Népszabadság, 2003. június (61. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-07 / 132. szám

102003. JÚNIUS 7., SZOMBAT MAGYAR TÜKÖR NÉPSZABADSÁG ­ Minden eddiginél nyíltabb politikai alkudo­zás folyt a Magyar Televízió elnöki posztjáról. Végül hosszas huzavona után az utolsó pilla­natban ön futott be, ám megválasztását az SZDSZ nem fogadta nagy lelkesedéssel, az MDF-ben pedig indulatos vitákat váltott ki, hogy a párt kurátorai hozzájárultak a jelölésé­hez. Nem kényelmetlen így ez a szék? Talán éppen ez bizonyítja, hogy az el­nökségem nem politikai alkudozás ered­ménye. Egyik pártnál sem jártam támo­gatásért. Persze kényelmetlen, hogy poli­tikai vihart kavart a megválasztásom. De ez is mutatja, hogy sikerült távol marad­nom a politikától.­­ Egy másik olvasat szerint viszont ebből az következhet, hogy a pártok most benyújtják a számlát. Az MDF például egy hónapos pró­baidőt ígért az MTV-nek. Nem érkeztek kérések hozzám.­­ Talán majd ezután. Kik lesznek például az al­­elnökök, és mi lesz a kettes csatornával? Korai vízió még az M2, inkább a nem­zeti főadóra koncentrálnék.­­ Csakhogy állítólag a kettes csatorna része volt a politikai alkunak. Az MDF tart rá igényt. Ha azt kérdezi, elígértem-e az M2-t, akkor a válaszom az, hogy nem.­­ Akkor nem lesz belőle egy nemzeti kulturá­lis-művelődési csatorna, ahogy azt az MDF szeretné? Nem ilyen irányban gondolkodom, hanem egy tematikus csatornában.­­ Tematikus nemzeti kulturális-művelődési csatornában? Látom, mindenképpen rám akarja erőltetni ezt az elképzelést, de az enyém egészen más. Nem csak a magyar nemze­ti értékek védelmét szolgálná ez a csator­na. Ide sorolnám a sportot, az ifjúság kér­dését, a hírterületet, adott esetben itt len­ne figyelemmel kísérhető a parlamenti munka.­­ Kik lesznek az alelnökök? Itt is lehet számí­tani a pártok ajánlására. Legkevésbé az alelnökök kérdésével foglalkoztam eddig.­­ Megteszik ezt ön helyett a pártok. Én arra koncentrálok, hogy most egy hosszú távú, stabil működést kell kialakí­tani a Magyar Televíziónál. Ehhez kell egy jó szervezet, a mostani ugyanis alkal­matlan erre. Arra kellett berendezked­nünk, hogy hamarosan elnököt választ a kuratórium, addig éljük túl valahogy. Ez ismétlődött háromhavonta, majdnem egy évig. Az intézményre ráfér már a kor­szerűsítés, és ehhez megfelelő embereket kell majd keresni. De ez a legvégső fázis. Nem is mentem bele ilyen egyeztetések­be. Hosszú évek óta először teremtődött olyan helyzet, hogy közös akarattal vá­lasztott a kuratórium elnököt. Ez törté­nelmi pillanat, s én elhivatottságot érzek arra, hogy ezzel a lehetőséggel éljek. Ta­lán nem túlzás, ha azt mondom, ez az egyetlen esély.­­A jelenlegi feltételek között a Magyar Tele­vízió működésképtelen. Ezt az Állami Szám­vevőszék is kimondta, felkérve az Ország­­gyűlést, hogy gondolja át a finanszírozást. Igaz, az állandóan veszteséges működéshez az is kellett, hogy az MTV mindenkori veze­tése nem hajlandó tudomásul venni a várha­tó bevételeket és mindig nagyobb kiadásokat tervez, eleve veszteséggel számolva. Elkép­zelhetetlen egy olyan koncepció, amely a ren­delkezésre álló forrásokhoz igazítja a műkö­dést? Komplex a kérdés. Ilyen fi­nanszírozási körülmények között a Magyar Televízió be­bizonyította, hogy nem mű­ködőképes, immár hatodik éve. Ad hoc költségvetési be­avatkozásokra van szükség. A médiatörvényben megfo­galmazott célok teljes egészé­ben nem valósulnak meg ak­kor, ha nem biztosított egy, a mindenkori kormánytól és az aktuális költségvetéstől füg­getlen finanszírozási rend­szer.