Népszabadság, 2003. április (61. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-19 / 92. szám

30 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2003. ÁPRILIS 19., SZOMBAT Kozmikus áldás, kozmikus átok? A Föld nem oly távoli kozmikus múltjá­ban egy közelben lezajlott szupernóva­robbanás „kiseperte” a csillagközi anya­got, a naprendszer környezete kitisztult. Mivel a lokális kozmikus közeg stabilab­bá vált, kedvező feltételek teremtődtek a nyugodt földi klíma kialakulásához - végső soron ahhoz, hogy a Homo sapi­ens felegyenesedjék. Egyes csillagászati megfigyelések szerint az akkori robba­nás forrásának számító csillagkomple­xum felől ismét csillagközi felhőnyalá­bok közelednek a Naprendszer felé. Amikor kb. tízmillió éve az Australopithecus a tiszta égboltra tekin­tett, a Napnál kicsit halványabb, de azért jól látszó, fényesen tündöklő pontot vehe­tett észre, amihez hasonlót előtte csak éj­jelente látott. Talán el is tűnődött a szokat­lan jelenségen, azonban miután megbizo­nyosodott arról, hogy ártalmatlan, való­színűleg nem foglalkozott vele többé. Mi már tudjuk, hogy ősünk egy szupernóvát, vagyis egy felrobbanó csillagot pillantott meg, mely a Napunkhoz csillagászati ér­telemben viszonylag közel (néhány száz fényév távolságon belül) volt. Az ilyen „közeli” szupernóva-robbaná­sok ma már ritkák, azonban a pliocén idő­szakban, amikor az Australopithecus élt, gyakrabban előfordultak - állítja Mark Hurwitz, a kaliforniai Berkeley Egyetem csillagásza. Ennek oka az, hogy naprend­szerünk akkoriban egy olyan csillagközi gázfelhő, a Sco-Cen komplexum mellett haladt el, mely igazi bölcsője volt nagy tö­megű, ezért rövid ideig élő csillagoknak, melyek sorban fel is robbantak. Ez a felhő tőlünk ma kb. 450 fényévnyire van, azon­ban viszonylagos mozgásából megállapít­ható, hogy 5 millió éve távolsága kb. 130 fényév volt. Becslések szerint ha egy szupernóva Földünkhöz 25 fényévnél közelebb rob­banna fel, az vélhetően elpusztítaná az élővilág nagy részét, mivel szétroncsolná az ózonpajzsot, amely a bioszférát az UV- sugárzástól védi. Paleontológusok szerint bolygónkon kb. kétmillió éve rengeteg élőlény pusztult ki. Ugyanekkor szóródott szét Földünkön a vas 60-as tömegszámú izotópja, amelyről tudjuk, hogy szupernó­va-robbanás hozza létre. Az egyezésből arra lehet következtetni, hogy kb. kétmil­lió éve Földünket egy olyan robbanás utó­hatása érhette el, mely korábban valószí­nűleg a Seo-Cen felhőben történt. Mindazonáltal a múltbéli szupernóvá­kat igen nehéz azonosítani, hiszen a rob­banás során a csillag által levetett, táguló külső burok néhány millió év alatt a kör­nyező „semmibe” vész, míg a robbanás után a szupernóvából maradó neutroncsil­lagok gyorsan eltávolodnak keletkezési helyüktől. Van azonban egy nyom, amit sokkal tovább megfigyelhetünk: minden robbanás hatalmas „buborékot” fúj a kör­nyező csillagközi anyagba. Mi is egy ilyen kb. 300 fényév nagyságú üreg belse­jében vagyunk, amelyet Lokális Buborék­nak hívnak. Ennek sűrűsége jellemzően ezer atom köbméterenként, ami ezerszer ritkább, mint a beágyazó csillagközi gáz, ugyanakkor százezerszer forróbb annál. A NASA rövidesen egy olyan műholdat bo­csát fel, amelynek feladata a Lokális Bu­borék vizsgálata lesz az ultraibolya tarto­mányban. Amennyiben a buborékban si­kerülne egy forró centrumot találni, az minden bizonnyal a legutóbbi