Népszabadság, 2004. május (62. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-03 / 102. szám

Klaus nem tűzette ki a zászlót Csehországban nagy sörözéssel és lelke­sedéssel ünnepelték az uniós csatlako­zást. Václav Klaus államfő azonban még szombaton sem adta fel euroszkeptikus nézeteit. Rövid időre megjelent ugyan az önfeledten szórakozó prágaiak között az Óváros téren, ahol rövid beszédében kije­lentette, hogy Csehország megszűnt ön­álló államként létezni. - Polgárainknak meg kell tanulniuk jól tájékozódni a nem­zetek fölötti szerveződésben. Elődeinkkel szemben pedig az a szent kötelességük, hogy ne adják fel nemzeti azonosságtuda­tukat és a cseh államiságot - jelentette ki az elnök, aki ez után a csehek egyik legen­dás hegyét, a 638 méter magas Blazákot mászta meg, mintegy ezer ember kíséreté­ben. Kevéssel szombat éjfél előtt értek a csúcsra, ahol a legenda szerint azok a cseh hősök szunnyadnak, akik nagy baj esetén feltámadnak és megvédik a hazát. Klaus sörrel koccintott kísérőivel. Az egyik pol­gár megkérdezte tőle, nem jött-e el a lova­gok feltámadásának az ideje? Mire az ál­lamfő így válaszolt: - Remélem, odalenn is jók az internetes vonalak, s működnek az egyéb tájékoztató eszközök is. Klaus egyébként nem tűzette ki a Hradzsinra az uniós zászlót. - Erre nem kaptam sem megbízatást, egyetlen kérést vagy parancsot sem a cseh polgároktól. Azt sem tudom, van-e a várban tizenkét csillagos lobogó - jelentette ki az őt fagga­tó újságírók előtt. Elődje, Václav Havel volt cseh köztársa­sági elnök viszont másként vélekedik. - Nemzeti azonosságtudatunkat nem az unió veszélyezteti, hanem önmagunk. Azzal, hogy sok politikusunk nem tud csehül, hiszen olyan szinten beszél, ahogy legfeljebb a kocsmákban megen­gedett - mondta, s hozzátette: - Mi ront­juk el gyönyörű városaink arculatát a jel­legtelen bevásárlóközpontokkal és egyéb ízléstelenségekkel, mi vagyunk közöm­bösek műemlékeink és környezetünk iránt, s nem az unió. Sz. J. P. Cseh fiatalok nemzeti és EU-zászlóval ünnepüik a csatlakozást Prágában Románia: EU­­Magyarország megdrágult Tibori Szabó Zoltán kolozsvári tudósítónk Romániában mérsékelt örömmel, némi csalódottsággal üdvözölték az EU bővíté­sét. Az öröm főképp abból táplálkozott, hogy az unió határa az ország határává vált. A csalódottság elsősorban a román politikai elitnek szólt, amely a sajtó sze­rint nem volt képes az átmenetet lerövidí­teni, s az országot az első hullámban az unió tagjává tenni. A keserű szájíz bizonyos fokig annak is köszönhető, hogy a csatlakozás terén Magyarország jóval előbbre jutott. Ennek ellenére, Mircea Geoana üdvözölte a ma­gyar EU-tagságot. A román külügymi­niszter háláját fejezte ki azért, hogy hazá­ja NATO-tagságát és EU-felzárkózását Budapest folyamatosan és hathatósan tá­mogatja. Az erdélyi magyarság a román sajtó­nál jóval nagyobb mértékben örvend Ma­gyarország uniós tagságának. Szombat este Kolozsváron telt házzal kezdődött a helyi magyar főkonzulátus által szerve­zett kétnapos ünnepség, amelynek kere­tében a Bánk bán című opera- és a Híd­­ember című játékfilmet vetítették, a Bel­ügyminisztérium Duna Művészegyütte­se lépett fel, s a Continental szállodalánc, illetve a Magyar Turizmus Rt. közremű­ködésével az ország több városában ma­gyar gasztronómiai napok nyíltak. Cseh Áron kolozsvári főkonzul szerint a ren­dezvények az erdélyi magyaroknak és a románoknak egyaránt szóltak. Erdélyben elsősorban az okoz nyugta­lanságot, hogy május elsejétől a határátlé­péshez az eddig követelt 250 euró he­lyett, a Magyarországra látogatótól a ro­mán hatóságok legalább 500 euró felmu­tatását kérik, s ezzel az összeggel nem mindenki rendelkezik. Továbbra is érvé­nyes azonban a kétoldalú egyezmény, amelynek értelmében magyarországi utazáshoz egészségügyi biztosításra