Népszabadság, 2002. december (60. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-07 / 285. szám
______Televízió______ Műsorelőzetes Az alábbiakban egy belső információt kívánok megosztani önökkel. Régi szövetségünkre való tekintettel, ráadásul nagy örömmel teszem közzé egy titkos gyanúmat. Három hét múlva csütörtök tájban, a karácsonyi ünnepek nagy műsorútvesztőjében ne nyugodjanak meg addig, amíg meg nem találják az RTL Klub műsorában a Kész átverés című műsort. Most gondolom, csodálkoznak. A Kész átverésről eddig azt tudtuk, hogy az egyik legigénytelenebb és legkellemetlenebb műsora a magyar televízióknak, sok ízléstelen és ostoba harmadosztályú színésszel, illetve nagyravágyó, de sorozatosan megfeneklő műsorvezetővel. A Kész átverés egyszerű, de kártékony hülyeség volt, semmi más. Magukról megfeledkező, nyerítő felnőttek és kizsákmányolt gyerekek rendszeres megalázóshow-ja volt. A televíziós rohadás szomorú bizonyítéka. . És most valami történt. Pontosabban, jó esély van arra, hogy valami történjen. Egy hete láttam az új Kész átverés felét, és mondhatom megdöbbentem. Ez a fél műsor olyan volt, mintha nem a szokásos, magyar televíziózásban szocializálódott megúszó művészek és ízlésterroristák készítették volna. És minden bizonnyal nem is ők. Mintha egy új generáció jelent volna meg hirtelen. Egy a televíziózást komolyan vevő, dolgozni és a munkában boldogan feloldódni képes stáb készítette minden bizonnyal azt az adást. Őszintén remélem, hogy nem csal a szemem, és a sok minősíthetetlen műsor közepette nem látom jónak a kevésbé rosszat, és nem örülök hiába. Mindenesetre amit láttam, az több volt mint reményt keltő. A Kész átverés úgy nézett ki, olyan sűrű és olyan sokrétű volt, mintha valahol Angliában készült volna. A műsort ismerjük: bornírt poénok, röhögőgép, hanyatteső emberek, tortacsata és rendszerint egy vagy két elbutult műsorvezető. Most Jáksó László ül egy autóban és tárgyszerűen, kicsit fáradtan, de nagyon átszellemülten vezeti a műsort. Nem, nem hibáztam el a jelzőt. Jáksó valóban átszellemült. Úgy, mint amikor az ember elvégez egy nehéz feladatot, halálosan fáradt, de titokban érzi, hogy sikerült, amit akart. Ez a máskor olyan kiszámíthatatlanul ingadozó ember, a rossz poénok gyermeteg mestere most megváltozott, és remélhetőleg igazi arcát mutatja. A szórakoztatást komolyan vevő, igavonó show-man arcát láttam. Könnyed volt és természetes, mint aki pontosan tudja, hogy nem kell feltétlenül megaláznia magát ahhoz, hogy szórakoztatni tudjon. Egyszerűen elegánsan vezette azt a bizonyos fél műsort. No, és a műsor? - kérdezhetik. Hogyan lehet az alapvetően kínos koncepcióból jót csinálni hirtelen? Tehetséggel, szólna az egyszerű válaszom. És rengeteg munkával, friss ötletekkel, jó ritmusérzékkel, hazai ízekkel és mindenekelőtt ízléssel. Jáksóéknak úgy tűnik, sikerült átlényegíteniük a kész átverést. Egy hónap múlva találkozunk újra, mondja Jáksó az adás végén elcsigázottan, és számomra először igazán rokonszenvesen. Múlt csütörtökön volt az adás. Számoljanak és reméljenek velem együtt. Krausz Barnabás Béke a Vidám Színpadon Folytatás az 1. oldalról A kétórás beszélgetés végére sikerült megállapodást kötni: mind a nyolc színész megkapta elmaradt fizetését, továbbá megegyeztek, hogy az igazgató mindegyikükkel személyesen fog tárgyalni a továbbiakról. A találkozó résztvevői megegyeztek, hogy a részletekről nem nyilatkoznak, de Anettka