Népszabadság, 2003. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-03 / 102. szám

NÉPSZABADSÁG Komposztország nem felejt Aki lépte már át a csehszlovák-magyar határt gyerekként három kiváló minősé­gű téli dzsekiben egy Skoda hátsó ülé­sén szorongva, az pontosan tudni fogja, miről beszélek. A KGST-n belüli csempé­szés lehetetlenné tette, hogy kiélvezhes­sük sajátos kis rezervátumunkat, a nyu­gati határról most nem is beszélve, mert arrafelé alapjáraton is egy frász volt az átkelés, emberarcú kormányaink gon­doskodtak róla, hogy bűntudatunk le­gyen pusztán amiatt, hogy kapitalista földre tesszük a lábunkat, mindenkinek éreznie kellett, hogy tulajdonképpen hi­bát követ el, amikor Ausztriába indul, csak most, éppen, ideiglenesen, ezért a lépésért nem büntetik meg, illetve nem biztos, de az utolsó pillanatig kétséges az egész. Nem mondom, hogy a három­évenkénti kislisszolással olyan nagy ru­tint lehetett szerezni. De a baráti, testvéri és egyéb szom­szédos országok megközelítése tulaj­donképpen nem volt afféle vasárnapi hazaárulás, csak az elrejtett Béres csep­pek, Botos korcsolyák és érdekes állagú melegítőfelsők adták meg az alaphang­ját, majd rögtön a második nyomás, az alapvetően magyarok által lakott határ menti települések sora, ahol viszont hi­vatalosan már külföldiek laktak: cseh­szlovákok, szovjetek és jugoszlávok, az egész úgy volt stiches, ahogy volt, ro­hantunk inkább mindig vissza, vagy to­vább, Lengyelországba, a traumák nél­küli földre, ahol valamiért nem utáltak minket annyira. A fenti okok közül egyedül a KGST szűnt meg, nem csoda tehát, hogy az utazók jelentős része továbbra is nyir­kosra stresszeli a műbőr kalapját, ami­kor egy határátlépő felé közelít, nem be­szélve az azóta kiépülő okokról, melyek miatt továbbra sem egyértelmű hallgati a szomszédos országokba menni. Honfitársainknak továbbra is meg­győződése, hogy a határőr azért áll a ha­táron, hogy ne engedjen ki minket, neki boldogságot ez okoz, életének értelmet ez ad. A negyven év feletti magyarok nagy részének már soha az életben nem lesz egyértelmű, hogy a határátlépés szolgáltatás, ami alanyi jogon jár neki, ők valószínűleg életük végéig izegni és mozogni fognak a határokon, gyanúsan viselkednek akkor is, ha nincs semmi el­vámolni valójuk, ha nem járt le az útle­velük és nem körözi őket az Interpol. Ez ellen semmit sem lehet tenni, ki kell halnunk, aztán elmúlik az egész, tempósan nő fel körülöttünk egy nemze­dék, amelynek fogalma sincs, miről be­szélek, na az övék lesz a jövő, pedig nem is voltak úttörők. Ők például tudni fogják, hogy a vám­tisztek és egyszerű vámosok mit keres­nek, nem úgy, mint én és sorstársaim, akik még mindig azt hiszik, hogy a cso­magok között matató egyenruhás azna­pi hangulatától függ, mit sorol tiltott áruk közé, és mit enged át nagyvona­lúan, de a hangsúly mindenképen az át­engedésen: hogy ez, amelyet vagy meg­ad, vagy nem, hangulatától, szimpátiájá­tól és a pillanatnyi politikai helyzettől függően, mi pedig a végtelenségig ki­szolgáltatott vesztesek szerepében nyi­­togatjuk neki bőröndjeinket. Mások persze a traumák keleten és nyugaton. Exszocalista szomszédainkhoz küldetéstudattal és megfelelő mennyisé­gű lenézéssel indulunk, mi vagyunk az anyaország, egy relatív működő gazda­ság nagykövetei, míg vendéglátóink szlo­vákok, románok, szerbek különböző okokból azt a tévképzetet keltik bennünk, mintha lenne mire verni a habot. Nyugaton a helyzet változatlan: sze­gények vagyunk, rosszul öltözünk és rosszkor szólalunk meg sajátságos nyel­vünkön, amiről lemondani - még időle­gesen - sem tudunk, ehelyett inkább a frusztráltak magabiztosságával, azaz