nincs szükség. VILÁG Törökök is ünnepeltek Európa utolsó kettéosztott fővárosában, Nicosiában a kék zászlókkal díszített Eleftheria (Szabadság) téren 30 ezer cip­rusi péntek éjfélkor tűzijátékkal köszön­tötte az EU-csatlakozást. A programok a történelmi zöld vonaltól pár méterre fel­épített színpadokon szombaton egész nap folytatódtak Az ünneplés hevében azonban a görög ciprióták még kissé bizonytalanok, hogy az új rendszer milyen előnyökkel és hát­rányokkal jár. Legtöbben úgy vélik, hogy az EU-csatlakozás fő hozadéka, hogy a ciprusi kérdés megoldása európai problé­mává válik. A kétnapos EU-ünnepléshez török ciprióták is csatlakoztak, így a fővá­ros két közössége közötti Ledra Palace át­kelőhely forgalmas volt, itt túlnyomó többségben fiatalok sétáltak át útlevéllel a kezükben. Bár a sziget északi, török részén nem voltak zajos ünneplések a hét végén, nincs ok pesszimizmusra. Az elmúlt héten az Európai Unió számos olyan intézkedést vetített előre, amely a török cipriótákat is kiemelné az elszigetelt helyzetből. Üzlet­emberek és politikusok egyaránt optimis­ták, hiszen 30 éves gazdasági elszigetelt­ség után Észak-Ciprus a jövőben keres­kedhet az Európai Unióval. A külügymi­niszterek ugyanis megegyeztek: feloldják a kereskedelmi tilalmat a sziget északi és déli része között, s a szabad kereskedelem lehetősége megnyílik az EU felé. Nicosia, 2004. május 2.Pál Beáta Túlhevült csillagok M­i történik odaát? - érdeklődik a hősi zsilipnél mellettünk várakozó stras­­bourgi hajó magyar matróza. - Az elvtár­sak csókolgatják egymást - jön a válasz a Balaton I-ről. A zsilipelés élménye a csatla­kozás pillanatában, május elsején éjfélkor adatott meg azoknak az újságíróknak, akik a Balaton­­ spotlámpákkal kivilágított tatján megvárták az „új csillagok" érkezését. A hősi betonfalak eltűnéséig az adáskészí­téstől kifáradt kollégák azt latolgatják, mi vár a „túloldalon". Vajon odaát frissebb-e a levegő, színesebb-e a táj, és a halak is csak pi­hennek-e a folyó felszínén. A zsilip után ránk tör a valóság: a szlovák oldalon olyan magas védőgát húzódik, hogy a part menti településekből csak a templomtornyok lát­szanak. Az osztrák szakaszon pedig a hatal­mas hálókkal felszerelt halászkunyhók ad­nak alkalmat téves válaszokra a kevésbé sze­rencsés magyar horgászok számára. Az eredetileg a Boszporusznál szolgáló hajót a Duna Televízió bérelte ki (ez alka­lomból ki is festették). A hajót végigkísérik a közvetítőkocsik (ezekről­­„lövik" műholdra a műsort), ami nem túl nehéz, a hajó kb. tíz kilométeres óránkénti sebességét tekintve. Bécsben, Pozsonyban, Komáromban, Neszmélynél, majd Esztergomban a nép­­táncos-politikus-diplomata áradat nehezíti a partraszállást. De a szárazföldi élmények miatt megéri: a pozsonyi kávézóban a ma­gyarokat a hajón osztogatott pezsgő vonz­za, az esztergomi vízi parádé motorcsóna­kosait pedig az ütközés veszélye taszítja. Neszmélyen a hajó miatt káromkodnak a helybéli csónakosok, a szlovákiai Magyar Koalíció Párt alelnöke, Duray Miklós eköz­ben kedélyesen komcsizik (férgezik) az MDF közeli ünnepségén. De a parti élmények is csak addig tart­hatnak, amíg minden más az úton: az adás végéig. A csallóközi táncosok is addig rop­hatják, amíg a piros lámpa ég, és szerencsé­re ez vonatkozik a Balaton Combo nevű tri­óra is, amely magyar, osztrák tagjai a vízbe borulás veszélyének és a népharagnak kité­ve igyekszik kifigurázni a magyar sztereotí­piákat a taton. Mire az út véget ér, a vendégek és a pezs­gő is elfogy, a sötétítő fóliák is eltűnnek az ablakokról - mintegy utat nyitva a hullá­mokon megtörő csillagfényeknek, melyek igazából a túlhevült spotlámpákból árad­nak.Nyusztay Máté ÁLLÁSPONT 2004. MÁJUS 3., HÉTFŐ 3 Egységben az euró______ Blahó Miklós A­z ír példából okulni lehet. Elsősorban