kérdésünkre megerősítette, hogy a nyolc színész közül négyen felmondták a vele kötött egyezséget. Azt nem árulta el, kik, de elmondta, hogy Csala Zsuzsával, Faragó Verával, Harsányi Gáborral és Sáfár Anikóval megtartják a december 24-re ígért nyitóelőadást, vagyis bemutatják a Család az interneten.hu című darabot. Az Izabella utcában már meg is nyílt a jegyiroda. Anettka a Jókai utcai épületet májusig bérelte ki, ezért szeretné folytatni a munkát. Mindössze négy színésszel ez nem megy, így januárban fogja eldönteni, hogyan tovább. Hozzátette: nagyon örül annak, hogy akciójával sikerült elérnie, megint emberi hangon beszéljenek a színészekkel, és megkapták a fizetésüket. Ugyanakkor nem érti, „miért kellett ekkora felhajtás” ahhoz, hogy eredményt lehessen elérni. S. M. NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. DECEMBER 7., SZOMBAT 9 A dal sűrített információcsomag Bródy János életműkoncertet ad ma este a kongresszusi központban Bródy János önálló előadói pályafutásának 25 évét foglalja össze ma este a Budapest Kongresszusi Központban. Miként ígéri, mindezt „fantasztikus fényhatások, zseniális koreográfia és szuperminőségű playbacktechnika erős mellőzésével” teszi, viszont kiváló zenészek társaságában. A koncerten fellép Koncz Zsuzsa, Halász Judit és némi meglepetésre Pitti Katalin, akiről eddig nem volt köztudott, hogy mennyire szereti Bródy dalait. Első önálló előadóestjeit 1978-ban tartotta a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon. Bárhonnan nézem, ez csak huszonnégy év. - A jelesebb évfordulókról tudjuk, hogy sokszor utólag megállapított dátumok. Amikor nekem most lehetőségem nyílt a kongresszusi központban egy önálló koncertre, elkezdtem számolgatni, hogy mióta vagyok színpadon. 1964 tavaszán kerültem az Illés-zenekarba, így ez, akárhogy számolom, csak 38 év, amit ugye nem lehet kiírni egy plakátra. Aztán eszembe jutott, hogy valamikor 1977 táján írtam azt a dalt - Filléres emlékeim -, amire az akkori zenészkollégáim azt mondták: ha ezt komolyan gondolod, játszd el egyedül. Amolyan választóvonalat jelentett ez, az első olyan elképzelést, ami már nagyon nem illett egy rockzenekar repertoárjába, és éppen megfelelt az én előadói képességeimnek. - Mikortól kezdett a dolog komollyá válni? - A Filléres emlékeimet elég hamar követte a Személyi igazolvány, majd szép lassan a többi. Mondanám, amolyan modern sanzonok voltak, de ez a szó akkoriban egészen mást jelentett. Majd e dalok nyomán felkértek, hogy tartsak önálló esteket a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon. Kicsit olyan hobbi volt ez számomra, mint amit annak idején a színészek is műveltek: személyes rokonszenveiket és egyéniségüket kifejezendő önálló esteket tartottak, verses-zenés összeállításokat, ami valamiért fontos volt nekik. Így játszottam ezeken az esteken a magam kedvenc dalait. Nem másokét, hanem olyanokat, amelyeknek én írtam a szövegét, és bár eredetileg mások énekelték, úgy éreztem, személyes előadásommal további pluszt tudok hozzájuk adni. S miután az önálló estjeim sok embert vonzottak az „utca másik oldalára”, elkezdtem írni a szó legszorosabb értelmében vett saját dalokat. E hosszú folyamat eredménye lett 1980-ban az első szólólemezem, a Hungárian blues, aminek sikere avatott igazából önálló előadóművésszé. Utólag visszatekintve jól jött önnek ez a „ több lábon állás ”, különösen azután, amikor 1984-ben Szörényi Levente bejelentette