Népszabadság, 2004. április (62. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-24 / 96. szám

NÉPSZABADSÁG Agyba ültetik a gyógyító számítógépet Munkatársunktól Egy amerikai vállalkozás engedélyt ka­pott az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatalától (FDA) egy emberi agyba beültethető, agyi eredetű bénulások gyógyítására alkalmas implantátum klinikai vizsgálatára. A Cyberkinetics szerkezetétől - ha való­ban használhatónak bizonyul, és a piac­ra kerül - életminőségük javulását vár­hatják a betegek. A négy négyzetmilliméteres, Brain Gate („agykapu") névre keresztelt csip - az Origó internetes hírportál beszámo­lója szerint - egy milliméter hosszúságú tüskéket tartalmaz, amelyek a beültetés után az agyszövetbe süllyednek, hogy az idegsejtek által létrehozott elektro­mos jeleket érzékeljék. Az információ egyelőre vezetéken jön ki a koponyából, de az emiatt fellépő fertőzésveszély ki­küszöbölése végett már dolgoznak a ve­zeték nélküli változaton is. Az eszköz segítségével a kutatók azo­kat az elektromos hullámokat próbálják azonosítani, amelyek egy-egy mozdulat eltervezésekor jönnek létre az agyban. A végső cél olyan agy-számítógép-inter­­fész (vagyis az agy és a számítógép kö­zötti kommunikációt lehetővé tévő esz­köz) kifejlesztése, amellyel a betegek pusztán a gondolataikkal irányíthatná­nak egy komputert. A számítógép mes­terséges eszközök - például művégta­gok - mozgatását végzi, vagy pedig elektromos impulzusokat keltve a beteg saját, egyébként mozgásképtelen izmait stimulálja. Az elmúlt években számos kutatócso­port kezdett komolyan foglalkozni az agy-számítógép-kapcsolatokkal. 1998- ban a Neural Signals cég kutatói jelentet­ték, hogy egy agyérkatasztrófa miatt le­bénult beteg agyi­­implantátum segítsé­gével mozgatta a kurzort a számítógép képernyőjén, előre beírt mondatokra mutatva. A Cyberkinetics 2002-ben hívta fel magára először a figyelmet, amikor a Nature brit tudományos hetilapban sike­res állatkísérleteik eredményeiről szá­moltak be kutatói. Az állatkísérletek után most megkez­dődnek az emberen folytatott vizsgála­tok. Szakértők szerint a Cyberkinetics implantátuma az első ilyen célra készült, igazán kifinomult eszköz, amely jóval fejlettebb a korábbi, jobbára csak sima elektródákra emlékeztető megoldások­nál. A gyógyászati segédeszköz három -öt éven belül piacra kerülhet. ­ Lángok­ Bangkok nyomornegyede Tűzvész pusztított pénteken egy bangkoki szegénynegyedben. A lángok több száz faházat pusztítottak el. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Az erős szél miatt a lángok továbbterjedtek a szomszédos negyedek felé, ahol Ausztrália és Németország nagykövetsége, valamint több luxusszálloda is áll MOZAIK 2004. ÁPRILIS 24., SZOMBAT T 21 Túszejtő cigarettarablók MTI Bejelentési kötelezettségére figyel­meztette a trafikosokat a korzikai ügyészség vezetője pénteken, miután előző nap egy fegyveres bűnbanda 600000 euró (150 millió forint) értékű ci­garettaszállítmányt zsákmányolt egy Bastia közelében lévő raktárból. A túszejtéssel súlyosbított páratlan rablás csütörtökön történt az Altadis cég furiam­i raktárában. Festékkel bemasza­­tolt arcú, háromfős fegyveres banda a raktárépületnél túszul ejtette a szállít­mányra várakozó kamion vezetőjét, majd további három fegyveres benyo­mult a hangárba, ott puskát szegeztek a személyzetre, felpakoltatták velük a kar­tondobozokat, s a kamionnal és egy sze­mélygépkocsival elhajtottak a helyszín­ről. A sofőrt később elengedték, a két ki­égett gépjárművet még csütörtökön megtalálták a rendőrök Bastia közelé­ben. A hatóságok feltételezik, hogy a gengszterek a szigeten fogják megpró­bálni értékesíteni a szerzeményt. I AZ ÁPRILIS 10-I KERESZTREJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE ÉS NYERTESEI Williams. Rossini. Lendvay. Szerelme. Kékre az eget. Korodat. Ady. Tenor. Petőfi. Massenet. Budapest: Bánki Bea (1124), Bíró Imre (1171), Devecseri István (1204), Farkas Balázs (1165), Farkas László (1158), Haller Mária (1214), Kakuk Domonkos (1145), Rubinszky Gábor (1119), Somfai Vera (1072), Szente Éva (1016) Vidék: Both János (Székesfehérvár), Dobos Ferencné (Szolnok), Hubai István (Sajólád), Kis Károlyné (Körösladány), Komeiner Gézáné (Nyergesújfalu), Nemes Csaba (Székesfehér­vár), dr. Szabó Józsefné (Bihartorda), dr. Székelyné Kósa Katalin (Almásfüzitő), Tormáné Veszprémi Mária (Nagykőrös), Varga Sándor (Bodroghalom). ­ KERESZTREJTVÉNY György-napi nonett Boldog névnapot minden György nevű olvasónknak.­­ A nonett mind a kilenc kortárs tagjának György a keresztneve. 1. Képernyős vetélkedők és szórakoztató műsorok népszerű vezetője. 2. Drámaíró. Darabjai többek közt a Csirkefej, Ikszek, Koccanás. 3. Labdarúgóedző, aki sikerei csúcsát az 1980-as években érte el. 4. Többszörös világbajnok kenuzó, aki az athéni olimpiára készül. 5. Olimpiai bajnok vízilabdá­zó, ma edző. 6. Ismert színész, népszerű nevet­tető. 7. író. Első könyve A látogató, újabb az Áramló leltár. 8. Politikai újságíró a tévében. 9. Festőművész és író, tévésorozatok szerzője. Beküldendő a kilenc György családneve. Határidő: 2004. május 3. A megfejtésre, a feladó neve alá kérjük odaírni: KERESZTREJTVÉNY! A megfejtéseket Népszabadság Rt. „Keresztrejtvény", 1034 Budapest, Bécsi út 122-124 címre kérjük beküldeni, kizárólag levelezőlapon. A megfejtők között 20 db 1000 Ft-os könyvutalványt sorsolunk ki.

Next