Népszabadság, 2004. április (62. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-01 / 77. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2004. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK 3 Erdélyi autonómia: itt a vége? A bukaresti elutasítás után Markó magyarok közötti egyeztetést javasol Az RMDSZ a választások után olyan autonómiaterveze­tet fog kidolgozni, amelyet már nem lehet lesöpörni az asztalról - jelentette ki Tokay György aradi képviselő, volt kisebbségügyi miniszter. TIBORI SZABÓ ZOLTÁN KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNK Tegnap Markó Béla levélben fordult az RMDSZ kilenc politikai platformjához, az erdélyi magyar történelmi egyházak­hoz, illetve olyan szervezetekhez, mint például a Székely Nemzeti Tanács, a Ro­mániai Magyar Közgazdászok Társasá­ga, illetve az Erdélyi Múzeum Egyesület. Tanácskozásra invitálta őket annak érdekében, hogy közösen hatá­rozzák meg a következő négy év priori­tásait. Markó közölte: a tárgyalásokon a szövetség jövőjéről is szó lesz, s minél konkrétabb programot szeretnének ki­dolgozni a parlamenti választásokra. Úgy tűnik egyetlen szempontból hasznos volt az autonómiatervezetről tartott parlamenti szavazás: valamennyi magyar képviselő egy álláspontra he­lyezkedve az autonómiatervezet szakbi­zottsági javaslatra történő elvetése ellen szavazott. Az RMDSZ képviselői ezzel jelezték, hogy az autonómiát a szövetség is fontosnak tartja, csupán megvalósítá­sát látja eltérően. Nem lepett meg tulajdonképpen sen­kit Romániában az a tény, hogy a képvi­selőház elutasította az etnikai alapú szé­kely autonómia jóváhagyását. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által januárban véglegesített tervezetről ugyanis már akkor kiderült, hogy sem a jog, sem pe­dig a közigazgatási követelmények szempontjából nem sikeredett remek­műnek. Sőt, a törvénytervezet annyira „professzionális" volt, hogy abban az alkotmány által meghatározott ország­név (Románia) helyett Román Köztársa­ság állt. Az SZNT sem gondolta komolyan, hogy autonómiastatútumára Bukarest rábólint, s nem is ez volt a fő célja. A ta­nács mindenképp sikert ért el azáltal, hogy tervezetére Romániában és kül­földön felfigyeltek, s hogy a román tör­vényhozásnak az erdélyi magyar auto­nómia kérdéséről kellett vitáznia. Mi­után pedig az autonómiát elutasították, szabad a nemzeti tanácsosok útja: de le­het mindenféle nemzetközi fórumon pa­naszolni Romániát. Az első ilyen fórumra ma és holnap az erdélyi Szovátán kerül sor. Tőkés László püspök mond megnyitóbeszédet, svájci, dél-tiroli, katalóniai, finn, skót és magyar autonómia-szakértők pedig el­magyarázzák, hogy miért jó és fontos az önrendelkezés. Az autonómiát az SZNT azért tűzte zászlajára, hogy az ezáltal gerjesztett po­litikai hullámokon, a nemzeti tanácsok hátterében, az érdekeltek minél köny­­nyebben megszervezhessék a Fidesz­­mintára alakult Magyar Polgári Szövet­séget (MPSZ), az RMDSZ erdélyi ellen­szervezetét, amely a választásokon az RMDSZ ellen indul. Belgrádi ábránd a két Koszovóról Tegnap bemutatta az ENSZ rendezési tervének menetrendjét Harri Heiken, a koszovói ENSZ-igazgatás vezetője. Az időzítés tudatos: a két héttel ezelőtt kirobbant erőszakhullám rákényszerítette az ENSZ-igazgatást és a pristinai kormányt, hogy bizonyítsa, a rendezési terv még érvényben van. Belgrád a jelek szerint egyedül maradt azzal az álmával, hogy a tartomány kantonokra osztása jelenti a megoldást. Sem Washington, sem Brüsszel nem fogadja el az etnikumok kü­lönválasztását, a szerbek és az albánok területi autonómiáját, ehelyett ismételten a soknemzetiségű Koszovó mellett tette le a voksot. Ennek megteremtése azonban nem képzelhető el Belgrád támogatása nélkül. Szerb menekülteket evakuálnak a KFOR katonái Koszovóban ENSZ-menetrend