Népszabadság, 2003. június (61. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-28 / 149. szám
202003. JÚNIUS 28., SZOMBAT MOZAIK Ittasan vezette fűnyíró minitraktorát egy német kertész. A 45 éves férfira akkor figyeltek fel a rendőrök, amikor egyik kliensének végzett munkája után leparkolta fűnyíróját, a kertész ugyanis erős alkoholbűzt árasztott. Az alkoholteszt pozitívnak bizonyult, és a férfi elismerte, hogy megivott egy üveg bort. A bíróság 450 eurós, több mint 110 ezer forintnak megfelelő bírságot rótt ki rá, és bevonta gépjárművezetői jogosítványát is. Ezúttal a rendőrök is kaszáltak. G.J. ELHUNYT 59 éves korában pénteken Faragó „Judy" István gitáros, zeneszerző - tudatta a család. Temetéséről később intézkednek. Faragó „Judy" István 1944. november 20-án született. Gitártanulmányait magánúton végezte. Zenészi karrierjét 1962-ben a Scampolo együttesben kezdte, később a Flottilla, a Szemek, Szájak, Szívek és a Sprint együttes tagja volt. Zenészként és zeneszerzőként évtizedeken át dolgozott együtt Komár Lászlóval, Szandival és Fenyő Miklóssal. Három önálló lemeze és legsikeresebb dalaiból egy CD-je jelent meg. Az elmúlt öt évben visszavonult a nyilvános szereplésektől. (MTI) TŰZGYÚJTÁSI TILALOM. Továbbra is érvényes az április 18-án az erdőkben elrendelt általános tűzgyújtási tilalom az országszerte hosszú idő óta tartó aszályos időjárás miatt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közleményben emlékeztet arra, hogy a tilalom értelmében tilos a tűzgyújtás az erdőkben, az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen, valamint a kijelölt tűzrakó helyeken is. (MTI) LŐSZERT ÉS EGY KÉZIGRÁNÁTOT találtak a rendőrök egy autóban, pénteken Csepelen; a jármű tulajdonosát őrizetbe vették. Az autó tulajdonosára akkor csaptak le a rendőrök, amikor járművéhez lépett. Kocsijából mintegy 500 darab, AK típusú géppisztolyhoz való lőszer és egy nyeles kézigránát került elő. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte: a nyomozás érdekeire való tekintettel az ügyről nem nyilatkozik. (MTI) EMBERÖLÉS. Csütörtök délután a gondozónője talált rá I. Ádám dusnoki férfi megkötözött holttestére, akinek lakását ismeretlenek feldúlták. Az orvos megállapította, az egyedül élő, ötvenkilenc éves férfit halálát bántalmazásból eredő sérülések okozták, ezért értesítette a rendőrséget. A nyomozók az adatgyűjtést követően két - előző nap a településre érkezett - alkalmi munkát kereső romániai fiatalembert gyanúsítanak a gyilkossággal. (Népszabadság) KIUGROTT A HETEDIKRŐL. Túlélte a zuhanást egy fiatal nő, aki a hetedik emeletről ugrott ki csütörtök éjjel Budapest XVIII. kerületében. A mentők az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították, állapota súlyos. (MTI) SZOLGÁLATI FEGYVERÉVEL fejbe lőtte magát egy rendőr a fővárosi Gyorskocsi utcában lévő fogdán, szolgálat közben, búcsúlevelében magánéleti problémákra hivatkozik. A 44 éves főtörzsőrmester halálának körülményeit a rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja. (MTI) KILENCEN MEGHALTAK, ketten pedig megsérültek Dél-Kínában egy tűzijátékpetárdákat gyártó üzem kigyulladása, majd felrobbanása következtében. A tűz egy magántulajdonban lévő gyárban ütött ki csütörtökön a Hunan tartománybeli Liling városában. A szomszédos épületek ablakai is betörtek a tűz okozta robbanástól. Vizsgálat kezdődött annak megállapítására, mi okozta a szerencsétlenséget FOKOZOTT ELLENŐRZÉS - A papírok rendben, de figyelmeztetem, hogy rokkantnyugdíjasként sokkal óvatosabban kellene vezetnie, asszonyom! Fecskeirtó rendőrkapitány TUDÓSÍTÓNKTÓL A helyi napilapban megjelent cikk alapján indult tegnap vizsgálat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy kiderüljön: sértett-e jogszabályt Bartus Ferenc Csongrád város rendőrkapitánya, amikor kedden elrendelte a kapitányság ablakaiban lévő fecskefészkek eltávolítását. A természetvédők felháborítónak tartják, hogy a fészkek leverése után többtucatnyi fecskefióka pusztult el. A kapitány azzal indokolta döntését, hogy a molnárfecskék bepiszkították az ablakokat és a falat. Szavai szerint az épület állagát óvandó évek óta gyakorlat a fészkek eltávolítása. A rendőrség tegnap közleményt juttatott el tudósítónkhoz, amelyből kiderül: az ügy iratait soron kívül megküldték a belső vizsgálatra jogkörrel rendelkező Csongrád Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatalának. Úgy tudjuk, mivel a molnárfecske védett madár, ha megállapítják a jogsértést, Bartusra természetvédelmi bírságot is kiróhatnak. Megújult a füredi hajóállomás Tegnap felavatták a Balatoni Hajózási Rt. felújított hajóállomását Balatonfüreden. A 200 millió forintos beruházással régi adósságát törlesztette a társaság, mivel az 1940-ben megépített kikötő és hajóállomás a második világháború óta lényegében máig érintetlen maradt. A körgáttal körülhatárolt és feltöltött egykori mesterséges szigetre - amely egy 100 m hosszú kőmólón közelíthető meg - kilenc hónap alatt két különálló épületegyüttest telepítettek: az egyik kétszintes épületben a hajóállomás kapott helyet, a másikban egy étterem Autópálya az Adriáig DJORDJE ZELMANOVIC ZÁGRÁBI TUDÓSÍTÓNK Tegnap óta lényegesen lerövidült az út Zágráb és Rijeka között, s ezzel a Budapest-Adria távolság is gyorsabban leküzdhető. A három most befejezett autópálya-szakasz a horvát főváros és az ország legnagyobb kikötője között nagyban meggyorsítja a turista- és teherforgalmat. A 200 éve tervezett girbegörbe, 190 kilométeres út Zágrábtól a tengerig eddig két és fél, három órát tartott, most 90 perc alatt lehet Rijekába érni. Tegnap üzembe helyezték a legnehezebb szakaszt Kupjak és Vrbovsko között, mely 832 méter magasságot ér el, s az összesen 3,8 kilométernyi híd az útszakasz ötödét teszi ki. Előreláthatólag a Zágráb-Rijeka szakaszért 50 kuna autópályadíjat kell fizetni. A Zágráb és a magyar határ közötti autópályáról is kedvező híreket hallani. Ott befejezték a Breznica-Hum-Novi Marof útszakaszt is, ami az utazást Letenye irányában 30 perccel megrövidíti. a 300 embert foglalkoztató üzemben. (MTI) KÜLÖNÖSEN MÉRGES PÓKOK, úgynevezett fekete apácák lepték el az Adria partján fekvő horvát város, Zadar környékét. Három embert martak meg az elmúlt napokban, áldozataik életét csak a gyors orvosi segítség révén sikerült megmenteni - jelentették a pénteki zágrábi lapok. A pókméreg halálos lehet szívbeteg vagy idős emberek számára, ha nem kapnak azonnal ellenmérget. (MTI) FÖLDCSUSZAMLÁS. A viharos esőzések okozta földcsuszamlások következtében az utóbbi napokban legalább tizenheten vesztették életüket Közép- és Délnyugat-Kínában. Nyolc ember holttestét még kedden kiásták a sár és sziklaomlás alól a hegyvidéki Kujcsou tartományban, ahol útjavítást végző munkásokat sodort el a sár- és kőlavina. Huszonnégy ember eltűnt, köztük egy busz három utasa, kilenc utazót pedig egy út menti étteremben temetett maga alá a földcsuszamlás. Nyugatabbra, Szecsuan tartományban az esőzések miatt 150 helyen csúszott meg a föld. A több mint kétméteres árban tizennégyezer lakóház omlott össze, a víz kéttucat hidat mosott alá, utakat és elektromos vezetékeket rongált meg. A csungkingi körzetben négyen vesztették életüket. (MTI) MILLENÁRIS KERTMOZI. Mostantól minden este tíz órától ingyenes kertmozi várja az érdeklődőket a budai Millenáris Parkban. Azötletet az adta, hogy az elmúlt hetekben