Népszabadság, 2004. július (62. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
VILÁG Új EU-biztosok: bővül a lista Egyre több tagállam jelenti be, kit jelöl EU-biztosnak a novemberben hivatalba lépő új brüszszeli bizottságba. Az Európai Parlament máris fogalmazza a jelölteknek szóló kérdéseket. Füzes Oszkár brüsszeli tudósítónk Értesülések szerint a jövő héten dönti el Medgyessy Péter, kit jelöl az Európai Bizottság magyar tagjának. A kormányfő a koalíciós pártokkal biztosan egyeztet, és konzultációt ígért az ellenzéki pártokkal is. A magyar jelölt személye azonban főleg attól függ, hogy sikerül-e kipuhatolni: milyen tárcára számíthat a nagy osztozkodásban. Erről José Manuel Barroso, a brüsszeli bizottság új elnöke dönt, és a testületet minden lehetséges szempontból ki akarja egyensúlyozni (legalább nyolc hölgyet akar látni a testületben). Barrosónak egyet kell értenie a jelölt személyével is, utána a huszonnégy EU- biztos listáját az Európai Parlament szavazással hagyja jóvá (vagy nem hagyja, de ilyen még nem fordult elő). Az EP meghallgatja a biztosjelölteket, akik előre, írásban válaszolnak egy kimerítő kérdőívre is. A kérdések összeállításában egyébként nagyon aktívak a magyar euroképviselők. Balázs Péter mostani biztos jelenlegi tárcája a régiós politika, ez az EU egyik legfontosabb „kasszakulcsa". A befolyásosnak számító posztra eddigi teljesítménye alapján komoly esélye volna, ám a Fidesz ellenkezése és Medgyessy döntésének elhúzódása ezt csökkentheti. A kormányfő környezetében viszont úgy vélik: a miniszterelnök van olyan jó kapcsolatban Barrosóval, hogy ne a jelölés időpontja számítson. Mindenesetre a tárcára nagyon hajt a lengyel Danuta Hübner, de örülne neki az olasz, osztrák, az ír és a holland kormány is. Balázs a néhány hónappal ezelőtti meghallgatás és azóta végzett munkája láttán valószínűleg könnyedén szerezne európai parlamenti,jóváhagyást. (Szakmailag a legnagyobb fajsúlyú biztos a távozó bizottságban - mondják róla.) Ha viszont beigazolódnának a híresztelések, és Kovács László lenne a jelölt, a Fidesz várhatóan megkísérelné ellene mozgósítani az EP-ben legnagyobb frakciót alkotó Európai Néppártot, de balról is ■ JELÖLTEK AZ ÚJ EURÓPAI BIZOTTSÁGBA támadhatják a magyar külügyminisztert az iraki ügy miatt. Ezzel együtt persze több mint valószínű, hogy Kovács is megszerezné a parlamenti jóváhagyást, mert tekintélyes, „fajsúlyos" világpolitikusként a többség szerint erősítené az Európai Bizottságot. A harmadik, „pletykaszinten" felmerült jelölt, Baráth Etele viszont „sokkal kisebb fajsúlyú", mint Balázs és Kovács, így nem valószínű, hogy Barroso erős rábeszélés nélkül mellette döntene. (Baráth jelenleg politikai államtitkár, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke.) Ha már a fajsúlymérésnél tartunk, az új EB- ben valószínűleg fele-fele arányban lesznek a politikailag, illetve a szakmailag erős biztosok. Ország Jelölt* Életkor Tárca PORTUGÁLIA Jósé Manuel Durao Barroso 48 Elnök AUSZTRIA Benita Ferrero-Waldner 55 Fejlesztés? BELGIUM Louis Michel 57 Fejlesztés? CIPRUS Markosz Kiprianu 44 Költségvetés? CSEHORSZÁG Vladimír Spidla 53 Igazságügy? DÁNIA Bertel Haarder/ Mariann Fischer Boel 60/61 Kutatás vagy halászat ÉSZTORSZÁG Siim Kallas 557 FINNORSZÁG Olli Rehn 42 Információs társadalom? FRANCIAORSZÁG Jacques Barrot 67 Versenyjog? NÉMETORSZÁG Günther Verheugen 60 Belső piac? GÖRÖGORSZÁG