hangerővel és mutogatással vívjuk ki a házigazdák jogos lenézését. Persze, nem a határon, ott még min­dig általános hunyászkodás és gyomor­görcs dívik, hogy aztán az első pihenő­helyen előtörhessen a felszabadult sült csirke fogyasztással egybekötött meg­könnyebbülés. Ilyenkor a földre kell dobni a zsíros papírt. PARA-KOVÁCS IMRE Takarítás az erőműben hétvége Tragikus, hogy az USA, amely a második vi­lágháború után oly sokat tett a világ gyar­mati iga alól való felszabadításáért, most neokolonialista hatalomként lép fel. Még tra­­gikusabb, hogy az ENSZ megszületésénél bábáskodó Amerika most tagadja, magának sajátítja ki a világszervezet erőszak-monopó­liumát, a nemzetközi jogba ütköző, erkölcste­len támadóháborút folytat Irakban, mondot­ta lapunknak a 75 éves Hans Küng német teológiaprofesszor, a Vatikán dogmatikus po­litikájával szembeforduló eretnek, a világer­­kölcs-elmélet (Welterhos) kutatója. Hans Küng DUNAI PÉTER jön, professzor úr 1984-ben úgy fogalma­zott, ám a vallások között nincs béke, nem lé­tezhet világbéke sem. Ma, csaknem húsz évvel későbben, az iraki véres események idején kö­zelebb áll a világ az általános békéhez, vagy mégis annak a Samuel Huntingtonnak lesz igaza, aki civilizációk közti háborúkról beszél? - Időközben mindkét eshetőség sokkal konkrétabbá, kivehetőbbé vált. A világ­­politikai alternatíva kikristályosodott: ké­pesek vagyunk-e rá, hogy a nemzetközi kapcsolatok új feltételrendszerében foly­tassunk olyan politikát, amelyet már nem a konfrontáció, az agresszió, a visszavá­gás vágya jellemez, hanem a megértés, együttműködés, az integráció. A másik eshetőség, visszaesünk a régi paradigmá­ba, amely Európában 1945-ig az egész új­kort jellemzően számtalan háborúhoz, vérontáshoz, könnyekhez vezetett. A leg­újabb fejlemények tükrében ez az alterna­tíva azokban is tudatosult, akik ezt eddig nem látták egészen pontosan. Az ered­mény azonban mindeddig ambivalens. Egyfelől lehetőség nyílik, hogy az EU-ban nagy sikert aratott, az Európai Uniónál tágabb közösséget, az OECD-országokat is átfogó körülmény, hogy ötven éve nincs háború, tehát, hogy ez a paradigma a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, a vi­lág valamennyi konfliktusokkal terhelt régiójában megvalósuljon. A második út ismét az olajért, a hatalomért, az uralo­mért vívott háborúk útja. Ha az ember ezt a második lehetőséget választja, akkor Huntingtonnak ad igazat, hogy mindez egyre inkább a clash of civilisations, a kultúrák harcát foglalja magában. Ám megjegyzem, az iraki konfliktus önmagá­ban politikai, katonai, gazdasági, de nem vallásháborút jelent.­­ Annak ellenére sem, hogy mindkét fél, Szaddám Huszein és George W. Bush egy­aránt Istenre hivatkozott? - Mindkét esetben az Isten nevével va­ló szörnyűséges visszaélésről van szó. Szaddámról közismert, hogy csak akkor fordult a valláshoz, amikor bajba került, védekezésre kényszerült. Bushnak ko­rábbi alkoholizmusából való kigyógyulá­sa, vallási megtérésélménye kapcsán kül­detéstudata van, Istentől származtatja, hogy elnök lett. Nem tudom elképzelni, hogy Isten ezt a háborút akarná, vagy hogy egyáltalán háborút akarna. Amikor Bush Amerikát felszólítja, imádkozzon katonáiért, ez az ima nem a békéért, ha­nem a háborúért szól. - Amit Amerika már megnyert... - Amerika katonailag megnyerte, de politikailag elvesztette a háborút. Wa­shington hajmeresztő politikája miatt az Amerika iránti bizalmi válság már most nagy, és ez az USA-ra évekig ki fog hatni, akárcsak a vietnami háború. Én továbbra is Amerika barátja, de a Bush-politika el­lenzője maradok. Előttem van egy John F. Kennedyvel való 1963-as találkozásom. Kennedy testesíti meg számomra azt, ho­gyan kell egy fenyegető helyzetet megol­dani. Emlékszik a kubai válságra, amikor az oroszok rakétáikat Kubába telepítet­ték? Nos, Kennedy elnök nem hallgatott a héjákra, akik katonai csapásmérést java­soltak neki. Okosan rávette az oroszokat, hogy vigyék el a rakétáikat Kubából, ami­vel hatalmas erkölcsi győzelmet aratott.