Népszabadság, 2004. július (62. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-01 / 152. szám

2 2004. július­­- csütörtök NÉPSZABADSÁG Szaddám iraki fennhatóság alatt Halál vár a bukott diktátorra Horváth Gábor washingtoni tudósítónk Tegnap hivatalosan iraki őrizetbe ke­rült át Szaddám Huszein és közvetlen környezetének tizenegy tagja. A volt iraki elnökkel és társaival hivatalosan meg nem nevezett helyszínen - minden valószínűség szerint a bagdadi nemzet­közi repülőtéren kialakított amerikai börtönben - közölték a tényt. Azt is el­mondták nekik, hogy joguk van ügyvé­det fogadni, illetve az iraki állam bizto­sít nekik jogi segítséget, de önmagukat is védhetik. A teremben a volt elnök mellett állt többek között Tárik Aziz egykori miniszterelnök-helyettes, a kurdok elleni gáztámadás miatt csak Vegyész Aliként ismert Ali Hasszán el- Madzsid, Szaddám Huszein két féltest­vére, titkára és egyben testőrparancsno­ka, alelnöke, valamint védelmi minisz­tere. A lefogyott, és a szemtanúk szerint zavartan viselkedő Szaddám Huszein megpróbált kérdéseket feltenni, de azt a választ kapta, hogy erre majd holnap, a hivatalos eljárás megkezdésekor lesz módja. A vád az emberiesség elleni és háborús bűntettek, illetve népirtás lesz. A bírósági eljárást a bagdadi Óratorony­ban fogják lefolytatni. Az épület koráb­ban Szaddám Huszein dicsőségének múzeuma volt. Biztonsági okokból azonban elképzelhető, hogy egyelőre a bíró megy a vádlottakhoz, és csak a jö­vőre várható nyilvános tárgyalást rende­zik Bagdad belvárosában. A foglyok fizi­kai őrzése továbbra is az amerikaiak ke­zében marad. Szaddám esetleges szöké­se vagy meggyilkolása egyaránt óriási csapás lenne az új iraki vezetés és a meg­szálló amerikaiak számára, mert min­denképpen az ellenállás erősödéséhez vezetne. A kifejezetten e perekre létrehoz­­ott különleges bíróság élén álló Szálem Csalabi szerint nemcsak a vádlottak, ha­nem a bírák és a jogászok biztonsága is gondot okoz. Egy brit kormányzati forrás szerint Londonban biztosra veszik Szaddám Huszein kivégzését. Tony Blair brit kor­mányfő elvi okokból ellenzi a halálbünte­tést, de nincs beleszólása az ügybe. - Né­ha az emberek véglegesen le akarnak zár­ni egy fejezetet, ahogyan Romániában tették - utalt egy névtelenül nyilatkozó brit politikus az 1989 decemberében meg­buktatott román diktátor, Nicolae Ceausescu rögtönítélő bírósági elítélésére és gyors kivégzésére. Az amerikaiak ott­hon a legtöbb államban és a szövetségi ügyekben is alkalmazzák a halálbünte­tést, de Irakban a megszállás kezdetén el­törölték a büntető törvénykönyv erre vo­natkozó passzusait. Az új iraki vezetés tagjai korábban kllátásba helyezték, hogy visszaállítják a halálbüntetést, de az nem világos, hogy erre a januárra tervezett vá­lasztások előtt vagy után kerül sor. Kikopott Szaddám-portré egy bagdadi katonai bázis falán KÉT ISZLÁM SZÉLSŐSÉGES és egy rendőr halt meg tegnap a szaúdi biz­tonsági erők és feltételezett iszlám fegyveresek között kitört tűzpárbajban Rijádban. A rendőrök öt gyanúsítottak üldöztek, és két helikopter támogatá­sával lezárták a szaúdi főváros egyik körzetét. Most először történt össze­tűzés azóta, hogy Fahd király június 23-án amnesztiát hirdetett azon isz­lám szélsőségeseknek, akik egy hóna­pon belül megadják magukat. (MTI) Behívó a különleges tartalékosoknak Az amerikai hadsereg közel 5600 olyan tartalékost kíván behívni, akiket eddig csak ritkán küldtek háborúba. Most azonban köny­­nyen változhat a helyzet: a Penta­gon arról tájékoztatta a kongresz­­szust, hogy a behívottak az Irak­ban és Afganisztánban állomáso­zó csapatoknál támadt állomány­hiányt fogják pótolni. A behívott katonák az úgyne­vezett Egyéni Készenléti Tartalé­kosok (IRR) részét alkotják. Az IRR abban tér el a hagyományos tartalékosoktól, hogy év közben nem teljesítenek semmilyen kato­nai szolgálatot, mégis bármikor mozgósítani lehet őket. A hadse­reg 118 ezer, az IRR-hoz tartozó katona fölött rendelkezhet. Eddig is majdnem kétezren szolgálnak Irakban az IRR keretein belül, so­kuk önkéntesként. A hadsereg most olyanokat keres, akik járta­sak valamilyen különleges