Népszabadság, 2003. március (61. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-20 / 66. szám
16 NÉPSZABADSÁG UTAZÁS 2003. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK A háborútól függ a nyári szezon A magyar utazni vágyók egyelőre kivárnak Az idegenforgalmi cégek gyorsan lezáruló hadjáratban reménykednek Bár az európai sajtó többnyire borúlátóan ír a közelgő iraki háború miatt a nyári turisztikai szezonról, a magyar irodák a ma nyíló Utazás kiállítás előtt egyelőre óvatosan bizakodóak - legalábbis nyilatkozataikban. Legtöbben gyors és korlátozott háborúra számítanak, ami esélyt adhatna egy többé-kevésbé zavartalan nyári szezonra. A háború árnyékában nyitja meg ma kapuit a budapesti Utazás kiállítás. A turisztikai szakemberek a várható háború kilátásait mérlegelik, közelebbről azt, melyik napon, mely órában kezdődhetnek a hadműveletek, és mely országokat érintik annyira, hogy az oda tervezett társasutazások netán ellehetetlenülnek. Deák Péter, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központjának tudományos igazgatója szerint ezúttal nem regionális konfliktus, hanem világpolitikai jelenség tanúi vagyunk. A közfelfogás szerint a háború nagy csapatmozgásokkal, frontok nyitásával jár, de a most várható konfliktus nem ilyennek ígérkezik, még csak annyira totálisnak sem, mint az Öböl-háború volt - állította Deák Péter. Szerinte Irak csak helyben tud ellenállást kifejteni, azonkívül még Izraelre mérhet csapást. Különféle terroristacsoportok azonban felhasználhatják az iraki eseményeket arra, hogy amerikai, angol, ausztrál célok ellen merényleteket, robbantásokat hajtsanak végre vagy túszokat ejtsenek, de ezek az akciók már nem lehetnek olyan méretűek és hasonlóan jól szervezettek, mint a szeptember 11-i cselekmények voltak. Vékony János, a Quaestor-csoport vezérigazgató-helyettese kérdésünkre elmondta, hogy utazási irodájuk, a Quaestor Travel, amely tavaly már tízezer utast kalauzolt, óvatosan készült a szezonra. Csak charterjáratokat vesz igénybe, mert azok egyenesen a célállomásra érkeznek, nem érintenek veszélyes területeket. A külföldi szállodavállalatokkal is olyan szerződéseket kötöttek, amelyek értelmében a háború vis maiornak tekintendő, és így az előre kifizetett szállásdíj nekik visszajár. Ugyanez vonatkozik utasaikra is: visszaadják a részvételi díjat, ha a magyar Külügyminisztérium nem ajánlja az odautazást. Bár erről szóló jogszabályt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékes főosztályvezetője sem tudott kérdésünkre megjelölni, mértékadó vélemények szerint a korrekt túraszervezők és viszonteladók így járnak el. Számos cég idei kínálatában szerepel a Magyarországon egyre népszerűbb, szolid árakat alkalmazó török Riviéra. Deák Péter szerint Törökország tengerparti területeire nem terjednek ki az események. Noha március amolyan szezonon kívüli hónap, amikor a téli utazások befejeződtek, a nyári helyfoglalások pedig csak az Utazás kiállításon kezdődnek, több kiutaztató már tapasztalatokat próbált leszűrni az utasok magatartásából. Simon András, a Malév Air Tours vezérigazgatója például azt figyelte meg, hogy növekedett az érdeklődés a nyugat-európai városnéző túrák iránt. Reményei szerint a nyári foglalásokra nem fog kihatni az iraki konfliktus. Kenessey Gábor, az Eurotours vezérigazgatója szerint náluk az autóbuszos utak keresettebbek, mint tavaly. Ugyanakkor az üzleti érdekektől e témában független szakmai tanácsadó cég, a Horwath Consulting ügyvezető igazgatója, Hegymegi János lapunknak azt mondta: az emberek most óvatosak, inkább elhalasztják utazásaikat, és ez minden bizonnyal így lesz egészen addig, amíg a háború kimeneteléről biztosat nem lehet tudni. A Chemol Travel kereskedelmi vezetője, Földi Katalin abban bízik, hogy az április 15-ig tartó előfoglalási időszakban - amikor útjaikat kedvezménnyel árulják - jelentős megrendeléseket kapnak, és a júniusi szezonkezdetre már befejeződik a háború. A Thomas Cook (TC) konszern, amely Európa számos országában van jelen, nemzetközi szintű tervet dolgozott ki annak érdekében, hogy