Népszabadság, 2003. június (61. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-02 / 127. szám

.2003. JÚNIUS 2., HÉTFŐ HAZAI KÖRKÉP NÉPSZABADSÁG RÖVIDEN MDF: AZ ENSZ BT MENTŐÖVET NYÚJTOTT Az MDF parlamenti frakciója min­den bizonnyal megszavazza az Or­szággyűlésben, hogy szállító kato­nai kontingenst küldjön Magyaror­szág Irakba. A demokrata fórum or­szágos választmánya - mely a hét végén ülésezett - ezt javasolja a parlamenti frakciónak. Karsai Péter a választmányi ülést követően em­lékeztetett arra, hogy az MDF a nemzetközi felhatalmazástól tette függővé az álláspontját korábban. A demokrata fórum ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa május 21-én „bölcs döntést hozott, mentőövet nyújtott a megosztott Európának" - a BT határozatát az MDF nemzetközi felhatalmazásnak tekinti, ezért tá­mogatja a négypárti megegyezés fényében született kormány-előter­jesztést. (MTI) MEGHALT FADDY OTTMÁR ATYA Életének 94. évében, vasárnap haj­nalban elhunyt Ottmár atya, a Szent Korona Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. A ferences ren­di szerzetes egy hete balesetet szenvedett, életét nem tudták megmenteni. Faddy Ottmár János­halmán született 1909. május 19- én, húsz évvel később belépett a ferencesek Kapisztrán Szt. János­ról elnevezett rendtartományába, majd 1936-ban Egerben szentelték pappá. Diplomát a debreceni egye­temen és Budapesten a hittudomá­nyi főiskolán szerzett. Az 50-es években ellenálló tevékenysége miatt életfogytiglanra ítélték, 1954-től 1963-ig volt börtönben. 1989 és 2001 között a Szent Korona Társaság elnöke volt. (K.­­. E.) BARTHA HELYETT RÁKOS Kis többséggel Rákos Tibor ország­­gyűlési képviselőt választotta elnö­kévé a szegedi Fidesz-szervezet, amelynek eddig Bartha László ko­rábbi polgármester volt az elnöke. Bartha hívei a gyűlés után csalást emlegettek, hivatkozva arra, hogy a 103 szavazat közül 49 támogatta Barthát, 52 Rákost, de kettő érvény­telen volt. Mint ismeretes, Bartha Lászlót pártja nem indította újra polgármesterjelöltként, miután elő­zőleg a parlamenti választáson sú­lyos vereséget szenvedett az MSZP-s Botka Lászlótól. A szegedi Fidesz-szervezet megosztott volt, Bartha ugyanis veresége ellenére népszerű a helyi polgári körök tag­jai között, ugyanakkor pártjában sokan úgy vélték: a város egészére ez már korántsem áll. Tavaly ta­vasszal mind Bartha, mind Rákos Tibor a Csongrád megyei Fidesz­­listáról jutott be a parlamentbe. (Szegedi tudósítónktól) AZ MDF LEZÁRTA A TV-ELNÖK VÁLASZTÁSÁNAK ÜGYÉT Az MDF országos választmánya a részletes tájékoztatás után lezárt­nak tekinti az MTV-elnök választá­sával kapcsolatban kialakult hely­zetet. A testület szombati zárt ülé­sét követően Csáky András választ­mányi elnök elmondta: néhány hó­nap múlva a tévé működésének is­meretében megvizsgálják, érvénye­sülnek-e a műsorokban a jobboldali keresztény-konzervatív értékek. Is­meretes, hogy Dávid Ibolya pártel­nök megfosztotta kommunikációs felelősi tisztétől Gémesi György alel­­nököt, miután a négy MDF-es kurá­tor az előzetes megbeszélések elle­nére Ragáts Imre elnökjelölésére szavazott. (K. J. E.) Pályázni csak pontosan, szépen Folytatás az 1. oldalról Judit egy fogyatékos gyerekek és fel­nőttek gondozását segítő szervezet alapí­tója. A projekt, amelyre uniós támogatást kértek, nyolcvan, különböző