Sztavrosz Dimasz 62? MAGYARORSZÁG Balázs Péter/ Kovács László 62/65 Regionális politika? Írország Charlie McCreevy 55? OLASZORSZÁG Rocco Buttiglione 567 LETTORSZÁG Sandra Kalniete 517 LITVÁNIA Dalia Grybauskaite 487 LUXEMBURG Viviane Reding 53 Kultúra, oktatás MÁLTA Joe Borg 527 HOLLANDIA Cees Veerman/ Neelie Kroes 55/63 Mezőgazda vagy közlekedés LENGYELORSZÁG Danuta Hübner 56 Kereskedelem SZLOVÁKIA Jan Figel 447 SZLOVÉNIA Janez Potocnik 46 Bővítés? SPANYOLORSZÁG Joaquin Almunia 567 SVÉDORSZÁG Margot Wallström 50 Környezetvédelem? Energia? NAGY-BRITANNIA Peter Mandelson 51 Belső piac? Versenyjog? * Vastagon szedve a kormányok által már hivatalosan is jelölt politikusok Forrás: EuroActiv.com • NépszABADSÁG-grafika AZ EU-TAGÁLLAMOK polgárainak csaknem négyötöde támogatja az unió új alkotmányának megerősítését - tűnik ki a legutóbbi Eurobarométer-felmérésből. A támogatók mind a huszonöt tagországban többségben vannak, az arányok között azonban nagyok az eltérések. Magyarországon, Spanyolországban és Olaszországban például a 90 százalékot is meghaladja az arány, míg Nagy-Britanniában és Svédországban 50 százalék körül van. Az uniós polgároknak már csak harminc százaléka tekinti kevéssé tájékozottnak magát az alkotmánnyal kapcsolatos ügyekben. (MTI) Harcias kínai gesztusok HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nem zárta ki egy Tajvan elleni háború lehetőségét egy magas rangú kínai vezető arra az esetre, ha a szigetország elnökee továbbra is fenntartja az új alkotmány 2008-as bevezetését - jelentette pénteken a China Daily. A pekingi napilap ezt annak apropóján írta, hogy a kínai hadsereg partraszállási gyakorlatot tartott. Wang Zaixi, a kínai államtanács Tajvan-ügyi hivatalának miniszterhelyettese arra is utalt, hogy „nem lenne bölcs dolog Tajvan részéről további fejlett haditechnikát vásárolni az USA-tól" - jelentette az MTI. Cheri Shui-bian tajvani elnök korábban bejelentette, hogy államfői mandátuma végén, 2008-ban új alkotmányt akar elfogadtatni Tajvan számára. Kína és Tajvan között 1949-ben, a polgárháború végén jött létre a szakadás, de Kína Tajvant továbbra is saját területe részének tekinti és azt hirdeti, hogy a sziget hivatalos függetlensége háborúhoz vezetne. Wang az interjúban leszögezte: bár Peking egyáltalán nem kívánja a katonai konfliktust Tajvannal, de nem is zárhatja ki azt. A pekingi politikus szerint a feleknek mindent meg kell tenniük azért, hogy megakadályozzák a kétoldalú kapcsolatok romlását, de a politikai feszültségek csak akkor enyhülhetnek, ha Tajvan elfogadja, hogy Kína részét képezi. A márciusi tajvani választások óta különösen felhevült a Tajpej és Peking közötti vita - írta a Reuters. Kínai katonák ugranak a tengerbe a hadgyakorlaton, ahol egy tajvani partraszállást is elpróbáltak ÁLLÁSPONT 2004. JÚLIUS 31., SZOMBAT 3 Az iraki megváltó________ Aczél Endre az ember, akiben, meglehet, november 4-e után az Egyesült Államok új elnökét üdvözölhetjük, Irak dolgában a lehető leglaposabb, közhelyesebb érvekkel rontott neki riválisának, a jelenlegi elnöknek. Egy olyan perspektívát rajzolt föl, amelyről csak annyi mondható el: tudjuk, ismerjük, de nem hiszünk benne. Rövidre fogva a dolgot, John Kerry szenátor, a Demokrata Párt immár hivatalos elnökjelöltje - ki, nota bene, megszavazta a szenátusban a háborút - szemére hányta Bushnak a „hagyományos szövetségesek" és az ENSZ egyetértése