abból, ahogy a nyolcvanas évek második felétől kezdve a gazdaságpolitikában kialakított nem­zeti egyetértés megalapozta a kelta tigris látványos teljesítményét - a brit Financial Times vezércikke nem ünneprontásnak szánta sorait, hanem fi­gyelmeztetésül Lengyelországnak, ahol a politikai széthúzás, a halogatott reformok nyomán gyors népszerűségre tett szert az Európa-ellenes Önvé­delmi Csoportosulás. De a lap véleményének céltáblája­­ a hitelét vesztett, a politikai erők és a jegybank által szétzuált gazdaságpolitikája miatt - termé­szetesen lehetett volna Magyarország is. A nemzeti egyetértés sürgetésével az FT pusztán arra célzott: ha az újak valóban utol akarják érni az élen járókat, akkor a növekedést és a verseny­­képességet serkentő gazdaságpolitikát kell alkalmazniuk, amelynek azon­ban törekednie kell a pénzügyi egyensúly fokozatos javítására. Ez majdan elvezet az euróövezetbe is, ahova az újaknak előbb-utóbb be kell lépniük. A mai munkanaptól, új tagként, Magyarország sajátos helyzetben találja magát. Egyrészt nyilvánvaló, hogy az Európai Unió növekedési kilátásai sokkal rosszabbak a korábban jelzettnél, mert az egyébként sikeres euró működési kereteit sok esztendővel ezelőtt nem a mai helyzetre eszelték ki. A nagyok, a németek, a franciák, az olaszok nem tudnak kikecmeregni a stagnálás közeli állapotból a jelenlegi költségvetési szabályozással. A bizott­ságnak nemrégiben immár hat államot kellett valamiképpen figyelmeztet­nie az eurót adoptáló tizenkettőből, mert átlépte, átlépi a büdzsé hiányára engedélyezett, s a nemzeti össztermék három százalékában meghatározott szintet. A központi bank munkaerő-piaci és nyugdíjreformot sürget, ám azokat a választók ellenzik. Magyarország másrészt a tizenöt éves felkészülése során előreszaladt meg le is maradt a reformokban. A foglalkoztatási rendszere rugalmasabb, mint a német, nyugdíjreformja biztatóbb, mint például az olasz, közigazga­tása viszont gyenge hatékonyságú, az egészségügy finanszírozása súlyos válságba sodródott, adórendszerét túlterheli a túlzott állami szerepvállalás. Igaz, 1995 és 2000 között esélye nyílott arra, hogy kelta vagy pannon tigris­sé váljék, hiszen gyorsan növekedett, miközben a pénzügyi egyensúly ja­vult. Ám ezt az esélyt eljátszotta az utóbbi években. A költségvetési osztoga­tás, a téves gazdaságpolitika, a nemzetközi bizalomvesztés és a valutaválsá­gok rémálomszerű forgatókönyve a szemünk előtt valósult meg. Kitörni ebből a helyzetből alighanem csak az írek módszerével lehet. A mérvadó pártoknak gazdaságpolitikai paktumot kellene kötniük, amely ki­jelöli az államháztartási, a közigazgatási, az adó-, az egészségügyi és az ok­tatási reform legfontosabb teendőit, visszavezeti a gazdaságot az uniós át­lagnál jóval magasabb növekedési pályára, s ehhez társítja az ésszerű pénz­ügyi egyensúly mutatóit, anélkül, hogy erőltetné az immár a nagyok köré­ben is megkérdőjelezett, s eleve nem a most csatlakozókra kitalált inflációs és költségvetési eurókritériumok minél gyorsabb teljesítését. Csak így kerül­­hetőek el az utóbbi évekre jellemző voluntarista jegybanki és kormányzati tettek, kínos csalódások - lásd az euró bevezetésének tavaly kijelölt, mára szertefoszlott 2008-as határidejét. Az európai választási kampánnyal terhelt belpolitikai közegben egy ilyen ír típusú alkunak még a körvonalai sem lát­szanak, s ha a szavazások után sem sejlenek fel, akkor félő, vágtató tigrise­ket legfeljebb természetfilmekben láthatunk. A felélt tőke _ _______ Aczél Endre A­z uniós csatlakozás másnapján Lengyelország miniszterelnököt cse­rélt. Az eltávozott kormányfő - Leszek Miller - már március végén bejelentette, hogy lemond, de annyira azért nem volt nagyvonalú, hogy másnak engedje át a május 1-jei trófeát. Mondván, az neki jár ki, így