közeli szu­pernóva-robbanás helye volna. Az elmúlt néhány millió évben a nap­rendszert körülvevő közeg állapota időről időre kissé megváltozott, ahogy a Nap bolygóival a környező, eltérő állapotú csillagközi felhőkben „tovaúszott”. Jelen­leg egy a környezeténél kissé hidegebb és sűrűbb nyúlványban vagyunk, mely boly­gónkon azért nem okoz veszélyt, mert a napszél és a Nap mágneses tere pajzsként véd bennünket az efféle kisebb anomáliák hatásától. A kozmikus jövőben azonban elképzelhető, hogy a mostaninál sokszor­ta sűrűbb csillagközi felhővel találko­zunk, amelytől a Nap már nem tudna ilyen hatásosan megvédeni. Ekkor a Nap­rendszer belsejébe erős részecskeáramok juthatnának, folyamatosan bombázva a földi atmoszférát. Azt ma még nem tudja senki, hogy egy ilyen kozmikus esemény­nek milyen következményei volnának a klímára és az élővilágra. Az Australopithecusok korában megje­lent égi tünemény az emberiség kialakulá­sa szempontjából jó ómen volt. Kérdés, hogy vajon az-e az emberiség jövője te­kintetében, ugyanis csillagászati megfi­gyelések szerint a Sco-Cen komplexből sűrű csillagközi felhőnyalábok közeled­nek a Nap­rendszer felé... Kővári Zsolt A SZUPERNÓVA-ROBBANÁS HÁROM FÁZISA A csillag magja - miután elfogy benne a fűtőanyag-saját súlya alatt összeroppan. NÉPSZABADSÁG-grafika A mag az összeroppanás sööetkeztében hirtelen felhevül, ami robbanásszerű lökéshullámot indít kifelé. A lökéshullám leszakítja a csillag külső burkát, amely szétszóródik, elkeveredik a környező csillagközi anyaggal. A magból alig néhány kilométer átmérőjű, sűrű objektum, rendszerint úgynevezett neutroncsillag keletkezik. T­udomány a világhálón A tudományos információk mennyisége tizenkét évenként megduplázódik. A nyomtatott sajtó azonban mind nehezeb­ben bírja ezt a növekedést. Egyre bizto­sabbnak látszik, hogy a tudományos publikálás eszköze a papír helyett a vi­lágháló lesz. Ezzel azonban a hagyomá­nyos publikálási folyamat is megválto­zik, ami akár hasznos is lehet egy olyan dinamikus, gyorsan változó területen, amilyen a tudomány. Hiszen itt valóban nagy a veszélye annak, hogy a nem rit­kán hónapokig tartó kiadói procedúra miatt az olvasó már csak akkor értesül valamilyen felfedezésről, amikor az már túlhaladottá vált. A világhálón órák, napok alatt eljut az információ a szakmai közönséghez. Ez­zel kapcsolatban azonban gyakran fel­merül a kérdés: hogyan lehet megkülön­böztetni a valódi tudományt a sarlatán­­ságtól, ha bárki közzé teheti ott írását? - A weben a széles nyilvánosság pó­tolhatja azt a minőségi kontrollt, amit a nyomtatott sajtóban a tradicionális füg­getlen szakértői bírálat, a peer review je­lent - állítja Martin Rees, angol királyi csillagász a New Scientist hasábjain. A hagyományos lektorálás amúgy sem te­kinthető feltétlenül tévedhetetlennek, hiszen előfordult már neves tudományos folyóiratok esetében is, amilyen a Nature vagy a Science, hogy az ott meg­jelent közlemények később helytelen­nek bizonyultak. Az internet mellett szól az az érv is, hogy­­ gyorsasága és könnyű elérhető­sége révén - demokratikusabb és haté­konyabb eszköze a tudományos eredmé­nyek terjesztésének és megvitatásának, mint a nyomtatott sajtó, melynek on­ line változatait is többnyire csak előfizetők olvashatják. Ezzel szemben a világhálón az egyes tudományágak képviselői elol­vashatják egymás nyomtatás előtt álló