közel hetvenezren voltak kíváncsiak a Montmartre-programok keretében tartott óriásvásznas filmvetítésekre. Ma este Csáki és Bánóczki Az ifjúság megnyugtat, holnap Bereményi Géza Eldorádó című filmjét vetítik. Augusztusban az AniFest sorozatában Európa digitális animáció szakos diákjainak munkáit is megismerheti a közönség. (Népszabadság) A VÍZ, ZENE, VIRÁG FESZTIVÁL tegnap megkezdődött Tatán. Az immár tizedik alkalommal rendezett háromnapos eseménysorozat programjában szerepel a többi között római gálya és középkori naszád bemutatója és kipróbálása az Öreg-tavon, a Légió Brigetio táborának bemutatása, a gépesített lövészek védőszentjének fegyvernemi napja, a Borrendek felvonulása és polgármesterek virágkötő versenye. A fesztivál ideje alatt több alkalommal szociálpolitikai vitafórumot rendeznek az EU-sátorban. (Népszabadság) NÉPSZABADSÁG Vádemelés fiktív tanulmányokért Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Agrárinnovációs Kht. által megrendelt tanulmányok kapcsán. A mintegy 100 millió forint vagyoni hátrányt okozó ügynek kilenc vádlottja van - mondta Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztályának vezetője. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és mások feljelentései nyomán több mint tucatnyi büntetőeljárás indult az FVM tulajdonában lévő, illetve irányítása alatt álló cégeknél különféle gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt. Ezek sorába tartozik az Agrárinnovációs Kht. ügye is. A cég több egykori vezetőjét és munkatársát a jelen büntetőeljárásban azért vonják felelősségre, mert a vidékfejlesztés égisze alatt vállalkozási szerződéseket kötöttek cégekkel különféle tanulmányok elkészítésére, ám a vállalkozások nem végeztek tényleges munkát, mégis tetemes összeget kaptak érte. Az FVM 1999-ben hozta létre az Agrárinnovációs Közhasznú Társaságot kifejezetten vidékfejlesztési céllal. Erre a projektre a költségvetés 1,2 milliárd forintot adott. A büntetőügy kilenc vádlottja - köztük van Osváth László, a kht. volt ügyvezetője és Sipter Ferenc, a cég volt főosztályvezetője is - az Agrárinnovációs Kht. több egykori vezetője, illetve vezető beosztású munkatársa, akiket különösen nagy vagyoni hátrányt, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolnak - tájékoztatott Ihász Sándor. A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a tanulmányok értéktelenek, mert azokat úgy ollózták össze szakkönyvekből és folyóiratokból. Ihász elmondta: a 2000-ben készült tanulmányokért - például az „Ökofarm-gazdálkodási lehetőségek az állattenyésztés területén", „A tavaszi repce meghonosítása" vagy a „Vidék- és agrárfejlesztési bróker projekt" - 600 ezertől 10 millió forintig terjedő összegeket fizettek ki. T.B. Késsel és pisztollyal raboltak A napokban elfogták a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azt a két fiatalembert, akit több, a megyében elkövetett fegyveres benzinkútrablás elkövetésével gyanúsítanak. H. Zsolt (19) és M. László (23) dömösi lakosok - a rendőrség eddigi adatai szerint - május 13-a óta legkevesebb öt benzinkutat támadtak meg, mindenünnen készpénzt és mobiltelefon-kártyákat, illetve feltöltőkártyákat zsákmányoltak. Egyikük éjfél után vásárlást színlelve terepszemlét tartott, majd egy órával később feltehetőleg flóbertpisztollyal és egy késsel felfegyverkezve mindketten viszszatértek, és elvitték a kasszában lévő készpénzt, valamint a könnyen értékesíthető telefonkártyákat. H. 8000 forintért kínálta ismerőseinek a 14 ezer 400 forintos mobilfeltöltő kártyákat - ez lett a veszte. A rendőrök a lopott kártyákkal kereskedők ellenőrzése közben ugyanis felfigyeltek a lopásokért és más vagyon elleni cselekményekért már többször büntetett H.-ra, aki rövid időn belül beismerte három Pest megyei, valamint egy-egy Komárom-Esztergom, illetve Heves megyei benzinkút kirablását. Az eddig felderített öt támadással összesen mintegy kétmillió forint zsákmányra tettek szert. Kovács László százados, a dunakeszi rendőrkapitányság bűnügyi vezetője pénteki sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy a párosra további rablásokat is sikerül rábizonyítani. F. GY. A. Elítélték az olajtolvajokat ZALAEGERSZEGI TUDÓSÍTÓNKTÓL A Zalaegerszegi Városi Bíróság első fokon összesen 44 év és kilenc hónap börtönbüntetést szabott ki arra a tizenhét vádlottra, akik részt vettek a Mal Rt. zalaegerszegi finomítóüzeméből eltűnt két és fél millió liter gázolaj ellopásában és illegális értékesítésében. A legsúlyosabb büntetést - hatévi börtönt - a bűncselekmény értelmi szerzője kapta, három vádlott börtönbüntetését felfüggesztették, egy személyt felmentettek. A Mal Rt. négy egykori alkalmazottját és a gázolaj szállítását végző fuvarozókat lopás, a bűnszövetkezet többi tagját orgazdaság bűntette miatt ítélte el a bíróság. Az ügyben érintett Mol-alkalmazottak egyszerűen megcsapolták a finomító területén álló hatalmas gázolajtartályokat, és alkalmanként 1000-2000 liter üzemanyagot töltöttek a velük együttműködő fuvarozók tartálykocsijaiba. Az illegálisan beszerzett gázolaj értékesítésére terjesztői hálózat jött létre, amelynek tevékenysége nyomán a banda tagjai 2000 januárjától 2001 októberéig csaknem félmilliárd forint kárt okoztak a Molnak. A gázolajüzletbe 2001 nyarán kapcsolódott be egy fővárosi csoport, amelynek tagjai hamarosan elszámolási vitába keveredtek az olajlopást és az értékesítést korábban szervező személyekkel. A bíróság az ügy elsőrendű vádlottját, Lakatos Csabát - aki ellen évekkel ezelőtt sikertelen merényletet kíséreltek meg a lóversenypályán - orgazdaság és zsarolás miatt háromévi börtönre ítélte. Ferencsik Attila - az Energol-ügy egyik vádlottja, valamint Veréb István Zsolt - Zámbó Jimmy popénekes nevelt fia - orgazdaság bűntette miatt egy-egy évi börtönbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős. Életeket mentett a lelőtt postás Donor lett, azaz halála után másokon segített a rablótámadásban meghalt veszprémi postás - értesült a Népszabadság. A férfit kedden, egy veszprémi lakótelepen lőtték fejbe, támadója magával vitte a nála lévő pénzt. A halálos sérüléseket szenvedett postást - miként arról már beszámoltunk - mentőhelikopterrel Veszprémből szállították még kedden a győri kórház idegsebészetére, ahol két nappal később elhunyt. Lapunk úgy tudja: a kórház engedélyt kért a rendőrségtől arra, hogy donorként jelenthesse a férfit. Borsi József, a szervátültetéseket szervező Hungarotranszplant Kht. ügyvezető igazgatója a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Információink szerint a postás szerveivel két vesebeteg ember életét mentették meg az orvosok. D. A. N. Ismét rengett a föld Ismét földmozgás volt Jászapáti környékén péntek hajnalban, személyi sérülés nem történt, károk nem keletkeztek - tájékoztatta az MTA Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t. Jász-Nagykun- Szolnok megyében, Jászapáti közelében a földmozgás a Richter-skála szerinti 2,3-es erősségű volt. A földmozgás hajnal 3 óra 19 perckor történt, amit a lakosság egy része érzékelt. Az obszervatórium szerint a talajmozgás a június 21-i, 4-es erősségű földmozgás utórengése volt. Az akkori földmozgást Jászapátin kívül Jászladányban, Jászjákóhalmán, Jászdózsán, Jászárokszálláson, Nagykátán, Gyomron, sőt Budapest egyes részein is érzékelni lehetett. Azt megelőzően tavaly december 25- én mozdult meg a megyében a föld.