terüle­ten, mint a katonai rendészet vagy műszaki-utász „szakmák". Mint a CNN emlékeztetett rá, legutóbb az 1991-es öbölháború idején kellett mozgósítani 20 ezer katonát az IRA kötelékéből. A mostani behívások azt a benyo­mást keltik, hogy a Pentagonnak igen csak korlátozott számú kato­na áll a rendelkezésére a terror el­leni háborúban. Washingtonban azt is hangsúlyozzák, hogy a stra­tégiai tervezők már rég felkészül­tek erre az eshetőségre. Ezzel együtt kérdés: meddig tudja az USA tartani magát azon elvéhez, hogy az amerikai hadse­regnek - a haza védelme mellett - egyszerre két háború megvívásá­hoz elegendő haderővel kell ren­delkeznie. Irakban nem ez az első kísérlet arra, hogy még több kato­nát összpontosítsanak a biztonsá­gi helyzet stabilizálására: a hadse­reg meghosszabbította az odave­zényelt egységek szolgálati idejét, Dél-Koreából 3500 katonát dob­nak át át a közép-keleti országba. A Pentagon bejelentése után kétségeinek adott hangot adott Jack Reed, a kongresszus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának republikánus tagja is: az IRA- behívás azt jelenti, hogy a Bush­­kormányzat rosszul tervezte meg a háborút. Mások attól tartanak, a hadsereg túl kicsi ahhoz, hogy egyszerre több konfliktust kezel­jen, a Nemzeti Gárdára és tartalé­kosokra nehezedő nyomás hosz­­szú távon gondokat okoz majd a hadseregnek. John Keny, demok­rata elnökjelölt „szokatlan lépés­nek" nevezte a döntést, amely őt a sorozásra emlékezteti. Jelenleg másfél millióan tartoz­nak az amerikai fegyveres erők­höz. A Pentagon szerint 130 ezren szolgálnak Irakban, és további 40 ezer amerikai katona tartózkodik az öbölországokban. Az Irakban bevetett amerikai katonákat nagyszámú szerződéses biztonsá­gi szakember és zsoldos egészíti ki. Afganisztánban több mint tíz­ezren vadásznak az al-Kaida tag­jaira. A legnagyobb tengerentúli kontingensek Németődffijfjfóh^ (73 000), Olaszország Japánban (40 00(jjy)|SÍÍw£oreábafíj (40 000) állomátetemre, . fÁ f—­ Amerikai egység Bagdadban díszszemlére készül „Inkább Afganisztán" A hazai ellenzék a spanyolok példáját követné A magyar politikusok szemében Irak veszélyesebb, mint Afganisz­tán. Az al-Kaida tagjai, a tálibok és a hadurak - amikor a figyelem in­kább az iraki túszejtésekre, fo­golykínzásokra, öngyilkos me­rényletekre összpontosul - már nem tűnnek olyan veszélyesnek, mint egy évvel ezelőtt. Az Afga­nisztánba vezényelt szolnoki fel­derítők tehát - akiknek a kabuli repülőtér biztosítása lesz a felada­tuk - akár meg is nyugodhatnak. Bár Hamid Karzai afgán államfő nem véletlenül sürgette a NATO-t, a csapatokra azonnal szükség van. A magyar kormány a minap döntött: 125 fős kontingenst küld Afganisztánba. A döntés, mivel NATO-akcióról van szó, nem a parlament, hanem (az egyhan­gúlag megszavazott alkotmány­­módosítás szerint) a kormány jog­köre. A háromszáz fős iraki misz­­szió kiküldéséről az Országgyű­lésnek kellett szavaznia. Akkor a politikusok helyben elmondhat­ták véleményüket, a közös fele­lősség pedig még a magyar kato­na halálakor is többé-kevésbé visszatartotta őket a bűnbakkere­séstől. Az ellenzékiek Afganisztán esetében is óvatosan fogalmaz­nak, s a mindenkori kormány fele­lősségét hangoztatják - viszont a kabinet döntését csak utólag bí­rálhatják, párbeszédre nincs sok lehetőség. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tavaly azt mondta az afganisztáni háborúról: „szinte az egész világ egyetértett az USA-val abban, hogy joga van a fegyverek hasz­nálatára, hiszen megtámadták. Abban a háborúban szintén léte­zett NATO-, és EU-támogatás is. Most Irakkal kapcsolatban azon­ban az USA-nak nincs felhatalma­zása". A fogolykínzások nyilvá­nosságra kerülése óta a Fidesz a magyar katonák hazahívását szorgalmazza, az MDF pedig a kezdetektől fogva ezt teszi. Simicskó István (Fidesz) szerint a kormánynak inkább a Balkánra, mint Afganisztánra kellene össz­pontosítania, mert sokkal komo­lyabb érdekeink fűződnek előbbi térség stabilitáshoz. Különben is, mondta, a spanyolokkal ellentét­ben - akik Irakból kivonták, Afga­nisztánban viszont növelni fogják a kontingensüket - a magyar ka­tonák mindkét országban