nélküli háborúzást. Azt mondta, Bush olyan fokon idegenítette el Amerikától a szövetségeseket, hogy most azok nem hajlandók kisegíteni a bajból. Ez a szimpla összefüggés természetesen megállja a helyét, legalábbis amíg Franciaországról és Németországról van szó. - De majd én... - fűzte tovább gondolatait Kerry. Az ő politizálásának távlata az, hogy helyreállítja az eredeti szövetségi összetartást - ami úgy értelmezhető csak, hogy a NATO egységét -, majd miután ez megtörtént, a szövetségesek részben leveszik a terhet Amerika válláról, a háború kevesebbe kerül majd az amerikai adófizetőknek, már csak azért is, mert a „fiúkat" haza lehet hozni. A demokrata konvenció közönsége jól fogadta Kerry szavait. Nincs simogatóbb gondolat annál, hogy lesz egy elnök, aki legalább olyan kemény, ha Amerika biztonságáról (a terrorizmus elleni lépésekről) van szó, mint a jelenlegi, de gyorsan visszaszerzi a szövetségesek elvesztegetett bizalmát, s azok, mintegy hálájuk jeléül, felváltják az amerikai katonákat Irakban. De legalábbis gyökeresen változtatnak a mai arányokon, amikor is az arab országban szolgáló soknemzetiségű erő 85 százalékát amerikaiak alkotják. Mit mondott tehát Kerry? Azt, hogy ő se vonulna ki Irakból, ő se fogadná el az ottani laikus demokráciaépítés kudarcát, de olcsóbbá tenné a háborút az amerikaiaknak. Ilyen egyszerű. Ilyen egyszerű volna? Én történetesen semmi jelét nem látom annak, hogy a jelenlegi viszonyok között franciák, németek és mások ugrásra készen állnának egy iraki szerepvállalásra, feltéve, hogy Amerika megszabadul az általuk igen kevéssé kedvelt elnökétől. Az ilyen készséget én sokkal inkább helyzet-, mint elnökfüggőnek érzékelem, bár kétségkívül jót tenne a nemzetközi viszonyok egészségének, ha Amerika új elnöke nem Bush egyoldalú lépéseire/döntéseire, hanem a multilateralizmusnak elkeresztelt többpárti kompromisszumokra esküdne fel. (Ami Chirac francia elnök szerint a rend szinonimája.) Derys Ross, Amerika egyik legismertebb, a Közel-Keleten közvetítő diplomatája, azt mondja, az alapvető különbség abban ragadható meg Bush és Kerry között, hogy míg az előbbi még mindig kizárólag amerikai vállalkozásnak látja az iraki béke- és demokráciateremtést, Kerry szenátor kollektív erőfeszítéseket tenne mögéje. Ez azonban nem hogy a szavak, a tettek szintjén se igaz. Elmondható, az amerikai diplomácia kolosszális - és mindmáig hiábavaló - erőfeszítéseket tett azért, hogy kollektív vállalkozássá tegye a Nyugat iraki tevékenységét. Ugyanolyan megfontolásokból takarékosság, csapatok felváltása mint amilyenekkel Kerry szenátor előjött. Az is a „kollektivizálási" erőfeszítések egyik árulkodó tünete, hogy ma a nap témája az iraki békefenntartás arab vagy/és mozlim kezekbe adása. Jobb híján. Az ötletforma szerint a szaúdiaktól származik, de ők vélhetően Amerika hangján szólalnak meg. De valahogy senkinek sincs kedve Irakba menni. Amit Kerry elnökjelölt is érzékel. Helyzetében azonban, ahol minden mérföldkőnél magabiztosságot, hitet és optimizmust kell sugároznia, nem is mondhat mást: mindez George W. Bush miatt van így. Nézzék meg majd akkor, ha én leszek a Fehér Házban. Mi mást tehetnénk: megnézzük. Vagy nem. A Rémálmok álmodói N. Kósa Judit Ahhoz képest, hogy milyen szép és nyugodt hely, a budai Millenáris Park mintha tényleg el volna átkozva. Lassan tíz éve, hogy a békés munka rövidke periódusai között újabb és