kéziratait (preprintjeit) is, véleményez­hetik azokat, naprakész információkat szerezhetnek kollégáik (és egyben rivá­lisaik) legújabb eredményeiről. Már több ilyen ingyenes „preprint­­archívum” is működik, közülük a legis­mertebb a Paul Ginsparg által 1991-ben létrehozott fizikai (www.arXiv.org), amely mára e szakterület mellett a mate­matikai és az informatikai publikációk nélkülözhetetlen adatbankja lett. Az ol­dalt naponta negyvenötezren látogatják. A Ginsparg-archívum népszerűsége ellenére az ott tárolt cikkek mintegy het­ven százaléka később megjelenik vala­melyik nyomtatott folyóiratban is. Rees véleménye szerint a nyomtatott tudomá­nyos lapok hamarosan feleslegessé vál­nak. Különösen akkor, ha a világhálón is megvalósul a tartós archiválás lehetősé­­ ge-Szabó Ágnes Júlia Nyers koszt előnyben Chipsben, müzliben, pörkölt magokban a bűnös akrilamid A nemzetközi sajtó legújabb élelmiszer­riadójának botrányköve az akrilamid. Ez a vegyület a szintetikus vegyipar fontos terméke. A belőle előállított poliakrilami­­dokat többek között a szennyvíztisztítás­ban, különféle biotechnológiai eljárások­ban, olajszennyeződések megkötésében alkalmazzák, de felhasználják pl. a papír­­gyártásban és kozmetikai készítmények­nél is. Szemben a végtermékkel, a kiindu­lási anyag, az akrilamid mérgező. Na­gyobb mennyiségben belélegezve vagy a bőrre, nyálkahártyára jutva idegkároso­dást okoz. A gyártás során ezért szigorú munkavédelmi rendsza­bályok betartását írják elő. Kimu­tatták, hogy nagyobb adagjainak hosszabb időn keresztül történő fogyasztása, kísérleti patkányok­nál legalábbis, megnöveli a rossz­indulatú daganatok számát, ezért a rákkeltő anyagok listáján a „ta­lán rákkeltő” anyagok kategóriá­jába sorolták. Ezért is keltett feltűnést és ije­delmet, amikor a múlt év tava­szán svéd kutatók bejelentették, hogy kisebb-nagyobb mennyisé­geit megtalálták egy sor kedvelt és széles körben fogyasztott élel­miszerben. Bebizonyosodott, hogy ezúttal nem valamely tartó­sítószer, adalék- vagy csomago­lóanyag a felelős, az akrilamid a készítmény előállítása során ke­letkezik. A legnagyobb mennyi­ségben növényi alapanyagokból pirítással, pörköléssel, száraz he­vítéssel készült termékekben ta­lálható, nagyrészt függetlenül at­tól, hogy ipari körülmények kö­zött vagy házilagosan állították-e elő őket. A fő bűnösöknek a kü­lönféle chipsek, a ropogósra sült krumpli, a pirított, pörkölt magok (köztük a kávé) és az egészséges diéta sarokköveinek tartott müz­lik, kétszersültek, pirítósfélék bi­zonyultak. Az első ijedtség után svájci, kanadai és angol élelmiszerve­gyészek vetették magukat a témá­ra, és egymástól függetlenül arra a követ­keztetésre jutottak, hogy az ún. Maillard­­reakció játszódik le: magas hőmérsékle­ten a fehérjék és a cukrok kémiai reakci­óba lépnek egymással, ekkor keletkezik az akrilamid. Ennek a mennyisége függ a fehérjét felépítő aminosavaktól (a reakci­óban az aszparaginsav játszik kitüntetett szerepet), a cukor-, pontosabban szénhid­ráttartalomtól (amiben a növényi gumók, magvak bővelkednek) és a felhevített ter­mék nedvességtartalmától is. A száraz környezet különösen kedvez a kártékony anyag keletkezésének. Nosza, nyomban megindult, és máig nem lankad az igyekezet a kevesebb akrilamid-képződéssel járó technológi­ák kidolgozására. A nem kívánatos mo­lekula a „pirítósok” bámulását okozó