­­ Addig is hamarosan újabb 6,3 milliárd forintot kap a tévé a költségvetésből. Az MTV előre jelezte, ez a megsegítés mindösz­­sze augusztus végéig lesz elég. Nem kellene megsegíteni a Magyar Televíziót, ha dekla­rálva lennének azok a finan­szírozási források, amelyekre számíthat. Nem szabad elfe­ledkezni arról, hogy a média­liberalizáció előtt a közszol­gálati tévé meg tudta szerezni a megélhetéséhez szükséges bevételeket. 1996-ban 34-35 milliárddal gazdálkodott az MTV, tavaly már csak 31 mil­­liárdból. Eltelt közben hat év, jöttek a kereskedelmi tévék, a költségvetésünkbe bele­számolják az Antenna Hun­gáriának fizetendő sugárzási díjat, ami csak átfolyik raj­tunk. Nem ismert mindenki előtt, hogy 18-20 milliárd forintos bevétel­től esett el az MTV a kereskedelmi tévék megjelenése miatt.­­ Ez nagyjából olyan, mint a fociban emlékez­ni az Aranycsapatra. Az MTV monopolhely­­zete is elmúlt már. Ezt tudomásul kell venni,­mint ahogy azt is, hogy nem lehet közszolgálati tévét egy-két milliárdból működtetni. A ma­gyar televízió küldetése más, mint a ke­reskedelmi tévéké. Sokkal több értéket kell közvetítenie, akkor is, ha azok nem mindig nézettek. Felvállalunk például szombat este színházi közvetítéseket. Rá­adásul a Magyar Televízió rendszere és infrastruktúrája olyan, hogy egyetlen műsorperc gyártása nélkül húszmilliárd forintot emészt fel.­­ Ez csak a bérekre és az üzemeltetésre kell? Igen, valamint az épületek bérleti díjá­ra, a sugárzási díjra, és egyéb más olyan költségekre, amelyek nem köthetők a műsorgyártáshoz.­­ Csakhogy a számvevők szerint a veszteséget az adott külső körülmények mellett a pazarló gazdálkodás is növeli. A meghirdetett intézke­dési tervek rendre nem működtek. Az utóbbi nyolc-kilenc hónapban már komoly változások voltak a Magyar Tele­vízióban. Az elmúlt fél évben egy olyan üzleti tervet teljesítettünk, amely eleve 15 százalékos lefaragással számolt, és még ehhez képest is 1,3 milliárd forintos meg­takarítást sikerült elérnünk, miközben ar­culatváltást is végrehajtottunk és növel­tük a nézettséget, hat év után először.­­ Az elmúlt hat hétben nem ez volt a jellemző. Ez már a nyári időszak kezdete miatt van, amikor kevesebbet tévéznek. Ősztől tavasz végéig azonban még az egyik ke­reskedelmi televízió görbéjét is sikerült metszeni fő műsoridőben.­­ Úgy, hogy az MTV kereskedelmibbé vált. A kuratórium elnöke is elismerte a parlament kulturális bizottsága előtt, hogy a két fő cél kö­zül az átláthatóságban sikerült előrelépni, pél­dául a műsoros szerződések egy részének nyil­vánosságra hozatalával, a közszolgálatiság te­rén azonban nem. A Magyar Televízió tavaly nyáron el­érkezett a nézettségi minimumára, olyan alacsonyak voltak a mutatók, ahonnan már nem lehetett lejjebb menni. Minden­féleképpen valamilyen stratégiát kellett választani, hogy a nézőket visszahozzuk. Igenis élni kellett bizonyos kereskedelmi elemekkel, hogy ismét rátaláljanak az MTV-re. Most, hogy ez már sikerült, jöhet a finomhangolás - a közszolgá­tiságot, a közszolgálati értékeket kell előtérbe he­lyezni. Őszre olyan műsorstruktúra ké­szül, amely ezeket tartalmazza. • Milyen jellegű műsorokra lehet számítani? Szeretnénk gondolni az értelmiségre, fontos, hogy értékeket hozzunk létre, a sportot is másképp kezelném, sportsávot kell létrehozni. Karakteres közszolgálati jelleget adnék a Magyar Televíziónak. • Akkor nem olyan jellegű válto­zások lesznek, mint A Hét és a 33 éves műsor helyén jelentkező Friderikusz esetében történt? A két műsor nem helyette­síti egymást. A Hét alkotógár­dája együtt maradt, és készül­nek egy új műsorra. Több mint harminc év után fel kel­lett frissíteni a műsort, s má­sik, jobb időpontba kerül, hét­fő estére, a Kék fény utánra.