Népszabadság, 2004. július (62. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-31 / 178. szám

VILÁG Új EU-biztosok: bővül a lista Egyre több tagállam jelenti be, kit jelöl EU-biztosnak a novem­berben hivatalba lépő új brüsz­­szeli bizottságba. Az Európai Parlament máris fogalmazza a jelölteknek szóló kérdéseket. Füzes Oszkár brüsszeli tudósítónk Értesülések szerint a jövő héten dönti el Medgyessy Péter, kit jelöl az Európai Bi­zottság magyar tagjának. A kormányfő a koalíciós pártokkal biztosan egyeztet, és konzultációt ígért az ellenzéki pártokkal is. A magyar jelölt személye azonban fő­leg attól függ, hogy sikerül-e kipuhatol­ni: milyen tárcára számíthat a nagy osz­tozkodásban. Erről José Manuel Barroso, a brüsszeli bizottság új elnöke dönt, és a testületet minden lehetséges szempont­ból ki akarja egyensúlyozni (legalább nyolc hölgyet akar látni a testületben). Barrosónak egyet kell értenie a jelölt személyével is, utána a huszonnégy EU- biztos listáját az Európai Parlament sza­vazással hagyja jóvá (vagy nem hagyja, de ilyen még nem fordult elő). Az EP meghallgatja a biztosjelölteket, akik elő­re, írásban válaszolnak egy kimerítő kér­dőívre is. A kérdések összeállításában egyébként nagyon aktívak a magyar euroképviselők. Balázs Péter mostani biztos jelenlegi tárcája a régiós politika, ez az EU egyik legfontosabb „kasszakulcsa". A befolyá­sosnak számító posztra eddigi teljesítmé­nye alapján komoly esélye volna, ám a Fidesz ellenkezése és Medgyessy dönté­sének elhúzódása ezt csökkentheti. A kormányfő környezetében viszont úgy vélik: a miniszterelnök van olyan jó kap­csolatban Barrosóval, hogy ne a jelölés időpontja számítson. Mindenesetre a tár­cára nagyon hajt a lengyel Danuta Hübn­­er, de örülne neki az olasz, osztrák, az ír és a holland kormány is. Balázs a­ néhány hónappal ezelőtti meghallgatás és azóta végzett munkája láttán valószínűleg könnyedén szerezne európai parlamenti,jóváhagyást. (Szak­mailag a legnagyobb fajsúlyú biztos a tá­vozó bizottságban - mondják róla.) Ha viszont beigazolódnának a híresztelések, és Kovács László lenne a jelölt, a Fidesz várhatóan megkísérelné ellene mozgósí­tani az EP-ben legnagyobb frakciót alko­tó Európai Néppártot, de balról is ■ JELÖLTEK AZ ÚJ EURÓPAI BIZOTTSÁGBA támadhatják a magyar külügyminisztert az iraki ügy miatt. Ezzel együtt persze több mint valószínű, hogy Kovács is megszerezné a parlamenti jóváhagyást, mert tekintélyes, „fajsúlyos" világpoliti­kusként a többség szerint erősítené az Európai Bizottságot. A harmadik, „pletykaszinten" felme­rült jelölt, Baráth Etele viszont „sokkal ki­sebb fajsúlyú", mint Balázs és Kovács, így nem valószínű, hogy Barroso erős rábeszélés nélkül mellette döntene. (Baráth jelenleg politikai államtitkár, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke.) Ha már a fajsúlymérésnél tartunk, az új EB- ben valószínűleg fele-fele arányban lesz­nek a politikailag, illetve a szakmailag erős biztosok. Ország Jelölt* Életkor Tárca PORTUGÁLIA Jósé Manuel Durao Barroso 48 Elnök AUSZTRIA Benita Ferrero-Waldner 55 Fejlesztés? BELGIUM Louis Michel 57 Fejlesztés? CIPRUS Markosz Kiprianu 44 Költségvetés? CSEHORSZÁG Vladimír Spidla 53 Igazságügy? DÁNIA Bertel Haarder/ Mariann Fischer Boel 60/61 Kutatás vagy halászat ÉSZTORSZÁG Siim Kallas 557 FINNORSZÁG Olli Rehn 42 Információs társadalom? FRANCIAORSZÁG Jacques Barrot 67 Versenyjog? NÉMETORSZÁG Günther Verheugen 60 Belső