festékanyagokkal együtt keletkezik, és nagyobb mennyiségben fordul elő az erősebben pigmentált, mély barnára sült, mint a világosabb, sárga vagy aranybar­na termékekben. A szárítást, pörkölést, pirítást tehát alacsonyabb hőfokon vég­zik, és a minőségi követelmények között a színskála világosabb árnyalatait része­sítik előnyben. A lakosság megnyugta­tására ezzel együtt széles körű felvilágo­sítási kampány kezdődött. Az Országos Élelmezés- és Táplálko­zástudományi Intézetben dr. Domoki Já­nos kíséri figyelemmel az akrilamiddal kapcsolatos fejleményeket. Lapunknak elmondta, hogy hazánkban, a megfelelő műszerek hiánya miatt egyelőre nem vizsgálják az élelmiszerek akrilamidtar­­talmát. Ismerve azonban a piaci kínála­tot, feltételezhető, hogy a helyzet nem különbözik lényegesen attól, amit az időközben, számos nyugat-európai or­szágban és az USA-ban elvégzett vizs­gálatok mutattak. Pillanatnyilag a kockázat mértékének és elterjedtségének a meghatározása fo­lyik. Az Egészségügyi Világszervezet szakértői konferenciát rendezett a kér­désről. Erősen megoszlanak a vélemé­nyek arról, vajon az étkezéssel össze­függésbe hozható rákok mekkora há­nyadát lehet az akrilamid rovására írni. Vannak, akik ezt a számot száz közül háromra, s vannak, akik harmincra be­csülik. A biokémiai kutatások szerint az akrilamidot a máj méregtelenítő enzimjei hatástalanítják, le­bontják, s ennek a folyamatnak a során keletkezik egy olyan, az örökítő anyagot károsító mole­kula, a glicinamid, amely végső soron a daganatos átalakulásért felelőssé tehető. Ám ennek a mennyisége, de a hatékonysága is, összehasonlíthatatlanul cse­kélyebb, mint a közismert rák­keltő nitrozaminok vagy a kát­rányszármazékok esetében. Az állatkísérletek eredményei em­berre egyébként is csak erős fenntartásokkal vonatkoztatha­tók, hiszen embernél nagyság­rendekkel kisebb a testtömeg­hez viszonyított káros anyag mennyisége. A közvélemény megnyugtatására szolgálhat an­nak a belátása is, hogy — ismer­ve az emberiség étkezési, kony­haművészeti tradícióit - Promé­theusz ajándéka, a tűz felhasz­nálása óta, valamennyi előttünk járó nemzedék ki volt téve en­nek az ártalomnak. Mindenesetre ismét szaporo­dott eggyel a daganatkeletkezés­ben feltételezhetően szerepet ját­szó ismert veszélyforrások szá­ma. Keletkezési módjának a ki­derítése viszont kezünkbe adta a kulcsot: nem a veszély végleges elhárításához, de a kockázat csökkentéséhez feltétlenül. Ez pedig nem közömbös, hiszen tudni való, hogy az egyéb, nehe­zebben kivédhető vagy egyelőre még nem ismert ártalmak hatásai összegeződ­­nek, egymást erősíthetik. A háziasszony­oknak, a ropogós rágcsálnivalók kedve­lőinek bizonyára nem okoz majd nehéz­séget átszokni a szőkébbre sütött termé­kekre. Annál több okuk lehet aggodalom­ra a dohányosoknak. A cigarettafüstben ugyanis a bizonyítottan rákkeltő kátrány­­tartalom mellett jócskán találtak akril­amidot is, méghozzá a pörkölt-hevített , élelmiszereket nagyságrendekkel megha­ladó mennyiségben. Dr. Gábor Zsuzsa­ ­............nasa— Minél sötétebb a sült krumpli, annál veszélyesebb FOTÓ: BILD DER WISSENSCHAFT ó ízlés, rossz ízlés A Mindentudás Egyetemén a következő előadást Radnóti Sándor esztéta tartja Jó ízlés, rossz ízlés címmel. —Az ember azt gondolná, az ízlés olyan képességünk, ami kezdettől fogva jellemez bennünket. Ön szerint viszont igazán csak a XVII. században merült fel annak az igénye, hogy az egyén önállóan ítélhesse meg, mi a szép és mi nem.