újabb hangos botrányokról érkezik hír a Rózsadomb tövéből. Erős leegyszerűsítés után persze jóval könnyebb megmondani, miért is folyik itt a bruszt. Elvégre az ország egyik legértékesebb ingatlanegyüttese a tét. Az egykori Ganz-gyár rendszerváltozás utáni története persze mintahistória. A gyáróriás, miután megszűnt a falai között az évszázados múltú termelés, büszkeségből egyszerre nyűggé vált. A szennyezett talaj, a robusztus üzemcsarnokok mind akadályozták a terület hasznosítását, így történhetett, hogy csak az óriási telek egy-egy szeletkéje kelt el - hogy, hogy nem, azok viszont kikerülhetetlen kis szigetek -, a nagyja ott maradt az állam nyakán. Ki tudja, mi lett volna a történet vége, ha nem jön el kéz a kézben az ezredforduló és a parlamenti választás. De eljött, és ez az együttállás a wermeri forgatókönyv szerint nagy tetteket tett szükségessé, így válhatott valóra a budaiak álma, és épült rendkívüli - építészeti díjakkal is kitüntetett - park a gyár egy része helyén, és ennek volt köszönhető az Álmok álmodói kiállítás is. Mindez persze úgy, hogy a költségekre oly éberen figyelő kormány kikötötte: a befektetett pénznek meg kell térülnie, ezért az ünnep és a választás végeztével a létesítményt privatizálni kell. Az ünnep elmúlt, a választás azonban nem a várt eredményt hozta. Ez pedig alapvetően új helyzetet teremtett. Az új kormány, elszánt rendteremtő igyekezetében, hamarosan besétált ugyanis az összes csapdába, amibe a Millenárison csak bele lehetett sétálni. Kezdődött, ugye, a nagy leleplezéssel: a temérdek pénzért etetett aranyhalakkal, az órákkal, a kormányőrökkel őriztetett vendégkönyvvel meg a többivel, a vérlázító, közpénzapasztó trükkök garmadájával, amelyek közül azonban végül egyet sem sikerült büntetőügyre váltani. De ennél is nagyobb csapda volt, hogy a tiszta tekintetű újak siettek bejelenteni: őalattuk nem lesz suskus, a terület marad a népé és a kultúráé. Pont ez az, amiről már az első pillanatban tudni lehetett, hogy tarthatatlan. Az egykori Ganz-gyárban már most benne van tizenötmilliárd állami forint, további három kell a félkész mű befejezéséhez, és akkor még ott vannak a kivásárlást elégedetten váró magántulajdonosok, meg az irtózatos területszennyezés. Kívülálló számára aligha kétséges, hogy a park nem maradhat érintetlen; arra pedig, hogy a terület másik fele, a ma még kihalt, ipari táj „Millenáris 2" nem zöldterület és nem konferenciaközpont, hanem végül bevásárlópláza lesz, úriember ez idő tájt nem is igen fogadna. A legnagyobb csapdába azonban mégiscsak akkor gyalogolt bele a kormány, amikor beszállt abba a versenybe, melyet elődje a „ki tud nagyobbat álmodni?" munkacímmel hirdetett meg. Ahelyett, hogy valamilyen kézenfekvő, nota bene kulturális célra - e helyt csak az Országos Műszaki Múzeum áldatlan helyzetére hívnánk föl a figyelmet - igyekeztek volna felhasználni a kiállítócsarnokokat, a területre lecsapó informatikai tárca előállt a Jövő Háza ideájával. Erről e pillanatban annyit tudni, hogy a) nem lesz klaszszikus múzeum, b) a jövő technológiája mutatkozik be benne, c) jövő őszre el kell készülnie. Talán nem tévednek nagyot, akik mindennek alapján borítékolják: végül régi kedves ismerősünk, a Csodák Palotája felturbózott változata lel majd új otthonra az impozáns falak között. Aztán még néhány hónap, és újra választás. Emlékezzenek majd a jóslatomra: úgyis kezdünk mindent elölről.