­­És ha Bushnak mégis igaza van? Ha Irak mégis fenyegetést jelentett a számára?­­ Amit az USA kirobbantott, az meg­előző háború. Olyan támadásveszélyre hivatkoznak, amely nem dokumentálha­tó. Épp ellenkezőleg, ami eddig bebizo­nyosodott: az amerikai és a brit külügy­miniszter által előterjesztett bizonyíté­kok hamisítványok. Az ENSZ-ellenőrök Irakban nem találtak semmi lényegeset. Egy nemzet véleményem szerint csak ak­kor védekezhet háborúval, ha megtá­madják, vagy közvetlen támadásveszély fenyegeti.­­ Irak miatt manapság sokan bojkottálják az amerikaiakat. Ez lenne a megoldás? - Az emberek világszerte frusztráltak, és ezt kifejezésre is juttatják, aminek a ha­tását hiba lenne alábecsülni. A morált, a nemzetközi jogot nem lehet büntetlenül megsérteni. Én továbbra is utazom Ame­rikába, de nem hallgatom el az ellenvéle­ményemet. És nem fognak kifütyülni. Ősszel jártam az USA-ban, előadásokat tartottam, kritizáltam Bush politikáját. Mindenütt hatalmas tapsot kaptam. Még mindig a demokratikus, humánus, béke­szerető Amerikában, és nem ebben a csak a katonai hatalomra építő arrogáns szu­perhatalomban hiszek.­­ Az arab világban izzanak az Amerika-elle­­nes érzelmek, dzsihádról beszélnek, de maguk az irakiak is vallásháborúnak fogják fel a tör­ténteket.­­ Amikor Bush jámbor kereszténynek állítja be magát, sok mozlimban azt a be­nyomást keltheti, hogy a kereszténység harcol az iszlám ellen. Remélem, jócskán akad olyan mozlim, aki tudja, nem a ke­reszténység támad Irakra, hanem az amerikaiak.­­ Az iraki háborút mindeddig szinte példátlan méretű nemzetközi összefogás utasítja el. Or­szágok, pártok, civil szervezetek, egyházak emeltek szót ellene... - ...ami abban is megmutatkozik, hogy a pápa, valamennyi nagy keresz­tény egyház, egyházfő, a moszkvai pátriár­kától a canterbury érsekig, a genfi egyhá­zak világtanácsáig, az amerikai egyházi tanácsig - mindenki szembefordul ezzel a katonai kalanddal, mint ahogy én is kezdettől fogva elleneztem ezt a háborút. Biztos vagyok benne, az irakiak tudják, a keresztény egyházak elvetik a háborút. A pápa belpolitikájával kapcsolatos ismert ellenvéleményem nem akadályoz meg abban, hogy a szentatya ez irányú külpo­litikáját teljes egészében támogassam.­­ Ön a világethosz kutatója, hogyan látja azt az ellentmondásos és érdekes vitát, amely ma Németországban annak kapcsán robbant ki, hogy a rendőrség, egy kisfiú élete védelmében, kínzással fenyegette meg annak elrablóját, mint kiderült, hidegvérű gyilkosát. Szabad-e egy magasabb rendű jogi elv, például a tizen­egy éves frankfurti kisfiú, Jakob élete meg­mentésére feláldozni egy alacsonyabb fontos­ságú jogi elvet, az emberi méltóság védelmét, a kínzás tilalmát? - Kevés kivétellel minden jogtudós, ethoszkutató egyetért abban, hogy a kín­zás semmilyen körülmények között nem fogadható el, a cél nem szentesíthet meg­engedhetetlen eszközöket. És itt az ajtót csak egy résnyire kinyitni alapjában azt je­lentené, ismét a régi módszereket alkal­mazzuk, amelyek az emberjogokat sértik. Ezt ki kell mondani, miután Izrael állam­ban ilyen kínzási módszerek újból és újból felbukkannak és Amerikában is hallani hasonlókról, amelyeket az elfogott táli­­bokkal és al-Kaida-tagokkal szemben al­kalmaznak például