piac? GÖRÖGORSZÁG Sztavrosz Dimasz 62? MAGYARORSZÁG Balázs Péter/ Kovács László 62/65 Regionális politika? Írország Charlie McCreevy 55? OLASZORSZÁG Rocco Buttiglione 567 LETTORSZÁG Sandra Kalniete 517 LITVÁNIA Dalia Grybauskaite 487 LUXEMBURG Viviane Reding 53 Kultúra, oktatás MÁLTA Joe Borg 527 HOLLANDIA Cees Veerman/ Neelie Kroes 55/63 Mezőgazda vagy közlekedés LENGYELORSZÁG Danuta Hübner 56 Kereskedelem SZLOVÁKIA Jan Figel 447 SZLOVÉNIA Janez Potocnik 46 Bővítés? SPANYOLORSZÁG Joaquin Almunia 567 SVÉDORSZÁG Margot Wallström 50 Környezetvédelem? Energia? NAGY-BRITANNIA Peter Mandelson 51 Belső piac? Versenyjog? * Vastagon szedve a kormányok által már hivatalosan is jelölt politikusok Forrás: EuroActiv.com • NépszABADSÁG-grafik­a AZ EU-TAGÁLLAMOK polgárainak csaknem négyötöde támogatja az unió új alkotmányának megerősíté­sét - tűnik ki a legutóbbi Euro­­barométer-felmérésből. A támogatók mind a huszonöt tagországban több­ségben vannak, az arányok között azonban nagyok az eltérések. Ma­gyarországon, Spanyolországban és Olaszországban például a 90 száza­lékot is meghaladja az arány, míg Nagy-Britanniában és Svédországban 50 százalék körül van. Az uniós pol­gároknak már csak harminc százalé­ka tekinti kevéssé tájékozottnak ma­gát az alkotmánnyal kapcsolatos ügyekben. (MTI) Harcias kínai gesztusok HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nem zárta ki egy Tajvan elleni háború lehetőségét egy magas rangú kínai veze­tő arra az esetre, ha a szigetország elnö­­kee továbbra is fenntartja az új alkotmány 2008-as bevezetését - jelentette pénteken a China Daily. A pekingi napilap ezt annak apropóján írta, hogy a kínai had­sereg partraszállási gyakorlatot tartott. Wang Zaixi, a kínai államtanács Taj­­van-ügyi hivatalának miniszterhelyette­se arra is utalt, hogy „nem lenne bölcs dolog Tajvan részéről további fejlett ha­ditechnikát vásárolni az USA-tól" - je­lentette az MTI. Cheri Shui-bian tajvani elnök korábban bejelentette, hogy államfői mandátuma végén, 2008-ban új alkotmányt akar elfo­gadtatni Tajvan számára. Kína és Tajvan között 1949-ben, a polgárháború végén jött létre a szakadás, de Kína Tajvant to­vábbra is saját területe részének tekinti és azt hirdeti, hogy a sziget hivatalos függetlensége háborúhoz vezetne. Wang az interjúban leszögezte: bár Peking egyáltalán nem kívánja a kato­nai konfliktust Tajvannal, de nem is zárhatja ki azt. A pekingi politikus sze­rint a feleknek mindent meg kell tenni­ük azért, hogy megakadályozzák a két­oldalú kapcsolatok romlását, de a poli­tikai feszültségek csak akkor enyhül­hetnek, ha Tajvan elfogadja, hogy Kína részét képezi. A márciusi tajvani választások óta különösen felhevült a Tajpej és Peking közötti vita - írta a Reuters. Kínai katonák ugranak a tengerbe a hadgyakorlaton, ahol egy tajvani partraszállást is elpróbáltak ÁLLÁSPONT 2004. JÚLIUS 31., SZOMBAT 3 Az iraki megváltó________ Aczél Endre­ ­ az ember, akiben, meglehet, november 4-e után az Egyesült Álla­mok új elnökét üdvözölhetjük, Irak dolgában a lehető leglaposabb, közhelyesebb érvekkel rontott neki riválisának, a jelenlegi elnöknek. Egy olyan perspektívát rajzolt föl, amelyről csak annyi mondható el: tudjuk, ismerjük, de nem hiszünk benne. Rövidre fogva a dolgot, John Kerry szenátor, a Demokrata Párt immár hi­vatalos elnökjelöltje - ki, nota bene, megszavazta a szenátusban a háborút - szemére hányta Bushnak a „hagyományos szövetségesek" és az ENSZ egyetértése nélküli háborúzást. Azt mondta, Bush olyan fokon idegenítette el Amerikától a szövetségeseket, hogy most azok nem hajlandók kisegíteni a bajból. Ez a szimpla összefüggés természetesen megállja a helyét, leg­alábbis amíg Franciaországról és Németországról van szó. - De majd én... - fűzte tovább gondolatait Kerry. Az ő politizálásának távlata az, hogy helyre­állítja az eredeti szövetségi összetartást - ami úgy értelmezhető csak, hogy a NATO egységét -, majd miután ez megtörtént, a szövetségesek részben le­veszik a terhet Amerika válláról, a háború kevesebbe kerül majd az ameri­kai adófizetőknek, már csak azért is, mert a „fiúkat" haza lehet hozni. A demokrata konvenció közönsége jól fogadta Kerry szavait. Nincs simo­­gatóbb gondolat annál, hogy lesz egy elnök, aki legalább olyan kemény, ha Amerika biztonságáról (a terrorizmus elleni lépésekről) van szó, mint a je­lenlegi, de gyorsan visszaszerzi a szövetségesek elvesztegetett bizalmát, s azok, mintegy hálájuk jeléül, felváltják az amerikai katonákat Irakban. De legalábbis gyökeresen változtatnak a mai arányokon, amikor is az arab or­szágban szolgáló soknemzetiségű erő 85 százalékát amerikaiak alkotják. Mit mondott tehát Kerry? Azt, hogy ő se vonulna ki Irakból, ő se fogadná el az ottani laikus demokráciaépítés kudarcát, de olcsóbbá tenné a háborút az amerikaiaknak. Ilyen egyszerű. Ilyen egyszerű volna? Én történetesen semmi jelét nem látom annak, hogy a jelenlegi viszonyok között franciák, németek és mások ugrásra készen állnának egy iraki sze­repvállalásra, feltéve, hogy Amerika megszabadul az általuk igen kevéssé kedvelt elnökétől. Az ilyen készséget én sokkal inkább helyzet-, mint elnök­függőnek érzékelem, bár kétségkívül jót tenne a nemzetközi viszonyok egészségének, ha Amerika új elnöke nem Bush egyoldalú lépéseire/dönté­seire, hanem a multilateralizmusnak elkeresztelt többpárti kompromisszu­mokra esküdne fel. (Ami Chirac francia elnök szerint a rend szinonimája.) Derys Ross, Amerika egyik legismertebb, a Közel-Keleten közvetítő dip­lomatája, azt mondja, az alapvető különbség abban ragadható meg Bush és Kerry között, hogy míg az előbbi még mindig kizárólag amerikai vállalko­zásnak látja az iraki béke- és demokráciateremtést, Kerry szenátor kollektív erőfeszítéseket tenne mögéje. Ez azonban nem hogy a szavak, a tettek szintjén se igaz. Elmondható, az amerikai diplomácia kolosszális - és mindmáig hiábavaló - erőfeszítéseket tett azért, hogy kollektív vállalkozássá tegye a Nyugat iraki tevékenységét. Ugyanolyan megfontolásokból­­ takarékosság, csapatok felváltása mint amilyenekkel Kerry szenátor előjött. Az is a „kollektivizálási" erőfeszítések egyik árulkodó tünete, hogy ma a nap témája az iraki békefenntartás arab vagy/és mozlim kezekbe adása. Jobb híján. Az ötlet­forma szerint a szaúdi­­aktól származik, de ők vélhetően Amerika hangján szólalnak meg. De valahogy senkinek sincs kedve Irakba menni. Amit Kerry elnökjelölt is érzékel. Helyzetében azonban, ahol minden mérföldkőnél magabiztossá­got, hitet és optimizmust kell sugároznia, nem is mondhat mást: mindez George W. Bush miatt van így. Nézzék meg majd akkor, ha én leszek a Fehér Házban. Mi mást tehetnénk: megnézzük. Vagy nem. A Rémálmok álmodói N. Kósa Judit A­hhoz képest, hogy milyen szép és nyugodt hely, a budai Millenáris Park mintha tényleg el volna átkozva. Lassan tíz éve, hogy a békés munka rövidke periódusai között újabb és újabb