Népszabadság, 2004. április (62. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-05 / 80. szám

NÉPSZABADSÁG Dunaferr: ahogy tetszik Újvárosiak biztos MK-sikere „nevelőegyesületük"­ ellen KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Kulcsár Anita a megmondhatója: azért nem volt olyan egyszerű. A dunaújváro­si beállósnak, mondjuk úgy, „külső be­hatásra" kiesett a kontaktlencséje vala­mikor az első félidő derekán, ami egy­részt önmagában árulkodó jel a szomba­ti mérkőzés légköréről, másrészt jól mu­tatja a hazai pályán szereplő győriek mindenre elszántságát azzal a Dunaferr­­rel szemben, amelyet egy csapatnyi ko­rábbi kisalföldi játékos erősít: elég le­gyen Pálinger, Pigniczki, Kindl, Lovász, Bulath, na meg természetesen Kulcsár személyére utalnunk. A BL-, illetve az EHF Kupa-elődöntő­re készülő felek Magyar Kupa-döntőjé­nek kezdetén egyébként Djokics, a szerb légiós, továbbá Mehlmann húzta maga után a vendéglátó együttest, méghozzá dicséretre méltó eredménnyel. Tíz perc múltán azonban az újvárosiak - nem utolsósorban, mert a két válogatott ka­pus, Pálinger és Sirina közül az övék győzte le gyorsabban meg sikeresebben a tavaszi fáradtságot - fordítottak, s ettől kezdve a „Húzd meg, ereszd meg!" játék szellemében zajlott a mérkőzés. A szívós győriek - akiknek legjobbjaihoz a már említetteken kívül Kovacicova is csatlako­zott - erejéből annyira tellett, hogy a már tetemesebbre is duzzadó differenciát a szünetre négygólosra faragták (17:13). A második félidő elején kipontozódott a Dunaferr védekezésének oszlopa, Pigniczki, s az átmeneti zavarban a hazai­ak két gólra megközelítették ellenfelüket (18:16), de az izgalmak nem tartottak so­káig: az újvárosi kispad a továbbiakban végigmosolyoghatta a meccset. Ekkor már Radulovics, Kindl és Ferling is a tőle megszokott, „európai" formában brillíro­zott, s öt perccel a vége előtt a kiütés kí­nos szele érintette meg a győrieket: a tar­talom mellett a formára is sokat adó ven­dégek 30:21-re elhúztak. Ám Kiss Szilárd tréner nagyon kedves ember, úgyhogy Pálinger helyett a román Crncanát küldte a háló elé, minek nyomán számottevően csökkent a távolság a felek között. A 33:27-es Dunaferr-siker egyszer­smind azt jelenti, hogy az FTC-n egy nappal korábban hétméteresekkel túlju­tó győrieknek tovább kell várakozniuk történetük első Magyar Kupa-címére. Fájdalmukat viszont nagymértékben csökkentheti, hogy a világ valaha volt női kézilabda-klubcsapatainak talán egyik legerősebbjétől kaptak ki. Volt egy futásuk Sági Ferenc, illetve Kálovics Anikó nyerte a Vivicitta elnevezésű budapesti futó­fesztivált. A megméretésen - amely a tizenkilencedik volt a sorban - a rende­zők nevezési rekordot regisztrálhattak: a három futó- és egy gyaloglószámra összesen 8562-en jelentkeztek SPORT 2004. ÁPRILIS 5., HÉTFŐ 21 Megint Michael menete Forma-1: Schumacher nyert Bahreinben, így továbbra is hibátlan AUTÓ HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A hatszoros világbajnok Michael Schumacher (Ferrari) sima győzelmével ért véget az első Forma-1-es Bahreini Nagydíj, az idei világbajnokság harma­dik futama; a német pilóta továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a pontversenyt. A második helyet Schumacher csapattársa, a brazil Rubens Barrichello szerezte meg. Baumgartner Zsolt - a szombati délutáni motorcsere miatt - a mezőny végéről kezdte a felve­zető kört, a harmadik boxkiállás után pedig kiesett: autója egyre lassabban ment, végül füstölni kezdett. (Baum­gartner minardis kollégája, Gianmaria Bruni nem tudott