Népszabadság, 2003. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-05 / 103. szám

NÉPSZABADSÁG A génkezelés veszélyei Ismét a génkezelt élelmiszerek egészségkárosító hatásaira fi­gyelmeztet egy Nagy-Britan­­niában élő magyar tudós. MTI-JELENTÉS Pusztai Árpád, aki 1987 óta a Skót Tudo­mányos Akadémia tagja, a héten olyan további kutatási eredményeket tesz köz­zé, amelyek alátámasztják korábbi meg­állapításait. A magyar tudós a The Sunday Timesnk azt mondta: kiderült, hogy a génkezelt élelmiszereket soha nem vetet­ték alá nyilvános élelmiszer-biztonsági és humán-egészségügyi teszteknek, ugyan­akkor egyre több vizsgálat utal arra, hogy az ilyen élelmiszerek veszélyesek is lehet­nek - mondta Pusztai. A lap szerint a Brit Élelmiszerszab­­vány-ügyi Hivatal (FSA) által elvégzett különvizsgálatok is alátámasztják a ma­gyar tudós egyes figyelmeztető megálla­pításait. Az FSA eredményei azt mutat­ják, hogy a génkezelt haszonnövények DNS-e hatással lehet az emberi és állati bélflórára, ami felveti annak lehetőségét, hogy a növények megváltoztatott geneti­kai tulajdonságai átkerülhetnek a bakté­riumokba, például ellenállóvá téve őket az antibiotikumokkal szemben. Ez el­lentmond a biotechnológiai cégek azon korábbi közléseinek, amelyek szerint a génkezelt növények DNS-e az elfogyasz­tás után gyorsan lebomlik a bélrendszer­ben - írta a The Sunday Times. Pusztai Árpád, a MTA Biokémiai Inté­zetének volt munkatársa 1956-ban ván­dorolt ki Nagy-Britanniába, 1963-ban meghívták Aberdeenbe, ahol a Rowett Research Institute kutatójaként géntech­nikai vizsgálatokat végzett. Világhírnév­re akkor tett szert, amikor 1998 nyarán egy tévéműsorban - alig néhány mon­datban - ismertette, hogy vizsgálatai sze­rint a génkezelt élelmiszerrel táplált pat­kányok súlyos fejlődési, szervműködési és egyéb rendellenességeket mutattak. Ebből komoly botrány kerekedett. Pusztait a génkezelt élelmiszerekben ér­dekelt cégek és a tudományos közvéle­mény is azzal vádolta, hogy idő előtt és egyeztetés nélkül tette közzé vizsgálati eredményeit. Kairói házomlás: hét halott MTI-JELENTÉS Heten lelték halálukat Kairóban, amikor vasárnapra virradóra összeomlott egy lakóház.. A mentők egy négy év körüli kislányt élve kimentettek a romok alól. A hétemeletes épület, amelyben 11 család élt, az egyiptomi főváros egyik zsúfolt munkáskerületében omlott ösz­­sze. A mentőalakulatok vasárnap nap­közben is folytatták a kutatást esetleges túlélők után. A kimentett kislány sérülései súlyo­sak. Rajta kívül legalább nyolc személy sebesült meg, négyük állapota súlyos. További nyolcan sértetlenül úszták meg a tragédiát. A mentők túlélők után kutatnak Földre szállt az űrbázis legénysége Öt hónapos űrben tartózkodás után, a kijelölt helytől négy­száz kilométerre landolt a háromtagú orosz-amerikai legény­ség, a leszállás előtt néhány perccel a központ elvesztette a rá­diókapcsolatot az űrhajósokkal. SZALAI ZOLTÁN MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNK Nem minden izgalom nélkül, de végül sikeresen földet ért a Szojuz űrhajó kap­szulája, amely az Alfa űrállomás három­tagú régi legénységét szállította. A mo­dul a kazahsztáni Bajkonur melletti si­vatagban az előzetesen kijelölt helytől több mint négyszáz kilométerre landolt. A két amerikai és egy orosz űrhajós ke­resésére 15 repülőgépet és ötven gépko­csit vetettek be. A mentőcsapat munká­ját nehezítette, hogy a