Népszabadság, 2003. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-22 / 118. szám

Júliustól olcsóbb a gyógyfürdő Várhatóan júliustól csökken a gyógy­fürdő-szolgáltatások térítési díja. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a nyár közepétől átlagosan húsz százalékkal magasabb összeggel támo­gatja az orvosok által rendelhető tízféle gyógyfürdő-szolgáltatás árát, cserébe viszont a fürdők csak a 15 százalékos térítési díjat kérhetik a beutaltaktól - tá­jékoztatta a Népszabadságot Bartucz Atti­la, az OEP szóvivője. Azaz júliustól a gyógyfürdőkben nem kérhető a bete­gektől - mint eddig - a belépődíj, a tö­rülköző-használati díj stb. Az érintet­teknek kizárólag csak a receptre írt szolgáltatás 15 százalékát kell megfizet­niük. Például a leggyakrabban igénybe vett termálgyógymedencés terápiáért az országos fürdőkben 85 forintot, a körzetiben 62 forintot, a helyi fürdők­ben pedig 55 forintot kérhetnek a jog­szabály hatálybalépése után. A szóvivő elmondta azt is, hogy szer­dától valamennyi érdeklődő tájékozód­hat az OEP honlapján a társadalombiz­tosító által támogatott gyógyszerek for­galmi adatairól. Mint arról lapunk be­számolt, egy gyógyszergyártó jelezte a hivatal főigazgatójának, hogy egy mun­katársa több millió forintot kért gyógy­szerforgalmi adatokért. A hivatal veze­tője feljelentést tett jogosulatlan adatke­zelés miatt, a rendőrség pedig feljelen­téskiegészítést kért. Az egészségbiztosí­tó a történtek tisztázásáig is nyilvánossá tette a gyógyszerek árára, forgalmazásá­ra vonatkozó adatait. D. A. N. ■ AZ OEP WEBLAPJÁRÓL KIDE­RÜL, hogy például az év első há­rom hónapjában 114 doboz Algopyrin tablettát kaptak térítés­­mentesen a kiskatonák. A köz­­gyógyellátottaknak, akiknek szin­tén nem kell fizetniük az orvossá­gokért ugyanebből a láz- és fájda­lomcsillapítóból 86 464 dobozzal rendeltek az orvosok. A gyógyszer­­támogatásra fordítható keretből csak erre a készítményre több mint 28 millió forintot fizetett ki az egészségbiztosító. Az egyik nép­szerű antibiotikumra, amely árá­nak csak a felét fizeti az OEP, már 18,5 millió forintot hagytak a pati­kákban 3 hónap alatt a betegek. Egységes középiskolai felvételi Előzetes felvételi vizsgát akar bevezet­ni az oktatási tárca a középiskolákba való bejutáshoz - kifogásolja lapunk­hoz elküldött közleményében Keszei Sándor. A Magyarországi Szülők Orszá­gos Egyesületének elnöke szerint a fel­vételi eljárás rendjének ez a szabályo­zása alkotmányellenes és törvénysértő, mivel a központi intézkedés akadá­lyozza a szabad iskolaválasztást. Ezért kezdeményezik a rendelkezés megvál­toztatását.­­ Valóban lesz jövő év január 31-én a 9. évfolyamra jelentkező diákok számá­ra egy központi írásbeli vizsga, de ezen nem kötelező részt venni - reagált erre Sipos János, az oktatási tárca közoktatási helyettes államtitkára. Elmondta: azért szervezik e központi vizsgát, hogy a diá­koknak ne kelljen egy évben öt-hat fel­vételire is elmenniük. Itt a diákok olva­sási, matematikai készségeket mérő fel­adatokat kapnak. A középiskolák el­dönthetik, kérik-e a hozzájuk jelentkező diákoktól a vizsgán való részvételt. - Ha igen, akkor a diák - szerencsés esetben - egyetlen írásbeli után bejuthat a kivá­lasztott iskolába - hangsúlyozta a he­lyettes államtitkár, V. A. D. HAZAI KÖRKÉP NÉPSZABADSÁG 2003. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK 5 Távoznak Taszárról az amerikaiak Elhagyják a taszári bázist az amerikai katonák. A továb­biakról kormányközi egyezte­tés kezdődik szeptemberben. Az Egyesült Államok nagykövetségének védelempolitikai ügyekért felelős má­sodtitkára tegnap Kaposváron bejelentet­te, az amerikaiak elhagyják Taszárt. A repülőteres helyőrséget parlamenti felhatalmazás alapján 1995 végén vették használatba a tengerentúli fegyveresek. A Balkánhoz közeli támaszpont a dél­szláv háborúk idején jelentős utánpót­lásbázissá vált, amely a közelmúltban még a legnagyobb európai légi teherpá­lyaudvar volt: két év alatt 4989 leszál­lással, 55 ezer tonna teher és 55 ezer sze­mély fogadásával. Ide tértek vissza a szabadságra induló katonák és innen látták el utánpótlással az amerikai béke­­fenntartókat. A fegyveres konfliktusok befejezése után az amerikaiak fokozatosan vonják ki egységeiket. Legutóbb a Szaddám Husszein megdöntéséhez való magyar hozzájárulásként értékelődött fel a bá­zis. Itt képeztek ki néhány száz irakit. Az amerikaiak sikeresnek ítélték ezt a mun­kát és hivatalosan is megköszönték Ma­gyarországnak. A fegyveresek távozását a nagykövetség másodtitkára, Keith W. Mines tegnap mégis azzal indokolta, hogy bár Taszár kiválóan megfelel a lo­gisztikai szerepre, „hátránya, hogy sem­miféle kiképzési feladatra nem alkal­mas". Gyenesei István, a Somogy Megyei Köz­gyűlés elnöke szerint két ok miatt csök­ken Taszár jelentősége. Az egyik, hogy a NATO a boszniai békefenntartás, a logisz­tikai kiszolgálás súlypontját délszláv te­rületre helyezi át. A másik okként a ma­gyar belpolitikai helyzetet nevezte. Szavai szerint mind az iraki ellenzékiek kiképzé­se során tanúsított ellenzéki magatartás, mind a katonai kontingens küldése körü­li polémia nagymértékben hozzájárul a repülőtér szerepének csökkenéséhez. A lapunknak nyilatkozó honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc szerint nincs szó arról, hogy az amerikaiak a belpolitikai viták miatti vonják ki csapataikat. Taszár további hasznosításáról Juhász már tár­gyalt a május eleji amerikai látogatásán, erről szeptembertől kormányközi egyez­tetések kezdődnek. Taszár a közeljövőben távozó fegyve­resek helyére amerikai civil kormányal­kalmazottak érkeznek, egyelőre nem is­mertetett logisztikai háttérfeladatok ellá­tására. HASZÁN ZOLTÁN Elmennek a katonák - jönnek a civilek? Paks: folyik a vita a felelősségről A Paksi Atomerőmű Rt. vizsgálatot kér a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségtől (NAÜ) - jelentette be tegnap Kocsis István vezérigazgató. Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója meg­erősítette: az ügynökség várhatóan jú­nius közepén szakértői csoporttal kap­csolódik be a paksi üzemzavar okainak tisztázásába. A csoport elemzi és értékeli az üzemzavart, az eddigi vizsgálati ered­ményeket. Az értékelés kiterjed az atom­energia hivatal hatósági munkájára is. Mint ismeretes, az atomerőmű saját belső vizsgálóbizottsága a napokban be­fejezte a munkáját, és megállapította, hogy kit terhel a felelősség az április 10- én történt súlyos üzemzavar ügyében. A vizsgálat nyomán az erőmű biztonsági igazgatója lemondott, és több különféle beosztású vezetőt alacsonyabb beosztás­ba helyeztek, javadalmazásukat csökken­tették, prémiumukat megvonták. A saját felelősségével kapcsolatban Kocsis István a Kossuth rádió reggeli Krónikájának nyilatkozva tegnap kijelen­tette: „Biztonsági kérdések tekintetében az atomerőmű biztonsági igazgatója nem áll a vezérigazgató hatalma alatt, ha a biztonság bármilyen szempontból sérül, azt a vezérigazgatótól függetlenül köte­lessége intézni, szóvá tenni, és elhárítani a leselkedő veszélyt." Rónaky József erről lapunknak elmondta, hogy az atomtör­vény szerint a biztonságért a Paksi Atom­erőmű Rt. felel, ennek