fogyatékos­sággal élő gyermek és felnőtt tartós, át­meneti, valamint nappali ellátását, és tár­sadalmi integrációját oldaná meg. Első lé­pésként Veresegyházon szeretnének eh­hez lakóotthonokat felépíteni, ahol negy­ven súlyos és halmozottan fogyatékos tartós - azaz életük végéig szóló - ellátá­sát biztosítanák. Az ötletbörzéről véletlenül, egy hírle­vélből értesültek, valamikor áprilisban, amikor már javában lehetett pályázni. Jutka úgy emlékszik, hogy április végén már ők is dolgoztak az anyagon, de még a következő hónapjuk is teljesen ráment a kérdések megválaszolására, úgy, hogy az elmúlt két hétben éjjel-nappal szinte kizá­rólag csak ezzel foglalkoztak. Pedig ele­inte olyan egyszerűnek tűnt minden: vagy egy formanyomtatványt, töltsd le az internetről... - Első nekifutásra nagyon lelkesek vol­tunk - meséli Jutka -, töltögettük a for­manyomtatványt, ám ahogy egyre több­ször rákattintgattunk a különböző al­pontokra, rájöttünk, hogy minden egyes pont alapos kidolgozást igényel, olyan részletességgel, hogy ez nem annyira elő­zetes jelentkezés, bemutatkozás, ez már maga a pályázat. Ha elakadtunk, hívtuk az NFTH zöld számát, hogy segítséget kérjünk. Amikor ahhoz a kérdéshez jutot­tunk, hogy milyen a projektünk regioná­lis hatása, megkerestük a kistérségi me­nedzsert, hogy információkat kérjünk tő­le, ő nagyon lelkes volt, próbált segíteni, de kiderült, hogy nem nagyon tud vála­szolni a kérdéseinkre, mert nincs a kért adatok birtokában. Nem tud e-mailt kül­deni, és faxolni sem, sőt még irodája sincs, így mindig valahol félúton, egy ká­vézóban futottunk össze. Az Intézet helyett otthon alapítvány ügyvivői ezután a veresegyházi önkor­mányzatot vették célba, az alpolgármes­tert például a rendes munkahelyén, egy órás üzletben érték el, hogy a kistérségi stratégiai tervet elkérjék tőle. Tanulva az előzőekből, már nem merték megkérdez­ni, vajon e-mailban is el tudja-e küldeni. A polgármestertől a pályázat beadása előtt két nappal kaptak időpontot, és se­gítséget. Közben az is kiderült, hogy hi­vatkozni lehet más pályázókra, azaz, ha egy térségből többen is jelentkeznek, és össze tudnak fogni egymással, a projek­tek kiegészítik, támogatják egymást, ak­kor az előnyt jelenthet majd az uniós elbí­rálásnál. Jutkáék azt gondolták, a kistér­ségi menedzsertől kapnak majd egy listát arról, ki milyen pályázatokon indul a te­rületről. Ilyen lista azonban nem létezett. Ezért maguk próbálták felderíteni a le­hetséges pályázótársakat. Több civil kez­deményezés ily módon akkor, és tőlük ér­tesül arról, hogy létezik ilyen lehetőség, pályázni lehet nagy összegű uniós támo­gatásra.­­ Rácsatlakozhattunk volna, például az önkormányzat termálprogramjára, hi­szen a helybeli termálvíz a mi gondozott­jaink rehabilitációját is szolgálhatja majd. Az volt a legfurcsább, hogy sok helyen hosszasan kellett magyarázni: nem egy­más elől vesszük el a pénzt, ha együtt pá­lyázunk, épp ellenkezőleg, biztosabb le­het a pozíciónk, ha összefogunk - mond­ja Jutka. - Általános tapasztalat, hogy az önkormányzatok riválist látnak egymás­ban, s mindegyik a civil szervezetekben. A kitöltött formanyomtatványt e-mail­­ben is és postán is vissza kellett juttatni. Némi kavarodást okozott ugyan, hogy a pályázatokat nem a kiíró NFTH, hanem a Miniszterelnöki Hivatal által alapított Promei Kht. fogadta. Ráadásul technikai hiba miatt eredeti formájában ki se lehe­tett printelni a nyomtatványt a netről.