igaz. Miller, a „régi vágású" szocialista (a rendszerváltozás előtt az utolsó kommunista csúcsgarnitúra tagja), három dologgal tette nevezetessé kor­mányfői pályafutását. Először is azzal, hogy egy buldog szívósságával alku­dozott a lengyel EU-csatlakozás pénzügyi feltételeiről, és ugyanilyen ko­­noksággal védelmezte Lengyelország aránytalanul nagy szavazati erejét (ti. az EU jövendő „kormányában"), melyet Nizzában harcoltak ki maguknak. Neki köszönhetően alakult ki a lengyelekről Brüsszelben egy olyan kép, amely a nemzeti öntudatra nézve akár hízelgő is lehet: „nem sajátították még el a kompromisszumok kultúráját". A második a feltétlen Amerika-ba­­rátság, amely a koalíciókövető iraki politikában testesült meg. A harmadik az a bátorság, amellyel (ha későn is, de) a rossz és egyre rosszabb népszerű­ségi mutatók közepette kitartott a közkiadások csökkentése (az ún. Hausner-terv) mellett, holott meglett volna a lehetősége arra, hogy „közvé­leményt vásároljon" magának. Mindennek tetejébe tegnap, amikor eltávo­zott, 5 százalék közeli GDP-növekedést és igen alacsony - legfeljebb 2 szá­zalékos - inflációt hagyott örökül utódára. Remek. Mindez persze csak úgy igaz, ha az ember az egyik szemét lecsukja. Ha kinyitja, Leszek Miller szaldójában más, nem kevésbé nevezetes dolgokat is észrevesz. Például, hogy a munkanélküliség hihetetlenül magas rátáját nem sikerült érezhetően leszorítani. Az ma is 18 százalék körül van - minden ötödik lengyel állástalan -, szemben a magyarországi öt és fél százalékkal. Márpedig a polgár az ilyesmit nagyon meg tudja érezni a bőrén, jobban mindenesetre, mint egy 2 és 5 százalékos pénzromlás közötti különbséget. De, kárhozatos módon, nemcsak a bőr érzetéről volt itt szó, hanem a „ke­nyéren túli" szférákról is, újabb bizonyítékaként annak, hogy nem pusztán kenyérrel él az ember. A szocialistáknak sok-sok korrupciós botránya akadt, mert a 2001-ben megszerzett hallatlan mandátumfölény (az összes szavaza­tok 41 százaléka) birtokában úgy szervezték meg hatalmukat, hogy abban kizárólag saját klientúrájuknak meg a hozzája tapadó - minden kormányzó erőhöz hozzátapadó - csoportoknak jusson hely. A Demokratikus Baloldali Szövetségnek (SDL) idővel sikerült maga körül egyfajta „bűnözéspárti" imázst kialakítania, ami idén márciusban odáig fajult, hogy a párt harminc parlamenti képviselője Borowskinak, a szejm marsalljának (elnökének) veze­tésével hátat fordított az SDL-nek, és új, rivális szocdem pártot alapított. (Er­ről írta a Gazeta Wyborcza: „Amikor két és fél évvel ezelőtt Leszek Miller is­mertette kormánya programját, a szejmben még 216 SDL-képviselő ült. Má­ra ezek egy része az ellenzéki padsorokban, másik része a vádlottak padján ül."). A pártszakadás/palotaforradalom egy olyan pillanatban ütötte meg Leszek Millert, amikor már egy éve amúgy is kisebbségben kormányzott, mivel nagyobbik partnere, a parasztpárt az adóviták (vö. takarékosság) miatt kivált a kormánytöbbségből. Miller ellehetetlenült. Ha ránézett a közvélemény-kutatásokra, a magány élménye csak tovább erősödhetett benne, hiszen márciusra a lengyel válasz­tók 95 százaléka (!) nyilvánította ki elégedetlenségét vele szemben. Két és fél év alatt a szocialista kormány eljátszotta bizalmi tőkéjét. Marek Belka, akit Kwasniewski elnök az új, papíron ugyancsak kisebbségi kormány megalakí­tásával bízott meg, kétszeres volt pénzügyminiszter és nemzetközileg is is­mert (Világbank, JP Morgan) liberális pénzügyi tanácsadó. 2003-ban azért hagyta ott Millert, mert az kész volt „elengedni" a költségvetést. Belka a fe­gyelem megszállottja. Nekem kicsit úgy fest, mint Bokros (vagy Békési) len­gyel klónja. Kizárólag a szejmen múlik, hagyják-e őt kormányozni jövő nyá­rig, avagy az ellenzék még az idénre új választásokat kényszerít ki.

Next