elindulni, ezért az olasz versenyző kocsiját letolták a rajt­rácsról.) A magyar részvevő mellett idő előtt búcsúzott a két McLaren-alkal­­mazott, a skót David Coulthard és a finn Kimi Raikkönen is. Bahreini Nagydíj: 1. Michael Schu­macher, 2. Barrichello, 3. Jenson Button (angol, BAR), 4. Jamo Trulli (olasz, Re­nault), 5. Szato Takuma (japán, BAR), 6. Fernando Alonso (spanyol, Renault). A pontverseny állása. Pilóták: 1. Michael Schumacher 30 pont, 2. Barrichello 21, 3. Button 15, 4. Juan Pablo Montoya (ko­lumbiai, Williams) 12,5-6. Alonso, Trulli 11-11. Konstruktőrök: 1. Ferrari 51,2. Renault 22, 3-4. Williams, BAR 19-19. 2004: harmadszor ismétlődő jelenet NÉGYPONTOS vereséget szenvedett a Szolnok női kosárlabdacsapata az Euró­pa Kupa döntőjében: az orosz Szankt­­petyerszburg 68:64-re nyerte a mérkő­zést. A Tisza-partiak a négy között a há­zigazda török Fenerbahcsét 74:61-re múlták felül. (Isztambul) DÖNTŐ a 3,06 millió dolláros teniszvia­dalon: S. Williams (amerikai, 1. kiemelt)­­Gyementyeva (orosz, 5.) 6:1,6:1. (Miami) BERKI KRISZTIÁN az első helyen vég­zett lólengésben a tornászok Világ Ku­pa-versenyén. (Rio de Janeiro) KVÓTA nélkül maradt a Fazekas Mária, Molnár Zita, a Németh Károly, Marsi Márton, valamint a Pázsy Ferenc, Faze­kas Péter kettős az asztalitenisz-párosok olimpiai selejtezőjében. (Ludwigshafen) EZÜSTÉRMES lett Bujdosó Alexandra kardozó a vívók kadett- és junior-világ­bajnokságán. (Plovdiv) ■ TOTÓEREDMÉNYEK VÖRÖS ZSUZSANNA az első helyen végzett, Máthé Vivien harmadik lett a nemzetközi öttusaversenyen. (Lisszabon) OLIMPIAI kvóták az ökölvívók selejte­zőversenyében: Bedák Zsolt (53 kg) és Balog Vilmos (69) a döntőbe jutással sze­rezte meg a rajtjogot, s kategóriájának küzdelmeit is megnyerte. (Plovdiv) HARMADIK lett Ungvári Miklós (66 kg) a cselgáncsviadalon. (Tbiliszi) SOROZATBAN ötödször nyerte el a női röplabda Magyar Kupát a Nyíregyháza csapata: a miskolci döntőben 3:1-re verte a BSE együttesét. MEGLEPETÉS a vízilabda-bajnokság­ban: Újpest-BVSC 8:6. Az elődöntő pá­rosítása - Vasas-Ferencváros, Honvéd- BVSC - már korábban kialakult. EREDMÉNYEK a labdarúgó NB I/B 22. fordulójában: Balassagyarmat-Nyíregy­­háza 0-1, Diósgyőr-Vasas 4-2, Szolnok- Dabas 2-1, Tatabánya-Vác 2-3, Dunaúj­­város-REAC 1-0, Pápa-Szeged 3-2, BKV Előre-Hévíz 0-0, Kecskemét-Honvéd 1-2, Kaposvár-Bodajk 3-0. MÁSODIK hellyel tért vissza Repka At­tila: az 1992-es olimpián kötöttfogásban aranyérmet szerzett birkózó a kazinc­barcikai szabadfogású bajnokság dön­tőjében (96 kg) Rozbora Norberttól ka­pott ki. MEGERŐSÍTETTE posztján a Magyar Úszó Szövetség közgyűlése Gyárfás Tamás elnököt, valamint a szervezet vezető testületét, amelyet egyúttal ti­zenötről huszonkét tagúra bővített. A mandátumok egyaránt 2009-ig szól­nak. 1. Debrecen-MTK 2-2X 2. Zalaegerszeg-Balaton FC 1-1X 3. Ferencváros-Győr 4-01 4. Hertha-Rostock 1-1X 5. Kaiserslautern-B. München 0-22 6. Mönchengladbach-Leverkusen 0-0X 7. Schalke-Hamburg 4-11 8. Wolfsburg—Stuttgart 1-52 9. Dortmund-Bochum 4-11 10. Chievo-Parma 0-22 11. Lazio-Siena 5-21 12. Lecce-AS Roma 0-32 13. Modena-Milan 1-1X 14. Internazionale-Juventus lapzártaután Túri Tamás nyerte az Eger-ralit, az országos bajnokság nyitófutamát, amelyet bal­eset árnyékolt be: a vasárnapi etapon - miután két autó kisodródott - egy rende­zőt külső bokatöréssel, egy tiltott helyen álló nézőt pedig agyzúzódással szállí­tottak kórházba. Túri tegnap valamennyi gyorsasági szakaszon győzött, mögötte a címvédő, s szombaton még vezető Benik Balázs ért másodikként a célba HÍREK MINŐSÉGGEL

Next