­­ Egy kicsit izgultunk, nehogy formai okok miatt dobják vissza, ha már ennyit küzdöttünk vele. Május 29-én, csütörtö­kön lettünk készen, pénteken öt óráig kellett beadni, nem mertük a postára bíz­ni, ezért óvatosan megkérdeztük, vajon bevihetném-e személyesen. Igenlő vá­laszt kaptam. Amikor átvették tőlem a Promei Kht.-nál, láttam, hogy dobozokba rakják a pályázatokat, nekem úgy tűnt, elég kevés érkezett még be. Valószínűleg mi sem boldogulunk, ha a foglalkozá­sunk nem segített volna egy kicsit, én marketinges vagyok, az alapítvány kura­tóriumi elnöke pedig egy számítástechni­kai céget vezet. A tét pedig nem volt kicsi, ezen a pályázaton ugyanis projektenként 120-700 millió forint közötti támogatást lehet nyerni, ugyanerre a minisztérium­nál maximum tizenötmillióra tudtunk volna pályázni. A rokonságomban van két felnőtt fogyatékos, és a tavaly elhunyt kisfiam is fogyatékosan született tizenhat évvel ezelőtt. Ezért tekintem szívügyem­nek a sérült emberek segítését. A Promei Kht. honlapján jelenleg a kö­vetkező olvasható: JUA pályázati forma­­nyomtatvány technikai jellegű probléma miatt javításra került!!! Kérjük, hogy a pályázatok kitöltéséhez a módosított változatot szívesked­jenek használni. Megértésüket köszönjük." FEDERER ÁGNES 3 Üdvözöljük A PROMEI KHT. Weboldalán - Microsoft Internet Explorer Fájl Szerkesztés Nézet Kedvencek Eszközök Súgó \ Ilit ^ Vissza » 'AI­S'J 1 / Keresés Kedvencek Multimédia ^ • http://www.promei.hu/html/pea/pea.html v Ugás brvVfcuzfadl 11 ^ Jjp ?;« PEA: Benyújtható Projektjavaslatok tartalma. PEA keretében a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak következő területeihez s a továbbiakban pályázati ablakok, kapcsolódó pályázatokat lehet benyújtani. !!!!! A PEA pályázati formanyomtatvány technikai jellegű probléma miatt javításra került!!!!! Kérjük, hogy a pályázatok kitöltéséhez az itt letölthető, módosított változatot szíveskedjenenek használni. Megértésüket köszönjük. (A már beküldött, és a régi nyomtatvány alapján elkészített projekt­javaslatok érvényesek, az érintett projektgazdákkal a szükséges javítás elvégzése érdekében - szükség szerint - személyesen felvesszük a kapcsolatot.) EUKK: ARCULATJAVÍTÓ KAMPÁNY A Népszabadság infor­mációi szerint az Európai Uniós Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) jö­vőjére vonatkozó straté­giai elképzelések között szerepel egy hazánk ar­culatának építését szol­gáló nemzetközi kam­pány lebonyolítása, vala­mint a csatlakozással kapcsolatos felvilágosító munka összehangolása. Az EUKK kuratóriuma nemrég tárgyalásokat folytatott a miniszterel­nökkel a közalapítvány terveiről. Suba János, az EUKK ügyvezető igazga­tója lapunknak elmond­ta: csütörtökön, kurató­riumi ülésen véglegesítik a közalapítvány jövőjére vonatkozó stratégiai el­képzelést, amit a kabinet elé terjesztenek. Ebben a közalapítvány kuratóriu­ma tájékoztatni fogja a kormányzatot az EUKK pénzügyi helyzetéről is. Az alapítvány 2,7 milliárd forintos költségvetéséből 800 millió forint maradt. Lapunk úgy tudja, az ar­culatjavító nemzetközi kampány célja, hogy a nemzeti sztereotípiák - gulyás, ménes, pirospap­rika - helyett inkább a magyar Nobel-díjasokra, művészekre, sportolókra, az informatikai vagy ok­tatási