visszavonulását, ami egyben „munkahelye”, a Fonográf együttes megszűnését is jelentette. - Igen, attól kezdve értelemszerűen ez a „melléktevékenység” vált a meghatározóvá számomra. Egyben ekkor tapasztaltam meg testközelből, hogy ebben a műfajban mindig azé a dal, aki előadja. A közönség nem jegyzi, hogy kik a szerzők, hogy kik hozták létre az adott produkciót, csak az előadóművészre emlékezik. Pedig Magyarországon több millió olyan ember van, akinek bizonyos adottságai jobbak az enyémnél. - Gondolom, ezzel finoman a hangi adottságaira célzott. Ez a „hiányossága” sosem feszélyezte? - Bizonyos mértékig igen, de miután magam írom a dalokat, igyekszem olyat írni, amit el is tudok énekelni. Tisztában vagyok a képességeimmel. Tényleg ironikus számomra, amikor az utcán összesúgnak mögöttem, hogy „te, ez nem az az énekes?” Mivel a közönség mindig az előadót jegyzi meg, a közhiedelem engem énekesnek tart. Sok mindennek mondanám magam, és nyilván van bennem némi büszkeség és beképzeltség is, de énekesnek semmiképpen sem. - Amikor elkezdte önálló estjeit, egyben egy másik oldaláról is megmutatkozott. Addig ön volt Tini, a bohém sztár, a lányok bálványa, ettől kezdve azonban egyre hangsúlyosabban megjelent az elmélkedő, az értelmiségi Bródy. Mennyire volt ez tudatos? - Az önálló estek hangulata egészen más volt, mint a zenekari koncerteké. Az utca másik oldalán címmel futottak, és bennük azt próbáltam bemutatni, hogy a rockzenészek nem szükségképpen alulképzett, kulturálatlan, alacsony intelligenciahányadossal rendelkező alakok. Van rálátásunk, véleményünk a világról, amiket részben dalokban, részben az előadásokhoz hozzá tartozó prózai színpadi szövegekben mondtam el. Hogy a kettő mennyire nem vált el, mutatja: az ellenem felhozott különféle vádakban mindig szerepeltek olyan mondatok, amelyek csak a színpadon hangzottak el. — Szörényi Levente mondta nemrég, neki már nincs igazán kihez szólnia háromperces számokban. Ezért is fordult a nagyobb léptékű művek felé. Ön viszont a mai napig megmaradt a dalformánál, tavaly sorrendben már a hatodik szólólemeze jelent meg. - Talán azért, mert ebben a kifejezési formában biztosan és viszonylag jól érzem magam. Levente a zenei önkifejezés újabb és újabb lehetőségeit keresi, és eközben sajnos meglehetősen el is távolodott attól az alapvető és változatlanul mindenhol jelenlévő populáris műfajtól, amelynek húsz éven keresztül az egyik meghatározó egyénisége volt. Működése rendkívüli mértékben rányomta bélyegét a magyar rockzene kialakulására és további menetére. Én azért remélem, hogy még nem búcsúzott el végleg a színpadtól. - Előadóestjein általában egy szál gitárral lép fel, csak egy-egy kiemelt koncertjére hív vendégeket. Ennyire személyes ügy, vagy így az egyszerűbb? - Talán inkább az utóbbi. A kocsiban mindig ott a gitárom, és gyakorlatilag pár óra alatt az ország bármely pontján ott tudok lenni, és képes vagyok másfél órán keresztül szórakoztatni a jelenlévőket. A szórakoztatás fogalmát persze nem tartom azonosnak az emberek előre megfontolt szándékkal való hülyítésével. Változatlanul úgy vélem, hogy az emberi kommunikáció alapvető formája az énekelt ritmusos szöveg, és ez a sűrített „információcsomag” a mai napig nagyon hatásos eszköz. Talán az sem véletlen, hogy nemrég két készülő magyar filmhez is felkértek, hogy írjak dalszövegeket. Olvassam el a forgatókönyvet, nézzem meg a filmkockákat, majd utána