Guantánamón, a tá­maszpontjukon. A jelenlegi világpolitikai helyzet, horizont meglehetősen sötét, de meg vagyok róla győződve, mindennap új lehetőségek tűnnek fel. Az amerikai fák sem nőnek az égig, és a diktátorok is ész­re fogják venni, hogy az uralmuk véges, annak bealkonyulásával kell számolniuk. Berlin, 2003. május Isten nem akarhat háborút Beszélgetés Hans Küng professzorral 2003. MÁJUS 3., SZOMBAT 5 ■ Két elv, ami a világ erkölcsi alapjául szolgálhat Hans Küng (75) svájci teológia- és filozófiaprofesszor a ró­mai egyetemen, a párizsi Sorbonne-on, a francia főváros ka­tolikus intézetében tanul. Eredeti, a sok száz éves katolikus dogmákat, a pápa tévedhetetlenségét megkérdőjelező eret­nek gondolkodásmódja szembeállítja a főpapság, a pápai apparátus nagy részével. 1979-ben a Vatikán nyomására még az egyházi tanítási jogot is megvonják az akkor már vi­lághírű Küngtől, kiteszik a tübingeni egyetem katolikus­teológiai fakultásáról, ám hívei elérik, hogy megőrizze posztját, immáron függetlenedve, közvetlenül az egyetemi szenátus alá rendelve. 1996-ban nyugdíjba megy, a Világ­ethosz Alapítvány (Stiftung Weltethos) vezetője lesz. Küngöt felháborítja Róma konzervatív véleménye olyan időszerű kérdésekről, mint az abortusz, a fogamzásgátlás, a homoszexualitás, vagy az eutanázia. Úgy véli, a pápa - aki­vel egyébként sok kérdésben egyetért - túlzásba viszi az amúgy is merev, bigott lengyel katolicizmust (amelyet, mint mondja, a fiatalabb hívő generáció már Lengyelországban is elutasít) és ezzel tönkreteszi saját (reform)programját. II. János­ Pál pápa úgy tűnik fel, hajthatatlan, nem akar meg­­békülni az eretnekkel, Künggel. Hans Küng fő témája a vi­lágetika, a globális erkölcsi alapértékekre, alapkövetelmé­nyekre alapozott világbéke a politikai és gazdasági globa­lizáció időszakában. Úgy látja, a tízparancsolat némileg le­egyszerűsített változata (ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne legyél feslett, erkölcstelen) és a „ne cselekedő másokkal azt, amit magaddal szemben sem tűrnél el szívesen", továbbá „min­den emberrel emberiesen kell bánni" két elv, amely a világ­erkölcs alapjául szolgálhat, legyen szó egy modern hivatal irodájáról, egy gyárról, egy iskolai osztályról, avagy egy új­­guineai törzsről. Kong Ausztráliában a bennszülötteknél vendégeskedve megállapítja, a lenézett „vadak" évezredes íratlan erkölcsi szabályoknak engedelmeskednek, amelyek megtanítják nekik, hogy a különböző helyzetekben hogyan viselkedjenek. Úgy véli, a médiából az erőszakot kitiltani nem lehet, inkább a szülőknek a gyerekeket kell felkészíteni a látvány befogadására, megfelelő értékelésére, megtanítva őket a különbségtételre: ez rossz, ez pedig jó. A vallás pozi­tív szerepet játszott korunk Lengyelországában (a kommu­nizmus elsöprése), Dél-Afrikában, a Fülöp-szigeteken, Dél- Amerikában, viszont negatív szerepet vitt Szerbiában (az ortodox papok által terjesztett Koszovó-mítosz), Horvátor­szágban (a katolikus klérus nem nézett szembe azzal, hogy a náci időkben szerbek tízezreit gyilkolták le). Küng azt vallja az iszlámról: fel kell adni a mozlimokkal szemben ki­mutatott keresztény felsőbbségérzést, és nem kell lépten­­nyomon a képükbe vágni, adjátok már fel a nőkkel szembe­ni diszkriminációt, ellenségességeteket! - Azt mondtam a konzervatív iszlám városokban, Teheránban, Lagoszban, Rijádban, Iszlámábádban: nektek is vannak gondjaitok, ne­künk is. Hogy tudunk egymásnak segíteni? Küng termé­keny szerző, tucatnyinál is több könyvet, sok száz cikket írt a vallásokról, a világethoszról, az egyházról, isten létezésé­ről, a harmadik évezred teológiájáról.

Next