Pristinában Két héttel a Koszovón végig­söprő etnikai zavargások után Pristinában szerdán be­mutatták a soknemzetiségű társadalom megteremtését célzó rendezési terv menet­rendjét. Az ENSZ BT a terv teljesítésének függvényében dönt - várhatóan 2005 köze­pén -, hogy megkezdődhet­nek-e a tárgyalások a tarto­mány végleges státusáról. - Örülök a hírnek már csak azért is, mert korábban elter­jedt, hogy Holkeri úr elveti a soknemzetiségű Koszovó stá­tusát - mondta a Népszabad­ságnak Héthy Lajos, aki évekig dolgozott az ENSZ koszovói békemissziójának alkalma­zottjaként. - Már korábban erős kétségeim voltak, hogy Holkeri valóban ezt mondta volna, hiszen a nemzetközi közösség erősen elkötelezett a multietnikumú Koszovó mellett. A tartomány státusá­nak rendezetlensége egyéb­ként egyik oka lehetett a na­pokban kirobbant etnikai za­vargásoknak, s általában a belpolitikai instabilitásnak. A másik ok persze gazdasági jellegű. A tartomány ma is rá van utalva a külföldi adomá­nyokra és segélyekre, beruházásokra. Héthy Lajos egyébként né­mileg váratlannak nevezte az elmúlt napok erőszakhul­lámát, hiszen a megelőző időszakban pozitív jelei vol­tak a koszovói szerbek és al­bánok együttélésének. Bizta­tó volt például, hogy 2001- ben a szerbek is részt vettek az általános választásokon, s a koszovói ideiglenes kor­mánynak is vannak szerb tagjai. Egyáltalán, a kisebb­ségek bekapcsolódtak az ál­lamigazgatás munkájába, s a Munkaügyi és Szociális Mi­nisztériumban például - amelyet Héthy Lajos irányí­tott - 10-15 százalék közötti volt a szerb alkalmazottak aránya. Ám két héttel ezelőtt valami felrobbanhatott, s új­ra magasra csaptak az etni­kai erőszakhullám lángjai. Nem valószínű, hogy a halá­los áldozatokat követelő ösz­­szecsapások szervezett, tu­datos akciók lehettek, hiszen ezek alapvetően ellentmon­danak Koszovó érdekeinek. Az viszont nem kizárt, hogy ezek az incidensek felgyorsí­tották az eseményeket, s az ENSZ-igazgatás végre előállt a rendezési terv menetrend­jével. S.A. A vajdasági magyarok is félnek A legsötétebb jóslatok beiga­zolódtak: Szerbia hátrame­netbe kapcsolva gyorsuló se­bességgel tart önnön közel­múltja felé. Az 2003-as elnök­­választás előtt Vojiszlav Kostunica jelenlegi szerb kor­mányfő nemegyszer szemére vetette a DOS akkor még kor-Ne lepődjön m­eg senki, ha egy napon itt is megismétlődnek a vukovári és a srebrenicai eseményok h­mányzó maradékának, hogy együttműködik a 2000-ben megbuktatott rezsim embere­ivel. Az általa vezetett DSS honatyái tegnap már azt sza­vazták meg Szlobodan Milosevics szocialistáival és Vojiszlav Seselj radikálisaival együtt, hogy a háborús bű­nökkel vádolt hágai szerb foglyokat és azok hozzátarto­zóit messzemenő támogatás­ban kell részesíteni. A vajdasági kisebbségek körében alig csillapodott a koszovói zavargások gerjesz­tette nyugtalanság, a szerb kormány legújabb intézkedé­se nyomán ismét nő a féle­lem. Újvidéken egy tévémű­sorban azt fejtegették: a vaj­dasági kisebbségek fenyege­tik az itt élő szerbek biztonsá­gát, ezért ne lepődjön meg senki, ha egy szép napon itt is megismétlődnek a vukovári és a srebrenicai események. Zentán magyar, Szabad­kán horvát sírokat gyaláztak meg ismét, Csókán azt írták a falra: Magyarok, irány haza! A bácskai Péterrévén és Óbecsén Seseljt éltető falfir­kák, Újvidéken a helyi ma­gyar színház betört ablakai, a Duna-parti Palánkon a meg­rongált szlovák művelődési ház és evangélikus templom, Szabadkán a magyar diákok rendszeres bántalmazása ok­kal fokozza a tartományban élő kisebbségiek félelmét. A milosevicsi időkre emlé­keztet, hogy a rendőrség ed­dig egyetlen tettest tudott csak elcsípni. Mégpedig an­nak a pancsovai falfirkának a szerzőjét, amely azt hirdette: „Nem adjuk a vajdasági al­bánjainkat". Újvidék, 2004. március PILCZ NÁNDOR A