leszállás előtt né­hány perccel a központ elvesztette a rá­diókapcsolatot, így lehetetlen volt meg­állapítani az űrkapszula pontos helyze­tét. Végül kétórás megfeszített keresés után megtalálták az asztronautákat, akik addigra már kinyitották a leszál­lóegység ajtaját. Ken Bowersox és Don Pettit egyébként az első olyan amerikai űrhajósok, akik nem a NASA tulajdonában lévő eszköz­zel tértek vissza a Földre. Mint ismeretes, a Columbia februári katasztrófája után valamennyi amerikai űrrepülőgép a földre kényszerült, így az Alfa legénysé­ge csak a Szojuz orosz űrhajó segítségé­vel térhetett vissza. Mivel azonban a Szo­juz leszállóegységében jóval szűkösebb a hely, mint az amerikai űrrepülőgépben, így a kozmonauták személyes holmijai­nak nagy része az Alfán maradt. Bowersox és Pettit, orosz kollégájuk­kal Nyikolaj Budarinnal több, mint öt hó­napot töltöttek az űrben. A múlt héten az Alfára érkezett váltás előreláthatóan októberig marad. Már a helikopter biztonságában KULCSSZEREPBEN AZ SZOJUZ TMA-2 A Szojuz TMA-1 visszatérésé­vel lezárult az nemzetközi űr­állomás-program kényszerű­en módosított fejezetének el­ső szakasza. Bár a Columbia nem vett részt magának az űrállomásnak az építésében - még olyan dokkolóberen­dezése sem volt, amellyel ki­köthetett volna a Föld körül mintegy 400 kilométeres ma­gasságban keringő bázison­­, a hét űrhajós halálát követelő tragédia miatt a másik három siklót sem engedik indulni legalább az őszig, márpedig az állandó legénységek váltá­sát eddig űrsiklókkal bonyolí­tották. A mostani - egyelőre még bizonytalan ideig tartó átmeneti időszakban - az asztronautákat Szojuzokkal utaztatják oda és vissza. Ez az orosz űrhajótípus eddig is kulcsszerepet játszott az űr­állomásprogramban. Szojuz szállította 2000 októberében az első állandó legénységet az űrbázisra (ISS), és azóta a háromszemélyes űrhajók mintegy mentőcsónakként várakoznak az ISS-en, azaz egy Szojuz folyamatosan az űrállomáshoz csatlakoztatva készen áll arra, hogy vészhely­zet esetén vissza tudja szállí­tani a mindenkori állandó le­génység három tagját. Bizton­sági megfontolásokból azon­ban a Szojuzokat félévente le­cserélik. Ez a csere egyébként épp most lett ismét időszerű. A mostani űrhármast váltó orosz Jurij Malencsenko és az amerikai Edward Lu Szojuzzal repült az űrállomásra, ame­lyen a következő váltásig, az­az október végéig, november elejéig tartózkodik. Ha idő­közben nem változik a kény­szerű program, ugyanazzal a Szojuz TMA-2-essel térnek vissza, amelyikkel az ISS-re utaztak, majd őket is egy amerikai-orosz űrhajósduó követi. A hazatért csapat­­ az ameri­kai Kenneth Bowersox és Do­nald Pettit, valamint az orosz Nyikolaj Budarin - a kénysze­rű menetrend nyomán most először az űrállomás üzemel­tetése során, nem űrsiklóval, hanem a vészhelyzet esetére a tavaly ősszel az ISS-hez csa­tolt Szojuzzal szállt le Ka­zahsztánban. Eddig egyéb­ként egyetlen amerikai állam­polgár, a világ első űrturistája, Dennis Tito landolt orosz űr­hajón, hivatásos amerikai asztronauta a mai napig nem. Földrengés után vizsgálat MTI-JELENTÉS Újabb 14 gyerek holttestét emelték ki szombatra virradóra a kelet-törökorszá­gi Celtiksüyüben, ahol a csütörtöki, a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés összedöntött egy négyemele­tes kollégiumot. Eddig 63 gyerek földi maradványait találták meg, míg 114-et élve sikerült ki­menteni. Egy, a mentéseket