Népszabadság, 2003. június (61. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-19 / 141. szám
24 2003. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK SPORT Hét pont felkiáltójelekkel a kormány intézkedési terve a futballhuliganizmus ellen A futballhuliganizmus megelőzésére és visszaszorítására hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el a kormány - jelentette be a kabinet tegnapi ülését követően a sportminiszter. Gyurcsány Ferenc elmondta: a kormány kezdeményezi - a jelenleginél egyértelműbb szabályozás kialakítása érdekében - a büntető törvénykönyv közösség elleni izgatásra vonatkozó tényállásának pontosítását, hogy a stadionok ne legyenek a gyűlöletkeltés helyszínei. „Magyarországról nem indul vonat Auschwitzba" - szögezte le a miniszter, utalva a stadionokban skandált, talán legvisszataszítóbb szövegre. Javasolják a szabálysértési törvény szigorítását is annak érdekében, hogy azokat, akik a nézőtérről jogosulatlanul a pályára lépnek, illetve tárgyakat dobálnak be oda, akár már másnap elzárják. A törvénymódosításokról ősszel tárgyalhat a parlament. A kormány hatáskörébe tartozó feladatokat - szurkolói kártya kiadása; annak elrendelése, hogy a rendezvényeket félbeszakítsák rasszista megnyilvánulások esetén; térfigyelő rendszer kiépítése a stadionokban; a biztonsági szolgálatok személyzetének szakmai akkreditációja - az új bajnoki szezon kezdetéig elvégzik. Gyurcsány Ferenc megjegyezte: a labdarúgás áldozata és nem oka a kialakult helyzetnek. „Nem a szurkolók válnak rendbontókká, hanem rendbontók is látogatják a sportrendezvényeket." N.SZ. ■ FUTBALLHULIGANIZMUS (százalék) BÜNTETŐTÖRVÉNYKÖNYV-SZIGORÍTÁS Ön mennyire ért egyet azzal: szigorítani kellene a büntető törvénykönyvet, hogy a stadionokban a jelenleginél határozottabban felléphessenek a rasszista megnyilvánulások és az önkényuralmi jelképek használata ellen? KORMÁNYZATI pénzek Ön mennyire ért egyet azzal: a kormánynak pluszpénzt kell adnia a rendőrségnek ahhoz, hogy biztosítsa a stadionokban a rendet? ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK Ön mennyire ért egyet azzal, hogy az állam az adófizetők pénzén ne támogassa a profeszszionális labdarúgóklubok tevékenységét? Teljes Nem tudja Egyáltalán nem mértékben 2 ért egyet 12 Részben egyetért 6 Teljes Nem tudja mértékben 3 egyetért Egyáltalán nem ért egyet 23 Nagyrészt egyetért Kicsit egyetért 10 Részben egyetért 15 21 Forrás: A Szonda Ipsos 2003. június 17-én 500 főt kérdezett meg telefonon. Teljes Nem tudja mértékben 1 egyetért 42 Nagyrészt egyetért 9 Egyáltalán nem ért egyet 17 Részben egyetért 20 NÉPSZABADSÁG-grafika ■ ORSZÁGOS KÖRÖZÉSÉT rendelte el a rendőrség annak a férfinak, aki a május 30-i, Üllői úti FTC-Debrecen futballbajnoki mérkőzést követően megverte az egyik biztonsági őrt. További öt személyt keres a hatóság csoportosan elkövetett garázdaság miatt - közölte Pál József alezredes az MTI-vel. A BRFK Nyomozó Főosztály Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője elmondta, hogy a huszonöt fős nyomozócsoport megalakulása óta a rendőrök tizennyolc embert azonosítottak és fogtak el. Az MTI úgy értesült: a rendőrség speciális bevetési csoportja a Budai Központi Kerületi Bíróságon egy büntetőügyben beidézett - a meccs utáni bűncselekménnyel kapcsolatba hozható - tanút kívánt elfogni, de a férfi, észlelve a rendőrök jelenlétét, elmenekült. Száguldás a szigeten A hét végén Cipruson a rali-világbajnokság mezőnye AUTO MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végén rendezik a sorrendben negyedik Ciprus-ralit, amely az idén a világbajnoki sorozat hetedik állomása. A turisták által kedvelt szigetország 1970 óta házigazdája nemzetközi raliversenynek, ám a legjobbak, a vb-sztárok csupán 2000-től vetélkednek itt. Az eddigi három győztes - Carlos Sainz, Colin McRae és Marcus Grönholm - az idén is indul, utóbbi, akárcsak tavaly, most is Peugeot-val, a másik kettő azonban a korábban győztes Fordot azóta Citroenre váltotta. A Limassol központú Ciprus-raliért kevés menő rajong; az ellenszenvnek két komoly oka van: 1. az irdatlan meleg, 2. a murvás útborítás. Az 1248 kiométer hosszú távból 334 az úgynevezett gyorsasági szakasz; ez utóbbit a rendezők tizennyolc részre osztották, s jelentős hányadát a Trodosz-hegységben jelölték ki. Három vadonatúj, a versenyzők által még nem ismert etapot is műsorba iktattak, ezzel tovább nehezítve a részvevők dolgát. Miután az összetettben nagy a tolongás az élen, minden pontnak jelentősége van. Némi meglepetésre a kétszeres világbajnok, címvédő Grönholm egyelőre csupán harmadik (30 pont), de vetélytársai nem bízhatják el magukat, ugyanis a finn több viadalon is nagyszerűen vezetett, csak néhányszor megtréfálta a technika. Az élen a 2001-es világbajnok, ugyancsak peugeot-s Richard Burns áll (37) a Citroennel ebben az évben szinte szárnyaló Sainz (32) előtt. Az idén először a teljes évadot végigversenyző Citroen eddig ragyogóan teljesít, hiszen a márkák versenyében mindössze tizenegy pont a hátránya az elmúlt években egyeduralkodó Peugeot mögött. RÉSZVÉTÉT fejezte ki Knézy Jenő keddi halála miatt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester az 59 éves korában, súlyos betegségben elhunyt sportriporter családjának. Mindhárman kiemelték a Magyar Televíziónál harminckét évet töltött újságíró szakmai elhivatottságát, felkészültségét, példaként állítható tisztességét. MÁR két fordulón jutott túl Kapros Anikó a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében: előbb az amerikai Perryt győzte le 6:2, 5:7, 6:1-re, majd az indonéz Prakusyát verte 6:2, HÍREK 6:4-re. Ugyanakkor kiesett a kvalifikáció első körében Marosi Katalin és Gubacsi Zsófia is: előbbit a spanyol Parra (2:6, 6:1, 6:3), utóbbit a német Klösel múlta felül (6:4,5:7,6:4). (London) KIESETT az 50 ezer dolláros tenisztorna első fordulójában Sávolt Attila, a magyar játékost a luxemburgi Muller győzte le 6:3,6:2-re. (Lugano) KIKAPOTT a selejtező harmadik fordulójában egy mexikói kettőstől, így nem jutott a főtáblára a Grózer Anna, Schlégl Judit páros a 150 ezer dollár összdíjazású strandröplabdatornán. (Gstaad) MENESZTETTÉK Oleg Romancevet, a Szpartak Moszkva labdarúgócsapatának - Sáfár Szabolcs új együttesének - edzőjét, miután éles szópárbajba keveredett Andrej Cservicsenkóval, a klub elnökével. Utódjáról egyelőre nem született döntés. (Moszkva) EGYESÜLT Sopron két férfi kosárlabdacsapata, az Ászok és a SMAFC, ám a határszéli városnak továbbra is két együttese vesz részt a bajnokságban: az NB IA csoportjában szereplő társulat a két gárda legjobbjaiból áll majd, míg a B csoportos garnitúra gerincét juniorkorú játékosok alkotják. ■ HORVÁT TÖRVÉNYJAVASLAT A VANDÁLOK BÜNTETÉSÉRE Új rendszabályokkal igyekszik megfékezni a horvát kormány a sportrendezvényeken mind gyakoribb és veszélyesebb vandalizmust - jelentette zágrábi tudósítónk, Djordje Zelmanovic. A kabinet a kranji, véres ütközettel zárult szerb-horvát vízilabda Európa-bajnoki döntő nyomán tegnap sürgős törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek. Ennek lényege: a sportpályákon erőszakoskodók 500-tól 10 ezer kunáig terjedő pénzbüntetéssel legyenek sújthatók (1 kuna hozzávetőleg 7,5 forint), vagy háromtól harminc napig terjedő börtönnel büntethetők. Az előterjesztés alapján a bíróság három évre megtilthatná a sportrendezvények látogatását a botrányt okozóknak. Az események szervezői sem úsznák meg: akár 100 ezer kuna pénzbírságot is kaphatnának. A „szurkolótörvény" megtiltja továbbá a szeszes italok fogyasztását és árusítását a stadionokban, fegyverek, valamint gyűlöletet keltő, illetve uszító, faji és nemzeti megkülönböztetést hirdető transzparensek bevitelét. Tilos olyan dalok éneklése is, amelyeknek szövegei provokálhatnak másokat. A kormány egyes tagjai túl enyhének minősítették a tervezett büntetési tételeket, és a pályák botrányhőseit tíz évig terjedő börtönre ítéltetnék. Zeljka Antunovic hadügyminiszter asszony - aki tanúja volt a kranji eseményeknek - kijelentette: a horvát sportolók és saját nevében egyaránt szégyelli magát. 014 NÉPSZABADSÁG OLVASÓ- ÉS KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT TELEFON: 250-0110 EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő • KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek • FERENC GÁBOR, FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők • MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető • FEJÉR GÁBOR képszerkesztő • ROVATVEZETŐK: Hazai tudósítások: FALUS GÁBOR • Sport: JAKAB JÓZSEF • Külföld: NAGY CSABA • Hír és információ: NAGY N. PÉTER • Fotó: RÉDEI FERENC • Fórum; levelezés: RÉVÉSZ SÁNDOR • Gazdaság: TÓTH LEVENTE • Társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY • Népszabadság Rt.: LENGYEL L LÁSZLÓ vezérigazgató, felelős kiadó • Lapigazgató: RÓZSA GYULA • Hirdetési igazgató: NÉMETH GYULA • Terjesztési igazgató: MIKLÓS IMRE • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest III., Bécsi út 122-124. Telefon: 436-4444. Telefax: 436-4604. Hirdetési ügyekben telefax: 436-4450.Terjesztési ügyekben telefon: 436-4484, telefax: 436-4426 • A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest. Interneteim: www.nepszabadsag.hu .Terjeszti a HÍRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Előfizethető vidéken a postánál, Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál, fax: 303-3440 és a kiadónál. Előfizetési díj egy hóra 1680, negyedévre 4788, fél évre 9564, egy évre 18 300 Ft • Szedés: Primus Népszabadság Média-képviseleti Kft. • Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: SIVÓ IMRE vezérigazgató. Interneteim: www.szikralapnyomda.hu. E-mail: szikra.keringh@szikralapnyomda.hu • INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP. ISSN 0237-3777 VIDÉK • A Népszabadság Rt. a Matesz tagja. • Minden jog fenntartva! David és a Góliátok Lezárult a Beckham Saga: Madridba igazolt a bálvány LABDARÚGÁS LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Valamennyi brit napilap címlapján tudósított tegnap - a sajtó feltételezése szerint - az egész országot leginkább foglalkoztató eseményről, David Beckham Machesterből Madridba szerződéséről. A kedd késő este nyilvánosságra hozott megállapodás szerint a sokszoros bajnok, jelenleg is listavezető Real összesen 24,5 millió fontot fizet a játékosért, 5,2 milliót azonnal - azaz a július 2-ra tervezett ünnepélyes aláírást követően utal át -, 12,3 milliót a következő négy évben egyenlő részletekben fizet ki, míg a fennmaradó 7 millió font a királyi gárdának a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményétől függ. Ez az ár nyomott transzferpiacról tanúskodik, hiszen jóval szerényebb annál a 30 millió fontnál, amennyit a Manchester United eredetileg remélt, s a Barcelonával ki is alkudott sztárjátékosáért. Beckham változatlanul heti 90 ezer fontot vág zsebre, és osztozik a klubbal az imázsának „aprópénzre" váltásából befolyó összegen is. Röviddel az üzlet véglegesítése után David és Victoria Beckham újabb tengerentúli körútra indult, ezúttal a Távol- Keletre. A Real Madrid nem véletlenül sietett még a Japánban kezdődő turné előtt megállapodásra jutni: az angol válogatott kapitánya hallatlanul népszerű a térségben. Mivel a csapat augusztusban Pekingben, majd Tokióban szerepel, a klub „bankárjai" két-kétmillió fontos bevételt remélnek az immár Beckhammel reklámozott fellépésektől. Az átigazolással az április óta tartó találgatások végre befejeződtek. A brit lapoknak egyébként pontos értesüléseik voltak arról, hogy a Beckham házaspár madridi ingatlanügynököket bízott meg az igényeknek megfelelő lakás megtalálásával, s arról is, hogy fiukat, Brooklynt már beíratták a város legjobb angol nyelvű iskolájába. A sorozatos cáfolatok dacára a Real már a BL-negyeddöntő előtt megkereste Beckham tanácsadóit, a konkrét ajánlatot azonban csak a múlt pénteken tette meg a tárgyalásokat vezető Pedro Lopez, ekkor Szardínia szigetén kereste föl Peter Kenyont, az angol bajnokcsapat vezérigazgatóját. Az MU több okból sem ragaszkodott tovább Beckhamhez. Sir Alex Ferguson tréner egyre inkább úgy látta, a középpályásra nincs többé szükség az Old Traffordon. Ugyanakkor a menedzsment azt érzékelte, hogy Beckham nem kíván tárgyalásokat kezdeni két év múlva lejáró szerződése meghosszabbításáról, mi több sóvárog Madrid után, ahol szakmailag is, anyagilag is sokat „fejlődhet". Az üzlet megkötése után az érintett felek elegánsan nyilatkoztak egymásról. Beckham a nyilvánosság előtt kívánt köszönetet mondani Fergusonnak azért, hogy „játékost faragott" belőle. Hozzátette: „Becses emlékeket őrzök a Manchester Unitedban eltöltött éveimről, és a legjobbakat kívánom társaimnak, akiket családtagjaimnak tekintek, valamint az engem mind a mai napig támogató fantasztikus szurkolóknak". A szakvezető így fogalmazott: „Tizenegy éves kora óta ismerem Dávidot, aki az elmúlt évtizedben oroszlánrészt vállalt a csapat sikereiből". Jorge Valdano, a Real sportigazgatója el volt ragadtatva Beckham szerződtetésétől, s közölte: „A kontraktus még versenyképesebbé teszi majd az egyesületet". A londoni tőzsde kedvezően reagált a Beckham Saga lezárására: a United részvényeinek árfolyama szerdán 6 pennyvel 1,51 fontra emelkedett. R. HAHN VERONIKA ■ ÁTIGAZOLÁSI TOPLISTA (millió euróbán) 1. Zinedine Zidane (francia) 75,1 Juventus-Real Madrid, 2001 2. Luis Figo (portugál) 61,7 Barcelona-Real Madrid, 2000 3. Hernan Crespo (argentin) 56,5 Parma-Lazio, 2000 4. Gaizka Mendieta (spanyol) 48,0 Valencia-Lazio, 2001 5. Rio Ferdinand (angol) 46,8 Leeds Umted-Manchester United, 2002 6. Juan Sebastian Verőn (argentin) 46,3 Lazio-Manchester United, 2001 7. Ronaldo (brazil) 45,0 Internazionale-Real Madrid, 2002 8. Rui Costa (portugál) 43,7 Fiorentina-Milan, 2001 9. Christian Vieri (olasz) 42,6 Lazio-lnternazionale, 1999 10. Filippo Inzaghi (olasz) 41,2 Juventus-Milan, 2001 11 Gianluigi Buffon (olasz) 40,0 Parma-Juventus, 2001 12. Lilian Thuram (francia) 36,5 Parma-Juventus, 2001 13. David Beckham (angol) 35,0 Manchester United-Real Madrid, 2003 NÉPSZABADSÁG Kelet Párizsa Vicelich és Takahara balettjelenete: Japán válogatottja fölényes győzelmet aratott Új-Zéland együttese ellen a labdarúgó Konföderációs Kupa párizsi nyitómérkőzésén: a távol-keletiek - gól: Nakamura 2, Nakata - 3-0-ra verték az ötödik kontinensről érkezett alakulatot. Az A csoport másik találkozóját, a Franciaország-Kolumbia összecsapást első kiadásunk zárása után rendezték