próbáljam meg az egészet egyetlen dalban megfogalmazni. Mert fontosnak tartják, hogy a film mellett legyen egy háromperces szám (és klip), ami annak esszenciáját hordozza. - Azt hangsúlyozza tehát, hogy a dal mint kifejezési forma örök? - Úgy fogalmaznék inkább, hogy valószínűleg sosem fogja elveszíteni létjogosultságát. Mondják is néha, amit nem tudsz 2-3 percben elmondani, azt nem érdemes egy órán keresztül bolygatni. Ha valamit jól és pontosan meg lehet fogalmazni egy dalban, az nagyon mélyen megragad az emberek lelkében. Ez persze nem jelenti, hogy minden 2-3 perces fogalmazvány lényeges és pontos. De időnként egy-egy dal igazán jellemző tud lenni és pontosan tükrözi azt a kort, amelyben keletkezik. Sőt, a legjobbaknak megvan az a képességük, hogy még több évtized után is képesek felidézni egy korszak hangulatát. -A kor előrehaladtával azért tompulnak az érzékszervek. Meg lehet maradni ehhez elég érzékenynek? - Kétségkívül a saját nemzedékem szemüvegét hordom, de erre törekszem. Miként szoktam mondani, szeretnék a magam korának afféle krónikása lenni, és ha jól működöm, akkor az általam írt dalokban benne van az a világ, amelyben születtek. Jávorszky Béla Szilárd Saját nemzedékem szemüvegét hordom fotó: szabó Barnabás Zátonyra futtatott Calypso Lenullázták a korszakomat - mondja B. Tóth László, a Calypso Rádió volt főszerkesztője. 2001. november 30-ra gondol, az utolsó adásnapra. Akkor kapcsolták ki a magnókat, állították nullára a mutatókat. Volt, nincs. Egy éve már csak emlék, pedig pionír volt a maga műfajában. Az elsők között törte át az egyenszabású hazai rádiózás korlátait. Méghozzá először magyar nyelven - a németül beszélő Danubius után -, 1989-től volt az éterben a 873-as középhullámhosszon. Zenés csevegő adása volt, noha nem rágógumi-dallamokat ügyeletes jópofizókkal megszakító. Hanem jó zenét játszó, pulóveres műsorvezetőket közvetlen hangon megszólaltató. Olyan rádiósokat ültetett mikrofonja elé, akik zakójukat a „nagy” Kossuthon hagyták, úgy jöttek át ide egy kicsit lazítani. A Magyar Rádió számos kedvelt szereplője, emblematikus hangja megszólalt itt, Petresstől Fialáig, Albert Györgyiig, Kőszegiig, Kristóf Gáborig, Molnár Dánielig. Egy időben rendszeresen hallható volt a Calypsón Kudlik Júlia, Antall Imre, Vágó István, Déri János és még sok más kedvenc. Mondhatni, azilum volt ez az adó, műsorkészítőnek, hallgatónak egyaránt. És sohasem hakni színtere, noha jól jött az a kis mellékkereset mindenkinek. Ki lehetett itt próbálni új ötleteket, amelyekből később a „nagyok” profitáltak: a játékot, a vetélkedőt, a lakóhelyi érdekvédelmet, a tanácsadást és főként a betelefonálást, vagyis mindazt, amit ma komolykodón interaktív rádiózásnak neveznek. Sok minden teret kapott itt, csak egy nem: politika és vele az „egyensúlytalanság” - jóllehet a közélet egyensúlyát nem a politikusok kollektív száműzésével próbálta megteremteni. Ellenkezőleg: megszólaltatott pártembereket, de csak „civilben”. Hobbijukról, mindennapi dolgaikról beszéltette őket, éppúgy, mint másokat - és ennek érezhetően örültek is az interjúalanyok. Röviden szólva, igazi városi rádió volt, civil kurázsival. Együtt élt, lüktetett azzal a hárommillió emberrel, akik Budapest és környéke útjait járják, kenyerét eszik, kultúráját napról napra újrateremtik. És akik között kapcsolatokat tudott szőni. A Calypso Klub például havonta tartotta összejöveteleit egy étteremben, ahová eljöttek