a háború miatt ne csökkenjen utasforgalma. A Neckermann (a TC hazánkban megtartotta a márkát) repülési osztályának vezetője, Hermányi Attila szerint új ajánlatokkal képesek pótolni a kockázatossá váló úti célokat. A Touropa Magyarország (TUI) ügyvezető igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy nem kívánják feladni a tavaly slágernek számító Törökországot: a tervek szerint hetente 350 utast szállítanak majd oda. A Vista Utazási Irodák Kft. igazgatója, Kurucz János azt mondta, hogy cégük egyelőre nem érzékelt forgalomcsökkenést, noha a hazai utazási piac egy-két éve folyamatosan zsugorodik. Szerinte a bizonytalanok most nem indulnak útnak, aki viszont egyszer elhatározta, hogy utazik, kitart szándéka mellett. Jellemzőnek nevezte, hogy egy Jordániába utazó társaság nem törölte, hanem elhalasztotta látogatását. Az optimisták közé tartozik a legnagyobb hazai charterfuvarozónak számító Malév is. A flottacsere keretében az idén három új Boeing 737-est állít csatasorba, melyek kizárólag „chartereztetéssel” foglalkoznak majd. A férőhelyek száma összesen ötszázra emelkedik, így a tavalyi 222 ezer után ebben az évben már 350 ezer utassal számol a cég charterosztálya. Gál Zsuzsa-Szakály Attila A mexikói Cancunban a biztonsági intézkedések ellenére még zsúfolt a tengerpart fotó: mti apjose luis magana Fél világ körüli utazás • 23 nap • 1190000 Ft/fő Argentina - Chile - Húsvét-Sziget - Tahiti - Moorea (üdülés) - új-Zéland - Ausztria - Szingapúr Indulás: 2003. nov. 20. Mexikó - azték és maja kultúra • 13 nap • 490000 Ft/fő Mexico City - Teotihuacan - Oaxaca - Tuxtla -- San Christobal - Merida - Chichen Itza - Cancún (üdülés) Indulás: 2003. nov. 2. Mexikó egzotikus tájain • 16 nap • 990000 Ft/fő Mexico City - Teolihuacan - Chihuahua - El-Divisadero - los Mochte - Baja California - La Paz - Cabo San Lucas (üdülés) Indulta: 2003. november 14. Távol Afrikától • 21 nap • 1290000 Ft/fő Tanzánia (Dar es Salaam, Szafari) - Dél-afrikai Köztársaság (Fokváros, Garden Route, Johannesburg, Sun City, Kruger Nemzeti Park, szafari) - Mauritius (üdülés) Indulás: 2004. feb. 5. Világ körül az északi féltekén • 22 nap • 1290000 Ft/fő Los Angeles (USA) - Tokyo, Kyoto, Osaka (Japán) - Bangkok (Thaiföki) - Phuket (üdülés) - Rangoon, Bagan, Iietó (Mianmar) Angkor (Kambodzsa) Indulás: 2003. október 25. Tradesco Privilege tours 1053 Bp . Papnövelde u.3. www.trapic.hu Tel.: 485 0400,01, 0 02. 235 0039 TV HIRDETÉS Egészség mindenekelőtt! 1. rész 2003 az egészségturizmus éve hazánkban A Magyar Turizmus Rt. az alább induló cikksorozatban szeretné népszerűsíteni azt a szerteágazó tevékenységét, amelynek most új lendületet szeretnének adni a szakemberek. Az első rész az egészségturizmusról szól, hiszen az idei esztendőt ennek jegyében hirdette meg a részvénytársaság. Magyarország sokszínű idegenforgalmi kínálatának egyik különlegessége az egészségturizmus, mely a gyógy- és a wellness-turizmusból áll. A gyógyturizmus a bőséges termálvízkészletre épül, hazánk a világ ötödik legnagyobb termálvízkészlettel rendelkező országa. Az egészségturizmus Magyarországon rendkívül nagy tradíciókkal rendelkezik, termálvizeink gyógyító-kényeztető hatását a rómaiak után a törökök is csodás fürdők építésével tették mindennapjaik részévé. E kultúra nyomai ma is fellelhetők többek között a Király, a Lukács, a Rác és Rudas, valamint az egri fürdőben. Mindez a XIX-XX. század folyamán tovább szélesedett, s miután a termálvizek kedvező hatása hamar kiderült, fürdő létesült Hajdúszoboszlón, Zalakaroson és Sárváron is. Gyógyvizeink nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1937-ben a világ 36 országának részvételével a Nemzetközi Termál- és Gyógyfürdők Szövetségének (FITEC) első ülését hazánkban rendezték, majd annak örökös házigazdái voltunk egészen a II. világháborúig. Az átmenet évtizedei után a fürdőkultúra újjáélesztése, a fürdő mint attrakció megjelenése a közelmúlt vívmánya a vendégek, a szolgáltatók és a döntéshozók egybehangzó igénye alapján. Hazánkban a legkülönfélébb természetes gyógymódokra van