jelen vannak, ami meghaladja az or­szág teherbíró képességét. - De ebbe nincs beleszólásunk, a kato­nák létszáma, az őket érő veszé­lyek mérlegelése a kormány fele­lőssége - tette hozzá Simicskó. - Irakhoz képest Afganisztán a béke szigete - fogalmazott Karsai Péter (MDF), aki szerint a bizton­sági helyzet az egyik fontos kü­lönbség a két magyar misszió helyzete között. A másik pedig az, hogy most szövetségesi kötele­zettségről van szó, amelynek ele­get kell tenni, a kormánynak emi­att nem volt mérlegelési lehetősé­ge. - Ha élvezzük a NATO-tagság előnyeit, akkor a kötelezettsége­ket is vállalnunk kell. Mi is szorul­hatunk még segítségre - érvelt Karsai. Ami a magyar kormány fele­lősségét illeti, Karsai szerint ter­mészetes, hogy a mindenkori kor­mány rendelkezik a legtöbb infor­mációval katonai-biztonságpoliti­kai ügyekben, tehát a döntés, kö­vetkezésképp pedig a felelősség is a végrehajtó hatalomé. Ezért kon­szenzus volt a parlamentben azt illetően, hogy a kormány dönt­hessen a fegyveres erők külföldi (NATO-hadműveleteken belüli) bevetéséről, de arról a parlamen­tet tájékoztatnia kell. Ezért is fon­tos, tette hozzá, hogy a kormány mielőbb informálja a parlamentet, „nehogy a konszenzus felborul­jon". Csakhogy Keleti György (MSZP), a honvédelmi bizottság elnöke állítja: ő tájékoztatta a kép­viselőket, s a kormánydöntésről szóló levél a titkárságon hozzáfér­hető. Kérdés, az ellenzékiek be­­érik-e ennyi „párbeszéddel". Nyusztay Máté Újra lesz magyar nagykövetség Bagdadban Magyarország várhatólag a ksözeljövőben jelzi a bagdadi ideiglenes kor­ijányllék, hogy újra ügyvivő által vezetett nagykövetséget kíván működtetni az arab országban - mondta lapunknak a Külügymi­nisztérium közel-keleti ügyekkel foglalkozó főosztá­lyának vezetője. Jungbert Béla hozzátette: Magyar­­ország bagdadi külképviselete 2003 tavasza és augusztus 15. között zárva volt. Ezután nyílt meg a jelenleg működő állandó képviseleti iroda. ) - A szuverén iraki kormány létrejöttével azonban lehetőség nyílt arra, hogy visszatérjünk a korábbi szintű képviselethez - mondta a főosztályvezető. Jungbert hozzátette: erre iraki részről is lehetőség van, de Bagdad egyelőre nem jelezte, hogy újra nagykövetet kíván Budapesten akkreditálni. A budapesti iraki nagykövetség bezárásának hivata­losan technikai és nem politikai indokai voltak, bár a lépés Magyarország bagdadi nagykövetségének bezárását követte. - Úgy tekintjük, hogy Irak nem megszakította, csupán szüneteltette a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal - tette hozzá végül Jungbert Béla. (Munkatársunktól) Körözött válogatott Még tizenegy magas rangú iraki vezető van szabadon abból az ötvenötből, akiket az Egyesült Államok a Szaddám-rezsim legfontosabb embereiként tart számon. Az amerikaiak francia kártyapaklijából ismertté vált vezetők közül csak Szaddám Huszein két fiát - Udajt és Kuszajt - tartják nyilván halottként, a további negyvenkét vezetőt vagy elfogták, vagy feladták magukat. A még keresett személyek közül Izzat Ibrahim al-Duri - a­treff király - a leg­rangosabb, a legbelső kör tagjaként ő volt ugyanis a vezérkarifőnök-helyettes, az egykori Baath párt főtitkárhelyettese. Fontosságát jelzi, hogy a fejére tízmillió dollárt tűztek ki a nyomravezetőnek, míg a többiek egymillió dolláros egységáron üldözhetők tovább. Könnyen lehet azon­ban, hogy a magas jutalomra már senki sem tarthat igényt: a BBC úgy tudja, hogy al-Durinak agydaganata volt, és időközben meghalt. Keresik még az iraki titkosszolgálat ve­zetőjét is. A kára­bubi­­ Tahir Habusz al- Tikritit - al-Duri után a második legma­gasabb rangú keresett személy. A fenn­maradók egyik csoportja különböző biz­tonsági szolgálatok, elnöki testőrség igaz­gatóiként tevékenykedtek, mint az Iraki Köztársasági Gárda vezetője, Taha al- Ravi, másik részük az ország egy-egy kormányzóságában töltött be pártelnöki posztot. De szabadon van még Szaddám Huszein egyik féltestvére is, a tikriti klán tagja, Sabavi Ibrahim al-Haszan aki az egykori diktátor tanácsadójaként dolgo­zott. Ám az eltűnéssel kapcsolatos jó ta­nácsokat, úgy tűnik, megtartotta magá­nak.Ny. G.

Next