­­ Valóban, ekkor érezték úgy az embe­rek, szabadságuk része, hogy akár az egész világgal szemben is kimondhassák, mi tetszik nekik és mi nem. Ezzel együtt pedig azt is fontosnak érezték, hogy má­sok egyetértsenek velük, azaz az ízlés egyben közösséget teremtett. Ebből a két elemből kezdett el kialakulni az ízlés fo­galma, ami eleinte még nem kapcsolódott olyan szorosan a művészetekhez, az esz­tétikához, mint manapság, sokkal inkább az erkölcshöz, a politikához, illetve általá­ban összefüggött a rendi kötelékek meg­bomlásával. A XVII. század közepétől a XVIII. század végéig nincs olyan jelentős filozófus, aki ebben a kérdésben ne mon­dott volna véleményt. Baltasar Grácián spanyol jezsuita szerzetesnél és a francia moralistáknál jelent meg először ez a fo­galom, majd megvolt ennek az angol, francia és német története. Vannak vissza­térő kérdések, például az, hogy az ízlés velünk született tulajdonság vagy tanítha­tó, kialakítható, képezhető. A felvilágoso­dás programjának megfelelően a filozófu­sok többsége úgy vélte, hogy ez részben vagy egészben megtanulható. -Másfél évszázadon keresztül minden jelentős európai gondolkodó foglalkozott az ízlés fogalmával, az azóta eltelt újabb másfél évszázadban viszont ez a kérdés le­került a napirendről. Mi ennek az oka ? - Ez alatt a 150 év alatt úgy gondolták, hogy van egyetlen jó ízlés, és ami ezzel szemben áll, az ízléstelen, az rossz ízlés vagy az ízlés hiánya. Ezzel szemben a XIX. század elejétől egyre világosabbá vált, hogy sokféle ízlés létezik. Ha valami nekem tetszik, a másiknak meg nem, akkor ez nem jelenti azt, hogy a másiknak rossz az ízlése, hanem esetleg csak más. És ettől kezdve ízléspluralizmusról beszélhetünk. A XIX. század második felétől egyre több, egymás mellett élő stílusirányzat alakult ki, miközben az emberek pillantást vetettek a múlt különböző stílusaira is. A gótika és a görög építészet két tökéletesen különböző ízlés, amit korábban mereven különválasz­tottak. Montesquieu még azt állította: a gö­rög a jó ízlés példája, a gótikus meg a rosz­­szé. A XIX. század végén ezt már senki sem merte mondani, sőt utánozni kezdték ezeket a stílusokat. Európa városaiban sor­ra jelentek meg a különböző történelmi stí­lusok utánzatai, és már önmagában ez is azt mutatja, hogy az emberek elfogadták: nem egyetlen ízlés van, hanem ízlések so­kasága. -Az ízlések sokasága tehát végtelen? -Ez kérdés. Az ízlés egyébiránt a XVII. században létrehozta a kritikát, aminek alapja, hogy az ízlésnek vannak „bírói”, ők a kritikusok. Ez a felfogás az­tán a következő évszázadban megválto­zik, az ízlés helyére ekkor a minőségérzék lép. Amikor ugyanis ízlésről beszélünk, biztos, hogy ahhoz a világhoz tartozom, amiben az ízlésem működik. Amikor vi­szont minőségérzékről, akkor a kritika tárgya egészen más világot is megtestesít­het. Elismerem annak minőségét, de nem feltétlen azonos az én ízlésemmel. És a minőségérzék már nagyon sokféle minő­séget el tud képzelni. Hogy végtelen szá­mút vagy végeset, ez valóban kérdés. Va­lószínűleg végeset. Az ízlés és a minőség­­érzék együtt­működik. J. B. Sz. : MINDENTUDÁS EGYETEME Radnóti Sándor Az április 21-i előadás helye és ideje: Műszaki Egyetem, B 28-as nagyelőadó, Magyar Tudósok I körútja 2., 19.30, www.mindentudas.hu

Next