sikerekre tereljék az európai közvélemény figyelmét. (K. Cs.) ­ A baloldalon is szövetkeznek Kiss Péter: Tartósabb gazdasági növekedésre van szükség A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vezetői őrizni, illetve erősíteni akarják a szervezet önállóságát, de nem kívánják megbontani a baloldal egységét, így továbbra is együttműködnek, illetve szövetséget vállalnak az MSZP-vel - je­lentette ki Kapolyi László pártelnök az MSZDP hét végi kongresszusán. Hangsú­lyozta: támogatják a kormánykoalíciót és annak politikai célkitűzéseit, de továbbra is a szociáldemokrata értékek megőrzésé­re hívják fel a figyelmet. Újhelyi István, az MSZP elnökségi tagja felszólalásában úgy vélte: a két szociáldemokrata eszmeiséget valló párt a szervezeti önállóság megőrzé­se mellett közös jövőben, szövetségben gondolkodik. Hiller István, a szocialista párt alelnöke lapunknak azt nyilatkozta: a jövőben az MSZDP egy tagja tanácskozási joggal részt vehet az MSZP országos választmá­nyának munkájában, valamint a párt programját előkészítő stratégiai bizott­ságban. „A magyarországi baloldal jövő­je és sikeressége különösen fontos az MSZP-nek, ezért a szuverenitás tisztelet­ben tartása mellett szervezettebb együtt­működés zajlik majd a két párt között" - mondta Hiller István. A politikai baloldalnak modernnek és jövőorientáltnak kell lennie - jelentette ki a szocialisták Baloldali Tömörülés Plat­formjának elnöke a szervezet szombati tanácskozásán. Kiss Péter különösen fon­tosnak nevezte, hogy a baloldal a nők, a gyerekek, a szegényebb sorsúak és a kör­nyezetvédelem kérdéseire válaszolni tudjon. Kitért arra is: a magyar gazdaság­ban nincs drámai helyzet, de a kitűzött célok megvalósításához - például a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez, az autópá­lya-építéshez - tartósabb gazdasági nö­vekedésre van szükség. Hiller István, az MSZP alelnöke a stratégiai gondolkodás szükségességét hangsúlyozva szólt arról, meg kell határozni a környezetkultúra és a politikai baloldal viszonyát, az esélyte­remtő állam képét. Hozzátette: az MSZP- nek nem a Fideszhez viszonyítva kell meghatároznia önmagát. Szemléletvál­tást sürgetett a pártban Krausz Tamás, a platform alelnöke, hogy „ne a régi vágá­sú neoliberális monetarista irányvonal uralja el a kormányt és az MSZP-t". Tó­biás József pártigazgató azt hangsúlyozta: a 2006-os választási győzelemhez a párt­nak meg kell erősítenie társadalmi kap­csolatait. N.SZ. Kiss Péter beszél a kongresszuson Háborodnak a kis pártok Alkotmánybírósághoz fordul a Centrum és a Munkáspárt, ha a parlament jelenle­gi formájában fogadja el a pártalapítvá­nyok támogatásáról szóló törvényjavas­latot - értesült a Népszabadság. Ez az elő­terjesztés egymilliárd forint szétosztásá­ról szól, címzettjei azok az új alapítvá­nyok lehetnek, amelyeket oktatási, kuta­tási, tudományos tevékenységi körrel alapítanak a parlamenti frakcióval ren­delkező pártok, Így tehát az a négy par­lamenti párt számíthat pénzre, amelyik amúgy is jóval nagyobb szellemi infrast­ruktúrával rendelkezik, mint a kis pár­tok. A támogatási körből kiesők az esély­­egyenlőséget hiányolják. Kupa Mihály, a tavalyi választásokon 4 százalékot elért Centrum elnöke azt kéri a házelnöknek és a parlamenti pártok vezetőinek írt le­velében, hogy a támogatást terjesszék ki az egy százaléknál nagyobb választási eredményt elért pártokra, mint ahogy költségvetési támogatást is e határ fölött kapnak a pártok. Kupa diszkriminatív­nak tartja a törvényjavaslatot, amely egy zárt politikai klub kialakításának látsza­tát kelti. Azt írja: „nem elég igazságos­nak lenni, annak is kell látszani". Ahogy a Centrum, a Munkáspárt is az államfő­től és az Alkotmánybíróságtól kér segít­séget. Vajda János, a párt alelnöke eleve antidemokratikusnak tartja, hogy a két­harmados párttörvény megkerülésével döntenek ebben az ügyben. A Munkás­párt a kétpólusú rendszer véglegesítésé­nek irányába tett taktikai lépésként érté­keli a törvénytervezetet. Ebbe a sorba il­leszkedik Vajda szerint az is, ahogy a ta­valyi választásokon felrúgták a pártok azt a korábbi gyakorlatot, hogy a közté­vében az országos listát állító pártok egyenlő feltételekkel vehetnek részt a vi­taműsorokban. A listaállításra való ké­pesség, szakértők szerint valóban épp­úgy lehetne feltétele a pártalapítványok állami támogatásának, mint az egyszá­zalékos választási eredmény vagy a frakcióalakítás. Más kérdés, hogy mind­egyik megoldás sértené a kimaradók ér­dekeit. A törvényjavaslat kidolgozásában és az erről folytatott négypárti egyeztetése­ken részt vevő politikusok elismerik, hogy a mérce szubjektív, de fontosnak tartják, hogy legalább nem önkényes. Répássy Róbert, aki a Fidesz részéről jegy­zi a pártalapítványokról szóló javaslatot, úgy összegezte a vitát: egy dolog, hogy a pártok költségvetési támogatásánál a mérce az egyszázalékos eredmény, de az alapítványok támogatása más megítélés alá eshet. Ott annak elbírálásáról van szó ugyanis, hogy milyen eszmék terjesztését finanszírozzuk közpénzből. NYUSZTAY MÁTÉ A PM a kormány elé viszi a köztévé tartozásait Tárgyalások folynak a Magyar Televízió és a Pénzügyminisztérium között annak a 180, más számítások szerint 310 millió forintnak a sorsáról, amely miatt a közté­vében vizsgálódó Állami Számvevőszék feljelentést tett. Lapunk csütörtöki szá­mában számoltunk be arról, hogy a köz­tévé átvilágítását végző számvevők sze­rint az MTV több esetben megtévesztette az államot annak a több mint kétmilliárd forintnak a felhasználásakor, amelyet a csoportos létszámleépítések támogatásá­ra kapott a költségvetésből. Az ÁSZ sze­rint előfordult, hogy a támogatásnak csak egy részét fordították a végkielégítések kifizetésekre, a maradékot más célokra használták. Szintén gyakorlat volt, hogy az elbocsátott munkatársakat a járandó­ságok kifizetése után más formában újra alkalmazták, holott a támogatás feltétele ötéves foglalkoztatási tilalom volt. Az ÁSZ az 1997-es, az 1999-es és a 2001-es évet vizsgálta. Értesülésünk sze­rint az MTV két korábbi elnöke a Pénz­ügyminisztériummal kötött szerződések­ben elismerte a tartozásokat, még ha azok mértékét vitatta is. Szabó László Zsolt 1999-ben 61 millió, Mendreczky Károly 83 millió forint visszafizetésére vállalt köte­lezettséget. Utóbbi esetben a PM 182 mil­lió forintra tartott igényt. A tévé a jogos­nak elismert tartozást sem fizette vissza. Tavaly nyári adatok szerint 23 olyan belsős munkatárs dolgozott a tévénél, akit korábban végkielégítéssel küldtek el. Egy részük visszafizette a búcsúpénzt vagy megkezdte annak törlesztését. Úgy tudjuk, hogy a PM a kormány elé viszi az MTV tartozásának az ügyét. H. Z.

Next