ni, hogy mióta vagyok színpadon. 1964 tavaszán kerültem az Illés-zenekarba, így ez, akárhogy számolom, csak 38 év, amit ugye nem lehet kiírni egy plakátra. Aztán eszembe jutott, hogy valamikor 1977 táján írtam azt a dalt - Filléres em­lékeim -, amire az akkori zenészkollégá­im azt mondták: ha ezt komolyan gondo­lod, játszd el egyedül. Amolyan válasz­tóvonalat jelentett ez, az első olyan el­képzelést, ami már nagyon nem illett egy rockzenekar repertoárjába, és éppen megfelelt az én előadói képességeimnek.- Mikortól kezdett a dolog komollyá válni?- A Filléres emlékeimet elég hamar követte a Személyi igazolvány, majd szép lassan a többi. Mondanám, amo­lyan modern sanzonok voltak, de ez a szó akkoriban egészen mást jelentett. Majd e dalok nyomán felkértek, hogy tartsak önálló esteket a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon. Kicsit olyan hobbi volt ez számomra, mint amit an­nak idején a színészek is műveltek: sze­mélyes rokonszenveiket és egyéniségü­ket kifejezendő önálló esteket tartottak, verses-zenés összeállításokat, ami vala­miért fontos volt nekik. így játszottam ezeken az esteken a magam kedvenc da­lait. Nem másokét, hanem olyanokat, amelyeknek én írtam a szövegét, és bár eredetileg mások énekelték, úgy érez­tem, személyes előadásommal további pluszt tudok hozzájuk adni. S miután az önálló estjeim sok embert vonzottak az „utca másik oldalára”, elkezdtem írni a szó legszorosabb értelmében vett saját dalokat. E hosszú folyamat eredménye lett 1980-ban az első szólólemezem, a Hungárián blues, aminek sikere avatott igazából önálló előadóművésszé.- Utólag visszatekintve jól jött önnek ez a „ több lábon állás ”, különösen az­után, amikor 1984-ben Szörényi Levente bejelentette visszavonulását, ami egyben „munkahelye”, a Fonográf együttes megszűnését is jelentette.- Igen, attól kezdve értelemszerűen ez a „melléktevékenység” vált a meghatá­rozóvá számomra. Egyben ekkor tapasz­taltam meg testközelből, hogy ebben a műfajban mindig azé a dal, aki előadja. A közönség nem jegyzi, hogy kik a szer­zők, hogy kik hozták létre az adott pro­dukciót, csak az előadóművészre emlé­kezik. Pedig Magyarországon több mil­lió olyan ember van, akinek bizonyos adottságai jobbak az enyémnél.- Gondolom, ezzel finoman a hangi adottságaira célzott. Ez a „hiányossá­ga” sosem feszélyezte?- Bizonyos mértékig igen, de miután magam írom a dalokat, igyekszem olyat írni, amit el is tudok énekelni. Tisztában vagyok a képességeimmel. Tényleg iro­nikus számomra, amikor az utcán össze­súgnak mögöttem, hogy „te, ez nem az az énekes?” Mivel a közönség mindig az előadót jegyzi meg, a közhiedelem en­gem énekesnek tart. Sok mindennek mondanám magam, és nyilván van ben­nem némi büszkeség és beképzeltség is, de énekesnek semmiképpen sem.- Amikor elkezdte önálló estjeit, egy­ben egy másik oldaláról is megmutatko­zott. Addig ön volt Tini, a bohém sztár, a lányok bálványa, ettől kezdve azonban egyre hangsúlyosabban megjelent az el­mélkedő, az értelmiségi Bródy. Mennyi­re volt ez tudatos?- Az önálló estek hangulata egészen más volt, mint a zenekari koncerteké. Az utca másik oldalán címmel futottak, és bennük azt próbáltam bemutatni, hogy a rockzenészek nem szükségképpen alul­képzett, kultúrálatlan, alacsony intelli­genciahányadossal rendelkező alakok. Van rálátásunk, véleményünk a világról, amiket részben dalokban, részben az elő­adásokhoz hozzá tartozó prózai színpadi szövegekben mondtam el. Hogy a kettő mennyire nem vált el, mutatja: az elle­nem felhozott különféle vádakban min­dig szerepeltek olyan mondatok, ame­lyek csak a színpadon hangzottak el. — Szörényi Levente mondta nemrég, neki már nincs igazán kihez szólnia há­romperces számokban. Ezért is fordult a nagyobb léptékű művek felé. Ón viszont a mai napig megmaradt a dalformánál, tavaly sorrendben már a hatodik szóló­lemeze jelent meg.