keresztények illetékessége RÉVÉSZ SÁNDOR H­étfői számunkban öt ismert keresztény értelmiségi „lelki antraxak­­ció piaci kísérletének" minősítette A passió című filmet, és arra intet­te keresztény testvéreit, hogy imádsággal és böjttel erősítsék meg lelküket a kísértés elviselésére, ha megtekintésére vállalkoznak. Ennek az álláspontnak a megítélésére illetéktelen vagyok, a filmet sem láttam még, és keresztény sem vagyok. Ellenben olyan véleményeket hallottam barátaim­tól erről a felhívásról, amelyek függetlenek a filmtől is, a körülötte folyó vi­tától is, és amelyekhez azoknak is viszonyulniuk kell, akiket sem a film, sem a vita nem érdekel: 1. Az aláírók cenzorként lépnek fel, a művészi szabad­ság ellenségei; 2. a mérsékelt, mértékadó keresztény körökhöz képest szél­sőséges, szektariánus álláspontot képviselnek; 3. túllépik illetékességi körü­ket: lelkészek, teológusok nem illetékesek műalkotások megítélésére. 1. Az aláírók nemhogy a film betiltását, de még a keresztények általi boj­kottját sem szorgalmazzák, világi intézményeket meg sem szólítanak, az ál­lamtól ebben az ügyben nem akarnak semmit. Ebből a szempontból ez a fel­hívás nem párja, hanem ellentéte azoknak, amelyeket az elmúlt években Hermann Nitsch kiállításával vagy Scorsese filmjével kapcsolatban külön­böző keresztény körök közreadtak. Nagyon tanulságos ez a félreolvasás. Annyira megszokott, hogy keresztény körök a hatalom erejét igénylik az el­len, amit kártékonynak tartanak, hogy hajlamosak vagyunk ezt az igényt automatikusan beleolvasni abba a szövegbe is, amelyben - egyáltalán nem véletlenül - egyáltalán nincs benne. Politikai és világi szempontból nem az az érdekes, hogy melyik keresztény irányzat mit és mennyire tart kárté­konynak, hanem éppen az, ami a rutinos félreolvasásban elsikkad, követel­nek-e hatósági erőt az ellen, amit kártékonynak vélnek, vagy sem. És ha nem, azt a laikus állam barátainak igen nagyra kell értékelniük. Nagy dolog az, ha valaki elfogadja még annak a szabadságát is, amit olyannyira kárté­konynak tart a számára legfontosabb szempontból, az üdvösségéből, s nem azonosítja a világi hatalmat mindazzal a rosszal, amit nem tilt be. 2. Aki keresztény, az nem földi (történeti, intézményi, szociológiai, stilisz­tikai stb.) szempontok szerint, hanem csak az üdvösségről kialakult (alaku­ló) meggyőződése szerint foglalhat állást keresztények vallási vitáiban. Aki pedig nem keresztény, az sehogy. Persze megkülönböztethetjük ezeket az álláspontokat aszerint, hogy földi szempontok szerint melyik a kedvezőbb számunkra, de nem állíthatjuk, hogy az az „igazabb". És ha elismerjük a vallásszabadságot, akkor elismerjük azt is, hogy hívő ember számára a föl­di szempontok alárendeltek. Társadalmi szempontból például katasztrofá­lisnak tartanám, ha a világ kereszténységén belül uralkodóvá válna a szüle­tésszabályozással kapcsolatos legszigorúbb katolikus felfogás, de milyen alapon állíthatnám, hogy nem ez a helyes keresztény álláspont? 3. Bárki bármiről kifejtheti, hogy keresztény szempontból kártékony. Ha keresztény, akkor illetékes. Egyházak és lelkészek esetében ennél több is igaz. Nekik lelkiismereti és hivatásbeli kötelességük lehet állást foglalni bár­miben, a művészet és a politika ügyeiben is, hiszen univerzálisnak tételezett értékeket képviselnek, s a Teremtő szolgálatában állnak, akinek - létezése esetén - magától értetődően a teremtett világ minden eleméhez köze van. A világi állam nem témaköröktől, hanem hatalmi jogosítványoktól választja el az egyházat. Az egyház minden társadalmi és állami ügybe beleszólhat, de az államot és polgárait semmire nem kötelezheti, nem igényelheti, hogy a véleményét hatósági erővel érvényesítsék (1.1. pont.). Holtponton SZALAI ANNA N­em végeztünk keveset. A lakáspolitikai kollégium