hangos botrányok­ról érkezik hír a Rózsadomb tövéből. Erős leegyszerűsítés után persze jóval könnyebb megmondani, miért is folyik itt a bruszt. Elvégre az ország egyik legértékesebb ingatlanegyüttese a tét. Az egykori Ganz-gyár rendszerváltozás utáni története persze mintahis­tória. A gyáróriás, miután megszűnt a falai között az évszázados múltú ter­melés, büszkeségből egyszerre nyűggé vált. A szennyezett talaj, a robusztus üzemcsarnokok mind akadályozták a terület hasznosítását, így történhetett, hogy csak az óriási telek egy-egy szeletkéje kelt el - hogy, hogy nem, azok viszont kikerülhetetlen kis szigetek -, a nagyja ott maradt az állam nyakán. Ki tudja, mi lett volna a történet vége, ha nem jön el kéz a kézben az ez­redforduló és a parlamenti választás. De eljött, és ez az együttállás a wer­­meri forgatókönyv szerint nagy tetteket tett szükségessé, így válhatott való­ra a budaiak álma, és épült rendkívüli - építészeti díjakkal is kitüntetett - park a gyár egy része helyén, és ennek volt köszönhető az Álmok álmodói kiállítás is. Mindez persze úgy, hogy a költségekre oly éberen figyelő kor­mány kikötötte: a befektetett pénznek meg kell térülnie, ezért az ünnep és a választás végeztével a létesítményt privatizálni kell. Az ünnep elmúlt, a választás azonban nem a várt eredményt hozta. Ez pedig alapvetően új helyzetet teremtett. Az új kormány, elszánt rendterem­tő igyekezetében, hamarosan besétált ugyanis az összes csapdába, amibe a Millenárison csak bele lehetett sétálni. Kezdődött, ugye, a nagy leleplezés­sel: a temérdek pénzért etetett aranyhalakkal, az órákkal, a kormány­őrökkel őriztetett vendégkönyvvel meg a többivel, a vérlázító, közpénzapasztó trükkök garmadájával, amelyek közül azonban végül egyet sem sikerült büntetőügyre váltani. De ennél is nagyobb csapda volt, hogy a tiszta tekin­tetű újak siettek bejelenteni: őalattuk nem lesz suskus, a terület marad a né­pé és a kultúráé. Pont ez az, amiről már az első pillanatban tudni lehetett, hogy tarthatat­lan. Az egykori Ganz-gyárban már most benne van tizenötmilliárd állami forint, további három kell a félkész mű befejezéséhez, és akkor még ott van­nak a kivásárlást elégedetten váró magántulajdonosok, meg az irtózatos te­rületszennyezés. Kívülálló számára aligha kétséges, hogy a park nem ma­radhat érintetlen; arra pedig, hogy a terület másik fele, a ma még kihalt, ipa­ri táj „Millenáris 2" nem zöldterület és nem konferenciaközpont, hanem vé­gül bevásárlópláza lesz, úriember ez idő tájt nem is igen fogadna. A legnagyobb csapdába azonban mégiscsak akkor gyalogolt bele a kor­mány, amikor beszállt abba a versenybe, melyet elődje a „ki tud nagyobbat álmodni?" munkacímmel hirdetett meg. Ahelyett, hogy valamilyen kézen­fekvő, nota bene kulturális célra - e helyt csak az Országos Műszaki Múze­um áldatlan helyzetére hívnánk föl a figyelmet - igyekeztek volna felhasz­nálni a kiállítócsarnokokat, a területre lecsapó informatikai tárca előállt a Jö­vő Háza ideájával. Erről e pillanatban annyit tudni, hogy a) nem lesz klasz­­szikus múzeum, b) a jövő technológiája mutatkozik be benne, c) jövő őszre el kell készülnie. Talán nem tévednek nagyot, akik mindennek alapján borí­tékolják: végül régi kedves ismerősünk, a Csodák Palotája felturbózott vál­tozata lel majd új otthonra az impozáns falak között. Aztán még néhány hónap, és újra választás. Emlékezzenek majd a jósla­tomra: úgyis kezdünk mindent elölről.

Next