a rádió műsorvezetői is. Negyven-ötven törzstagja azóta is néha összejár. Még ma is remélik, egyszer csak fölbukkan valahol az éterben a Calypso hangja. Sajnálják, hogy egy éve hagyták lebeszélni magukat a tüntetésről és a petíció átadásáról az adó életben tartásáért. Szemükben ez az összes „bűne” B. Tóthnak, hogy akkor rávette őket az otthon maradásra. Most már nem tehetnek mást az adó „bakancsosai” sem, mint azt, amit addig: vasárnaponta a hazai természetet járják, vagy éppen külföldön kirándulnak. Nem tudni, legenda-e, vagy van benne valami igazság, hogy az adó megszüntetésének emberáldozatai is vannak. Időközben elhunyt hallgatók, akikről mondják, akkor adták föl végleg, amikor egyetlen megmaradt társuk, a Calypso is elnémult. A médiatudomány közhelye, hogy vannak helyzetek, amikor egyetlen hangcsatorna jelenti az embernek a köldökzsinórt nemcsak a nagyvilághoz, kiánért a kisközösséghez, a humánumhoz is. A fiatalok mellett jócskán volt középkorú és idősebb hallgatója a Calypsónak, a rádiót szorosan körülölelő táborban. Olyanok, akiket a kereskedelmi csatornák általában semmibe vesznek vagy akikkel talán már másutt sem törődnek. Mégsem volt „elöregedett” vagy szubkulturális rádió, 8-10 százalékos hallgatottságával vételkörzetében könnyedén szökellve lehagyta a Petőfit. „Zászlóshajója” volt a Hajdú István elnöksége, Simkó János igazgatósága alatt kötelékbe szervezett közszolgálati regionális adóknak, amelyek közös, hálózatos műsort adtak, helyi és civil hangokkal dúsítva a magyar étert. Saját körzetében tehermentesítette a nemzeti főadót, nem kellett Baján is azt hallgatni, ha bekapcsolták a Kossuthot, hogy milyen dugó van az Árpád hídon. Még jobban betölthette volna küldetését, ha kap egy szebben szóló FM-hullámhosszt. E helyett a „zászlóshajót” lebontották, a „flotta” széthullott, a kötelék megszűnt. Baján meg hallgassák, amit tudnak. Tavaly, Kondor Katalin elnöksége és a Fidesz-kormányzás alatt azt mondták, százmillió forintot takaríthatnak meg a Calypso megszüntetésével, így igaz. Mint hogy legalább ötmilliárdot lehetne megtakarítani a Kossuth adó fölszámolásával. Az egész csak döntés kérdése. V.Gy. jobban betölthette volna küldetését, ha kap egy szebben szóló FM-hullámhosszt. E helyett a „zászlóshajót” lebontották, a „flotta” széthullott. VicóVilor- Ízelítő a decemberi számból Például nemrég a karosszérialakatos, akihez az autómat hordom, arra kért, mondjam meg Orbán Viktornak, hogy most már ideje lenne valamit szólni, ki kellene adni a jelszót, mert a szocialisták emelik a benzin árát, meg hasonlók. (Mi történt a jobboldallal? Debreczeni Józseffel beszélget Rádai Eszter) - ...Magyarország nagy keresztény egyházai - többnyire nem is titkolt módon - kivétel nélkül a jobboldali elhajlás egytónusú lelkesülményei. (Majsai Tamás: Az egyházak szerepe a kampányban) - Kun István: Tejelni muszáj - Erdey Judit-Girasek Edmond: Hajléktalanok és autósok - Sípos Balázs: A felszabadult sikoly - Huszár Tibor: „Hogy valakinek itt legyen képe pofátlankodni!” (Kádár János a BM pártbizottságán, 1961) - Tandori Dezső, Babiczky Tibor, Follinus Anna, Németh István Péter, Horváth Ferenc versei - Podmaniczky Szilárd, Majoros Sándor, Ficsku Pál prózái. Kertész Imre ma esti stockholmi beszédének teljes szövege már holnap reggel olvasható az Élet és Irodalomban. Keresse az újságárusoknál és a nagyobb könyvesboltokban ! CSAK AZ ÉS BEND ÉLET ÉS|#1 irodalom! VASÁRNAP