lehetőség, így a termálvizek, gyógyvizek, gyógyiszapok kihasználására, barlang- és szén-dioxid-, valamint klímaterápiára. Magyar ország adottságai rendkívül kedvezőek, hiszen területének mintegy nyolcvan százalékán található 30 Celsius-fok feletti termálvízkészlet. A jelenleg nyilvántartott 1289 termálvízkútból mintegy 270 szolgál fürdési célokat. Az ÁNTSZ minősítése alapján Magyarországon 39 gyógyfürdő, öt gyógybarlang (Abaliget, Budapest, Jósvafő, Miskolc és Tapolca), négy gyógyiszaphely (Hajdúszoboszló, Hévíz, Makó, Tiszasüly) és egy mofetta (Mátraderecske) található. További 13 gyógyhely: Balatonfüred, Bük, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Gyula, Hajdúszoboszló, Harkány, Hévíz, Miskolc, Parád, Sopron és Zalakaros. Időközben egy új, nemzetközi szinten is különlegességnek számító, vízre alapozott úgynevezett wellness turisztikai kínálat kialakítása vált indokolttá. A 2000-ben meghirdetett tízéves Egészségturizmus Fejlesztési Program két fő irányát így a gyógyturizmus mellett a wellness jelenti. A Széchenyi-terv keretében 2001-2002- ben 74 fürdőintézmény- és szállodafejlesztési program kapott állami támogatást, megközelítőleg 30 milliárd forintot, ami összességében 89 milliárd forintnyi beruházást, 2700 új munkahelyet jelent. A központi támogatás idén is folytatódik. A 2003-ra meghirdetett egészségturizmus évében a szervezők bemutatják Magyarország egészségmegőrző és gyógyító turisztikai kínálatát. A vendégeket a Magyar Wellness Társaság minősítése alapján csaknem ötven wellness-szálloda várja sokféle stílussal, ajánlattal, számos különlegességgel. A Magyar Turizmus Rt. Gyógy- és Wellness üdülési Ajánlatok című ingyenes kiadványa csaknem kétszáz hazai konkrét üdülési kínálatot mutat be. Az ingyenes kiadvány beszerezhető Budapesten az V., Dorottya és Sütő utcai, valamint a vidéki Tourinform irodákban. További információ és internetes kiadványrendelés a Magyar Turizmus Rt. honlapján: www.itthon.hu. ................................................................................................................................................................................................................x 1. Kérjük, küldje vissza ezt a szelvényt a következő címre: Magyar Turizmus Rt. Egészségturizmus Iroda, 1548 Budapest, és postai úton eljuttatjuk önnek ingyenes gyógy- és wellness-üdülési ajánlatunkat tartalmazó kiadványunkat. Név:.............................................................................................................................................................. Lakcím (város, irányítószám, utca, házszám): ......................................................................................................................................... A veszteség már biztos TUDÓSÍTÓINKTÓL Az Egyesült Államok idegenforgalma kétszeresen is meg fogja szenvedni az iraki háborút. Egyrészt az amerikaiak fognak kevesebbet utazni külföldre és belföldre is, másrészt a fenyegető terrortámadások miatt a tavalyinál sokkal kevesebb külföldi látogatóra számítanak. A United Airlines terveiben a háború első heteire a járatok tíz-tizenkét százalékos csökkenése szerepel, a többiek titkolóznak, de alighanem ugyanilyen számokkal dolgoznak. A turizmus összesített veszteségét még becsülni sem könnyű. A jelentős részben az idegenforgalomból élő New York, Las Vegas vagy Los Angeles esetében a veszteség katasztrofális lehet. Az egyik legfontosabb turistaparadicsom, Florida részben állami, részben magánkézben lévő idegenforgalmi marketingcége, a Visit Florida úgy számolja, hogy a szállodák, a vidámparkok, az autókölcsönzők és általában a turistákból élő vállalkozások összesen 3,9 milliárd dollárt és 55 ezer munkahelyet veszíthetnek. Florida a hátrányokat agresszív marketingkampánnyal kívánja ellensúlyozni. A háború gazdasági hatásainak csökkentésére létrehozott helyi alapban összesen 40 millió dollár van, ebből 10, de akár 20 millió is juthat idegenforgalmi hirdetésekre. Colorado éppen ellenkezőleg, úgy ítéli meg, hogy kidobott pénz lenne minden cent, amelyet egy reménytelenül visszaeső ágazatba ölnének. Ezért meghatározatlan időre elhalasztották egy korábban kiemelten kezelt, az állam értékeit, látványosságait népszerűsítő médiaakció kezdetét. Franciaország a tavaly regisztrált 76,7 millió külföldi vendéggel változatlanul őrzi a turisztikai célországok ranglistáján elfoglalt világbajnoki helyét, a mostani háborús hangulat azonban lényegében már 2001. szeptember 11. óta érezteti hatását a 34 milliárd euró árbevételű francia idegenforgalmi ágazatban. A legtöbbet költő amerikai és japán turisták jóval kevesebben jöttek Franciaországba, az USA-ból közel húsz százalékkal csökkent a beutazók száma, s a tendencia várhatóan az idén sem fog megfordulni. A kiesést valamelyest ellensúlyozza a néhány napos villámvizitre érkező nyugat- és déleurópai turisták számának növekedése. Az esetleges rendkívüli helyzetben gyors hazatérésre lehetőséget biztosító „szomszédolási turizmus” a franciák körében is nagyon népszerű. A francia utazási irodák forgalma márciusban - a nyári utak szempontjából kulcsfontosságú foglalási időszakban — a korábbi évekhez képest pár százalékos visszaesést mutat. Az iraki háború küszöbén az ügyfelek jelentős része kivár. Nagy-Britanniában a turizmus hagyományosan óriási jelentőségű üzletág, amelynek forgalma - a szórakoztatóiparral együtt - eléri a 80 milliárd fontot. A vendégforgalom az elmúlt év végére kezdte összeszedni magát a 2001-es kettős csapás, a száj- és körömfájásjárvány, majd a szeptember 11-i atrocitások okozta bizalomvesztés és anyagi veszteség után: a beutazások száma az egy évvel korábbihoz képest hat százalékkal, több mint 24 millióra növekedett, és a látogatók költése is emelkedett négy százalékkal, 12 milliárd fontra. Az első Öböl-háború tapasztalatai alapján az idegenforgalom szakmai szervezete, a British Tourist Authority abban bízik, hogy az iraki konfliktus hatása is viszonylag rövid lesz. Ugyanezt remélik a jelentős részben ugyancsak a külföldi vendégekre bazírozó West End-i színházak is, amelyek képviseletében a Londoni Színházak Szövetsége kész rendkívüli intézkedéseket hozni, árkedvezményt nyújtani a belföldi közönségnek, nehogy üresen maradjanak a nézőterek. A szórakoztatóipar arra építi optimizmusát, hogy bár a háború előtti viharfelhők hónapok óta gyülekeznek, januárban kilenc százalékkal többen váltottak színházjegyet, mint egy évvel korábban. Ami a kiutazó forgalmat illeti, a cégek egyelőre csekély érdeklődést tapasztalnak nyári kínálatuk iránt. Az irodák átlagosan húsz százalékkal kevesebb üdülést adtak el az év első hónapjaiban, mint 2002 hasonló időszakában. Míg a szigetország utazási irodái nyári belföldi ajánlataik iránt növekvő keresletet tapasztalnak, a Földközi-tenger keleti vidéke, Ciprus és Törökország az iraki válság nagy vesztesének látszik. A kihívásra több légitársaság és utazásszervező azzal válaszolt, hogy példátlan mértékű rugalmasságot biztosít az ügyfeleknek repülésük, illetve üdülésük időpontjának ingyenes megváltoztatásához. A British Airways például a március 25-ét megelőző tengerentúli foglalások úti célját és/vagy időpontját készséggel módosítja, és megtéríti az árkülönbséget, ha valaki inkább rövidebb útra szánja el magát. Olaszországban már a háborús előkészületek hatására is negyven százalékkal visszaesett a ki- és beutazóforgalom az ezer olasz utazási irodát tömörítő Assotravel adatai szerint - tájékoztatta lapunk római tudósítóját Varga Béla idegenforgalmi szakember Milánóban. A veszteséget 1,6 milliárd euróra becsülik. A turizmusban várható visszaesés 42 ezer munkahelyet veszélyeztet Itáliában. A foglalások visszamondására utal, hogy - mint arról Molnár Mirtill, a római központú Interprisma utazási iroda munkatársa beszámolt - az olasz szállodák a szokásos késlekedés helyett a férőhelyek iránti érdeklődés esetén azonnal visszajeleznek. Az Assotravel szakértői az 1991-es Öböl-háború hatását is elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a háború kirobbanása utáni első két hétben a forgalom 90, a második két hétben pedig 65-70 százalékkal eshet vissza.