- Tálán azért, mert ebben a kifejezési formában biztosan és viszonylag jól ér­zem magam. Levente a zenei önkifejezés újabb és újabb lehetőségeit keresi, és eközben sajnos meglehetősen el is távolo­dott attól az alapvető és változatlanul min­denhol jelenlévő populáris műfajtól, amelynek húsz éven keresztül az egyik meghatározó egyénisége volt. Működése rendkívüli mértékben rányomta bélyegét a magyar rockzene kialakulására és to­vábbi menetére. Én azért remélem, hogy még nem búcsúzott el végleg a színpadtói.- Előadóestjein általában egy szál gi­tárral lép fel, csak egy-egy kiemelt kon­certjére hív vendégeket. Ennyire szemé­lyes ügy, vagy így az egyszerűbb?- Tálán inkább az utóbbi. A kocsiban mindig ott a gitárom, és gyakorlatilag pár óra alatt az ország bármely pontján ott tudok lenni, és képes vagyok másfél órán keresztül szórakoztatni a jelenlévő­ket. A szórakoztatás fogalmát persze nem tartom azonosnak az emberek előre megfontolt szándékkal való hülyítésé- vel. Változatlanul úgy vélem, hogy az emberi kommunikáció alapvető formája az énekelt ritmusos szöveg, és ez a sűrí­tett „információcsomag” a mai napig na­gyon hatásos eszköz. Talán az sem vélet­len, hogy nemrég két készülő magyar filmhez is felkértek, hogy írjak dalszö­vegeket. Olvassam el a forgatókönyvet, nézzem meg a filmkockákat, majd utána próbáljam meg az egészet egyetlen dal­ban megfogalmazni. Mert fontosnak tartják, hogy a film mellett legyen egy háromperces szám (és klip), ami annak esszenciáját hordozza.- Azt hangsúlyozza tehát, hogy a dal mint kifejezési forma örök?- Úgy fogalmaznék inkább, hogy va­lószínűleg sosem fogja elveszíteni létjo­gosultságát. Mondják is néha: amit nem tudsz 2-3 percben elmondani, azt nem érdemes egy órán keresztül bolygatni. Ha valamit jól és pontosan meg lehet fo­galmazni egy dalban, az nagyon mélyen megragad az emberek lelkében. Ez per­sze nem jelenti, hogy minden 2-3 perces fogalmazvány lényeges és pontos. De időnként egy-egy dal igazán jellemző tud lenni és pontosan tükrözi azt a kort, amelyben keletkezik. Sőt, a legjobbak­nak megvan az a képességük, hogy még több évtized után is képesek felidézni egy korszak hangulatát.-A kor előrehaladtával azért tompul­nak az érzékszervek. Meg lehet maradni ehhez elég érzékenynek?- Kétségkívül a saját nemzedékem szemüvegét hordom, de erre törekszem. Miként szoktam mondani, szeretnék a magam korának afféle krónikása lenni, és ha jól működöm, akkor az általam írt dalokban benne van az a világ, amely­ben születtek. Jávorszky Béla Szilárd Saját nemzedékem szemüvegét hordom fotó: szabó Barnabás Zátonyra futtatott Calypso Lenullázták a korszakomat - mondja B. Tóth László, a Calypso Rádió volt főszerkesztője. 2001. november 30-ra gondol, az utolsó adásnapra. Akkor kapcsolták ki a magnókat, állították nullára a mutatókat. Volt, nincs. Egy éve már csak emlék, pedig pionír volt a maga műfajában. Az elsők között törte át az egyenszabású hazai rádiózás korlátáit. Méghozzá elő­ször magyar nyelven - a németül beszé­lő Danubius után -, 1989-től volt az éterben a 873-as középhullámhosszon. Zenés csevegő adása volt, noha nem rágógumi-dallamokat ügyeletes jópofi- zókkal megszakító. Hanem jó zenét ját­szó, pulóveres műsorvezetőket közvet­len hangon megszólaltató. Olyan rádiósokat ültetett mikrofonja elé, akik zakójukat a „nagy” Kossuthon hagyták, úgy jöttek át ide egy kicsit lazí­tani. A Magyar Rádió számos kedvelt szereplője, emblematikus hangja meg­szólalt itt, Petresstől Fialáig, Albert Györgyiig, Kőszegiig, Kristóf Gáborig, Molnár Dánielig. Egy időben rendszere­sen hallható volt a Calypsón Kudlik Jú­lia, Antall Imre, Vágó István, Déri János és még sok más kedvenc. Mondhatni, azilum volt ez az adó, mű­sorkészítőnek, hallgatónak egyaránt. És sohasem hak­ni színtere, noha jól jött az a kis mellékkereset minden­kinek. Ki lehetett itt próbálni új ötleteket, amelyekből később a „nagyok” profitáltak: a játékot, a vetélkedőt, a lakóhelyi érdekvédelmet, a tanácsadást és főként a betelefonálást, vagyis mindazt, amit ma komolykodón interaktív rádiózásnak neveznek. Sok minden teret kapott itt, csak egy nem: politika és vele az „egyensúlytalanság” - jóllehet a közélet egyen­súlyát nem a politikusok kollektív száműzésével próbál­ta