egyszemélyi fele­lős vezetője a vezérigazgató, aki a felelős­ségi köröket azonban másoknak átadhat­ja. Kijelentette, a hivatal személyi döntést nem kommentál és nem bírál, kizárólag szervezeti felelősséget állapíthat meg. A vezérigazgató személyével kapcsolatos döntést legfeljebb a tulajdonos Magyar Villamos Művek Rt. hozhatja meg. A személyi felelősség átruházásával kapcsolatban csak analógiaként is érde­mes felidézni a Legfelsőbb Bíróság egyik áprilisi jogegységi döntését, amely az ál­lamigazgatási szervek vezetőinek felelős­ségével kapcsolatban kimondja, hogy a vezető - jogszabályi felhatalmazás nélkül - hatáskörét nem ruházhatja át másra. Vezetői jogköreinek ellátásával mást is megbízhat, de a beosztottak döntéseiért is övé a felelősség. Illés Zoltán fideszes parlamenti képvi­selő ma a legfőbb ügyésznél eljárást kez­deményez - visszaélés nukleáris létesít­mény üzemeltetésével jogcímen - isme­retlen tettes ellen. Lapunknak elmondta: az atomerőmű működése során az atom­törvényt is megsértette, ezért az Orszá­gos Atomenergia Hivatal vezetőjénél az atomerőmű üzemeltetési engedélyének visszavonását kezdeményezi. Illés sze­rint a vezérigazgatónak távoznia kell. Ö. Z. További vizsgálatok Egerben Megkezdődött a belső vizsgálat az egri kór­házban annak kiderítésére: éri-e hátrányos megkülönböztetés a roma asszonyokat a szülészeti osztályon. MUNKATÁRSAINKTÓL Kovács József, a Markhot Fe­renc Megyei Kórház igazga­tója elmondta: egy hét múl­va várható a belső vizsgálat befejezése, addig arról nem kíván nyilatkozni. Kérdé­sünkre, tudott-e arról, hogy rejtett kamerás felvételek ké­szültek a roma kismamák külön kórterembe helyezé­séről, az igazgató annyit kö­zölt: nincs tudomása ilyen felvételekről. A kórház fenn­tartója a Heves Megyei Ön­­kormányzat. Hompoth Emese, az egészségügyi és szociális iroda vezetője arról számolt be, hogy egyelőre nem tesz­nek lépéseket az ügyben, megvárják a kórházi vizsgá­lat befejezését. A Nemzeti és Etnikai Ki­sebbségijogvédő Iroda (NEKI) nemrég úgy értesült, hogy az egri kórház szülészetén kü­lön szobákba helyezik el a ro­ma asszonyokat. Az üggyel kapcsolatban Iványi Klára, a NEKI szociális referense tu­dósítónknak elmondta: 2001 nyarán bejelentést tett egy kismama a NEKI-hez arról, hogy hátrányosan megkü­lönböztetik a roma asszonyo­kat az egri kórház szülészeti osztályán. Az iroda munka­társai ellátogattak a kórház­ba, ahol teljes tényfeltárást nem tudtak végezni, mert ar­ra nem volt lehetőségük, hogy valamennyi szobába bemenjenek. Azt látták, hogy vannak olyan kórtermek, ahol csak roma asszonyok fekszenek. Az iroda munka­társai interjúkat készítettek cigány asszonyokkal, akik közül többen is azt mondták, hogy bármikor szültek az eg­ri kórházban, kizárólag roma szobatársaik voltak. Mások viszont „vegyes" szobában feküdtek. További súlyos vá­dak fogalmazódnak meg a Magyar Hírlap szerdai számá­ban, amely „Erőszakkal steri­lizáltak magyar romákat?" címmel közölte a Roma Sajtó­­központ összeállítását. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Bíróság - derül ki a cikk­ből - jogerősen elutasította annak a roma asszonynak a keresetét, aki azt állította: úgy sterilizálták, úgy szerez­ték be ehhez a beleegyezését, hogy azt sem tudta, mit jelent maga a szó. Az Európai Ro­ma Jogok Központja (ERRC) 44 magyarországi roma asz­­szonyt kérdezett meg, és - úgymond - kilenc sterilizá­ciós ügyet regisztrált. „Ezek közül négy esetben megálla­pítható, hogy olyan jóváha­gyással történtek meg, ame­lyekben a kezeltek számára nem adtak teljes körű és megfelelő információt". Bizonyítékok az összeállí­tásban nem találhatók. La­punk úgy tudja, a jogvédő szervezetek körében is megfo­galmazódott az a vélemény, hogy a hasonló kijelentéseket a jövőben meggyőzőbb érvek­kel kell alátámasztani. Vízügyi vezetőváltások MUNKATÁRSUNKTÓL Négy vízügyi igazgatóság vezetője távo­zik a posztjáról a közeljövőben. A székes­­fehérvári Közép-dunántúli, a szegedi Alsó-Tisza-vidéki, a pécsi Dél-dunántúli és a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki igaz­gatóság első emberei azért távoznak, mert túllépték a nyugdíjkorhatárt. Az érintettek egyike, Szabó Mátyás tudósí­tónknak megerősítette: nyugdíjba készül vonulni a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság éléről, július 1-jétől. A víz­ügynél négy évtizedet eltöltő szakem­bernek lehetősége lett volna már koráb­ban megkezdeni nyugdíjaséveit, de távo­zását nem akarta a kormányváltáshoz időzíteni. Szabó hangsúlyozta: a balatoni miniszteri biztosságról nem kíván le­mondani, feltéve, hogy a kormány to­vábbra is igényt tart munkájára. Török Imre György 2001 júliusában vál­totta elődjét az Alsó-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság igazgatói székében. A szakember - aki kinevezéséig főmérnök­ként és műszaki igazgatóhelyettesként dolgozott, s 2000 márciusától nyugdíjas­ként látta el igazgatói feladatait - hivata­losan még nem tud megbízásának visz­­szavonásáról. Szappanos Ferenc pécsi A kötelező átminősítés több mint 25 százalékos béremeléssel, a szaktárca számára pedig évi egymilliárd forintos többletkiadással járna. Igazgató ugyanakkor tudósítónknak úgy nyilatkozott: a tárca illetékesei február­ban mind a négy érintettel egyeztették a vezetőváltási terveket. .A jelenlegi elkép­zelések szerint hamarosan kiírják az igazgatói pályázatokat, hogy az új veze­tők július 1-jén elfoglalhassák a posztju­kat. Erre annál is inkább szükség lenne, mivel a szaktárca tavaly bejelentett át­szervezése kapcsán várhatóan még az idén megkezdődik az egységes környe­zetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság megszervezése. A minisztériumnak­­ a közeljövőben egy másik „vízügyes" problémát is ke­zelnie kell. Az Alkotmánybíróság egy ta­valyi döntése szerint alkotmányellenes az a szabályozás, amely szerint a tizen­két vízügyi igazgatóságon dolgozó mint­egy ötezer szakember nem közalkalma­zott, hanem köztisztviselő. A kötelező át­minősítés több mint 25 százalékos bér­emeléssel, a szaktárca számára pedig évi egymilliárd forintos többletkiadással jár­na, amelynek egyelőre nincs fedezete. Szombathelyi levél Gyurcsánynak TUDÓSÍTÓNKTÓL Levelet küldtek tegnap Gyurcsány Ferenc sportminiszternek a szombathelyi köz­gyűlés MDF-Fidesz-frakciójának tagjai. Ebben azt kérdezik, mikor kapja meg a város azt az egymilliárd forintos állami támogatást, amit januárban Jánosi György korábbi miniszter személyesen ígért az új sportcsarnok építéséhez. A le­vélben kifejtették: a minisztercsere miatt bizonytalannak érzik a sportcsarnok megépítését. Feiszt György (SZDSZ) al­polgármester az üggyel kapcsolatban tu­dósítónknak elmondta: a városi képvise­lők tisztában vannak a leendő sportcsar­nok finanszírozásával, ütemezésével, és erről többször kaptak tájékoztatást. Sze­rinte az egymilliárd forintot akkor kap­ják meg, amikor azt a beruházás tervezé­se, kivitelezése indokolttá teszi. HIRDETÉS ■ ■­­ _ . mm ' 'm l"% m"9 1 | Virágozzék aZ ŰZI­EL! Magyarország legjelentősebb ipari-üzleti fóruma átlátható struktúrával, színvonalas kísérőeseményekkel várja Önt. www.industria.hu, e-mail: industria@hungexpo.hu Nemz HUM50W3

Next