­­ Ahogy megválasztásakor minden elnök, ön is a struktúra megváltoztatását ígéri. A reor­ganizációs terve augusztusra készül el. Mi­ben lesz más, mint az eddigi sikertelenek? Teljesen új alapokra helyezi a Magyar Televízió gazdálkodását. Átláthatóvá kí­vánjuk tenni a közpénzek felhasználásá­nak teljes folyamatát. Nemcsak a szerző­déseket hozzuk nyilvánosságra, hanem azt is, hogy percre lebontva mennyibe ke­rülnek a műsorok, mekkora nézettséget hoztak, milyen bevételeket generálnak. Be kell bizonyítani, hogy itt tisztessége­sen használják fel az adóforintokat.­­ Ezt korábban is meghirdették. Eddig miért nem lehetett megcsinálni? Talán egyik elnöknek sem állt érdeké­ben az átlátható működés. I Igen, erre utalnak a Magyar Televízió gaz­dálkodásával kapcsolatos gyanúk és az ezek alapján megindult rendőrségi feljelentések. A jobboldalról az ön elnökké választása miatt azért fanyalogtak, mert ügyvezetőként az el­múlt kilenc hónapban kiszolgálta a mostani kormánypártokat, baloldalról azért, mert kü­lönböző gazdasági vezetői posztokat töltött be az előző ciklusban az intézménynél. Mennyire lehet elválasztani önt az ezüstha­jós kifizetésektől vagy a szabálytalanul fel­használt állami támogatásoktól, amelyeket az MTV az elküldöttek végkielégítésére ka­pott? Szabó László Zsolt volt elnököt a gaz­dálkodással kapcsolatos visszaélésekkel gyanúsítják. 1997 óta vagyok a Magyar Televízió­nál, de házon belül rögös utat jártam be. 1999-ben visszaminősített Szabó László Zsolt, majd 2001-től lettem újra gazdasági vezető. Azokat a döntéseket, amelyeket ez idő alatt hoztam, vállalom most is.­­ Gazdasági vezetőként azért rálátása lehetett arra, mi folyik a Magyar Televízióban. Ha konkrét példákat mondana.­­ Például annak az eldöntése, hogy a tévé kiket fizessen ki a csak időnként csordogáló pénzből, és kik várjanak fél évet a jussukra. A kifizetések a kötelezettségvállalások sorrendjében történtek.­­ Voltak azért kiemelt cégek, amelyek nemcsak műsort gyárthattak, hanem a legnagyobb nél­külözésben is megkapták a pénzüket. A műsoros szerződéseket az illetékes terület vezetői és az elnök kötötte. A gaz­dasági vezetőnek a már megkötött szer­ződéssel egyetlen feladata van, hogy az abban vállalt kötelezettséget teljesítse. • Mi az, ami az ön területén dőlt el? A gazdasági területnek soha semmi­lyen kompetenciája nem volt a műsoros szerződéseknél. I És a nem műsoros szerződéseknél? A legfontosabb feladatunk az üzleti terv készítése, ennek ellenőrzése volt és az iszonyatos likviditási helyzet kezelése, az összes döntés e köré csoportosult. I Mi a helyzet például az ÁSZ-feljelentésben érintett kérdéssel, azaz az állami pénzen kifi­zetett végkielégítéssel távozott tévések újbóli foglalkoztatásával ? Ügyvezető elnökségem előtt nem volt munkálta­tói jogom. Megbízásom első napján már levelet írtam az illetékes mi­nisztereknek, hogy rendezzük ezt a kér­dést, amelyet az elődeim mostohán ke­zeltek és csak a megbízásomkor szerez­tem róla tudomást.­­ Gazdasági főigazgatóként nem tudott erről? Volt egy humán főigazgató, akinek a hatáskörébe tartozott a foglalkoztatás.­­ Nem volt olyan pillanat, amikor gazdasági vezetőként megtudott bármit és úgy gondolta, hogy ez már nem vállalható, inkább feláll? De. És ezt jeleztem is az elém kerülő szerződéstervezeteken.­­ És megfogadták? Van olyan szerződés, amelyet emiatt nem írtak alá, de van olyan, amit ennek ellenére is. Én döntési kompetenciával nem rendelkeztem, csak véleményt tud­tam nyilvánítani.­­ Mégis maradt, így van, de a véleményemet írásban rögzítettem. HASZÁN ZOLTÁN Jöhet a finomhangolás Ragáts Imre átlátható köztelevíziót ígér­­ Húszmilliárd forint bevételtől esett el az MTV a kereskedelmiek miatt A mindenkori kormánytól és az aktuális költségvetéstől fü­ggetlen finanszírozási rendszer nélkül nem lehet közszolgálati televíziót csinálni. I A Hét érdekében történt a vál­tás? Így van. I Nem arról van szó, hogy A szó­lás szabadsága is egy politikai hátszerű kérés teljesítéseként in­dulhatott el? A showman produ­cere volt két vetélkedőnek is. Nem volt semmiféle politi­kai ráhatás, a tévében úgy döntöttünk, meg kell próbál­ni növelni a nézettséget, és vissza kell hozni azokat érté­keket, amelyek hiányoztak, gondolok itt a vetélkedőkre.­­ Mi a helyzet a műsor licencével ? Az olasz állami tévé szerint a pro­dukció műsoruk plagizálása. Eddig nem érkezett semmi­féle megkeresés az olaszok­tól. Bízom abban, hogy az eddigi alkotói csapat körül­tekintéssel készítette elő a műsort. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm HIRDETÉS MÁRTÓZZON MEG A NYÁRBAN! FEDEZZE FEL ÚJRA MAGYARORSZÁGOT! Áz AC Itthon otthon van! Önfeledt és jókedvű nyaralással várja Önt és családját a BALATON, a FERTŐ TÓ, a TISZA-TÓ és a VELENCEI-TÓ. Kedvezményes ajánlatokkal és ajándékokkal várjuk országos road-show-nk állomásain a helyi Tesco hipermarketekben: június 7-én Szekszárdon, június 13-án Miskolcon, június 14-én Egerben, június 20-án Győrben, június 21-én Székesfehérváron, június 27-én Szombathelyen, június 28-án Sopronban. A rendezvény házigazdája a Magyar Turizmus Rt. Iskolaigazgató - 30 év alatt Az egri önkormányzat a napok­ban megválasztotta a Pásztor­völgy Általános Iskola és Gimná­zium nyugdíjba készülő igazga­tójának utódát. A dolog érdekes­sége, hogy Rázsi Botond, az új di­rektor még nem töltötte be har­mincadik életévét. Ami a bank­szakmában, a tőzsdén vagy a me­nedzserek körében nem szokat­lan, de iskolaigazgatók között aligha találni hasonló életkorút. Hogyan történt mégis, hogy hatvanhárom, jobbára idősebb pedagógus közül ő került az in­tézmény élére? A szemüveges, vékony fiatalember hetedik éve tanít angolt, matematikát és in­formatikát az iskolában, amely éppen a napokban lett tízéves. Az intézményben az az álláspont alakult ki, hogy a tantestületből kerüljön ki a következő vezető, erre az idős direktor legalkalma­sabbnak fiatal kollégáját találta, aki végül 89 százalékos támoga­tást kapott a tantestület szimpá­tiaszavazásán. A posztra ketten jelentkeztek, végül a városi kép­viselők többsége is rá voksolt. Felvetődhet, hogy miért akar valaki nem egészen harmincéve­sen iskolát igazgatni, hatvannál több pedagógus és hatszáz gye­rek ügyes-bajos dolgát a nyakába venni, gyereket és pénzt felhajta­ni, szakmai vitákba keveredni szülőkkel, tanárokkal? Azt mondja: nincsenek művészi haj­lamai, ami által műalkotásokat hozna létre, alkotni mégis szeret, ő az emberalkotáshoz ért. Ezt a hétévi tanítás megerősítette ben­ne.­­ Emellett izgalmas feladat­nak tartom egy intézmény igaz­gatását - válaszolja magától érte­tődő természetességgel. Nemcsak Rázsi Botond ad osz­tályzatot a tanítványainak, időn­ként őt is értékelik a diákok, ed­digi legrosszabb jegye a 3/4 lett. Ez akkor arra késztette, hogy el­gondolkodjon a leértékelés oká­ról. Ezzel­­ a szemlélettel akarja majd elsimítani a mindennapi konfliktusokat is, a hibákat ma­gában is keresve, és fokozatosan közelítve egymáshoz az állás­pontokat. Minden problémának van megoldása, érvel az ifjú di­rektor, aki mérnöki pontossággal fogalmaz, amikor arról beszél, mit kell megoldania és mit kell el­kerülnie ahhoz, hogy ne törjön bele a bicskája a feladatba. De er­re amúgy nem gondol, mert nem egyedül szándékozik irányítani az iskolát, csapatjátékosnak tartja magát. - Továbbra is a csapatban játszom, csak most én leszek a ka­pitány. A jelenlegi testület pedig nagyszerű, ezért tartom magam ahhoz a mondáshoz, hogy sike­res csapaton ne változtass. SÁRKÖZI JUDIT

Next