elnökének minapi értékelése számos adattal igazolható: tavaly 35 ezer új lakást adtak át, a kiadott építési engedélyek száma megközelítette a hatvanezret, foly­tatódik a panelfelújítási és az önkormányzati bérlakásprogram, elkészült a társasházi törvény. A honi építésügy régóta áhított csúcsra jutott fel az elmúlt évben. Azóta is ott billeg a csúcson. Mintha a Medgyessy-kormánynak nem maradt volna teendője a lakáshitel rendszer szigorítása után. Aprókat módo­sít az építési szabályokon, felkéri a Belügyminisztériumot egy fiatalok otthon­­teremtését segítő program kidolgozásával. S közben az egész építésügy inog. A családok ötöde elégedetlen lakáshelyzetével. Költöznének, de nincs mi­ből, nincs hová. Az emelkedő hitelkamatok terhein csak keveseknek könnyít az összegében emelkedő, de feltételeiben változatlan lakásépítési támogatás. Nem enyhít a gondokon a bérlakásépítés sem. Az önkormányzatok teherbí­ró képességétől függő beruházások többnyire a tervezettnél drágábbak, az elmúlt három évben 61 milliárdot költött az állam 11 ezer bérlemény felépí­tésére. Akadt olyan fővárosi kerület, ahol négyzetméterenként 500 ezer fo­rintért épült szociális bérlakás. A fenti kormánypolitikusok által is lassúnak és drágának minősített gyakorlatot váltaná fel a lakbértámogatás. Az erede­tileg törvénynek szánt kormányrendeletre azonban hiába várnak. Az építési vállalkozóknak különösen jól jönne a munka. A bevásárlóköz­pont- és irodaház-építési láz után véget ért a szállodafejlesztések kora is. A támogatások megkurtítása miatt kevesebb lakás épül, a költségvetési meg­szorítások miatt jelentősen visszaesett a közbeszerzési eljárások száma. Az állami szféra és a magántőke együttes fellépését segítő úgynevezett PPP- szerződésekre is hiába vár a magántőke. A minisztériumok csak nem akar­ják bevonni őket közberuházásaikba. Csak az autópálya-építés maradt, ám ez aligha ad kenyeret az egész ágazatnak. A csillogó tavalyi eredmények el­lenére az építőipar összteljesítménye alig 0,7 százalékkal növekedett tavaly, az idei évre kötött szerződésállomány viszont harmadával esett vissza. A vállalkozások fennmaradásukért küzdenek. időnként nemcsak nemes esz­közökkel. A közbeszerzési eljárások pályázatértékelő pontrendszere a ma­gát szemérmetlenül nyomott áron kínáló cégeknek kedvez. Ezek után alig­ha meglepő, hogy az építésügy a fiskális politika fekete báránya. A legfőbb áfaelnyelő, a legtöbb feketemunkást foglalkoztató, a pénzügyi szabályok, minőségi és munkavédelmi előírások állandó megszegője. S egyúttal a GDP egyik legfontosabb beszállítója. Tavaly 1550 milliárd forintot hozott az or­szág konyhájára. Minden lakás árának ötöde az államkincstárba vándorol. Talán megérné foglalkozni a lakás- és építésüggyel. A kormányt még nem sikerült erről meggyőzni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tavaly megalakított Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal. A jogkörök és források nélkül működő szervezet, amelynek helyettes államtit­kári rangban lévő elnökét minisztériumi vitapartnerei sem veszik komo­lyan. Szakmai tanácsadóként legfeljebb súghat a döntéshozóknak. Suttogá­sa azonban nem hallatszik messzire. A kormányig semmiképpen. A nemze­ti lakásprogramot egy éve nem sikerült beilleszteni a kormány üléstervébe. Az építésügy továbbra is gazdátlan. S ez túlságosan sebezhetővé teszi az uniós csatlakozással megnyíló hatalmas piacon. A közismerten kevéske tar­talékkal bíró, ingatag gazdasági helyzetben lévő magyar építőipari, ingat­lanfejlesztő vállalkozások aligha képesek felvenni a versenyt harcedzett külföldi vetélytársaikkal. Az országos lakásügyi hivatalban mindeközben az új épületek túlzott felmelegedése elleni előírásokat fogalmazzák. Elnöke pedig síkraszállt az építészeti múzeum létrehozása mellett.

Next