megteremteni. Ellenkezőleg: megszólaltatott pártem­bereket, de csak „civilben”. Hobbijukról, mindennapi dolgaikról beszéltette őket, éppúgy, mint másokat - és ennek érezhe­tően örültek is az interjúalanyok. Röviden szólva, igazi városi rádió volt, civil kurá­zsival. Együtt élt, lüktetett azzal a három­millió emberrel, akik Budapest és kör­nyéke útjait járják, kenyerét eszik, kultú­ráját napról napra újrateremtik. És akik között kapcsolatokat tudott szőni. A Calypso Klub például havonta tar­totta összejöveteleit egy étteremben, ahová eljöttek a rádió műsorvezetői is. Negyven-ötven törzstagja azóta is néha összejár. Még ma is remélik, egyszer csak fölbukkan valahol az éterben a Calypso hangja. Sajnálják, hogy egy éve hagyták lebeszélni magukat a tüntetésről és a petíció átadásáról az adó életben tartásáért. Sze­mükben ez az összes „bűne” B. Tóthnak, hogy akkor rá­vette őket az otthon maradásra. Most már nem tehetnek mást az adó „bakancsosai” sem, mint azt, amit addig: vasárnaponta a hazai természetet járják, vagy éppen külföldön kirándulnak. Nem tudni, legenda-e, vagy van benne valami igazság, hogy az adó megszüntetésének emberáldozatai is vannak. Időközben elhunyt hallga­tók, akikről mondják, akkor adták föl végleg, amikor egyetlen megmaradt társuk, a Calypso is elnémult. A médiatudomány közhelye, hogy vannak helyze­tek, amikor egyetlen hangcsatorna jelenti az embernek a köldökzsinórt nemcsak a nagyvilághoz, liánért) a kis­közösséghez, a humánumhoz is. A fiatalok mellett jócskán volt középkorú és idősebb hallgatója a Calypsónak, a rádiót szorosan körülölelő táborban. Olyanok, akiket a kereskedelmi csatornák általában semmibe vesznek vagy akikkel talán már másutt sem törődnek. Mégsem volt „elöregedett” vagy szubkultu­rális rádió, 8-10 százalékos hallgatottságával vételkör­zetében könnyeden szökellve lehagyta a Petőfit. „Zászlóshajója” volt a Hajdú István elnöksége, Simkó János igazgatósága alatt kötelékbe szervezett közszol­gálati regionális adóknak, amelyek közös, hálózatos műsort adtak, helyi és civil hangokkal dúsítva a ma­gyar étert. Saját körzetében tehermentesítette a nemze­ti főadót, nem kellett Baján is azt hallgatni, ha bekap­csolták a Kossuthot, hogy milyen dugó van az Árpád hídon. Még jobban betölthette volna küldetését, ha kap egy szebben szóló FM-hullámhosszt. E helyett a „zász­lóshajót” lebontották, a „flotta” széthullott, a kötelék megszűnt. Baján meg hallgassák, amit tudnak. Tavaly, Kondor Katalin elnöksége és a Fidesz-kor- mányzás alatt azt mondták, százmillió forintot takarít­hatnak meg a Calypso megszüntetésével. így igaz. Mint hogy legalább ötmilliárdot lehetne megtakarítani a Kos­suth adó fölszámolásával. Az egész csak döntés kérdése. V.Gy. Jobban betölthette volna küldetését, ba kap egy szebben szóló FM-hullámbosszt. E helyett a „zászlóshajót” lebontották, a „flotta” széthullott. WiéóVilÁfr- Ízelítő a decemberi számból Például nemrég a karosszérialakatos, akihez az autómat hordom, arra kért, mondjam meg Orbán Viktornak, hogy most már ideje lenne valamit szólni, ki kellene adni a jel­szót, mert a szocialisták emelik a benzin árát, meg hasonlók. (Mi történt a jobboldal­lal? Debreczeni Józseffel beszélget Rádai Eszter) - ...Magyarország nagy keresztény egyházai - többnyire nem is titkolt módon - kivétel nélkül a jobboldali elhajlás egy- tónusú lelkesülményei. (Majsai Tamás: Az egyházak szerepe a kampányban) - Kun István: Tejelni muszáj - Erdey Judit-Girasek Edmond: Hajléktalanok és autósok - Sípos Balázs: A felszabadult sikoly - Huszár Tibor: „Hogy valakinek itt legyen képe pofátlankodni!” (Kádár János a BM pártbizottságán, 1961) - Tandori Dezső, Babiczky Tibor, Follinus Anna, Németh István Péter, Horváth Ferenc versei - Pod- maniczky Szilárd, Majoros Sándor, Ficsku Pál prózái. Kertész Imre ma esti stockholmi beszédének teljes szövege már holnap reggel olvasható az Élet és Irodalomban. Keresse az újságárusoknál és a nagyobb könyvesboltokban I CSAKAZÉS-BEN [ÉLET ÉS|#1 irodalom! VASÁRNAP

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék