Népszabadság, 2004. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-07 / 5. szám

NÉPSZABADSÁG Meggyógyult a kantoni SARS-beteg HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Teljesen felépült és várhatóan a hét köze­pén elhagyhatja a kórházat az a férfi, akit atípusos tüdőgyulladással (SARS) kezeltek a dél-kínai Kanton (Guang­­zhou) városában - jelentette be kedden a kínai kormány. A 32 éves televíziós producer állapota több mint két héten át folyamatosan ja­vult, és a páciens december 24-e óta láz­­talan - közölte a kórház igazgatója. Ta­valy nyár óta ez volt az első ilyen meg­betegedés Kínában. A kínai kormány és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn, laborató­riumi vizsgálatok két hétig tartó soroza­ta után erősítette meg, hogy a december 20-án SARS gyanújával kórházba került férfi csakugyan ebben a betegségben szenvedett. Továbbra sem tudni, hogyan fertőző­dött meg az illető a SARS vírusával­ A férfi állandó lakhelye a délkelet-kínai Kuantung (Guangdong) tartományban van, ott ahol a SARS első eseteit doku­mentálták. (A legelsőt 2002 novemberé­ben.) Eddig 774 ember vesztette életét ebben a betegségben a világ különféle részein, túlnyomórészt Ázsiában. Ugyanakkor az MTI beszámolója szerint folytatódott Kína déli részén a ci­­betmacskák hétfőn megkezdett irtása; egészségügyi dolgozók vízbe fojtással és égetéssel pusztítják e faj egyedeit, mert attól tartanak, hogy ez az állatfaj a SARS kórokozójának egy új változatát hordoz­za magában. (A cibetmacska húsa a kí­nai ínyencek egyik kedvenc falatja.) Több külföldi szakértő, köztük a WHO kínai képviselői aggasztónak tart­ják a cibetmacskák tömeges irtását, mert attól tartanak, hogy az még növelheti is a veszélyt.­­ A Fü­löp-szigetek egészségügyi ható­ságai két ottani SARS-gyanús eset ismert­té válása után 38 embert karanténba zár­tak, mert az illetők szoros kapcsolatban álltak azzal a házaspárral, amely a gyanú szerint megfertőződött a SARS kórokozó­jával - közölte kedden Manilában Manuel Dagrit egészségügyi miniszter. Tömegesen pusztítják a feltétele­zett vírusterjesztőt, a cibetmacskát Mentőautó halálos karambolja TUDÓSÍTÓNKTÓL Mentőautó ütközött egy vöröskeresztes mikrobusszal tegnap a 81-es főúton, Fehérvárcsurgó közelében; a balesetben ketten életüket vesztették. A vizsgálat szerint a Vöröskereszt Ford Transitja Szé­kesfehérvár felől Mór irányába haladt, amikor a nedves úton megcsúszott, áttért az úttest bal oldalra, és frontálisan ütkö­zött egy szabályosan közeledő mentőau­tóval, amely betegeket szállított kezelésre Székesfehérvárra. A mentőkocsiban uta­zó egyik beteg azonnal életét veszítette, később egy másik sérült a kórházban in­formációink szerint szívinfarktusban halt meg. A mentő sofőrje és az egyik ápoló lá­bát törte, két beteg, és a vöröskeresztes kocsi vezetője könnyebben megsérült. MOZAIK 2004. JANUÁR 7., SZERDA A karácsonyfabontás napja Vízkereszt: kétmillió kiszolgált fenyő vált feleslegessé MUNKATÁRSUNKTÓL Vízkereszt napja, azaz január hatodika hagyományosan a karácsonyfabontás ideje. Bár Magyarországon - szemben például Angliával - nem fűződik olyan hiedelem az ünnephez, hogy a Vízke­reszt után feldíszítve hagyott fenyő sze­rencsétlenséget hoz, a karácsonyfákat ez idő tájt mégis rendre kitelepítik a la­kásból. A gyökereseket azért, mert két, melegben töltött hét után megindul a rügyek duzzadása, ami ronthatja a fa túlélési esélyeit. A vágott fenyőfákat pedig azért, mert néhány fajta kivételé­vel ilyenkorra megkezdik a tűlevelek tömeges lehullatását. Az országban mintegy 1,5-2 millió, ezen belül Budapesten 400-500 ezer fe­nyőfa kerül a szemétbe január elején (ugyanakkor több százezer fát meg sem vásároltak, az alkalmi elárusítóhelye­ken maradtak). A fővárosban kidobott fenyők többségét elégetik, vidéken vi­szont többnyire a ledarálás, illetve a komposztálás a fenyőhulladék-haszno­­sítás módszere. Ezekben a napokban kell gondos­kodni az ünnep idejére bérelt, illetve kölcsönzött gyökeres fenyőcsemeték további sorsáról is. A Pécsett 250, Mo­hácson pedig 47 fenyőfát kikölcsönző Zöld Gondolat Lovagrend a múlt szom­batra hívta vissza a bérlőket, akik közül 50 százaléknyian valóban vissza is ad­ták a fácskákat. A visszahozott fenyőket január 9-én vehetik át új - ezúttal már végleges - tulajdonosaik, olyan iskolák, óvodák, kórházak és más közintézmé­nyek, amelyek örökbefogadási nyilat­kozat aláírásával vállalták, hogy tartó­san gondoskodnak a kiültetett fák jólé­téről. A Hulladék Munkaszövetség (Hu­musz) két budapesti helyszínen 450 fe­nyőfát adott bérbe, ezeket szintén a hét végén lehetett visszavinni a kölcsönzés helyére. A Humusznál szintén nagyjá­ból 50 százalékos volt a visszaváltási arány A szervezet bérfenyőiből várha­tóan erdei fenyőfa lesz. Csökkent a légnyomás a nemzetközi űrállomáson MTI A levegő nyomáscsökkenését érzé­kelték az elmúlt napokban a Föld körül keringő nemzetközi űrállomás belső te­rében, de a vizsgálatok kiderítették, hogy nincs komolyabb gond, felesleges az aggodalom. Az orosz és az amerikai repülésirá­nyítók jelezték az űreszközön dolgozó két űrhajósnak, hogy január elsején a nyomásmérő két, hétfőn pedig kilenc higanymilliméterrel mutatott alacso­nyabbat a normálisnál. Az orosz Alekszandr Kaleri és az amerikai Michael Foale egy egész munkanapot áldozott arra, hogy tüzetesen átvizsgálja az űrál­lomás moduljainak a belső burkát. Szi­várgást előidéző résre azonban nem bukkantak. Tavaly november 27-én a két űrhajós fémes csattanás zaját hallotta. Ennek eredetét azóta sem tudták kideríteni, azt azonban megállapították, hogy a burkolaton nem keletkezett benyo­­módás. A két űrhajósnak egyébként kellő ta­pasztalata van, hogy mit tegyen egy esetleges szivárgásból adódó vészhely­zetben. Foale 1997 nyarán két orosz kol­légájával a Mir orosz űrállomáson tar­tózkodott, amikor egy érkező teherűr­hajó az egyik modulnak ütközött. Ak­kor azonnal lezárták a sérült részt. Kaleri ugyancsak a Miren 2000-ben tett utazása idején foglalkozott a hason­ló rendellenességek okainak tisztázá­sával. Hazahozták az érdi darabolós gyilkost Teljes titoktartás mellett hét­főn hazahozták az érdi dara­bolós gyilkosként elhíresült Simon Andrást - értesült a Nép­­szabadság. Simon a rendőrség gyanúja szerint 2001. február 4-én brutális kegyetlenséggel meggyilkolta unokabátyját, S. Gusztávot - a rendőrség felté­telezése szerint azért, mert más módon nem tudta volna megszerezni annak érdi laká­sát -, majd a férfi testét felda­rabolta, és kis csomagokban megkísérelte elrejteni a ma­radványokat. Miután a rend­őrség már a nyomában volt Si­mon Spanyolországba mene­kült. Barcelonában csatlako­zott a Makai klánhoz, akik többségében Pest megyei fiatal nőket csábítottak Spa­nyolországba - volt, akit elra­boltak és erőszakkal kénysz­erítettek rá, hogy velük tart­son -, ahol szexrabszol­gákként dolgoztatták őket. El­vették a prostitúcióra kénysz­­erített nők útlevelét, nappal bezárták őket egy számukra bérelt padlásszobába, estétől hajnalig pedig turisták által kedvelt bárokban kellett a vendégeket szórakoztatniuk. A Makai klán rémtetteire - valamint arra, hogy Simon csatlakozott a három Makai testvér bandájához - akkor derült fény, amikor egy szöké­si kísérletéért megcsonkított lánynak sikerült hazaszöknie. A nemzetközi körözés alapján a spanyol rendőrség 2002. november 18-án elfogta, és kiadatási letartóztatásba helyezte Simont, akit az ilyen­kor szokásos jogsegély­­egyezményi eljárás keretében január ötödikén adtak át a spanyol hatóságok a Pest me­gyei rendőröknek, akik kez­deményezték Simon előzetes letartóztatását. F. GY. A. Jeges utak a Dél-Alföldön Több baleset történt az utakon TUDÓSÍTÓNKTÓL Nyolcan sérültek meg tegnap kora délelőtt, amikor egy mikrobusz és egy furgon ka­rambolozott az E75-ös főúton Kecskemét határában. A Kis­kunfélegyháza felől érkező román rendszámú Ford mik­robusz megcsúszott a jeges úton, majd áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy szem­ből jövő Citroennel. Az utób­bi jármű vezetője, valamint a Ford két utasa súlyos, a mik­­robuszban ülők közül továb­bi öt ember könnyű sérülést szenvedett. Szintén Kecskemét külte­rületén, az E75-ös út város­földi elágazásnál árokba csú­szott, majd felborult egy kis­teherautó. A súlyosan megsé­rült gépkocsivezető beszo­rult a járműbe, csak a tűzol­tók segítségével sikerült ki­menteni. Kedden a déli órákban egy út menti háznak ütközött egy osztrák rendszámú Mercedes a Csongrád megyei Forráskút határában. A jármű Zsombó felől Csólyospálos felé ha­ladt, amikor áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, majd az út melletti ház olda­lának csapódott. A balesetben senki sem sérült meg. Diana halála: tartja magát az összeesküvés-elmélet Halála után hat és fél évvel kezdődött meg, majd halasztódott tovább a Diana walesi hercegnő balesetének körülményeit feltáró brit szemle. R. HAHN VERONIKA LONDONI TUDÓSÍTÓNK Kedd délelőtt, a londoni II. Erzsébet­­konferenciaközpontban Michael Burgess udvari halottkém hivatalosan megindí­totta, majd 2005-ig el is halasztotta a Di­ana halálával foglalkozó vizsgálatot. A walesi hercegnő partnere, Dodi al- Fayed ügyét külön kezelik, ezt az eljá­rást Burgess, immár főállásában, Surrey grófság halottkémeként délután, Reigate-ben nyitotta meg és függesztet­te fel egyben. Az „udvari halottként'' ódon címére 2002-ben kinevezett szak­értő hivatalosan felkérte Sir John Stevenst, a legmagasabb rangú brit rend­őrtisztet, vizsgálja ki a találgatásokat, melyek szerint Diana és Dodi halálát nem a párizsi Alma-alagútban bekövet­kezett, „egyértelműnek"látszó közleke­dési baleset okozta. A régóta követelt eljárás kezdetét el­homályosította a Daily Mirror keddi szenzációs leleplezése. A baloldali bul­várlap teljes terjedelmében közli Diana 1996. októberi levelét, amelyben aggo­dalmának ad hangot: „Életemnek ez a szakasza különösen veszélyes - férjem »balesetet« készít elő, fékhibát idéz elő a kocsimban, nekem pedig komoly fejsé­rülést okoz, hogy elháruljon az akadály és újra házasodhasson." A Mirror to­vábbmegy, mint a levelet őrző egykori lakáj, Paul Burrell, aki nemrégiben ki­adott könyvében nem nevezte meg, kit gyanúsít a magát élete végén „a szívek királynőjének" kikiáltott szerencsétlen hercegnő. A hercegnő „sziklaszilárd tá­masza" kulcsfontosságú tanú lehet a 12- 15 hónap múlva esedékes tényleges vizsgálat során. Az 1997-es tragikus ütközés után a hercegnőt szállító autót vizsgálják 21 HIRDETÉS A Magyar Televízió Kulturális Igazgatósága pályázatot hirdet HETI KULTURÁLIS MAGAZIN MŰSOR készítésére alkotók és alkotócsoportok számára ! A műsor (élő vagy rögzített) csütörtök este 21 óra 45 perckor jelentkezik az MTV-n Azt várjuk, hogy a sorozatműsor magas színvonalon, igényesen, sokszínűen és sokféle érzékenységet tükrözve tájékoztasson a legszélesebb értelemben vett kulturális és művészeti élet hazai és nemzetközi esemé­nyeiről, fejleményeiről és irányzatairól. A nyertes pályázat olyan műsort valósít meg, amely úgy tájékoztat, hogy­­ egyben televíziós élményt kínál és maradandó értéket hoz létre. Az MTV olyan szerződést kínál, amelyben a nyertes pályázó vállalja, hogy , amennyiben a műsor legkésőbb ötödik adására nem éri el a jelenlegi hiva­talos mérések (AGB) szerinti legalább 500 ezres nézettséget, a szerződés egyoldalúan felbontható. A műsort az MTV Kulturális Igazgatósága kiemelt produkciónak tekinti. Képanyag nem kötelező, de örömmel fogadjuk. A pályázat beérkezésének határideje: 2004. január 22. , Az elbírálás határideje: 2004. február 5. , A későbbiekben csak az esélyesnek tartott pályázókat értesítjük.­­ Érdeklődés: kult.ig@mtv.hu

Next