koordináló tiszt szerint még legalább 27, a romok között rekedt gyerek után kutatnak. Az épület összeomlását konstrukciós hiba okozta. Zeki Ergezen közmunka- és lakásügyi miniszter vizsgálatot indítta­tott az építők ellen. Török sajtójelentések szerint az iskola építőjét tavaly egy évre eltiltották az állami pályázatoktól, pénz­ügyi szabálytalanságok miatt. A Bingöl városában létrehozott vál­ságstáb adatai szerint a földrengésben 140-en vesztették életüket, a sebesültek száma 520 - jelentette az Anadolu török hírügynökség. A városban szombatra visszatért a nyugalom, miután pénteken összecsa­pások voltak a földrengés károsultjai és a rendfenntartó erők között. A zavargá­sokban az AFP szerint legalább tízen megsebesültek. A válságbizottság beje­lentette, hogy péntek este 4320 sátrat osztottak ki, és szombatra kiegészítik ezt a számot 7000-re. ­ Újabb SARS-áldozatok Kínában Kínában továbbterjed a SARS. A világszerte mintegy 6500 nyilvántartott fertőzött közül 443 ember életét oltotta ki a heveny légúti tünetegyüttes. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Kína hozzájárult, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői Tajvanra utazzanak az atípusos tüdőgyulladással (SARS) kapcsolatos helyzet tanulmányo­zására. A közleményt az Új Kína hírügy­nökség adta ki. A jelentésből semmiféle további részlet nem derült ki, így az sem, hogy mikor utazhatnak a WHO szakér­tői. Bejelentették, hogy a SARS terjedése miatt Észak-Korea felfüggeszti a légi for­galmat Kínával. Már törölték a Pekingbe és Senjangba tartó járatokat. A kínai hatóságok újabb két hétre taní­tási szünetet rendeltek el az általános és a középiskolákban, hogy ezzel is gátolják a járvány terjedését. Kínában két hete zár­ták be az iskolákat annak reményében, hogy május 7-én - miután úrrá lesznek a SARS-vírus okozta kór terjedésén - foly­tathatják a tanítást. A tervek szerint a kényszerű tanítási szünetben a televízió és az internet segítségével igyekeznek az oktatás folyamatosságát fenntartani. Kínában hét, Tajvanon és Szingapúr­ban összesen két ember halt meg a he­veny légúti tünetegyüttesben (SARS) szenvedő betegek közül, miközben Indiá­ban újabb megbetegedést jegyeztek fel, és egy Hongkongban kikötött malajziai tar­tályhajó 24 fős legénységéből tízen mutat­koztak az atípusos tüdőgyulladás tünetei. A világszerte mintegy 6500 nyitvántar­­tott fertőzött közül 443 ember életét oltot­ta ki a heveny légúti tünetegyüttes azóta, hogy novemberben először ütötte fel fejét a kínai Kuangtung tartományban. Kínában a hét újabb áldozat közül né­gyen Pekingben hunytak el. A kínai fővá­ros a világ legfertőzöttebb települése, ahonnan vasárnap 69 további megbete­gedést jelentettek, miközben a kelet-ázsi­ai ország egész területéről 163 újabb fer­tőzésről számoltak be. Kínában mostaná­ig 197 ember életét követelte a rejtélyes kór, és 4125 fertőzöttet tartanak számon. Hongkongban 5 újabb ember vesztette életét és 8 további megbetegedést jelen­tettek. A különleges közigazgatási terüle­ten a járvány megjelenése, március köze­pe óta 184-en haltak meg, fertőzöttként 1629 személyt tartanak nyilván. Hongkongban vasárnap kikötött egy malajziai zászló alatt hajózó tanker, mi­után 24 fős legénységének csaknem felén - tíz emberen - az atípusos tüdőgyulla­dás tünetei mutatkoztak. A Reuters jelen­tése szerint tengerjáró hajón most tört ki először ilyen méretekben a járvány. Az atípusos tüdőgyulladás terjedése miatt a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség elvette Kínától a szeptember 23. és október 11. között esedékes női labdarú­gó-világbajnokság rendezési jogát. MOZAIK 2003. MÁJUS 5., HÉTFŐ 21 Magyar filmsiker Brüsszelben MTI-JELENTÉS Brüsszelben az Európai Filmfesztiválon az ünnepélyes eredményhirdetést szom­bat este tartották: a fesztivál nagydíját, az Írisz-díjat a Szép napok című magyar filmalkotás, Mundruczó Kornél első alko­tása nyerte. A Szép napok ezenkívül el-­­­nyerte a francia nyelvű közszolgálati tele­vízió, az RTBF különdíját is. Az RTBF má­sodik csatornája be fogja mutatni a Szép napokat, és tízezer euróval támogatja a film forgalmazását Belgiumban. A fesztiválon - amely az európai tehet­ségeket igyekszik támogatni - 15 játék­film versengett a díjakért. A versenyprog­ramra csak első- vagy második filmes rendezők alkotásait válogatták be. Az idei programban két magyar film is sze­repelt, a Szép napok mellett Pálfi György Hukkle című műve. A nemzetközi zsűri indoklása szerint Mundruczó filmalkotása a magukra ha­gyott fiatalok különösen nehéz, sodródó élethelyzetének mélyen humánus és megrázó bemutatásával érdemelte ki a nagy díjat. Operák egymás között SZÁSZI JÚLIA BÉCSI TUDÓSÍTÓNK Az arra rászoruló zenés dalszínházak konkrét megsegítésén kívül a párbeszéd is fontos célja a Bécsi Operaház által kez­deményezett délkelet-európai opera­igazgatói konferenciának, amelyet a hét végén immár másodszor tartottak az osztrák fővárosban. Szinetár Miklós, a Ma­gyar Állami Operaház igazgatója el­mondta, hogy három operaház is megke­reste kooperációs tervekkel. Prága a kis­városi Lady Macbeth közös színrevitelét vetette fel, s mivel ez iránt már Róma is érdeklődött, elképzelhető egy hármas együttműködés is. Szó lehet Budapest és az Aix-en-Province fesztivál közötti kap­csolatokról: a mostani bécsi találkozón je­len volt Éva Wagner-Pasquier intendáns is. Zágráb is keresi az együttműködés le­hetőségeit Budapesttel. A bécsi Opera és a Deutsche Bank kul­turális alapítványa kezdeményezésére ta­valy létrejött együttműködés egy év alatt intézményesült. Az együttműködés szándékát rögzítő megállapodás három évre szól, s a 600 ezer eurós pénzügyi alap felét a Deutsche Bank, 220 ezer eurót az osztrák költségvetés, 80 ezret pedig Svájc ad. A pénzből a fiatal énekesek kép­zését támogathatják, a pályakezdőknek gázsikiegészítést biztosít az alapítvány. Ebből az összegből fedezik a legrosszabb állapotban lévő operaházak sürgős állag­­megőrzését. Nem utolsósorban pedig tá­mogatják a kooperációs terveket. »i ■ ÉTELMÉRGEZÉS HORVÁTORSZÁGBAN A horvátországi Sibenikben magas lázzal, gyomorrontással több tu­cat szállodavendéget vit­tek kórházba, de közöt­tük nincs magyar beteg. Jelenleg harminc magyar turista tartózkodik Hor­vátországban a közép­­dalmáciai, sibeniki Solaris szállodaközpont Mirage szállójában, de a gyomorrontásos vagy ví­rusos fertőzéses tünetek­kel kórházba szállított vendégek a központ más szállodáiban üdültek. Összesen harminc be­tegről szólnak a híradá­sok, az érintettek főleg horvátok és szlovének. A sibeniki kórházban egy beteget a fertőzőosztá­lyon tartottak további kezelésre, az ügyeletes orvos szerint azonban nem atípusos tüdőgyul­ladásra utaló tünetekkel. A HINA horvát hírügy­nökség első híre szerint a betegek túlnyomó többsége valószínűleg ételmérgezést kapott.

Next